Címke: Gianpiero Lambiase

  • Versenymérnöke úgy érzi, Verstappen néha elunja magát a futamok közepén

    Versenymérnöke úgy érzi, Verstappen néha elunja magát a futamok közepén

    Gianpiero Lambiase, Max Verstappen versenymérnöke elmondta, néha úgy érzi, hogy a holland elunja magát, mikor nagy előnyre tesz szert a versenyeken.

    A háromszoros világbajnok már 17 győzelmet szerzett a szezonban, és minden valószínűséggel az utolsó két futamon is jó esélyei lesznek arra, hogy a dobogó legnagyobb fokára álljon fel. A 26 éves versenyző a rajtokat követően rendre elhúz ellenfelei elől, akik vagy a senki földjén autózva követik őt, vagy kemény csatákat folytatnak egymással a dobogós helyekért.

    Lambiase, a Red Bull legújabb videójában meg is jegyezte versenyzőjének, hogy sokszor az az érzése, elveszíti az érdeklődését a verseny közepén, ha nagy előnyre tesz szert.

    „Néha az az érzésem, hogy unatkozol” – jegyezte meg nevetve a mérnöke Verstappennek, majd így folytatta – Még akkor is, ha 30 másodperces előnyünk van, én a zónában maradok és megpróbálok mindent maximalizálni és mindent komolyan veszek. Míg azon a ponton Max már elveszítette az érdeklődését, és olyan ‘gyerünk GP, csak lazíts’ attitűdöt vesz fel.”

    A Belga Nagydíjon a holland még egy extra boxkiállást is be akart vállalni, hogy kényelmesen rámenjen a leggyorsabb körért járó extra pontra, ám a boxfal gyorsan leszavazta az ötletet.

    „Mikor megnyomtam volna a gombot, abban a pillanatban Christian (Horner) a fülemre szólt és azt mondta: ‘nem, erre semmi szükség’.” – idézte fel az emléket GP.

    Verstappen nevetve megjegyezte, hogy néha pimasz megjegyzéseket tesz a rádión, majd hozzátette, hogy ezt a szokását nem fogja levetkőzni.

  • „Ez nem az időmérő” – Verstappent ismét helyretette a versenymérnöke

    „Ez nem az időmérő” – Verstappent ismét helyretette a versenymérnöke

    Már a Belga Nagydíjon is hallhattuk azt, amint Max Verstappen és Gianpiero Lambiase nem ért egyet egymással, és számos alkalommal vitáztak a csapatrádióban. Ez pedig az Olasz Nagydíj második szabadedzésén sem volt másként.

    Ugyan a regnáló holland világbajnok már zsinórban 9 futamot volt képes megnyerni, és 138 pontos előnnyel vezeti az egyéni pontvadászatot, még ennek ellenére is fel tudja idegesíteni magát. A délutáni gyakorlás során az egyetlen időmérős köre során ugyanis feltartották őt, és nem is próbálkozhatott újra, mert a versenymérnöke megtiltotta azt a számára.

    Verstappen dühös, a Ferrari születésnapos pilótával zárt az élen

    Verstappen mindössze ki akarta próbálni az autót egy gyorskörön, hogy egy értelmes visszajelzést kaphasson róla, de Lambiase szerint nem az időmérőn voltak, ezért ellenezte a holland javaslatát. Ennek pedig az lett a vége, hogy a Red Bull holland kiválósága – aki a hétvégén sorozatban 10. alkalommal nyerhet versenyt – csak az 5. helyen zárt, még az autóját az edzés végén összetörő Sergio Pérez is meg tudta őt előzni.

    Lambiase és Verstappen között pedig az alábbi beszélgetés zajlott le az edzés végeztével:

    GP: „Tudtál tanulni bármit is?”

    MV: „Nem, nem igazán.”

    GP: „Szép munka.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint azonban semmi ok az aggodalomra, mert „ők így működnek csapatként”, és „a csapattagok már nagyon jól megismerhették egymást az évek alatt”.

    „Verstappen mellé egy karakteres verseny mérnök szükséges, mert ő nem tartozik a könnyű esetek közé” – nyilatkozta a brit szakember. – Rengeteg ember összetörne a ránehezedő nyomás miatt, de Lambiase eléggé erős ahhoz, hogy megbirkózzon a feladattal.”

    „Őszintén, de fair módon áll hozzá ehhez az egészhez, és mindezek mellett a kölcsönös tisztelet is megvan a két fél között. Ez abból származik, hogy a pilótának muszáj megbíznia a versenymérnökében, és egy időt követően megszületik a kölcsönös bizalom. [Ezekkel a beszélgetésekkel] mindössze annyi a probléma, hogy 200 millió ember hallgatja, de a kapcsolat és a bizalom nagyon erős Max és GP között.”

  • Verstappen elmagyarázta a versenymérnökével való nézeteltérését

    Verstappen elmagyarázta a versenymérnökével való nézeteltérését

    Izgalmas időmérő edzésen van túl Max Verstappen. Ugyan a holland pilóta ismét nyerni tudott, azonban a Q2 végén volt egy heves szóváltása a versenymérnökével, Gianpiero Lambiaséval, de nem gondolja azt, hogy ez hatással lenne a híresen jó kapcsolatukra.

    A Red Bull holland kiválósága a 10. helyen jutott be a Q3-ba, és nagyon mérgesen érkezett meg a szakasz végén a bokszutcába. Verstappennek az nem tetszett, hogy az utolsó mért köre előtt egy teljes lassú kört is meg kellett tennie, hogy feltöltse az energiavisszanyerő rendszerét.

    Verstappent kiosztotta a mérnöke, majd agyonvert mindenkit, mégsem az övé a pole Belgiumban

    A 44-szeres futamgyőztes azonban egyből el szerette volna kezdeni a próbálkozását, de a versenymérnöke lebeszélte erről, mivel szerinte ebben az esetben az RB19-en lévő abroncsok túlmelegedtek volna a gyorskör legvégére. Ezek mellett GP még a pálya rohamosan javuló állapotától is félt, és nem akarta, hogy Verstappen először fussa meg a körét a versenytársai előtt.

    Verstappen: „Ahogyan mondtam, menni kellett volna két kib*szott gyorskört egymás után.”

    Lambiase: „Max, de továbbjutottál.”

    Verstappen: „Igen, de k*rvára nem érdekel, hogy továbjutottam a 10. helyen. Egyszerűen sz*rul valósítottuk meg ezt az egészet.

    Lambiase: Rendben, és amikor a pálya két másodpercet javul a korábbi állapotához képest, és nem lett volna elég energiád, akkor mi lett volna? Majd mondd el, mit szeretnél csinálni a Q3-ban, és azt fogjuk tenni. Szeretném tudni, melyik szett legyen, mennyi üzemanyagot kérsz, és azt is, hogy mikor szeretnél kimenni a pályára.”

    Az indulatos beszélgetés jó hatással volt a kétszeres világbajnokra, aki majdnem 9 tizedmásodperccel verte meg a 2. helyen végző Charles Leclerc-t.

    Verstappen: „Oh, micsoda különbség. Legalább a Q3 jó volt, és bocsi GP a hosszú kirohanásomért.

    Lambiase: „Lassan hozzászokok Max. Nyolc tizedmásodperccel verted meg Leclerc-t.”

    Verstappen: „Szerencsére még lesz pár évünk egymás mellett, szóval minden rendben lesz.”

    A két fél között tehát semmi probléma, Verstappen azt is elmondta, hogy majd négy szem közt is megbeszélik a történteket. Lambiase az évek alatt megtanulta zseniálisan kezelni Verstappen, aki ugyan képes eléggé ingerülten is beszélni vele, őt ez nem hatja meg, és mindig képes megőrizni a nyugodtságát.

    Ebben is rejlik a két fél legendásan jó barátsága, mert a Red Bull holland kiválósága elárulta, hogy Lambiase nélkül nem is lenne hajlandó versenyezni az F1-ben.

    Megbüntetik Verstappent, biztosan nem lesz pole-ban a Belga Nagydíjon

  • Albon: Verstappen és Lambiase néha 15 perc alatt beállítja az autót

    Albon: Verstappen és Lambiase néha 15 perc alatt beállítja az autót

    Alexander Albon elmondta, hogy Max Verstappen és Gianpiero Lambiase olykor 15 perc alatt meg van a beállításokkal.

    A brit-thai versenyző régóta ismeri holland ellenfelét. A Red Bullnál eltöltött évei alatt is megtapasztalhatta milyen jó érzéke van 2021 világbajnokának az autó finomhangolásához. Mérnökével ugyanis képes rövid időn belül megtalálni a megfelelő beállításokat, míg mások órákat küszködnek ezen a téren.

    „Nagyon erős ezen a szinten. Nagyon jól tudja kikerülni a problémákat, és ez igazán lenyűgöző. Max még akkor is jól tudja kezelni a konstrukciót, mikor az nem viselkedik megfelelően. Ezt a sok éves tapasztalatának köszönheti.” – magyarázta a Williams versenyzője.

    Verstappen amióta a Red Bullnál van, Gianpiero Lambiase-val dolgozik együtt. Albon egy nagy erős köteléket fedezett fel a páros között.

    „A kötelék ami Max és GP (Gianpiero Lambiase) között van, lenyűgöző. Ritkán beszélnek hosszasan a részletekről, mert már fél szavakból is megértik egymást. Nem kell órákon keresztül azon tanakodniuk, hogyan állítsák be az autót, néha 10-15 perc után elkészülnek.”

     

  • Ezért olyan jó a kapcsolat Verstappen és a versenymérnöke között

    Ezért olyan jó a kapcsolat Verstappen és a versenymérnöke között

    Max Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase felfedte, hogy miért is „egy áldás” együtt dolgozni 2021 világbajnokával.

    Verstappen és GP (Lambiase) kapcsolata még a 2016-os Spanyol Nagydíjon kezdődött el, amikor a holland pilóta megörökölte Danyiil Kvjat helyét, akit a rossz teljesítménye miatt visszaültettek a Toro Rossóba.

    Habár a kettőjük munkakapcsolata már szült vicces szituációkat az évek során, – mint például amikor a 2020-as Brit Nagydíj során Verstappen figyelmeztette őt, hogy „ne felejtsen el megfelelő mennyiségű vizet inni – olykor voltak feszültebb momentumaik.

    Az idei Spanyol Nagydíjon például a holland kiválóság roppant módon felhúzta magát, hogy „hiába nyomta meg 50-szer azt a kib*szott gombot”, a hátsó szárnya még akkor sem nyílt ki. GP azonban rendkívül nyugodtan kezeli Verstappen ehhez hasonló kiakadásait és azt is hozzátette, hogy minél egyenesebb egy versenyző, az annál jobb a csapatnak.

    „A kölcsönös bizalmon alapul egy versenyző és a versenymérnökének kapcsolata” – fogalmazott a brit-olasz származású mérnök. -Minél egyenesebb egy versenyző, annál jobban megbízik a csapatában. Max rendkívül egyenes, én is az vagyok és emiatt dolgozunk egymással ilyen könnyen és hatékonyan.”

    „Vannak olyan versenyzők, akik imádják kielemezni az adatokat és akadnak olyanok is, akik egyáltalán nem hajlandók foglalkozni velük. És ott van Max is, aki mindig tökéletes visszajelzéseket ad arról, hogy hol képes a határokat feszegetni, és hogy hol kell még javítania. Az instrukciói alapján mindig, tudjuk, hogy mit kell csinálnunk, ezért is áldás vele dolgozni.”

    „Max-nek hihetetlen a versenyzési érzéke. Ehhez pedig egy rendkívül analitikus gondolkozás párosul nála, ami egyes versenyzőknél hosszú időbe telik, mire kialakul, azonban nála ez egyből megvolt. Mindig tudja, hogy hol van a határ az adott pályán és azt is, hogy miként találhat még tempót, ha arra éppen szüksége van.”

    A kettőjük kapcsolata pedig minden bizonnyal még hosszú évekig fog folytatódni, ugyanis a holland világbajnok 2028-ig biztosan a Bikákat fogja erősíteni.  

  • Verstappen: „Ez nem versenyzés, ez nem Forma-1”

    Verstappen: „Ez nem versenyzés, ez nem Forma-1”

    Miután Max Verstappen a nap versenyzője lett a Szaúd-Arábiai Nagydíjat követően, rövid interjújában ő is és mérnöke is odaszúrt a döntéshozóknak.

    Gianpiero Lambiase, a holland versenymérnöke így szólt hozzá a leintés után:

    „Azért volt, aki támogatott ma téged, mert megszavaztak a nap versenyzőjének. Nem az FIA volt az, hanem valaki más.” – jegyezte meg keserűen.

    Verstappen csalódottan visszhangozta kollégája szavait:

    „Szerencsére a szurkolók tiszta fejjel tudnak a versenyzésre gondolni, mert ami ma történt, az hihetetlen.”

    „Ez a négy-öt büntetés nem versenyzés, számomra nem ez a Forma-1. Legalább a szurkolók élvezték, én mindent beleadtam. Tisztán látszott, nincs meg a tempóm, úgyhogy második lettem, de nem vagyok vele boldog.”

    A holland a szavazatok 26%-át kapta meg, ezzel idén harmadjára lett a nap versenyzője a Le Castellet és Austin után. Csapattársa, Pérez a rekorder, ő négyszer kapta meg ezt a címet. A futamgyőztesek pedig továbbra is csak ötször kerültek a nézők szerinti első helyre.

    A Szaúd-Arábiai Nagydíj szavazásának eredménye:
    Max Verstappen – 26,7%
    Lewis Hamilton – 24,6%
    Esteban Ocon – 12,9%
    Daniel Ricciardo – 6,6%
    Kimi Räikkönen – 4,1%

    Az eddigi idei győztesek:

    ?? Bahreini Nagydíj ?? Sergio Pérez
    ?? Emilia Romagna Nagydíj ?? Lando Norris
    ?? Portugál Nagydíj ?? Sergio Pérez
    ?? Spanyol Nagydíj ?? Lewis Hamilton
    ?? Monacói Nagydíj ?? Sebastian Vettel
    ?? Azeri Nagydíj ?? Sebastian Vettel
    ?? Francia Nagydíj ?? Max Verstappen
    ?? Stájer Nagydíj ?? Charles Leclerc
    ?? Osztrák Nagydíj ?? Lando Norris
    ?? Brit Nagydíj ?? Charles Leclerc
    ?? Magyar Nagydíj ?? Fernando Alonso
    ?? Belga Nagydíj
    ?? Holland Nagydíj ?? Sergio Pérez
    ?? Olasz Nagydíj ?? Daniel Ricciardo
    ?? Orosz Nagydíj ?? Lando Norris
    ?? Török Nagydíj ?? Carlos Sainz Jr.
    ?? Amerikai Nagydíj ?? Max Verstappen
    ?? Mexikóvárosi Nagydíj ?? Sergio Pérez
    ?? Sao Paulo Nagydíj ?? Lewis Hamilton
    ?? Katari Nagydíj ?? Fernando Alonso
    ?? Szaúdi Nagydíj ?? Max Verstappen

     

     

  • A versenymérnök, aki oroszlánrészt vállal Verstappen sikereiben

    A versenymérnök, aki oroszlánrészt vállal Verstappen sikereiben

    Ha már évek óta fanatikus szurkolóként követed figyelemmel a Forma-1 eseményeit, akkor már biztosan láthattad a Red Bull pitwallját. Ha nem, akkor is biztosan hallhattad már őt a csapatrádiós beszélgetések során: Gianpiero Lambiaseról van szó, aki Max Verstappen versenymérnökeként dolgozik a Bikáknál.

    Az olasz szakembernek az a feladata a versenyek során, hogy közölje a z információkat a holland versenyzővel, legyen az egy szabadedzés vagy verseny. Lambiesenak rendkívül fontos szerepe van Verstappen teljesítményében, ugyanis a holland autójának telemetriai adatainak tudatában akár vezetéstechnikai tanácsokat is adhat a versenyzőnek a futam közben. Ez lehet akár a kanyarbemeneti tempó növelése, csökkentése vagy hogy az adott kanyart próbálja meg eggyel magasabb vagy alacsonyabb fokozatban bevenni.

    Verstappen nagyon jól kijön a versenymérnökével – aki rendkívül jól végzi a munkáját. Ezt mi sem mutatja jobban, mint, hogy a hétszeres futamgyőztes Verstappen már a 2016-os érkezése óta az olasz szakemberrel dolgozik együtt.

    A tény – miszerint Lambiese egy zseniális szakember – már az előző munkaadójánál tisztán megmutatkozott. Az olasz 2005-ben kezdte meg a karrierjét a száguldó cirkuszban a Jordan csapatánál, ahol tíz szezont húzott le. Megtapasztalta a csapat összes névváltozását a Midlandtől kezdve, a Spykeren át, egészen a Force Indiáig.

    2010-ben Vitantonio Liuzzi versenymérnöke lett a Force Indiánál, és amikor az olasz pilóta távozott a csapattól, Paul di Restával kezdett el együtt dolgozni. A brit versenyzővel egészen 2014-ig dolgozott, amíg Sergio Pérez át nem vette di Resta helyét a csapatnál. Lambiase mindössze egy évet dolgozott együtt a mexikóival, amikor lecsapott rá az egyik élcsapat.

    Ez az élcsapat pedig a Red Bull volt, ahol szintén versenymérnökként alkalmazták Lambieset. Danyiil Kvyat rádiókommunikációjában vélhettük felfedezni a hangját egészen a 2016-os Spanyol Nagydíjig, amikor ugyanis Verstappen átvette az orosz helyét az energiaitalos istállónál.

    Habár Christian Horner szerint az olasz versenymérnök eléggé érzelmes típus, a rádióban ez egyáltalán nem létszik meg, ugyanis mindig a lehető legrövidebb módon tudatja Verstappennel a tudnivalókat.

    A hollandról pedig köztudott, hogy nem egy szószátyár a rádión, és Lambiase pontos, rövid válaszaira ő is csak pár szóban szokott válaszolni. Kettejük kapcsolata csak még erősebb lehet, ugyanis mindketten fiatalok és mivel Verstappen további évekre kötelezte el magát a Red Bullnál, ezért még biztosan együtt fogjuk látni őket egy ideig.

  • Verstappen szereti a versenymérnökét, mert nem beszél sokat

    Verstappen szereti a versenymérnökét, mert nem beszél sokat

    Max Verstappen elárulta, hogy nagyon jól tud együttműködni a Gianpiero Lambiasezel, a Forma-1-es versenymérnökével. A párost a holland 2016-os Red Bullos bemutatkozása óta nem bontották meg. Az Autosport.com-nak nyilatkozott Max:

    „Azt hiszem, hogy egyenesek vagyunk egymással. Őszinteségre alapul a kapcsolatunk. Ez pedig a sikerekben és a kudarcokban is megnyilvánul. Azt is megmondhatjuk egymásnak, ha rosszul végeztük a munkánkat, ezt szeretem.”

    Hallhattuk már, amikor Kimi Räikkönen vagy Lewis Hamilton rászól a versenymérnökére, hogy legyen csendben, és hadd dolgozzanak önmaguk a pályán. Úgy néz ki, hogy a 22 éves versenyzőnek hasonló vágyai vannak az „irodájában”:

    „Ő egy olyan srác, aki nem beszél sokat. Nem szeretem azokat, akik csak azért beszélnek, mert szeretnek beszélni, és ezért üzen többet, mert nálam ez nem működik. Ő pedig pont ilyen, ő sem szereti a felesleges beszédet. Rövid, gyors kommunikáció számomra a legjobb évek óta, hiszen ismerjük egymást évek óta. Sok időt töltünk együtt. Olykor már azt gondolom, hogy tudja, hogy mit akarok mondani.”