Címke: Giada Gianni

  • Leclerc a Ferrarit választotta barátnője helyett

    Leclerc a Ferrarit választotta barátnője helyett

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Charles Leclerc és Giada Gianni véget vetettek több éve tartó kapcsolatuknak.

    A lány gyakran kísérte el párját a versenyekre, és bár sok versenyző ezt igényli is a partnerétől, úgy fest, Charles nem ilyen. Sőt.

    Mint kiderült, a monacói versenyző volt az, aki szakított, azért, hogy teljes mértékben a Forma-1-es karrierjére tudjon koncentrálni.

    „Charles hagyott el engem.” – idézi a Vanity Fair a 21 éves Giadát, Instagram live videójából. „Teljesen a Ferrarinak akarja szentelni magát.”

    Az utóbbi futamok eredményei Leclercet igazolják, ámbár már arról is voltak pletykák, hogy a monacói versenyzőnek máris új barátnője van…

  • Charles Leclerc szingli lett

    Charles Leclerc szingli lett

    Mióta az F1-es nagyközönség igazán ismeri Charles Leclercet, tudni lehetett, hogy van barátnője. A 21 éves versenyző 2015 januárja óta volt Giada Gianni párja, sőt úgy tudni, hogy már jegyben is jártak.

    Úgy fest azonban, hogy a románcnak nem régiben vége szakadt. Giada sok versenyre elkísérte Charlest, az utóbbi néhány futamon azonban nem lehetett látni. Ezen kívül egy Instagram kommentből is az derül ki, hogy szakítottak.

    Giada egyik fotója alá azt kommentelte valaki: „Charles nagyon szerencsés.”

    „Már nem az.” – felelte Giada.

    https://twitter.com/lxdyromanoff/status/1169333757800853505

    https://www.instagram.com/p/Bz6NYLtIGC1/

  • Versenyző barátnők: A légiközlekedési mérnöktől, a tanáron át, a bajnok lányáig

    Versenyző barátnők: A légiközlekedési mérnöktől, a tanáron át, a bajnok lányáig

    Mint azt már megszokhattátok, Valentin nap alkalmából idén is bemutatjuk a Forma-1-es mezőny versenyzőinek barátnőit, feleségeit, akik közül többen már édesanyák is.

    Íme hát a 2019-es mezőny „másik fele”:

    Isabel Hernáez, Carlos Sainz barátnője. Már legalább egy éve járnak, tavaly nyáron fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanul a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Ezen kívül érdekli a divat és a kommunikáció, valamint angol nyelvi órákat is ad.

    https://www.instagram.com/p/Bi2XKyNhe8G/

    Pirre Gasly barátnője Caterina Masetti Zannini, aki egyébként légiközlekedési mérnöknek tanul egy olasz egyetemen.

    https://www.instagram.com/p/BrH_2GtHvwn/

    Charles Leclerc szíve is foglalt már pár éve, barátnője az olasz Giada Gianni.

    https://www.instagram.com/p/BtUCF3DF_11/

    Louise Gjørup Kevin Magnussen barátnője, testnevelés és biológia szakos tanár. Négy éve ismerik egymást, mostanra már jegyben járnak, és terveik szerint idén nyáron össze is házasodnak.

    https://www.instagram.com/p/BfL7LYhHQ7Y/

    Marion Jolles Grosjean, Romain Grosjean felesége nem más, mint a francia TF1 tévécsatorna Forma-1-es riporternője. A francia hölgy újságírásból szerzett diplomát francia és angol nyelven. Dolgozott az Eurosportnak, majd a TF1-hez került.
    A pár 2012 nyarán kelt egybe, egy évvel később megszületett kisfiuk, Sacha, majd 2015-ben megérkezett a családba Simon, 2017 utolsó napján, december 31-én pedig egy kislánnyal is bővült a család, Camille személyében.
    A Grosjean házaspárnak saját receptes könyve is megjelent.

    https://www.instagram.com/p/BsG-DgJHvNi/

    Nico Hülkenberg barátnője a litván Egle Ruskyte divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

    https://www.instagram.com/p/BsIClSHFVm6/

    Emilia Bottas 25 éves, Valtteri Bottas felesége 2016 szeptembere óta. Emilia és Valtteri egy finn televízió műsor vendégei voltak ugyanazon alkalommal, 2010-ben; ekkor találkoztak. “Szerelem volt első látásra.” – mondta később Emilia.
    A finn lány szintén sportoló, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is tagja volt a finn olimpiai csapatnak, úszóként. Egy ideje azonban felhagyott a versenyszerű úszással, új szenvedélye a díjugratás, így aztán nagyon sokat posztol lovairól, illetve a Valtterivel közös kutyájukról, Fanniról.

    https://www.instagram.com/p/BquG2aqn5m9/

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki 2017 decemberében adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár 2018 június elsején házasodott össze..

    https://www.instagram.com/p/BtGuhzIHpUX/

    Minttu Räikkönen – lánykori nevén Minna-Mari Virtanen – először a 2013-as Magyar Nagydíjon tűnt fel a válófélben lévő Kimi Räikkönen vendégeként. A spekuláció már ekkor elkezdődött, később azonban bizonyossá vált, hogy kapcsolatban vannak.
    Minttu légiutas-kísérőként dolgozott, továbbá fittness-modellként is tevékenykedett.
    2015 januárjában megszületett első gyermekük, Robin, 2016 augusztusában Kimi és Minttu összeházasodtak, 2017 májusában pedig megszületett kislányuk, Rianna.
    Decemberben Minttu összeállt a Guggu finn, gyermekruha márkával, és létrehoztak egy kollekciót, Minttu elképzelései alapján.

    https://www.instagram.com/p/BrQniucFJz-/

    Max Verstappen aktuális barátnője, Dilara Sanlik, róla ide kattintva olvashatsz.

    https://www.instagram.com/p/BguGDAWHMRV/

    Hanna Prater Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki az Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négyfősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    Hanna és a kislányok nem kísérgetik Vettelt a versenyekre, a gyerekekről csak egy kósza fotó készült, és Hanna is csak hébe-hóba mutatkozik a nyilvánosság előtt, legutóbb a decemberi FIA gálán láthattuk.

    https://www.instagram.com/p/BrGgn_9lTHj/

    George Russell barátnője Seychelle de Vries, aki egyébként a tavaly és tavalyelőtt a Formula 2-ben versenyző Nyck de Vries testvére.

    https://www.instagram.com/p/BoZmWOLimbQ/

    Robert Kubica magánélete nem igazán van terítéken, sőt balesete előtt sem nagyon volt. Balesete előtt, és azt követően is (legalábbis egy ideig) Edyta Witas pilates oktató volt a barátnője, azonban ha hinni lehet a pletykáknak, a lengyel versenyző párja 2017 óta a 33 éves lengyel színésznő/modell Joanna Modes.

    https://www.instagram.com/p/BkHkdxOF0Td/

    Szintén csak pletyka szintű információ, mi szerint Daniel Ricciardo és az ausztrál modell, Jessica Gomes egy párt alkotnak. Erről ide kattintva olvashatsz!

    https://www.instagram.com/p/Bs6llHrH2ev/

    A ismét visszatérő Danyiil Kvjat barátnője, mint az már ismert, a háromszoros F1-es világbajnok Nelson Piquet idősebbik lánya, Kelly.

    https://www.instagram.com/p/Bpt_Z0oHPpI/

  • Leclerc barátnőjével múlatja az időt a medencében

    Leclerc barátnőjével múlatja az időt a medencében

    Csak hogy a romantikából is jusson mára. 😉 A 20 éves Charles Leclerc is kihasználja, hogy van most némi szabadideje. A napokban arról posztolt fotót, hogy épp barátnőjével, Giada-val és egy hűsító itallal lazít egy medencében. Tud élni, annyi szent. 🙂

    https://www.instagram.com/p/BmOOmMnDJFm/?taken-by=charles_leclerc

  • Idén is megmutatjuk az F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit

    Idén is megmutatjuk az F1-es versenyzők barátnőit/feleségeit

    Megszokhattátok már, hogy minden évben bemutatjuk nektek az aktuális Forma-1-es mezőny „női oldalát”, azaz a versenyzők barátnőit/feleségeit. Ez idén sincs másként, lássuk hát a 2018-as mezőny „oldalbordáit”.

    Isabel Hernáez, Carlos Sainz barátnője. Már legalább egy éve járnak, tavaly nyáron fedte fel kapcsolatukat a spanyol sajtó. Isabel újságírónak tanul a Universidad Carlos III de Madrid-on (III. Károly Egyetem), és kiválóan beszél angolul és franciául. Dolgozott már Capital Radio nevű spanyol gazdasági rádiónál. Ezen kívül érdekli a divat és a kommunikáció, valamint angol nyelvi órákat is ad. (Az alábbi képen Isabel balról a második lány)

    Bár „rejtegeti”, a 22 éves Pierre Gasly-nek is van barátnője, ráadásul évek óta. A 20 éves barátnő, Romane orvosi pályára készül.

    Charles Leclerc szíve is foglalt már egy ideje, barátnője az olasz Giada Gianni.

    A Forma-1 legfrissebb igazolása, az orosz Szergej Szirotkin is párkapcsolatban él, barátnője Dasha Moshkova.

    https://www.instagram.com/p/BXZ6V6Wl388/?taken-by=sergeysirotkin_official

    Louise Gjørup Kevin Magnussen barátnője, tavaly végzett az iskolában, testnevelés és biológia szakos tanár lett. Három éve ismerik egymást, egy-két versenyre el is kísérte Louise Kevint. Most azonban távolabb kerülnek egymástól, mivel Magnussen áthelyezi székhelyét Dubaiba, míg Louise Dániában marad.

    Brendon Hartley és Sarah Wilson 12 éve alkot egy párt, 2018 januárjában pedig sor került az esküvőre is. Sarah fotós, bár úgy tudni, az utóbbi időben ezzel felhagyott, hogy „teljes munkaidőben” Brendonnal utazhasson, immáron Mrs. Hartley-ként.

    Marion Jolles Grosjean, Romain Grosjean felesége nem más, mint a francia TF1 tévécsatorna korábbi Forma-1-es riportermője. A francia hölgy újságírásból szerzett diplomát francia és angol nyelven. Dolgozott az Eurosportnak, majd a TF1-hez került.
    A pár 2012 nyarán kelt egybe, egy évvel később megszületett kisfiuk, Sacha, majd 2015-ben megérkezett a családba Simon, 2017 utolsó napján, december 31-én pedig egy kislánnyal is bővült a család, Camille személyében.

    Fernando Alonso barátnője az olasz modell, Linda Morselli, aki korábban Valentino Rossi kedvese volt.

    Nico Hülkenberg barátnője a litván Egle Ruskyte divatban “utazik”, ugyanis kézzel horgolt ruhákat készít.

    Emilia Bottas 24 éves, Valtteri Bottas felesége 2016 szeptembere óta. Emilia és Valtteri egy finn televízió műsor vendégei voltak ugyanazon alkalommal, 2010-ben; ekkor találkoztak. “Szerelem volt első látásra.” – mondta később Emilia.
    A finn lány szintén sportoló, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is tagja volt a finn olimpiai csapatnak, úszóként. Egy ideje azonban felhagyott a versenyszerű úszással, új szenvedélye a díjugratás.

    Sergio Perez kedvese Carola Martinez, aki decemberben adott életet első gyermeküknek, a kis Sergionak. A pár túl van már az eljegyzésen is, az esküvőjük június elsején lesz.

    Minttu Räikkönen – lánykori nevén Minna-Mari Virtanen – először a 2013-as Magyar Nagydíjon tűnt fel a válófélben lévő Kimi Räikkönen vendégeként. A spekuláció már ekkor elkezdődött, később azonban bizonyossá vált, hogy kapcsolatban vannak.
    Minttu légiutas-kísérőként dolgozott, továbbá fittness-modellként is tevékenykedett.
    2015 januárjában azonban megszületett első gyermekük, Robin, 2016 augusztusában Kimi és Minttu összeházasodtak, 2017 májusában pedig megszületett kislányuk, Rianna.

    Max Verstappen aktuális barátnője, Dilara Sanlik, róla nem régiben írtunk, ezt ide kattintva olvashatod.

    Hanna Prater Sebastian Vettel párja, hosszú évek óta. Hanna német, édesanyja angol származású. Sebastiannal Heppenheimben találkoztak, még középiskolás korukban.
    2014 január 12-én megszületett a pár első gyermeke, aki Emily nevet kapta, majd 2015-ben máris négyfősre bővült családjuk, Matilda érkezésével.
    Hanna és a kislányok nem kísérgetik Vettelt a versenyekre, a gyerekekről csak egy kósza fotó készült, és Hanna is csak hébe-hóba mutatkozik a nyilvánosság előtt.

    https://twitter.com/fsg_it/status/939495283850870784

    Stoffel Vandoorne esetében ugyanaz a helyzet, mint tavalyi összeállításunk idején. Hivatalosan nincs barátnője, azonban van egy „haverja”, aki történetesen egy női versenyző, és a pletykák szerint ő lehet a barátnő. Ő Angélique Detavernier, aki a modellkedés mellett tavaly egy Audi R8 LMS volánja mögött elindult a Blancpain GT Sports Club kategóriában a spái 24 órás versenyen, idén pedig már részt vett harmadmagával a 10h FunCup Abu Dhabi-n.

    [poll id=”50″]