George Russell elmondta, hogy hajlandó feláldozni a rövid távú sikereket a hosszú távú jobb karrierért, és nem érzi úgy, hogy azért van a csapatnál, hogy ellopja Lewis Hamilton „koronáját”.
A Mercedes új pilótája tisztában van azzal, hogy a csapaton belül kialakulhat egy narratíva az ő és a hétszeres világbajnok dinamikája körül. A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen pedig azt jósolta, hogy Hamilton „ingerült” lehet, ha a környezet nem érett meg a csapatmunkára az Ezüstnyilaknál.
Russell ehelyett inkább a nagyobb képet szeretné nézni, miszerint ha meg akarja valósítani álmát, hogy bajnoki címet szerezzen, akkor ehhez le kell győznie Hamiltont. Továbbá azt mondja, hogy ők ketten jól kijönnek egymással.
„Tény, hogy Lewis és én jó kapcsolatban vagyunk” – mondta Russell a GQ magazinnak.
„Kicsit kiforgatják a szavaimat, hogy egy-egy szalagcímet elsüthessenek, például hogy megpróbálom elvenni Lewis koronáját, vagy bármi ilyesmi. De én nem így érzem. Azért vagyok az F1-ben, mert világbajnok akarok lenni, ez nyilvánvaló. És ha világbajnok akarok lenni, akkor mindenkit le kell győznöm – Lewist is beleértve.”
A csapatfőnök Toto Wolff úgy hasonlította össze őket, hogy rövid távon mester és tanítvány stílusú kapcsolatuk van, Russell pedig kifejtette, hogy ő hajlandó hosszú távban gondolkodni, ha ez azt jelenti, hogy nagy dolgokat érhet el a Forma-1-ben.
Russell úgy érzi, még bizonyítania kell
Tekintettel arra, hogy a küszködő Williams csapatnál eltöltött ideje alatt kevés pontot szerett, hozzátette, úgy érzi, bizonyítania kell, és meg kell mutatnia, miért bízik benne a Mercedes.
„Nyerni akarok… nyilvánvalóan” – mondta. „Ma nyerni akarok. De ha azt a választást adják nekem, hogy ma nyerjek, és átlagos legyen a jövőm, vagy ma még csak tanuljak, és aztán 10 évig sikeres legyek – könnyű a választás.”
„Az emberek megkérdezik tőlem, hogy ‘mi a célod idén?’, és én sosem mondom, hogy ‘világbajnok akarok lenni’. Ez nyilvánvaló.”
„Hogyan akarsz világbajnok lenni? A folyamaton kell dolgoznod. Én egy olyan F1-es versenyző vagyok, aki 60 futamból mindössze 20 pontot szerzett pályafutása során.”
„Csak azért, mert aláírtam minden idők statisztikailag legnagyobb csapatához, ez ma még nem jelent semmit.”
„Minden idők legnagyobb versenyzője ellen indulok – meg kell mutatnom és be kell bizonyítanom az embereknek, hogy okkal szerződtettek le.”
George Russell szerint még az is benne van a pakliban, hogy nem tudják gyorsan orvosolni a problémáikat.
A Red Bull és a Ferrari eddig az éllovas, míg a harmadik erőt a Mercedes képviseli. A csillagosok több problémával is szembe találták magukat az első futamon, ám a delfinezés a leglátványosabb mind közül.
Wolff azonban állítja, motorfronton nincs akkora szakadék az első három között:
„Nem hinném, hogy jelentős különbség lenne a motorok között, bár a Ferrari előrelépése elég szembetűnő.”
A 23 éves fiatalt viszont jobban aggasztja a pattogás, mint a motorikus különbség:
„Ígéretes azt látni, hogy mások is ezzel küszködtek és sikerült megoldaniuk a problémát. Ez azt jelenti, hogy létezik a megoldás. Viszont mi még nem találtuk meg. Zseniális lett volna, ha már a teszten kiküszöböljük ezt, hiszen rengeteg kört megtettünk. Reméljük minél hamarabb megoldást találunk a gondjainkra. Ha ez nem sikerül, akkor az év végéig is velünk maradhatnak a problémák.” – nyilatkoztaRussell.
Amikor George Russell a Mercedeshez igazolt, sokan azt várták, hogy majd futamgyőzelmekért és bajnoki címért harcol 2022-ben, azonban az első versenyhétvégéjén nem tűnik annyira optimistának, és nem igazán van megelégedve a W13-al.
„Nagyon le vagyunk maradva a Red Bulltól és a Ferraritól” – nyilatkozta csalódottan. „Még az AlphaTauri és az Alfa Romeo is tartja velünk a tempót, vagy még gyorsabbak is. Szóval igen, lesz egy kis dolgunk.”
A Mercedes természetesen előszeretettel kicsinyítette saját esélyeit az elmúlt években, de a második edzést negyedikként záró Russell azt bizonygatta, hogy egy másodperccel le vannak maradva a riválisoktól. Ráadásul Lewis Hamilton mindössze 9-ként zárt, Mick Schumacher Haas-a mögött.
A pénteki nap után egyébként maga a hétszeres világbajnok is elmondta, hogy bizony most nincsenek győzelmi esélyeik.
Max Verstappen volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik Sergio Pérez lett.
Elsőként a technikai hibákkal küszködő Alfa Romeo hajtott ki a pályára két versenyzőjével. Addig a többiek nyugodtan készülődtek és figyelték az eseményeket.
A két Ferrari lágykeverékű abroncsokon az élre ugrott, míg a McLaren és az Aston Martin a sárga oldalfalú abroncsokkal kísérletezett. Max Verstappen mindeközben elvette az első helyet, és maga mögé utasította a Scuderiát.
Charles Leclerc előcsalogatta a sárga zászlót is. A monacói versenyzőt a szél tréfálta meg, így a pálya széléről szedte össze autóját. Mivel megtudta fogni a Ferrarit, folytathatta tovább a munkát.
Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, őt Leclerc és Sainz követte. Az első 10-be még Sergio Pérez, Lewis Hamilton, Kevin Magnussen, George Russell, Valtteri Bottas, Mick Schumacher és Guanyu Zhou fért be.
Yuki Tsunoda technikai problémákba ütközött, még a garázsból sem tudott kihajtani. A japán versenyző a kormányára panaszkodott és olaj szagot is érzett.
Lewis Hamilton is megvillantotta magát, így felért a második helyre, ám Sainz gyorsan elvette tőle a pozíciót. George Russell tovább fokozta a tempót, és az élre is állt.
A Red Bullnál megszenvedtek a kerékcserénél, míg a Ferrari veszélyesen engedte ki Sainzot, így vizsgálják az esetet.
A Haas és az Alfa Romeo is megvillant, ám a legjobb időt Max Verstappen szolgáltatta. A második pozíciót Charles Leclerc szerezte meg, míg a harmadik Sergio Pérez lett. George Russell a negyedik helyig csúszott vissza, míg mögöttük Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Kevin Magnussen, Valtteri Bottas, Guanyu Zhou és Lance Stroll lett a sorrend.
Miután öt évet töltött Lewis Hamilton mellett a Mercedesnél, őszinte vallomást tett Valtteri Bottas. A svájci Blicknek beszélt a finn erről, aki 2022-re elvesztette ott a versenyülését, és az Alfa Romeóhoz igazolt:
„Volt a gyárban egy találkozónk 2021 decemberében. Mindenki ott volt, és én nagyon hangosan kimondtam: „Lewis, te jobb vagy nálam!„.
Ritka beismerés ez egy F1-es pilótától, de a 32 éves versenyzőnek nem okoz gondot beismerni, hogy alulmaradt a történelem vitathatatlanul legjobb versenyzőjével szemben. Így folytatta, és ezzel gyakorlatilag üzent is utódjának, George Russellnek:
„Jobb napokon meg tudnám verni Lewist, nem okozna gondot. Ugyanakkor az ő alapszintje olyan magas, hogy csak úgy simán kihúzta magából a szükséges teljesítményt. A következő pilótáknak, akik mellette vannak ugyanabban a csapatban, szintén nehéz lesz őt legyőzni egy szezonon át. Ezt baromira nehéz elfogadni, mert minden versenyző nagyon nagyra tartja magát.”
Ennek ellenére örül, hogy most már egyértelműen a Sauber által irányított Alfa Romeo első számú pilótája lett, a kínai újonc Guanyu Zhou mellett:
„Amennyiben hibázom ezen szezonban, nem kell aggódnom amiatt, hogy meghosszabbítják-e majd tovább a szerződésemet. Ez jó érzés, erősíti az önbizalmam és persze sarkallja az embert. Több évre szerződtem.”
Az, ha nem a Forma-1 legjobb csapatánál versenyzel, a nyomás szintje is kellemesebb, ismeri el Bottas:
„Természetesen megtiszteltetés vezetni a Mercedesnél. De aligha van más istállónál ekkora nyomás. Főleg, mert Lewis Hamilton mellett vagy. Majdnem minden edzésen összehasonlítanak vele.”
Elutasította azt a teóriát is, mely szerint Hamilton pusztán a puszta versenyzői tehetség és az ösztönök alapján megél a Forma-1-ben, míg a Bottashoz hasonló pilóták sokkal keményebben dolgoznak:
„Tévedésben vannak. Lewis talán még keményebben dolgozik zárt ajtók mögött, mint a pályán. A versenyhétvégéken minden szabad percét arra használja fel, hogy fittségi szempontból csúcsformában maradjon, és minden célzott kérdést feltesz az összes megfelelő szakembernek. Nincs nála elvesztegetett idő.”
A Forma-1 nemrég megmutatta a 2022-es évad nyitóvideóját.
Már hozzászokhattunk ahhoz, hogy a pályán zajló események közvetítése előtt egy rövid kis anyag keretein belül megmutatják a versenyzőket. Az idei év audiovizuális tartalma is elkészült, amit már meg is mutatott a sportág.
A felvételen először Guanyu Zhou tűnik fel, majd szép lassan elérünk a tavalyi világbajnokhoz, Max Verstappenhez. Ezúttal nemcsak a versenyzőket láthatjuk, a konstrukciók is feltűnik egy pillanat erejéig.
A bemutatás során George Russell eléggé korán mutatkozik meg, míg Charles Leclerc a hétszeres világbajnokot és a holland pilótát vezeti fel.
Megérkezett a Drive to Survive negyedik évadjának utolsó elemzése, ahol is jobban kifejtük a véleményünket a sorozatról.
Az első felvonásban a Forma-1 és a Netflix múltja került előtérbe, az első öt rész vizsgálata mellett. Most folytatódik a móka, ugyanis még vissza van az szezon második fele.
Aki még nem olvasta az első felét az évadkritikának, az ide kattintva érheti el.
Spoiler Alert!
A lehetőségek tengerében:
George Russell és a Mercedes.
A fiatal brit versenyző már régóta készül a csillagosokhoz. A visszajátszások során végre belekerült a sorozatba az a pár képkocka is, mikor 2020-ban, a Szahíri Nagydíjon Lewis Hamiltont helyettesítette. Russell végül az Ezüst Nyilak hibája miatt nem nyerte meg a versenyt, ám kapott némi ízelítőt a topcsapatból.
Fotó: Williams Racing
Megismerhettük jobban Jost Capitót is, aki Claire Williams távozása után került a csapathoz. Ugyanakkor jó húzás volt az egykori csapatfőnököt is megszólítani. A német vezető lazán, ám mégis szigorral irányítja a Williamst. Kapott pár képsort Nicholas Latifi is, bár inkább Russell helyzete foglalkoztatta a Netflixet (legalább ebben az évadban szerepet kapott).
Plusz pont jár a készítőknek azért, amiért megmutatták, hogy örült az első williamses pontjainak a brit, sőt, még a dobogós helyezés ünneplését is láthattuk. Ám jobban ki lehetett volna fejteni, miképp is végzett a második helyen a 23 éves pilóta.
Mindeközben a 8. részben a narratíva az imolai ütközésre volt felfűzve. Valtteri Bottast sikerült ugyanis kiütnie Russellnek. Míg a finn a helyéért küzd, addig ellenfele mindent megtesz, hogy eléjre célját.
Wolff nem tudja mit tegyen. Nem tetszett neki Russell magatartása az ütközés során, így nem biztos abban, hogy magukhoz vegye a fiatalt. Bottas mindig jó „szárnysegédként” viselkedett, ám egy ifjonc pilóta nem feltétlenül fog annyira alkalmazkodni. Silverstone-ban mindenki arra számít, hogy bejelentik a 23 éves versenyzőt, még az F1 is említést tesz róla. Ám a Mercedes cáfolja a híreket, ami az érintettnek nagyon rosszul esik.
Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas
Lewis Hamilton többször is kampányol a nastolai mellett, ám Russell teljesítménye meggyőzi az osztrák csapatfőnököt. A Holland Nagydíj után el is mondja a jó hírt a britnek.
Bottas eközben a barátnőjével beszéli meg jövőjét és Wolff monacói lakásába látogat. Russell hasonló módon jár el egy étterembe. Ám ezek a „családi” pillanatok egy kissé mesterkéltnek tűnnek. Russell némileg a zabolázatlan tinédzser szerepét kapja, holott a versenyző nagyon is következetes és higgadt. Egy hibát vétett Imolában, mégis a sorozat azt hangoztatja, hogy némileg meggondolatlan és forrófejű.
Azonban arról egy szó sem esik, hogy a nagy hír bejelentése után mi lett Bottasszal, vagy ki érkezik a Williamshez.
Távol az otthontól, és a visszatérés:
Yuki Tsunoda személye és beilleszkedése, Esteban Ocon felemelkedése.
A japán versenyző nem igazán boldog Milton Keynesben. A város unalmas, sokat kell edzeni és emellett még rendet is kell tartani. Az első néhány versenyen jó az összkép, ám utána a megforgások és a törések veszik át a főszerepet.
Minden fiatal pilótának fontos az, hogy megvesse a lábát a Forma-1-ben. Bekerülni is nehéz, ám megtartani a helyet, még nehezebb. Ezt mondja Franz Tost is, aki kedvesen, mégis szigorúan áll az új versenyzőjéhez.
Fotót: Peter Fox/Getty Images / Red Bull Content Pool
Tsunodának a keleti ízek is hiányoznak. Amikor először kóstolta meg az angol konyha egyik legikonikusabb művét (fish and chips), nem igazán volt elragadtatva. Szókimondó stílusa és bohókás énje, viszont megnevetteti a nézőt. Pierre Gasly is elmondja, pont azt szereti csapattársában, hogy nem kertel, ami a szívén az a száján.
Ugyanakkor a rádióban is sokat káromkodik a 20 éves pilóta. Ennek egyszerű oka van. A mérnökeitől tanult meg angolul az évek során (na meg a Valorantból), így nem rendelkezik még szofisztikált szókinccsel.
Azonban költöznie kell Faenzába, ahol minden egyes óráját beosztják.
Esteban Ocon visszatért a Forma-1-be egy év kihagyás után. Az Alpine-nál megtalálta számításait, Fernando Alonsóval is jól ki jön, továbbá első futamgyőzelmét is megszerezte a Hungaroringen.
Világbajnoki csaták:
Egymásnak feszülő ellenfelek, és a híres Abu Dhabi Nagydíj.
Összedarálva ismét megkapjuk hogyan is jutott el az utolsó három felvonásra a két bajnok aspiráns.
Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool
Wolff és Horner a családjával beszéli át a dolgokat, míg a Mercedes oldaláról láthattunk egy kis részletet a szárny megóvásáról.
Az utolsó előtti futam eseményei miatt pontegyenlőséggel fordulnak a szereplők a mindent eldöntő megmérettetésre.
Az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéje részletesebben jelenik meg. Az időmérő és a futam eseményeit nem idézném fel, hiszen az elmúlt három hónapban eleget olvastuk, láttuk, és hallottuk. Azonban nem adott annyi pluszt a történésekhez a DTS. Láthattuk a Red Bull örömét, azt hogy pár pilóta (a szezon főszereplői) kire tippel, de ezen felül semmi extra.
Pozitívumok:
A Netflix még mindig mesterien prezentálja a sorozatot. A képi megjelenítés tökéletes, a vágások szépek és az audio is kifogástalan. A Haas F1 drámája, Günther Steiner és a hegymászás allegóriája, valamint Yuki Tsunoda vitte el számomra jó irányba az évadot. Susie Wolff és Geri Horner egy-két megjegyzése is remekül betalált. Max Verstappen ugyan nem akart részt venni a sorozatban, ám hiányát jól megoldották. Bemutatni Lewis Hamilton és a Mercedes tanakodását az óvni készülő Red Bull-lal szemben, kiváló ötlet volt. Még több ilyet!
Ami kimaradt:
Ez a lista hosszabb lesz a pozitívumoknál. Először is az Alfa Romeo, mintha nem is létezett volna Kimi Räikkönnel és Antonio Giovinazzival. Meg sem említették, hogy a távozó finn helyére Bottas kerül, míg az olasz ülését Guanyu Zhou veszi át. Alexander Albon visszatérése is elmaradt. Az Aston Martin versenyzői egy-két képkocka erejéig feltűntek, sőt talán még egy mondatot is elmondhattak, ám az ő történetüket nem élhettük át a sorozatban.
Fernando Alonso csak Esteban Ocon kapcsán került elő, holott a spanyol is érdekes és mozgalmas évet tudhat a háta mögött.
A szárny botrány kevés pillanatot kapott, ahogy a Brazil Nagydíj is. Verstappen büntetése viszont nem került bele a sorozatba. A meg sem történt belga versenyt és annak botrányát szintén elfelejtette a Netflix, ahogy Lando Norris szemszögéből sem nézhettük meg az Orosz Nagydíjat (az, hogy az első rajtkockából indult, szintén nem volt megemlítve). Ehelyett háromszor átélhettük Bottas hibáját a Hungaroringen, az ütközését Imolában, valamint a monzai Hamilton-Verstappen balhé is többször szerepelt.
A Mercedes óvása az évadzáró után még csak egy sort sem kapott. Sőt, én megnéztem volna azt is, hogyan fut a Ferrari segíteni a csillagosoknak a futam után leszedni Bottas kerekét Monacóban.
Konklúzió:
A 2021-es évad rengeteg nyersanyaggal látta el a Drive to Survive készítőit. 22 verseny eseményeit nem is lehet 10 részbe összesűríteni, de a nagyobb volumenű történések egy része még csak egy mondat erejéig sem tűnt fel a sorozatban. Az új szabályváltozásokra sem utalnak sokat.
A tipikus jó és rossz oldal megjelenítése itt is érződik, valakivel együtt kell érezni, valakin meg kell lepődni, hogy ilyen viselkedést tanúsít, sőt valakit meg is kell sajnálni. A narratíva egy síkú, kevés alkalommal mutatja be a történéseket mindkét fél oldaláról.
Christian Horner szerepeltetése lehet negatív és pozitív is. A motivációit hallgatni érdekes, de az, hogy mindenről is elmondja a véleményét, nem feltétlenül. Inkább az adott szituációban szereplőket kellene többször megszólítani.
Egyszer nézhető, és lapos lett a negyedik évad. Az irány sajnos nem jó, bár ferdítés most talán kevesebb volt az előző évadokhoz képest. Ha lesz következő szezon, akkor át kell gondolni merre menjenek tovább. Lehet, hogy új nézőket vonz be a sorozat, viszont ha végig követik a szezont, akkor már ők is csalódni fognak. Nincs plusz információ, sőt többeket ki is hagytak.
Jól indult az első évaddal, ám a negyedik szezon nem váltotta meg a világot. Talán az újdonság varázsa miatt lett sikeres az alkotás akkor? Vagy valóban jobban lett megcsinálva?
Számomra ez a szezon 3,6-os. Nem jó, de nem is tragikus.
Max Verstappen elbagatellizálja a tesztelési formájukat, és utalt rá, hogy egyik csapat sem terítette ki a kártyáit.
Ugyan ő érte el a bahreini teszt leggyorsabb idejét, Max Verstappen nem hajlandó elragadtatni magát, és ragaszkodik ahhoz, hogy egyik csapat sem mutatta meg az igazi tempóját. Ő akkor jelentette ki mindezt, amikor a Mercedes újra lefitymálta az esélyeiket, Lewis Hamilton pedig azt állítja, hogy szerencsés lesz, ha a győzelmekért harcolhat, nemhogy a bajnoki címért.
A brit jóval hátrébb végzett az összesített időmérőn – a 16. helyen -, mint csapattársa. George Russell az 5. helyen végzett, bár több mint egy másodperccel elmaradva a világbajnok tempójától, de ugyanúgy, a C5-ös keveréken.
Szem előtt tartva az ősi mondást, amely arról szól, hogy ahhoz, hogy első legyél, először célba kell érned: a W13-as kezelhetősége rossz, ugyanakkor a második legtöbb kört teljesítette. Ami azonban az egyenes tempót illeti, Verstappen az F1TV-n megerősítette, hogy korai lenne még arról nyilatkozni:
„Jelenleg senki sincs teljes időmérős beállításokon. Persze, jobb kevés üzemanyaggal, és igazából többel az autó egy kicsit lusta, és nem is igazán csinál sokat, de ez mindenkinél így van. A fő hangsúly a gumikon volt, amelyeket a jövő héten fogunk használni. Az autót jónak éreztem, és végigcsináltuk a tervezett programunkat, ami szerintem mindig pozitív. Az új alkatrészek, amelyeket ma tettek fel, szintén jól működtek, az ember mindig ebben reménykedik. Remélhetőleg megtartjuk őket a versenyre is.
„Barcelonához képest ez egy előnyösebb pálya. Tudod, durvább a felület, melegebbek körülmények és a többi. A pálya elrendezése miatt teljesen más érzés, itt menni, mint Barcelonában. Ugyanakkor azt hiszem, sokkal többet tanultunk az autóról, így gyorsabbá tettük azt. Szerintem ez az, amit az ember akar.”
„Mindig ez van. Ha valaki jól teljesít, vagy van egy olyan csapat, amelytől mindenki azt várja, hogy jól teljesítsen, akkor ő: „Ó, dehogy, egyértelműen nem mi vagyunk a favoritok.”. Aztán egy héttel később, amikor jól mennek a dolgaik, hirtelen azt mondják: „Ugyan, de mi egy hét alatt teljesen megfordítottuk a dolgokat. Nem normális, elképesztő munka. Köszönet érte mindenkinek a gyárban…”
A Ferrariról viszont ennyit mondott:
„Egyértelműen stabil az autójuk most. Jól állnak a dolgaik, nekik is nagyon kevés problémájuk volt. Meglátjuk majd a jövő héten, hogy ki a leggyorsabb, de eddig nagyon jó tesztjük volt. Az elmúlt két év nem volt túl jó nekik, így automatikusan kicsit korábban kezdtek el fejleszteni az idei szezonra, mint néhány más csapat. Természetes, hogy ők korábban kezdtek a 2022-es autóval, mint mi, de ez így is rendben van. Végsősoron ezeknél az új autóknál a szezon közbeni fejlődési ütem lesz a legfontosabb.”
Ezen felül az Alpine új színben pompázott, ugyanis a BWT kapcsán megalkotott rózsaszín festést is előhúzták a kalapból.
Az első legszembetűnőbb másolás is megtörtént, ugyanis a Ferrari a McLaren által alkalmazott padlólemezzel tűnt fel a pályán.
Nicholas Latifi gyakorlása azonban nem tarott sokáig. A Williams hátsó fékjei lángra kaptak, így a 12-es kanyarban megpördült a kanadai pilóta. A versenyző is besegített az oltásba. Érvénybe lépett a piros zászló.
Jó pár perc elteltével folytatódhatott a munka, miközben a csapatok a közösségi médiás felületeiken a ma megjelent Drive to Survive 4. évadát reklámozták.
Az Aston Martin is problémákba ütközött, mivel Sebastian Vettel konstrukciója is megállt a pályán. A Haasnak is előbb kellett befejeznie a munkát, ugyanis náluk is gondok akadtak.
A négyszeres világbajnok visszatért a pályára, ám a munkát nem tudta folytatni, ugyanis az előre eltervezett program szerint a piros zászlóra felhívó LED táblákat tesztelte az F1. Nem tartott sokáig a gyakorlatozás, ám Valtteri Bottasnak megtetszett a szín, így előcsalogatt azt. Az Alfa Romeo is megállt a pályán.
Így Esteban Ocon bizonyult a leggyorsabbnak, a francia pilótát Charles Leclerc és Max Verstappen követte a tabellán. A legtöbb kört George Russell (67) teljesítette délelőtt a Mercedesszel
Nikita Mazepin elárulta, hogy ki az a négy Forma-1-es versenyző, aki támogató üzenetekkel keresték meg őt a Haastól való távozása után. Mindeközben a 2022-es Forma-1-es szezon egyre közelebb, a csapatok Bahreinben tartják a hivatalos előszezoni tesztet a március 20-i szezonnyitó előtt.
Sajnos a Haasnál az előszezon nagy részét azzal töltötték, hogy megpróbálták kontrollálni az Oroszország ukrajnai inváziója miatt kialakult helyzetet. Miután a barcelonai csoportos shakedown tesztek utolsó napján eltávolították a főszponzoruk, az Uralkali logóit a VF-22-esről, valamint az orosz zászlós színeket, a Haas ezt követően megszakította a kapcsolatot nemcsak a céggel, hanem az immár korábbi orosz pilótájukkal, Nikita Mazepinnel is.
Mazepin kifejezetten rosszul érezte magát a Haas döntése miatt, majd elárulta, hogy a Forma-1 19 jelenlegi versenyzője közül csak négyen keresték meg őt a mezőnyből. Akik ezt megtették, ők a mercedeses George Russell, a Red Bull-os Sergio Perez, a Ferrari pilótája, Charles Leclerc és az Alfa Romeo versenyzője, Valtteri Bottas. Nekik hálás a támogató üzenetekért. Mazepin erről egy videókonferencián beszélt:
„Nagyra értékeltem azon kevés versenyzőt, aki kifejezte támogatását irántam. Sergio, Valtteri, Charles és George mind kapcsolatba léptek velem. Tudják, hogy milyen kiélezett a helyzet, és megmutatták hogy támogatnak, miután elvesztettem a versenyzés lehetőségét. Az üzenetek nem politikai jellegűek voltak, hanem csak személyesek – hogy fel a fejjel, mert sportolók törtek össze, és életek mentek tönkre egy ilyen döntés után. Azt is szeretném hozzátenni, hogy hálás vagyok a támogatásukért, mert a Forma-1 felé vezető hosszú úton ők, mindannyian kockáztatták, hogy elveszítik a helyüket, és ténylegesen támogatnak engem ezen időszakban, amikor elvesztettem az álmomat, és elvesztettem a versenyülésemet.”
A videokonferencián Mazepin azt is megerősítette, hogy az Uralkalival közösen létrehozzák a „We Compete as One” alapítványt, amely olyan sportolókat fog támogatni, akiket megakadályoztak abban, hogy élsportban versenyezzenek:
„Mindannyian tudjuk, hogy egy sportoló karrierje rövid, és hogy évekig tartó intenzív áldozatvállalás kell hozzá, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen. Amikor ezt a végső jutalmat elveszik, az lelombozó. Ugyanakkor senki sem gondol arra, hogy mi lesz ezután ezekkel a sportolókkal. Ezzel fogok törődni.”
Ezzel azonban Mazepin gondolatvilágában még nem ért véget a Forma-1-es fejezet. Sőt, megerősítette, hogy nem fog más sorozatban helyet keresni, és továbbra is nagyon nyitott a jövőbeli F1-es lehetőségekre:
„Egyáltalán nem tekintem a Forma-1-et egy lezárt fejezetnek. Versenyre kész állapotban fogok maradni. És készen állok majd arra, hogy elvállaljak egy lehetőséget, ha az megérkezik. Jelenleg pedig csak az F1 a vízióm, más kategória nem érdekel. Nem tervezem azt, hogy különböző sorozatokban és bajnokságokban vegyek részt. Most minden figyelmemet és időmet arra fogom összpontosítani, hogy ezen alapítványommal dolgozzak, amit létrehoztam.”
Amennyiben visszatérne a királykategóriába, akkor Mazepin szerint elengedhetetlen a csapatba vetett bizalom, ami most már nincs meg a Haasban:
„Nem akarok olyan alakulatnál lenni, amelyik nem akar engem. A Forma-1 veszélyes sport, és meg kell bíznod abban az istállóban, amellyel dolgozol. Ez biztonsági kérdés, és elmondhatom, hogy nem bízom bennük.”