Címke: George Russell

  • Russell: Ha Hamilton szétrúgja a seggem, valószínűleg kirúgnak

    Russell: Ha Hamilton szétrúgja a seggem, valószínűleg kirúgnak

    George Russell kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy bár a karrierjében komoly lépcsőfokként tekint arra, hogy leigazolta minden idők egyik legjobb Forma-1-es csapata, ez még semmire sem garancia, és ha nem teljesít, rövid úton a Mercedesen kívül találhatja magát.

    A Williamsnél eltöltött három év után George Russellt az idén bedobta a mély vízbe a Mercedes (a 2020-as Szahíri Nagydíjon történt beugrásakor kóstolót azért már kapott), és előléptette Lewis Hamilton csapattársának. A 24 esztendős brit pedig olyannyira nem vallott eddig szégyent, hogy a szezon felénél 19 ponttal és egy helyezéssel a hétszeres világbajnok előtt áll az összetettben.

    Russell azonban ennek ellenére nem dől hátra, mert mint mondja, folyamatos jó teljesítményre van szüksége ahhoz, hogy a jövőben is a Mercedes pilótája lehessen.

    „Szeretek tárgyilagosan tekinteni a helyzetekre. A Forma-1-ben nagyon gyorsan változhatnak a dolgok. Aláírni egy darab papírt, hogy csatlakozzam ennek a korszaknak a legnagyszerűbb csapatához, kétségtelenül óriási pillanat, de, ha nem teljesítek, ha szétrúgja a seggem minden idők legjobbja, akkor mennyit jelent mindez? Akkor egy éven belül valószínűleg a csapaton kívül találom magam” – mondta a Beyond the Grid podcastban.

    „Óriási lépés volt [a Mercedeshez igazolni]. Olyan, mint amikor valaki hegyet mászik, és azt hiszi, hogy már felért a csúcsra, majd felnéz, és a csúcs még mérföldekre van. Majd, amikor odaér, lát egy újabb csúcsot. Így gondolkozom erről. Van mit ünnepelni egy ilyen pillanaton, de világbajnok akarok lenni, versenyeket akarok nyerni, a szerződés aláírása pedig semmire sem garancia.”

    Russell dolgát alighanem pedig csak segíti, hogy Lewis Hamilton – legalábbis egyelőre – nem púpként tekint rá, hanem próbálja segíteni őt, mondván megvan benne a potenciál, hogy a jövőben a Mercedes vezére legyen. 

  • Hamilton nem érzi úgy, hogy kemény Russell csapattársának lenni

    Hamilton nem érzi úgy, hogy kemény Russell csapattársának lenni

    Lewis Hamilton szerint inkább kellemes, mintsem kemény az őt az idei szezon első felében 19 ponttal felülmúló George Russell csapattársának lenni. A hétszeres világbajnok reméli, segítheti fiatal honfitársát még jobbá válni.

    Örök érvényű igazság a Forma-1-ben, hogy minden pilótának a csapattársa az első számú mércéje, hiszen a csapatok autója közti eltérések miatt a másik, ugyanolyan autóban ülő versenyző az egyetlen, akihez mérni tudja magát. Nincs ez másként Lewis Hamilton és George Russell esetében sem, akik közül eddig a Mercedeshez versenyzőként az idei szezontól csatlakozó fiatalabbik brit ért el jobb eredményeket, és féltávnál ő áll jobban a pontversenyben. 

    Az idei autóval nehezebben összebarátkozó, és sok esetben igen balszerencsés hétszeres világbajnok ugyanakkor nem úgy tekint honfitársa érkezésére, mint ami nehéz helyzetbe hozta őt azok után, hogy Valtteri Bottas ellen viszonylag könnyű dolga volt az utóbbi években. 

    „Nem mondanám, hogy kemény [a csapattársának lenni], inkább kellemes – nyilatkozta Hamilton az F1 hivatalos oldalának. – Elképesztően jól tudunk együtt dolgozni, George nagyon pozitív és jó hatással van a munkakörnyezetre. Összességében öröm vele dolgozni, és remek látni a sikereit.”

    Jól kijönnek

    A hétszeres világbajnok egyenesen odáig ment, hogy reméli, segítheti Russellt fejlődni és a Mercedes következő vezérévé válni az után, hogy ő visszavonult.

    „Remek munkát végez, pontokat szerzett a csapatnak, és még hosszú időn át fejlődni fog. Egyértelműen úgy látom, hogy megvan benne a potenciál [a világbajnoki címhez], és jó helyen is van ehhez. Őszintén úgy gondolom… akár itt leszek még, akár nem, minden kvalitása megvan ahhoz, hogy segítsen előre vinni ezt a csapatot a jövőben, és sikerre vezesse őket, úgyhogy szerintem jó választás volt [a szerződtetése]. Remélem, hogy egy kicsit én is segíthetem őt a fejlődésben.”

    A két Mercedes-pilóta jelenleg az ötödik és a hatodik helyen áll a pontversenyben, Russell van előrébb 19 ponttal, és a 4. helyezett Carlos Sainztól is csak 5 egységgel marad el.

  • Russell: Nem volt kiút a Williamstől

    Russell: Nem volt kiút a Williamstől

    George Russell felfedte, hogy már korábban távozott volna a Williamstől, de nem volt számára kiút, miután olyan szerződést írt alá, ami jó időre a grove-iakhoz láncolta.

    A brit 2019-ben debütált a Forma-1-ben, és jó ideje nem volt már titok, hogy előbb-utóbb a Mercedesnél köt ki, látva korai remeklését és ismerve Mercedeses kapcsolatait. Végül 2022-ben jött el ennek az ideje, és eddig nem okoz csalódást, viszont most a Beyond the Grid podcast keretein belül felidézte a kezdeteket.

    „Azt hiszem, amikor 2018-ban aláírtam a Williamshez, ez egy olyan csapat volt, amely három éven át dobogós helyezéseket szerzett, kétszer harmadik, és egyszer ötödik helyen végzett a konstruktőrök között, majd 2018-ban volt egy nagyon rossz évük, amikor az utolsó helyen végeztek” – mondta. „Úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan csapat, amely képes talpra állni ebből, és újra a harmadik-ötödik erő lesz. Szóval, mindannyian egyetértettünk abban, hogy jó lesz három év úgy, hogy a pontokért, talán a dobogós helyezésekért harcolunk. Viszont utólag visszagondolva, három év, egyedül a rajtrács végén, túl hosszú volt. De sajnos Claire [Williams – a szerk] elég jó munkát végzett a szerződési tárgyalásokon, és nem volt más kiút.”

    Russell viszont így is jónak tartja a Mercedeshez igazolás időzítését, hiszen most lettek új szabályok, és az előző években talán szenvedett volna egy Lewis Hamiltonra szabott autóban.

    „De utólag nézve a dolgot, úgy gondolom, hogy a Mercedeshez csatlakozni tavaly vagy akár 2020-ban hihetetlenül nehéz lett volna, mert Lewis mellé kellett volna beülni úgy, hogy azt az autót annyi éven át az ő vezetési stílusához fejlesztették. Most viszont mindenki tiszta lappal indul, a nulláról, és valószínűleg ez volt a megfelelő időpont” – tette hozzá.

    Russell ugyanakkor már 2020-ban is beült a Mercedeshez egy futam erejéig, amikor Lewis Hamilton koronavírus-fertőzés miatt nem tudott rajthoz állni. A britnek a futamgyőzelemre is esélye volt Szahírban, de végül a balszerencse és csapata hibái miatt nem jöttek neki össze a dolgok.

    „Toto mindig azt mondta nekem, hogy csak csináld a dolgod a pályán, csináld, amit csinálsz, és ott leszel az autóban. Aztán nyilvánvalóan ott volt a 2020-as Szahíri Nagydíj. Azt hiszem, mindig hittek bennem. És ez olyasvalami, amiért nagyon szerencsésnek érzem magam, mert soha nem próbáltak tesztelni, hogy lássák, megtörtem-e. Fel akarnak építeni, biztosak akarnak lenni benne, hogy kiteljesedsz” – zárta gondolatát.

  • Rosberg szerint Schumacher nem áll készen még egy topcsapatra

    Rosberg szerint Schumacher nem áll készen még egy topcsapatra

    Mick Schumacher nem áll készen arra, hogy egy top Forma-1-es csapathoz kerüljön, állítja a 2016-os világbajnok és német honfitársa, Nico Rosberg.

    Rosberg korábbi Mercedes-csapattársának és F1-es legendának, Michael Schumachernek a 23 éves fia, a 2022-es szezont hullámzóan kezdte. Silverstone-ban és Ausztriában ugyanakkor két egymást követő pontszerző helyezéssel – F1-es pályafutása során először – jelentősen feljavult. Rosberg a német nyelvű Eurosportnak beszélt erről:

    „Mick nehéz heteken van túl, és mindannyian örülünk, hogy most ilyen szép áttörést ért el. Amikor mostanában kinyitom az újságokat, egyáltalán nem látok róla kritikát. Az, ahogy a dolgok ilyen hamar változnak, a legőrültebb dolog a sportágunkban. Csak egy futamra és egy menő párbajra volt szüksége Verstappennel, és máris minden feledésbe merült. Pszichológiailag ez rendkívül értékes neki, mert most megtalálja a pozitív mentális spirált, amit magával visz a következő versenyekre.”

    Ugyan Schumacher esélyei egy új Haas-szerződésre úgy tűnik, hogy megnőttek, Günther Steiner csapatfőnök szerint azonban a nyári szünetig nem gondolkodik el rajta. Rosberg azonban elutasítja azt a gondolatot, hogy Schumacher egyáltalán készen állna a feljebb lépésre, ezért így folytatta:

    „Nem látom még ezt az utat. Időre van még szüksége a fejlődéséhez. Megmutatták ezt az elmúlt versenyek. Időre van szüksége, mielőtt egy élcsapatot célozna meg. Láthattuk ezt George Russell esetében, aki három évig a Williamsnél versenyzett, majd készen állt arra, hogy a Mercedeshez kerüljön. Nem kell elkapkodni a dolgokat.”

  • Kivételezett Hamiltonnal a Mercedes Ausztriában? – itt a válasz

    Kivételezett Hamiltonnal a Mercedes Ausztriában? – itt a válasz

    Miután George Russell és Lewis Hamilton is összetört egyet-egyet a legújabb fejlesztésű hátsó szárnyból az Osztrák Nagydíj pénteki időmérőjén, a Mercedes a kvalifikáción csapattársánál hátrébb végző, és a pontversenyben is rosszabbul álló hétszeres világbajnoknak adta az egyetlen tartalékot. Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója elmondta, miért döntöttek így.

    Nem egyszer volt már vita abból a Forma-1-ben, hogy csak az egyik pilóta kapott meg valamilyen új fejlesztésű elemet, és a másik versenyző úgy érezte, hogy neki, vagy neki is járt volna az alkatrész. Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset a 2010-es Brit Nagydíjon történt, amikor Sebastian Vettel Red Bulljáról a harmadik szabadedzésen magától leesett az új fejlesztésű első szárny, és mivel megsérült, a folytatásban nem lehetett használni. A csapat pedig gondolt egyet, és az időmérőre Vettelnek adta a Mark Webber autóján levő másik új szárnyat, igencsak feldühítve ezzel az ausztrált.

    Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén nem teljesen ugyanez, de valami hasonló történt a Mercedesnél, amely két pilótája pénteki balesete után úgy döntött, hogy Lewis Hamiltonnak adja az egyetlen tartalékot az új hátsó szárnyból, és George Russell autójára a régebbi változatot teszi. Annak tükrében, hogy az időmérőn Russell végzett előrébb, és a pontversenyben is jobban áll a hétszeres világbajnoknál, ez többekben is kérdéseket vetett fel, ám mint kiderült, a Mercedes nem azért tette ezt, mert Hamiltont tekinti első számú versenyzőjének.

    „Amikor mindkét autó balesetet szenved, az onnantól kezdve mindig nagyon nehézzé teszi a hétvégét. Elé nagy kár keletkezett mindkét kocsiban, mindkét padlólemez és mindkét hátsó szárny, illetve a felfüggesztések nagy része megsérült, Lewis autóján pedig az első szárny is összetört, illetve a kasztnin is keletkeztek kozmetikai sérülések” – foglalta össze Hamilton és Russell pénteki időmérőn történt balesetének következményeit Mike Elliott, a Mercedes technikai igazgatója.

    „Ezeket a sérüléseket meg tudjuk javítani, de nem egy versenyhétvége alatt, emiatt Lewis autóját a nulláról kellett újjáépítenünk, ami azt jelentette, hogy a két padlólemezből raktunk össze egyet. Egy tartalék padlólemezünk volt, így a két töröttből kellett egy újat építenünk” – árulta el a szakember.

    Hasonló volt a helyzet a hátsó szárnnyal is. Az új fejlesztésből három állt rendelkezésre a hétvége előtt, de miután kettő megsérült, maradt egy, ezt pedig azért a sprinten Russellnél öt hellyel hátrébb induló Hamilton kapta, mert a régebbi változat nagyobb leszorítóerőt generál, így azzal nehezebb lett volna előzni. 

    „Csak egyetlen komplett tartalék hátsó szárnyunk volt, és úgy döntöttünk, hogy ezt Lewis autójára tesszük fel, mert neki át kellett verekednie magát a mezőnyön. Ez azt jelentette, hogy George valószínűleg nem ideális leszorítóerejű szárnyat kapott, aminek ehhez a pályához egy kicsit túl nagy volt a leszorítóereje” – ismerte be Elliott.

    Russell végül a 4. helyen zárta a sprintet, a Mercedes logikája tehát helyes volt, hiszen a Verstappen-Leclerc-Sainz hármas tempóelőnyét elnézve őket az új hátsó szárnnyal sem kaphatta volna el.

    Több nagy baleset már nem fért bele

    Elliott arról is beszélt, hogy a pénteki törések után szombaton mindkét versenyzőjüknek nagyon észnél kellett lennie, a tartalék alkatrészek hiánya miatt ugyanis egy újabb bukás azt is eredményezhette volna, hogy amelyikük tör, az nem tud elindulni a vasárnapi nagydíjon.

    „Azzal, hogy ekkora sérüléseket szenvedtünk el pénteken, a pilóták abba a helyzetbe kerültek, hogy amennyiben a sprinten is összetörik az autót, talán nem versenyezhettek volna vasárnap. Ezt mind figyelembe kell venni, és ezek a dolgok egyaránt hátráltatnak minket a hétvége során.”

    Hamilton pénteki bukásának másik következménye pedig az volt, hogy a szombati szabadedzésen csak nagyon kevés kört tudott megtenni a többiekhez viszonyítva, ami szintén nem segített.

    „Az autók újjáépítésével újra be kellett állítanunk azokat, a második szabadedzésen pedig nagyon kevés idő áll rendelkezésre ehhez, úgyhogy ez egy újabb kompromisszum volt. Ami Lewist illeti, annyira megsérült az autójának a kasztnija – valójában csak külső sérülések voltak, de nem tudtuk azokat a pályán rendbehozni – , hogy szombat reggel a semmiből kellett újjáépítenünk a kocsit. Rögzíteni kellett a motort, a váltót, minden felfüggesztéselemet és az összes rendszert. A szerelőknek három és fél óra alatt sikerült végrehajtaniuk mindezt, ami elképesztő eredmény, és minden elismerés megilleti őket azért, hogy még pályára tudtunk lépni a második edzésen” – dicsérte a csapatot a szakember.

  • Russell: A régi Hamilton visszatért

    Russell: A régi Hamilton visszatért

    George Russell úgy érzi, hogy csapattársa, Lewis Hamilton a nehéz szezonkezdet után visszatért régi önmagához.

    Hiába kezdte a szezont dobogóval Bahreinben, mégis az volt a tendencia a szezon elején Hamiltonnal kapcsolatban, hogy küzd az autóval, a delfinezéssel, és elmarad Russelltől is. Egész pontosan a Bahreint követő hét versenyen folyamatosan a csapattárs mögött végzett.

    Újabban viszont egyre jobb eredményeket szállít, Kanadában, Silverstone-ban és Ausztriában is harmadik lett, sőt legutóbb Spielbergben az autótöréséig még a pole pozícióra is esélyesnek tűnt tempója alapján.

    „Versenyzőként mindenkit megelőzve akarsz célba érni, beleértve a csapattársadat is” – kezdte csapattársával kapcsolatos nyilatkozatát Russell, még az Osztrák Nagydíj versenynapját megelőzően. „Tudtam, hogy milyen kihívás elé nézek a szezon előtt, amikor Lewis ellen kell versenyeznem, és saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen nagyszerű versenyző. Bármelyik sportágban vagy, gyakran belekerülsz egy hullámba, és a dolgok ezalatt folyton vagy melletted, vagy ellened mennek, és nekem nyilvánvalóan elég jó sorozatom volt. Az első kilenc, vagy talán nyolc futam azt mondanám, hogy elég jó volt. Az utolsó két verseny egy kicsit nehezebb volt számomra. De az utolsó pár versenyen láthattuk, hogy Lewis milyen gyors.”

    Russell ugyanakkor nincs elragadtatva a Mercedes tempójától, hiába tudtak harcolni például a két topcsapattal Silverstone-ban: „Nem hiszem, hogy túlságosan elragadtatnánk magunkat, mert Silverstone egy nagyon egyedi pálya abban az értelemben, hogy milyen sebességgel megyünk a kanyarokban. Egyértelműen sok leszorítóerővel és jó potenciállal rendelkezünk egy olyan pályán, mint Silverstone.”

    Ahogy Silverstone-ban, Ausztriában sem alakult túl jól Russell számára a verseny, hiszen Pérezzel ütközött, amiért meg is büntették. Végül azonban ezzel együtt is sikerült visszakapaszkodnia a negyedik helyre.

    „Igen, kissé frusztráló volt az incidens a négyes kanyarban, és nyilvánvalóan rengeteg köridőt vesztettem a sérülés miatt, valószínűleg egy másodpercet körönként. Aztán kiderült, hogy büntetést kaptam, és ott volt az első szárny cseréje, egy 20 másodperces boxkiállás. Azt hiszem, végül nem volt rossz, hogy ott végeztünk, ahol, és hogy egy perccel az élen állók mögött jártunk, mire átjöttünk a forgalmon – bár ők nyilvánvalóan még egy extra boxkiállást is végrehajtottak” – zárta gondolatát.

  • Russell: Több volt ebben a versenyben

    Russell: Több volt ebben a versenyben

    George Russell számára nehéz verseny volt az Osztrák Nagydíj, mert hiába rajtolt a negyedik helyről, a Sergio Pérezzel való első körös ütközése sok szempontból megpecsételte a futamát, habár azt hozzá kell tenni, hogy így is sikerült bejönnie negyediknek.

    Russell begyűjtött egy ötmásodperces büntetést a négyes kanyarban történt esetért, illetve az autója is megsérült.

    „Ahogy a verseny alakult, ez egy elszalasztott lehetőség, és nagyon frusztráló az első körben történt incidens” – értékelt a verseny után az idei tizedik top ötös helyezését begyűjtő brit. „Később fékeztem, keményen, és Checo ott volt tisztán az íven. Amint elkezdtünk bekanyarodni, tudtam, hogy ütközni fogunk.”

    Russell büntetést kapott az esetért, és még az autója is megsérült az incidens során, melyről bővebben is beszélt: „Már a kocsim határán voltam. Fékeztem, ahogy csak tudtam, fordultam, ahogy csak tudtam. Az érintkezés és a büntetés egy dolog, de a sérülés is valószínűleg tíz másodpercembe került az első etapban. Aztán volt egy 20 másodperces boxkiállás, és a 17. helyre jöttem ki, és meg kellett előznöm néhány autót. Utólag visszatekintve ez rendben van, de többet vártam.”

    Az első etapot követően kicserélték Russell megsérült első szárnyát, ez segítette a visszakapaszkodásban.

    „Az első szárnyam bal oldala megsérült. Sokkal jobbnak éreztem miután kicserélték, és sokkal több leszorítóerőm is lett. Ez valószínűleg egy másodpercembe került körönként. Nem éreztem magam olyan gyorsnak, mint amilyenre számítottam” – tette hozzá.

  • Horner: A Mercedes nem szeret minket abban a kanyarban

    Horner: A Mercedes nem szeret minket abban a kanyarban

    Christian Horner azzal viccelődött, hogy a Mercedes nem „kedveli”, ha egy Red Bull a 4-es kanyarban próbálja megelőzni.

    George Russell és Sergio Pérez a rajt után akadt össze az említett pozícióban. A kakaskodás következtében a mexikói versenyző megpördült, majd a kerékcsere után az utolsó pozícióba tért vissza a pályára. A futamot pár kör után fel is adta, míg a brit pilóta 5 másodperces büntetést kapott az incidensért.

    Két évvel ezelőtt hasonló helyzetbe keveredett Alex Albon és Lewis Hamilton. Akkor is a Red Bull versenyzője húzta a rövidebbet, míg a hétszeres világbajnokra szankció várt.

    „Nem hinném, hogy a Mercedes kedveli, ha az autóink kívülről próbálnak előzni a 4-es kanyarban. Kár volt érte, mivel Checo (Sergio Pérez) láthatóan előrébb volt. Szinte tükörképe volt Alex (Albon) korábbi esetének. Nagyon sok sérülés volt az autón, nem volt esélye Checónak a pontszerzésre. Így jobb volt spórolni a kilométerekkel. Ez ugyan egy trükkös kanyar, de annyi előzést láttunk már a külső ívről. Kár, hogy nem hagytak neki több helyet, de ez már csak ilyen. Franciaországban majd visszavágunk.” – nyilatkozta Horner.

    A brit csapatfőnök hozzátette, a nagymértékű gumikopás okozta a problémájukat, ezért nem tudták tartani a tempót a Ferrarival.

    „Nagyon fontos pontokat szereztünk ma. Gratulálok a Ferrarinak, a verseny nagy részében gyorsabb volt az autójuk. Max visszajött a végén, de a gumik kopása nagyobb volt, mint az első etapban, és ezt nehéz volt leküzdenünk. Carlos esete miatt is pechünk volt, de a végén miénk lett a leggyorsabb körért járó pont. Nem voltunk abban a tartományban, mint szombaton. Természetesen meg kell értenünk mi történt, de két futam alatt, Maxszel (Verstappen) csak öt pontot buktunk el. Szóval, nem olyan rossz a helyzet.” – tette hozzá Horner.

  • Russell kiakadt az FIA-ra: Még mindig nem elég következetesek

    Russell kiakadt az FIA-ra: Még mindig nem elég következetesek

     George Russell szerint a Forma-1-nek egy állandó versenyigazgatóra lenne szüksége. A Mercedes brit pilótája szerint a jelenlegi rendszer azért rossz, mert a folyamatos cserék következetlenséget szülnek a különböző esetek elbírálása során.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy az FIA felfüggesztett 25.000 eurós bírságot szabott ki Sebastian Vettelre. A négyszeres világbajnokát ugyanis annyira felbőszítette valami a versenyzői eligazításon, hogy idő előtt távozott onnan. Ezt pedig nem tehette volna meg, ezért kapta a szankciót.

    Miután a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjat övező botrány az FIA útilaput kötött Michael Masi talpára, azóta két állandó versenyigazgatót neveztek ki a Nemzetközi Automobil Szövetségnél. Niels Wittich és Eduardo Freitas folyamatosan váltják egymást a versenyigazgatói székben, és ezt számos versenyző ellenzi, mivel szerintük ez inkonzisztenciát szül a döntéshozás kapcsán.

    Ezen pilóták közé tartozik a versenyzők szövetségének (GPDA) elnöke, George Russell is, aki Vettel büntetését követően elmondta, hogy „szükség lenne a következetes ítéletekre”, mert szerinte számos kérdéses manőver volt már idén, amik során nagy szükség lenne erre.

    „Személy szerint én egy versenyigazgatóhoz ragaszkodnék” – árulta el a Mercedes brit fiatalja. „Következetes döntésekre lenne szükségünk, azonban így, hogy váltogatják egymást és el sem magyarázzák egymásnak, hogy az előző hétvégén mit mért csináltak, ez egyáltalán nem jó irány.”

    „Kérdéseket teszünk fel és nehéz rájuk egyenes választ kapni, mert nincs egy állandó versenyigazgató, mert a személye folyton változik. Nehéz ez a helyzet, mert így mindketten a saját elveik alapján döntenek, és értelmezik az adott helyzetet.”

    Masit tavaly azért váltották le, mert a szezonzáró során a sportszabályzat két fontos pontját is figyelmen kívül hagyta, ami miatt végül Max Verstappen megelőzhette Lewis Hamiltont és megszerezhette első világbajnoki címét. Az előbbi eset miatt jött létre a virtuális versenyirányírás (VAR) is, valamint az FIA a korábbi versenyigazgató, Charlie Whiting helyettesét, Herbie Blasht is visszahozták tanácsadónak.

    Russell szerint „stewardok helyzete egyáltalán nem könnyű”, de „a normális döntéshozásra égető szüksége lenne a sportnak.”

  • Kicserélték a komplett kasztnit Hamilton autóján

    Kicserélték a komplett kasztnit Hamilton autóján

    Mindkét Mercedes a falban fejezte be az időmérő edzést az Osztrák Nagydíjon. Toto Wolff csapatfőnök pedig most elmondta, milyen sérüléseket szenvedtek az autók és milyen beavatkozások váltak szükségessé.

    A két brit közül Hamiltoné volt a súlyosabb baleset, ami nem is maradt következmények nélkül. A hétszeres bajnok kasztniját kompletten ki kellett cserélni a hétvége további részére, valamint további apróbb javításokat is eszközöltek.

    Russell az utolsó kanyarban veszítette el uralmát az autója fölött, az ő Mercedesének a hátulja kapta az ütés jelentős részét. Azt viszont még nem tudni, hogy nála, illetve Hamilton esetében kell-e váltót cserélni, de ahogy Wolff fogalmazott, a két autón keletkezett sérülések elég széles skálán mozognak.

    „Rengeteg sérülést szenvedett a két autó. Van két padlólemezünk, két váltónk, egy hátsó szárnyunk, amit meg kell néznünk, sok apróbb részlettel egyetemben. Tegnap este a garázsunk úgy nézett ki, mintha valaki lego autókat dobott volna a földre, a szerelők fantasztikus munkát végeztek.” – dicsért az osztrák csapatvezető.