Címke: Gerhard Berger

  • Berger: Vettel menjen méhésznek a visszavonulása után

    Berger: Vettel menjen méhésznek a visszavonulása után

    Gerhard Berger szerint Sebastian Vettelnek inkább a méhekre kellene fókuszálnia miután visszavonul, nem pedig más szériákra.

    A német versenyző és az Aston Martin nemrég bejelentette, hogy jövőre is folytatják közös útjukat. Azonban sokan úgy vélték a hír előtt, hogy a négyszeres világbajnok visszavonul, ugyanis már belefáradt a száguldó cirkuszba.

    Ralf Schumacher azonban örül annak, hogy honfitársa 2022-ben is a mezőny tagja lesz:

    ,,Nagyon örülök annak, hogy Sebastian (Vettel) így döntött. Egy olyan személyiséget és bajnokot elveszíteni, mint Sebastian Vettel, szégyen lett volna az egész sportág számára.” – nyilatkozta az ex-versenyző a német Skynak.

    Ugyanakkor Schumacher hozzátette, manapság Vettel élesen bírálja a Forma-1-et, így ő is azt hitte, hogy már elengedte a sportág kezét:

    ,,Többször is nagyon kritikusan nyilatkozott. Tudjuk, hogy mennyire fontos számára a környezetvédelem, ami nagyszerű. Zandvoortban viszont nagyon rossz volt a kedve, és élesen bírálta az F1-et a környezetvédelmi kérdéskör kapcsán. Ekkor arra gondoltam, hogy most már több időt akar a családjával tölteni. Magam is ismerem ezt az érzést, eljön az a nap, amikor már nem szórakoztat ez az egész. Megállás nélkül utazol, míg a családod otthon van. Egyedül vagy a versenypályán, és elkezdesz olyan kérdéseket feltenni magadnak, hogy mi értelme ennek az egésznek.”

    Gerhard Berger azonban nem sürgetné egykori versenyzőjét arra, hogy váltson kategóriát és menjen a DTM-be.

    ,,A Forma-1-es karrierje után én inkább egy méhészetben tudnám őt elképzelni. Látom, hogy most nagyon érdekli ez a téma, továbbá más zöld ötleteket is meg akar valósítani.” – nyilatkozta az osztrák az Österreichnek.

  • Berger: döntsük el, versenyzünk-e esőben, vagy sem!

    Berger: döntsük el, versenyzünk-e esőben, vagy sem!

    A DTM első embere, Gerhard Berger szerint lehetett volna versenyezni Belgiumban, hiszen az F1 részét képezik az esős versenyek is.

    A Belga Nagydíjon történtek után felkapott téma, hogy lehet-e két safety car mögött töltött kört versenynek nevezni.

    „Amikor látni a dobogós képeket és a trófeákat az újságban, az nem tűnik helyesnek.” – fejtette ki véleményét a korábbi pilóta, Gerhard Berger.

    „Nehéz volt a helyzet, ezt megértem. De el kellene döntenünk, hogy vezetünk-e esőben, vagy nem. Az amerikaiak azt mondták a NASCAR-ban, hogy egyszerűen nem teszik ezt.”

    Az osztrák nem tartaná rossznak, ha a Forma-1 továbbra is elindulna az esőben.

    „Tudjuk, mikor válik veszélyessé a dolog, és hol jelentkezhet a felúszás. Az egész karrierem során csak egy verseny volt kritikus, de akkor is azt mondtuk: nehéz, de menjünk!”

    Berger a Servus TV-n adott interjújában azt is elismerte, veszélyes volt a mostani verseny, de lehetséges volt vezetni a pályán.

    „Nagy bukóterek vannak. Ha kicsit lefolyik a víz, akkor lehetséges. Csak le kell emelned a lábad a gázról.”

    „A mi időnkben nagyon erős volt a vezetés. Bernie Ecclestone döntött, és mindig nagyon világosan fogalmazott. Még emlékszem, amikor elindította azt a versenyt Adelaide-ben [1991-ben – a szerk.].”

    Ennek ellenére Berger nem kritikus az új versenyigazgatóval, Michael Masivel szemben:

    „Jó munkát végez. Ezekben az esetekben sokkal nagyobb problémák is vannak, mint például a biztosítás és még sok minden.”

    „De az, hogy a szurkolók 10 órán keresztül ültek az esőben, és nem láttak semmit, az nem folytatódhat.”

    „Persze, mindig könnyebb beszélni másnap, de ez a véleményem, hogy ha vannak esős versenyek a Forma-1-ben, akkor lennie is kéne esős versenyeknek.”

  • Berger: Verstappen és Hamilton 2021-es párharca igazi unikum

    Berger: Verstappen és Hamilton 2021-es párharca igazi unikum

    Az F1-legenda Gerhard Berger szerint a Forma-1 világa egyedülálló csatának lehet szemtanúja az idei világbajnokságért. A még mindig szorosan a Red Bullhoz kötődő, immáron DTM-sorozat főnöke szerint Max Verstappen már a 2021-es bajnoki cím felé haladt, míg a Mercedesnél Lewis Hamilton meg nem fordította ezt a legutóbbi futamokon. Berger a Speed Weeknek nyilatkozott:

    „Nemrég még azt mondtam volna, hogy Max idén megcsinálja. De soha nem szabad alábecsülni a versenyt a Forma-1-ben, és semmit sem szabad készpénznek venni. Maxnak kényelmes előnnyel kellett volna Spa-ba érkeznie, de a Mercedesnek és Hamiltonnak sikerült változtatnia a helyzeten.”

    A 61 éves egykori Ferrari- és McLaren-pilóta, aki a nagyszerű Ayrton Senna egyik legismertebb csapattársa volt, úgy véli, a Hamilton-Verstappen párharc is a Forma-1 történetének egyik legemlékezetesebbje. Így folytatta az osztrák:

    „Sok párharcot láttam már a Forma-1-ben, de ez páratlan. A két csúcspilóta, mögöttük technikai zsenik, Wolff pedig Marko ellen. Mindannyian kiváló profik, akik hihetetlen látványt biztosítanak. Nem lennék meglepve, ha a bajnoki címről csak Abu-Dhabiban lenne majd döntés.”

    Egyesek úgy vélik, hogy a Red Bull és a Mercedes intenzív harca árthat valójában a két topcsapatnak a 2022-es teljesen új szabályokra való felkészülésben. Berger azonban nem aggódik:

    „Ez a párharc sok energiába kerül majd az érintetteknek, de nem hiszem, hogy ez hátrányt jelentene az új autók fejlesztésében. Az állományukkal meg tudnak birkózni vele.”

  • Sajtó: A DTM-ben folytathatja Valentino Rossi

    Sajtó: A DTM-ben folytathatja Valentino Rossi

    Rendkívül érdekes felvetés jelent meg a nemzetközi sajtóban miután a MotoGP legendája Valentino Rossi bejelentette visszavonulását. Az olasz klasszis a jelek szerint ugyanis a bukósisakot nem akasztja szögre, csupán a két kereket négy kerékre cserélheti.

    A Doktor becenévre hallgató rekordbajnok 2017 óta nem tudott futamot nyerni a királykategóriában, miközben sorra bukkantak fel olyan fiatalok, akik már nyers tempóban is gyorsabbak nála. A döntése így nem meglepő, ám az annál inkább, hogy hogyan alakulhat a karriere.

    Az olasz moto.it ugyanis arról számolt be, hogy Rossi már felvette a kapcsolatot a DTM nagyfőnökével, Gerhard Bergerrel, hogy szívesen csatlakozna a sorozathoz. Ezt az utat merőben befolyásolja az a tény, hogy a DTM az idei évtől GT3-as autókat használ, amit a Dokrot jól ismer, hiszen néhány endurance versenyen már megismerkedett velük.

    „Valentino már korábban is vendégeskedett nálunk. Az még ugyan egy promóciós esemény volt, de akkor azzal az ígérettel távozott, hogy amikor úgy dönt, hogy abbahagyja a motorozást, akkor elgondolkozik a mi bajnokságunkon. Ez a nap eljött és az érzésem, hogy Valentino hamarosan a DTM mezőnyének a tagja lesz.” – nyilatkozta Gerhard Berger.

  • Berger elmondta nekünk, hogy szeretne-e újra DTM-et Magyarországon

    Berger elmondta nekünk, hogy szeretne-e újra DTM-et Magyarországon

    Gerhard Berger 2017-ben vette át a DTM, azaz a német túraautóbajnokság irányítását, és a megszűnéstől mentette meg a szériát. Idén teljesen más szabályrendszert vettek át, és formálták a saját igényeik szerint, és Monzában már volt is egy versenyhétvégéjük. Leginkább erről beszélgettünk a korábbi Forma-1-es autóversenyzővel, egészen addig, amíg a két kislánya ezt meg nem unta…

    – Idén megújult a DTM szabályrendszere, amely már GT3-as alapokon nyugszik. Túl vagyunk az első versenyhétvégén is már, a széria főnökeként hogy tetszett neked?

    – Jó versenyeink voltak. Jó irányt szabtunk meg, remek márkáink vannak, és nagyon erős versenyzőink. Érdekesek is voltak a futamok, így azt mondanám hogy a legelső fellépésünk jól sikerült.

    – A magyar rajongókat persze az érdekli, hogy mikor tér vissza a Hungaroringre a DTM?

    – Még meglátjuk, de én semmi esetre sem zárnám ki. Magam részéről örömmel térnék oda vissza, de az idei versenynaptárunk már teljesen fix. Az, hogy jövőre még mi a terv, azt majd még meglátjuk. Én szívesen mennék, az biztos.

    – Látsz már arra esélyt, hogy egy versenyhétvége után megmond az erőviszonyokat, esetleg azt, hogy kiből, kikből lehet a bajnok?

    – Ez megjósolhatatlan. Remélem, sőt azt hiszem, hogy ez egy izgalmas bajnoki év lesz. Ideális esetben úgy vélem, hogy az utolsó versenyen is akár még öten bajnokesélyesek lehetnek.

    – Sok gyártó van már így is a DTM-ben, de vannak még érdeklődők?

    – Most öt márkánk van jelenleg, és igen, keresnek minket. Abból indulok ki, hogy jövőre csatlakozik majd hozzánk még egy vagy két gyártó.

    – Mennyire érzed azt, hogy a konkurenciái lennétek a túraautó világkupának?

    – Egyáltalán nem. Van egy saját platformunk, nálunk csak profik vannak. Nincs hosszútávú formulánk. Más szériáknál vegyítve vannak amatőrök, pár profival, szélesebb körben is. Nálunk kizárólag csak professzionális versenyzők vannak.

    – Mit gondolsz, miért nem működött végül a Class1 formátum, hiszen a japánokkal közösen elkezdtetek már dolgozni rajta…

    – Az történik, hogy az autós iparág most nagyon megváltozik. Átalakulnak, elektromos irányba. A teljes költségvetésüket alárendelik ennek. A Class1 pedig valóban elég drága dolog volt.

    – Ezek után hogy tetszik az ETCR, illetve akartok elektromos DTM-et ezek után?

    – Fut már egy ilyen projektünk, de jelenleg nem tudunk foglalkozni vele érdemben.

    – Szerinted ki lehet a következő osztrák Forma-1-es autóversenyző?

    – Nehéz megmondani. Minden nagyon gyorsan történik. Jelenleg konkrétan nem tudnék mondani senkit sem, aki ezen az úton haladna. Ugyanakkor ez akár pillanatok alatt is megváltozhat.

  • Berger megvédte a Forma-1 új versenyirányításának döntéseit

    Berger megvédte a Forma-1 új versenyirányításának döntéseit

    A Toro Rosso egykori csapatfőnöke, Gerhard Berger ismét a Forma-1 „szurkolójává” vált az idei izgalmakat követően.

    „Ez a legjobb F1-es szezon, amit egy jó ideje láttunk. Lassan én is újra szurkoló leszek.”

    Míg jelenleg a DTM ügyeit igazgatja, Berger azért fél szemét a Forma-1-en tartja, és az új bajnokesélyesen, Max Verstappenen.

    „Készen áll az első bajnoki címére. Végre van egy párharcunk egy fiatal srác – mint Verstappen- és egy tapasztalt pilóta – mint Hamilton – között. Persze, ez régen teljesen mindennapi volt.”

    „Ma a Red Bull megy a Mercedes ellen, de régen a Williams győzte le a Ferrarit, vagy a McLaren a Williamset.”

    Sokan kritizálják a sportágat, és az őket irányítókat, főleg a versenyigazgatást, Michael Masi irányítása alatt. Az év korábbi részében a pálya határai voltak terítéken, most pedig technikai direktívák juttottak erre a sorsra.

    „Hozzá kell tennünk, hogy Charlie Whiting helyébe kellett lépnie. Mindenesetre én szeretem azt a higgadt megközelítést, amit ő [Masi] alkalmaz, ez ideális a munkájához.”

    „A büntetések nagy részének láttam értelmét. Egy egész jó egyensúlyt tartanak fent.”

  • Többen is bírálják az FIA-t Verstappen figyelmeztetése után

    Többen is bírálják az FIA-t Verstappen figyelmeztetése után

    Három, F1-es berkekben is jól ismert személy is komoly kritikát fogalmazott meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) irányába, miután figyelmeztetésben részesítették a gumiégetős ünneplése miatt.

    A Stájer Nagydíj leintésénél a futamgyőztes Verstappen lelassított a célvonalnál, majd gumiégetéssel indult tovább. Az FIA ezt veszélyesnek minősítette, és jelezte, legközelebb ilyenért már megbüntetik a hollandot.

    Ez azonban sokaknál kiverte a biztosítékot, – leginkább a honfitársak körében – így volt többek között a Bridgestone korábbi mérnöke Kees van der Grint is.

    „Max életet hoz a Forma-1-be, amire a nézők ki vannak éhezve. Az olyan emberek, mint ők a legjobb dolgok a Forma-1 számára, így nagyon szomorú vagyok, hogy egy olyan szervezet, mint az FIA ily módon akarja őt megállítani.” – fakadt ki.

    Hollandia korábbi Forma-1-es pilótája Robert Doornbos is hasonló véleményen van.

    „Max látta a csapattársait a korláton lógni és nekik kedveskedett egy kis gumiégetéssel. Nem egészen értem, miért kritizálták ezért. A pálya szélén csinálta, így teljesen biztonságos volt. Nem gondolják azt, hogy engedni kellen ilyen módon megünnepelni egy győzelmet? Különösen akkor, amikor a csapat a hazai pályáján nyer?” – vetette fel.

    Gerhard Berger pedig szereti az ilyen fajta „showt”.

    „Amikor megláttam, azt gondoltam, hogy most mindenki erről fog beszélni. A figyelmeztetés helyénvaló, ugyanakkor én személy szerint nagyon szeretem a MotoGP-ben azt, amikor egy valódi showműsorrá változtatják a levezető köröket.”

  • Berger: Hamilton is hibázik nyomás alatt

    Berger: Hamilton is hibázik nyomás alatt

    Lewis Hamilton és a Mercedes azért hibázik ennyit a 2021-es Forma-1-es szezon során, mert a Red Bull és Max Verstappen idén méltó ellenfeleknek bizonyulnak eddig a versenypályákon. Ez a véleménye az egykori F1-es versenyzőnek Gerhard Bergernek, aki reméli, hogy a két élcsapat között egészen a szezon legvégéig fog folytatódni ez a kiélezett csata.

    „Lewisnak (Hamilton) nem volt igazán komoly ellenfele a pályán az utóbbi szezonokban,” – idézi az osztrák szavait a Sport 1.

    „Idén azonban egy rendkívül erős ellenfele akadt Verstappen személyében. Ez egy teljesen új helyzet a számára és ezért is hibázik ennyit mostanság Hamilton. Legalább ezen hibák még érdekesebbé teszik a bajnokságot a nézőközönség számára.”

    „Jelen pillanatban Maxnak (Verstappen) megvan a kellő lendülete,” – folytatta a McLaren és a Ferrari egykori pilótája. „Jelen pillanatban nagyon jó a bajnoki küzdelem közte és Lewis között.

    „A Mercedes is erős lesz, azonban a Red Bull sem fog alább hagyni és ők is folyamatosan hozni fogják az újításokat és szeretnék megtartani az első helyeiket mindkét bajnokságban. Remélem, hogy ez a fajta adok-kapok legalább a szezon végig fog majd folytatódni a két csapat között.”

  • Berger: Mazepin húzásában Schumacher ellen nincs semmi különös

    Berger: Mazepin húzásában Schumacher ellen nincs semmi különös

    Gerhard Berger F1 legenda szerint nincs semmi különös, az ellentmondásosnak mondott orosz újonc, Nikita Mazepin legutóbbi akciójában.

    Bakuban kerék-kerék ellen harcolt a leintésig, amikor Mazepin 22 éves csapattársa, Mick Schumacher a Haasnál közölte, hogy ha az orosz jobbra tolódott volna, akkor a legnagyobb sebességnél ez akár végzetes is lett volna, a kettejük párharcánál. A 61 éves Berger a Sport1-en nyilatkozott erről, és utalt is az aktív Forma-1-es éveire, a 80-as, 90-es évekből:

    „Számunkra ez teljesen normális volt. Aki elöl haladó, mindig ezt csinálta. Akkoriban ez megengedett volt, vagy csak nem mindig látták a kamerák.”

    Berger szerint Mazepin tettét leginkább az igazolja, hogy nem kapott büntetést:

    „Amennyiben vétett volna a szabályok ellen, akkor a versenybírák reagáltak volna, és lenne büntetés. Ez nem történt meg, így minden a normális határokon belül maradt.”

    Még Christian Danner, aki szintén egy korábbi Forma-1-es pilóta Németországból sem tud Schumacher oldalára állni, a panaszáradatában:

    „Mick nem gondolhatja komolyan, hogy az utolsó körben megelőzheted a csapattársadat, és ő majd csak úgy elenged.”

    Azzal viszont Berger is egyetért, hogy Schumacher mutatott már annyit a szezonban, hogy a Haas kiemelt újoncává válhasson:

    „Mick egyértelműen megmutatta, hogy Mazepint az ellenőrzése alatt tartja, ezért ő az első számú pilótájuk. Mickben láthatóan megvan a Schumacher-gén. Érezhető, hogy Mazepin nem fogja őt legyőzni, de ő is csak a munkáját végzi. Hibázik, ahogy mindenki más is, de adni kell neki is esélyt.”

  • Hamilton számára jobb Verstappen ellen küzdeni, mint Rosberg ellen volt

    Hamilton számára jobb Verstappen ellen küzdeni, mint Rosberg ellen volt

    A volt Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger úgy véli, Lewis Hamiltonnak „könnyebb” egy másik csapatból érkező rivális ellen küzdeni, mint egy csapattárs ellen.

    Lewis Hamilton idén Max Verstappennel csatázik a világbajnoki címért. Küzdelmük pedig könnyen olyan feszültségi szintre fokozódhat, mint amilyet Hamilton 2016-ban tapasztalt, amikor csak hajszállal maradt le a bajnoki címről akkori csapattársával, Nico Rosberggel szemben.

    Berger azonban úgy véli, Hamiltonnak könnyebb dolga van egy másik csapatban versenyző riválissal szemben, mintha a Mercedesnél házon belüli harcot vívna.

    „Lewisnak sokkal könnyebb Max ellen versenyezni” – mondta Berger a német Sport1-nek.

    „Mert mindig ad egy kis lendületet, ha a riválisod egy másik autóban ül.”

    „Minden csak azon múlik, hogy előtte érsz-e célba.”

    „De ha nem, akkor sem veszíted el a renomédat, mert a másiknak lehet, hogy jobb autója van.”

    „De ha egy Nico Rosberg ver meg ugyanabban a csapatban, az inkább sértésnek minősül.”

    A bajnoki címért folyó csata azonban hibákat is eredményez. Legutóbb Hamilton bukott értékes pontokat, mikor az Azerbajdzsáni Nagydíj újraindításakor véletlenül elállította az úgynevezett brake magicet.

    Berger azonban nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget.

    „Nem, ilyen extrém nyomás alatt Lewis még mindig állja a sarat” – folytatta Berger.

    „Bakuban tudta, hogy az utolsó rajtnál mindent kockára kell tennie a győzelem érdekében. Egyszerűen csak rosszul sült el.”

    „De ez megtörténhet. Valóban érdekes, hogy a Mercedes időről időre gyengül a Red Bull nyomása alatt. Aztán jön oldalról a Ferrari, vagy a McLaren, akik szuper munkát végeznek Norrisszal.”

    „Még egy Gasly az Alpha Taurival is be tud keveredni az élmezőnybe. De pontosan ez az a feszültség, amire a Forma-1-nek és a rajongóknak szükségük van.”