Címke: Gerhard Berger

  • Hiába fest úgy, hogy 14 autó indul, az Audi még bízik egy nagyobb DTM-mezőnyben

    Hiába fest úgy, hogy 14 autó indul, az Audi még bízik egy nagyobb DTM-mezőnyben

    Friss hír, hogy az Aston Martin mindössze egy év után kiszáll a DTM-ből, így csak a két német gyártó, vagyis az Audi és a BMW marad a mezőnyben.

    Mindketten 6 autót indítanak, ez 12 indulót jelent. Ezenkívül még van egy privát csapat, az Audis WRT, az ő két autójukkal tehát 14 résztvevőnél tartunk. De még így is ez a legalacsonyabb szám a széria 2000-es újraindulása óta.

    Az Audi Motorsport első embere, Dieter Gass azonban magabiztos, hogy tovább bővül majd a rajtrács, még a szezonstart előtt.

    „Bánjuk az R-Motorsport döntését, de a legjobbakat kívánjuk Dr. Florian Kamelger csapatának jövőbeli projektjeihez” – mondta. „Az ITR és főleg Gerhard Berger jelenleg komoly tárgyalásokat folytat lehetséges csapatokkal és gyártókkal. Tudjuk, hogy nem könnyű ezt a szezonkezdés előtti három hónapban leszervezni. Mindezek ellenére biztosak vagyunk abban, hogy sikerülni fog egy vonzó rajtráccsal előállni a 2020-as szezonra.”

  • Hivatalos: Az Aston Martin egy szezon után kiszáll a DTM-ből!

    Hivatalos: Az Aston Martin egy szezon után kiszáll a DTM-ből!

    Az R-Motorsport hivatalosan is bejelentette, hogy a 2020-as szezon előtt kiszállnak a DTM-ből, így az Aston Martin programjának csak egy év adatott meg.

    A svájci csapat tavaly csatlakozott a mezőnyhöz, miután megegyeztek az Aston Martinnal, hogy építenek és üzemeltetnek négy Vantage DTM autót a brit márka égisze alatt, és privát alakulatként elindulnak. Miután elképesztően gyorsan összerakták ezt a programot, sikerült leigazolniuk olyan tapasztalt pilótákat mint Paul di Resta és Daniel Juncadella, valamint a két újonc versenyző Jake Dennis és Habsburg Ferdinánd is felhúzhatták a kesztyűiket. Az már a kezdetekkor egyértelmű volt, hogy nehéz dolguk lesz majd a versenypályákon.

    Juncadella és Dennis bizonyultak a legjobbaknak, hiszen kétszer is hatodikak lettek, de a kvartett az utolsó négy helyen tanyázott általában, köszönhetően a számos technikai problémának, amelyek elsősorban a motort érintették. Ezen akadályoztatásnak köszönhetően az R-Motorsport és a motorbeszállító partner a HWA szakítottak a 2019-es szezon végén, ami máris megkérdőjelezte a további hosszabb távú terveket is, hiszen eléggé korlátozott lehetőségek maradtak csak másképp.

    Az R-Motorsport így most megerősítette, hogy a DTM-es programot nem folytatják, miután kiértékelték a helyzetet az idei évre vonatkozóan. Ezzel a lépéssel 2020-ban a DTM-ben csak Audikat és BMW-ket láthatunk majd. Florian Kamelger csapatfőnök így nyilatkozott:

    „A motorsport programjaink kiértékelése megmutatta, hogy új célokat kell megfogalmazzunk a jövőben, és a DTM-es elkötelezettség már nem felel meg nekünk. A 2020-as motorsport programunkkal kapcsolatos döntést pedig később ismertetjük. Mindettől függetlenül megragadnám a lehetőséget, és köszönetet mondanánk Gerhard Bergernek és az ITR-nek, Dieter Gassnak és Jens Marquardtnak, amiért bemutatkozhattunk a DTM-ben. Különösen a BMW volt rendkívül segítőkész.”

  • Márciusban érkezik a Mosley dokumentumfilm, amelyet ő megvágna még

    Márciusban érkezik a Mosley dokumentumfilm, amelyet ő megvágna még

    A korábbi FIA elnök és a March Engineering társalapító Max Mosley elárulta, hogy a hamarosan bemutatásra kerülő dokumentumfilmből ő azért kihagyna részleteket, még ha azokkal együtt is teljes. Most jött ki a film bemutató trélere, a Mosley film pedig a manchesteri filmfesztiválon debütál majd, március 8-án.

    A műben nem palástolják majd Mosley ellentmondásos viszonyát apjával Oswalddal. Oswald, a második világháború előtt a brit fasiszták szövetségének volt a vezetője. Nem marad ki természetesen a hírhedt 2008-as eset sem, amikor a News of the World felszínre hozta a magánéleti dolgait, és hogy utána milyen kampányt is folytatott azért, hogy a média adatvédelemre vonatkozó szokásai megváltozzanak.

    A Mosley filmnek is Michael Shevloff a producere és rendezője, aki 2013-ban már bemutatta a Forma-1 biztonságát és Sid Watkins professzor szerepét a „1: Life at the Limit” dokumentumfilmben. Részt vesz a produceri teendőkben Paul Crowder is, akit szintén olyan dokumentumfilmeknél segédkezett már, mint a The Beatles, a The Who, vagy a Luciano Pavarotti életéről szóló film. Író/producerként Alexandra Orton pedig a BBC-n futó családtörténelmi sorozatáról ismert, amely a három évadot is megélt Who Do You Think You Are? néven futott.

    Mosley-n kívül a filmjében feltűnik majd Bernie Ecclestone, Jean Todt, Flavio Briatore, Gerhard Berger, valamint Robin Herd, aki később lett partnere a Marchnál. A motorsport.com-nak így nyilatkozott a film alanya:

    „Eredetileg ez a film Ayrton Senna és Roland Ratzenberger 1994-es baleseteinek a következményéről szólt volna, amelynek hatására az Euro NCAP teljesen forradalmasította a személyautók biztonságtechnikáját. Ez egy kifejezetten érdekes sztori, amit kevesen ismernek. A dolog egyre inkább bővült, végül átalakult valamivé, ami már rólam szólt. Minden benne van, a News of the World történet is, és hogy azóta mi történt. Bernie interjúja érdekes benne, mivel vele is átbeszélik ezt, és hogy mégis kinek az oldalán is állt, amikor ez kiderült. Kérdezték azt is, hogy benne lesz-e Hitler, mint aki vendég volt a szülei esküvőjén? A válaszom, igen, benne lesz. Kellemetlen, meg minden, de talán így még érdekesebb lesz ez a külső szemlélőknek. Egy-két olyan rész van csak, amit ha tehetném, megváltoztatnék, és kivágnám. Akkor viszont pont elvesztené a lényeget, ennek így kell maradnia, függetlennek.”

    Mosley elárulta, hogy a személyes történetein kívül a dokumentumfilmben lesz rengeteg olyan, ami tetszeni fog a benzingőz megszállottjainak:

    „Autósport rajongóknak érdekes lesz, mert sok régi felvétel lesz benne. Olyan dolgok a Marchról, amit már elfelejtettek, vagy még sosem volt látható. Rettenetesen nehéz dolog belezsúfolni valamit másfél órába. Ez olyan mint a könyvem, megírtam, aztán 20.000 szóval rövidíteni kellett, egyszerűen azért, mert túl hosszú volt.”

  • Gerhard Berger szerint Vettel még vissza fog vágni

    Gerhard Berger szerint Vettel még vissza fog vágni

    Gerhard Berger szerint Sebastain Vettel F1-es karrierje nincs krízishelyzetben.

    Bár 2019-ben érkezett, új csapattársa, Charles Leclerc hamar ráérzett a Ferrari ízére és jobban is szerepelt Vettelnél, ami miatt sokan már temetik a négyszeres világbajnok karrierjét, Berger szerint nem ilyen kilátástalan a német helyzete. Annak ellenére, hogy Lecerc több évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a Ferrarival, még decemberben, míg Vettel elvileg májusig kapott haladékot, hogy bizonyítson az olaszoknak.

    „Nem tudhatjuk, hogy mennyire lesz döntő számára ez az év.” – mondta Berger az Auto Motor und Sportnak. „Teljesíti ezt az évet, aztán vissza akar majd vonulni? Fel akarja venni a harcot Leclerckel? Egyértelmű, hogy Leclerc egy kemény dió ahhoz, hogy megtörjön, de mindig ez a helyzet, ha valaki a Ferrari, a Mercedes, vagy a Red Bull versenyzője.”

    „Mindig is ez volt a top csapatoknál, van két alfahím, akik egymásnak feszülnek, míg nem csak az egyik marad talpon. Mikor én a McLarenhez mentem, ez Senna volt.”

    „Nem menekülhetsz el előle.”

    Berger szerint Vettel vissza fog vágni, és visszaszerzi idén az elsőszámú státuszát a Ferrarinál.

    „A szezon utolsó harmadában (2019-ben) Vettel megmutatta, hogy elég jól le tudja győzni Leclercet.”

    „Megkérdőjelezhetetlen, hogy Leclerc előtt nagy jövő áll, míg Sebastian már karrierje végső szakaszában van.”

    „De sok tapasztalata van (Vettelnek), négyszer lett világbajnok, és öt éve van a Ferrarinál. Ebből ki tudja kompenzálni a fiú bátorságát.”

    „Érdekes párharc lesz. De nem merem megjósolni a végeredményt.”

  • Berger: Teljesen különbözik egymástól Leclerc és Verstappen

    Berger: Teljesen különbözik egymástól Leclerc és Verstappen

    Gerhard Berger összehasonlította Charles Leclerc és Max Verstappen személyiségét, továbbá párhuzamot vont Lewis Hamilton és Ayrton Senna  között is.

    Jelenleg a Mercedes brit versenyzője uralja az F1-et, ám nyomában a fiatal generáció képviselői már ott loholnak. A holland és monacói lehet a legesélyesebb a trónfosztásra, ám az osztrák ex-versenyző szerint nem lesz könnyű legyőzni a tapasztalt hatszoros világbajnokot.

    ,,Nehéz dolguk lesz. Hamilton nemcsak napjaink legjobb versenyzője, hanem jó úton van afelé, hogy a valaha élt legsikeresebb pilóta legyen. Régóta kérték azt tőlem, hogy hasonlítsam őt össze Sennával, de ezt ezidáig elutasítottam, mert jól ismertem őt (Sennát), ám most már tiszta lelkiismerettel mondhatom azt, hogy Hamilton az első olyan versenyző, aki egy lapon említhető vele.”

    A két 22 éves „üldöző” pilóta személyisége nagyon különbözik egymástól Berger szerint, ám a gyorsaságuk szinte azonos.

    ,,Alapvetően nagyon különböznek egymástól. Verstappen sokkal agresszívabb és teljesen kiszámíthatatlan. Semmi politika nincs a cselekedeteiben. Ki mondja amit gondol, jó hangosan, hogy mindenki hallja. Vezetési stílusára is jellemző ez az attitűd. Leclerc azonban sokkal nyugodtabbnak és megfontoltabbnak tűnik. Véleményem szerint rá jellemzőbb a számítás és sokkal politikusabb is. Ahogy korábban mondtam teljesen más a két pilóta, viszont a képességeik szempontjából azonos szinten vannak.” -tette hozzá a DTM vezetője az Auto Motor und Sportnak

  • Berger szerint Hamiltonnak nem 2021-ben kellene a Ferrarihoz igazolnia

    Berger szerint Hamiltonnak nem 2021-ben kellene a Ferrarihoz igazolnia

    2021 lehet, hogy nem a legjobb időpont lesz Lewis Hamilton számára, hogy átszerződjön a Ferrarihoz. Így látja egykori Forma-1-es versenyzőj, Gerhard Berger, aki többször is megfordult az olasz istállónál, mint versenyző.

    „Nem is tudnám jobban ajánlani Lewisnak, hogy ha lehetősége adódik, akkor próbálja ki, hogy milyen érzés a Ferrarinál versenyezni,” – mondta az osztrák. „Ez egy olyan tapasztalat lenne számára, amit más csapatnál nem tudna megtapasztalni.”

    Az immáron hatszoros világbajnok Hamilton – aki Forma-1-es karrierje során csak is kizárólag Mercedes erőforrást használó csapatokkal versenyzett – a ferraris pletykáknak van valóságalapja, ugyanis nem kizárt, hogy a 2021-es szezonban már az olasz istállót fogja majd erősíteni.

    Igen ám, azonban Berger figyelmezteti Hamiltont, hogy Maranellóban szinte minden más, mint a Mercedesnél. „Rám nagy hatást gyakorolt ez az egész, ugyanis imádom a Ferrarit, az olasz mentalitást és a markát is és szerintem Lewis esetében sem lenne ez másképp.

    „Véleményen szerint akkor lenne célszerű a Ferrarihoz szerződnie, ha már minden rekordot megdöntött,” – tette hozzá Berger. „Előtte nem lenne ésszerű, ugyanis jelen pillanatban egy fantasztikus csapattal van körülvéve. Egy győztes csapatot soha nem szabad elhagyni, szóval valószínűleg nem ez lenne a legalkalmasabb időpont Lewis számára a csapatváltáshoz.”

    A Ferrari sem tagadta a pletykákat, maga a csapatfőnök Mattia Binotto is azt nyilatkozta, hogy boldoggá teszi őket a tudat, hogy Hamilton elérhető lesz a számukra 2021-ben.

    „Őszintén, nem nagyon szeretnék belemenni ebbe,” – idézte az osztrák szavait a France’s Auto Hebdo. „Az egész média felfújja ezt a témát. Mint ahogy azt már elmondtuk, még túlságosan korai erről beszélni. Mérlegelnünk kell a lehetőségeinket és majd csak azt követően kell majd döntést hoznunk az üggyel kapcsolatban.”

  • Berger szerint a Ferrarihoz mindenképp kell első számú pilóta

    Berger szerint a Ferrarihoz mindenképp kell első számú pilóta

    Gerhard Berger támogatta eddig is a Ferrari ellentmondásos párosát. Egyesek ugyanakkor odáig merészkednek, hogy Charles Leclerc 2019-ben hazavágta a teljesítményével a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel komplett Forma-1-es karrierjét. A páros Brazíliában ütközött, és Berger, – aki a nagyszerű Ayrton Senna csapattársa volt -, úgy véli, hogy Leclerc már egyértelműen a következő generációt képviseli. Két alfahím azonban nem lehet egy csapatnál, mondta el Berger a Servus TV-n is:

    „Az előnye ennek csapatként az, hogy maximálisan kifacsarsz mindent a technikádból egy ilyen helyzetben. A hátrány viszont az, hogy valakinek ezt kezelnie kell. Ha visszatekintünk, a sikeres csapatok mindig is ezt csinálták. Frank Williamsnél volt mindig is a két leggyorsabb autó, de még Enzo Ferrari is óvatosan helyezte a nyomást az első számú versenyzőjére, de készen állt arra is, hogy másodszámút csináljon belőle.”

  • Berger: Le Mans ütközni fog velünk, nincs mit tenni

    Berger: Le Mans ütközni fog velünk, nincs mit tenni

    A DTM főnöke, Gerhard Berger elárulta, nem tudják elkerülni, hogy a sorozat anderstorpi hétvégéje egy időpontra essen a le mans-i 24 órás versennyel.

    A német túraautó bajnokság még szeptemberben hozta nyilvánosságra 10 fordulós versenynaptárát, két új helyszínnel, ami Monza és a nemrég befejezett Igora Drive. Nemcsak egy ütközés lesz, már a Formula E new yorki versenye is egybe esik a norisringi hétvégével.

    Ez több pilótára is kihatással van, a legnagyobbat Mike Rockenfeller veszítheti, aki Cadillac pilótájaként versenyezne Le Mans-ban, de így az állásába kerülhet, hogy nem tud rajthoz állni Franciaországban.

    A Formula E-ben is szereplő Nico Müller a New York ePrix-t hagyja majd ki, a hasonló cipőben járó Robin Frijns pedig a Norisringet.

    Amikor Bergert kérdezték, elkerülhető-e, hogy egyszerre többkötelessége legyen a pilótáknak, röviden lezárta, hogy „nem”.

    „Nem azért, mert nem szeretném megoldani. Ez egy rémálom, de néhány pálya már foglalt arra az időpontra, ami nekünk lenne jó.”

    „Aztán ott van az is, hogy a TV miatt egyenletesen kell eloszlatnunk a versenyeket. Nem tehetjük meg, hogy hat hétig szünetelünk. Ez elvárás velünk szemben.”

    „Aztán ott vannak a gyártók, akik a Formula E-ben is versenyeznek. Ez még rendben is van. De van, aki 24 órás versenyeken vannak ott, például Spában. Ez mind jó. De erre jött még rá Le Mans.”

    Berger megerősítette, célja elkerülni a hasonló eseteket, mind az FE-vel, mind a hosszútávú világbajnoksággal.

    „Minden évben megpróbáljuk, de egyszer még a Forma-1 is egyszerre volt Le Mans-szal. Mi márciusban kezdjük a szezont, és októberben fejezzük be, miközben nyári szünetet is kell tartanunk. Ezt most nem tudjuk elkerülni.” – tette hozzá.

  • Az Audi közös motort gyártana a DTM-nek!

    Az Audi közös motort gyártana a DTM-nek!

    Dieter Gass, az Audi Motorsport főnöke azt nyilatkozta, közös – saját motorjukon alapuló – motortervezetet nyújtottak be, hogy tovább csökkentsék a DTM költségeit.

    Gerhard Berger, amióta 2017-ben átvette a német túraautó bajnokság vezetését, a költségcsökkentésre törekszik, például a közös aerodinamikai csomaggal.

    Az Audi és a BMW is elmondta már idén, hogy a további csökkentés nehéz lesz, miután a négyhengeres turbómotor 2019-es bevezetésével jelentősen nőttek a költségek.

    „Nem kapott nagy figyelmet, de vannak egyeztetések azzal kapcsolatban, hogy a DTM egyenmotorokat használjon.” – kezdte Gass.

    „Támogatjuk ezt a projektet, fel is ajánlottuk, hogy a motorunkat adnánk ehhez. Szóval nyitottak vagyunk erre a lehetőségre. Itt a DTM-ben egy olyan koncepció szerint versenyzünk, ami a közös alkatrészeken alapul.”

    „Ennek ellenére a legdrágább alkatrészt még mindig külön fejlesztik a gyártók. Ha még egy lépést akarunk tenni a jelentős költségcsökkenés felé, ez az egyetlen lehetőség.”

    A javaslat már tavaly felmerült, ám akkor nem nyert nagyobb teret, ugyanis a BMW vélhetően ellenezte a dolgot.

    Amikor Gass szavaival szembesítették, BMW-s kollégája, Jens Marquardt a következőket reagálta:

    „Igen, voltak egyeztetések arról, hogy közös motorunk legyen, bárki is szolgáltatja majd azt. Ám előtte alaposan meg kell vizsgálnunk, mik lehetnek az előnyei, illetve a hátrányai egy ilyen döntésnek.”

    „Ha a DTM teljesen egy egyenautót alkalmaz, nem lesz, ami a gyártóra emlékeztessen. Ezt nehéz azzal összeegyeztetni, amit közvetíteni szeretnénk [a sorozaton keresztül].”

    Jövőre azonban így is olcsóbb lehet a részvétel, ugyanis a motorfejlesztésre korlátozásokat vezetnek majd be.

    A sorozat vezetője, Gerhard Berger szerint viszont nem reális az egységes motor bevezetése.

    „Maga a versenyzés egy marketing eszköz is, itt mindenki a saját technológiáját akarja megmutatni. Ez része a motorsportnak.”

    „Egyetértek a költségcsökkentéssel, ha csak arról az oldalról nézzünk a dolgokat, ez tényleg a legjobb ötlet. De már így is sok egységes alkatrészünk van. Motor pedig mindig más egy kicsit, az a legérzékenyebb ebből a szempontból.”

  • Berger Kubicát és Buttont akarja a DTM-be 2020-ra

    Berger Kubicát és Buttont akarja a DTM-be 2020-ra

    Gerhard Berger a DTM főnökeként elismerte, hogy a német prémium túraautós szériában szeretné látni Robert Kubicát 2020-ban. A lengyel idén szenvedett csak a Williams autójával a Forma-1-ben, 2020-ra pedig feltehetően csak tesztpilótai feladatot vállal csak a királykategóriában, így talán versenyezhet is máshol. Ez egykor szintén volt Forma-1-es versenyző Berger erről ennyit mondott:

    „Olyan nagy nevek, mint Robert Kubica mindig a radarjainkon vannak. Jelenleg ez a kérdés több összetevős, de függ a szabad helyek számától és a büdzsétől. Azonban nem is kérdés, hogy szeretnék ilyen neveket látni a DTM-ben.”

    A széria vezére azt is elismerte a SAT1-en, hogy Jenson Button a másik pilóta, akit szívesen látna a DTM-ben:

    „Sport szempontból nézve ő is egyből hozná a jelenlegi DTM versenyzők szintjét, akik a szememben igazi top pilóták. Viszont az ő nevük még nem olyan ismert, mint Kubicáé vagy Jenson Button neve. Jónak kell lennie ilyen szempontból is a mezőny elegyének, de dolgozunk már rajta.”