Címke: Giuliano Alesi

  • Alesi a halóról és a rajtrácsgyerekekről is elmondta véleményét

    Alesi a halóról és a rajtrácsgyerekekről is elmondta véleményét

    Jean Alesi, korábbi Forma-1-es versenyző nem túlságosan kedveli a Liberty Media legutóbbi revolúcióját, miszerint idén már nem rajtrácslányok, hanem rajtrácsgyerekek tartják majd a versenyzők tábláját a futamok megkezdése előtt.

    „Egyáltalán nem tetszik a grid girl-ök száműzése és rajtrácsgyerekekkel való helyettesítése. Ezzel egy olajozottan működő rendszert rúgtak fel, mely sok nőnek adott munkát” – felelte az olasz Motorbox kérdésére.

    “Támogatom a fiatal versenyzők előtérbe helyezését, de nem ilyen módon.”

    “A halo mellett azonban teljes válszélességgel kiállok. Kár, hogy az autók kinézetét befolyásolja, de mindennél fontosabb a biztonság” – tette hozzá a francia.

    Végül pedig fiárol, a GP3-as sorozatban vitézkedő Giulianoról is ejtett néhány szót: “Jó eredményeket várok” – mondta, miután néhány napja hivatalossá vált, hogy Giuliano a Ferrari akadémiája mellett a GP3-as Trident csapattal is meghosszabbította szerződését.

    De mikor válik aktuálissá a Forma-1? “Csak a GP3-ra szabad gondolnia. Ha Forma-1-es autóban akar ülni, akkor beleülhet otthon az egyikbe, és csinálok róla egy fényképet.”

  • Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari versenyzői akadémiájához!

    Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari versenyzői akadémiájához!

    Juan Pablo egykoron jeleskedett a Forma-1-ben, most egy újabb generáció próbálkozhat, hiszen fia Sebastian Montoya csatlakozik a Ferrari Driver Academy-hez. Idén már az olasz márka programját erősíti a 12 éves srác, aki első teljes gokartos szezonján volt túl tavaly Európában. Az ifjabb Montoya idén az OKJ kategóriában indul az európai kart bajnokságban, ami a Tony Kart program része, és itt 11 versenyző indul majd.

    A Tony Kart kapcsolata a Ferrari versenyzői akadémiájával kifejezetten gyümölcsöző lehet a kis Montoya számára, hiszen versenyzői trénert is kap, illetve segítik a munkáját olyan pályán kívüli tevékenységben is, mint például a diétázás, vagy a médiás feladatok.

    Ezzel a szerződéssel Sebastian gyakorlatilag csatlakozik a Sauberes Charles Leclerc, Giuliano Alesi, Antonio Fuoco és Enzo Fittipaldi mellé a Ferrari 2018-as utánpótlás válogatottjába.

  • Alesi diadalmaskodott a GP3 sprintversenyén

    Alesi diadalmaskodott a GP3 sprintversenyén

    Ryan Tveter kezdhette meg pole pozícióból a GP3 hungaroringi sprintversenyét, ám az első pozíció a rajt után már Giuliano Alesié lett.

    Történek események a középmezőnyben is: a hármas kanyarban Nirei Fukuzumi és Pulcini akadtak össze, az akciónak köszönhetően Fukuzumi ki is esett. Az incidenst vizsgálták, ám egyik versenyzőt sem büntették.

    Steijn Schothorst számára a második verseny sem sikerült szerencsésebben, mint a tegnapi: ismét feladni kényszerült a versenyt, valószínűleg megint a technika babrált ki vele.

    George Russell műszaki hiba miatt nem tudott elrajtolni az első futamon, így a mai versenyt a mezőny végéről kellett megkezdenie. A Mercedes fiatalja végül a 12. helyig lépett előre.

    A Trident csapat Alesi győzelmével, illetve Tveter, Jorg és Boccolacci második, harmadik és negyedik helyének köszönhetően négyes győzelmet szerzett.

     

  • Alesi siker a GP3-ban

    Alesi siker a GP3-ban

    A Ferrari Akadémiáján nevelkedő Giuliano Alesi nyerte meg a GP3-as második versenyt Silverstoneban. Nagyon szoros volt a verseny, ezt az is bizonyítja, hogy a befutó pillanatában az első négy helyezett között 1,8 másodperc volt csupán.

    A francia versenyző mögött Jack Aitken lett a második, a dobogó legalsó fokára pedig Niko Kari állhatott, ezzel megszerezte élete első dobogóját a sorozatban, aki a verseny legvégén komoly csatában volt George Russellel.

    Már rajt előtt véget ért az élről induló Dorian Boccolacci versenye, így a csapattársa Alesi örökölte meg az első helyet. A negyedik helyről induló Jack Aitken fantasztikus rajtot produkált és az első kanyarok után már a második helyen találta magát. Ezután pedig támadta Alesit is az első helyért.

    Nem sokkal később a biztonsági autó a pályára hajtott Steijn Schothorst és Julien Falchero kiesése miatt. A hetedik kör végén hagyta el az SC a pályát. Innen még nyolc kör volt hátra, és Alesi remekül kapta el a rajtot, és meglépett Aitkentől.

    A bajnoki éllovas Russel ekkor a nyolcadik helyen állt, majd a biztonsági autó után feljött a hetedik helyre. Remek tempóban versenyzett, szép fokozatosan lépett előre és a futam végére már a negyedik helyen találta magát. Pár kör volt hátra, amikor Russel utolérte az élen álló hármast. A Mercedes junior versenyzője a DRS segítségével próbálta megelőzni az előtte autózó Karit, aki szintén használhatta az állítható hátsó szárnyat, így a leintésig nem változott a sorrend. A negyedik helyezett Russel hátránya csupán 1.8 másodperc volt a győztes mögött.

    Alesi megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét a GP3-ban, Kari pedig az első dobogóját ünnepelhette. Az 5-6-. helyen a két Jenzer autó ért célba, Maini és Lorandi sorrendben. Utóbbit a futam után vizsgálták, de végül nem büntették.

    A Top10-ben még Kevin Joerg, Anthoine Hubert, Santino Ferrucci és Marcos Siebert végzett.

    A bajnokság korábbi éllovasa Nirei Fukuzumi az utolsó, 16.lett köszönhetően egy tíz másodperces idő büntetésnek is.

    Az összetettben továbbra is meggyőző előnnyel Russel vezet. Az ő előnye 35 pont Hubert előtt. Alesi ezzel a sikerével összetettben feljött a hatodik helyre.

    A futam végeredménye:

    1 Giuliano Alesi Trident 15 30:04.801
    2 Jack Aitken ART Grand Prix 15 +0.724
    3 Niko Kari Arden International 15 +1.431
    4 George Russell ART Grand Prix 15 +1.857
    5 Arjun Maini Jenzer Motorsport 15 +5.900
    6 Alessio Lorandi Jenzer Motorsport 15 +7.257
    7 Kevin Jorg Trident 15 +8.099
    8 Anthoine Hubert ART Grand Prix 15 +8.447
    9 Santino Ferrucci DAMS 15 +10.744
    10 Marcos Siebert Campos Racing 15 +11.712
    11 Raoul Hyman Campos Racing 15 +12.387
    12 Leonardo Pulcini Arden International 15 +17.079
    13 Ryan Tveter Trident 15 +17.645
    14 Bruno Baptista DAMS 15 +22.595
    15 Tatiana Calderon DAMS 15 +23.280
    16 Nirei Fukuzumi ART Grand Prix 15 +28.539
    Julien Falchero Campos Racing 3 Kiesett
    Steijn Schothorst Arden International 3 Kiesett
    Dorian Boccolacci Trident 0 Nem indult
  • GP3: Hyman győzött, Alesi második

    GP3: Hyman győzött, Alesi második

    Raoul Hyman pole-ból rajtolva szerezte meg első GP3-as győzelmét Ausztriában, mögötte Tridentes riválisa, Giuliano Alesi végzett. A pódium harmadik fokára az első versenyt szintén harmadikként záró japán Nirei Fukuzumi álhatott fel, a Race 1 győztes Mercedes junior, George Russell pedig hatodikként látta meg a kockás zászlót.

    Alesi komoly nyomás alatt tartotta a Campos Racing színeiben versenyző Hymant: a verseny folyamán végig egy másodpercen belül autózott hozzá képest, ám Hyman nem hibázott.

    A verseny vége egy nagyon látványos, de szerencsés kimenetelű balesetet is hozott: Boccolacci beleszállt Lorandi autójónak hátuljába, majd az autó háromszor saját tengelye körül átpördülve érkezett meg a kavicságyba.

    Boccolacci szerencsére saját lábán szállt ki az alaposan összetört versenyautójából.