Címke: Gil de Ferran

  • Alonso: A McLarennek a megbízhatóságra kell koncentrálnia

    Alonso: A McLarennek a megbízhatóságra kell koncentrálnia

    Ugyan már csak hét futam van hátra a Forma-1-es karrierjéből, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso szeretné legalább meglátni a kockás zászlót az utolsó versenyein.

    A McLaren pilótája a nyári szünet utáni két verseny egyikét sem tudta befejezni. Ezen kívül még idő előtt kiállni kényszerült Kanadában és Monacóban, illetve Franciaországban és Németországban pedig a versenyek legvégén lépett fel nála technikai probléma.

    Amikor viszont célba ért, akkor eddig idén minden alkalommal a pontszerzők között végzett, még akkor is amikor nem szerepelt jól az időmérőn.

    Alonso is elismerte, hogy elég komolyan szenvedtek az elmúlt két versenyhétvégén.

    „Reméljük, hogy a kiesések helyett már pontok fognak jönni, a pozitív oldal viszont az, hogy sikerült egy kis tempót találnunk a vasárnapi monzai versenyen. A legfontosabb dolog számunkra az, hogy a megbízhatóságra koncentráljunk, különösen azért, mert a Marina Bay pálya jobban fekszik az autónknak. Maximalizálni kell a teljesítményünket. A pontszerzés a cél.” – jelentette ki a spanyol.

    „A középmezőny egyre versenyképesebb, ahogy haladunk előre a szezon folyamán. Tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk, hogy fenntartsuk a fejlődésünket, a riválisainkhoz képest is. Már várom a szingapúri villanyfényes futamot, mert ez mindig egy fantasztikus hétvége a rajongóknak is.” – tette hozzá.

    A csapat sportigazgatója Gil de Ferran szerint Szingapúr kihozhatja Alonsoból a legjobbat.

    „A villanyfényes versenyzés, nagy hőmérsékletben és magas páratartalomban egy óriási kihívás a pilóták számára. Ez a pálya valóban megmutatja azt, hogy milyen keményen kell dolgozniuk a volán mögött a jobb eredmény érdekében. Ez a verseny korábban rendkívül szórakoztató futamokat produkált, remélem, hogy ez idén sem lesz másképp. Nagyon optimisták vagyunk, mert az autónk ezeken a típusú pályákon jobban kellene, hogy muzsikáljon. Természetesen semmi nem garantált, különösen az olyan kiszámíthatatlan nagydíjakon, mint ez.” – fogalmazott.

  • Norris: Vandoorne jobb pilóta egyes F1-es versenyzőknél

    Norris: Vandoorne jobb pilóta egyes F1-es versenyzőknél

    A McLaren szupertehetsége, Lando Norris reméli, hogy még sok dolgot tanulhat meg attól a Stoffel Vandoornetól, aki az év végén távozni fog a wokingi alakulattól.

    A belga pilótának jelenleg nincsen szerződése egyik Forma-1-es csapattal sem, miután a McLaren kijelentette, hogy nem tartanak igényt a szolgálataira a jövőben.

    „Azt hiszem, hogyha lehetőségem lenne Stoffeltől tanulni és megérteni azt, hogy a McLaren miért döntött úgy, hogy távoznia kell a csapattól, az nagyon jó dolog lenne. Nem tudom, miért gondolják azt, hogy jobban tudnék teljesíteni Stoffelnál. Mindent meg fogok tenni, hogy jó eredményeket tudjak produkálni a McLarennel a következő szezontól.

    „Azt hiszem Gil de Ferran érkezésével, sokkal erősebbek lehetünk a következő szezontól, ugyanis Gil tudja, hogy mit kell elkövetnünk a siker érdekében. Azt is tudja, hogy Carlosnak és nekem mire lesz majd szükségem a jó eredmények eléréséhez.”

    Lando Norris szerint Vandoorne-nak nehéz dolga volt a bemutatkozása óta, ugyanis a csapattársa nem más volt, mint a spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

    „Szerintem Stoffel sokkal jobb pilóta a legtöbb Forma-1-es versenyzőnél,” – véli a Forma-2-es bajnokság második helyén álló pilóta. „Azonban a lehető legrosszabbkor kapta meg Fernandot csapattársnak, ugyanis a McLaren az utóbbi években nem szerepelt valami jól.

    „Egy olyan kategóriában, ahol a legjobb pilóták versenyzenek, nagyon nehéz helyt állni. Azt hiszem Stoffel a rossz körülmények miatt nem tudott helyt állni a McLarennél. Ha bármit megtanulhatnék tőle, amiben jó volt, akkor azt nagyon szívesen megtenném. „Már a szabadedzéseken sok dolgot sikerült elsajátítanom, de még mindig rengeteget kell tanulnom,” – zárta a gondolatmenetet a brit versenyző.

     

     

  • Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Egy pocséknál is pocsékabb Belga Nagydíjat követően Stoffel Vandoorne végre kimondta, amit sokan már gyanítottak: a McLaren semmit nem lépett előre 2018 elejéhez képest.

    Vandoorne hazai futamát az utolsó célbaérőként fejezte be a 15. helyen, a McLaren pedig mindkét autóval kiesett még az időmérő Q1-es szakaszában. Miután az elmúlt nyolc futamon csak háromszor tudtak pontot szerezni, a konstruktőri tabellán a McLaren közelebb találja magát a Toro Rosso-Hondához, mint az év elején prognosztizált negyedik helyért csatázó Haas—Renault pároshoz.

    „Nehéz lenne ennél rosszabb hétvégét összehoznunk” – mondta a csalódott belga. „A teljesítményünk nagyon messze van attól, hogy jónak nevezhessük, de magyarázatot nem tudunk rá találni. A valóság az, hogy év eleje óta semmit nem fejlődtünk, a többiekhez képest egy tapodtat sem mozdultunk előre.”

    Vandoorne kritikáját Fernando Alonso is pedzegette már, amikor kijelentette, hogy idén egyedül a Barcelonában látottak illethetők a fejlesztéscsomag névvel, azelőtt és azóta semmi. A 2018-as McLarennek egyértelmű aerodinamikai hiányosságai vannak, Spában viszont ezt még tetézte a motorerőbeli hátrány is; míg tavaly a Honda-motorral a wokingi istálló csak egy tizeddel csúszott le a Q3-ról, idén héttizedes elmaradásban voltak még a Q2-t érő időtől is. További nehézség, hogy a McLaren a hírek szerint félreszámolta az év elején kötelezően rögzítendő váltóáttételeket, így Spa hosszú egyeneseiben túl hamar dobta őket vissza a sebességkorlátoló.

    „Muszáj elismernünk, hogy nehéz szezonunk van eddig” – próbálta finomítani a helyzetet Gil de Ferran. „Nehéz autóról beszélünk, és különösen ez a hétvége rengeteg hiányosságunkra rámutatott. A legnagyobb problémát az egyenesbeli tempóhiány jelenti, de emellett vannak egyéb bajok is az autóval.”

    Hétvégén következik az Olasz Nagydíj, Monza hosszú-hosszú egyenesei pedig nem kecsegtetnek sok jóval McLaren-szempontból.

    „Monza ismét nagyon nehéz lesz, megint egy egyenesekkel teli pálya” – vallotta be Vandoorne. „Majd meglátjuk, mi lesz, de talán a szezon későbbi felében, például Szingapúrban több esélyünk lesz a pontszerzésre.”

  • Vandoorne helye inog?

    Vandoorne helye inog?

    A McLaren arra utalt, hogy Stoffel Vandoorne már nem biztos, hogy sokáig marad a csapatnál.

    Igazából, azt pletykálják, hogy a belga pilóta áldozatul eshet a hamarosan bekövetkező pilótakeringőnek.

    Úgy tűnik, Lance Stroll heteken belül csatlakozik édesapjához a Racing Point Force Indiánál – vagy az is lehet, már pár nap múlva, Monzában, de valószínűleg Szingapúrban.

    Ez pedig azt jelentené, Robert Kubica érkezik a kanadai helyére a Williamshez.

    „Ha nem hinnék abban, hogy újra versenyezhetek, alá sem írtam volna és a Williams sem szerződtetett volna le” – mondta lengyel Spában.

    Stroll pedig Ocon helyére érkezne a Force Indiához, a francia így a McLarennél találna menedéket. Így pedig Vandoorne lesz az áldozata az ügynek, ráadásul utolsó lett mindhárom szabadedzésen a hazai közönsége előtt.

    Azonban Vandoorne szerint meg sem kapja az esélyt, hogy megmutassa, mit tud.

    „Nagyon frusztrált vagyok” – mondta az edzés után.

    „Egész nap [pénteken] problémáim voltak. Először a fékekkel, majd a motorral, végül a padlólemezzel. A DRS-em nem működött. Őszintén szólva, ez nem egy ideális felkészülés.”

    „Tudom, hogy sokat vár el tőlem a csapat, de az rajtuk múlik, hogy adjanak egy olyan kocsit, amelyik nem robban le. Hogy akarják így, hogy rendesen felkészüljek a versenyre?”

    „Szimplán nem tudom, hogy miért csak az én autómmal történik ez” – tette hozzá.

    A 26 éves belga ígéretes fiatalként érkezett meg az F1-be, de úgy tűnik, a McLaren türelme elfogyott.

    „Stoffel egy tehetséges pilóta kiváló csapatszellemmel és még nem választottuk ki a második pilótánkat” – mondta a csapat sportigazgatója, Gil de Ferran az RTBF-nek.

    „Stoffelnek minden versenyhétvégén koncentrálnia kell, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse a csapatnak. Agresszívabbnak kéne lennie? Nem hiszem, hiszen minden versenyző más. Próbálunk segíteni neki, de gyakoriak az ilyen szituációk az autósportban. Az F1-ben csak 20 hely van és ez is része a játéknak. Nem is elmélkednék azon, mi fog történni.”

  • Vandoorne és kedvese igazán elegánsak voltak Goodwoodban

    Vandoorne és kedvese igazán elegánsak voltak Goodwoodban

    Nagyon kitett magáért a Goodwood Festival of Speeden Stoffel Vandoorne és párja, Anna de Ferran. Fontos esemény volt ez számukra, hiszen természetesen a McLaren is képviseltette magát az eseményen, ráadásul a csapat sportigazgatója, az egykori Indy 500 győztes, Anna édesapja, Gil de Ferran is autóba ült, méghozzá Emersin Fittipaldi 1974-es McLarenjébe!

    https://www.instagram.com/p/BlQ3mHrAK5d/?taken-by=annadeferran

    https://www.instagram.com/p/BlN6BxVh2FG/?taken-by=gdeferran

  • Azonnali változások a McLarennél: Eric Boullier lemondott!

    Azonnali változások a McLarennél: Eric Boullier lemondott!

    A McLaren Racing ma bejelentette, hogy azonnali hatállyal változtat vezetési struktúráján. A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown tegnap elfogadta Eric Boullier lemondását a versenyigazgatói posztról.

    A termelést, a mérnöki munkát és a logisztikát Simon Roberts fogja felügyelni. Andrea Stella teljesítményért felelős igazgatónak lett kinevezve, ő felel majd a pályamenti műveletekért. Gil de Ferran is szintet lép, mostantól már sportigazgató a csapatnál.

    „Az MCL33 teljesítménye 2018-ban nem felel meg a McLarennél senki elvárásának, főleg a lojális rajongóinknak nem.” – mondta Zak Brown. „Ez nem a McLarenél dolgozó több száz elszánt, keményen dolgozó nő és férfi hibája. Az okok rendszerszintűek, strukturálisak, ami komoly belső változást igényel. A mai bejelentéssel megkezdjük feltárni ezen problémákat és megtesszük az első lépéseket a fejlődésünk útján.”

    „Egyúttal szeretném megragadni az alkalmat, hogy az egész csapat nevében köszönetet mondjak Ericnek (Boullier) a szolgálataiért.”

    „Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy ilyen briliáns csapattal dolgozhattam az elmúlt négy évben.” – mondta Boullier. „De felismertem, hogy eljött az ideje annak, hogy távozzak. Szeretnék minden jót kívánni mindenkinek a McLarennél a szezon hátralévő részére és a jövőre nézve.”

  • Fernando Alonso az IndyCarba tart?

    Fernando Alonso az IndyCarba tart?

    Ugyan a McLaren idén már lecserélte a Honda erőforrásokat Renault-ra, mégsem akarnak jönni azok az eredmények, amikkel Fernando Alonso elégedett lenne.

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szeretné megtartani a spanyolt, más kérdés, hogy ő hajlandó lesz-e maradni. Főleg, hogy olyan pletykák is szárnyra keltek már, hogy Alonso Flavio Briatoréval karöltve megkeresték a Ferrari vezetőit

    Mindemellett a Speed Week információi szerint a McLaren azt fontolgatja, hogy jövőre teljes szezont teljesítsenek az IndyCarban. Egy másik pletyka szerint azonban 2020 előtt „csak” egy már ott meglévő csapat partnerei lennének.

    Az IndyCaros köteléket és pletykákat csak erősíti, hogy a McLaren új tanácsadója az Indy 500 győztes Gil de Ferran.

    Vannak akik pedig azt sejtik, hogy Fernando Alonso már jövőre az IndyCarban versenyezhet.

    „Vizsgáljuk a motorsport más formáit, leginkább az IndyCar-t.” – erősítette meg Zak Brown.

    „Nekem semmi közöm de Ferran kinevezéséhez.” – mondta Alonso. „Zak felhívott pár hete és mondta, hogy a csapat új lehetőségek után néz és ő tud segíteni ebben. Jelenleg ő (dr Ferran) többet hallgat, mint beszél, később fog többet hozzátenni ehhez.”

  • Gil de Ferran a McLaren új tanácsadója, a lányával pedig Vandoorne jár!

    Gil de Ferran a McLaren új tanácsadója, a lányával pedig Vandoorne jár!

    A napokban már beszámoltunk róla, hogy egy eseményen Stoffel Vandoorne egy szőke lánnyal mutatkozott. A lány pedig nem más, mint Anna de Ferran, Gil de Ferran egykori Indy 500 győztes lánya. Korábbi cikkünkben azt is megnézheted, hogy énekel Anna.

    Mostanra bizonyossá vált, hogy Stoffel és Anna egy párt alkotnak, legalábbis az újabb fotók erről tanúskodnak.

    A szálak pedig igencsak összefutnak, hiszen ma az is napvilágot látott, hogy Gil de Ferran, aki a BAR-Honda sportigazgatója is volt egy kis ideig, most a McLaren nem hivatalos tanácsadója lett.

    „Gilnek komoly tapasztalata van az IndyCarban és a Forma-1-ben is.” – mondta a McLaren versenyzője, Stoffel Vandoorne. „Igen, ő úja  csapatban, de mindig pozitív dolog ha új ember csatlakozik hozzánk. Barcelonában kezdtem együtt dolgozni vele, szóval Monaco már a második hétvége lesz. Meglátjuk, hogy fejlődik majd az együttműködésünk.”

    És akkor íme Vandoorne barátnője, de Ferran lánya, Anna:

    https://www.instagram.com/p/BjAXWkdlCgJ/?taken-by=svandoorne

    https://www.instagram.com/p/BjCfQBpFCYM/?taken-by=annadeferran

    https://www.instagram.com/p/BfZQa8aFcpc/?taken-by=annadeferran

    https://www.instagram.com/p/BhpvJ7wlY5U/?taken-by=annadeferran

    https://www.instagram.com/p/BfLamjtFW_E/?taken-by=annadeferran