Címke: George Russell

  • Russell: a Williams stílusa nagyon feküdni fog Albonnak

    Russell: a Williams stílusa nagyon feküdni fog Albonnak

    George Russell segített utódja kiválasztásában, így a Twitch-kvartett másik tagjára és jóbarátjára, Alex Albonra esett a brit csapat választása Nyck de Vriesszel szemben.

    „Természetesen elmondtam, szerintem ki passzolna legjobban a csapathoz.”

    „Tudom, nagyon közel volt közte [Albon] és Nyck de Vries között. Egyértelmű volt, bárki kerül is az ülésbe, jó munkát fog végezni, és más dolgot hoz majd a csapathoz.”

    Russell egy kicsit odaszúrt a Red Bullnak is, hiszen nem feltétlenül viszonyultak a legjobban fél-honfitársához.

    „Szerintem végül Alex tapasztalata billentette át a mérleg nyelvét. Ő nagyszerű versenyző. Nehéz időszakot élt át a Red Bullnál, de erősebben tér majd vissza.”

    „Biztos vagyok benne, hogy a környezet a Williamsnél illik majd rá, mint egy kesztyű, és jól tud majd teljesíteni. Örülök neki.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

    Albon előző csapattársa, Max Verstappen is bízik abban, hogy a visszatéréssel a thai színekben versenyző pilóta magára talál majd.

    „Tudja, hogy megvan a sebessége, mi is tudjuk, már a gokartban megmutatta. De azért a kevesebb nyomás nem fog neki megártani.”

  • A McLaren a boxutcában is lenyomott mindenkit az Olasz Nagydíjon!

    A McLaren a boxutcában is lenyomott mindenkit az Olasz Nagydíjon!

    A McLaren bizonyult a leggyorsabbnak a boxutcában is, ugyanis a brit istálló cserélt a leghatékonyabban kereket.

    Daniel Ricciardo meseszerű hétvégét zárt Monzában. Megszerezte élete első mclarenes győzelmét, megfutotta a leggyorsabb kört, sőt, még az ő kerékcseréje bizonyult a leggyorsabbnak is.

    Ezen a téren általában a Red Bull és a Williams jár az élen, ám a wokingiak mindenkit maguk mögé utasítottak az Olasz Nagydíjon. Max Verstappen és Lewis Hamilton jócskán bukott a boxutcai látogatásán, ugyanis az ő esetükben „sokáig” pörgött az a bizonyos óra. A két bajnok aspiráns ezután találkozott egymással a pályán, majd végül mind a ketten a sóderágyban kötöttek ki.

    A McLaren (Daniel Ricciardo) tehát a DHL listáján is begyűjtötte az első helyet, a második pozícióba a Bikák értek fel (Sergio Pérez), míg a harmadik a Williams (George Russell) lett.

  • Russell nem akar Rosberg-féle kapcsolatot Hamiltonnal

    Russell nem akar Rosberg-féle kapcsolatot Hamiltonnal

    George Russell eltökélt szándéka, hogy elkerülje a Lewis Hamiltonnal való „rossz dinamikát”. Szerinte a Mercedes nem akar egy újabb Nico Rosberg-helyzetet.

    Hamilton és Rosberg 2013-tól csapattársak voltak a Mercedesnél egészen a német hirtelen visszavonulásáig, melyre mindössze pár nappal az után került sor, hogy megnyerte a 2016-os bajnokságpt.

    Bár a Mercedes három versenyzői és három konstruktőri bajnoki címet nyert a párossal, a hangulat és a kapcsolat, minden volt, csak harmonikus nem.

    Ahogy a kettejük kapcsolata megromlott, úgy erősödtek és gyarapodtak a vitáik a pályán és azon kívül is.

    Hamilton azzal vádolta Rosberget, hogy szándékosan ütötte ki őt a 2014-es Belga Nagydíjon, aztán ott volt a hírhedt sapkadobálás is a 2015-ös amerikai incidensüket követően, 2016-ban pedig a Spanyol Nagydíjon ütköztek össze. És ez csak néhány eset, ami most említsére került.

    Egészen más a helyzet a csapatnál, mióta Rosberg távozott, és Valtteri Bottas váltotta őt Hamilton csapattársaként.

    A finn mindent megtett azért, hogy megkönnyítse Hamilton életét, sőt, még futa,győzelmet is engedett át neki például a 2018-as Orosz Nagydíjon. Noha minden bizonnyal ezt nem önszántából tette.

    Bár Russell határozottan állítja, hogy nem fog másodhegedűst játszani hétszeres világbajnok mellett, eltökélt szándéka, hogy elkerülje a Rosberg/Hamilton dinamikát.

    „Azt hiszem, a Mercedesnek egyértelmű tapasztalatai vannak a csapaton belüli rossz dinamikáról, és teljesen világossá tették, hogy nem akarják, hogy ez megismétlődjön, és a magam részéről én sem akarom ezt” – mondta a Mercedes 2022-es versenyzője, aki jelenleg még egy Williamsben ül.

    „Úgy gondolom, csapattársként fontos, hogy együtt dolgozzunk a csapatért, és jövőre új autó, új szabályok lesznek.”

    „Nem garantálható, hogy kié lesz a leggyorsabb autó, szóval azt hiszem, a mi dolgunk, mint versenyzőknek, hogy ezt előremozdítsuk.”

    „Azt is mondhatnám, hogy Lewis és én a karrierünk nagyon különböző szakaszában vagyunk, ami szerintem szintén segít ebben” – tette hozzá.

    „Hatalmas tiszteletet érzek iránta. Azt hiszem az, hogy sokkal fiatalabb vagyok nála, és fiatal gokartversenyzőként is felnéztem rá, szintén változtat ezen a dinamikán.”

    „Szóval egyáltalán nem látom, hogy bármi probléma lenne majd.”

    Russell már vázolta, hogy a Mercedes azt mondta neki, hogy ugyanolyan lehetőségei lesznek a győzelmekre és a világbajnoki címért való versenyzésre, mint csapattársának.

  • Hamilton nem vétózta meg Russell érkezését

    Hamilton nem vétózta meg Russell érkezését

    Lewis Hamilton visszautasította azokat az állításokat, melyek szerint ő meg akarta vétózni, hogy George Russell átigazoljon mellé a Mercedeshez. Ez ugyanis „nem igazán az én stílusom”.

    A héten bejelentették, hogy Hamilton jelenlegi csapattársa, Valtteri Bottas jövőre átigazol az Alfa Romeóhoz, helyére pedig Russell érkezhet a Mercedeshez.

    Hamilton korábban hangoztatta, hogy Bottas kiváló csapattársa, sőt arra is lehetett gondolni, hogy amennyiben a Mercedes hagyja, hogy beleszólása legyen a hétszeres világbajnoknak abba, hogy ki legyen a csapattársa, ő Bottas mellett fog kampányolni. Azonban csere lesz, tehát a Mercedes vagy nem foglalkozott Hamilton véleményével, vagy a brit mégsem szavazta les Russellt Bottasszal szemben. Elmondása szerint az utóbbi történt.

    „Nem tudom, ez nem igazán az én stílusom” – felelte Hamilton arra a kérdésre, hogy megvétózta-e Russell érkezését.

    „Azt hiszem, amióta csak csatlakoztam ehhez a csapathoz, emlékszem, 2013-ban csatlakoztam, azt mondtam Rossnak (Brawn, az akkori csapatfőnök), hogy egyenlő esélyeket akarok.”

    „Szerintem ez a leghálásabb pozíció, mert ha elvégzed a munkát, és sikerrel jársz, akkor tudod, hogy elvégezted a dolgodat a legjobbal szemben.”

    „Úgy nyerni, hogy valakinek a szárnyait megnyirbálják, az nem olyasmi, az nem érdekel engem.”

    Russellt a jövő világbajnokaként emlegetik, miután a Williamsnél nyújtott kiemelkedő teljesítménye, és a tavalyi Sakhir Nagydíjon nyújtott teljesítménye alapján, amikor Hamilton helyén (elkapta a koronavírust) beugró volt a Mercedesnél.

    Hamilton azonban nem hajlandó tovább növelni az amúgy is növekvő terheket a 23 éves versenyző vállán.

    „Már említettem, hogy hihetetlenül tehetséges és nagyszerű sebességgel rendelkezik” – jegyezte meg Hamilton. „Nem mondhatom biztosan, hogy gyorsabb lesz-e Valtterinél, vagy lassabb.”

    „Biztos vagyok benne, hogy nagyon gyors lesz. Alig várom, hogy lássam a fejlődését és a sebességét amit nyújt, és azt, hogy mit tesz hozzá a csapathoz.”

  • Coulthard: Russell lesz olyan gyors, mint Hamilton

    Coulthard: Russell lesz olyan gyors, mint Hamilton

    Ugyan David Coulthard szerint nagy kihívás lesz George Russell számára felvenni a kesztyűt Lewis Hamiltonnal, azonban a McLaren és a Red Bull egykori pilótája szerint fiatal honfitársát nem kell ettől félteni. A hírről a planetf1.com számolt be.

    A héten bejelentették azt a hírt, amire a Forma-1 rajongói eddig csakis kizárólag a legmerészebb álmaikban mertek gondolni: Russell megkapta élete lehetőségét és 2022-től ő lesz Lewis Hamilton csapattársa a Mercedesnél. Ez a lépés már nagyon érett a brackley-i istállótól, ugyanis a Williams fiatalja már a tavalyi Szakhíri Nagydíjon való beugrásakor is briliáns teljesítményt nyújtott a pályán.

    Habár a skót pilóta nagyra értékeli Valtteri Bottas erőfeszítéseit, szerinte a Mercedes a létező legjobbkor léptette elő Russellt.

    „Szerintem George (Russell) szerződtetése óriási fogás a Mercedes számára” – idézi Coulthard szavait a givemesport.com. „George egy nagyszerű tehetség és már Bahreinben megmutatta, hogy mire képes egy Mercedes volánja mögött. Ezzel nem szeretném megsérteni Valtterit és a rajongóit, azonban ez a sport a lendületességről szól.”

    „Legyen szó Forma-1-től, futballról vagy bármilyen másik sportágról, mindig eljön az idő, amikor egy fiatal tehetségnek meg kell adni a lehetőséget. Nincs kétségem afelől, hogy Russell képes lesz teljesíteni és megfelelni a Mercedes által megszabott elvárásoknak.”

    Russellnek a versenytempója sem rossz, azonban az igazi „jolly jokere” az egy körös tempója, ugyanis a bemutatkozása óta egyszer sem kapott ki az időmérőn a williamses csapattársaitól. A fiatal brit idén számos alkalommal repítette a Q3-ba a Williamst, ami miatt megkapta a „Mr. Saturday” becenevet. Azonban Lewis Hamilton már sokkal keményebb falat lesz számára, mint Robert Kubica vagy Nicholas Latifi volt, ugyanis a Mercedes hétszeres világbajnoka a sportág történelmének legeredményesebb versenyzője.

    „Russellnek érnek kell lennie” – folytatta Coulthard. „Lewist (Hamilton) nagyon nehéz lesz legyőznie, ugyanis ő az évtized egyik leggyorsabb versenyzője. Azonban ennek ellenére gondolom azt, hogy George-nak megvan a tehetsége ahhoz, hogy felvegye vele a versenyt” – zárta a skót, aki F1-es műsorokat is hajlandó lenne gyártani egy holland televíziós társaságnak.

  • Russell: Azt ígérték, egyenlő feltételeket kapunk Hamiltonnal

    Russell: Azt ígérték, egyenlő feltételeket kapunk Hamiltonnal

    A héten bejelentették, hogy George Russell a Mercedeshez szerződik 2022-re és Lewis Hamilton csapattársa lesz. A brit az Olasz Nagydíj csütörtöki sajtónapján elárulta, hogy ugyanolyan feltételeket kap, mint hétszeres bajnok csapattársa, legalábbis ez az, amit ígértek neki.

    „Egyenrangúak leszünk” – idézi Russellt a MotorsportWeek.com. „Ezt világossá tették számomra. Természetesen nagy reményeket fűzök ehhez, de tudom, hogy nem lesz könnyű Lewis mellett, hiszen ő hétszeres bajnok! A Mercedesszel való partnerségemet hosszú távúnak tekintem. A jövő évet nagyszerű lehetőségnek látom a tanulásra. A pályafutásunk különböző szakaszaiban vagyunk, de a cél az, hogy együtt vigyük előre a csapatot.”

    „A Mercedes már megtapasztalta a nehéz csapaton belüli viszonyt (Rosberg és Hamilton között)” – tette hozzá. „Világossá tették, hogy ezt nem akarják többé. Én sem akarom ezt. Nem tudjuk, hogy jövőre kinek lesz a legjobb autója. Szóval a legfontosabb dolog az, hogy együtt dolgozzunk, hogy 2022-ben erősek legyünk. Nagyon tisztelem Lewist, mert sokkal fiatalabb vagyok nála, és már akkor figyeltem őt, amikor még gokartoztam.”

  • „Tudom, ez a nap mit jelent” – Hamilton Russell szerződtetéséről

    „Tudom, ez a nap mit jelent” – Hamilton Russell szerződtetéséről

    Hamilton üdvözölte új csapattársát a Mercedesnél, miután George Russell hosszútávú szerződést írt alá a csillagos márkával.

    A brit világbajnok már korábban is dicsérte honfitársát, most is a fiatal tehetséget méltatta, és megosztott egy régi történetet vele kapcsolatban.

    „Emlékszem, amikor találkoztam vele fiatal korában, akkor még csak álmodott arról, hogy egy nap F1-es pilóta lesz. Én éppen akkor teljesítettem be ezt az álmom, szóval tudom, ez a nap mit jelent neki.”

    Egy kicsit degradáló ez, hiszen Russell már két éve a mezőny tagja, igaz, eddig – egy verseny kivételével – csak az általában a mezőny végén tanyázó Williams autójával mutathatta meg, mit tud. A nagyobb sikerekre pedig most lesz igazán lehetősége.

    „Ő jó példa a gyerekeknek arra, hogy az álmok valóra válnak, amikor teljes szívedből követed őket. Ezen keresztül érte el jogos helyét a csapatban.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalos: Russell lesz Hamilton csapattársa a Mercedesnél

    Hivatalos: Russell lesz Hamilton csapattársa a Mercedesnél

    Ahogyan arra számítani lehetett, a Mercedes George Russelt választotta az Alfa Romeóhoz távozó Valtteri Bottas helyére. A brit pilóta – aki a brackley-i istálló elmondása szerint egy több éves szerződést írt alá – ezzel élete lehetőségét kapja meg a Forma-1-ben, a csapattársa pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton lesz.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff mindig is magabiztos volt abban, hogy Russell beilleszkedése zökkenésmentes lesz majd és abban bízik, hogy a fiatal brit megalapozhatja majd a stuttgarti márka sikereit a Forma-1 vadonatúj érájában, ami 2022-től fog elkezdődni.

    „George minden alsóbb kategóriát megnyert, ahol részt vette és a Williamsnél töltött három szezonja egy kisebb fajta ízelítőt adott a számunkra abból, amit a jövő tartogat a számára itt a Forma-1-ben” – nyilatkozta az osztrák szakember a bejelentés kapcsán.

    „Most már mi tartozunk érte felelőséggel és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy gyorsan beilleszkedjen és megszokja az itteni munkakörnyezet Lewis (Hamilton) mellett, aki a sportág történetének legeredményesebb versenyzője. Ahogy pedig a kettőjük kapcsolata javulni fog, hiszem, hogy egy nagyon erős csapatot fognak alkotni és sikert sikerre fognak halmozni.”

    „Nagy megkönnyebbülés, hogy a 2022-es terveink most már nyilvánosságra kerültek és mindenki tud róluk. Most már azonban teljes mértékben az idén hátralevő 9 versenyre fogunk koncentrálni és arra, hogy mindkét bajnokságban a maximalizáljuk a lehetőségeinket.”

    Miután Russell első nekifutásra megnyerte a GP3-as és Formula 2-es bajnokságot, azonnal Forma-1-es ülést kapott a Williamstől a 2019-es szezonra. A grove-i istállónál azonban nagyon nehéz dolga volt, ugyanis a nagy múlttal rendelkező, patinás brit istálló soha nem látott mélységbe került és az egész évad során a mezőny végén tanyáztak.

    2020-ban sem volt ez másképpen, azonban a fiatal brit már ebben az évadban is megcsillogtatta a tehetségét az időmérő edzéseken, ami miatt megkapta a „Mr. Saturday” becenevet. Ebben az évben tulajdonosváltáson esett át a Williams, ami nagyon jó hatást gyakorolt a csapat eredményére. 2021-re a groveiak egy ütőképesebb konstrukcióval álltak elő az előző évekhez képest és Russell zseniális teljesítményt nyújt vele. Az időmérőn számos alkalommal került be a Q3-be, Belgiumban pedig megszerezte élete első dobogós helyezését a száguldó cirkuszban egy második hellyel.

    Russell  már évek óta vár a mercedeses lehetőségre, azonban most jött el ennek az ideje. 2022-ben magára öltheti majd az Ezüst Nyilak overálját és érdekes lesz megfigyelni, hogy a brit titán mire megy majd a Forma-1 történelmének legeredményesebb pilótája ellen.

  • Rosberg: Russell a Netflix stábja előtt írt alá a Mercedeshez

    Rosberg: Russell a Netflix stábja előtt írt alá a Mercedeshez

    A Sky Sports F1 szakértője és kommentátora, Nico Rosberg szerint George Russell a Holland Nagydíjon helyszínén, Zandvoortban írta alá a mercedeses szerződését Toto Wolff társaságában a Netflix kamerái előtt, akik már javában gyűjtik az anyagokat a Drive To Survive 4. évadához.

    A száguldó cirkusz pilótakeringőjének egyik legégetőbb kérdése, hogy vajon Valtteri Bottas vagy George Russell lesz Lewis Hamilton csapattársa a brackley-i istállónál 2022-ben. 2016 F1-es világbajnoka szerint azonban Zandvoortban pont került az ügy végére.

    Bottasnak az idei szezon végén jár le a szerződése az Ezüst Nyilaknál és sokak szerint idén nem nyújtott eleget ahhoz, hogy megérdemelje az újabb szerződéshosszabbítást. A finn ugyan az utóbbi időben jobb teljesítményt nyújt és a mostani Holland Nagydíjon harmadik lett Verstappen és Hamilton mögött, azonban Rosberg szerint Wolffot már semmivel nem fogja tudni már meggyőzni.

    „Ha már George Russellről van szó, akkor van vele kapcsolatban egy friss pletykám” – mondta Rosberg a Sky Sport F1 műsorában. „Egy bizony élő streaming szolgáltatót hívtak be Toto (Wolff) irodájába, hogy felvegyék azt, ahogyan aláír Russell a Mercedeshez. Jelen pillanatban ez a legújabb pletyka, ami a paddockban terjed.”

    A Mercedes osztrák csapatfőnöke a korábbiakban azt nyilatkozta, hogy addig nem fog döntés születni a Bottas-Russell ügyben, ameddig mindkettejük jövője biztos nem lesz. Habár Russell Zandvoortban tett nyilatkozata ennek valamilyen szinten ellentmond, ugyanis a Williams brit pilótája nemrégiben azt mondta, hogy már tudja, melyik F1-es csapatot erősíti majd 2022-ben.

    Ha Russell tényleg a Mercedeshez fog szerződni, akkor Bottas nagy valószínűséggel ahhoz az Alfa Romeohoz fog szerződni, ahonnan Kimi Räikkönen az év végén véglegesen vissza fog vonulni a Forma-1-ből.

  • Button szerint az esetleges Russell-Hamilton párosnak teljesen más lesz a dinamikája

    Button szerint az esetleges Russell-Hamilton párosnak teljesen más lesz a dinamikája

    Jenson Button úgy véli, hogy a Mercedes két pilótája közötti dinamika drámaian megváltozik majd, ha a csapat úgy dönt, hogy 2022-re George Russellt szerződteti Lewis Hamilton mellé.

    Russell várhatóan Valttreri Bottas helyére érkezik a Mercedeshez, Hamilton csapattársaként, bár ezt a csapat még nem erősítette meg.

    Ha a Mercedes valóban szerződteti Russellt, Button úgy érzi, hogy ezzel évek óta először, újra nőne a nyomás Hamiltonon.

    Button egy évtizeddel ezelőtt Hamilton csapattársa volt a McLarennél, közöttük meglehetősen kiegyenlített volt a helyzet a három együtt töltött év alatt, és Button úgy véli, mindkét versenyzőn nagy lesz a nyomás, hogy már a szezon elejétől fogva jól teljesítsen.

    „George-ra nagyobb nyomás nehezedik majd, mert egy olyan csapathoz kerül, amely számos világbajnokságot nyert, a hibrid korszak minden bajnokságát” – mondta Button a Sky Sportsnak.

    Nico Rosberg 2016 végi távozása óta Hamilton csapattársa Bottas, aki egyértelműen alárendelt szerepben van, Button azonban kételkedik abban, hogy Russell ugyanezt a szerepet fogja játszani.

    „Lewis esetében ez nyomást helyez a vállára, mert még sosem volt olyan fiatal nagymenő a csapatában, akit le kellett volna győznie” – mutatott rá Button.

    „Ez egy teljesen más dinamika, mint amit eddig a brit versenyzőkkel láttunk csapattársként, Lewis és én voltunk azok, szóval nagyon izgatottan várom ezt a harcot, ha megtörténik.”

    „Lewisnak is nagyszerű lesz, mert ez egy újabb kihívás lesz számára.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff utalt arra, hogy a döntés már megtörtént, de nem erősítette meg, hogy Bottas, vagy Russell mellett tette-e le a csapat a voksát.

    „Végig kell menni a folyamaton, lépésről lépésre kell haladni, és majd akkor jelentjük be, amikor már van mit bejelenteni” – idézte Wolffot a Sky Sports.

    „A folyamat lényege, hogy mindenki jó helyen legyen, és minden szerződés aláírásra kerüljön.”