Címke: George Russell

  • Russell 5 éven belül bajnokságot nyerne a Mercedesszel

    Russell 5 éven belül bajnokságot nyerne a Mercedesszel

    Ugyan George Russell első mercedeses szezonja közel nem úgy alakult, mint ahogyan azt eltervezte, de ennek ellenére sem csügged. A fiatal brit eredményei magukért beszélnek és a jövő szempontjából most egy igen komoly célt tűzött ki magának Mexikóvárosban.

    Russellnek az idei a negyedik szezonja a Forma-1-ben. A fiatal brit három évet húzott le a Williamsnél, ahol egy dobogós helyezést is képes volt szerezni. A tanulópénzt jelentő évadokat követően azonban Russell megkapta a lehetőséget Toto Wolfféktól és 2022-ben már a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton mellett bizonyíthatja a tehetségét.

    Russell pedig azzal hálálta meg a belé vetett bizalmat, hogy képes volt egy pole-pozíciót szerezni a kicsit sem versenyképesnek mondható W13-mal és a számos dobogós helyezése mellett még Hamiltont is megelőzi az egyéni bajnokságban. Ha a brackley-i istálló képes lesz 2023-ra egy jobb autót összerakni, akkor a fiatal brit akár a közvetlen élmezőnybe is odaérhet az idei produkciója alapján.

    „Rendkívül nyitottan vágtam neki az idei szezonnak, miután egy ekkora lehetőséget kaptam a Mercedestől a vadonatúj szabályok érkezésekor,” – nyilatkozta Russell a GQ-magazine.com-nak adott interjújában. – Azért jöttem, hogy versenyeket nyerjek és emiatt nem vagyok elégedett azzal, hogy csak folyamatosan a legjobb 5-ben végzek.”

    „Azonban ha jobban megnézem a dolgokat, nem lehetel elégedetlen az eredményeimmel, mivel szinte minden egyes alkalommal kihoztam a maximumot az előttem álló lehetőségekből. Ez a létező legjobb hely a számomra és az elkövetkező 4-5 évben már szeretnék legalább egy világbajnoki címet szerezni a Mercedesszel.”

  • Lady Gaga által „kiderült”, hogy Alonso az Isten, Russell pedig Júdás…?

    Lady Gaga által „kiderült”, hogy Alonso az Isten, Russell pedig Júdás…?

    Született a briteknél egy cikk Szűz Máriáról, mire az internet népéből előtört Humor Harold.

    Terjedni kezdett egy állítás, mi szeri a Stanford Egyetem tudósai rekonstruáltak egy 3D-s modellt arról, hogyan nézhetett ki Jézus anyja, Szűz Mária. A mellékelt képen látható Mária azonban megszólalásig hasonlít az énekesnő és színésznő Lady Gagára. A poszt vírusként terjedt, leginkább poénként, hiszen nincs fizikai régészeti bizonyíték arra, hogy Szűz Mária valaha is létezett egyáltalán.

    A közönség azonban Gaga után mindenféle hírességekről álltak elő hasonló stílusú 3D-s képekkel, idézték a szöveg elejét és befejezték valami mókással. Itt jönnek a képbe a Forma-1-es versenyzők is.

    Az egyik Twitter felhasználó a „A Stanford Egyetem tudósai rekonstruálták ezt a 3D-s modellt arról, hogyan nézhetett ki Isten, Jézus Krisztus atyja.” és mellékelte Fernando Alonso képét.

    Egy másik George Russellt posztolta, ezzel a szöveggel: „A Stanford Egyetem tudósai rekonstruálták ezt a 3D-s modellt arról, hogyan nézhetett ki Júdás, Jézus Krisztus tanítványa és az eredeti tizenkét apostol egyike.”

    Megint más szerint „A Stanford Egyetem tudósai rekonstruálták ezt a 3D-s modellt arról, hogyan nézhetett ki minden idők legnagyobb Formula-1-es versenyzője.”

     

  • Gasly igen közel áll az eltiltáshoz, ezt még egyetlen F1-es pilóta sem váltotta ki

    Gasly igen közel áll az eltiltáshoz, ezt még egyetlen F1-es pilóta sem váltotta ki

    A Forma-1 sztár, Pierre Gasly vészesen közel áll ahhoz, hogy eltiltást kapjon, miután az AlphaTauri versenyzője a 2022-es szezon során több balesetben is érintett volt – legutóbb az Amerikai Nagydíjon.

    Ilyet még egyetlen versenyző sem kapott korábban a sportágban, hiszen az F1-ben is büntetőpontokat kapnak az esetleges problémás esetek vagy hibák miatt.

    A szabály úgy szól, ha egy versenyző 12 hónap alatt több mint 12 pontot gyűjt, akkor egy futamra szóló eltiltással büntetik. Az AlphaTauri pilótájának jelenleg kilenc pont van a „jogosítványában”. Potenciálisan már csak egy incidens választja el attól, hogy elérje a rettegett 12 pontos határt.

    Az AlphaTauri versenyzője két büntetőpontot és öt másodperces időbüntetést kapott, amiért a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon a biztonsági autós fázisban több mint 10 autóhosszal lemaradt az elöl haladó autók mögött. A 25 éves versenyző még Spanyolországban kapta meg az idénye első két büntetőpontját, miután összeütközött Lance Stroll-lal.

    Még júliusban Gasly büntetőpontjainak száma ötre nőtt a szezon alatt, miután Sebastian Vettellel ütközött, és túllépte a pályaelhagyási limitet. A hónap elején a versenyzőt újra büntetették, mert a Japán Nagydíjon a biztonsági autó alatt gyorsabban hajtott. Négy másik pilóta is büntetést kapott a múlt vasárnap a texasi Austinban rendezett kaotikus Amerikai Nagydíj után.

    Az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll két büntetőpontot kapott a Fernando Alonsóval történt ütközésben való részvétele miatt. A mercedeses George Russell két büntetőpontot kapott a Carlos Sainz-cal az első körben történt incidensben elkövetett hibájáért. Mick Schumacher többször is túllépte a pályaelhagyási határokat, amiért egy büntetőpontot kapott, míg Nicolas Latifi szintén büntetést kapott, miután ütközött.

    Alexander Albon szintén egy büntetőpontot kapott „a pálya elhagyása és előnyszerzés” miatt. Gasly végül a 13. helyen végzett Amerikában, és a 14. helyen áll a versenyzők tabelláján.

    Két hete jelentették be, hogy Gasly 2023-tól Esteban Ocon mellett egy teljesen francia felállásban versenyez majd az Alpine-nál, míg a holland Nyck de Vries az AlphaTaurinál váltja őt.

    Gasly pályafutása alatt először hagyja el a Red Bullt, miután megegyeztek arról, hogy felbontják a szerződését. De Vries a periférián töltött évek után mutatkozhat be teljes munkaidősként a Forma-1-ben. Gasly azt állítja, hogy örömmel kezdi meg F1-es karrierje új fejezetét:

    „Egy olyan csapatnál vezetni, amelynek francia gyökerei vannak, valami igazán különleges dolog. Ismerem az Alpine erősségeit, mivel az elmúlt néhány évben versenyeztem ellenük. Nyilvánvaló, hogy a fejlődésük és az ambícióik nagyon káprázatosak.”

    Gasly és Ocon 1994 óta az első teljesen francia pilótafelállás a Forma-1-ben.

    Gasly nem lesz elsőszámú pilóta az Alpine-nál

  • Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Még Wolff szerint is megérdemli a Red Bull a 2022-es bajnoki címet

    Toto Wolff elismerte, hogy Max Verstappen és a Red Bull 2022-es világbajnoki címei teljesen megérdemeltek.

    Miközben a Red Bull költségvetési korlát megszegése körüli bizonytalanság és düh továbbra is tart, a Red Bull vasárnap a néhai alapító, Dietrich Mateschitz halála előtti végső tisztelgést azzal tette feledhetetéenné, hogy 2013 óta az első konstruktőri világbajnoki címüket szerezték meg. Azóta minden évben a Mercedes emelhette magasba ezt a bajnoki kupát. Az Ezüstnyilak főnöke Wolff, amikor Austinban a Red Bull sikereiről kérdezték, így felelt a német Skynak:

    „Ebben az idényben valóban mindenhol az élen voltak, és nem hibáztak. Egy jó autóval álltak ki a bázisról, és folyamatosan fejlődtek – mindkét címük abszolút megérdemelt.”

    A Mercedes az új talajhatást kihasználó aerodinamikai szabályok első évében küszködött, de egy nagy csomag fejlesztést vitt magával az Egyesült Államokba. Így folytatta Wolff:

    „Meglett a hatása a fejlesztéseknek.”

    Lewis Hamilton azonban Austinban amiatt kesergett, hogy a Red Bull és a Mercedes között még mindig van különbség – annak ellenére, hogy a kockás zászlónál mindössze 5 másodperccel maradt le Verstappen mögött, amivel a holland beállította az egy szezonban elért 13 győzelemmel felállított rekordot. Így fogalmazott:

    „Nem volt könnyű az autót vezetni, és egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Most még van három esélyünk, így remélhetőleg egyszer majd eljön a győzelem is. Ugyanakkor hacsak nem történik valami drasztikus dolog, nagyon valószínűtlen, hogy meglesz a valós tempónk ahhoz, hogy felvegyük velük a versenyt.”

    George Russell különösen az utóbbi futamokon küzd a 2022-es Mercedesszel, vasárnap pedig Carlos Sainz haragját váltotta ki azzal, hogy az Amerikai Nagydíj első kanyarjában nekiment a Ferrarinak. Wolff azonban a védelmébe vette:

    „Nem bízik már George az autóban. Túl kiszámíthatatlan lett neki, túl szeszélyes bizonyos körülmények között, túlságosan érzékeny a szélre. Ezért nem tud már mindent kipréselni belőle, de összességében közelebb kerültünk egymáshoz. A fejlesztésünk működött, és a bátrak szerencséjével nyerhettünk volna. Apró léptekkel haladunk, de ezek közelebb visznek minket.”

    Erőből menne a dobogóért a Mercedes

  • A modern F1-es autóknál rosszabbul lehet látni az esőben?

    A modern F1-es autóknál rosszabbul lehet látni az esőben?

    Két F1-es pilóta szerint az új „ground effect” aerodinamikai korszak váratlan problémát hozott.

    Az új szabályok célja az volt, hogy szorosabbá tegyék a versenyeket és könnyebbé tegyék az előzést, de egy nem kívánt mellékhatás nagyon is nyilvánvalóvá vált nemrég Suzukában. A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc a belga RTBF televíziónak panaszkodott Austinban:

    „Kell találnunk valami megoldást. Az időjárás önmagában lehetővé tette volna, hogy vezethessünk. Amennyiben egyedül lennék a pályán, nem lenne gond. De aggasztó az új autók karakterisztikája. A padlólemezek igen erősek lettek. Hirtelen az összes vizet a levegőbe küldi, és egyáltalán nincs látótávolság. Néha még a fehér vonalat se látjuk az autó oldalán, pedig az egy méterre van tőlünk. Ez már nem vezetés, csak vakszerencse. Kár, mert ahogy mondtam, igazából nem az időjárással volt gond. Csak a látási viszonyokkal.”

    George Russell, a Mercedes pilózája is elismeri, hogy a látási problémák Japánban „hatalmasak” voltak, de nincs meggyőződve róla biztosan, hogy ez csak a talajhatásnak köszönhető:

    „Nehéz megmondani, mert vagy talán csak bizonyos aszfalttípusok miatt, de néha sokkal több a permet, mint más helyeken. Egyértelmű, hogy nehéz ezen a szinten változtatni a dolgokon, de meg kell találnunk a módját.”

    Az egyik ötlet az, hogy amikor az FIA úgy dönt, hogy túl veszélyes a versenyzés, akkor elkezdődhetne egy olyan időszak, amikor a versenyzők biztonságosan köröznének, hogy eloszlassák a vizet. Russell ezért így folytatta:

    „Igen meglepett, hogy milyen gyorsan eltűnt az állóvíz, amint versenyezni kezdtünk. Tehát talán ezen érdemes elgondolkodni. Megpróbálunk gyorsabban megszabadulni a víztől úgy, hogy néhány kört megteszünk a Forma-1-es autóinkkal.”

    Russell és Vettel változtatásokat követel az FIA-tól

  • Minden a Pirelliről szólt az FP2-n, Leclerc a legjobb időt azért megfutotta

    Minden a Pirelliről szólt az FP2-n, Leclerc a legjobb időt azért megfutotta

    Charles Leclerc volt a leggyorsabb az Egyesült Államok Nagydíja második szabadedzésén, a második legjobb időt Valtteri Bottas autózta, míg a harmadik Daniel Ricciardo lett.

    Az első gyakorlást kihagyó versenyzők azonnal kihajtottak a pályára, hogy behozzák a lemaradásukat. Carlos Sainz ugrott az élre, míg Charles Leclerc rögtön követte őt a második helyen. Valtteri Bottas ideje a harmadik helyre volt elég.

    A megszokottnál hosszabbra nyúlt a szabadedzés, ugyanis a pilóták a plusz fél óra segítségével a Pirelli 2023-as abroncsait próbálhatták ki.

    Lewis Hamilton feltartotta a „tesztidőszak” alatt Fernando Alonsót. A spanyol dühösen megjegyezte, hogy a hétszeres világbajnoknak „ma nincs tükre.”

    Fél óra elteltével Charles Leclerc állt az élen Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo előtt. A három versenyző a 2022-es abroncsokkal teljesítette legjobb idejét. A többiek a tesztabroncsokon körözgettek. A 2023-as gumikon Carlos Sainz volt a leggyorsabb, így a lista negyedik helyére került fel, mögötte Mick Schumacher, Lando Norris, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Sergio Pérez alkotta az első 10-et.

    A 2023-as abroncsok tesztelése az edzés nagy részét felölelte, így a sorrend nem változott a hosszúetapok során.

    Az edzés leteltével ért véget a teszt is, így a sorrend nem változott. Charles Leclerc az idei gumikon a leggyorsabbnak bizonyult, a második helyet Valtteri Bottas szerezte meg, míg a harmadik Daniel Ricciardo. A 2023-as prototípusok egyikén Carlos Sainz a negyedik helyet szerezte meg, mögötte Mick Schumacher, Lando Norris, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Sergio Pérez végzett az első 10-ben.

  • Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Még a Mercedes is tudja: Ha péntek, akkor Dallas!

    Jó 30 évvel ezelőtt a királyi tévén esténként az ország lakosságának a nagy része a televízióra tapadt, hiszen kezdődött a Dallas, amellyel 2022-ben a Mercedes csapata nosztalgiázik.

    Összevágták gyakorlatilag a saját idei anyagaikat a nagysikerű amerikai tévésorozat intrójának a stílusában, melynek a főszereplői természetesen George Russell, Lewis Hamilton és Toto Wolff mellett a W13-as versenyautójuk.

    Az Ezüstnyilak verziója sajnos csak éppen fél perces, jöhettek volna igazán még további szereplők ebbe a kis előadásba, mint akár Susie Wolff, vagy a gonosz szerepében Helmut Marko, vagy Christian Horner.

    Austinban érkezik a Mercedes idei utolsó nagy dobása

     

  • Fel kell kötniük a gatyájukat az F1-es újonc leendő riválisainak!

    Fel kell kötniük a gatyájukat az F1-es újonc leendő riválisainak!

    George Russell érdeklődést mutat Nyck de Vries jövőbeli Forma-1-es karrierje iránt, mivel évekkel ezelőtt ők már versenyeztek egymás ellen gokartban és Formula 2-ben is.

    Miután a Russell diadalát követő évben megnyerte a Formula 2-es bajnokságot, de Vriesnek a szokásosnál kicsit tovább kellett várnia arra, hogy megkapja első lehetőségét a Forma-1-ben. Bár ez idő alatt sem tétlenkedett: nyert egy Formula E világbajnoki címet.

    Russell azonban kijelentette, hogy a gokartozásuk idején, junior pályafutásuk korai szakaszában de Vries az egyik legkeményebb ellenfél volt.

    „A gokartos fiúk közül, mint olyan, Nyck volt az egyetlen, aki nem jutott be az F1-be, pedig valószínűleg megérdemelte volna” – mondta Russell.

    „Mindig is nagyra értékeltem őt. A gokartozásban ő volt az, akit le kellett győzni. Mindannyiunk közül talán ő volt a legsikeresebb.”

    „Azon öt versenyző közül – én, Alex [Albon], Max [Verstappen], Charles [Leclerc] és Nyck – akik abban a korszakban 11-12 évesen egymás ellen versenyeztek, Nyck volt az egyetlen, aki nem jutott be, szóval örülök neki.”

    Russellhez hasonlóan de Vries is az Olasz Nagydíjon kapott először versenylehetőséget a Williamsszel, amikor a vakbélgyulladással küzdő Alex Albont helyettesítette. A holland tökéletes debütálást produkált egy olyan csapatnál, amely a szezon nagy részében inkább nem szerzett pontot. Ezzel pedig kiérdemelte a többi csapat elismerését is, és elérte, hogy 2023-ra a mezőny tagjává válhasson, az AlphaTaurival.

    „A Forma-1-be kerülve a megfelelő időben kell elvégezni a munkát, amikor lehetőség adódik a rajtrácson, és néha ezek a csillagok nem állnak össze” – folytatta Russell.

    „A Monzában azonban jó volt a csillagok együttállása.”

    „Most kíváncsian várom, hogyan fog boldogulni, de nincs kétségem afelől, hogy jól fog teljesíteni. Minden lehetősége megvan arra, hogy nagyszerű F1-es versenyző legyen.”

  • Russell megkérdőjelezi a Mercedes stratégiáját

    Russell megkérdőjelezi a Mercedes stratégiáját

    A Mercedesnél versenyző George Russell a nyolcadik helyen zárta a hétvégi Japán Nagydíjat, ennek pedig nem kifejezetten örült. Úgy érzi, sok pozíciót vesztett csapata hibás stratégiája miatt.

    Ha nem választanak ilyen kedvezőtlen stratégiát, egy legjobb ötös helyezés kinézett volna neki, érzése szerint. A fiatal britet a csapattárs Hamiltonnal együtt hívták ki a boxba intermediate-ekért, a dupla kiállásnál pedig sok időt vesztett, ez pecsételte meg a futamát.

    „Éppen Lewis mögött voltam, és dupla kerékcserénk volt, én pedig sok pozíciót elveszítettem. Ezen kívül nem nagyon van mit mondani, nagyon frusztráló délután volt” – értékelt a Formula1.com hasábjain a kiállás után a 14. helyre visszaeső pilóta.

    Az mindenképp bravúros, hogy innen vissza tudott kapaszkodni a 8. helyig, de szerinte több volt ebben: „Valószínűleg az ötödik helyig visszaérhettem volna. Le kell ülnünk a csapattal, és meg kell néznünk, mit csinálhattunk volna jobban, mert szerintem azon a ponton valószínűleg nem ez volt a helyes lépés.”

  • Russell és Vettel változtatásokat követel az FIA-tól

    Russell és Vettel változtatásokat követel az FIA-tól

    George Russell és Sebastian Vettel mellett többen is arra kérték az FIA-t, hogy többet ne küldjék be a beavatkozó járművet, míg a versenyzők is a pályán vannak.

    Carlos Sainz az első körben falnak csapta a Ferrariját a vizes aszfalton, így a sárga zászló után a biztonsági autó is a pályára lépett. Ám amíg a mezőny a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkon tartózkodott, a beavatkozó jármű már próbálta arrébb tessékelni a porul járt konstrukciót.

    A nehéz látási viszonyok mellett Pierre Gasly összeszedte a lebontott reklámtáblát, majd próbált minél gyorsabban felérni a mezőnyre. Nagyon meglepődött, mikor látta a traktort a pálya szélén, csakúgy, mint a többiek. Jules Bianchi hasonló körülmények mentén szenvedett balesetet, így a versenyzők jogosan akadtak ki a futam után.

    A GPDA nevében Russell és Vettel mindenképpen beszélni akar az FIA-val a történtekről. A pilóták hozzátették a megbeszélések során többször is előkerült a téma. A megszakítás alatt a Mercedes versenyzője telefonon próbálta elérni Mohammed Ben Sulayemet, ám nem sikerült beszélniük.

    A futam után Russell a következőket mondta az esettel kapcsolatban:

    „Beszéltünk a héten erről a versenyzői eligazításon. Szingapúrban is ott volt a pálya szélén a beavatkozó jármű, mikor Yuki (Tsunoda) autóját próbálta kiemelni az SC fázis alatt. Ráadásul pont akar, mikor a versenyzők egy része pont slick abroncsokra váltott. Határozottan elmondtuk, hogy nem szeretnénk többet ilyet látni. Ez múlt héten történ, majd egy héttel később újra megtörténik. Az előzményeket figyelembe véve ez elég kiábrándító. Természetesen mindannyian beszélni fogunk az FIA-val. Véleményem szerint ez elég egyértelmű kell, hogy legyen: nincs traktor a pályán! Ha pedig be kell küldeni, akkor előtte piros zászlóval meg kell szakítani az eseményt.”

    Arra a kérdésre, hogy ezt az elvet száraz körülmények mentén is bekellene-e vezetni így felelt:

    „Nem tudom, ám a nedves pályán nincs ott a helye. Nem értem miért kell mindig a pálya szélén tartanunk őket. Ám ha be kell vetni, akkor sebességkorlátozásnak kellene életbe lépni. Véleményem szerint nem éri meg a kockázatot. Ahogy már mondtam az autóinkat sokszor nehezebb irányítani a biztonsági autós fázis alatt. Beszélnünk kell a biztonságról és arról, hogy lassabban kell ilyen esetekben menni.”

    Vettel elfogadhatatlannak titulálta az esetet:

    „A versenyzői eligazításon is beszéltünk erről. A beavatkozó járműnek nem szabadna a pályán tartózkodnia ilyen körülmények mellett. Még úgysem, hogy a biztonsági autó mögött haladunk. Egyszerűen meg azt érteni, hogy vasárnap az egyike lehetett volna azoknak a napoknak, amikor rosszul sülnek el a dolgok. Valaki az életével fizethetett volna. Legyen szó egy sportbíróról, aki önkéntesként van itt és nagyszerűen végzi a dolgát, vagy egy versenyzőről. A legkisebb sérülések is feleslegesek lennének. 8 évvel ezelőtt volt egy nagyon tragikus esetünk, nagyon közel álltunk ahhoz, hogy ez megismétlődjön.”

    Fernando Alonso hozzátette: a versenyzők a biztonság javításának érdekében együtt akarnak működni a Szövetséggel:

    „Mindenki számára nehéz délután volt, és mi hajlandóak vagyunk segíteni az FIA-nak. 2014 után egyetértettünk abban, hogy ez soha nem ismétlődhet meg. Erre ezt történt vasárnap… Együtt kell dolgoznunk azon, hogy ez legyen az utolsó alkalom. Ám amíg nem kapjuk meg a teljes magyarázatot, addig nem mondhatunk túl sokat.”

    Lando Norris emlékeztetett mindenkit arra, hogy milyen áron tanulták meg a leckét anno:

    „Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek eszébe jutott az az eset ami pár évvel ezelőtt történt. Egy életet kellet elvesztenünk ahhoz, hogy megtanuljuk ezt. Erre ismét itt tartunk. Nem tudom ki hagyta jóvá és engedte meg azt, hogy a traktor így a pályára menjen. Főleg egy olyan helyre, ahol Carlos (Sainz) a túl sok víz miatt elveszítette az irányítást az autója felett. Aki úgy gondolta, hogy ez rendben van, nem csak a saját életével játszott, hanem a versenyzők életével is. Mi itt szó szerint az életünket tesszük kockára a szórakoztatásért, ezért ez elfogadhatatlan. Nem kellene ilyen foglalkoznom, senkinek sem kellene. Kiábrándító az egész. Pedig a megoldás nagyon egyszerű: nem kell ezt csinálni. Nem kell a pályára küldeni azt a járművet, amikor a versenyzők még ott vannak. Ennyire egyszerű.”