Címke: Gilles Villeneuve

  • A Villeneuve és Pironi család együtt dolgoznak egy új dokumentumfilmen

    A Villeneuve és Pironi család együtt dolgoznak egy új dokumentumfilmen

    Gilles Villeneuve és Didier Pironi családja együttműködnek egy készülő dokumentumfilmen, amely a két Ferrari-pilóta tragikus 1982-es szezonjának történetét meséli el.

    A Sky Studios és a Noah Media Group közös filmjénél – amelynek producere a korábbi F1-es versenyző, Mark Webber – már elkezdődött a gyártás, és a tervek szerint jövő év vége felé kerül a mozikba.

    A dokumentumfilmben részt vesz Gilles Villeneuve felesége, Joann és fia, az 1997-es F1-es világbajnok Jacques Villeneuve, valamint nővére, Melanie is, míg Catherine Goux, Pironi élettársa, valamint két fia, Gilles és Didier szintén hozzájárulnak ehhez a sporttörténelmi projekthez.

    Villeneuve és Pironi szoros barátsága az 1982-es San Marinó-i Nagydíjon borult meg, amikor az előbbi átvette a futam irányítását, és azt gondolta, hogy csapattársa előtt cirkálhat a leintésig, pedig a Ferrari utasította őket, hogy a verseny utolsó szakaszában tartsák a pozíciójukat. Pironi azonban egyből figyelmen kívül hagyta a Scuderia boxutcai jelzéseit, és az utolsó körben megelőzte Villeneuve-t a vezetésért. A kanadai érthetően dühös volt a verseny után, és megfogadta, hogy soha többé nem beszél Pironival. Igazi versenyzőalkatként Villeneuve elhatározta, hogy a következő futamon, a zolderi Belga Nagydíjon bosszút áll rajta, a versenypályán.

    Sajnos a sors megtagadta a Ferrari legendás versenyzőjétől ezt a lehetőséget. Az időmérőn Villeneuve épp egy gyors körön volt, amikor belebotlott a lassan haladó Jochen Mass March autójába. Egy peches pillanat alatt a kanadai úgy döntött, hogy egy dupla jobbos kanyarhoz közeledve jobbról előzi meg a németet. A March azonban ugyanabba az irányba sodródott.

    A Ferrari teljes sebességgel lerepült Mass autójának hátuljáról, majd szaltózott, közben szétesett. A reményvesztett, még mindig az üléséhez szíjazott pilótát pedig a Terlamenbocht kanyar külső szélén lévő rácsba repítette. Villeneuve-t egy közeli kórházba szállították, ahol pár órával később meghalt. Joann Villeneuve így beszélt erről:

    „Ez az időszak és ezek az események traumatikusak voltak a családunknak, és több mint 40 év elteltével még mindig nagyon érzelmesek. Mivel kiemelt szemtanúja voltam ezeknek az eseményeknek, fontos, hogy ezt a történetet nagy tisztelettel meséljük el.”

    Catherine Goux elmondta, a családja megkönnyebbült, hogy együtt dolgozhatnak a film gyártócsapatával:

    „Nagyon várjuk, hogy a világ többet tudjon meg arról a két hihetetlen emberről, akik Gilles és Didier voltak. Persze azt is, hogy egy új generáció is felfedezze ezt az egyedülálló és inspiráló történetet, amely túlmutat magán a sportágon.”

    A társproducer, John McKenna, aki a nagy sikerű „Finding Jack Charlton” című dokumentumfilmben is dolgozott, hozzátette:

    „Rendkívül kiváltságosnak és hálásak vagyunk a Villeneuve és Pironi családnak, amiért a Noah Media Groupra bízták két hihetetlen ember igazán figyelemre méltó történetének elmesélését. Ez egy olyan film lesz, amelynek középpontjában hatalmas érzelmek állnak és a dráma.”

  • Villeneuve elmondta, hogy apja Gilles miért legenda még mindig

    Villeneuve elmondta, hogy apja Gilles miért legenda még mindig

    A Williams korábbi pilótája, és 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve kifejtette, hogy apját Gilles-t a mai napig tisztelik, pedig nem lett világbajnok. Annak ellenére, hogy majd 40 éve életét vesztette, Gilles Villeneuve-t mai napig tisztelet övezi. Fia Jacques elérte ugyan azt, amit az apja nem tudott és bajnok lett a Forma-1-ben, de úgy véli, hogy ezt annak köszönheti, hogy Gilles minden alkalommal kockára tette az életét, amikor csak autóba ült.

    Amennyiben Romain Grosjean balesetét vesszük alapul, az F1 jelenlegi biztonsága a valaha volt legjobb a sportág történelmében. Korábban magas volt a halálozási arány, ezért a mai versenyzőkre nem tekintenek már úgy, mint a múlt legendáira. A Gazzetta dello Sportnak így magyarázta ezt Villeneuve:

    „Amikor apám versenyzett, a pilóták az életüket kockáztatták. Igaz, hogy gyakran összetörte az autót, de azt is kihozta belőlük, amire a csapattársai képtelenek voltak. Megnyerte az olaszok szívét, mert szenvedéllyel élt.”

    Az olaszokat emlegetve a tizenegyszeres nagydíjgyőztes kifejtette azt is, hogy miért nem gondolt sosem arra, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz, pedig a családjának volt kötődése az istállóhoz:

    „A Ferrari ellen harcoltam, amikor Schumacher volt ott, így nem volt helye egy Villeneuve-nek.”

    A kanadai azt is elárulta, hogy miért csatlakozott a BAR alakulatához miután elhagyta a Williams csapatát, valamint elégedett azzal amit elért, pedig velük már nem tudott nyerni:

    „Jó dolog volt felépíteni egy csapatot, volt benne részesedésem, sok pénzt fektettem bele, még ha ez rejtve is maradt. Büszke vagyok rá, hiszen keveseknek adatott meg az, hogy belőlük lesz a Mercedes. Ugyan Ross Brawn előbb megvette a gyárat Brackleyben, de ez ugyanaz a helyszín és még vannak emberek ott, akiket mi vettünk fel. Versenyzőként persze, ha az eredményeket nézem, ez egy rossz választás volt. Sokkal jobb lett volna a McLarenhez igazolni, akik aztán megnyertek mindent.”

  • A Ferrari legnagyobb botrányai a Forma-1-ben

    A Ferrari legnagyobb botrányai a Forma-1-ben

    A Scuderia Ferrari a kezdetek kezdete óta jelen a Forma-1-ben, és az elmúlt 70 évük valóságos hullámvasúttal ér fel. A széria legsikeresebb csapatként számtalanszor okoztak örömet a rajongóiknak, de voltak olyan esetek, amikre minden bizonnyal nem büszkék Enzo Ferrari örökösei.

    A racingnews365.com összeszedett hét olyan történést a vörösök életéből, amely igencsak kiverte a biztosítékot sokaknál.

    Villeneuve kontra Pironi

    Az 1982-es San Marinói Nagydíjat Gilles Villeneuve vezette, csapattársa Didier Pironi előtt. A csapat utasította a párost, hogy vegyenek vissza a biztos előny tudatában, és ne csatázzanak egymással, abban a sorrendben érjenek célba, ahogy voltak. Pironi ezt azonban másképp gondolta, figyelmen kívül hagyta a csapat utasításait és megelőzte a kanadai csapattársát és megnyerte a versenyt. Ennek hatására Villeneuve nagyon megorrolt a franciára. Kibékülni már sosem tudtak, mivel Villeneuve a soron következő Belga Nagydíj időmérő edzésén halálos balesetet szenvedett… Sokak azonban úgy vélik, hogy az imolai incidens is közre játszott a tragédiában, mivel ezért revansot akart venni Pironin, így minden határt átlépve igyekezett gyorsabb lenni a társánál, aminek a vége a halálos baleset lett.

    Kémbotrány

    A 2007-es idény nem csak a pályán történtek miatt marad emlékezetes, hanem azon kívül is. Ekkor robbant ki ugyanis a Forma-1 történetének egy legnagyobb balhéja, ami egyben az egyik legvitatottabb sztori is. A Ferrari alkalmazásában álló Nigel Stepney ugyanis szigorúan titkos információkat adott a rivális McLaren csapatnak. Ennek hatására a csapat azonnali hatállyal kirúgta Stepneyt, a McLarent kizárták az az évi konstruktőri bajnokságól, és példátlan nagyságú, 90 millió eurós pénzbüntetéssel is sújtották őket. Noha a Ferrari ebben az ügyben áldozat volt, mégis részesei ily módon ennek az incidensnek.

    Barrichello az utolsó centiken engedi el Schumachert

    Michael Schumacher úgy vágott neki a 2002-es szezonnak, hogy zsinórban harmadszor szerezhet világbajnoki címet a Ferrarival. Az Osztrák Nagydíjra a német kényelmes, 21 pontos előnnyel érkezett a legközelebbi riválisai előtt. Az egész hétvégét azonban a csapattársa Rubens Barrichello dominálta, megszerezte a pole-t is, és a futamot is végig vezette, leszámítva az utolsó kört, annak is az utolsó métereit. Barrichello azt az utasítást kapta, hogy engedje el az akkor még négyszeres világbajnok csapattársát, aki ennek csak a célvonal előtti utolsó métereken tett eleget. Ez a döntés hatalmas negatív visszhangot váltott ki a rajongókból, és ennek hatására a következő idénytől betiltották a csapatutasításokat a Forma-1-ben. A dobogón Schumacher engedte, hogy Barrichello álljon a legmagasabb fokra, illetve az első helyezettnek járó trófeát is átadta neki.

    Schumacher bajnoki címet eldöntő ütközése 1997-ben

    Michael Schumacher egyetlen egy ponttal vezetve érkezett meg az 1997-es szezon utolsó futamára Jerezbe, Jacques Villeneuve előtt. Ez pedig azt jelentette, hogy aki a másik előtt végez, az lesz a bajnok. A verseny 22.körében a német vezetett, akit közvetlenül követett a bajnoki riválisa. A kanadai a Dry Dac kanyarba érve bebújt a Ferrari mellé, ám Schumacher szándékosan hamarabb fordult, ezzel eltalálva a Williams oldaldobozót. Schumacher e manőver hatására fel kellett, hogy adja a futamot, míg Villeneuve pedig lassabb tempót autózva felért a dobogóra és megszerezte karrierje egyetlen bajnoki elsőségét. Schumachert a futam után két héttel kizárták emiatt a manővere miatt az egész pontversenyből, így máig ő az egyetlen versenyző, akit egy komplett bajnoki pontvadászatból zártak ki.

    Monacói „blokád”

    Ennek a történetnek is a hétszeres világbajnok a főszereplője. A 2006-os verseny időmérőjén Schumacher állt az élen, és már csak az utolsó próbálkozások voltak hátra. A német az utolsóelőtti kanyart azonban elfékezte, és a szalagkorlátban végezve állt meg a pályán. Fő riválisai, így Fernando Alonso is a német mögött volt a pályán, aki emiatt nem tudott javítani. A kvalifikáció után a versenybírok szándékosság miatt elvették Schumachertől az első rajtkockát és a rajtrács végére száműzték. Azóta pedig már kiderült, a hétvége előtt Ross Brawn és Michael Schumacher közösen álltak elő ezzel az ötlettel, de a brit nem hitte, hogy a versenyzője komolyan meg is fogja ezt csinálni.

    „Alonso gyorsabb nálad”

    A 2010-es Német Nagydíjon nagyon közel állt Felipe Massa ahhoz, hogy a súlyos hungaroringi balesete után először nyerjen F1-es futamot. Azonban a versenymérnöke Rob Smedley a 49.körben a következő, azóta legendássá váló mondatot mondta a brazilnak: „Fernando gyorsabb nálad, érted?!” Massa ezután lelassított és elengedte Alonsot, aki meg is nyerte a versenyt. Sokan ezt – tiltott – csapatutasításnak vették, de a Ferrari végül megúszta a szigorú büntetést, és „csak” százezer dolláros büntetést kellett kifizetniük. Massának végül nem jött össze a balesete után az áhított futamgyőzelem, hiába volt a mezőny tagja 2017-ig.

    Szabálytalan erőforrás?!

    Az olaszok legfrissebb botránya pedig 2020-ra datálható. A Ferrari rendelkezett a legerősebb motorral 2019-ben, de annak legalitása számos kérdést vetett fel. E vizsgálat zárult le 2020 elején, amikor is a téli tesztek során az FIA bejelentette, hogy megállapodtak az olaszokkal, de ennek részletei titkosak, emellett pedig egy direktívával tettek pontot a kérdések végére. Ennek eredménye pedig az lett, hogy a legerősebb motor helyett a leggyengébb volt az övék, és ennek hatására 1980 óta a legpocsékabb szezonjukat teljesítették a vörösök.

  • Villeneuve: A Ferrari akadémistái közül mindenkinek volt pénze

    Villeneuve: A Ferrari akadémistái közül mindenkinek volt pénze

    Jacques Villeneuve szerint a Ferrari junior programja sikeres lenne akár a maranellóiak támogatása nélkül is. 1997 világbajnoka szerint az egyetlen figyelemre méltó kivétel Charles Leclerc esete, mondta el az olasz Skynak:

    „Leclercen kívül az akadémia többi tagjának mindnek volt pénz is a zsebében ahhoz, hogy bekerülhessenek.”

    A Ferrari akadémiájának a jelenleg is jegyzett pilótái között olyanok vannak, mint Mick Schumacher, Callum Ilott, Robert Shwartzman vagy az Alfa Romeo pilótája, Antonio Giovinazzi, de Villeneuve így folytatta:

    „Egyedül Charlesnak volt gondja a finanszírozással. Előbb vagy utóbb ezeknek a pilótáknak maguknak kell majd tovább lépniük. A Ferrari nélkül is pont ugyanitt tartanának.”

    Mick Schumacher vonatkozásában ráadásul neki is ismerős lehet a helyzet, hiszen az ő apja, a Ferrari legenda Gilles Villeneuve is versenyzett a Forma-1-ben:

    „Mick a vezetékneve miatt évek óta komoly nyomás alatt versenyez. Ez egy nagy különbség a többi sráchoz képest az akadémiában. Az ismert családnév segíthet részben, de egyben teher is. Az emberek eredményeket akarnak látni azonnal, és ahogy a média is bánik vele, az sem könnyű, hiszen sok kérdést kap az apjával kapcsolatban. Nehéz válaszolni, például amikor megkérdezik, hogy kinek köszönné meg a jó eredményét. Azt akarják hallani, hogy az apádnak köszönöd meg vagy valami hasonló, de ez egy bonyolult kérdés olyasvalakinek, mint Mick.”

    A kanadai elismerte, hogy a regnáló Formula 2-es bajnok Schumacher jól dolgozott az elmúlt években:

    „A Forma-1-ben azonban minden kezdődik elölről, és újra bizonyítania kell.”

  • Didier Pironi fia is ott volt a Brit Nagydíj dobogóján Silverstoneban

    Didier Pironi fia is ott volt a Brit Nagydíj dobogóján Silverstoneban

    Didier Pironi fia ott volt vasárnap Silverstoneban a Brit Nagydíj dobogóján. Miután a korábbi Ferrari pilóta 1987-ben meghalt, néhány héttel később a barátnője ikreket szült, és az egyiküket a versenyző legendás csapattársa, Gilles Villeneuve után nevezte el. Ma Gilles Pironi már mérnökként a Mercedesnek dolgozik. Ő az, aki átvehette vasárnap a konstruktőröknek járó trófeát, Lewis Hamilton győzelme mellett. A La Gazetta dello Sportnak nyilatkozott:

    „Számomra ez egy hatalmas megtiszteltetés, és egyben meglepetés is, hogy felmehettem a dobogóra. Több ezren vagyunk a versenyrészlegen, és csak páraknak adatik meg ez a lehetőség. Nem érzem ezért magam különlegesnek, én csak a kollégáimat képviseltem.”

    Érdekes, hogy Gilles a nevét a Forma-1-es legendáról kapta, pedig apja Didier és Villeneuve komolyabban is balhéztak egymással az ismert imolai esetük miatt, alig két héttel Gilles halálos kimenetelű Zolderben bekövetkezett balesete előtt, 1982-ben. Erről a fiú ennyit mondott:

    „Azt hiszem, hogy apám tisztázni akarta a helyzetet Gilles-szel, de erre már nem volt idő. Testvérem és én mindig is szerettük a versenyzést, gokarttal is versenyeztünk, de anyám és nagymama nem voltak lelkesek ez iránt. Helyette inkább tanultunk, és azt hiszem, hogy ez volt a helyes döntés. Mint aki rajong a versenyzésért, természetesen szeretem a Ferrarit, de itt jó a hangulat, és a világ legjobb csapatában dolgozhatok. Talán még apám is szívesen versenyezne ezzel az istállóval, ha tehetné.”

  • Villeneuve, Lauda, Prost, Alonso, avagy akiknek a nyomdokaiba lép Carlos Sainz – 1.rész

    Villeneuve, Lauda, Prost, Alonso, avagy akiknek a nyomdokaiba lép Carlos Sainz – 1.rész

    A Forma-1 két legmeghatározóbb és legnagyobb múlttal rendelkező csapata egyértelműen a Ferrari és a Mclaren. Voltak időszakok, amikor e két csapat kemény rivalizálásáról szólt a száguldó cirkusz, ám még így is voltak szép számmal olyanok, akik Wokingban és Maranelloban is megfordultak.

    Carlos Sainz 2021-ben a Ferrari versenyzőjének mondhatja majd magát, ezzel pedig ő lesz a sorozat történetében a 16. olyan pilóta, aki mindkét legendás istálló versenyzőjének vallhatja magát, a korábbi 15 versenyző közül viszont csak egy tudott mindkét csapattal világbajnok lenni.

    A motorsport-total.com összeszedte azok listáját, akik mindkét csapatnál megfordultak a Forma-1-ben, mi pedig két részben közöljük ezt.

    Az első részben időrendben az első nyolc versenyzőt vesszük górcső alá.

    Dan Gurney ??

    Az első ilyen versenyző az amerikai Dan Gurney volt. Számára ez a két csapat keretbe foglalta F1-es karrierjét. 1959-ben a Ferrarival debütált a királykategóriában, abban az idényben négy versenyen indult, és kétszer dobogóra is állhatott. A legsikeresebb időszakát a Brabhamnél töltötte a 60-as években, számos további dobogó, és pár futamgyőzelem is összejött. Aztán 1970-ben zárta le a Forma-1-es pályafutását, három versenyen vett részt a McLarennel, összesen egy pontot gyűjtve.

    Derek Bell ??

    A következő Derek Bell volt. A brit pilóta 1968-ban szintén a Ferrarinál debütált a Forma-1-ben, az idény során két versenyen indult, de egyiket sem tudta befejezni. A következő évben már a McLaren színeiben indult, igaz csak egyetlen egy Nagydíjon (Brit Nagydíj) és ezt sem tudta befejezni. Hat szezont töltött el a sorozatban, ezeken összesen 16 versenyen próbált szerencsét, ebből 9-szer tudta magát kvalifikálni a futamra, de csak kétszer látta meg a kockás zászlót. Pontot pedig az 1970-es USA Nagydíjon szerzett a Surtees csapattal. Legnagyobb sikerei így a Forma-1-en kívülre tehetőek, elsősorban a Le Mans-i 24 órás versenyre, amit nem kevesebb, mint öt alkalommal nyert meg.

    Andrea de Adamich ??

    Szintén 1968-ban, a szezonnyitón az egyik Ferrari volánjánál az olasz Andrea de Admich ült, aki élete első futamát teljesíthette, ráadásul vörösben. A Dél-Afrikai Nagydíj azonban nem tartott sokáig számára, 13 kör után balesetbe keveredett, és kiállni kényszerült, ezzel a Ferraris pályafutása véget is ért. Két évvel később teljes szezonra szerződött a McLarenhez, amelyek akkor Alfa Romeo motorokat használtak. Négy versenyt hagyott ki abban az idényben, a maradék 9 futamon nem szerzett pontot és legtöbbször a versenyre való kvalifikáció sem jött össze. A későbbi években a Surtees és Brabham autóival két negyedik helyet tudott összeszedni, majd 1973-ban hátat fordított a sorozatnak.

    Nanni Galli ??

    Nanni Galli az első olyan olasz pilóta, aki a fordított utat járta be. 1970-ben, a hazája Nagydíjan debütált a Forma-1-ben egy McLaren autóval. Azonban a futamra nem tudta kvalifikálni magát. Több versenyen nem indult abban az évben. Egy éves Marchos szezon után 1972-ben a francia fordulóban vezethette a Ferrarit, a futamon a 13. lett. Pályafutása során húsz versenyen állt rajthoz, pontot egyszer sem szerzett.

    Jacky Ickx ??

    A belgák legsikeresebb Forma-1-es pilótája Jacky Ickx is tagja ezen listának. Világbajnok sosem lett, de ő az első, aki mindkét csapattal dobogóra állhatott. Két Cooperrel teljesített futam után 1969-ben már a Ferrarinál találta magát. Abban az évben megszerezte első dobogóját, futamgyőzelmét és pole-pozícióját is egyaránt. A következő évet a Brabham gárdájánál töltötte, a szezonban pedig világbajnoki ezüstérmet szerzett, hogy aztán visszatérhessen a Ferrarihoz. 1970 volt számára a legsikeresebb idény, de ismételten „csak” egy bajnoki második hely jutott neki. 1973 végéig volt a Ferrari versenyzője, noha a 73-as idényben egy futam erejéig átült a McLarenbe, a Nordschleifén, ahol egy harmadik helyet tudott rögtön szerezni. F1-es pályafutása 1979-ig tartott, de hasonló sikerek már nem érték. A Le Mans-i 24 órás versenyt azonban hatszor is meg tudta nyerni emellett a Dakar ralit is be tudta húzni egy alkalommal.

    Jody Scheckter ??

    A sorban a következő már egy jóval nagyobb név, Jody Shceckter. Első két évét a McLarennél töltötte (1972,1973), futamon viszont csak hat alkalommal próbálkozhatott, pontot nem szerzett. Aztán jöttek számára a sikerek a Tyrell-lel és a Wolff-fal, hogy aztán 1979-ben a Ferraival érjen fel a csúcsra és legyen mind máig az egyetlen dél-afrikai világbajnok. 1980-ra is maradt a Scuderianál, az autó viszont sokkal rosszabb volt, két pontot tudott összesen szerezni abban az évben. A szezon végén pedig visszavonult.

    Gilles Villeneuve ??

    A 70-es évek végi és a 80-as évek eleji korszak egyik legközkedveltebb pilótája Gilles Villeneuve volt. A kanadai az egyetlen, aki azt mondhatja el magáról, hogy csak a Mclarennél és a Ferrarinál versenyzett egész karrierje során. 1977-ben a brit, a kanadai és a japán futamokon teljesítette első F1-es versenyeit a McLaren színeiben. Aztán a következő évtől már a Ferrarit erősítette, 1979-ben pedig négy ponttal maradt el a világbajnoki címért futott versenyben a csapattársától, Jody Scheckertől. A gyengébb 1980-as idény ellenére is kitartott az olaszok mellett, tette ezt egészen a tragikusan bekövetkezett haláláig ami, az 1982-es Belga Nagydíjon történt Zolderben.

    Niki Lauda ??

    Időrendben a következő Niki Lauda, aki nem csak az első volt, aki mindkét gárdával tudott futamot nyerni, hanem az egyetlen is, aki mindkét csapattal világbajnok is tudott lenni. 1971-ben debütált a Forma-1-ben majd 1974-ben csapott le rá a Ferrari. Második évében világbajnok tudott lenni, amit 1977-ben meg megismételt. Bajnokként igazolt a Brabham csapathoz, ahol két évet töltött, ám a második év annyira rosszul sikerült, hogy Lauda idő előtt távozott, és a Forma-1-nek is hátat fordított. Eltelt három év, és 1982-ben visszatért, immáron a McLaren versenyzőjeként. Két nehézkes idény után végül 1984-ben megszerezte pályafutása harmadik, egyben utolsó világbajnoki címét. Hogy aztán 1985 végén végleg búcsút intsen a száguldó cirkusznak.

    A felsorolást hamarosan folytatjuk a második résszel.

  • Leclerc ezért nem szereti ha Gilles Villeneuve-höz hasonlítják

    Leclerc ezért nem szereti ha Gilles Villeneuve-höz hasonlítják

    Charles Leclerc nem ért egyet azokkal akik már most Gilles Villeneuve-höz hasonlítják.

    A monacói versenyző már első évében lenyűgözte a Ferrari szurkolóit. Tavaly kétszer állhatott a dobogó legfelső fokra, míg hétszer rajtolhatott a pole pozícióból. Mindemellett felülkerekedett négyszeres világbajnok csapattársán, Sebastian Vettelen, és még egy szerződéshosszabbítást is bezsebelt. A rajongók már is az új Gilles Villeneuve-öt látják benne, ám a 22 éves versenyzőnek nem tetszik ez a párhuzam, ugyanis túl korainak érzi azt, hogy egy ilyen nagy névhez mérjék teljesítményét.

    ,,Nem hasonlíthattok össze még Gilles Villeneuve-vel, kérlek, ne tegyétek. Mielőtt ilyen nagy nevek mellé állítanátok, szeretnék keményen dolgozni, hogy felérjek ehhez.” magyarázta Leclerc a La Gazzetta dello Sportnak álláspontját a témával kapcsolatban.

  • Jacques Villeneuve először Zolderben, 37 évvel az apja halála után

    Jacques Villeneuve először Zolderben, 37 évvel az apja halála után

    Először jár Zolderben Jacques Villeneuve, sőt a hétvégén versenyez is a belga pályán, a NASCAR Whelen Euro Series keretein belül. Soha nem jár még azon a versenyhelyszínen, ahol apja az életét vesztette 1982-ben.

    Jacques csak 11 éves volt, amikor apja Gilles halálos balesetet szenvedett Zolderben a Forma-1 időmérő edzésén. Érzelmesen beszélt erről a Motor Sport magazinnak.

    „Jó ideje már annak, hogy apám meghalt, de ezelőtt még soha nem jártam itt, így ez igazán különleges alkalom lesz nekem azt hiszem. Nehezen találom a szavakat, izgatott is vagyok az itteni verseny miatt, ez egy erős momentum lesz az életemben.”

    Jacques idén a NASCAR Euro Seriesben versenyez, a Go FAS Racing Chevy Camarojával, pénteken kilencedik volt a szabadedzésen, ma és holnap már a versenyek várnak rá.

  • Jeremy Clarkson elküldte a francba az egész száguldó cirkuszt!

    Jeremy Clarkson elküldte a francba az egész száguldó cirkuszt!

    A korábban a Top Gearból ismert Jeremy Clarkson nagy Forma-1 rajongó, de most elküldött mindenkit melegebb éghajlatra. Bassza meg a Ferrari és a Mercedes amiért elcseszték a versenyeket, ez a véleménye. A DRIVETRIBE YouTube csatornáján fakadt ki, ahol a növényre mutatva ilyeneket mondott:

    „Inkább nézem ezt, hogyan növekszik, mint hogy egy Forma-1-es versenyt nézzek, pedig szeretem az F1-et.”

    Oké, de mi lenne akkor az ő megoldása?

    „Először is megszabadulnék a versenybíráktól, a veszélyes vezetést akarják látni a rajongók, így ha valaki veszélyesen vezet, adnék neki extra öt világbajnoki pontot. Az autókat ellenállóbbra kell építeni, hogy kibírjanak kerék-kerék elleni harcokat anélkül, hogy lejönne az első szárny. Végül nézze meg a felügyelőtestület, hogy mi történt a krikettben. Egy öt napon át tartó unalmas sportág volt, aztán átalakították és láthatjuk mi történt a világkupa döntőben: szuper gyakorlatokat mutattak be, a tömeg kántálása mellett. Nem is néztem a versenyt, inkább a Federer-Djokovic döntőt néztem, miközben ott volt Lewis Hamilton, és „ohh, megvárom a bokszkiállást, bejövök és így előzöm meg Bottast.”. Baszd meg, mindannyian basszátok meg! Azt akarom látni, ahogy anno Gilles Villeneuve és René Arnoux kerék a kerék ellen küzdöttek az utolsó körében is a Francia Nagydíjnak, és ha mindez nem tetszik a Ferrarinak, akkor ők is baszódjanak meg! Persze a Mercedes is baszódjon meg, ahogy mindannyian baszódjanak meg! A Ferrari ezt mondja, nos, vannak marketing stratégiáink és a Mercedes is ezt mondja… basszátok meg mindannyian! Legyen ebből újra egy rendes sportág ami nem valami egészségügyi és biztonsági gyakorlat…”

  • René Arnoux Goodwoodban a 40 évvel ezelőtti RS10-zel demózott

    René Arnoux Goodwoodban a 40 évvel ezelőtti RS10-zel demózott

    René Arnoux neve ismert lehet a magyar autósport rajongóknak is: a francia a karrierje végén versenyzett a Hungaroringen is. Sőt, később is visszatért hazánkba, az azóta már megboldogult World Series by Renault rendezvénysorozat keretein belül demózott az egykori versenyautóival. Teszi mindezt ma is, legutóbb épp Goodwoodban, ahová kollégánk is rendszeresen ellátogat és René is. Szóba elegyedtek, ez lett belőle:

    – René, rendszeres látogatója vagy a Festival of Speednek, ennyire bejön itt a hangulat?
    – Hogyne, sőt ezen a rendezvényen lehetőséget biztosítanak arra, hogy vezethessem a régi autókat amelyeket a versenyzői karrierem során vezethettem.

    – Szerencsés ember vagy!
    – Bizony! Két nagy gyártónál versenyeztem, a Ferrarinál és a Renaultnál. Még mindig szerződésem van a Renaulttal és jó a kapcsolatom a Ferrarival is, ami igazán megtisztelő.

    – Most az 1979-es RS10-est vezethetted, amely nagyon ismert autó a Grand Prix történelemből!
    – Igen, ez az első turbós autó, amely nagydíjat nyert. Ugyanaz a típus, amely megnyerte a Francia Nagydíjat 1979-ben Dijonban, és amellyel volt a legendás csatám Gilles Villeneuvevel ugyanezen versenyen. Ismerik a Forma-1 rajongói ezt a versenyt, hiszen a YouTubeon fent van az utolsó pár körünk.

    – Ez volt az az időszak, amikor a Forma-1 hihetetlenül izgalmas volt.
    – Így van, és ilyen ma már nem lesz. Ma már ilyen akciókert mint amit elkövettünk Gilles-szel, bármelyik pilóta a börtönben landolna…

    – Nehezen is indult be a Renault története a Forma-1-ben, mert nem volt megbízható a motor…
    – Két évébe telt a Renaultnak, mire igazán versenyképessé vált. Az RS10-es egy fontos lépés volt. A motort átalakították és egy nagy turbófeltöltő helyett ikerturbós lett, amitől sokkal jobban vezethetővé vált az autó, és a ground effects kaszni pedig elegendő leszorítóerőt termelt a kanyarokban is.

    René Arnoux– A Renault előtt a kis Martini támogatta csapatnál versenyeztél, van is róla képem még 1978-ból. Ez volt az első éved a Forma-1-ben, hogy emlékezel vissza erre a lehetőségre?
    – (Felnevet) Igen, ez volt a csapat bemutatkozója még Dél-Afrika előtt. A barátaim és a szerelőim nevettek rajtam, mert nyakkendőben ültem az autóba! Alapvetően ugyanis a hétköznapi kényelmes viseletet szeretem. Jól szórakoztunk, de rettentően naivak voltunk.

    – René, most már indulnod kell, fel a dombra! Jó mulatást Goodwoodban, és köszönöm a beszélgetést.
    – Én köszönöm!

    jo klausmann, rené arnoux, racingline.hu
    René és a cikk szerzője. Fotó: Jo Klausmann

     

    rené arnoux, racingline.hu
    Arnoux újra az RS10-es volánjánál. Fotó: Jo Klausmann