Címke: Gil de Ferran

  • Alonso és a McLaren tényleg mindent megtesznek az Indy500-as siker érdekében

    Alonso és a McLaren tényleg mindent megtesznek az Indy500-as siker érdekében

    Az Indy500-ig már csak bő másfél hónap van csak hátra, így Fernando Alonso és a McLaren egyre magasabb fokozatra kapcsolnak a felkészülés folyamatában.

    Nagy segítségükre van a Forma-1-es csapatuk sportigazgatója, Gil de Ferran, aki korábban Indy500-at is nyert. Az ő tanácsa Alonsonak az, hogy a mindennapi tevékenységeit 9°-os dőlésben végezze, ami egyébként a pálya dőlésszöge is. A spanyolnak legyártottak ehhez egy különleges cipőt is, sőt még otthon a tévéjét is elforgatta. Továbbá a spanyol még akkor is balra kanyarodik, ha igazából jobbra szeretne menni.

    A videó április elsejét idézi, ám talán nem véletlen került ki 9-én a videó, ami alább látható a természetesen bedőlve nyilatkozó Fernando Alonso főszereplésével.

  • De Ferran: Norris úgy vezetett, mint egy rutinos pilóta

    De Ferran: Norris úgy vezetett, mint egy rutinos pilóta

    A McLaren sportigazgatója Gil de Ferran rendkívül elégedett volt az Ausztrál Nagydíj után az újonc Lando Norris-szal.

    Norris az élete első időmérő edzésén rögtön a nyolcadik helyet szerezte meg, és a futamon is sokáig a pontszerző helyeken autózott, ám beragadt Antonio Giovinazzi mögé. Rengeteg időt vesztett az Alfa Romeo mögött, így többen is át tudták őt ugrani a kerékcserék után, és végül a 12.helyen fejezte be a futamot.

    „Összességében kiváló munkát végzett.” – kezdte de Ferran. „Nem igazán volt rossz lépése az egész hétvége során. Rengeteg kontroll és figyelem jellemezte őt, teljesítménye pedig az időmérőn csúcsosodott ki. A versenyen balszerencsések voltunk, hisz beragadtunk a Giovinzzi-féle vonatba.”

    „Kiválóan menedzselte magát, és őszintén megvallva úgy vezetett, mint egy rutinos, veterán versenyző, mind támadásban mind pedig védekezésben is. Figyelnie kellett a tempóra és a gumikra is, és szerintem ezeket is kitűnően megoldotta.” – folytatta.

    De Ferran nem volt csalódott, amiatt, hogy Norris olyan sok időt töltött Giovinazzi mögött, szerinte ebből is sokat tud majd tanulni a brit.

    „Ez volt az első versenye. Biztos vagyok benne, hogyha ezt visszajátssza akkor tudatosulhat benne, hogy ezt egyre jobban és jobban tudja majd megcsinálni a jövőben. Ez az egyik legfőbb jellemzője Landonak, meg van az a képessége, hogy alaposan átgondolja a saját teljesítményét, és ki is elemzi azt, hogy mit csinált az autóban, milyen döntéseket hozott stb. Ez az önkritikus és nyitott gondolkodású beállítottság még nagyon nagy hasznára válhat a jövőben.” – fogalmazott.

  • A McLaren új technikai igazgatója jövő hónapban áll munkába

    A McLaren új technikai igazgatója jövő hónapban áll munkába

    A McLaren bejelentette, hogy sikerült egyezségre jutniuk a Toro Rossóval James Key átigazolását illetően, aki így márciusban áll munkába Wokingban.

    A Scuderia Toro Rossóval érvényes szerződése 2019. március 23-ig van Keynek, míg első napja a McLarennél március 25-én lesz, vagyis a szezon második, bahreini futama előtt kezdi meg a munkát.

    A brit szakember érkezése egy újabb jelentős eleme a McLarennél zajló átszervezéseknek. Tavaly például Gil de Ferrant igazolta le a wokingi alakulat a sportigazgató posztjára. Emellett a csapatnak hamarosan új ügyvezető igazgatója is lesz, Andreas Seidl személyében, aki szintén hamarosan csatlakozik a csapathoz.

  • A McLaren nem tudja, hogy melyik üzemanyagot használja

    A McLaren nem tudja, hogy melyik üzemanyagot használja

    Több üzemanyag beszállító közül is választhat a McLaren, de a Petrobras csúszásban van, így nem biztos az, hogy 2019-ben a szezont már a brazilok portékájával kezdhetik meg. Tavaly a csapat 2019-re szerződést kötött már a Petrobrasszal, de továbbra is a BP/Castrol termékeit használják, miközben már a brazilok logója virít az autón az MCL33-tól kezdődően.

    A csapat már most váltana, de brazil jelentések szerint az új kormányzat megnyirbálná ezt a Forma-1-es befektetést, és ebben a Petrobras akkor érintett lehet. A helyzetről a sportigazgató Gil de Ferran ennyit mondott:

    „Azt hiszem, hogy még mindig fejlesztünk a Petrobrasszal. Határidőt azonban nehéz lenne most mondani. A tervezés során figyelembe vettük ezeket a nehézségeket, így alaposan elemezni fogjuk a lehetőségeinket.”

  • A McLaren még nem döntötte el, hogy Alonso vezet-e náluk a téli teszten

    A McLaren még nem döntötte el, hogy Alonso vezet-e náluk a téli teszten

    A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran elmondta, hogy még nem döntöttek arról, igénybe veszik-e Fernando Alonso szolgáltatásait a barcelonai szezon előtti teszten.

    Már korábban is szóltak pletykák arról, hogy Alonso visszatérhet a tesztekre, az pedig csak „olaj volt a tűzre”, hogy a spanyol hétvégén olyan képeket osztott meg a közösségi oldalán, melyek szerint a McLaren wokingi gyárában járt.

    Zak Brown korábban is megmondta már, hogy jól jöhet Alonso rutinja az MCL34-es fejlesztésekor, de Ferran viszont most az AS kérdésére kitért a válaszadás alól.

    „Még nem tudjuk, majd meglátjuk. Én mindig mondtam, hogy Fernando a valaha volt egyik legjobb pilóta, ezt a daytonai győzelme is alátámasztja. Hihetetlen versenyző.”

    A McLaren nyilván javulást remél, de az előző évekből tanulva már óvatosabbak. Emlékezhetünk, hogy sokszor túl hangzatos és megugorhatatlan célokat tűztek ki maguk elé, ez azonban idénre változott.

    „Úgy tűnik, jól haladunk” – mondta de Ferran óvatosan. „Nyilván várnunk kell Barcelonáig, hogy kiderüljön, mennyire leszünk versenyképesek az új szabályokkal.”

    Egy célkitűzést azonban csak megengedtek maguknak, ez pedig az lenne, hogy teljesítsenek jobban, mint 2018-ban: „Mind azon dolgozunk, hogy elérjük ezt a célt.”

  • Brown bízik abban, hogy egy tapasztalt csapat a győzelemhez segíti Alonsót az Indy500-on

    Brown bízik abban, hogy egy tapasztalt csapat a győzelemhez segíti Alonsót az Indy500-on

    Zak Brown úgy gondolja, hogy a tapasztalt szakemberekből álló csapat képes lesz Fernando Alonsót az első helyig repíteni az idei Indy500-on.

    A McLaren és Alonso 2017 után visszatérnek a Brickyardra, a spanyol azzal a reménnyel teszi mindezt, hogy ez lesz a 2019-es szezonjának fénypontja. A kétszeres F1-es világbajnok tavalyelőtti debütálásán elképesztő sebességről tett tanúbizonyságot, ám végül egy motorhiba megfosztotta a győzelem, vagy legalább egy jó eredmény esélyétől.

    Akkor a McLaren az Andretti Hondával működött együtt, most viszont külön csapatként feszülnek neki a kihívásnak a korábbi Force India csapatfőnök, Bob Fernley vezetésével. Ne feledkezzünk meg Gil de Ferranról sem, aki a McLaren sportigazgatója, és ha valakinek, neki van tapasztalata az ötszáz mérföldesről, hiszen már nyert futamot Indianapolisban.

    „Indianapolis nehéz, keményen megbüntet minden hibáért” – magyarázta Brown. „Korábban volt példa rá, hogy a Rahal, a Penske vagy épp a Scmidt Peterson Racing – tavaly Hinchcliffe-el – lemaradt a futamról, mert nem tudott kvalifikálni, szóval jól be kell lőni a dolgokat. Próbálunk a verseny megnyerésére gondolni a nem kvalifikálás helyett, bár ez két szélsőséges kimenetel. Nálunk van Gil de Ferran, aki nyert már itt párszor, majd csapatot is irányított, tehát van tapasztalata gazdagon. Bob Fernley feladata az lesz, hogy mindent összerakjon, a régi szép időkben ő is volt az Indy-n. Azért hoztuk, mert van tapasztalata csapatvezetésben, emellett ismeri az Indyt is. Ő felelős azért, hogy meggyőződjünk a helyes emberek leszerződtetéséről.”

    A teljes részletekkel a McLaren még adós az Indy500-as kiruccanás kapcsán, viszont Brown most elárulta, hogy még több tapasztalt szakembert szeretnének a csapatukban tudni, és még a Wokingban dolgozó személyek közül is választanak.

    „További csapattagok nem kerültek még bejelentésre, de érkezik egy mérnök, aki az elmúlt 15 évben négyszer is nyert az Indy500-on. Nagyon elismert. Megkaptuk azt a vezetőmérnököt is, aki Fernandóval dolgozott 2017-ben, hiszen Michael [Andretti] volt olyan kedves, hogy ezt lehetővé tette. Van tehát pár tapasztalt dolgozónk és vannak olyanok is, akik felnyújtják a kezüket, és azt mondják, hogy szeretnének részt venni az IndyCar programban, vagy már részt vettek azon korábban. Tudom, hogy nehéz lesz, de magabiztos vagyok és szerintem jól dolgozunk majd, ezzel megadva Fernandónak az esélyt a győzelemre.”

  • A McLaren a Red Bullt másolja?

    A McLaren a Red Bullt másolja?

    A McLaren keményen dolgozik jövő évi autóján, amely építésekor a spanyol AS információi szerint egy teljesen más tervezési filozófiát követnek.

    „Több forrásra, McLarenes mérnökökre, tervezőkre hivatkozva a csapat több Red Bull által használt aerodinamikai megoldást is alkalmaz” – áll az értesülésben.

    A wokingiak sportigazgatója, Gil de Ferran szűkszavú a dologgal kapcsolatban.

    „Vannak elképzelések, ám közülük egyiket sem osztanám meg. A szabályváltoztatásokra kedvező lehetőségként tekintünk, azonban nagyon jó csapatok ellen versenyzünk. Minden elismerésem a riválisoké, meg kell várnunk a jövő év eleji, barcelonai teszteket.”

  • De Ferran: Nem kellene változtatni az időmérőn

    De Ferran: Nem kellene változtatni az időmérőn

    A McLaren nemrég kinevezett sportigazgatója, Gil de Ferran szerint maradnia kéne a jelenlegi időmérős lebonyolításnak a Forma-1-ben.

    A Forma-1 azonban fontolgatja, hogy 3 helyett 4 szakaszos időmérőt vezetnének be a jövőben.

    „Őszintén szólva, nekem tetszik a jelenlegi lebonyolítás. Azok közül, amiket láttam – ez elég sok mindent takar, a pénteki kvalifikációt, a szombati kvalifikációt, olyan időmérőt, melyen csak egy maximum körszám engedélyezett, egy köröset, olyat, amelyen egy gumiszettet lehetett csak használni, szóval minden ilyesmit – úgy gondolom, ez a kedvencem” – dicsérte a jelenlegi rendszert Ferran.

    „Számomra a kvalifikáció lényege, hogy megtudjuk, ki a leggyorsabb. Versenyzői szemmel nézve – sok időmérőn vagyok már túl – mindig a leggyorsabb akarsz lenni, és szerintem ez a formátum ezt elég jól el tudja dönteni. Tehát, ha poleban vagy, annak van egy komoly jelentése és értéke. Ez tetszik. Nyilván az utóbbi években látott variációkban mind van valami pozitív, de negatív is. De mindent összevetve, ahogy említettem, én a jelenlegit preferálom.”

  • Alonso: Az F2 szórakoztatóbb, mint az értelmetlen időmérő

    Alonso: Az F2 szórakoztatóbb, mint az értelmetlen időmérő

    Fernando Alonso szerint az Orosz Nagydíj Forma 2-es főversenye volt „a nap legszórakoztatóbb eseménye” a rajongóknak, miután az F1-es időmérő „nonszensz és unalmas” szakaszokat tartogatott.

    Alonso már annak tudatában vágott neki az időmérőnek, hogy a vasárnapi versenyre hátrasorolják az erőforrásegységek cseréje miatt. Ezért egyetlen célt tűzött ki magának: megfutni a 107%-on belüli időt.

    Az időmérő második szakaszában 5 autó ki sem jött a pályára, így tulajdonképpen már megvoltak a kiesők. A két Red Bull és Pierre Gasly fölöslegesnek ítélte a körözést, mert rájuk is hátrasorolásos büntetést szabtak ki motorcsere miatt. Ott van még a két Renault, akik stratégiai okok miatt nem hajtottak ki a pályára: a 11. és 12. helyet szabad gumiválasztással jobbnak ítélték, mint egy esetleges Q3-ba jutást.

    „Számunkra ez rendben van, hozzá vagyunk ehhez szokva, bármit figyelemmel kísérünk” – válaszolt Alonso a Motorsport.com kérdésére. „A rajongók szemszögéből nézve már problémásabb a dolog. Jobb lenne őket megkérdezni, mit gondolnak egy értelmetlen Q1-ről és egy nem túl fontos Q2-ről. Szerintem legalább az F2-es versenyt élvezték, hiszen az volt a nap leglátványosabb eseménye külső szemlélőként.”

    A Renault pilótája, Nico Hülkenberg a versenyen a 12. helyről rajtol, míg riválisai bejutottak a Q3-ba. A német elismerte, hogy frusztrált emiatt, de tudja, ez a legjobb taktika a versenyre.

    „Mindennél unalmasabb volt. Nem ezt akarod, amikor megkezded az időmérőt. De néha áldozatot kell hozni, hogy jobb helyzetben legyünk a versenyen és ezt csináltuk ma” – mondta a német.

    Daniel Ricciardót is csak a Q1-ben láthattuk, a Q2-ben már nem jött ki a pályára, mert a Red Bull úgy döntött, inkább visszavált egy korábbi specifikációjú Renault motorra és ezért a cseréért is járt a büntetés.

    „Furcsa, amikor tudod, hogy nem fogsz kimenni. Felkelsz és tudod, hogy 8 körnél többet nem nagyon fogsz megtenni” – ismerte be az ausztrál.

    A Mercedes főnökének, Toto Wolffnak sem tetszett, amit látott. Bizarrnak és nem túl jónak nevezte azt, hogy 5 autó részt sem vett a Q2-ben. Habár csapata azért a végén szolgáltatott egy kis izgalmat azzal, hogy kimentek hiperlágyakon. Egyébként mindkét Ferrari és mindkét Mercedesnek sikerült továbbmennie a Q3-ba ultralágyakon, így el tudják kerülni a hiperlágyas indulást. A második szakasz végén viszont mégis kimentek a pályára a leglágyabb gumikon, hogy fussanak egy amolyan Q3-ra felkészülő kört, ilyet pedig eddig nem nagyon láthattunk tőlük.

    A McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran szerint teljesen más lesz a verseny, mint amit az időmérőt láthattunk.

    „Érdekes verseny lesz ez a különböző gumistratégiák miatt. Egyértelműen lehetett látni, hogy sokan a futamra koncentráltak inkább.”

  • Monzai beállítással megy majd Szocsiban a McLaren

    Monzai beállítással megy majd Szocsiban a McLaren

    A McLaren az Olasz Nagydíj hétvégéje során kikísérletezett és letesztelt alacsony légellenállású beállításokkal tervezi teljesíteni az Orosz Nagydíjat.

    A McLaren MCL33-as kifejezetten rossz légellenállási mutatóval bír, ami a szocsi pálya hosszú egyeneseiben különösen fájó lehet. A csapat az időveszteség minimalizálása végett a Monzában már tesztelt beállításokat tervezi bevetni a mostani hétvégén is.

    „Monzában teszteltünk néhány verziót, aminek a légellenállás csökkentése volt a célja” – magyarázta Fernando Alonso. „Úgy tűnt, szombatra sikerült is kicsit javulnunk, így amennyire én tudom, az elkövetkező futamokhoz is így állunk hozzá. Remélhetőleg Oroszország lesz az első lehetőség, ahol ismét tesztelhetjük ezeket a beállításokat.”

    A McLarennek más esélye nem is lesz már a pontszerzésre az idei szezon során, mivel a csapat leállította a 2018-as masina fejlesztését és kizárólag a 2019-es kasztnira koncentrálnak.

    „Mindig igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből és előrelépni” – fűzte hozzá Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója. „Minden futamra igyekszünk kisebbfajta aerodinamikai újításokkal érkezni, de emellett a különféle térbeállításokkal is kísérletezünk. Ahogyan Fernando említette, Monzában teljesen más irányelvet követtünk és az olyan típusú pályán ez sikeresnek is bizonyult. Talán Oroszországban is kipróbáljuk ezt az irányelvet.”