Címke: George Russell

  • Russell egyetért, hogy nem könnyű vele dolgozni

    Russell egyetért, hogy nem könnyű vele dolgozni

    A Williams új vezérigazgatója, Jost Capito nemrég úgy írta le George Russellt, hogy nem egyszerű vele dolgozni. A brit pilóta is egyetért ezzel, viszont ő így motiválja csapattársait, hogy egyre jobbak legyenek.

    „Ha komoly követelményeid vannak, azt hiszem, az a konstruktív mód és örülök, hogy ők is így látják” – mondta Russell az Expressnek adott interjújában. „Nem könnyű velem együtt dolgozni, de mindig hajszolom előre a srácokat minden tekintetben.”

    És nincs senki, aki meg tudna menekülni előle: „Mindegy, hogy mérnök, tervező, aerodinamikai szakember vagy marketinges, mindenkit ösztönzök. Azt hiszem, én így működöm.”

  • Russell szerint Norris lehet 2021 meglepetésembere

    Russell szerint Norris lehet 2021 meglepetésembere

    Lando Norris lehet az, aki mindenkit meglephet majd a 2021-es szezonban. Ezt jósolja barátja és honfitársa George Russell, aki a Williamsnél versenyez ugyan, de megcélozta Lewis Hamilton versenyülését 2022-re, a Mercedesnél. Így nyilatkozott erről Russell:

    „Szerintem marad Lewis, de jó kérdés, hogy mit akar csinálni.”

    A 23 éves pilóta mindenesetre addig is a mezőny végén tölti az idejét, amíg ez kiderül, de így folytatta:

    „A legrosszabb esetben is annyi történhet, hogy az lesz velünk, ami tavaly, pedig még akkor is jobb formában voltunk, mint 2019-ben. A Ferrari fejlődött a motorja terén, így a riválisaink is jobbak lesznek. Legjobb esetben is csak a középmezőnyben harcolhatunk.”

    Russell generációjából az egyik aki kiemelkedő eredményt érhet el a Forma-1-ben, az Lando Norris, mivel a McLaren is úgy tűnik, hogy egyike a legjobb autóknak a Red Bull és a Mercedes után. Erről ez a véleménye:

    „Daniel Ricciardo egy kemény csapattárs, de szerintem Lando sokakat meg fog lepni. A harmadik szezonját kezdi meg a Forma-1-ben, és mindvégig a McLarennél volt. Ismeri a csapatot, a mérnököket, az autót. Daniel harcolni fog vele, de Lando nagyon gyors, és nagy tapasztalattal rendelkezik az istállóról. Szerintem meg fog lepni egyeseket idén.”

  • Russell szerint az Alfa Romeo fejlődött a legtöbbet a 2021-es szezonra

    Russell szerint az Alfa Romeo fejlődött a legtöbbet a 2021-es szezonra

    A Forma-1-es csapatok közül az Alfa Romeo lépett előre a téli szünet során. Ezt a következtetést vonta le a három tesztnap után a Williams brit versenyzője George Russell, aki szerint idén a Haas csapata lesz majd a legközelebbi riválisuk.

    A Mercedes junior Russellt lenyűgözte az Alfa Romeo teszten mutatott formája. A hinwili istálló tette meg a legtöbb kört a három tesztnap során és Kimi Räikkönen kezei alatt különösen jól muzsikált a C41.

    „Kimi nagyon gyors volt,” – ismerte el a fiatal brit pilóta. „Ők fejlődtek a legtöbbet a téli szünet alatt.”

    Russell véleménye nem alaptalan, ugyanis egyes szakértők szerint az Alfa Romeo akár egy szintre kerülhet azzal a Ferrarival, akiktől az erőforrásaikat kapják.

    „Annyit nyugodtan kijelenthetek, hogy az idei autó sokkal jobban tapad a tavalyinál és sokkal stabilabb egyes kanyarokban,” – nyilatkozta a Jégember a tesztet követően. „Az is érezhető, hogy az erőforrás is fejlődött tavalyhoz képest, így az egyenesekben is gyorsabbak vagyunk valamivel. Meglátjuk, hogy majd a szezon során ez a fajta előrelépésünk mire lesz majd elég.”

    Russell kijelentésével a korábbi Forma-1-es versenyző Karl Wendlinger is egyetértett.

    „Nem kérdés, hogy a Ferrari előrébb lépett 2020-hoz képest, azonban erősen kétlem, hogy ez a fajta fejlődés elég lesz ahhoz, hogy visszakerüljenek a top3-ba,” – mondta a német pilóta.

    „Az Alfa Romeo erősségét pedig az mutatja meg, hogy Kimi Räikkönen jobb kört ment a Ferrarinál versenyző Carlos Sainz Jr-nál.”

  • Steiner elismerte: A Williams legyőzheti a Haast 2021-ben

    Steiner elismerte: A Williams legyőzheti a Haast 2021-ben

    Günther Steiner csapatfőnök elismerte, hogy megtörténhet az, hogy a Haas tökutolsó lesz a 2021-es világbajnokságon. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a bahreini tesztek után a Williams átugorhatta az amerikai kiscsapatot, a tavalyi szezon vége óta. Miközben a Haas már kifejezetten 2022-re koncentrál, a Williams csapatnak új tulajdonosai lettek, és fontos változtatásokat eszközöltettek a 2021-es autójukon. Az aerodinamikai szabályváltozások eredményeképp a fő versenyzőjük, George Russell szerint a 2021-es autó hihetetlenül érzékeny lett az oldalszélre:

    „Megpróbálunk majd valamit tenni azért, hogy nagyobb leszorítóerőnk lehessen, de ettől csak kicsit érzékenyebb lesz az autó.”

    A 23 éves brit pilóta azonban megvédte a csapata döntését:

    „Felismertük, hogy nem lesz attól pontunk, ha folyamatosan ugyanarra a tempóra leszünk képesek, mint tavaly. Most elég csak, ha két versenyen gyorsabbak leszünk, és máris a nyolcadik vagy kilencedik helyen végzünk a bajnokságban. A Haas irányítója, Steiner elfogadta már azt a helyzetet, hogy év végén az alakulata akár totálisan utolsó is lehet, árulta el az olasz Skynak:

    „Megeshet. Amennyiben ez így alakul, akkor azon dolgoznunk kell. Úgy döntöttünk, hogy az idei szezon számunkra átmeneti lesz, így ki kell még találjuk, miképp reagáljunk erre. Azért határoztunk így, mert számunkra ez a legjobb lehetőség. Néha érdemes egyet visszalépni, hogy majd kettőt léphess előre.”

  • Bottas 4.0: Rosberg egyik taktikája lehet a kulcs Hamilton legyőzéséhez

    Bottas 4.0: Rosberg egyik taktikája lehet a kulcs Hamilton legyőzéséhez

    Egyiküknek sincsen szerződése 2022-re, de Bottas számára lesz kulcsfontosságú az idei szezon. Rosberg egyik taktikája segítségére lehet.

    Sokan már elkönyvelik Lewis Hamilton 2021-es – nyolcadik – világbajnoki címét is. Bottas azonban úgy tűnik, az utolsó britet legyőző embertől vesz tanácsot.

    „Bottas idén úgy tűnik csinál egy Nico Rosberget.” – foglalta össze röviden Ted Kravitz, a Sky Sports riportere. – „Mindenféle dolgot kizár az életéből, ami elterelheti a figyelmét, azt mondja, önzőbb lesz idén. Persze, ez nem minden esetben jó emberi tulajdonság, de csak egy évig kell így tennie.”

    „Mindent megpróbál megtenni majd azért, hogy a bajnokságért menjen.”

    Karun Chandhok szerint George Russell miatt azonban a finnek ez az utolsó esélye.

    „A Szahír Nagydíjon jó lehetősége volt a Mercedesnek, hogy ezt a két pilótát egymás ellen küldjék éles versenyben. Ez egy szétlövés volt kettejük között, és legyünk őszinték, Georg rendkívül jó munkát végzett.”

    „Szóval ez a szezon a válaszút Valtterinek. Hamilton csapattársának lenni az egyik legnehezebb munka az F1-ben, ez talán még Verstappenre igaz. Jó pozíció, mert a mezőny legjobb autójában ülhet az ember, de egyben a legnehezebb is, mert magasan van a léc.”

  • Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdetét veszi a rövidre szabott tesztidőszak, így összeszedtük nektek, ki és mikor ül autóba.

    A hagyományokhoz hűen eredetileg Barcelonában, valamint március elején rendezték volna meg a gyakorlást, ám a járványügyi helyzet közbe szólt. Ausztrália elvesztette szezonnyitói privilégiumát, így az átvándorolt a soron következő Bahreini Nagydíjra. Annak okán, hogy ne keljen messze vinni bizonyos elemeket (plusz az F2-es és F3-as mezőny is ott gyakorol) az F1 úgy határozott, hogy a háromnapos tesztet is a szigetországban bonyolítják le.

    Így tehát március 12-14-ig Bahreinbe látogat a mezőny, hogy az idei autókat a pályán is kipróbálják. A rövid tesztszezon azonban fejtörést okoz a csapatoknak, hiszen ha igazságosan osztják el az aktív versenyzők között ezt az időszakot, akkor minden pilótának csak másfél nap juthat.

    Az alakulatot váltó, valamint az újonc versenyzők egy fokkal nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis nem sok idejük van arra, hogy az aszfaltcsíkon is felvegyék új istállójuk ritmusát.

    Ami a napi programot illet, a gyakorlásra mindennap magyari idő szerint 08:00-12:00 (egy órás ebédszünet) és 13:00-17:00-ig lesz lehetőség.

    Szezon előtti teszt – beosztás
    március 12. március 13. március 14.
    Mercedes Valtteri Bottas/Lewis Hamilton Lewis Hamilton/Valtteri Bottas Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
    Red Bull Max Verstappen Sergio Pérez Sergio Pérez/Max Verstappen
    McLaren Daniel Ricciardo/Lando Norris Daniel Ricciardo/Lando Norris Lando Norris/Daniel Ricciardo
    Aston Martin Sebastian Vettel/Lance Stroll Sebastian Vettel/Lance Stroll Lance Stroll/Sebastian Vettel
    Alpine Esteban Ocon Fernando Alonso Esteban Ocon/Fernando Alonso
    Ferrari Charles Leclerc/Carlos Sainz Carlos Sainz/Charles Leclerc Charles Leclerc/Carlos Sainz
    AlphaTauri Pierre Gasly/Yuki Tsunoda Yuki Tsunoda/Pierre Gasly Pierre Gasly/Yuki Tsunoda
    Alfa Romeo Kimi Räikkönen/Antonio Giovinazzi Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Mick Schumacher/Nikita Mazepin Nikita Mazepin/Mick Schumacher Mick Schumacher/Nikita Mazepin
    Williams Roy Nissany Nicholas Latifi George Russell

     

    A tesztet az F1 is közvetíti, így aki rendelkezik F1TV-Pro előfizetéssel, az ott élőben követheti nyomon az eseményeket.

  • Nissany kezd a Williamsnél a bahreini teszten

    Nissany kezd a Williamsnél a bahreini teszten

    A Williams is ismertette a beosztását a hétvégi szezon előtti tesztre. A britek a három napot igazságosan osztották el a három versenyzőjük között, de némileg meglepő módon az izraeli Roy Nissany viheti majd elsőként pályára az FW43B-t.

    Elsőként a Haas hozta nyilvánosságra a beosztást, most pedig őket követte a tavalyi sereghajtó istálló is. Noha az idei évre nagyon lecsökkent a tesztnapok száma, így sok csapatnál arra lehet számítani, hogy csak az állandó pilóták kapnak majd lehetőséget, hogy maximalizájlák az időket.

    A Williams azonban nem így döntött, ők egy teljes napot biztosítanak majd Roy Nissanynak.

    Az izraeli pilóta már három első szabadedzésen belekóstolhatott a Forma-1 világába. Az idei tesztpilótai szerepköre mellett a Formula 2-es Trident versenyzője is lesz.

    Nissanyt a második napon Nicholas Latifi, a harmadikon pedig George Russell követi.

    Szezon előtti teszt – Williams
    Március 12. Roy Nissany
    Március 13. Nicholas Latifi
    Március 14. George Russell
  • Russell: Nem igazán gondolok a Mercedesre

    Russell: Nem igazán gondolok a Mercedesre

    George Russell gyorsan elterelte a pletykákat arról, hogy vajon az év végén a Mercedeshez igazol-e, ugyanis elmondása szerint a jelenre koncentrál. Illetve a világbajnok istálló sem ígért neki semmit.

    A 23 éves brit a Mercedes juniorja, amely csapatnál mind a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak, mind pedig Valtteri Bottasnak egy évre szóló szerződése van. Külön érdekesség, hogy Russell szerződése is lejár év végén.

    „Elmondták, hogy része vagyok a csapat jövőjének, ami majd akkor fog bekövetkezni, amikor ők úgy látják, hogy elérkezett az idő.” – mondta Russell a Williams bemutatóján.

    „A dolgok nagyon gyorsan változnak a motorsportokban, az F1-ben meg pláne, szóval nem igazán gondolkodom ezen, hogy őszinte legyek. Természetesen, tavaly belekóstolhattam, milyen érzés az élen lenni, ugyanakkor nekem a jelenre kell koncentrálnom, ami jelenleg Bahreint jelenti.” – mondta Russell.

    „Teljesíteni fogok a pályán, és azon az úton fogok tovább haladni, amin eddig is voltam, azt gondolom a jövőben, majd jönni fog a lehetőség, de jelenleg nem ezen jár az agyam. És semmiféle ígéret sincs erre vonatkozóan.” – mondta.

  • Az új tulajdonos vezényletével megérkezett a Williams autója!

    Az új tulajdonos vezényletével megérkezett a Williams autója!

    Bemutatta idei konstrukcióját a Dorilton Capital által vezetett Williams Racing.

    Tavaly tulajdonosváltás történt az istállónál, ugyanis a Williams család úgy döntött, hogy eladja a csapatot és visszavonul a versenyzés világától. Fél év alatt ugyan nem sok változtatást tudott eszközölni az amerikai cég, viszont idén, némileg tiszta lappal vághatnak neki az új út kikövezésének.

    A brit gárda idén szorosabbra fűzte kapcsolatát a Mercedesszel, így nemcsak a hajtáslánccal kapcsolatos elemeket kapják meg a német istállótól, hanem jövőre a váltót és az ahhoz tartozó hidraulikai komponenseket is.

    Jenson Button tanácsaira már számíthatnak, ugyanis az istálló januárban leszerződtette a brit világbajnokot. George Russell és Nicholas Latifi tehát tőle tanulhat, miközben gőzerővel készülnek a 2022-es évre is, hiszen az új szabályok már itt kopogtatnak az ajtón. A grove-i alakulat fő célja az új érában az lesz, hogy elhagyják a sereghajtó szerepkört és ismét visszatérjenek régi fényükhöz a győztesek utcájában.

    A csapat egy különleges AR modellel szerette volna bemutatni autóját, ami kapcsán egy applikációt is létrehozott, ám azt feltörték, így az ötletet a leleplezés előtt pár órával elvetette az istálló.

  • A Williams főnöke számol azzal, hogy elveszíthetik Russellt

    A Williams főnöke számol azzal, hogy elveszíthetik Russellt

    A Williams újdonsült vezérigazgatója, Jost Capito elárulta, benne van a pakliban, hogy Russell távozik tőlük a Mercedeshez 2022-ben.

    Az idei lesz a harmadik szezonja a Williamsszel Russellnek, akikkel nem tudott egyszer sem pontot szerezni még, de tavaly beülhetett a Mercedesbe a Szahíri Nagydíjon, ahol közel állt a győzelemhez is.

    „Amikor a Mercedest vezette tavaly, még inkább megnőtt az önbizalma” – kezdte a német n-tv-nek adott nyilatkozatát Capito. „Ő nagyon nyitott és igényes pilóta. Egy igazi profi, ilyen ritka az ő korában. Biztos vagyok benne, hogy egy nap bajnok lesz.”

    Russellnek az is utat nyithat, hogy Lewis Hamilton csak egy éves szerződést írt alá, sőt Toto Wolff is megerősítette, hogy opció a jövőben az ifjú brit.

    Capitót megkérdezték, felkészültek-e Russell távozására, ő így válaszolt: „Majd meglátjuk, hogyan változik a szituáció, és marad-e jövőre a Williamsnél. Nagyrészt a Mercedes 2022-es tervein fog múlni, de a mi csapatunk fejlődésén is.”