Címke: George Russell

  • Russell: A problémáink 99 százelékát egyetlen dologgal ki lehetne javítani

    Russell: A problémáink 99 százelékát egyetlen dologgal ki lehetne javítani

    George Russell szerint a Mercedesnek a delfinezés problémáját kellene megoldania, ezzel pedig egy csapásra minden gondjuk elillanna.

    A legutóbbi nyolc szezon konstruktőri bajnoka az idei évad első két versenyén látványosan szenvedett magához képest, és hiába állnak jelenleg is a bajnoki 2. helyen, a Ferrari és a Red Bull most más liga. A W13 legnagyobb problémája az egyenesekben jellemző pattogás. Hamilton legutóbb tizedik lett az autóval, míg Russell mindkét versenyen a legjobb ötben végzett.

    „A garázs Lewis felőli oldalán valószínűleg konzervatívabbak voltak a beállításokkal, mint mi” – vélekedett csapattársa helyzetéről Russell. „Ez volt a különbség, és ez egy nagyon finom határvonal a megfelelő és nem megfelelő tartomány között. Nagyon sok tényező játszik ebben szerepet, és néha megváltoztatjuk a beállításokat, mert azt hisszük, hogy javulni fog a helyzet, de ettől csak rosszabb lesz. Nagyon sok a változó az autó mechanikai merevsége, a padlólemez merevsége, a padlólemez kialakítása, és a gumiabroncsok nyomása terén is.”

    Russell elmagyarázta azt is, milyen hatással van az aerodinamikai teljesítményre a motorbeállítás megváltoztatása: „Minél gyorsabban mész, annál rosszabb lesz, így ez megnehezíti a kvalifikációt, mert a motorokat maximális teljesítményre állítjuk, hogy gyorsabbak legyünk az egyenesben. Ez több leszorítóerőt és több delfinezést okoz, így szinte meg kell előznünk ezt a problémát. A versenyen is több leszorítóerő van zárt DRS-nél. Ez egy másik tényező, amit figyelembe kell vennünk, szóval még mindig tanulunk, és ezért vagyunk messze az optimálistól. Ha megoldjuk a delfinezést, az a problémáink 99 százalékát megoldja.”

  • „A Mercedes már nem az a csapat, amely tudja mit csinál”

    „A Mercedes már nem az a csapat, amely tudja mit csinál”

    David Tremayne szerint a Mercedes már nem olyan csapat, amely tudja, hogy mit csinál.

    A csillagosok idén nem tudnak harcba szállni a győzelemért. Ugyan Lewis Hamilton felállhatott a dobogó harmadik fokára Bahreinben, ám az eredményt inkább a szerencsének köszönhette, mintsem az autó teljesítményének.

    Az Ezüst Nyilak második fordulója még rosszabbul sikerült. A hétszeres világbajnok már a Q1-ben kiesett, míg a futamon csak egy pontot szerzett. George Russell mentetette meg némileg a csapat becsületét azzal, hogy az 5. helyen ért célba.

    Tremayne szerint a Mercedesnek kockáztatnia kellett, mivel tudták, hogy nem elég jó a tempójuk Jeddah-ban. Ám a hazardírozásuk nem jött be végül.

    „A Mercedes már nem az a csapat, ami tudja pontosan mit kell tennie. A problémáik arra kényszerítők őket, hogy a sötétben tapogatózzanak.” – idézi az újságírót a Formula1.com

    A brit szakértő szerint a Red Bull és a Ferrari a saját fegyverével vágott vissza a csillagosoknak. A 2022-es új ground effect szabályozásig az Ezüst Nyilak mindig az alacsony hasmagasságot választották, míg a Scuderia és a Bikák magasabbra emelték autójukat. Most, hogy az új regula megköveteli az alacsonyabb rake alkalmazását, a Mercedes már gondban van.

  • Russell kiadta az ukázt, javulniuk kell

    Russell kiadta az ukázt, javulniuk kell

    George Russell szerint semmi sincs még veszve, de nagyon hamar rendet kell rakniuk, ha ezt később is el szeretné mondani.

    Talán némileg meglepő módon George Russell az a Mercedes-pilóták közül, aki több pontot tud felmutatni két futam után. De még az ő lemaradása is 23 pont a világbajnoki tabella élén álló Charles Leclerc-hez képest. 22 pontját egy negyedik és legutóbb Szaúd-Arábiában egy ötödik hely adja. Russell tudja, hogy nagyon hosszú a szezon, hiszen huszonegy futam még mindig hátra van. De sürget az idő.

    Két versenyt telt csak el. Nyilván nem szálltak még el az esélyeink” – fogalmazott racionálisan George Russell. „De hamarosan javulnunk kell, ha az esélyünket továbbra is meg szeretnénk tartani. Ellenkező esetben még az esélyünk sem lesz meg. Fel nyilván nem adjuk, elvégre még így is mi voltunk a harmadik legjobb csapat.

    Annyira világvége-hangulat azért még nincs. „Fogalmam sincs, hogy fog alakulni a következő néhány futam, de ha mondjuk a következő 6-7-8 során is csak ilyen teljesítményre leszünk képesek, akkor is lesz esélyünk a végén. Emellett pedig nem látom az okát, miért ne tudnánk megfordítani a bajnokság alakulását.

    Arról már szó esett, hogy a vb-éllovas Leclerc-hez képest 23 pont George Russell hátránya. A közvetlen riválisok közül Sainz 11, de Verstappen például mindösszesen öt ponttal van az angol előtt.

  • A szezon előtt, őket tippeltétek idei új F1-győzteseknek

    A szezon előtt, őket tippeltétek idei új F1-győzteseknek

    Az idei 21 fős mezőnyből (a Vettelt helyettesítő Hülkenberget is számításba véve) 10-en vannak, akik már állhattak legalább egyszer a Forma-1-es dobogó legfelső fokán.

    A minap – még a szezonkezdés előtt – arról kérdeztünk titeket, hogy szerintetek ki, vagy kik lesznek azok, akik idén csatlakoznak ehhez a díszes, tízes társasághoz. Vagyis kik szerezhetik meg idén legelső F1-es győzelmüket.

    Erre a legesélyesebbnek Carlos Sainzot láttátok, ami valóban reális lehet, hiszen az eddigi két versenyen dobogóra állt.

    A második helyre George Russellt futtattátok be. Ez is reális lehet – vagy legalábbis az volt szezonkezdés előtt -, bár jelenleg a Mercedes nincs a helyzet magaslatán.

    A csapat jelenlegi teljesítményét tekintve per pillanat Lando Norris első győzelme se nagyon van kilátásban…

    Aki pedig egyetlen szavazatot sem kapott tőletek, az Nicholas Latifi.

    A szavazatok aránya a következő:

    Carlos Sainz 44%
    George Russell 26,7
    Lando Norris 15,70%
    Kevin Magnussen 7%
    Mick Schumacher 4%
    Nico Hülkenberg 1,30%
    Lance Stroll 0,70%
    Guanyu Zhou 0,20%
    Yuki Tsunoda 0,20%
    Alexander Albon 0,20%
    Nicholas Latifi 0%
  • Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül

    Villeneuve és Schumacher is kihúzta Mercedest a bajnokesélyesek közül

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve szerint a Mercedes világbajnoki címre vonatkozó reményei máris elszálltak 2022-re. Ugyan még csak két futam telt el, az már most látszik, hogy a Ferrari és a Red Bull jelentősen előrébb járnak – és potenciálisan más csapatok is megelőzik a regnáló konstruktőri bajnokot. Ezt Toto Wolff csapatfőnök is elismerte:

    „Bármelyik területen a top csapatok között vagyunk? Nem hinném.”

    Egyértelmű, hogy a Ferrari és a Red Bull-Honda nem küzd úgy, mint a Mercedes a talajhatás miatti „delfinezéssel”, ugyanakkor a másik fontos tényező a motor. A világbajnok Lewis Hamilton Szaúd-Arábia után kifakadt:

    „Nem tudom, miféle motorja van a Haasnak, de nem tudtam követni.”

    Wolff ellenben azt mondta, nem akar „ujjal mutogatni” a Mercedes motorközpontjára:

    „Csapatként működünk, és vannak olyan elmaradásaink, amelyek sokkal nagyobbak, mint a motor.”

    Az F1 új nagykövete, Flavio Briatore szerint a Mercedesnek már csak „két-három” versenyre lesz szüksége ahhoz, hogy talpra álljon, és szemtől-szembe legyen a két élcsapattal.

    Az 1997-es bajnok Villeneuve azonban nem ért egyet, a Formule 1 holland magazinnak nyilatkozva azt mondta, egyértelmű, hogy a német csapat „leesett a piedesztálról”:

    „Évekig a rossz hétvégéiket a jobb motorjukkal tudták lefedni. Most már nem így van. Érdekes lesz, miképp reagál majd a csapat, mert Toto Wolff és Lewis Hamilton nem ehhez van szokva. Azonban már most kijelenthetjük, hogy a bajnoki címért való versengés többé nekik nem opció.”

    Villeneuve még arra is gondol, hogy George Russell idén megőrizheti Jeddah-ban látott előnyét Hamiltonnal szemben, a Williamsnél eltöltött évei miatt:

    „Lewisnak mindig is hibátlan autója volt. Soha nem kellett nyomnia, mivel sokkal gyorsabbak voltak.”

    Egy korábbi F1-es pilótatársa, Ralf Schumacher is egyetért ezzel, aki a német Skynak nyilatkozva azt mondta, minimális reményt lát arra, hogy a Mercedes talpra állhat, és harcba szállhatna a címekért:

    „Russell azt is mutatja, hogy Hamilton szemtől-szemben áll a csapattársával, amit izgalmas lesz nézni. Russell nem olyasvalaki, aki megelégszik a jelenlegi második számú pilóta pozícióval. De a bajnoki harc most nagyon messze került tőlük. Mire újra versenyezni tudnak, Leclerc és Verstappen már túlságosan messze lesznek előttük. Érdekes lesz figyelni, miképp reagál a Mercedes és a szponzoraik – egyikük sincs ehhez hozzászokva. A költségvetési korlát miatt pedig nehéz lesz irányt váltani.”

  • Magnussen a fizikai határait súrolta Jeddah-ban

    Magnussen a fizikai határait súrolta Jeddah-ban

    Kevin Magnussen feszegette a fizikai erőnlétének a határát az elmúlt hétvégén Szaúd-Arábiában.

    A dánnak ez volt a második Forma-1-es futama két héten belül, amióta a 2020-as szezont követően elvesztette Haas versenyzői ülését Nikita Mazepin miatt. Jeddah különösen kemény verseny volt még a legtapasztaltabb aktív F1-es pilótáknak is. George Russell a vasárnapi napot „a fizikailag legmegterhelőbb versenynek nevezte, amit valaha is átéltem”. A 29 éves Magnussen pedig már az időmérőn is szenvedett:

    „A Q3-ban egyszerűen kitört a nyakam, nem tudtam tovább vezetni.

    „Egyszerűen nem vagyok erre felkészülve, miután egy évig nem voltam az F1-ben. Örülök, hogy itt van velem talán a világ legjobb fizioterapeutája.”

    Feltehetően még ez a fizioterapeuta sem volt elég a Haas versenyzőjének. Látták Mika Häkkinennel beszélgetni, miközben kimerülten ült egy padon, azt követően, hogy vasárnap a kilencedik helyen végzett Lewis Hamilton előtt. A dán már azért mosolyogva folytatta mondandóját az Ekstra Bladet újságnak, miközben egy kis asztalra támaszkodott:

    „Kemény időszakon megyek keresztül. Elképesztően fáj a nyakam, de a verseny egy kicsit egyszerűbb, mint a kvalifikáció, mivel a köridők némileg lassabbak. Az autó egy rakéta volt, és kifejezetten örültem az egyensúlynak, valamint annak, hogy végig csak tudtunk nyomni a gumiknak. Egyszerűen annyira jó volt vezetni.”

    Elmondása szerint még a Nicholas Latifi balesete miatt elindított biztonsági autó sem tudta visszatartani a Haas tempóját, bár pokolian rossz időzítés volt a stratégia szempontjából:

    „Ez sokat elárul. Az autó egyszerűen csak jó és gyors.”

  • Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    Öt versenyző akarta bojkottálni a Szaúd-Arábiai Nagydíjat

    A szombati nap ugyan robbanásmentesen telt, de egyértelmű, hogy a viták arról, hogy Szaúd-Arábia szerepeljen-e egyáltalán az F1-es versenynaptárban, csak folynak zavartalanul.

    A pénteki támadások után, amelyek során a jeddah-i pálya kamerák nagytotáljain látható rakéták és drónok száma végül 16 volt, a paddockban az a pletyka járt fű alatt, hogy a szaúdi tisztviselők figyelmeztettek, a verseny lefújása nagyobb bajjal járna, mintha folytatnák azt. Roger Benoit, a svájci Blick újság veterán újságírója epésen meg is jegyezte:

    „Vajon még azzal is megfenyegették őket, hogy megtiltják az ország elhagyását, és elkobozzák az autóikat? A csapatfőnökök nem akarták kommentálni vagy megerősíteni ezt a sztorit, de már kétség sincs afelől, hogy a Forma-1 egy pénzéhes társasággá vált.”

    Miután a csapatfőnökök hamar megegyeztek a verseny és a kormány bennfenteseivel a futamhétvége folytatásáról, a 20 pilóta külön-külön találkozott az illetékesekkel – és a források szerint tulajdonképpen egyöntetűen haza akartak menni. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint legalább öten álltak a bojkottmozgalmuk élére: Lewis Hamilton, George Russell, Fernando Alonso, Pierre Gasly és Lance Stroll.

    Az Alfa Romeo pilótája, Valtteri Bottas szerint a Szaúd-Arábiával kapcsolatos megbeszéléseket majd azután kell folytatni, hogy a vasárnapi futamot követően a sportág elhagyta az országot. A finn Viaplaynek nyilatkozott:

    „Az illetékesek elmondták a saját álláspontjukat, és megígérték, hogy a legbiztonságosabb megoldás az, ha folytatjuk a versenyt. A jövőben át kell gondolnunk, hogy miféle helyekre megyünk. Itt sem minden stabil. Persze, én nem vagyok politikus. Amennyiben azt mondják, hogy versenyezzek, akkor versenyzek.”

    A francia Gasly mindeközben nem tagadta, hogy ő az egyik legerősebb hang a pilóták között, az RTBF-nek kitartott emellett:

    „Nem az én dolgom az, hogy bizonyos politikai titkokat felfedjek.”

  • Russell nem gondolja problémásnak a Drive To Survive-ot

    Russell nem gondolja problémásnak a Drive To Survive-ot

    George Russell megszakította a sort azon a Forma-1-es versenyzőknél, akik fújnak a Netflix hivatalos sorozatára, a Drive To Survive-ra. Max Verstappen és elvbarátai a hírek szerint most, hogy elkezdték a 2022-es széria forgatását, a producereket szidják, a regnáló világbajnok pedig „kamunak” nevezte egyes narratívákat. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali megérti az aggodalmaikat, ezért így nyilatkozott a motorsport-magazin.com-nak:

    „Az olyan versenyző, aki azért nem hajlandó részt venni, mert úgy érzi, hogy nem a megfelelő módon ábrázolják, nem konstruktív. Ugyanakkor ez olyasmi, amit minden versenyzővel meg fogunk beszélni. Biztosítanunk kell, hogy ez a projekt továbbra is vonzó az embereknek, anélkül, hogy eltorzítanánk a sport imázsát és jelentését.”

    Még Domenicali is elismerte, hogy a Netflix producereinek stílusa az, hogy „dramatizálnak” bizonyos történetszálakat:

    „Mi is beszélni fogunk a Netflixszel, mert szükséges az, hogy a történet ne térjen el a valóságtól. Különben már nem felelnek meg nekünk.”

    A Mercedes új pilótája, Russell azonban nem érti, mi ez a nagy felhajtás – annak ellenére, hogy a rajongóknak is feltűnt egy komoly rendellenesség az egyik Netflixes történetében. Russellnek a tavalyi belgiumi futam előtt mondták meg, hogy a Mercedes versenyzője lesz – majd a következő futamon, Zandvoortban újra eljátszotta, hogy Toto Wolff mondta ezt neki a Netflix kamerái előtt. A brit pilóta ennyit mondott erre:

    „A Netflix mindannyiunknak fontos a Forma-1-ben.

    Láttuk, hogy a sportág fejlődött az elmúlt években, és a sorozat új rajongókat hozott a Forma-1-nek. Sok szó esett a drámaiságról, de végeredményben a sportot a legjobb formájában akarjuk megmutatni. Amíg pozitív hatása van a Forma-1-re, nem látom, mi a probléma.”

    Ami a színészi képességeit illeti az újrajátszás kapcsán, a 24 éves versenyző felnevetett:

    „Nem gondolom, hogy egyhamar Hollywoodba megyek.”

    A hétszeres világbajnokkal és csapattársával, Lewis Hamiltonnal való kemény rivalizálásáról szóló, valószínűleg 2022-es Netflix-narratívát is megelőlegezi, de így folytatta:

    „Tény, hogy Lewis és az én kapcsolatom jó. A Drive To Survive-ban talán kicsit kiforgatják majd a szavaimat, hogy úgy tűnjön, mintha el akarnám venni Lewis koronáját vagy ilyesmi, de az én álláspontom más. Igen, a Forma-1-ben versenyzem, és világbajnok akarok lenni. Ez egyértelmű. Ahhoz, hogy világbajnok legyek, mindenkit le kell győznöm, beleértve a csapattársamat is.”

  • Alesi: A Mercedes párosa nem fog jól működni

    Alesi: A Mercedes párosa nem fog jól működni

    Jean Alesi úgy véli, hogy a Mercedes új felállása nem lesz jövedelmező.

    A francia ex-versenyző szerint a legjobb lóra a Ferrari tett, ugyanis nekik van a legerősebb párosuk. Charles Leclerc és Carlos Sainz a szezonnyitón az első két helyen végzett, ám a spanyol eredményéhez Max Verstappen kiesése is kellett.

    „Sergio (Pérez) nem gyakran harcol az élen. Lewis (Hamilton) még mindig be akarja bizonyítani azt, hogy ő a legerősebb, George (Russell) viszont le akarja győzni a hétszeres világbajnokot. Ez így nem fog működni.” – nyilatkozta Alesi a Corriere della Serrának.

    A Scuderia egykori versenyzője a vörösök pilótáiról jobban kifejtette a véleményét:

    „Egy olyan autót alkottak meg, ami mindenhol jól teljesíthet. Ez a legszebb konstrukció az egész mezőnyben. Leclerc és Sainz személyében a Ferrari rendelkezik a legjobb párossal. Leclerc félelmetes versenyt futott. Háromszor is megelőzte Verstappent. Ehhez nemcsak jó autóra, ha nem egy kiváló versenyzőre is szükségük volt. Sainz mindig nyugodt és nagyon következetes. Néha túl sokat akar, és így időt veszít, de Bahreinbe jól vezetett.”

  • Norris: George úgy néz ki azon a képen, mint egy hörcsög

    Norris: George úgy néz ki azon a képen, mint egy hörcsög

    Lando Norris a Sky Sports reggeli műsorában reagált a Vanity Fair képekre.

    A szezon megkezdése előtt a pilóták egy része a híres divatmagazin fotózásán vehetett részt. A képek célja az volt, hogy kimozdítsák a komfortzónájukból a versenyzőket, ezért is adtak rájuk olyan ruhadarabokat, amiket maguktól nem biztos, hogy felvettek volna.

    Ám a túlszerkesztett fotókon még a brit pilóta szeme is megakadt. Saját képeiről nem akart véleményt formálni, ugyanis a közeli fotók szerinte nem előnyösek, viszont a többiekről mondott pár szót.

    Esteban Ocon és Daniel Ricciardo dicsérő szavakat kapott, Pierre Gaslyra furcsán nézett a 22 éves versenyző, míg George Russell nem úszta meg a dolgot.

    „Ez a kabát nem igazán illik George-hoz. Az arca környékén sincsenek rendben a dolgok. Nehéz meghatározni miben más. George-nak nagyon cizellált álkapcsa van, ezen a képen meg úgy néz ki, mint egy futóegér vagy egy hörcsög.” – elemezte a képet Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Vanity Fair (@vanityfair) által megosztott bejegyzés