Címke: George Russell

  • Verstappen nyert, Leclerc az élről esett ki, Russell dobogós

    Verstappen nyert, Leclerc az élről esett ki, Russell dobogós

    Elképesztő hőségben indult a Spanyol Nagydíj, 37 fokos volt a levegő hűmérséklete, az aszfalt pedig 49 fokos volt. A hőség ráadásul pollent is hozott, amitől Lando Norris szenvedett nagyon.

    Az első rajtkockából a ferraris Charles Leclerc várta a kezdést, mellőle Max Verstappen indult, akinek a szombati időmérő végén motorproblémája volt. A második sort Sainz és Russell foglalta el.
    Fernando Alonso pedig bár a 17. helyre kvalifikált, az utolsó helyről rajtolhatott, mert erőforrásának több elemét is cserélni kellett az autójában.

    Mindenki lágy keverékű Pirelliken várta a 66 körös verseny rajtját, kivéve Lewis Hamilton, aki a 6. helyről közepes keverékeken indult.

    Rajt

    Verstappen jól rajtolt, de Leclerc jól védekezett és megtartotta az első helyet. A hazai pályán versenyző Sainz azonban visszaesett az 5. helyre.

    Közben Magnussen és Hamilton összeakadtak, mire a dán kiszánkázott a kavicságyba. Mindketten eljutotta a boxutcába, így folytatni tudták a versenyt, de az utolsó helyre estek vissza.

    Mindezek következtében Mick Schumacher lesipuskásként a 6. helyre jött fel.

    Hamilton a 19. helyről ki szeretett volna állni, hogy kímélje a motort, nem látta reálisnak a pontszerzést onnan, de a csapat szerint a motor rendben volt.

    Sóder Klub

    A 7. körben Sainz hibázott és kicsúszott a kavicságyba. A 11. helyre esett vissza. Két kör múlva Verstappen másolta le Sainz sóderes mutatványát, és a 4. helyre csúszott ezzel vissza.

    A holland azonban így csapattársa, Pérez mögé került, aki hamarosan maga elé engedte. Így Verstappen üldözőbe vette a második helyen haladó Russellt.

    A 15. körben már csak az élen álló Leclerc, az őt követő Pérez, és a 6. helyen álló Vettel nem cserélt még gumit.

    Technikai hibák, Ferrari dráma

    Közben Verstappen Red Bullján meglehetősen impulzív, kiszámíthatatlan módon működött a DRS, nem mindig akart működni. A 19. körben sikerült kinyitnia, nem volt elég lendülete Russell megelőzéséhez. Később azonban ismét nem működött… Meglehetősen ingerült is lett a holland a probléma miatt.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1528367246023741441

    Miután mindenki túlesett egy kerékcserén (22. kör), az élen Leclerc állt, őt Russell, Verstappen, Pérez, Bottas, Ocon, Sainz, Norris, Tsunoda és Alonso követte a pontszerző helyeken.

    Hamilton ekkorra a 15. helyig tudott előrébb lépni, de akkor újabb boxkállást tett.

    A 24. körben Verstappen autóján kinyílt a DRS, sikerült megelőznie Russellt, de a brit visszatámadott és visszaszerezte a pozíciót.

    A 27. körben megtörtént a dráma: Leclerc Ferrarija meghibásodott, célba is vette a boxutcát. A vezetést Russell vette át, nyakában Verstappennel.

    Közben hátrébb Gasly megforgatta Strollt. Később ezért a francia 5 másodperces büntetést kapott.

    Leclerc fel is adta a versenyt, Verstappen pedig kereket cserélt. Russell mögött így Pérez haladt, őt pedig Bottas követte. Verstappen a 4. volt, őt Sainz követtel.

    A 31. körben Pérez átvette a vezetést Russeltől, Zhou pedig műszaki okokból feladni kényszerült a versenyt.

    A következő körben Verstappen megelőzte Bottast, így már a harmadik helyen haladt, Russell mögött.

    Verstappen átvette a vezetést

    Később Russell, majd Pérez is cserélt kereket, így Verstappen került az élre, Pérez és Russell előtt.

    Korábbi kétkedése ellenére Hamilton a 39. körben már a 6. helyen haladt, és a mezőny végéről induló Alonso is a pontszerző 10. helyen állt.

    A 45. körben Verstappen ismét kereket cserélt, és a második helyre tért vissza, Pérez mögé.

    Közben Hamilton figyelmeztetést kapott pályaelhagyások miatt.

    Verstappen kerékcseréje után, 20 körrel a vége előtt, Péreznek szólt a csapata, hogy a holland gyorsabb nála, és ha utoléri, engedje el.

    „Ez nagyon nem fair, de ok”

    – felelt Pérez.

    A 49. körben meg is történt ez az elengedés

    Az 51. körben Hamiltoné volt a leggyorsabb kör, és Ocon megelőzésével feljött a 6. helyre. 5 körrel később azonban a versenyben futott leggyorsabb kör Pérezé lett.

    8 körrel a vége előtt a negyedik helyen haladó Bottast Sainz és Hamilton is megelőzte. A 60. körben aztán Hamilton Sainzot is megelőzte és a negyedik helyen haladt tovább.

    Az utolsó előtti körben Hamiltonnak vissza kellett fognia magát, mert túlmelegedéssel küzdött a Mercedes. Sainz könnyedén meg is előzte.

    Végül a három kerékcsere lett a kifizetődő.

    A 2022-es Spanyol Nagydíjat végül Max Verstappen nyerte, Pérez és Russell előtt. A további pontszerzők: Sainz, Hamilton, Bottas, Ocon, Norris, Alonso, Tsunoda.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Sergio Perez Red Bull 13.072
    3 George Russell Mercedes 32.927
    4 Carlos Sainz Ferrari 45.208
    5 Lewis Hamilton Mercedes 54.534
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo 59.976
    7 Esteban Ocon Alpine 1:15.397
    8 Lando Norris McLaren 1:23.235
    9 Fernando Alonso Alpine 1 kör
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1 kör
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1 kör
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1 kör
    14 Mick Schumacher Haas 1 kör
    15 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
    16 Nicholas Latifi Williams 2 kör
    17 Kevin Magnussen Haas 2 kör
    18 Alex Albon Williams 2 kör
    Zhou Guanyu Alfa Romeo kiesett
    Charles Leclerc Ferrari kiesett
  • Russell: Valós esélyünk van a Ferrari ellen

    Russell: Valós esélyünk van a Ferrari ellen

    George Russell szerint a mai Spanyol Nagydíjon akár a győzelemre is esélyük lehet. A Mercedes brit fiatalja nagyon bízik a W13 versenytempójában, ami egyáltalán nem volt rossz a szabadedzések folyamán.

    Russell és csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a negyedik és a hatodik helyre kvalifikálta magát a szombati időmérő edzésen Barcelonában. Mindketten pozitívan értékeltek a kvalifikációt követően, mert szerintünk a brackley-i istálló fejlesztései jó hatással vannak az autóra. A brit klasszisban „felcsillant a remény”, amíg Russell meg van győződve arról, hogy most már akár a Red Bullra és a Ferrarira is veszélyesek lehetnek.

    Annak ellenére, hogy Charles Leclerc idei harmadik pole-pozícióját is meg tudta szerezni, Carlos Sainz pedig a harmadik rajtkockát foglalhatja majd el a rajt előtt, Russell úgy véli, veszélyesek lehetnek a vörös autókra a 66 körös futam folyamán.

    „Remélem, hogy a futamon nagy lesz a káosz” – idézi a brit szavait a Motorsport.com brit kiadása. „Több kiállás is lehet akár, ami megkavarhatja a kártyákat. Max (Verstappen) mindenkinél gyorsabbak tűnik, de szerintem a Ferrarik ellen lesz esélyünk, ha csak nem találnak valamit az éjszaka folyamán. Megpróbálunk a dobogós helyekért harcba szállni vasárnap, szerintem lesz esélyünk rá.”

    Russell egyáltalán nem mondott ezzel butaságot, ugyanis a Mercedes pilótáinak szombati versenyszimulációja jobb volt a közepes keveréken, mint a Ferrari versenyzőié. Hamilton nyolc körének átlaga 1:26.397 volt, ami 2 tizedmásodperccel volt jobb, mint Sainznál, Leclerc átlagára pedig már 3 tizedet vert a brit ász.

    A Ferrari monacói pilótája nem is volt elégedett a pénteki versenyszimulációkkal, ami miatt a szombat délelőtti harmadik szabadedzésen újra próbálkozott a megtankolt autójával, és azt követően már sokkal pozitívabban nyilatkozott a sajtó munkatársainak.

  • Hamilton beismerte, nem tudja kihozni a Mercedesből, amit Russell

    Hamilton beismerte, nem tudja kihozni a Mercedesből, amit Russell

    Lewis Hamilton nem keresett kifogásokat a Spanyol Nagydíj időmérő edzése után, és kerek-perec kimondta: egyelőre szenved az autóval.

    Miután a szabadedzések során is rendre elmaradt tőle, Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén sem tudta hozni csapattársa tempóját, és végül valamivel több mint egy tizedmásodperccel bizonyult lassabbnak. A hétszeres világbajnok ezzel együtt örömmel konstatálta, hogy ezúttal péntekről szombatra is megmaradt az autó jó viselkedése, azaz a jelek szerint sikerült előrelépést elérniük.

    „Tettünk egy lépést előre, ami az elmúlt öt verseny során nem történt meg. Most végre látjuk ezt a lépést, és úgy gondoljuk, jobb elképzelésünk van arról, hogy milyen irányba kell mennünk. Most azt várom, hogy a mérnökök és aerodinamikusok előállnak még néhány új elemmel, hogy tovább fejlődjünk” – nyilatkozta a Mercedes időmérő utáni sajtóbeszélgetésén.

    „Nem pattogunk az egyenesekben, ami óriási különbség. A hármas és a kilences kanyarban ugyanakkor valamennyire igen, így aztán még mindig van min javítani, de az autó sokkal jobb. A Q2-ben mi voltunk a leggyorsabbak, ami felcsillant némi reményt” – tért ki Hamilton a delfinezés mérséklésére. A memóriája ugyanakkor kicsit cserben hagyta, hiszen a második szakaszban Max Verstappen és Carlos Sainz is megelőzte őket, és vélhetően ez Charles Leclerc-nek is összejött volna, ha nem csak használt gumin teljesít mért kört.

    Ami pedig a Russellhez képest nem jelentős, de folyamatosan meglévő lemaradását illeti, az időmérő után a rádióban a csapattól bocsánatot kérő hétszeres világbajnok elismeri, egyelőre nem tudja azt a W13-assal, amit a csapattársa, ennélfogva nem is gondol arra, hogy a most látott fejlődést produkálva akár még a vb-címért zajló csatába is beleszólhat.

    „Továbbra sem igazán gondolkozom ezen, mivel még mindig eléggé le vagyok maradva. A csapattársam negyedik, ami azt jelenti, hogy az autónak legalább a harmadik-negyedik helyen kellene lennie, és én hatodik vagyok. Küszködöm a kocsival, és nem tudom, hogy miként oldjam ezt meg, nem tudom, mit fogok tenni, így csak továbbra is próbálok keményen dolgozni magamon” – ismerte be.

    Ami reményt adhat neki, hogy Russell szerint is sikerült jó irányt találniuk, aminek a tökéletesítésével tovább gyorsulhatnak. „A kanyarokban alapjaiban véve más volt a helyzet. Nagyobb volt a tapadásunk, közelebb tudtuk engedni az autót az aszfalthoz. Tudtuk, hogy a pattogás megoldásával ez fog történni. Ennek eléréséhez viszont rengeteg általános leszorítóerőt veszítettünk, az autó pedig valószínűleg nem annyira gyors, mint szeretnénk ahhoz, hogy képesek legyünk az élen állókkal felvenni a versenyt. Viszont, most tudjuk, hogy ez a kiindulási alap, amire építhetünk, és sokkal több teljesítményt találhatunk” – nyilatkozta a Spanyol Nagydíj rajtját a negyedik helyről váró brit.

  • Wolff leszögezte: Hamilton nem lett második számú pilóta

    Wolff leszögezte: Hamilton nem lett második számú pilóta

    Toto Wolff kijelentette, nem történt „hatalomátvétel” a Mercedesnél.

    George Russell indén csatlakozott a csillagosokhoz. A versenyek során a Safety Car fázis is a segítségére volt, míg Lewis Hamiltont nem érintette jól a dolog.

    Az elmúlt napokban a fiatal brit a Paul Ricardon teljesítette a forgatási napot, ahova az Ezüst Nyilak pár újítást is vittek.

    Jacques Villeneuve és Ralf Schumacher a napokban „őrségváltásról” beszélt, így felmerült a kérdés: Vajon Hamilton már nem számít első számú pilótának? A Mercedes csapatfőnöke így reagált a feltételezésre:

    „Nem szoktam figyelemmel kísérni az ilyen megnyilvánulásokat. Amikor egy-két megjegyzés a fülembe jut, csak mosolyogni tudok rajtuk. George (Russell) jó munkát végez, ezt is vártuk el tőle. Ezért van a Mercedesnél. A csapaton belül én nem érzékelek ilyet. Ezek olyan háttérzajok, amit a sajtó generál. Lewis és George egymást nyomja előre.”” – magyarázta Wolff.

    A csillagosok vezetője ugyanakkor tagadta azokat a szóbeszédeket is, hogy a hétszeres világbajnok a sikertelenség kapcsán másra fókuszál. Az ékszerbotrány ugyan főszereplővé tette Hamiltont, ám a 37 éves versenyző elsősorban a munkájára koncentrál.

  • Leclerc volt a leggyorsabb, miközben „hamvaiból támadt fel” a Mercedes

    Leclerc volt a leggyorsabb, miközben „hamvaiból támadt fel” a Mercedes

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Az edzés elején a mezőny fele azonnal kiment a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, hogy minél előbb folytassák a felkészülést.

    Az első mérvadó időt Max Verstappen pakolta le a közepeskeverékű abroncsokon. Őt a két Ferrari követte Carlos Sainz és Charles Leclerc sorrendben. A Mercedes mögéjük ugrott fel, George Russell ideiglenesen elfoglalta a negyedik, míg Lewis Hamilton az ötödik helyet.

    Az Aston Martin az átalakított autójával továbbra is „tesztre” használta a gyakorlást, míg Lando Norris hordott egy kis kavicsot a pályára.

    Valtteri Bottas átalakított Alfa Romeója nem sokáig bírta az iramot. A finn versenyző autója megállt a pálya szélén, így előkerült a sárga zászló is.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc áll az élen, George Russell és Carlos Sainz előtt. Max Verstappen visszacsúszott a negyedik helyre, míg mögötte Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Mick Schumacher és Pierre Gasly alkotta az első 10-et.

    Az AlphaTauri francia versenyzőjének a pedálokkal gyűltek meg a baja. A mezőny nagy része közben megtankolt autóval készült a versenyre. Lando Norris korán befejezte az edzést, mivel a korai időszakban átvágtatott a 9-es kanyar megemelt rázókövein. A McLaren szétszedte az autóját, hogy megnézzék a padlólemezen felült sérült-e valami.

    A Scuderia versenyzői korán kezdtek el panaszkodni az abroncsokra. Leclerc úgy fogalmazott, hogy „szétesik a gumi” alatta.

    A második szabadedzés utolsó perceiben nem történt változás, így Charles Leclerc ismét az élen végzett. Mögé meglepetésre a két Mercedes került (George Russell – Lewis Hamilton), míg Carlos Sainznak meg kellett elégednie a negyedik pozícióval. Max Verstappen ideje az 5. helyre volt elég, mögötte, Fernando Alonso, Sergio Pérez, Sebastian Vettel, Esteban Ocon és Mick Schumacher került be még az első 10-be.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett kör
    1 Charles Leclerc Ferrari 1:19.670 28
    2 George Russell Mercedes 1:19.787 + 0.117 26
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.874 + 0.204 25
    4 Carlos Sainz Ferrari 1:19.990 + 0.320 30
    5 Max Verstappen Red Bull 1:20.006 + 0.336 27
    6 Fernando Alonso Alpine 1:20.203 + 0.533 25
    7 Sergio Pérez Red Bull 1:20.632 + 0.962 29
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.703 + 1.033 30
    9 Esteban Ocon Alpine 1:20.745 + 1.075 26
    10 Mick Schumacher Haas 1:20.757 + 1.087 24
    11 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.917 + 1.247 27
    12 Kevin Magnussen Haas 1:21.013 + 1.343 24
    13 Lance Stroll Aston Martin 1:21.249 + 1.579 31
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:21.285 + 1.615 28
    15 Daniel Ricciardo McLaren 1:21.385 + 1.715 21
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:21.828 + 2.158 3
    17 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:21.866 + 2.196 29
    18 Alexander Albon Williams 1:22.319 + 2.649 30
    19 Nicholas Latifi Williams 1:23.197 + 3.527 24
    20 Lando Norris McLaren 1:23.388 + 3.718 6
  • Alonso: Az idei év mutatja, Hamilton rekordjaihoz a legjobb autó is kellett

    Alonso: Az idei év mutatja, Hamilton rekordjaihoz a legjobb autó is kellett

    Lewis Hamilton idei küszködését látva Fernando Alonso szerint csak ismét megerősítést nyert, hogy a Forma-1-ben minden pilóta annyira jó, amennyire az autója ezt lehetővé teszi. A kétszeres világbajnok saját karrierjével állította párhuzamba azt, ami a hétszeres világbajnokkal történik.

    „Ilyen a sport természete. Olykor jobb autód van, máskor pedig nem annyira, de akkor is küzdened kell és előre kell lépned. Az idei év megmutatja, hogy bár a pilóta nagyon fontos a Forma-1-ben, nem alapvető fontosságú” – nyilatkozta a 40 esztendős Alonso a BBC Sportnak.

    „Lewis pontosan ugyanolyan jól vezet, mint az elmúlt nyolc évben. Dominálta a sportágat, minden rekordot megdöntött, több mint 100 pole pozíciót szerzett. Most pedig összerak egy remek kört – ahogy Ausztráliában vagy valamelyik futamon mondta –,  és egy másodperc a hátránya. Úgyhogy isten hozta [a világomban]” – jellemezte Hamilton és a Mercedes idei szenvedését.

    Alonso pedig pontosan tudja, milyen az, amikor hiába nyújt valaki kiemelkedő teljesítményt, mégsem nyer versenyeket vagy világbajnoki címeket. „Ez a Forma-1. A számok tekintetében ez a sportág nem lesz igazságos. Jobban csapatsport, mint bármelyik másik, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni, különösen akkor, amikor jönnek a sikerek. Annyira örülünk az elért eredményeknek, hogy még ha próbáljuk is ezt megosztani a csapattal, a szalagcímek a pilótákról szólnak.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Fernando Alonso, Alpine, Imola
    Az idén Alonso és Hamilton többet találkoznak, lévén utóbbi is többnyire a középmezőnyben küzd Fotó: Andy Hone / LAT Images / Pirelli

    „Ez megtörtént velem, amikor a két világbajnoki címemet nyertem – utalt vissza 2005-re és 2006-ra. – Legyőztem Michael Schumachert, ami nagy szám volt, de nekem volt a megbízhatóbb autóm, ami nagyon jól is ment, miközben nem lehetett eléggé dicsérni a rendelkezésre álló csomagot, mert a szalagcímek akkor is pilótáról fognak szólni. Lewis esetében ugyanez a helyzet.”

    „Az, hogy valakinek több mint 100 pole pozíciója legyen az F1-ben, valami elképzelhetetlen. Sok-sok éven át szükség van hozzá a legjobb csomagra és autóra. Olykor varázslatos köröket futottunk és csak a 15. helyet szereztük meg. Hogyan magyarázzuk ezt meg az embereknek? Ez lehetetlen.”

    „[Hamilton] mindent megérdemel, amit a múltban elért, de ez az év jó emlékeztető arra, hogy ebben a rengeteg rekordban nagy szerepe játszott, hogy milyen a rendelkezésre álló autó és csomag.”

    Az Alpine veteránja ezzel együtt úgy véli, Hamilton továbbra is magas szinten teljesít, amit George Russell ellen bizonyítani is fog. „Igen is meg nem is – felelte arra a kérdésre, hogy meglepte-e a fiatalabbik brit Hamilton ellen mutatott tempója. – George nagyon gyors volt az utóbbi években, és szerintem mindenki arra számított, hogy kemény ellenfele lesz Lewisnak. De továbbra is úgy gondolom, hogy az év végén Lewis lesz előrébb. Még csak öt verseny telt el, és végül, amikor jönnek a nehezebb helyzetek, Lewisnak nagyobb tapasztalata, és talán több tehetsége lesz.”

  • Russell ellenzi, hogy mindenáron amerikai pilóta érkezzen az F1-be

    Russell ellenzi, hogy mindenáron amerikai pilóta érkezzen az F1-be

    George Russell nem várja tárt karokkal az amerikai pilótákat csak azért, mert amerikaiak.

    Régóta napirenden van, a Liberty Media 2017-es hatalomátvétele óta pedig folyamatosan előtérbe kerül, hogy a Forma-1-nek mekkora szüksége lenne egy erős amerikai pilótára. Legutóbb Alexander Rossi képviselte az Egyesült Államokat a száguldó cirkusz mezőnyében – meglehetősen kevés sikerrel –, az utolsó amerikai győzelemhez pedig 1978-ig kell visszamenni az időben. Akkor az abban az évben vb-címet nyerő Mario Andretti nyert a Holland Nagydíjon.

    A sportág amerikai térnyerésén és robbanásszerű népszerűség-növekedésén pedig az dobhatna még egy kicsit, ha 2015 után ismét érkezne egy amerikai a mezőnybe. Jelen állás szerint ez a versenyző az Andretti F1-es beszállásával, az utóbbi időben pedig a McLarennel összeboronált Colton Herta lehet. A hétszeres IndyCar-győztes szívesen ki is próbálná magát az F1-ben, miközben maga is úgy véli, ez kiaknázatlan piac a királykategóriában.

    Noha Hertának alighanem a tehetsége is megvan ahhoz, hogy F1-es pilóta legyen, George Russell félreérthetetlen utalást tett rá, hogy nem szívesen látná a mezőnyben csak azért, mert amerikai.

    „Nem igazán van még tapasztalom amerikai pilótákkal, legalábbis olyan nincs, amire emlékszem. Talán volt egy-kettő a gokartos éveim során – idézi a kissé lyukas emlékezetű (az F2-ben és a GP3-ban is versenyzett amerikaiak ellen) Mercedes-pilótát a GPfans. – Szerintem a Forma-1 az autósport csúcsa, és nem lenne szabad valakinek pusztán a nemzetisége miatt bekerülnie. Itt a legjobb versenyzőknek kellene lennie, akik kiérdemlik, hogy itt legyenek, és bizonyítanak, amikor itt vannak. Nem élünk tökéletes világban, de ez a csúcskategória, és ennek így is kell maradnia.”

    Russell úgy véli, hogy a nézők érdeke is a világ legjobbjait látni. „Itt vannak a legjobb mérnökök, mindenből itt van a legjobb, a legjobb versenyhelyszínekre megyünk, és ennek a pilótákra is igaznak kell lennie. Amikor pedig a legjobbak vannak itt, attól gyakran a show is még jobb lesz. A Miami Heat kosármeccsén is látszott, hogy kik a legjobb játékosok. Látni a mozgásukon, ez pedig izgalmas a szurkolóknak” – utalt a Miami Nagydíj előtt az NBA rájátszásában vitézkedő csapat általa is meglátogatott mérkőzésére.

  • Bottas: Russell-lel a csatám nem személyes

    Bottas: Russell-lel a csatám nem személyes

    Valtteri Bottas elmondta, semmi személyes „ellentét” nincs közte és George Russell között.

    Tavaly a finn versenyző még a Mercedest erősítette, ám a csillagosok úgy döntöttek, hogy megvállnak a nastolaitól. A helyére a Williamsben vitézkedő fiatal brit pilótát ültették. Az új korszakban az Ezüst Nyilak előnye eltűnt, míg az Alfa Romeo a középmezőnybe lépett fel. Így a két istálló versenyzői gyakran találkoznak egymással a pályán.

    Bottas ugyanakkor kihangsúlyozta, semmi személyes ellentét nincs közte és a csillagosok pilótája között.

    „Nem, csak a pontok miatt alakult így. Mindannyian az egységeket hajszoljuk. Mindig megpróbálunk mindent beleadni és maximalizálni a pozíciónkat. Körönként néhány tizedet hoztam rajta és a végül elkaptam őt. Csak arra koncentráltam, hogy előrébb lépjek. A célom a pontok növelése volt, nem személyes érdek. Tudod, ez már csak így megy.” –magyarázta Bottas.

    Bottas élvezi az életet az Alfa Romeónál:

    A csapatváltás jól jött a finnek. A hinwili istállónál vezérpilótaként segíti a svájci gárda munkáját.

    „Nagyon szeretek itt lenni. Az első versenyt a pontszerző helyeken zártuk. Ám amit igazán élvezek, az a fejlődés. Csapatként, együtt, nagyot léptünk előre. Ez motivál minket, hogy előre menjünk és ne hátra. Nagyon-nagyon élvezem ezt az utazást.”

     

  • Hamilton kemény kritikát kapott a túraautós veterántól

    Hamilton kemény kritikát kapott a túraautós veterántól

    Nem kímélte a Mercedes hétszeres világbajnokát Tom Coronel. A holland túraautós veterán szerint Lewis Hamilton mindennel foglalkozik, csak azzal nem, amivel kellene.

    Lewis Hamilton az idén egyelőre nemcsak a Red Bull és a Ferrari versenyzőivel, de csapattársával sem igazán tud mit kezdeni. Jóllehet, George Russellnek többször szerencséje is volt, de a teljesítményét sem lehet megkérdőjelezni, amellyel az eddigi öt versenyből négyszer a hétszeres világbajnok előtt végzett.

    A Miami Nagydíjon a két pilóta hozzáállása között is éles kontraszt volt látható, hiszen míg Russell leszegette fejjel ment előre, és végül profitált a biztonsági autó beküldéséből, addig Hamilton a csapatát vonta kérdőre. Ez feltűnt Tom Coronelnek is. A túraautós veterán szerint a 37 esztendős pilóta nincs jó passzban.

    „Azt látom, hogy Hamilton sokszor csak kifogásokat keres. Nehéz helyzetben van, mert folyamatosan kapja az ütéseket a csapattársától, és ettől az ember rossz spirálba kerül, amit most Hamilton esetében is láthatunk. Kifogásokat keres” – nyilatkozta a Hollandiában F1-es szakértőként is tevékenykedő Coronel a Motorsport holland kiadásának.

    Eközben Russell Michael Schumacherre emlékezteti az 50 esztendős pilótát. „Jól érzi magát és megteremti magának a lehetőségeket. Ezt láthattuk Schumachernél is, aki igazán együtt lélegzett a csapatával. Hamilton eközben a Mercedes térfelére passzolja a labdát, de versenyzőként együtt kell gondolkozni a csapattal. Hamilton túl elfoglalt a percingjeivel, az ékszereivel és egyéb ostobaságokkal a valódi versenyzés helyett” – szúrt oda a hétszeres világbajnoknak.

    Coronel szerint az is Russell malmára hajtja a vizet, hogy a korábbi években az igen gyenge Williamsszel kellett boldogulnia, így hozzá van szokva ahhoz, hogy alkalmazkodnia kell egy rossz autóhoz, míg Hamilton megszokhatta, hogy győzelemre képes kocsi van alatta.

  • Wolff: Nem is kívánhatnék jobb pilótapárost

    Wolff: Nem is kívánhatnék jobb pilótapárost

    Toto Wolff sosem kételkedett George Russell tehetségében, ezúttal is komoly dicséretet osztott ki fiatal brit pilótájának.

    Russell idén igazolt a Mercedeshez három Williamsnél, a mezőny végén eltöltött esztendő után. Most sem lett viszont sokkal könnyebb a helyzete abból a szempontból, hogy gyakran előfordul, hogy a középmezőnyben kell harcolnia csapata gyenge idénykezdése miatt. Mindazonáltal eddig kiválóan teljesít, a világbajnokságban is magabiztosan előzi csapattársát, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont. Még ha sokszor szerencsésebben is alakultak számára a dolgok, mindenképp elégedett lehet ezzel a teljesítménnyel.

    Wolff sosem kételkedett Russell tehetségében, aki a Formula 3-at (akkori GP3-at) és a Formula 2-t is elsőre megnyerte, majd ezután jöhetett a Williamses korszak. Az osztrák szerint ez egy ideális tanulási folyamat volt a 24 éves pilóta számára.

    „Ő nagyon racionális. Akár éppen ő a leggyorsabb és a második helyen áll, akár a 11. Az egész arról szól, hogy alkalmazza a tudományt, és megpróbálja gyorsabbá tenni az autót” – mondta Wolff a MotorsportWeek hasábjain.

    Emellett azt is tetszetősnek gondolja, hogy jól kijön honfitársával, Hamiltonnal: „Nem is kívánhatnék jobb pilótapárost.”