Címke: George Russell

  • Közösségi médiás platformjain kért bocsánatot George Russell

    Közösségi médiás platformjain kért bocsánatot George Russell

    George Russell miután átgondolta a történtek, úgy érezte, hogy bocsánatot kell kérnie a verseny napján mutatott viselkedéséért.

    A fiatal brit pilóta és Valtteri Bottas az Emilia Romagna Nagydíj 32. körében találkozott egymással. A Williams versenyzőjének jó esélye volt a pontszerzésre, így nagyon is bizonyítani akart magának, csapatának és valahol a Mercedesnek is. A finn pilóta mellett haladt, mikor is megcsúszott a füvön és oldalt telibe találta ellenfelét. A törmelékek sokasága hirdette útjukat, ami aznap a sóderágyban ért véget. A két fél egymásra mutogatott és káromkodott már a rádión keresztül is. Russell szállt ki először, majd odament Bottashoz, hogy váltson vele pár szót.

    Később a 31 és finn elmondta, hogy nem is értette ellenfele szavait, ám abban biztos volt, hogy őt okolja a baleset miatt. Ezért bemutatott neki, míg erre a brit megpaskolta Bottas sisakját.

    Itt a történet nem ért véget, ugyanis elkezdődött a nyilatkozat háború. Mindkét fél még az adrenalintól túlfűtve dobálta a szavakat a másikra, ami nem feltétlenül tetszett a szurkolóknak, vagy épp Toto Wolffnak.

    Másnap, átgondolva a szituációt Russell úgy határozott, hogy virtuális „papírt” ragad, és elnézést kér a vasárnapi történések miatt.

    ,,Nem tegnapi napomra voltam a legbüszkébb. Tudtam, hogy ez lehet az egyik legjobb lehetőségünk a pontszerzésre ebben a szezonban. Mikor ezek az egységek annyira számítanak nekünk, akkor néha kockáztatsz. Ez nem fizetődött ki, és ezért nekem kell vállalnom a felelősséget. Volt időm arra, hogy elgondolkodjak azon, hogy ezután mi történt. Tudom, hogy jobban kellett volna az egész szituációt kezelnem. A pillanat hevében az érzelmek magasra törnek, és tegnap az enyémek eluralkodtak rajtam. Bocsánatot kérek Valtteritől (Bottas), a csapatomtól és mindenkitől aki úgy érzi, hogy a cselekedeteimmel cserben hagytam. Én nem ilyen vagyok, és többet várok el magamtól úgy, ahogy mások is többet várnak el tőlem. Megtanultam néhány kemény leckét ezen a hétvégén, és ebből a tapasztalásból jobb pilótaként és jobb emberként fogok kijönni. Most már teljes mértékben Portugáliára koncentrálok, hogy esélyem legyen megmutatni azt, hogy mit is tudok valójában. Köszönöm az összes üzenetet, mind a negatívat, mind a pozitívat. Mind segíteni fognak nekem abban, hogy fejlődjek.” – írta Russell.

    https://twitter.com/GeorgeRussell63/status/1384183159567241223?s=20

  • Wolff a Renault Clio Kupával riogatta Russellt, a franciák így reagáltak erre

    Wolff a Renault Clio Kupával riogatta Russellt, a franciák így reagáltak erre

    Toto Wolff némileg humorosan megjegyezte, hogy az ilyen teljesítményért a Renault Clio Kupa lesz George Russell jutalma.

    A fiatal brit pilóta lehet a jövőben a csillagosok egyik ülésének várományosa, ám tegnapi mutatványával nem feltétlenül nyűgözte le leendő munkaadóit. Az Emilia Romagna Nagydíj 32. körében ugyanis a Williams ifjú versenyzője és Valtteri Bottas egy kellemetlen találkozást élt át, minek a vége jelentős anyagi kár és piros zászlós szakasz lett. A két delikvens dühösen egymásra mutogatott az eset után, sőt némi illetlen gesztust is produkáltak a másik felé.

    A Mercedes vezetője a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, hogy Russell még nem sietett felkeresni őt. Wolff ugyan nem akart ujjal mutogatni egyik félre sem, ám némileg viccesen hozzáfűzte, hogy az ilyen kaliberű mutatványért inkább egy Renault Clio Kupa ülés jár.

    ,,Ez egy rossz csörte volt. Úgy vélem, nem igazán baráti volt az a szóváltás, ami köztük lezajlott. Vissza kell ezt néznünk, ugyanis kettőn áll a vásár. Talán 60-40%, de nem tudom még kinek a javára. Még nem találkoztam George-al – még nem látogatott meg. Folyamatosan azzal cukkolom őt, ha jól teljesít, akkor az egyik Mercedes ülés lesz a jutalma, ha nem akkor megy a Renault Clio Kupába. Ma viszont ezzel a Renault Clio Kupához vagyunk közelebb.” – nyilatkozta nevetve Wolff.

    A Renault Sport Series közösségi médiáért felelős csapata kapva kapott az alkalmon, és a helyzetet kihasználva már is elérhetővé tette a jelentkezési lapot. Az oldal azt is megjegyezte, hogy a nevezési díjat ők állják, csak az adatokat kell kitölteni a Mercedesnek.

  • Wolff is Russell ellen foglalt állást: szerinte nem személyes az ügy

    Wolff is Russell ellen foglalt állást: szerinte nem személyes az ügy

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy vélekedik, Bottas profibb annál, minthogy befolyásolja, hogy Russell van mögötte a pályán, de kiemelte, jobban kéne teljesítenie.

    Russell úgy nyilatkozott a verseny után, hogy Bottas azért védekezett vele szemben erőteljesebben, mert a jó teljesítménye azt jelentené, hogy a finn elveszti az ülését. Bottas természetesen a fiatal britet hibáztatta az esetért.

    A mindkettejük főnökének tekinthető Toto Wolff azonban kizárta, hogy ilyesmi közrejátszott volna a baleset kialakulásában.

    „Baromság.” – zárta rövidre a kérdést. – „Majd ismét beszélnem kell George-dzsal. Az esetében természetesen létezik egy tanulási folyamat, de belátásnak is lennie kell. Talán gondolkoznia kell erről a következő pár napban.”

    Wolff ugyanakkor azt is elismerte, Bottasnak nem kellett volna abba a helyzetbe kerülnie, hogy Russell ellen küzd.

    „Szükségünk van rá. Szükségünk van rá a konstruktőri bajnokságban.” – emelte ki Wolff. – „Pérez egy idő után beindul majd, erről meg vagyok győződve.”

    „Az autó ezenkívül majdnem teljesen használhatatlan. És a költségvetési korlát miatt, ez  hátrányos számunkra. Valószínűleg ez majd visszafogja a fejlesztéseinket is.”

    Ami a jövő évi ülést illeti, Wolff kiemelte, még nem dőlt el semmi.

    „Nem akarom, hogy Russell úgy érezze, valamit bizonyítania kell felénk. Ugyanakkor Valtteri 5 éve van velünk, tehát nem kell bizonyítania semmit.”

    A csapatfőnök azonban hozzátette, a finn magabiztossága, nincs most a legmagasabb szinten.

  • Norris megérdemelten érzi magát a fellegekben az újabb dobogója után

    Norris megérdemelten érzi magát a fellegekben az újabb dobogója után

    Lando Norris szinte magán kívül volt, miután megszerezte a második dobogós helyezését a Forma-1-es pályafutása során. Harmadik lett az Emilia Romagna Nagydíjon, a McLaren megdolgozott az újabb dobogós helyezéséért.

    Norris eléggé csalódott volt, miután elvesztette az időmérős leggyorsabb körét, és emiatt nem a harmadik helyről rajtolhatott, hanem csak a hetedikről. A brit pilóta azonban hátrahagyva az érzelmeit felállhatott a dobogóra, egy elképesztően izgalmas verseny végén:

    „Boldog vagyok, hiszen tegnapról mára remekül mentettem a helyzetet. Ez egy hosszú és kemény futam volt, és nem is rajtoltam jól. Nehezen indultam, de aztán magamra találtam, jó volt a sebességem. Megpróbáltam ott maradni a második helyen, de Lewis ma túl gyors volt nekem. Nagyszerű érzés meccselni ezekkel a srácokkal, az, hogy önerőből vagyunk ott, nyers tempóból az jó. Remélem, hogy a jövőben is lesz még ilyen alkalom.”

    Miután Hamilton felzárkózott a McLaren versenyzőjére az utolsó körökben, Norris szólt a rádión, hogy a kuplungja csúszik, de a verseny okán kiderült, mi volt a baj:

    „A térdvédőm volt az, amely nekiütődött a pedálomnak, így ez az én hibám volt.”

    Valtteri Bottasnak és George Russellnek komoly ütközésének köszönhetően volt egy piros zászlós leállás, amelynek köszönhetően át lehetett állnia az állva maradt versenyzőknek más stratégiákra, anélkül, hogy fájdalmas kiállással kelljen bajlódniuk. Míg a többiek a közepes keveréknek szavaztak bizalmat, Norris úgy döntött, hogy lágyakon folytatja a versenyt, így először nyert a dologgal helyezéseket, később ez megbosszulta magát. Így magyarázta:

    „A lágy gumik mellett döntöttünk az új rajtnál, és jó is volt a sebességem az első 10-15 körben, de tudtam, hogy nagyon szenvedni fogok a vége felé. Különösen úgy, hogy Lewis van mögöttem. Nem volt ez egyszerű, de megpróbáltam. Két-három, vagy négy kört is kitartottam a végén, de csak nem tudtam meglógni. Elégedett vagyok a harmadik hellyel is, nem vagyok csalódott.”

    Lando nem mellesleg a nap versenyzője lett.

  • Russell: Bottas talán mással szemben nem így védekezett volna

    Russell: Bottas talán mással szemben nem így védekezett volna

    Az Emilia Romagna Nagydíjat piros zászlóval kellett félbeszakítani George Russell és Valtteri Bottas hatalmas ütközését követően. Russell a felszáradó pályán DRS-el támadta a finn Mercedes pilótát, aki próbálta védeni a pozícióját, kissé kifelé húzódott, ezzel pedig a brit elvesztette a kontrollt Williams-e felett, így belecsúszott Bottas autójába.

    A felek egyértelműen egymásra mutogattak, Russell a baleset után rögtön odament Bottashoz és megkérdezte, hogy mindkettőjüket meg akarta-e ölni. A finn gyakorlatilag erre válaszul beintett neki.

    „Van ez a tiszteletteljes megegyezésünk, hogyha valaki közeledik rád DRS-sel, nem rántasz már a kormányon” – érvelt igaza mellett Russell a verseny után. „Kihúzódtam, majd visszamentem szélárnyékba, megint kihúzódtam és ekkor Valtteri nagyon kicsit bemozdult, ezzel engem a vizes részre kényszerítve. Ez tökéletesen száraz körülmények között egy átlagos pályán is veszélyes, nem hogy egy nagyon szűk, vizes pályán, kanyarodás közben. Szóval nagyon szerencsétlen eset. Ugyanígy elkerülhetetlen is volt, egy ilyen incidens akkor történik, amikor a pilóták ilyen kis mozdulatokat tesznek. Tényleg a lehető legkisebb mozdulat, de 300 felett, amikor 40 km/h-val gyorsabban mész, hatalmas.”

    Russell megkérdőjelezte, hogy vajon Bottas ugyanígy cselekedett volna-e más pilótával is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Russell az egyik, ha nem a legnagyobb várományosa a finn Mercedeses ülésének.

    „Természetesen nagyon feldühített akkor” – folytatta Russell. „A 9. helyért csatáztam, neki egy 9. hely abszolút semmi. Majdnem jelentéktelen. Egy olyan manővert csinált, amilyet az utolsó körben, az első helyért harcolva csinálnál. Felvetődik a kérdés, hogy egy 9. helyért ezt miért csinálná. Ha más lett volna mögötte, talán nem teszi meg ezt. Szóval ez futott át akkor az agyamon. De ahogy mondtam, nem teljesen az ő hibája, és nem is teljesen az enyém, viszont el lehetett volna kerülni. Szerintem ez egy nagyon jó példa a versenybíróknak, hogy ilyen kis mozgások baleseteket fognak okozni. Biztos vagyok benne, hogy az ő szemszögéből én voltam a hibás, efelől nincs kétségem. Ugyanakkor azt is tudja, milyen gyorsan lehet közeledni ezekkel az autókkal szélárnyékban, DRS-el. Tudja, hogy ilyet nem korrekt csinálni. Ahogy mondtam, utolsó körben, a győzelemért harcolva, talán. De nem ilyen körülmények között, a verseny közepén, a 9. helyen, ami semmi.”

    Mindeközben a bírák senkit nem találtak hibásnak, versenybalesetnek minősítették az esetet.

  • Bottas: Egyértelmű, hogy Russell hibázott

    Bottas: Egyértelmű, hogy Russell hibázott

    Valtteri Bottas ujjal mutogat George Russellre mondván egyértelmű, hogy a brit fiatal hibázott a kettejük baleseténél, ami elég nagy sebességnél történt a célegyenes végén.

    A Williams és a Mercedes pilótája a verseny felénél ütközött, miután Russell jobb első kerekével ráment a fűre, ami miatt körülbelül 290-es tempónál csúszott bele Bottasba. Mondani se kell, hogy mindkét autó ripityára tört és nem tudták tovább folytatni a futamot.

    A baleset miatt annyi törmelék került a pályára, hogy félbe is kellett szakítani a versenyt, hogy a pályát meg tudják tisztítani, illetve az egyes kanyar bukóterénél levő falakat ellenőrizni tudják, nem sérültek-e meg a két becsapódó autó miatt.

    Hozzá kell tenni, hogy a Williams brit pilótája azért kezdett el a pálya jobb széle fele menni, mert Bottas eléggé nagy mértékben ráhúzta a kormányt az egyenes vége felé.

    Az eset után Russell mérgében le is csapta Bottas sisakrostélyát, amíg a finn a középső ujját mutogatta a britnek. Mindketten a másikat tették felelőssé a rádión, nyomdafestéket nem tűrő köntösben.

    A Mercedes finn versenyzője az esetet követően elmondta, hogy szerinte egyértelműen Russell volt a hibás, mert ő bőven hagyott elég helyet maga mellett.

    „Már láttam őt a tükrömben az egyenes korábbi szakaszában, és észrevettem, hogy jobbra húzódik,” – mesélte Bottas. „Az ismétlésekből, amiket láttam, egyértelmű, hogy hagytam két autónak elég helyet.

    „Egyáltalán nem voltam boldog az eset után, azonban ez van, nem tudok neki túl sok mindent csinálni.”

    Bottas hozzátette, hogy Russellel még nem beszélt az esetet követően, azonban az már biztos, hogy mindketten fognak egyeztetni a stewardokkal, ugyanis a versenyirányítás jelezte, hogy vizsgálni fogják az esetet.

    Russell a Twitteren osztotta meg gondolatait a rajongóival. A brit fiatal azt írta, hogy jól érzi magát, de csalódott a történtek miatt.

    „A nap végén, ez egy sajnálatos incidens volt,” – írja Russell. „Mindenki védi a pozícióját, ez világos, azonban 330-nál tiszteletben kell tartani a nagy sebességet, amivel rendelkezünk.

    „Csalódott vagyok, már csak a csapat miatt is, mert többet érdemelnek ennél.”

    Mindeközben a bírák senkit nem találtak hibásnak, versenybalesetnek minősítették az esetet.

  • Versenybalesetnek minősítették Bottas és Russell esetét

    Versenybalesetnek minősítették Bottas és Russell esetét

    A leglátványosabb incidenst Valtteri Bottas (Mercedes) és George Russell (Williams) produkálták az Emilia Romagna Nagydíjon.

    Russell előzte volna Bottast, ennek azonban az lett a vége, hogy összeakadtak és mindketten a gumifaba vágódtak, ezzel piros zászlós versenymegszakítást okozva. Az azonban nem volt egyértelmű, hogy ki okolható az esetért, hogy Russell csúszott-e meg a pálya szélén és sodorta el Bottast, vagy Bottas tolta le a pályáról Russellt?

    A futam után a feleket beidézték a versenybírák. Miután megnéztek több kamerafelvételt és kielemezték a versenyzők telemetria adatait, végül az a döntés született, hogy egyikük sem kapott büntetést (azon kívül, hogy intéztek maguknak egy kiesését).

    Arra a következtetésre jutottak, hogy Bottas tartotta az ívét, és végig hagyott maga mellett egy autónyi helyet. Ekkor érkezett jobbról Russell, aki gyorsabb volt, a kettőjük közti hely pedig csökkenni kezdett. Úgy ítélték, egyik versenyző sem tett semmi szabálytalant. Russell a pálya jobb szélén nedves részre hajtott, az autó pedig megcsúszott, mivel alacsony volt a Williams tapadása a nyitott DRS miatt.

    Az esetet versenybalesetnek minősítették.

  • Russell reagált a pletykákra: Nem változott a kapcsolatom Lewisszal

    Russell reagált a pletykákra: Nem változott a kapcsolatom Lewisszal

    George Russell a csütörtöki sajtótájékoztató keretein belül reagált arra, hogy milyen is a kapcsolata Lewis Hamiltonnal.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a paddockban elterjedt az a pletyka, miszerint a hétszeres világbajnok a tavalyi helyettesítés óta nem szólt fiatal honfitársához. Toto Wolff-nál is rákérdeztek a sajtó munkatársai erre, aki ugyan elmondta, hogy neki teljesen új ez a történet, viszont nem zárta ki annak lehetőségét.

    ,,Ezt most hallom először. Ugyanakkor a versenyzőim érzései most a legutolsó, amire gondolni tudok. El tudom ezt képzelni, ugyanis a verseny közöttük nagyon erős. A nagy fiúk mindig megérzik azt, mikor egy jó képességű srác tűnik fel. Russell már a következő generációt képviseli.” – nyilatkozta korábban a csillagosok vezetője a Sport 24-nek.

    A küszöbön álló Emilia Romagna Nagydíj kapcsán természetesen Russellhez is eljutottak a hírek. A 23 éves pilóta kijelentette, hogy a pletyka nem igaz, ugyanis sosem szokott Hamiltonnal beszélni a futamok után, ám ha a paddockban találkoznak, azért egy-két szót váltanak:

    ,,Ha az a kérdés felém, hogy beszéltem-e Bahrein után Lewisszal, (Hamilon) akkor a válaszom nem. Nem szoktunk egyik futam után sem társalogni. Egymás ellen harcolunk. Viszont ha látjuk egymást a paddockban, akkor egy kicsit beszélgetünk. Ebben az évben volt már ilyen, egy kis ökölpacsival kiegészítve. 2019 óta óta ugyanolyan a kapcsolatom Lewisszal és a többi versenyzővel, ami teljesen rendben van. Nincsenek rossz érzések és nincs semmi probléma közöttünk.” – nyilatkozta Russell.

  • Russell javítana Imolában „karrierje legnagyobb hibája” után

    Russell javítana Imolában „karrierje legnagyobb hibája” után

    Idén is ellátogat a Forma-1 mezőnye Imolába, ám a 20 versenyző közül nem George Russell az, akinek a legszebb emlékei vannak az olasz versenyhelyszínről.

    A Williams csapata az utóbbi években rendre csak a mezőny végén található meg, a pontszerző helyektől is nagyon lemaradva. Ezért ért volna aranyat az a pont, amit George Russell a tavalyi Emilia Romagna Nagydíjon szerezhetett volna a grove-i istállónak, ám a 10. helyen állva gumimelegítés közben összetörte az autót a safety car fázis alatt. A fiatal brit idén igyekszik javítani, ráadásul úgy néz ki, elmozdultak az utolsó helyről, hiszen Bahreinben egész hétvégén a Haas előtt jártak.

    „Imola fantasztikus pálya, nagyon gyors. Van egyfajta karakterisztikája, ami néha az új pályákban nincs meg és úgy érzed, mintha rázókövön mennél. Nagyon örülök neki, hogy ez a pálya visszatért idén is” – nyilatkozta a Williams hétvégi előzetesében. „Valószínűleg karrierem legnagyobb hibáját követtem el itt 2020-ban, amikor a safety car fázis alatt ütköztem. Ez egy olyan pálya, ahol ha hibázol, kiestél. Most hétvégén megpróbálom kijavítani ezt a hibát egy jó eredménnyel.”

  • Ricciardo: Nemcsak Hamilton képes jól szerepelni abban az autóban

    Ricciardo: Nemcsak Hamilton képes jól szerepelni abban az autóban

    Daniel Ricciardo úgy véli, George Russell esete megmutatta, hogy nemcsak Lewis Hamilton tud jól szerepelni a Mercedes autójában. Ezen felül az ausztrál szerint az is kiderült, hogy a brit pilóta első számú ellenfele nem épp a legjobb.

    Tavaly év végén, mikor a hétszeres világbajnok elkapta a koronavírust, helyettesítésére a csillagosok a Williamstől kérték el a 22 éves pilótát. A szahíri futamon az ifjú brit ugyan kikapott az időmérőn Valtteri Bottastól, ám a futamon már a finn előtt autózott. Úgy tűnt, hogy a történt Russell győzelmével végződik majd, ám az Ezüst Nyilak bokszutcai bakija mindkét pilóta álmait szétzúzta.

    A 9. hellyel és némi keserű szájízzel zárult hát a brit kalandja, ugyanakkor szereplése megmutatta, hogy a Mercedes autójában nemcsak az állandó páros képes jól teljesíteni

    ,,Diplomatikus választ adva úgy érzem, hogy nem Lewis (Hamilton) az egyetlen, aki nyerni tudna abban az autóban. Természetesen ez az én véleményem, ám George Russell bizonyos módon bebizonyította ezt azzal, hogy megverte Valtterit (Bottas) az első mercedeses versenyén. Lehet erről vitatkozni, de talán nem Lewisnak van a legerősebb ellenfele. Viszont nem lehetünk túl agresszívek vagy tiszteletlenek Lewisszal szemben. Vajon néhányan úgy hiszik, hogy megverhetik őt? Igen, ebben biztos vagyok.” – nyilatkozta Ricciardo a Squaremile.com és a Racingnews365.com jelenlétében.

    Bár a McLaren pilótája némileg kritikus Hamilton ellenfelével szemben, ám azt is kihangsúlyozta, hogy a hétszeres világbajnok következetessége, konzisztenciája és nyomás kezelése évről-évre megmutatja azt, hogy a 36 éves versenyző mennyire a toppon van.

    ,,Egyikünk sem harcolt még a címért és nem kellett megküzdenünk az ezzel járó nyomással sem, főleg éveken át, újra és újra. Szinte minden hétvégén ott van az élen. Igen, övé a legjobb autó, de ugyanakkor mindenki elvárja azt, hogy nyerjen vele folyton. Viszont ha ez nem következik be, akkor jön a kérdés: rendben, mi történt Lewisszal?”