Címke: George Russell

  • Bottas tárgyal már más F1 csapatokkal is, de nem beszélhet róla

    Bottas tárgyal már más F1 csapatokkal is, de nem beszélhet róla

    Valtteri Bottas hatalmasat hibázott a Magyar Nagydíj rajtjánál. A finn pilóta elfelejtett fékezni az első kanyarban, és ezzel elrontotta Land Norris, Sergio Perez és Max Verstappen futamát. Nem gondolja ugyanakkor, hogy ez befolyásolná az esélyeit a szerződéshosszabbításra a Mercedesszel.

    Bottas George Russellel párbajozik a német alakulat versenyüléséért, Lewis Hamilton mellé. Amikor a 31 éves pilótát vasárnap este a Hungaroringen megkérdezték arról, hogy beszélt-e már a csapatfőnökkel, Toto Wolffal, így felelt:

    „Nem beszéltünk a jövőmről. Nem hiszem, hogy egy futam bármit is befolyásolna. Majd meglátjuk a következő hetekben, hogy mi történik.”

    Várhatóan a nyári szünet után nem sokkal hoz döntést majd a Mercedes. Bottas szerette volna, ha a szünetre úgy mehet el, hogy tisztázott a dolog:

    „Ha őszinte akarok lenni, jó lenne már a jövő hétvégén versenyezni, és megpróbálni egy jó versenyt futni. De azt hiszem, itt az ideje a szünetnek, és megpróbálok erősen visszatérni, hogy pozitívan kezdhessem a második félidőt.”

    A pletykahíradóban Bottast a régi csapatához, a Williamshez vagy az Alfa Romeo Racinghez való váltással hozzák kapcsolatba. Utóbbi csapatnál honfitársa, Kimi Räikkönen utódja lehetne. Bottasnak a Formula1.com feltette a kérdést, hogy van-e más lehetősége a Mercedesen kívül, mire így válaszolt:

    „Nem mondhatok erről semmit, de dolgozunk rajta!”

  • Russell: 2,5 év kemény munkája volt ez a pontszerzés

    Russell: 2,5 év kemény munkája volt ez a pontszerzés

    George Russell számára rendkívül érzelmesre sikeredett a Magyar Nagydíj. Nem csak azért, mert a brit pilóta megszerezte első pontjait a Williammszel, hanem a grove-i istálló először ünnepelhetett dupla pontszerzést, miután Nicholas Latifi is a legjobb tíz között tudott végezni.

    Russell a rajt után káoszt követően egészen a 8. helyre tudott előrelépni a 17.-ről, amíg kanadai csapattársa előtte két pozícióval, a hatodik helyen haladt az első kört követően. Egy hihetetlen izgalmas versenyt követően pedig Latifi végül a nyolcadik, Russell pedig a kilencedik helyen ért célba, ami akár hetedik és nyolcaik hely is lehet, ha az FIA elutasítja az Aston Martin fellebbezését Sebastian Vettel kizárása kapcsán. Így mindkét Williams Max Verstappen előtt végzett, akinek már a rajtnál megsérült az autója és emiatt nagyon nehéz volt vezetnie az RB16B-t az újraindítást követően.

    Russellnek már idén is többször megvolt az esélye a pontszerzésre. Ausztriában Fernando Alonso happolta el előle a tizedik helyet, Silverstone-ban pedig büntetést kapott a Carlos Sainzcal való találkozása miatt. Azonban Magyarországon már semmi nem állíthatta meg őt és a futam után könnyek között nyilatkozott a televíziós társaságoknak.

    „Elejtettem pár könnycseppet, nem is értem, hogy miért, egyszerűen csak előjöttek” – mondta Russell az F1TV Magyar Nagydíj utáni levezető showjában. „Nagyon sokat jelent a számomra ez a pontszerzés. Amikor már ilyen hosszú ideje küzdessz ezért, mint én, többször átfut az ember fején, hogy meg fogok-e a legjobb tízben végezni vagy sem?”

    „Nagyon nehezen tudtam megemészteni azt, amikor kiestem a biztonsági autó mögül Imolában vagy azt is, amikor lerobbantam Ausztriában és kiestem a nyolcadik helyről. Fernando az idei osztrák futam legvégén meg tudott előzni pár körrel a vége előtt, de most eljött a pillanat 2,5 éve kemény munkát. Ugyan szerencsések voltunk és sok pilóta kiesett előlünk, de élni tudtunk az előttünk adódó lehetőségekkel és ennek kifejezetten örülök” – zárta Russell.

    A Williams számára azért is jelentős volt ez a dupla pontszerzés, mert így bebiztosították a konstruktőri nyolcadik helyüket a megszerzett 6 ponttal, ami akár 10 is lehet az Aston Martin fellebbezésének elutasítása után. A mögöttük érkező Alfa Romeonak ugyanis csak három egység szerepel a neve mellett, a Haasnak pedig nincs pontja, és ha csak nem esik meg még egy, a Magyar Nagydíjhoz hasonló káoszfutam, akkor Günther Steinerék idén nagy valószínűséggel nulla ponttal fognak zárni.

  • Russell vezeti a Mercedest a hungaroringi gumiteszten

    Russell vezeti a Mercedest a hungaroringi gumiteszten

    Több F1-es istálló sem hagyta el Magyarországot a hétvégi Nagydíj után, ugyanis a Mercedes, a Ferrari és a McLaren is nálunk teszteli a Pirelli jövő évi abroncsait.

    Idén minden csapat – a Williams kivételével – több lehetőséget is kap, hogy tesztelhesse a jövőre érkező 18 colos Pirelli gumikat. Az esetek nagyrészében érhető okokból a csapatok a jelenlegi pilótáikat ülteti be ezekre a tesztekre. A Mercedes viszont George Russellnek szava bizalmat, főleg azért, hogy ő is megismerkedhessen ezekkel a gumikkal.

    George Russell és a másik két csapat versenyzői is ma, kedden veszik birtokba a magyar versenypályát, valamint a McLaren szerdán is pályára gurul, ők ugyanis két napot tesztelhetnek nálunk. Előbb Lando Norris, másnap pedig Daniel Ricciardo közreműködésével. A Ferrari viszont előzetesen nem ismertette a tesztbeosztását.

  • Russell reményei szerint tanulhat majd Hamiltontól

    Russell reményei szerint tanulhat majd Hamiltontól

    A Williams fiatal ifjonca, George Russell félreérthetetlen kijelentéseket tett azzal kapcsolatban, hogy készen áll a csapatváltásra. A Mercedesnél pedig nem kisebb kihívás, mint Lewis Hamilton várhatná majd.

    Russell azonban nem tart a kihívástól, sőt, óriási előnynek tartaná, ha Hamilton csapattársa lenne 2022-ben:
    „Szerintem csodálatos lehetőség volna egy olyan csapattárssal együtt dolgozni, mint Lewis, aki a személyes véleményem szerint a legjobbak legjobbja. A statisztikák ezt mutatják, és ha a legjobb akarsz lenni, akkor az csak úgy lehetséges, ha a legjobb ellen harcolsz.”

    Lehetséges az a forgatókönyv is, miszerint a Mercedes csupán meg szeretné óvni ifjú tehetségét attól, hogy rögtön első évében hatalmas verést kapjon Hamiltontól, így csak akkor igazolnák le amikor teljes mértékben készen áll a feladatra. Russell ugyanakkor azt gondolja, hogy egy hétszeres világbajnoktól elég sokat lehet tanulni.

    „Ahogy nemrég Silverstoneban, ez a nagy nyomással bíró helyzet az, amiben jól érzem magam, és Bahreinben tavaly is jól éreztem magam, amikor a Mercedesnél versenyeztem, úgy érzem, hogy jobban teljesítek ilyen helyzetekben, és szeretném, ha újra ilyen helyzetben lennék, mert úgy érzem, készen állok arra, hogy olyanokkal küzdjek, akikkel egész pályafutásom során harcoltam.” – mondta Russell.

    Tehát, amennyiben a Mercedes ténylegesen leigazolná jövőre, simerős arcok lehetnek a közvetlen riválisai:
    „Max, Charles, Esteban, és Lando ellen versenyeztem egész junior pályafutásom alatt. Ezekkel a fiatal srácokkal versenyeztem végig az elmúlt 10 évet. Az egyetlen újdonság természetesen Lewis lenne, hiszen ő egyértelműen a legnagyobbak egyike.” – zárta Russell.

  • Még a nyáron döntés születik Russell jövőjéről

    Még a nyáron döntés születik Russell jövőjéről

    George Russell egyértelművé tette, hogy jövő évtől már a Mercedesben ülne, de még semmi sem dőlt el jövője szempontjából. A Magyar Nagydíj előtti sajtótájékoztatón is téma volt természetesen, vannak-e fejlemények az ügyben.

    „Az ilyesmi mindig hosszú folyamat, akár maradsz egy csapatnál, akár váltasz. Biztos vagyok benne, hogy a döntés nyáron megszületik. De hogy bejelentik-e majd? Én csak jól akarom érezni magam és pontokat akarok szerezni” – válaszolta a Motorsport-Magazin.com kérdésére.

    Mint a mezőny nagy része, Russell is véleményt nyilvánított a két héttel ezelőtti Hamilton-Verstappen ütközéssel kapcsolatban: „Véleményem szerint ez egy versenybaleset volt. Nem tudom megmondani, ki volt a hibás, mert néha senki sem hibás. A lényeg az, hogy Max jól van. Nem hiszem, hogy egyértelműbb szabályokra van szükség, mert számomra ez csak egy versenybaleset volt.”

  • Button: Bottas újra kivirágozhat a Williamsnél

    Button: Bottas újra kivirágozhat a Williamsnél

    Jenson Button szerint egy esetleges Williamshez való szerződés újjáéleszthetné Valtteri Bottas karrierjét. A finn pilótának nagy valószínűséggel az idei lesz az utolsó szezonja a Mercedes csapatánál és ha nem hosszabbítanak vele, akkor akár a grovei istálló jelentheti számára menedéket.

    Bottas – akit az Alfa Romeo csapatával is hírbe hozták már –  pont a Williamsszel mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban 2013-ban és a 2016-os évad végéig kilenc dobogós helyezést sikerült szereznie. 2017-ben pedig ő lett Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél, miután Nico Rosberg a bajnokság megnyerését követően váratlanul bejelentette a visszavonulását, amivel mindenkit lesokkolt anno.

    Bottas egy új közegben találta ezzel magát, ahol domináns autókat vezethetett. 2019-ben és 2020-ban sikerült az egyéni bajnokság helyén végeznie, azonban az idei szezon eddig nem úgy alakul a számára, mint azt eltervezte. A kilencszeres futamgyőztes az egyéniben csak a negyedik helyen áll, ráadásul a lemaradása már 69 pont a hétszeres világbajnok csapattársával szemben.

    A paddock pletykái pedig egyre hangosabbak lesznek és George Russell már komoly veszélyt jelent a finn versenyzői ülésére a brackley-i istállónál. Ha ez bekövetkezik, akkor Button – aki szaktanácsadóként dolgozik a Williamsnél – szerint Bottas jó helyen lenne a Williamsnél és jó lenne, ha visszatérne ahhoz a csapathoz, ahol kezdetét vette az F1-es pályafutása.

    „Biztosan lesznek olyan pilóták, akik el fogják hagyni a csapatukat a szezon végeztével” – mondta 2009 világbajnoka. „Azonban az élcsapatok már a szezon ezen tájékán véglegesítik a pilótafelállásukat a következő évre. Lesznek ugyan kérdőjelek, de összességében nem hiszem, hogy jelentős változások lesznek majd a mezőnyben.”

    „A Williams és a Mercedes között könnyen végbemehet egy pilótacsere például. George (Russell) menne a Mercedeshez és Valtteri (Bottas) érkezne a Williamshez. Szerintem a Mercedes nem bánta azt, hogy Bottas az utóbbi szezonok során nem volt képes tartani a lépést Hamiltonnal. Azonban Valtteri mindig képes volt sok pontot szerezni a csapatnak, így a Mercedesnek soha nem jelentett problémát a konstruktőri bajnokság megnyerése.”

    „Azonban idén nem hozza ezt a fajta jó teljesítményt és a Mercedes így egy olyan helyzetben találta magát, mint a turbóhibrid érában még soha. Ezért érkezhet a helyére Russell, aminek a Williams nem nagyon örülne, de ha egy pilóta egy ilyen kaliberű lehetőséget kap, akkor hagyniuk kell őt elmenni” – zárta Button.

  • Többen kételkednek abban, hogy Bottast meneszti majd a Mercedes

    Többen kételkednek abban, hogy Bottast meneszti majd a Mercedes

    Több ex-versenyző is kételkedik abban, hogy a Mercedes kiadja idén Valtteri Bottas útját.

    Lewis Hamiltonnal már megegyeztek a csillagosok, így most már csak azt kell tisztázniuk, hogy kit szeretnének a brit mellett látni. A szerződéshosszabbítás előtt a hétszeres világbajnok utalt arra, hogy ő jelenlegi csapattárást preferálja. Így szívesesen venné, ha a nastolai mellette maradna.

    Nemrég Toto Wolff meg is dicsérte Bottast, ugyanis szerinte remek „csapatjátékosként” viselkedett, mikor szélárnyékot biztosított Hamiltonnak, és mikor elengedte őt. Ugyanakkor Helmut Marko állítja, honfitársa nem mond igazat, mivel már rég megegyeztek George Russell-lel.

    Ám ha ez nem történt volna meg, és az Ezüst Nyilak továbbra is hagyják a 23 éves versenyzőt a Williamsnél vitézkedni, akkor még a Red Bull is lecsaphat rá.

    Két korábbi versenyző és Bernie Ecclestone sem tudja viszont azt elképzelni, hogy egy ambiciózus fiatal kerül a 36 éve pilóta mellé, mikor Bottas „remekül teljesít második számú pilótaként.”

    ,,Nem vagyok abban biztos, hogy ez az átigazolás (Russell érkezik a Mercedesbe) most fog megtörténni. Ott fog maradni a Williamsnél. Amíg Hamilton vezeti az egyik autót, addig Russell nem fog odakerülni.” – nyilatkozta Giedo van der Garde a Ziggo Sportsnak.

    Az F1 egykori ura osztja a véleményét:

    ,,Bottas jó második számú pilóta, semmi több.” – tette hozzá Mr.E a Blicknek.

    Nico Rosberg szerint sem fog megvalósulni a csere jövőre:

    ,,Nehéz ez a helyzet. Bottas végtére is jól vezet, és megérdemli, hogy maradhasson. Ám George (Russell) a jövő feltörekvő csillaga. Hihetetlenül teljesít egy olyan autóval, aminek nem kellene az időmérőkön a Q3-ban szerepelnie. Mivel ő is megérdemelné a Mercedes-ülést, így ez nehéz döntés. Szerintem még a csapat sem tudja melyik irányba akar menni. Meglátjuk majd hogyan döntenek.” – tette hozzá 2016 világbajnoka.

    Bottas menedzsmentje ugyanakkor már a ,,B”-tervet készíti elő. A svájci Blick szerint ha a a finn pilótát meneszti a Mercedes, akkor az Alfa Romeo szolgálhat megoldással.

  • „Russell addig nem lesz Mercedes pilóta, amíg Hamilton ott van”

    „Russell addig nem lesz Mercedes pilóta, amíg Hamilton ott van”

    Giedo van der Garde nem gondolja azt, hogy két dudás képes lesz megférni egy csárdában a Mercedes csapatánál a Formula 1-ben. A Caterham egykori versenyzője szerint emiatt George Russell addig nem csatlakozhat a brackley-i istállóhoz, amíg Lewis Hamilton ott versenyez.

    A Williams brit pilótáját egyre többször hozzák hírbe a bajnoki címvédő istállóval, ugyanis a grovei istálló lehetőségeihez képest zseniálisan teljesít. Russellnek kétszer egymás után sikerült bejutnia a Q3-ba az időmérő edzésen és számos alkalommal volt közel a pontszerzéshez.

    Bottas ehhez képest nem a legjobb szezonkezdetén van túl és már mindenki kész tényként kezeli azt, hogy a Mercedes nem fogja meghosszabbítani a finn pilóta idén lejáró szerződését. A kilencszeres futamgyőztesnek ebben az esetben az Alfa Romeo lehet a legnagyobb esélye, ha a továbbra is az F1-ben szeretné folytatni pályafutását.

    A Toto Wolff által vezetett gárdánál már csak egy darab szabad ülés van, mert Lewis Hamilton nemrégiben írta alá vadonatúj szerződését a stuttgarti márkánál. Van der Garde pedig emiatt valamilyen szinten szkeptikus a Russell-Mercedes híreszteléseket illetően.

    „Engem nem győztek meg” – idézi a holland szavait a Ziggo Sport. „Amíg Hamilton a Mercedesnél versenyez, addig Russellnek nem lesz helye ott. Emiatt pedig nagy valószínűséggel 2022-ben is a Williamsben fogjuk majd látni őt.”

    Ha viszont a pletykák igazak és a fiatal brit megkapja karrierje legnagyobb lehetőségét az Ezüst Nyilaktól, akkor fel fog szabadulni egy hely a grovei istállónál. A legfrissebb pletykák szerint pedig a Mercedes két Formula E pilótája, Nyck de Vries és Stoffel Vandoorne lenne pole-pozícióban a Williams ülésért folytatott harcban.

  • Russell beszélt a stewardokkal, és vitába szállt velük

    Russell beszélt a stewardokkal, és vitába szállt velük

    George Russell elégedetlen volt a stewardokkal ahogy a Brit Nagydíj hétvégéjén kiosztották a büntetéseket. A Williams versenyzője szerint ez a pilótákra úgy hat, hogy „óvatossá” válnak, és kevésbé lesz szoros a verseny. Russell maga is büntetést kapott a sprintfutamon a Carlos Sainznak okozott problémáért. Ezért a brit három rajthelyes büntetést kapott. Russell beszélt a stewardokkal a büntetésről, majd később az Autosport.com-nak is erről:

    „Ezen vitatkoztunk. Összeértünk, de nem ütköztünk, ahogy azt állították. Szerintem mindig jót tesz a szurkolóknak és a versenyzőknek is, ha szoros, kemény versenyeket láthatnak.”

    A sprintfutam alatt Russell a hatos kanyarban belül volt, amikor Sainz kívülről elé akart vágni. Russell nem tudta kikerülni a Ferrari pilótáját, és nekiment, aminek következtében Sainz a mezőny végére esett vissza. Így zárta a mondandóját:

    „Szóval azt hiszem, amikor ennyi büntetést osztanak ki, az egy kicsit megváltoztatja a pilóták szemléletét, hogy hogyan közelítik meg a dolgot. Senki sem akar csak ott ülni, és mindent elóvatoskodni, mert az senkinek sem lesz szórakoztató.”

  • Bottas gondolkodásmódja változna, ha távozna a Mercedestől

    Bottas gondolkodásmódja változna, ha távozna a Mercedestől

    Valtteri Bottas elismeri, hogy változtatnia kell a gondolkodásmódján, ha nem tudja megtartani 2022-ben is a Mercedesnél az ülését. Továbbra sem tudni, hogy jövőre Bottas vagy George Russell fog-e Lewis Hamilton mellett versenyezni az Ezüstnyilaknál. Miközben Bottas teljes mértékben arra koncentrál, hogy megtartsa a helyét, a finn tisztában van azzal is, hogyan kell alkalmazkodna ahhoz, ha helyette egy új projektbe kellene kezdenie. Bottas többek között a RacingNews365.com-nak is nyilatkozott:

    „Csak elméleti síkon, de ha nagyon őszinte vagyok, akkor igen, az biztos, hogy másfajta gondolkodásmódra kell átállnom. Teljesen újfajta fejezet lenne ez a karrieremben, és szerintem a mentális hozzáállás is más lenne. Valószínűleg nem a győzelmekért és a bajnoki címért harcolnék, legalábbis az elején, szóval ez egy új projekt lenne. Másrészt ez is nagyon is érdekes lehet, de ahogy már korábban is mondtam, az a szándékom, hogy megtartsam a helyem. Úgy gondolom, hogy egy igazán erős csapatot alkotunk most a Mercedesnél, így ahogy vagyunk, szóval még meglátjuk.”

    Bottas szeretne a Forma-1-ben maradni, és utalt rá, hogy nem érezné magát még késznek arra, hogy más kategóriába, például a raliba váltson:

    „Tudom, hogy mit akarok. A csapatnál akarok maradni. Úgy vélem, ez a legjobb esélyem arra, hogy jövőre futamokat nyerjek és a bajnoki címért harcoljak. Amennyiben nem, akkor természetesen más lehetőségeket is megvizsgálnék az F1-ben, mert szeretem a Forma-1-et. Élvezem, úgy gondolom, hogy még jó pár jó év áll előttem. Ezt követően pedig, soha ne mondd, hogy soha. A rallyt nagyon élvezem, nagyon szórakoztató. Minden alkalommal, amikor rallyautóban ültem, mindig mosolyogtam, szóval jó móka. De hogy valóban ez legyen a munkám, azért az nem olyan egyszerű. Az ottani srácok igen versenyképesek, egész életükben ezt csinálták. Persze, soha ne mondd, hogy soha semmire, de jelenleg teljes mértékben a Forma-1-re koncentrálok.”

    Voltak olyan pletykák, hogy Bottas visszatér a Williamshez, ha elveszítené a Mercedes-ülését, de nemrég olyan morzsák is felröppentek, hogy az Alfa Romeo is érdeklődik iránta.