Címke: Glickenhaus LMH

  • Nem lesz ott a Peugeot, de debütál a Corvette a sebringi WEC idénynyitón

    Nem lesz ott a Peugeot, de debütál a Corvette a sebringi WEC idénynyitón

    A WEC közzétette a Sebringi 1000 mérföldes verseny nevezési listáját, melyen a két Peugeot-n kívül már a mezőny nagy része hiánytalanul szerepel.

    Hypercar

    Az idén csatlakozó franciák köztudottan még véglegesítik az autójuk terveit. Ugyanis első indulásuk után már nem lehetne változtatni rajtuk. Így marad a négy előre bejelentett autó: két Toyota, az LMP1-es Alpine és az egyetlen teljes szezonos Glickenhaus.

    A Toyotánál egy változás lesz, a visszavonuló Kazuki Nakajima helyére a honfitárs, Ryo Hirakawa kerül. Az Alpine – bár nem szerepel minden név a hivatalos listán – a sportscar365.com információi szerint nem változtat. A Glickenhaus pedig szintén tavalyi pilótáiból válogat majd: Dumas, Pla és Briscoe lesz az összetétel.

    LMP2

    Nagyban átalakult a mezőny, ami a csapatokat illeti, a jövőre érkező LMDh projektek miatt egyre többen is csatlakoztak a prototípusokhoz. Az eddigi GT csapatok közül a Prema/Iron Lynx és az AF Corse a Ferrari, a Penske pedig a Porsche miatt gyűjt tapasztalatot.

    A Penske ráadásul már Dane Cameront és Felipe Nasrt, a jövő évi pilótáit bízta meg az autó terelgetésével. Az Audi sztárjai, René Rast és Nico Müller pedig – egyelőre nem a gyári csapatnál, de – szintén tagjai már a mezőnynek a DTM mellett.

    A három tavalyi WEC bajnok három különböző csapathoz került idén. Frijns maradt a WRT-nél, Habsburg a belga csapat által felkészített Realteam autóba ül át. Charles Milesi pedig a női felállást elhagyó Richard Mille Racing Teamnél kapott új ülést.

    Lilou Wadoux egyetlen női versenyzőként marad a mezőnyben, rajta kívül a GT-knél az Iron Dames keres Rahel Frey mellé még két hölgyet.

    A harmadik Richard Mille csapattárs nem kis név, hanem a nyolcszoros rally világbajnok Sébastien Ogier lesz. A francia tavaly vonult vissza a teljes szezonos ralizástól, és a Toyota Hypercar-ját is tesztelte már.

    A Premánál az ELMS-győztes Kubica-Délétraz duó mellé a formaautós Lorenzo Colombo érkezik majd. A tavalyi F3-as pilóta kollégái közül Oliver Rasmussen is csatlakozott a hosszútávú sorozathoz.

    A tengerentúli sorozat (IMSA) tavalyi összetett bajnoka (Nasr) mellett az Endurance Cup győztese is itt lesz, Filipe Albuquerque személyében.

    És ha már Amerika, érdemes megemlíteni azokat a csapatokat is, akik nemes egyszerűséggel átmentek az amerikai bajnokságba. A Magnussen apa-fia párost összehozó High Class Racing, a Montoyát Le Mans-ban tartó DragonSpeed, és a holland öregfiúkból álló Racing Team Nederland is egy óceánnal helyezte odébb a székhelyét.

    Ezenkívül két korábbi F1-es pilóta is visszatér Európába: Sébastien Bourdais IndyCarból, Esteban Gutiérrez a Mercedes F1-es tesztprogramjából való kikerülése után próbálja ki magát a WEC-ben.

    Ford, BMW, GTE Pro, Sebring, WEC, racingline.hu
    Legutóbb, amikor három éve itt járt a mezőny, még a BMW és a Ford is világbajnoki résztvevő volt – Fotó: 2019 Joao Filipe/AdrenalMedia.com/FIA WEC
    GT

    A Pro-knál végre ismét három gyártós vetélkedés lesz, miután a Corvette GTE programjának nem maradt máshol hely, csak a világbajnoki mezőnyben. Az öt legénységben a lista szerint csak két-két pilóta szerepel ellenben az előre bejelentett hárommal.

    Az AF Corse az Pro-Am legénységű LMP2-es gép mellett két Pro és két amatőr Ferrarit is indít, ezzel ők a legnépesebb csapat a sorozatban.

    Az amatőrök között három Aston Martin, öt Ferrari és öt Porsche versenyzik majd.

  • Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Egy fix autóval vág neki a Glickenhaus a 2022-es WEC-szezonnak

    Aztán persze majd kialakul az esetleges további autó(k) szerepeltetése. Le Mans-ban biztos lesz még egy Glickenhaus a pályán.

    A Hypercar-korszak kezdetének számító 2021-es szezonban a Glickenhaus volt a legfelső kategória egyik istállója a Toyota és az Alpine mellett. Az amerikaiaknak voltak is biztató eredményeik, hiszen például a Le Mans-i első tesztnapot az élen zárták. A Glickenhaus végül jövőre is itt lesz, méghozzá egy teljes szezonos autóval, tekintve hogy ez konkrétan a minimum kötelező szereplés a WEC állásfoglalása szerint.

    Az alapító Jim Glickenhaus egy autóval tervez majd a szezon első versenyein és kettővel Le Mans-ban. A többit még ő sem tudja. „Sebringben és Spában egy autóval leszünk ott, Le Mans-ban kettővel. Aztán meglátjuk, mennyi autót tudunk indítani az azt követő versenyeken” – fogalmaz Glickenhaus a Motorsport.com kérdésére. „Tervben van a szezon hátralévő része is, az egyetlen kérdés, mit fogunk csinálni a rengeteg BoP-pluszsúllyal, amit valószínűleg úgyis kapni fogunk. Ha megkérdezik tőlem: Jim, mik a szándékaid? Én azt mondom hogy még minimum öt évig versenyezni akarok a WEC-ben.”

    Glickenhaus korábban úgy fogalmazott, a fuji és a bahreini hétvégék annyira nem mozgatják meg. A WEC illetékesei végül kötelezték, hogy ha nevezni akar 2022-re, akkor minimum egy autóval mindenhol ott kell lennie. Az alapító elmondása szerint rengeteg versenyző érdeklődött nála ülés felől. Bár a 2022-es felállás még nincs véglegesítve, szerinte az idén versenyzők többsége (Olivier Pla már biztosan) visszatér majd a csapathoz.

    A Glickenhaus legjobb eredménye a monzai harmadik hely volt a Westbrook-Dumas-Mailleux trió jóvoltából.

  • Címvédés, dráma, rojalitás – így dőltek el a WEC bajnoki címei

    Címvédés, dráma, rojalitás – így dőltek el a WEC bajnoki címei

    A bahreini dupla hétvége második felvonásán koronázták meg a WEC első Hypercar szezonjának bajnokait.

    A Hypercar első bajnoki címét a 7-es Toyota szerezte meg, így megvédték tavaly szerzett helyezésüket. Pole-ból indulva már csak végig kellett érniük a versenyen, hogy bajnokok legyenek. A 8-as autó pilótái szerepükhöz méltóan agresszívebb módon versenyezve nyertek is.

    Mivel az Alpine egy jó start után vezetett, de korai technikai problémák miatt kiszállt a csatából. Kobayashi, López és Conway második helyen védték meg bajnoki címüket.

    Az LMP2-es mezőnyben a WRT sorozatban harmadik győzelmét szerezte meg, köszönhetően Habsburg egyik jó etapjának. A belga csapat rossz időmérős helyezését feljavítva került újra helyezetbe két csapattársa, Robin Frijns és a hypercart tesztelő Charles Milesi.

    Anthony Davidson második hellyel búcsúzott, összességében azonban harmadik lett a bajnokságban a WRT és a másik Jota Racing autó (Vandoorne, Blomqvist, Gelael) mögött.

    Az F3-as bajnokság idei nyolcadik helyezettje, Olli Caldwell a ProAm pilóták között utolsó, 11. hellyel mutatkozott be, az előző heti WEC debütáns, Robert Kubica ugyanúgy nyolcadik lett, mint egy hete.

    A ProAm pontversenyt a Racing Team Nederland csapat tulajdonosa Frits van Eerd nyerte.

    A GTE Pro bajnoki címét a Pier Guidi-Calado Ferrari páros nyerte, miután a versenyigazgatás utasítását megszegve nem engedték el, Michael Christensen Porschéjét.

    Egy-egy teljes pályás sárga zászló alatt végzett kerékcsere miatt előbb a Porsche, majd a Ferrari szerezte meg a vezetést a riválistól. Előbbiek egy előzésnek köszönhetően vezettek a verseny utolsó órájában. A Ferrari olasz versenyzője azonban megpörgette autójukat az utolsó kanyarban egy lekörözést követően.

    Az amatőrök között csak egy Aston Martin legénység (Fraga, Keating, Pereira) akadályozhatta volna meg a DTM-ben is versenyző AF Corse (Nielsen, Perrodo, Rovera) győzelmét, de egy első körös defektnek következtében már csak egy szalmaszálnyi esélyük volt a végső sikerre.

    Végül egy balesetet követő törött kormányrúd véget vetett ennek is.

    A szombati verseny után az újoncteszttel ér véget a WEC idei programja vasárnap.

  • Kubica dobogós lett első WEC futamán, a Toyota már biztosan bajnok idén

    Kubica dobogós lett első WEC futamán, a Toyota már biztosan bajnok idén

    Az Endurance-világbajnokság utolsó előtti versenyén Kubica bemutatkozott, valamint kettős diadallal ért be a Toyota, ezzel az összes bajnoki címet biztosították maguknak.

    A 7-es számú autó (Kobayashi, López, Conway) növelte előnyét a márkatársakkal szemben, míg a két Glickenhaus nem is állt rajthoz.

    A hamadik helyre beérkező Alpine már 40 pont hátránnyal rendelkezik, így már az is biztos, hogy valamelyik Toyota legénység fogja megszerezni az egyéni címet is.

    Kubica az LMP2-es kategóriában a High Class Racingnél kapott helyet, Jan Magnussen helyén. A dán csapat nem tartozik az élmezőnybe, így egy csöndes nyolcadik helyet ért el a lengyel, ezzel megszerezte első WEC pontjait.

    Le Mans-ban ugyan majdnem győztes lett, de ott beugróként vett részt. Így nem kapott azért világbajnoki pontot. A Pro/Am versenyzők mezőnyében ez ráadásul dobogót ért.

    Robert Kubica, High Class Racing, WEC, Bahrain, racingline.hu
    Kubica a WEC dobogóján, Fotó: 2021 MARIUS HECKER/ADRENALMEDIA.COM/FIA WEC

    Kubica akkori csapattársai, a másik WRT (Habsburg, Frijns, Milesi) másodjára nyertek sorozatban, ezzel átvették a vezetést az LMP2-es pontversenyben.

    A 28-as JOTA (Vandoorne, Blomqvist, Gelael) egy Aston Martinnal ütközött az első etapban, de még így is vissza tudták küzdeni magukat a második helyre. Csapattársaik a 38-as autóban (a visszavonuló Davidson, da Costa, Gonzalez), így még ők is esélyesek maradtak az LMP2-es bajnoki címre.

    Az LMGTE Pro kategóriát Neel Jani és Kevin Estre (Porsche) nyerte, idén harmadszor. Ezzel pedig ponttal állnak a rivális Ferrari legénység, James Calado és Alessandro Pier Guidi mögött.

    Az amatőröknél Aston Martin győzelem született, a TF Sport legénysége (Felipe Fraga, Ben Keating, Dylan Pereira) tudott nyerni, idén először.

    November 8-án folytatódik a bajnokság Bahreinben, egy 8 órás versennyel, akkor derül ki, melyik Toyota csapat lesz az idei világbajnok.

    WEC, Bahrain, Bahrein, racingline.hu
    Fotó: 2021 Harry Parvin/AdrenalMedia.com/FIA WEC
  • Toyota siker Le Mans-ban; Habsburgék kategória győztesek

    Toyota siker Le Mans-ban; Habsburgék kategória győztesek

    A Mike Conway, Kamui Kobayashi és Jose Maria Lopez alkotta #7-es Toyota több évnyi küszködés után megnyerte a hiperautók korszakának első Le Mans-i 24 órás versenyét, míg a Ferrari a GTE Pro-ban legyőzte a Corvette-et.

    Conway az első helyről indult a #7-es Toyota GR010 HYBRID-del a vizes rajtnál, miután Kobayashi a pole pozíciót szerzett vele. Túlélték az első óra alatt uralkodó mostoha körülményeket, és kisebb ijesztgetésektől eltekintve nem volt veszélyben az első helyük.

    Ezzel szemben a testvérautó az első körben megpördült a #708-as Glickenhaus 007 LMH-val való ütközés miatt az Arnage-nál, majd a Mulsanne egyenesben meg kellett állnia, hogy újraindítsák a fedélzeti rendszereket.

    Kazuki Nakajima, Sebastien Buemi és Brendon Hartley hamarosan a második helyre jöttek fel, miután a #8-aból kihajtották, amit ki lehetett, de minden esélyük elszállt a győzelemre, amikor az autó üzemanyagtartály problémája miatt gyakrabban kellett kiállniuk a boxba, és mire leintették őket már két kör hátrányban voltak.

    A Nicolas Lapierre, Andre Negrao és Matthieu Vaxiviere által vezett #36-os Alpine Elf Matmut szintén korai problémákkal küzdött, de megszerezték a dobogó harmadik fokát vasárnap délután.

    A Hypercar versenyzők nyugodt körözésével szemben az LMP2-ben késői dráma történt, amikor a Louis Deletraz, Robert Kubica és Ye Yifei által vezetett #41-es Team WRT öt perccel a leintés előtt, az utolsó körben megállt a Dunlopnál, így a győzelmet a#31-es autó szerezte meg Robin Frijns, Ferdinand Habsburg és Charles Milesi vezetésével.

    A GTE-Pro kategóriában a Ferrari és a Corvette epikus összecsapása végül a James Calado, Alessandro Pier Guidi és Come Ledogar alkotta #51-es AF Corse Ferrari javára dőlt el.

    A GTE-Am csatáját a Nicklas Nielsen, Francois Perrodo és Alessio Rover alkotta #83-as AF Corse Ferrari uralta.

    A versenyen a 61 induló autóból 13 megállt vagy kiesett. Az egyik nagy vesztes az #1-es Richard Mille Racing Oreca volt, amikor a női trió kiesett, miután Sophia Flörsch összeért a #26-os G-Drive Aurusszal és megpördült. Igyekezett visszatenni menetirányba autóját, azonban a #74 Racing Team India Eurasia Ligier JSP217-ese nem vette észre időben az aszfalt közepén manőverező Flörsh-t és nekiütközött.

  • Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Meglepetés: a Glickenhaus a Toyota előtt járt az első Le Mans-i tesztnapon!

    Egy héttel a nagy verseny előtt rendezték meg Le Mans-ban a 24 órás verseny tesztnapját, ahol em a sorozatban negyedik győzelmére készülő Toyota volt a leggyorsabb.

    A szezon elején nem úgy tűnt, nagy csata lesz Hypercar kategória első helyéért. Ugyanis mindössze három autó állt rajthoz a WEC szezonnyitóján (Spái 6 órás).

    A két Toyota mellett az Alpine volt ott, egy átalakított LMP1-es járgánnyal. Ők a teljesítménykiegyenlítő rendszernek köszönhetően tudták valamennyire felvenni a versenyt a japánokkal.

    A Glickenhaus két autót tervezett be erre a szezonra, de csak egyet tudtak elkészíteni a második versenyre (Portimaói 8 órás). Problémákkal küzdöttek azonban, és csak negyedikek lettek a kategóriában.

    Monzában már két autó állt rajthoz, de a második nem tudta befejezni a versenyt, míg az első csak az egyik Toyota gondjainak köszönhetően tudott nyerni egy helyet.

    Ehhez képest most nem sokkal ugyan, de a mezőny élén zártak (#708: Derani, Mailleux, Pla), két tizeddel legközelebbi vetélytársuk előtt.

    Le Mans-ban legközelebb szerdán zúgnak fel a motorok a csütörtöki időmérő, és a szombat délután négykor kezdődő verseny előtt.

  • Először állt rajthoz két igazi hypercar: a Toyota és a Glickenhaus

    Először állt rajthoz két igazi hypercar: a Toyota és a Glickenhaus

    Az Endurance világbajnokság második fordulójára már megérkezett a második tényleges hypercar márka, a Toyota mellett a Glickenhaus is rajthoz állt.

    Az amerikai márka az eredetileg tervezett két autó helyett csak egyet tudott elvinni Portugáliába, a 709-es számút. A legénység tagjai pedig Briscoe, Dumas és Westbrook voltak.

    A 8-as Toyota (Buemi, Hartley, Nakajima) a 8 órás verseny elején lassabban kezdett, így spóroltak üzemanyaggal. Végül kifizetődött ez számukra, egy kiállással kevesebb kellett nekik ahhoz, hogy célba érjenek.

    Egy késői egész pályás sárga zászló (Full Course Yellow) azonban újra lehetőséghez juttatta a 7-es Toyota (López, Kobayashi, Conway) legénységét is. A Toyotánál előbb úgy döntöttek, a frisebb gumikkal utóbbiaknak jobb esélye van a győzelemre, így helyet cseréltettek a versenyzőkkel. Később azonban lerázták az ellenfeleket, és Buemi visszavehette Lópeztől a pozíciót.

    Toyota, Portimao, FIA WEC, racingline.hu
    Fotó: 2021 Marius Hecker/AdrenalMedia.com/FIA WEC

    Harmadik helyre Spa után ismét a 36-as Alpine (Negrao, Lapierre, Vaxivierre) került, ez már sorozatban így már második dobogójuk volt.

    A 709-es Glickenhaus számára azonban nem sikerült gördülékenyen a bemutatkozás, a verseny elején lekörözöttekkel ütköztek, ami miatt hosszú javítási időszakra kényszerültek. Ez végül az is eredményezte, hogy közel a versenytáv öt hatodát tudták csak megtenni. Ezzel nem csak a rivális Toyota, de öszetettben még a GT autók mögött is végeztek.

    A többi kategóriában a hazai futamát teljesítő da Costa (LPM2, #38 Jota Oreca: Davidson, González), illetve a 32. születésnapját ünneplő James Calado (GT Pro, #51 Ferrari: Pier Guidi), illetve a Ferrari szimulátorpilótája, Antonio Fuoco (GT Am, #47 Cetilar Racing: Lacorte, Sernagiotto) tudott győzedelmeskedni.

  • Csúszik a Glickenhaus, csak a Toyota lesz ott a szezonkezdeten

    Csúszik a Glickenhaus, csak a Toyota lesz ott a szezonkezdeten

    Túl van a bejáratáson a Glickenhaus hypercarja, de az első versenyre nem tudnak elutazni, hiába hozták közelebb, Portimaóba.

    Múlt hét csütörtökön és pénteken (02.25-26.) tesztelte a WEC legmagasabb kategóriájába szánt autóját a Glickenhaus Vallelungában. Romain Dumas és Franck Mailleux ülhettek a volánnál.

    Az első napon az elektronikai rendszerek ellenőrzése zajlott, utána azonban már megkezdődött az érdemi munka. Az amerikai gyártó elmagyarázta, azért tolták el a tesztet február elejéről, mert a járvány és a Brexit miatt késett az alkatrészek leszállítása.

    Ezért inkább kihagyják a portimaói idénynyitót, és megvárják a homologizációval, míg a komplett tesztelési folyamat. Március elején egy nagy sebességű tesztre készülnek Monzában, utána az alkatrészek tartósságára 30 órás hosszútávú etapot teljesítenének a Motorland Aragónon éprilis közepén.

    „Nagyon fontos, hogy eltaláljuk a dolgokat, mert ha egyszer versenyezni kezdünk, öt évig nem lehet változtatni.” – emelte ki James Glickenhaus, a márka alapítója.

    „Hosszú távon kell gondolkozni, főleg most, hogy a Ferrari is csatlakozik majd 2023-ban. Semmi sem tesz majd boldogabbá, minthogy ellenük versenyezhetek majd Le Mans-ban, ezért a lehető legjobb autóval szeretném ezt megtenni.”

    A második WEC fordulót Spa-Francorchampsban tartják majd május 1-jén, erről Glickenhaus így nyilatkozott:

    „Ott leszünk. A 30 órás teszt után készen állunk majd arra, hogy homologizáljuk az autót.”

    Portimaóban mindenesetre a Toyota hypercarja lesz az egyetlen, bár a teljesítmény-kiegyenlítésnek köszönhetően az Alpine régi LMP1-es (LMPh néven) autója felveheti velük a versenyt.

  • Így néz ki a második hypercar – ez már nem LMP1-es!

    Így néz ki a második hypercar – ez már nem LMP1-es!

    Megmutatta kasztniját a WEC második hypercar csapata, a Scuderia Cameron Glickenhaus közösségi médián tett közzé egy videót az elkészült autóról.

    A Toyota mellett egy másik gyártó – az amerikai Glickenhaus – is a hypercar szabályok szerint nevezett, ahelyett, hogy a hibrid LMDh szerint egy átvett szerkezetet alkalmazzanak.

    Már korábban jelezték, az autó nem készül el időben, ha március elején már Sebringben kell rajthoz állni. Azonban a szezonkezdet Portimaóba került át, ezzel a Glickenhaus nem kényszerül versenyt kihagyni.

    A WEC hivatalos rajtlistájának megjelenéséig két autóhoz két pilótát hozott nyilvánosságra az amerikai gyártó. Azóta tudni lehet, hogy a 708-as számú gépet Gustavo Menezes mellett Olivier Pla és Richard Westbrook, a 709-est Ryan Briscoe, Pipo Derani, Romain Dumas és Franck Mailleux vezeti majd.

    A kétszeres bajnoki bronzérmesről, Menezesről tudni lehet, nem marad majd sokáig. Jövőre csatlakozik a visszatérő Peugeot-hoz, így hosszabb távon a márka legnagyobb neve Romain Dumas marad.

    Már meg is szólaltatták:

  • Hivatalos a WEC rajtlistája: 5 hiperautó és 33 fős mezőny

    Hivatalos a WEC rajtlistája: 5 hiperautó és 33 fős mezőny

    A Hosszútávú Világbajnokság (WEC) szervezői nyilvánosságra hozta az idei évre érvényes rajtlistát. Ez alapján az új hiperautós elit kategóriát három gyártó öt autója képviselteti majd magát, miközben az LMP2-es kategória talán sosem volt még ilyen erős.

    Az új hiperautós kategóriába a Toyota két, a Glickenhaus két és az Alpine egy autóval nevezett be. A Toyota már be is mutatta az idei autóját, miközben a jól ismert hatos terelgeti majd a két autót. Az amerikai gyártó eddig két versenyzőt nevezett meg: Gustavo Menezes és Ryan Briscoe. Míg az Alpine egyik versenyzője Andre Negrao lesz.

    Az LMP2 minden idők egyik legerősebb mezőnyét fogja felvonultatni a következő szezonban, 11 autó lesz állandó résztvevője a versenyeknek, és olyan nevekkel, mint Juan Pablo Montoya, Stoffel Vandoorne, vagy a tisztán női csapattal kiálló Richard Mille Racing Team. Külön érdekesség, hogy a szlovák ARC Bratislava egyik versenyzője az 59 éves csapattulajdonos Miroslav Konopka lesz.

    Míg az LMP2 népes lett, addig a GTE PRO kategória igencsak foghíjas, négy autó, két-két Ferrari és Porsche alkotja majd. Az amatőröknél pedig 13 autó nevezett, a Ferrari és a Porsche mellett az Aston Martin is indít autót ebben az osztályban. Itt található a mezőny másik teljesen női felállású istállója is.

    A WEC 2021-es mezőnye

    Hypercar
    Csapat Modell Versenyzők
    Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 Hybrid Mike Conway, Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez
    Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 Hybrid Sebastien Buemi, Kazuki Nakajima, Brendon Hartley
    Glickenhaus Racing Glickenhaus 007 LMH Gustavo Menezes
    Glickenhaus Racing Glickenhaus 007 LMH Ryan Briscoe
    Alpine Elf Mamut Alpine A480-Gibson Andre Negrao
    LMP2
    Richard Mille Racing Oreca 07-Gibson Sophia Floersch, Tatiana Calderon, Beitske Visser
    High Class Racing Oreca 07-Gibson Jan Magnussen, Anders Fjordbach, Dennis Andersen
    DragonSpeed USA Oreca 07-Gibson Henrik Hedman, Juan Pablo Montoya, Ben Hanley
    United Autosports USA Oreca 07-Gibson Philip Hanson, Fabio Scherer, Filipe Albuquerque
    JOTA Oreca 07-Gibson Sean Gelael, Stoffel Vandoorne, Tom Blomqvist
    Racing Team Nederland Oreca 07-Gibson Frits Van Eerd, Giedo Van Der Garde, Job Van Uitert
    Team WRT Oreca 07-Gibson Robin Frijns
    Intel Europol Competition Ligier JS P217-Gibson Jakub Smiechowski, Renger Van dez Zande, Alex Brundle
    JOTA Oreca 07-Gibson Roberto Gonzalez, Antonio Felix Da Costa, Anthony Davidson
    ARC Bratislava Oreca 07-Gibson Miroslav Konopka
    Realteam Racing Ligier JS P217-Gibson Esteban Garcia
    GTE PRO
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Alessandro Pier Guidi, James Calado
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Daniel Serra, Miguel Molina
    Porsche GT Team Porsche 911 RSR-19 Gianmaria Bruni, Richard Lietz
    Porsche GT Team Porsche 911 RSR-19 Kevin Estre, Neel Jani
    GTE AM
    TF Sport Aston Martin Vantage Ben Keating, Dylan Pereira & Felipe Fraga
    Team Project 1 Porsche 911 RSR-19 Jörg Bergmeister
    Cetilar Racing Ferrari 488 GTE EVO Roberto Lacorte
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO Thomas Flohr, Francesco Castellacci & Giancarlo Fisichella
    Team Project 1 Porsche 911 RSR-19 Egidio Perfetti & Matteo Cairoli
    Iron Lynx Ferrari 488 GTE EVO Claudio Schiavoni
    Dempsey-Proton Racing Porsche 911 RSR-19 Christian Ried
    AF Corse Ferrari 488 GTE EVO François Perrodo, Nicklas Nielsen & Alessio Rovera
    Iron Lynx Ferrari 488 GTE EVO Rahel Frey
    GR Racing Porsche 911 RSR-19 Michael Wainwrigh
    Dempsey-Proton Racing Porsche 911 RSR-19 Julien Andlauer
    Aston Martin Racing Aston Martin Vantage Paul Dalla Lana
    D’station Racing Aston Martin Vantage Satoshi Hoshino