Címke: Glickenhaus

  • Van miért hajtania a Toyotának Le Mans-ban

    Van miért hajtania a Toyotának Le Mans-ban

    Finoman szólva sem alakult jól a Toyota idei szezonja. Az eddigi két verseny mindegyikén kiesett valamelyik autójuk, és az Alpine mellett a Glickenhaus is megelőzi őket a bajnokságban. Le Mans azonban fordulópontot jelenthet számukra.

    Sebringben López akadt bele a forgalomba, Spában pedig a hibrid rendszer hibája miatt állt ki a másik, 8-as számú autó. Pascal Vasselon, a japán márka európai technikai igazgatója azonban kijelentette, egyszeri esetről volt szó. Szerinte az alkatrész anyahibás volt, mert körül-belül 50 kilométert teljesített, mielőtt megadta volna magát.

    „Nem lehet, hogy nagyobb mértékű problémáról van szó, mert 2016 óta használjuk ezt a technológiát. Sok energiát fektetünk abba, hogy a beszállítóinkkal foglalkozunk. Meglátogatjuk őket, ellenőrizzük a gyártási folyamatokat, tehát mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a minőséget.” – nyilatkozta a francia a motorsport.com-nak.

    „De az ilyen egyszeri problémákat nem tudjuk előre kiszűrni, amik felmerülnek, megoldjuk őket, attól félünk, ami még nem fordult elő.”

    A tavalyi versenyen mindkét Toyota üzemanyagnyomás problémákkal küzdött az utolsó órákban. A csapat különböző kreatív megoldásokkal eljuttatta a pilótákat a célig, és az első Le Mans-i Hypercar kategória győzelemig.

    Vasselon kiemelte, 2012 óta a spái volt az első eset, hogy megbízhatósági problémák miatt kellett kiállniuk egy versenyről.

    Azonban ez még nem minden: tavaly az LMP1-es autóval versenyző Alpine mellett nem volt ellenfelük a teljes szezonban. Most azonban már a Glickenhaus is odáig jutott, hogy egyik autójukkal minden versenyen ott lesznek. Mi több, az Alpine is jobb formát mutat, mint eddig, ezt futamgyőzelmük is bizonyítja.

    A WEC-ben nincs sok verseny egy évben, így a Toyota egyszeri hibáit nem könnyű kijavítani. Jelenleg 30 pontra vannak a bajnokságban az Alpine-tól és négy versenyük van ledolgozni ezt a hátrányt. Le Mans a dupla pontokkal a legjobb lehetőség erre, és igazi fordulópontot jelenthet a japánok szezonjában.

    Az első gyakorlások alapján szoros lesz a verseny, bár az Alpine pilótái azt állították a sportscar365.com-nak, hogy 1-1,2 másodpercet veszítenek az egyenesben.

    Éjszaka viszont a nem a japán gyártó, hanem a Glickenhaus volt a leggyorsabb eddig. Hosszabb etapokon azonban az idei versenyeken eddig nem tudták felvenni a versenyt a Toyota autóival.

  • A WEC új GT-kategóriáját is megcélozta a Glickenhaus

    A WEC új GT-kategóriáját is megcélozta a Glickenhaus

    A második Hypercar gyártója, Glickenhaus a Sebringi 12 órás és 1000 mérföldes versenyek keretein belül bemutatta utcai/sport és Baja autóját is.

    Glickenhaus Racing, WEC, Le Mans, racingline.hu
    A Hypercar tavaly Le Mans-ban – Fotó: 2021 Marius Hecker/AdrenalMedia.com/FIA WEC

    Sebringben első összetett WEC dobogóját szerezte az amerikai márka, de a jó hírek nem értek véget. Két másik konstrukciójukat is kiállították, ezzel üzenetet küldve a motorsportos közösségnek.

    Mindkettővel komolyabb tervei is vannak James Glickenhaus csapatának, az off-road autót elsősorban a mexikói Baja 1000-re készítik fel, míg az utcai autót (SCG 004) a 007-es (Hypercar) mellett a WEC-ben indítanák.

    A világbajnokság GT kategóriái ugyanis elhagyják a jelenlegi GTE szabályokat, és a jóval olcsóbb GT3-ra állnak majd át 2024-ben. A Glickenhaus ezt célozza meg az autó GT3-as verziójának létrehozásával, méghozzá két példányban.

    Az SCG 044 Evo, avagy versenyekre szánt verziója már bemutatkozott tavaly a Nürburgring endurance sorozatában. A végleges verzióra azonban még várni kell, de a tesztelés már folyamatban van.

  • Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Míg a Toyota több bukásba is belekeveredett, az Alpine vitte el az első győzelmet a WEC 2022-es szezonjában, a Sebringi 1000 mérföldes versenyen.

    Hypercar

    Az Alpine jól kapta el a rajtot a pole-ból, és a Glickenhaus előtt fordult el az első kanyarban. A két Toyota beragadt a két LMP2-es United Autosports autó mögé, így csak késve tudták elkezdeni a vetélytársak üldözését.

    Mire a japánok két autója feljött a második-harmadik helyre, az Alpine már 20 másodperces előnnyel rendelkezett. A Toyoták ezért hosszabb etapokkal próbálták leküzdeni a távolságot.

    Ekkor a 7-es autó azonban problémákba ütközött. Egy lekörözésnél akadtak össze egy Porschéval, és a falban kötöttek ki. López ekkor még elindult a boxba, de közben még egyszer kicsúszott, és fejére állt az autó.

    A verseny ekkor szakították meg először, és 30 perccel később – a javítások elvégzése után – folytatódhatott a verseny.

    Három órával a verseny vége előtt azonban egy elektromos vihar ért a pálya környékére, amiben az amerikai törvények szerint tilos autóverseny rendezni. Egy rövid kivárást követően – mialatt újra távolabb került a vihar – újra útjára engedték a mezőnyt. 35 perccel a verseny vége előtt azonban hasonló okból harmadjára is előkerült a piros zászló, és ezt követően már nem indították újra a versenyt.

    Furcsa módon így a Hypercar éra első „nem toyotás” győzelmét egy korábbi LMP1-es autóval az Alpine szerezte. Eközben a Glickenhaus először állhatott fel az összetett dobogóra.

    LMP2

    A verseny kezdeti szakaszában a már korábban említett United Autosports állt nyerésre, azonban a tavaly tündöklő WRT megszorongatta őket a dobogós helyekért.

    A 23-as autó – az Alex Lynn helyére beugró Paul di Restával – egy kiállással kevesebbet teljesítve került végül az élre, míg WRT és testvérautójuk, a Realteam kettős dobogót értek el a belga csapatnak.

    Joshua Pierson ezzel – amellett, hogy 16 évével a legfiatalabb induló – a legfiatalabb WEC kategóriagyőztes is lett.

    A GT-ből lett LMP2-es csapatok közül a Kubicával fémjelzett Prema negyedik lett. A lengyel ezzel a tavalyi szezonzárón való részvétele után első teljes WEC szezonját egy jó eredménnyel kezdte.

    Az AF Corse Pro-Am legénysége pedig a pole megszerzése után hosszútávon nem tudták tartani a mezőnyt, és a kategória kilencedik helyére estek vissza. Ezzel egy hellyel végeztek a WEC debütáns Penske előtt.

    GT

    A kiegyenlítő rendszer miatt a Ferrarikkal nem kellett számolni a GTE Pro győzelméért folytatott harcban. Még így is a Porschék számítottak esélyesebbnek a Corvette-tel szemben, azonban egy-egy büntetés – a német márka autóinak – izgalmassá tette a versenyt a két márka között.

    A tíz órás verseny első felében izgalmas csata bontakozott ki az Estre-Christensen, illetve a Milner-Tandy páros között. Utána azonban az első piros zászló után Kevin Estre megszerezte a vezetést, és már nem engedte ki a kezei közül.

    A Porsche ráadásul kettős dobogót szerzett, a futamgyőzelem mellett ugyanis a másik autó beért a harmadik helyre.

    Az amatőrök között kettős Aston Martin siker született (#98 és #33), Porsche (#56) dobogóval. A teljesen női legénységű Iron Dames lett ötödikként a legjobb Ferrari csapat, de egyben az utolsó autó, akit még értékeltek.

  • Fittipaldi Le Mans-nal vigasztalódhat, de Magnussen is rajta van a listán…

    Fittipaldi Le Mans-nal vigasztalódhat, de Magnussen is rajta van a listán…

    Közzétették az 2022-es Le Mans-i 24 órás nevezési listáját, melyen a WEC mezőnyén kívül további 25 autó szerepel.

    A Hypercar mezőnyben 5 autóra bővül a verseny, a Glickenhaus indít még egy autót. Ryan Briscoe átül majd a teljes szezont futó 708-as gépből Richard Westbrook és Franck Mailleux mellé. Helyén Pipo Derani szerepel majd.

    A LMP2-eseknél csaknem megduplázódik a járművek száma, 15-ről 27-re nő. A WEC csapatok közül a WRT, az Inter Europol, illetve az Algarve Pro Racing indít egy-egy további autót.

    Előbbiek Lamborghini pilótáknak adnak esélyt, a lengyel csapat a nemrég még egy Haas üléssel szemező Pietro Fittipaldi, utóbbiak pedig Sophia Flörsch szolgálataira számíthat majd.

    A további egyszeri nevezők közé tartozik az idei F2-es mezőnyből kiszorult ELMS-versenyző Bent Viscaal (TDS Racing x Vaillante), az Asian Le Mans Series (ALMS) bajnok Nielsen Racing (Ben Hanley, Matt Bell és Rodrigo Sales), és a tavalyi ELMS bajnok Ye Yifei, aki a kétszeres IMSA bajnok Ricky Taylorral alkot majd egy csapatot.

    A tartalék autók között – amennyiben valamelyik visszamondaná az indulást – ott van az újra egyesülő Magnussen apa-fia páros, annak ellenére, hogy Kevin közben aláírt a Haasszal. Az Azeri Nagydíj ütközik a Le Mans-i hétvégével, így valószínűtlen, hogy végül rajthoz áll Franciaországban.

    GTE Pro kategóriában a Corvette érkezik egy második – egyébként Amerikában szereplő – legénységgel, valamint szintén a tengerentúlról érkezik a Riley Motorsports Ferrarija is. Utóbbit a Formula E pilóta, Sam Bird és a Supercars címvédője, Shane van Gisbergen terelgeti majd.

    Az amatőröknél még nem véglegesítették az extra hét Ferrari és három Porsche legénységét. Annyi azonban már biztos, a versenyzői karrierjéről sorozatot készítő Michael Fassbender is indulni fog Le Mans-ban.

  • Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Aztán persze majd kialakul az esetleges további autó(k) szerepeltetése. Le Mans-ban biztos lesz még egy Glickenhaus a pályán.

    A Hypercar-korszak kezdetének számító 2021-es szezonban a Glickenhaus volt a legfelső kategória egyik istállója a Toyota és az Alpine mellett. Az amerikaiaknak voltak is biztató eredményeik, hiszen például a Le Mans-i első tesztnapot az élen zárták. A Glickenhaus végül jövőre is itt lesz, méghozzá egy teljes szezonos autóval, tekintve hogy ez konkrétan a minimum kötelező szereplés a WEC állásfoglalása szerint.

    Az alapító Jim Glickenhaus egy autóval tervez majd a szezon első versenyein és kettővel Le Mans-ban. A többit még ő sem tudja. „Sebringben és Spában egy autóval leszünk ott, Le Mans-ban kettővel. Aztán meglátjuk, mennyi autót tudunk indítani az azt követő versenyeken” – fogalmaz Glickenhaus a Motorsport.com kérdésére. „Tervben van a szezon hátralévő része is, az egyetlen kérdés, mit fogunk csinálni a rengeteg BoP-pluszsúllyal, amit valószínűleg úgyis kapni fogunk. Ha megkérdezik tőlem: Jim, mik a szándékaid? Én azt mondom hogy még minimum öt évig versenyezni akarok a WEC-ben.”

    Glickenhaus korábban úgy fogalmazott, a fuji és a bahreini hétvégék annyira nem mozgatják meg. A WEC illetékesei végül kötelezték, hogy ha nevezni akar 2022-re, akkor minimum egy autóval mindenhol ott kell lennie. Az alapító elmondása szerint rengeteg versenyző érdeklődött nála ülés felől. Bár a 2022-es felállás még nincs véglegesítve, szerinte az idén versenyzők többsége (Olivier Pla már biztosan) visszatér majd a csapathoz.

    A Glickenhaus legjobb eredménye a monzai harmadik hely volt a Westbrook-Dumas-Mailleux trió jóvoltából.

  • Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Egy héttel a nagy verseny előtt rendezték meg Le Mans-ban a 24 órás verseny tesztnapját, ahol em a sorozatban negyedik győzelmére készülő Toyota volt a leggyorsabb.

    A szezon elején nem úgy tűnt, nagy csata lesz Hypercar kategória első helyéért. Ugyanis mindössze három autó állt rajthoz a WEC szezonnyitóján (Spái 6 órás).

    A két Toyota mellett az Alpine volt ott, egy átalakított LMP1-es járgánnyal. Ők a teljesítménykiegyenlítő rendszernek köszönhetően tudták valamennyire felvenni a versenyt a japánokkal.

    A Glickenhaus két autót tervezett be erre a szezonra, de csak egyet tudtak elkészíteni a második versenyre (Portimaói 8 órás). Problémákkal küzdöttek azonban, és csak negyedikek lettek a kategóriában.

    Monzában már két autó állt rajthoz, de a második nem tudta befejezni a versenyt, míg az első csak az egyik Toyota gondjainak köszönhetően tudott nyerni egy helyet.

    Ehhez képest most nem sokkal ugyan, de a mezőny élén zártak (#708: Derani, Mailleux, Pla), két tizeddel legközelebbi vetélytársuk előtt.

    Le Mans-ban legközelebb szerdán zúgnak fel a motorok a csütörtöki időmérő, és a szombat délután négykor kezdődő verseny előtt.

  • Először állt rajthoz két igazi hypercar: a Toyota és a Glickenhaus

    Először állt rajthoz két igazi hypercar: a Toyota és a Glickenhaus

    Az Endurance világbajnokság második fordulójára már megérkezett a második tényleges hypercar márka, a Toyota mellett a Glickenhaus is rajthoz állt.

    Az amerikai márka az eredetileg tervezett két autó helyett csak egyet tudott elvinni Portugáliába, a 709-es számút. A legénység tagjai pedig Briscoe, Dumas és Westbrook voltak.

    A 8-as Toyota (Buemi, Hartley, Nakajima) a 8 órás verseny elején lassabban kezdett, így spóroltak üzemanyaggal. Végül kifizetődött ez számukra, egy kiállással kevesebb kellett nekik ahhoz, hogy célba érjenek.

    Egy késői egész pályás sárga zászló (Full Course Yellow) azonban újra lehetőséghez juttatta a 7-es Toyota (López, Kobayashi, Conway) legénységét is. A Toyotánál előbb úgy döntöttek, a frisebb gumikkal utóbbiaknak jobb esélye van a győzelemre, így helyet cseréltettek a versenyzőkkel. Később azonban lerázták az ellenfeleket, és Buemi visszavehette Lópeztől a pozíciót.

    Toyota, Portimao, FIA WEC, racingline.hu
    Fotó: 2021 Marius Hecker/AdrenalMedia.com/FIA WEC

    Harmadik helyre Spa után ismét a 36-as Alpine (Negrao, Lapierre, Vaxivierre) került, ez már sorozatban így már második dobogójuk volt.

    A 709-es Glickenhaus számára azonban nem sikerült gördülékenyen a bemutatkozás, a verseny elején lekörözöttekkel ütköztek, ami miatt hosszú javítási időszakra kényszerültek. Ez végül az is eredményezte, hogy közel a versenytáv öt hatodát tudták csak megtenni. Ezzel nem csak a rivális Toyota, de öszetettben még a GT autók mögött is végeztek.

    A többi kategóriában a hazai futamát teljesítő da Costa (LPM2, #38 Jota Oreca: Davidson, González), illetve a 32. születésnapját ünneplő James Calado (GT Pro, #51 Ferrari: Pier Guidi), illetve a Ferrari szimulátorpilótája, Antonio Fuoco (GT Am, #47 Cetilar Racing: Lacorte, Sernagiotto) tudott győzedelmeskedni.

  • Csúszik a Glickenhaus, csak a Toyota lesz ott a szezonkezdeten

    Csúszik a Glickenhaus, csak a Toyota lesz ott a szezonkezdeten

    Túl van a bejáratáson a Glickenhaus hypercarja, de az első versenyre nem tudnak elutazni, hiába hozták közelebb, Portimaóba.

    Múlt hét csütörtökön és pénteken (02.25-26.) tesztelte a WEC legmagasabb kategóriájába szánt autóját a Glickenhaus Vallelungában. Romain Dumas és Franck Mailleux ülhettek a volánnál.

    Az első napon az elektronikai rendszerek ellenőrzése zajlott, utána azonban már megkezdődött az érdemi munka. Az amerikai gyártó elmagyarázta, azért tolták el a tesztet február elejéről, mert a járvány és a Brexit miatt késett az alkatrészek leszállítása.

    Ezért inkább kihagyják a portimaói idénynyitót, és megvárják a homologizációval, míg a komplett tesztelési folyamat. Március elején egy nagy sebességű tesztre készülnek Monzában, utána az alkatrészek tartósságára 30 órás hosszútávú etapot teljesítenének a Motorland Aragónon éprilis közepén.

    „Nagyon fontos, hogy eltaláljuk a dolgokat, mert ha egyszer versenyezni kezdünk, öt évig nem lehet változtatni.” – emelte ki James Glickenhaus, a márka alapítója.

    „Hosszú távon kell gondolkozni, főleg most, hogy a Ferrari is csatlakozik majd 2023-ban. Semmi sem tesz majd boldogabbá, minthogy ellenük versenyezhetek majd Le Mans-ban, ezért a lehető legjobb autóval szeretném ezt megtenni.”

    A második WEC fordulót Spa-Francorchampsban tartják majd május 1-jén, erről Glickenhaus így nyilatkozott:

    „Ott leszünk. A 30 órás teszt után készen állunk majd arra, hogy homologizáljuk az autót.”

    Portimaóban mindenesetre a Toyota hypercarja lesz az egyetlen, bár a teljesítmény-kiegyenlítésnek köszönhetően az Alpine régi LMP1-es (LMPh néven) autója felveheti velük a versenyt.

  • Így néz ki a második hypercar – ez már nem LMP1-es!

    Így néz ki a második hypercar – ez már nem LMP1-es!

    Megmutatta kasztniját a WEC második hypercar csapata, a Scuderia Cameron Glickenhaus közösségi médián tett közzé egy videót az elkészült autóról.

    A Toyota mellett egy másik gyártó – az amerikai Glickenhaus – is a hypercar szabályok szerint nevezett, ahelyett, hogy a hibrid LMDh szerint egy átvett szerkezetet alkalmazzanak.

    Már korábban jelezték, az autó nem készül el időben, ha március elején már Sebringben kell rajthoz állni. Azonban a szezonkezdet Portimaóba került át, ezzel a Glickenhaus nem kényszerül versenyt kihagyni.

    A WEC hivatalos rajtlistájának megjelenéséig két autóhoz két pilótát hozott nyilvánosságra az amerikai gyártó. Azóta tudni lehet, hogy a 708-as számú gépet Gustavo Menezes mellett Olivier Pla és Richard Westbrook, a 709-est Ryan Briscoe, Pipo Derani, Romain Dumas és Franck Mailleux vezeti majd.

    A kétszeres bajnoki bronzérmesről, Menezesről tudni lehet, nem marad majd sokáig. Jövőre csatlakozik a visszatérő Peugeot-hoz, így hosszabb távon a márka legnagyobb neve Romain Dumas marad.

    Már meg is szólaltatták:

  • Portimao egy világbajnoki futamot már biztosan rendez idén

    Portimao egy világbajnoki futamot már biztosan rendez idén

    Portimao nagy valószínűséggel megkapja a Vietnámi Nagydíj üresen maradt időpontját, idén azonban egy másik világszintű verseny is ellátogat majd oda.

    A hypercar kategória első versenyén kettővel több induló lesz majd, mint eredetileg lett volna, mivel az Endurance-világbajnokság idénynyitójának Portimao ad majd helyszínt Sebring helyett.

    Az 1000 mérföldes versenyt törölték a koronavírus miatt, így az első hétvége Portugáliában lesz majd, április 2-e és 4-e között.

    A hosszabb szállítási idő miatt már most, két hónappal a tervezet időpont előtt dönteni kellett a futam törléséről.

    Az Algarve International Circuit a prológ helyszíne is lesz, a sorozat március 30-31-én tartja majd hivatalos szezon előtti tesztjét.

    A változtatás egyúttal lehetővé teszi, hogy a Glickenhaus autói is részt vegyenek az idénynyitón. A tervezéssel kissé megcsúszott amerikai márka kész lett volna az autók tesztelésével és az FIA vizsgálataival is, de a szállításra már nem maradt volna idejük.

    A közelebbi helyszín azonban lehetővé teszi számukra az indulást, ezzel pedig a két Toyotán kívül másik hypercar is lesz a rajtrácson. Ezenkívül hibrid autóként, az első kategóriában indul majd egy tavalyi átalakított Rebellionnal az Alpine csapata is.

    Még a ByKolles jelezte, hogy egy hypercarral indulna idén, azonban a WEC idei rajtlistáján nem szerepelnek.

    A Peugeot is jelezte, hogy jövőre elkészítené saját masináját, így még egy gyártóval több lehet a rajtrácson. 2023-ban pedig az Alpine-hez hasonlóan egy gyengébb autóval – és BoP általi kiegyenlítéssel – a Porsche és az Audi csatlakozik majd a mezőnyhöz.

    # Dátum Hossz Pálya Ország
    0 03.30-31. prológ Portimao ?? Portugália
    1 04.04. 8 óra Portimao ?? Portugália
    2 05.01. 6 óra Spa-Francorchamps ?? Belgium
    3 06.12-13. 24 óra Le Mans ?? Franciaország
    4 07.18. 6 óra Monza ?? Olaszország
    5 09.26. 6 óra Fuji ?? Japán
    6 11.20. 6 óra Szahír ?? Bahrein