Címke: George Russell

  • Kamuzott a Ferrari a Leclerc-t hátráltató problémáról? – Russell szerint igen

    Kamuzott a Ferrari a Leclerc-t hátráltató problémáról? – Russell szerint igen

    George Russell szerint a Ferrari nem azzal a problémával szembesült a Magyar Nagydíjon, amit Charles Leclerc és főnöke állított.

    Charles Leclerc a Magyar Nagydíj 40. körétől kezdve rejtélyesen lelassult, amivel nemcsak az addig abszolút elérhetőnek látszó győzelmet, hanem végül a dobogós helyezést is elbukta. A monacói pilóta menet közben ki is osztotta a Ferrarit, majd utólag bocsánatot kért, mert kiderült, hogy nem az volt a probléma, amit az autóban ülve gyanított, hanem az ő és Frédéric Vasseur csapatfőnök elmondása szerint az SF-25-ös vázával volt gond. George Russell szerint azonban más áll a háttérben.

    Feltűnő volt, hogy sem Leclerc, sem Vasseur nem részletezte, hogy a vázprobléma miként lassította őket, mindketten csak annyit közölte, hogy ez volt a gond és kész, illetve Vasseur annyit még hozzátett, hogy nincsenek tisztában a probléma pontos okával, ezért majd ki kell vizsgálniuk azt.

    Leclerc elhamarkodottan kritizált a Magyar Nagydíjon, utólag derült ki, hogy nem volt igaza

    „Az utolsó etap katasztrófa volt, nagyon nehéz volt vezetni az autót, az egyensúly nem volt rendben, és őszintén szólva nem tudjuk, hogy pontosan mi történt. Ez azt jelenti, hogy ki kell vizsgálnunk, hogy valami elromlott-e a vázban vagy bárhol, de egy ponton azt gondoltam, hogy nem fogjuk befejezni a versenyt, úgyhogy ebben a helyzetben szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a negyedik helyen pontokat szereztünk” – nyilatkozta a francia szakember.

    A lelassulás után Leclerc-t utolérő majd megelőző George Russell azonban egészen másról számolt be a Magyar Nagydíj után. „Láttam, hogy mennyire lassú, úgyhogy feltétleleztem, hogy valami nincs rendben” – mondta a harmadik helyen záró brit versenyző.

    Russellnek elmondták, hogy Leclerc vázproblémára hivatkozott a futam után, mire a Mercedes pilótája lényegében közölte, hogy szerinte a monacói nem mondott igazat, és valójában más állhatott a háttérben. „Nem fogja elárulni nektek, hogy közel álltak ahhoz, hogy szabálytalan legyen az autójuk. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudunk, hogy túl alacsonyra engedték az autót, és meg kellett növelniük a guminyomást az utolsó etapra.”

    Magyarán Russell szerint a Ferrarit ugyanaz a probléma hátráltatta, ami a szezon során már többször, és ami miatt a Kínai Nagydíjról kizárták Lewis Hamiltont a szezon elején, miután túlságosan elkopott a padlólemeze. A maranellóiak ezután változtatni voltak kénytelen a beállításokon és azóta az ideálisnál nagyobb hasmagassággal versenyeznek, a Belga Nagydíjon bevetett új hátsó felfüggesztés azonban pont ezt a problémát volt hivatott orvosolni. Elképzelhető, hogy mégsem sikerült? Vagy a Ferrari egyszerűen csak ismét túl messzire ment?

    Ezt egyelőre nem tudjuk, Russell mindenesetre egy másik jelenséget is említett, ami arra utal, hogy az olaszok egy ilyen problémát menedzseltek. Amikor ugyanis utolérte a Ferrarit, észrevette, hogy „olyan motorüzemmódot használnak, amellyel az egyenesek végén lassabb az autó, ahol a leginkább kopik a padlólemez.”

    „A köridők, a használt motorüzemmód és az efféle dolgok alapján ez az egyetlen dolog, amire gondolni tudunk” – utalt a padlólemezt túlzott kopásának megelőzésére a brit pilóta.

  • Russell tartott tőle, hogy Verstappen kitúrja a Mercedestől, de nem akkor, amikor gondoltuk

    Russell tartott tőle, hogy Verstappen kitúrja a Mercedestől, de nem akkor, amikor gondoltuk

    George Russell a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján minden eddiginél nyíltabban beszélt arról, milyen érzések kavarogtak benne amiatt, hogy a Mercedes Max Verstappen megszerzésén munkálkodott.

    Az utóbbi hónapokban George Russell úton-útfélen kénytelen volt azt bizonygatni, hogy nem fél attól, hogy ülés nélkül marad a 2026-os szezonra, mert olyan teljesítménnyel, amilyet ő nyújt, kizárt dolog, hogy senkinek se kelljen. A 27 esztendős pilótának azért kellett ezt mondogatni, mert a sajtóban folyamatosan olyan hírek jelentek meg, hogy a Mercedes egyeztet Max Verstappennel egy esetleges váltásról, és nem kizárt, hogy amennyiben a négyszeres világbajnok Brackley-be igazol, Russellnek kell mennie.

    Miután a Magyar Nagydíj sajtónapján Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban marad a Red Bullnál, az is igen valószínűvé vált, hogy a Mercedes hosszabbítani fog Russell-lel és Antonellivel, a kérdés már csak az, hogy mennyire időre, hiszen annak a lehetősége továbbra is fennáll, hogy a holland klasszis 2027-től a Mercedes tagja lesz. Russell kiemelte, hogy az új szerződésnek mindkét fél számára előnyösnek kell lennie, egyúttal elárulta, hogy azért volt olyan időszak, amikor ideges volt a jövője miatt.

    „A csapat a tavalyi évig a teljes karrierem során annyira támogatott és csodálatos lehetőségeket adott. A céljaink egyeztek, és ami a legjobb érdekében állt a csapatnak, az volt az én legjobb érdekem is. Az utóbbi hat hónap nagyon egyedi helyzet volt, mert nincs nagy hatalmam az efféle megállapodásban” – nyilatkozta a Sky Sports-nak a Hungaroringen.

    „Talán az érdekeink egy ideig nem egyeztek, ami természetesen kockázatos helyzetbe sodort engem az utóbbi hat hónapra. De aztán az volt a munkám, hogy teljesítsek és csökkentsem ezt a kockázatot. Továbbra is bízom a csapatban, hogy támogatni fognak egészen addig, amíg teljesítek, úgyhogy erre kell koncentrálnom. De természetesen az utóbbi hónapok sem Kiminek, sem nekem nem voltak a legmegnyugtatóbbak a jövőnk szempontjából, és egy kicsit ellentmondásos volt.”

    A Mercedes egyik pilótája sem érezhette biztonságban magát | Fotó: Sam Bloxham/LAT Images/Pirelli

    Mivel mind Antonellit, mind Russellt a Mercedes menedzseli, egyikük sem kezdhetett volna más csapatokkal tárgyalni a Mercedes nélkül.

    „Végső soron náluk vannak az ütkőkártyák a menedzsment megállapodás miatt, ezért nem kellett sietniük, hogy szerződtessék Kimit vagy engem, mert ott van egyfajta hosszabb távú, a másikat felülíró szerződésünk. Soha nem féltem attól, hogy elveszítem az ülésemet, az idén ez egyszer sem került ez terítékre, még ha ti nagy feneket is szerettek keríteni neki – célzott az újságírókra Russell. – Talán 12 hónappal ezelőtt kicsit idegesebb voltam és szerettem volna valamilyen megállapodást 2026-ra, és talán hat hónappal ezelőtt is ugyanígy éreztem.”

    „De jobban teljesítek, mint valaha, és továbbra is azt érzem, hogy van még mit adnom. Olyan sokáig vártam, most pedig teljesíteni akarom ezt a hétvégét, el akarok menni nyaralni jövő héten és élvezni akarom a szünetet. Részemről és a csapat részéről sem sürget az idő.”

    Russell szavaiból tehát kiderült, hogy Verstappen 2026-os Mercedeshez igazolására az utóbbi hónapokban már igen kis esély mutatkozott, de az utóbbi egy évben, egészen fél évvel ezelőttig reálisabb forgatókönyv lehetett, hogy a holland érkezik. Ez pedig azért nyugatalaníthatta Russellt, hiszen ő is tisztában van vele, hogy a 18 éves Kimi Antonellivel hosszú távra tervez a Mercedes, azaz egyáltalán nem magától értetődő, hogy őt tartják meg.

    Most legalább egy ideig megnyugodhat, de korántsem biztos, hogy jövőre ilyenkor nem találja magát ismét ugyanebben a cipőben.

    Magyar Nagydíj, Hungaroring, Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen 2026-ban még biztosan nem lesz a Mercedes pilótája | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ami Verstappent illeti, ő a Sky Sports-nak nyilatkozva azoknak szúrt oda, akik az elmúlt hónapokban folyamatosan a csapatváltásáról beszéltek.

    „Az emberek annyit beszéltek mellé a teljes szezon során, miközben én, az egyetlen, aki beszélhetne erről, nem beszélt. Szándékosan csinálom ezt, mert semmi értelme dolgokkal dobálózni, és mindenkinek így kellene tennie. Egyes emberek szeretik kavarni a szart, egyesek szeretnek drámát kreálni, de számomra mindig elég világos volt a helyzet. A jövő évet illetően már egyeztetek a csapattal a tervekről és arról, hogy min akarunk változtatni, ami egyben azt is jelenti, hogy maradok velük jövőre.”

    Verstappen kitért arra is, amikor a sajtó arról cikkezett, hogy Szardínián találkozott Toto Wolff-al, a Mercedes csapatfőnökével, a „bizonyíték” pedig az volt, hogy mindkettejük hajója feltűnt a sziget mellett. „Igen, ha a hajóm Totoé mellett parkol, akkor ott parkol. Lehet személyes kapcsolatod valakivel akkor is, ha nincs vele munkakapcsolatod” – mondta erre a holland.

  • Furcsát szimatol a háttérben Nico Rosberg a Mercedesnél

    Furcsát szimatol a háttérben Nico Rosberg a Mercedesnél

    A Mercedes korábbi versenyzője szerint nehéz szerződéshosszabbítást kicsikarni a csapatfőnökből, ha neki ez nem sürgős, és George Russell pont erre vár.

    Nico Rosberg 2010-től 2016-ig, F1-es karrierje végéig volt a Mercedes pilótája, nagyobb részt Toto Wolff irányítása alatt. Így saját bőrén tapasztalta meg, mivel jár elérni a szerződéshosszabbítást nála, ami a jelek szerint idegőrlő folyamat tud lenni – igaz, Russell szemlátomást nyugodt, mivel abban a hitben él, hogy mindenképp az F1 mezőnyében marad 2026-ban, akár őt választja a Mercedest, akár megkaparintja Max Verstappent.

    Hírbe hozták a britet az Aston Martinnal is, de tényleg az a valószínűbb, hogy ha a Mercedeshez érkezik Max Verstappen, akkor Russell-lel alkot majd duót, mivel Kimi Antonelli mélyrepülésben van, és könnyen lehet, hogy ez esetben őt adnák kölcsön az egyik motorvásárló csapatnak, például az Alpine-nak.

    „Hallották George Russellt, aki azt mondta, egyértelműen nem lesz aláírt szerződése a Magyar Nagydíjig. Ez nagyon furcsa, hogy tudja ezt. Valami készül a háttérben, nemde? Mindjárt itt az augusztus, pár hónap maradt a szezon végéig, de ő tudja, hogy még nem lesz szerződése. Ez extrém” – elemezte a helyzetet Nico Rosberg a Sky Sports adásában.

    Mélyponton a Mercedes, Russell megoldást sürget

    „Totóval szörnyű egyezkedni! Az a taktikája, hogy eltűnik, szóval amikor George próbálná elkapni, ő köddé válik. Bizonyára próbál majd írni Totónak, hogy lépjen valamit, de ő eltűnik. Emlékszem, velem is ezt csinálta, nem válaszolt, nehezen lehetett elérni. Ez szörnyű.”

    Azt is hozzá kell tenni viszont, hogy annak idején Lewis Hamiltonnal sem mindig sietett a Mercedes szerződést hosszabbítani: volt, hogy csak egy adott idény naptári évének elején kerültek fel a papírokra a két fél aláírása. Úgy hírlik egyébként, Verstappen nem aktiválhatja az idén a szerződésében szereplő kilépési záradékot.

  • Mélyponton a Mercedes, Russell megoldást sürget

    Mélyponton a Mercedes, Russell megoldást sürget

    George Russell szarkasztikus megjegyzést tett a Mercedes teljesítményére a vasárnapi belgiumi verseny előtt, amit csak ismételni tudott a futam után.

    A brit a szombati időmérőt követően azt mondta, „hatalmas lépést tettünk a középmezőny irányába”, kiforgatva az általában megszokott frázist a pozitív irányú változásra. A véleménye a Belga Nagydíj után sem változott, amelyen ugyan az 5. helyen intették le, de úgy értékelt, hogy a Mercedes részéről ez az eddigi mélypont.

    „Muszáj megértenünk, mi történik, és miért léptünk ekkorát hátra. Mondhatnánk, hogy a vasárnapi körülmények ideálisak voltak az autónknak – utalt a viszonylag hűvös időjárásra, ami általában segít a Mercedesnek. – Ez volt a legrosszabb teljesítményünk a szezonban. A héten le kell ülnünk alaposan átbeszélni a helyzetet és megoldást találni rá.”

    „Barcelonában kicseréltük az első szárnyat, majd a vele kapcsolatos problémák megoldása érdekében kicsit más útra léptünk. Azóta egyértelműen nagyot léptünk hátra. Lehet, hogy egyszerűen csak a szezon korábbi részében használt megoldáshoz kellene visszatérnünk, akár az első légterelővel, akár a többi beállítással. Furcsa, hogy ilyen sokat estünk hátra.”

    Mindez azért különösen furcsa, mert az említett barcelonait követő versenyt, a kanadait Russell önerőből megnyerte, méghozzá melegben, ami miatt a csapatnál bízni kezdtek a hosszú távú fejlődésben. A Mercedes formája azonban nem erősödött, és a Kanadai Nagydíj óta eltelt három futamon a két pilótájuk lényegében ugyanannyi pontot szerzett együtt, mint Max Verstappen egyedül.

    Russell csapattársa, Kimi Antonelli pontot sem szerzett Belgiumban, miután az időmérőn szégyenszemre már az első felvonásban búcsúzott és a mezőny végéről indult.

  • A halálos baleset miatt húzták az időt Spában? Két párhuzamos valóságban élnek az F1-es versenyzők

    A halálos baleset miatt húzták az időt Spában? Két párhuzamos valóságban élnek az F1-es versenyzők

    A Belga Nagydíj után Lewis Hamilton és Max Verstappen éles kritikát fogalmazott meg az FIA felé, amiért túl sokat várakoztatták a mezőnyt az eső miatt, több más versenyző azonban nem ért velük egyet: ha valahol tényleg elsőbbséget élvez a biztonság, akkor az éppen a spa-francorchamps-i pálya, ahol még csak hat éve, hogy Anthoine Hubert életét vesztette egy F2-es versenyen.

    Erősen megosztja a véleményeket az F1-es mezőny tagja között, ahogy a versenyiránytás kezelte a Belga Nagydíj lebonyolítását: az eső miatt 80 perccel elhalasztotta a rajtot, s az autók csak azt követően hajthattak ki a bokszutcából, hogy elállt a csapadék, s négy további biztonsági autós kör után kapcsolhattak versenytempóra. A pálya gyorsan száradt, innen már nem is telt el sok idő, hogy slick gumikra váltsanak a versenyzők – ez táplálta Verstappen gúnyos reakcióját, aki szerint ilyen hozzáállás mellett nem is kellene esős versenyeket rendezni.

    Több más versenyző szerint azonban helyes döntés volt az óvatosság, hiszen a pálya legvizesebb szakasza egyben a legveszélyesebb is volt, az 1-es kanyartól az Eau Rouge-on át a Kemmel egyenes végéig tartó gyors felfelé meneten pedig szárazon is könnyű hibázni. Charles Leclerc utalt is Hubert balesetére, aki 2019-ben, az F1 betétfutamaként rendezett Forma–2 szombati versenyén szenvedett tragikus kimenetelű balesetet itt a dombtetőn.

    Az F1-es mezőny azóta is minden évben megemlékezik Hubert-ről, akinek édesanyja, Nathalie jelen is volt ezen a hétvégén, az Alpine garázsából figyelte a versenyt, amely fiának egykori nevelőcsapata volt.

    „Egy ilyen pályán nem feledkezhetünk meg arról, hogy mi történt a múltban. Egyszerűen nem felejthetjük el. Emiatt én mindig a biztonságot választanám ahelyett, hogy túl korán elinduljunk” – fogalmazott Leclerc, akit a The Race idéz.

    „De persze ez folyamatosan téma, és valószínűleg a döntéshozók most inkább olyan visszajelzéseket fognak kapni tőlünk, hogy túl sokat vártunk, de én nem változtattam volna ezen.”

    Verstappen: Ha nem látsz, vedd el a gázt. Aztán majd látsz

    És nem Leclerc volt az egyetlen, aki burkoltan egy újabb súlyos baleset elkerülésének fontossággával példálózott. A versenyzők érdekvédelmi szervezetének két igazgatója, Carlos Sainz és George Russell érthető módon szintén az FIA döntésének helyességét hangsúlyozták.

    „Tiszteletem a versenyigazgatónak, aki a silverstone-i balesetek után azt mondta, hogy itt óvatosabb lesz a hozzáállása, és így is történt. Jobb óvatosnak lenni, mint hogy történjen egy baleset, és aztán sajnálkozzunk” – mutatott rá Sainz.

    „320 km/órás sebességgel az Eau Rouge-ban ilyen körülmények között szó szerint semmit nem látunk. Ezzel az erővel akár bekötött szemmel is mehetnénk. Ez pedig nem versenyzés lenne, hanem hülyeség – tette hozzá sarkos véleményét Russell. – Mivel tudható volt, hogy délután 4 óra után már száraz lesz az idő, a helyes döntés született.”

    A futamgyőztes Oscar Piastri közvetlenül a gördülőrajt után előzte meg Lando Norrist, amihez elmondása szerint nagy bátorságra volt szüksége, amikor a hétvége során először érkezett meg versenytempóval a vizes Eau Rouge-ba, de azt ő sem érezte volna kényelmesnek, ha ennél korábban szabad utat adnak a mezőnynek.

    „Az elmúlt években azt jeleztük az FIA felé, hogy inkább az óvatosság felé hajlunk, semmint hogy bármit is kockáztassunk – különösen ezen a pályán. Ma pedig pontosan ez is történt. Ha mindenképp bele akarunk kötni, akkor talán lehetett volna eggyel kevesebb körünk a biztonsági autó mögött, de a nagyképet tekintve, vajon ha úgy alakultak volna a dolgok, hogy épp abban az egy körben történik valami, akkor megérte volna? Nem” – szögezte le Piastri.

  • Antonelli teljesen elveszítette a fonalat az F1-ben, de enélkül is kavicsként süllyed a mélybe a Mercedes

    Antonelli teljesen elveszítette a fonalat az F1-ben, de enélkül is kavicsként süllyed a mélybe a Mercedes

    George Russell szerint a Mercedes öles léptekkel halad az F1-es középmezőny felé, és ezt nem csak a csapat eddig kiábrándítóan alakuló spái hétvégéjéből szűrte le. A nagyobb gond azonban Andrea Kimi Antonelli oldalán van, aki teljesen elvesztette a bizalmát az autójában.

    A Mercedes eddig a Belga Nagydíj hétvégéjének egyik tétre menő eseményén sem jelentett fenyegetést az élmezőnyre: a sprint időmérőjén csak a 13. és a 19. rajthelyet szerezte meg Russell és Antonelli, ahonnan esélyük sem volt a pontszerzésre, majd a szombati kvalifikáción 6. és 18. hely lett az eredményük.

    A brit versenyző teljesítménye ugyan biztatóbbnak tűnik, ám hét tizedet kapott a pole-pozíciós Lando Norristól, amit követően elég kiábrándító összegzést adott a Mercedes e hétvégi formájáról és az utóbbi egy-két hónapban kirajzolódott tendenciáról.

    „Erősnek éreztem a köreimet, de kétségtelen, hogy csapatként nagy a hátrányunk ezen a hétvégén. A tegnapi mellett ez az idei legrosszabb időmérőm. Ugyanez a helyzet Kimivel is, szóval meg kell értenünk, hogy mi folyik itt” – idézi az Autosport Russellt, aki jótékonyan kitörölte az emlékezetéből a Monacói Nagydíjat, ahol csak a 14. helyre kvalifikált, igaz, műszaki hiba miatt.

    „A múltbeli példákból tudjuk, hogy ha az ilyen hétvégéken gyenge sprintet teljesítünk, akkor hiába forgatjuk a feje tetejére az autót, az nagyon ritkán működik. Emiatt csak néhány észszerű módosítást végeztünk, de így is meg kell értenünk, miért van az, hogy a szezon első hat versenyén négy dobogót szereztünk, az utóbbi haton viszont már csak egyet. Kétségtelen, hogy egy hatalmas lépést tettünk a középmezőny irányába.”

    Russell értékelése a hátralépés mértékéről annak fényében még nyomasztóbb, hogy a mindössze három futammal ezelőtti Kanadai Nagydíj még az ő győzelmével ért véget, és ott Antonelli is dobogóra állt – az a hétvége viszont valóban anomáliának tűnik a már Spielbergben is érezhető nagy lemaradás és a silverstone-i gyengélkedés mellett.

    A sprintgyőzelem után rosszabbá tette Verstappen autóját a Red Bull

    Antonelli teljesítményén is érzékelhető ugyanez a visszaesés, nála viszont hatványozottan, hiszen az újoncot amellett, hogy balszerencse is gyakrabban sújtja, még vezetői hibákat is elkövet. Elmondása szerint a sprint időmérőjén történt kicsúszása nem csak a sprintfutamát tette tönkre, hanem a hétvége további részére is kukába vágta az önbizalmát.

    „Amióta a szezon európai része elkezdődött, nehezemre esik megbízni az autóban. Úgy érzem, hátrafelé tettem egy lépést. Nehéz időszak ez, mert olyan, mintha nem lenne elég bátorságom odatenni magam” – mondta Antonelli a The Race-nek.

    „Tegnap túlléptem a határon és megpördültem, ez pedig aztán csak egy újabb sebet ejtett az önbizalmamon. Tudjuk, hogy miből fakad az autó hiányossága, ám az én vezetési stílusom csak ráerősít erre a problémára, ami pedig aztán még jobban elbizonytalanít.”

    „George-hoz képest is agresszívabban vezetek, mert próbálok minél nagyobb sebességet bevinni a kanyarokba. Igyekszek megváltoztatni a vezetési stílusom, de most meg úgy tűnik, mintha túlságosan is törekednék erre, így viszont azt érzem, hogy természetellenesen vezetek. Ez így nagyon erőltetett és nehéz.”

    Antonelli tehát – Lewis Hamiltonhoz hasonlóan – a hétvége mindkét időmérőjén már az első szakaszban búcsúzott, az olasz pedig a The Race-nek elmondta, hogy ők a csapattal biztosan bokszutcai indulást fognak választani a 18. rajthely helyett, így az autót a parc ferméből kivéve még módosíthatják annak beállításait.

  • A Mercedes hamarosan elismerheti a vereséget Verstappen megszerzése kapcsán

    A Mercedes hamarosan elismerheti a vereséget Verstappen megszerzése kapcsán

    Sajtóhírek szerint Toto Wolff belátta, hogy Max Verstappen 2026-ra nem fog a Mercedeshez igazolni.

    Christian Horner menesztése a jelek szerint nem lökte a távozás felé a Red Bulltól Max Verstappent, vagy ha igen, azt a négyszeres világbajnok nem árulta el. A címvédő ugyanis a Belga Nagydíj előtt a sajtó képviselőinek elmondta, hogy nincs hatása a jövőjével kapcsolatos döntésre a Red Bullt 2005-től a Brit Nagydíj utáni hétig irányító szakember kirúgása, és azzal a céllal írta alá a 2028 végéig tartó szerződését, hogy a teljes pályafutását a Red Bull színeiben töltse.

    Persze Verstappen gondosan ügyelt arra, hogy semmit ne jelentsen ki biztosra se 2026-tal, se az azutáni időszakkal kapcsolatban, és ahogy ő foglamazott, „az élet kiszámíthatatlan.” A Bild ugyanakkor arról számolt be, hogy miután Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke közölte, nem számít meglepetésekre, az osztrák üzeletembe kész kész elismerni a vereséget a Verstappen megszerzéséért folytatott harcban.

    Aaz F1-es paddockban így jelenleg az az általános vélekedés, hogy a Mercedes „hamarosan” bejelenti, hogy hosszabbít George Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel, a Red Bull pedig megerősíti azt, hogy Verstappen marad náluk, noha utóbbival kapcsolatban aligha lesz hivatalos bejelentés (lévén a holland 2028 végéig szerződéssel rendelkezik az istállóval), így a bikások inkább a sajtóban fogják kommunikálni mindezt.

    Ez ugyanakkor egyelőre 2026-ra vonatkozik, és érdekes lesz figyelni, hogy a jelenleg szerzdőssel egyaránt az idei év végéig rendelkező Russell és Antonelli mennyivel hosszabbít (már ha elárulja ezt a Mercedes), ha ugyanis bármelyikük csak további egy évre ír alá, az nyitva hagyja a kaput Verstappen 2027-es érkezésére.

    Az idén eddig 5 dobogós helyezést, köztük egy győzelmet szerző Russell Spában továbbra is azt kommunikálta, hogy őt ez az egész hercehurca hidegen hagyja, és mivel jól teljesít, úgyis lesz ülése jövőre. „Nem igazán van rám bármiféle hatása – mondta a kialakult helyzetről. – Nem alszom rosszul miatta, és nem is igazán gondolok rá, mert ahogyan mindig is mondtam, a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy gyorsan vezetsz a pályán. Nyilván a háttérben beszélünk, de semmi miatt nem kell aggódnom, miközben nincs semmi, amit most bejelenthetnék.”

    Jövőre is maradhat az Antonelli–Russell kettős a Mercedesnél / Fotó: Mercedes – X

    A brit pilóta azt is elárulta, nem kezdett el körbeszimatolni arra az esetre, ha mennie kellene a Mercedestől. „Jelenleg nem igazán térképezem fel a lehetőségeimet. Nyilván bizonyos módon a Mercedes menedzsel és irányít, úgyhogy végső soron ők rendelkeznek a sorsomról, de teljesítek, elvégzem a munkát, a csapat pontjainak többségét én szereztem, úgyhogy annyira akarnak engem, amennyire én őket. Sok mindent felfújt a média, de én nem is igazán gondolok erre, mert tudom, hogy hamarosan minden megoldódik magától.”

    „Őszintél szólva úgy érzem, mindenki jobban aggódik a jövőm miatt, mint én magam – tetet hozzá Russell. – Semmi miatt nincs okom az aggodalomra, mert tudom, hogy így vagy úgy, de lesz számomra hely az F1-ben a következő szezonban. Efelől kétségem sincs.”

    Ami Antonellit illeti, vele kapcsolatban korábban felmerült, hogy a 2026-tól Mercedes-motorokat használó Alpine-hoz adhatják kölcsön, ezzel helyet csinálva Verstappennek, de most úgy néz ki, hogy Russell-lel egyetemben maradni fog.

    „Ez az egymillió dolláros kérdés – mondta a fiatal olasz az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. – Soha nem aggódtam, tisztában vagyok a helyzettel, és tudom, hogy a csapat mit akar a jövőre nézve. Toto világos volt ezzel kapcsolatban, amit jó látni. A csapat jól dolgozik, a pilótafelállás jó. Én és George jól dolgozunk együtt, jó munkát végzünk és jó a légkör a csapatban. Jó volt visszatérni a gyárba és látni, hogy a csapat mennyire keményen dolgozik. Jó a dinamika a csaptban, tudják, hogy mi a legjobb nekik, és magabiztos vagyok azt illetően, hogy jó helyzetben vagyok.”

  • Russell beszerzett egy V12-es járművet, ami gyorsabb Verstappenénél

    Russell beszerzett egy V12-es járművet, ami gyorsabb Verstappenénél

    Max Verstappen után újabb F1-es versenyző, George Russell vásárolt jachtot.

    A Mercedes pilótája egy kétszintes, három hálókabinnal rendelkező Pershing 6X típusú modellt választott, amelyért 3,6 millió dollárt perkált ki. A hossza közel 19, a szélessége közel 5 méter, és 90 km/h-s csúcssebességre képes az 1550 lóerős V12-es motorral hajtott jármű.

    És akkor jöjjön a kötelező összevetés: a Verstappen által az év elején birtokba vett Unleash The Lion nevű jacht méretei nagyobbak ennél, nyilván jóval drágább is (dollárban kifejezve nyolc számjegyű) volt. Ugyanakkor pont a nagyobb méret lassabb haladást tesz lehetővé, Russell jachtja nagyjából kétszer akkora sebességre képest.

  • Erős célzást tett a csapatfőnök arra, hogy Verstappen és Russell sem lesz jövőre a versenyzője

    Erős célzást tett a csapatfőnök arra, hogy Verstappen és Russell sem lesz jövőre a versenyzője

    Max Verstappen és George Russell jövőjéhez is kapcsolódnak Andy Cowell, az Aston Martin csapatfőnökének szavai.

    Miközben a fél világ lélegzetvisszafojtva várja, hogy milyen eredményre vezetnek a Mercedes és Max Verstappen között zajló egyeztetések, akadnak, akik szerint a holland pilóta mindenkit sokkolni fog és végül nem is a brackley-i istállót, hanem a korábban vele többször is hírbe hozott Aston Martint választja majd. Andy Cowell, a silverstone-i istálló csapatfőnökének szavai alapján erre azonban nem mutatkozik vajmi sok esély, miként arra sem, hogy a négyszeres világbajnok Mercedeshez szerződése esetén vélhetően onnan távozni kényszerülő George Russellre csapnának le a zöldek.

    A korábban a csillagos márka motorjait világverővé tevő szakember ugyanis Silverstone-ban arról beszélt, mennyire fontos számukra a következetesség pilótafronton, és hogyan szabják a 2026-os autójuk minden porcikáját Fernando Alonsóra és Lance Strollra.

    „Nagyon szerencsések vagyunk, mert jön ez az izgalmas, 2026-ba vezető időszak, amely során megváltozik az erőforrás és az aerodinamika. Itt van nekünk Adrian [Newey], aki dolgozik ezen, és itt vannak az új létresítményeink – idézi a csapatfőnököt a az f1i.com. – A stabilitás pedig, amit Lance és Fernandi jövő évi szerződése ad, nemcsak a 2026-ra, 2027-re és azutáni időszakra használt eszközeink fejlesztésében segít, hanem közvetlenül a jövő évi autó koncencpióján is dolgoznak.”

    Newey csak elköhinti magát, és a következő héttől már vele dolgozik a Vettel-korszak egyik kulcsembere

    „Az egyeztetések a szélcsatornában nemcsak az autó aerodinamikai kialakításáról, hanem a versenyző környezetéről is szólnak. Mennyi hely legyen például a pilótafülkében? Adrian szeret minél kevesebb helyet hagyni, hogy minden kivételesen szűk legyen. Az a stabilitás, hogy két szerződtetett pilótánk van 2026-ra, igazán segít minket” – jelentette ki Cowell.

    Az Aston Martin tehát a jelek szerint inkább a jövő évi autó fejlesztésére koncentrál ahelyett, hogy más pilótákat hajkurásszon, ám ezzel együtt azért nehéz elképzelni, hogy adott körülmények között nemet mondanának Verstappen érkezésére. Ám Cowell szavai is inkább azt erősítik, hogy mindez legfeljebb 2027-től elképzelhető, miután Fernando Alonso 2026 végéig szóló szerződése lejár a csapattal. Ha Verstappen akkor még a piacon lesz és nem kötelezi el magát 2026-ra a Mercedes mellett, minden bizonnyal az Aston Martin is megpróbálja majd megszerezni őt.

  • Russellnek van egy nyomós érve, hogy miért járna vele jobban a Mercedes, mint Verstappennel

    Russellnek van egy nyomós érve, hogy miért járna vele jobban a Mercedes, mint Verstappennel

    Továbbra is bizonytalan, hogy milyen versenyzői felállással fog nekivágni a 2026-os F1-es szezonnak a Mercedes, de George Russell igyekszik nyomatékosítani csapata felé, hogy a folytonosságból profitálhatnának a legtöbbet.

    A Forma–1 közegében mindenki tűkön ülve várja, hogyan dönt Max Verstappen a jövőjéről, milyen lehetőségei vannak a Red Bull-os szerződéséből való kilépésre, és egyáltalán élni szándékozik-e vele. Toto Wolff a Mercedes részéről már tavaly óta nyíltan beszél róla, hogy a érdeklődik a holland szolgálatai iránt, és ezen a héten is előkerült egy találgatás arról, hogy hol találkozhattak a felek.

    Russell szerződéshosszabbítása egyelőre parkolópályán van, az idén a Kanadai Nagydíjat megnyerő brit így nem érezheti teljes biztonságban az ülését, hiszen az sem egyértelmű, hogy Verstappen esetleges érkezésével őt vagy Andrea Kimi Antonellit tartaná-e meg a csapat.

    A brit most azzal érvel szolgálatainak szükségessége mellett, hogy egy az istállóhoz újan érkező pilótával a csapat nem tudna mindent kihozni az új szabályok adta lehetőségekből – elvégre idén is láthatjuk például Lewis Hamilton vagy Carlos Sainz esetén és eredményein, mennyi megpróbáltatással is jár megszokni egy más közeget.

    „Rengeteg ismeretlennel vágunk neki a következő évnek. Az autó, a motor és az üzemanyag körül is sok a kérdőjel” – fogalmazott Russell, akit a racingnews365 idéz.

    „Ami minket illet, mindkét fél számára azt jelenti a legjobb lehetőséget a győzelemre, ha a jelenlegi felállásban folytatjuk. Úgy érzem, nagyon jó a kivitelezési hatékonyságunk a versenypályán, és én magam is nagyon magas szinten teljesítek. Már hosszú ideje a csapattal dolgozok, az ötödik évemre készülök velük.”

    „Az olyan versenyzőknek, mint Lando [Norris] vagy Charles [Leclerc], szóval akik hosszú ideje ugyanannál a csapatnál nagyunk, ez a fajta következetesség jelenti a legjobb esélyt egy ilyen új kezdetre készülve.”

    Az új szabályok paraméterei a teljesen átszabott aerodinamikával és az elektromos hajtásra még nagyobb hangsúlyt fektető motorokkal már ismertek, a csapatok javában készülnek az F1 története egyik legnagyobb átalakulásának tartott új érára, noha a sejtések szerint a mezőnyben többen nem örülnek annak, hogy ebbe az irányba indult el a sport a szabályváltozásokkal.