Címke: George Russell

  • Russell és Hamilton csapatmunkával nyerne ma

    Russell és Hamilton csapatmunkával nyerne ma

    Lewis Hamilton és George Russell azt tervezik, hogy összedolgoznak majd annak érdekében, hogy kihozzák a maximumot az első soros rajthelyeikből. A cél természetesen, hogy megszerezzék a Mercedes idei első nagydígyőzelmét.

    A szombati sprintversenyen Russell megelőzte az élen haladó Max Verstappent és megszerezte a győzelmet. Verstappen végül csak a negyedik lett. Russell csapattársa, Hamilton a harmadik helyen futott be, de mivel a második helyezett Sainz rajtbüntetéssel kezdi a vasárnapot, Hamilton a második helyről rajtolhat ma.

    „Határozottan nagyon izgatottan várjuk a holnapi napot, és nyilvánvalóan az, hogy Lewis és én 1-2. helyen állunk a rajtrácson, ad néhány lehetőséget a stratégiát illetően” – mondta Russell az interlagosi sprintkvalifikáció után.

    „Azt hiszem, össze kell majd dolgoznunk, hogy valamelyikünknek valamit egyikünk másként csináljon mint a másik, hogy holnap megpróbáljuk megszerezni a győzelmet a csapatnak.”

    Hamilton elismerte, hogy a Mercedes tempója a sprintversenyen meglepetésként érte.

    „Csapatként fogunk együtt dolgozni” – mondta Hamilton. „Ez a csapatról szól. Meg kell szereznünk ezt az eredményt a csapatért. Szerintem hihetetlenül különleges lenne.”

    Bár Russell kizárta annak lehetőségét, hogy a Mercedes csapatutasítással éljen, inkább a stratégiára koncentrálnak.

    „Azt hiszem, ahogy Mexikóban is láttuk, mindketten ugyanazt a stratégiát alkalmaztuk, és ez végül mindkettőnkre hatással volt” – magyarázta Russell. „Most itt ülve valószínűleg nem tudjuk, mi lesz a helyes stratégia.”

    „Tisztességesen fogunk versenyezni egymással, az biztos. És biztos vagyok benne, hogy holnap [vasárnap] valószínűleg megosztjuk a stratégiákat, hogy megpróbáljuk lefedni az összes lehetőséget.”

    „Remélhetőleg egyikünk boldogan távozik holnap. De azt hiszem, mindketten felismerjük, hogy a közelmúlt tapasztalatai alapján valószínűleg két külön utat kell majd járnunk.”

    Hamilton hozzátette: „Természetesen óvatosan és tisztán fogunk vezetni. Mindig csak az kell, hogy a középpontban, az elménk előterében a csapat álljon, hogy eredményt érjünk el a csapat számára.”

    „De természetesen egyénileg is mindent megteszünk majd, hogy a legjobb eredményt érjük el.”

  • Russell szerezte az első idei Mercedes győzelmet, a brazil sprinten

    Russell szerezte az első idei Mercedes győzelmet, a brazil sprinten

    A Sao-Paulói Nagydíj hétvégéjén, Brazíliában került sor a 2022-es Forma-1-es szezon harmadik, és egyben utolsó sprintversenyére.

    A szombati sprintversenyen – melynek végeredménye a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét határozza majd meg – nem kis meglepetésre a haasos Kevin Magnussen indulhatott az első helyről. A dán a pénteki időmérőn a Q3-ba jutott, és miután Russell balesete miatt és az eső miatt piros zászlóval leintették a kvalifikációt, már senkinek nem volt lehetősége arra, hogy megelőzze őt.

    A második rajtkockát Max Verstappen foglalta el, a második sorból pedig Russell és Norris várta a rajtot.

    Verstappen és Latifi közepes keverékű gumikon indult, míg mindenki más lágy keverékeket tett fel a sprintversenyre.

    Magnussen a rajt után egy kicsit meg tudott lógni, mögötte Verstappen és Russell csatáztak. A két Alpine pedig összeért, de nem lett belőle baleset, ám Alonso visszaesett a 10. helyre. Sainz pedig hamarosan feljött a negyedik helyre.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1591515383407706114

    A holland után Russell és Sainz is megelőzte a Haast, noha Magnussen nem is nagyon ellenkezett, nem ment bele értelmetlen csatába.

    Alonso másodjára is összeért csapattársával, Oconnal, el is hagyta a spanyol az Alpine első szárnyát. Az esetért a franciát okolta.

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/1591516046556794880

    Norris eközben visszacsúszott a 7. helyre, míg a 8. helyről induló Hamilton már a 4. volt a nyolcadik körben.

    Vettelt a csapattársa, Lance Stroll terelte le a fűre, de szerencsére nem lett belőle probléma. Utána azonban a kanadait „büntetésből” visszaelőzte a négyszeres világbajnok. Sőt utána Ricciardo is megelőzte, miközben Vettel újabb előzést hajtott végre, ezúttal Oconnal szemben, és feljött 10. helyre.

    Stroll az esetért később 10 másodperces büntetést kapott.

    Mindeközben Russell olyannyira nem hagyta meglépni Verstappent, hogy a 12. körben már támadta is a Red Bullt, de a holland védekezett. A következő körben is fej-fej mellett haladtak, de Verstappennek sikerült ideális íven maradnia.

    A 13. körben Alex Albon parkolta le a Williamsét, így rövid ideig sárga zászló volt érvényben.

    Verstappen arra panaszkodott, hogy ráhajtott valami törmelékre a pályán. Majd a 15. körben Russell sikerrel kivitelezte az előzést és átvette a vezetést. A 19. körben aztán Carlos Sainz is megelőzte a világbajnokot, majd Hamilton is így tett. A Red Bull számára nem bizonyult túl jó döntésnek a közepes keverékű Pirelli.

    Ezt követően azonban Sainz arra kezdett panaszkodni, hogy nagyon fogynak a gumijai, de kibírta a verseny végéig.

    A 24 körös sprintet végül Russell nyerte, Sainz és Hamilton előtt.

    A további pontszerzők (az első 8 pontot, a nyolcadik 1 pontot kap): Verstappen, Pérez, Leclerc, Norris, Magnussen.

    Ez egyben a holnapi verseny rajtsorrendje is. Sainz azonban motorcsere miatt 5 helyes rajtbüntetést kap, így az első sorból a két Mercedes indulhat majd.

    Russell első alkalommal végzett az első helyen F1-es versenyen, még ha ez „csak” sprintverseny is volt. Emellett idén ez az első alkalom, hogy a Mercedest az első helyen intik le. Örülhet is a csapat, mivel a másik versenyzőjük, a tiszteletbeli brazil állampolgárságot kapott Hamilton pedig a harmadik helyen zárt.

    Végeredmény:
    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 George Russell Mercedes
    2 Carlos Sainz Ferrari 3.995
    3 Lewis Hamilton Mercedes 4.492
    4 Max Verstappen Red Bull 10.494
    5 Sergio Perez Red Bull 11.855
    6 Charles Leclerc Ferrari 13.133
    7 Lando Norris McLaren 25.624
    8 Kevin Magnussen Haas 28.768
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 30.218
    10 Pierre Gasly AlphaTauri 34.170
    11 Daniel Ricciardo McLaren 39.395
    12 Mick Schumacher Haas 41.159
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 41.763
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 42.338
    15 Fernando Alonso Alpine 48.985
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 50.306
    17 Lance Stroll Aston Martin 50.700
    18 Esteban Ocon Alpine 51.756
    19 Nicholas Latifi Williams 1:16.850
    20 Alex Albon Williams
  • Russell számára fontos, hogy néha csak úgy sétálgasson a mezőn

    Russell számára fontos, hogy néha csak úgy sétálgasson a mezőn

    A Forma-1-es versenyzőket sokan irigylik a munkájuk miatt, és a kívülállók hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a siker bizony sokszor lemondással is jár. Ahhoz azonban, hogy valaki versenyképes tudjon lenni a pályán, a pályán kívül is összhangban kell lenniük önmagukkal. E két terep közt pedig nem mindig könnyű megtalálni az ideális, egészséges egyensúlyt.

    A Mercedes új versenyzője, George Russell tökéletes példa erre, aki a csapatnál töltött első évében a szabadidejét arra áldozta fel, hogy tanulmányozza, hogyan érezhet rá még jobban autójára és hogyan válhat élversenyzővé.

    „Azt hiszem, szükségem volt erre az évre, hogy lássam, mi kell ahhoz, hogy a Mercedes Forma-1-es versenyzőjeként az élen versenyezhessek a dobogós helyezésekért és remélhetőleg a futamgyőzelmekért” – mondta Russell a Jalopniknak múlt héten, Las Vegasban. „Ha egyszer megérted, hogy mi kell hozzá, azt hiszem, utána már belekóstolhatsz más dolgokba is, amelyek érdekelnek téged.”

    Russell tehát úgy véli, csak akkor engedheti meg magának, hogy szabadidejében egyéb hobbikra áldozzon időt, ha a munkája kapcsán már minden szükséges információt magába szívott.

    Ez bizonyára jól sikerült neki idén, mert bár a Mercedes csapat elvesztette egykor domináns formáját, Russell minden lehetségest kiprésel az autóból.

    A vidéki élet tölti fel

    „Azt hiszem, a pályán kívül eléggé földhözragadt ember vagyok, és amit a legjobban élvezek, az a családommal való együttlét” – mondta. „A szüleim vidéken élnek, és szeretek odamenni, hogy sétálgassak a mezőn. Ez egy igazán jó módja annak, hogy ellensúlyozzam a Forma-1-es életmód őrületét.”

    „Ma Las Vegasban vagyunk. Tegnap repültem ide, ma repülök vissza, aztán jövő héten Brazíliába utazom. Néha szükség van arra a csendes sétára a vidéken, hogy egy kis nyugalmat vigyek az életembe.”

    Mindezek mellett Russell tudja, hogy a munka és a magánélet egészséges egyensúlya kulcsfontosságú lehet a pályán való forma megőrzéséhez.

    „Lewist [Hamilton] annyi minden érdekli a versenyzésen kívül is. Ez egy jó módja annak, hogy eltereld a gondolataidat a sportról, és lelkileg jó helyre kerülj, hogy aztán visszatérj, és a legjobb teljesítményt nyújtsd. Amikor az érzelmek hullámvasútján mész keresztül, néha szükséged van valamire, ami eltereli a gondolataidat.”

  • A legnagyobb ellenfelei is azt szeretnék, hogy Hamilton maradjon a Forma-1-ben

    A legnagyobb ellenfelei is azt szeretnék, hogy Hamilton maradjon a Forma-1-ben

    Lewis Hamilton két legnagyobb riválisa is támogatná a hétszeres világbajnok azon döntését, miszerint 2023 után is versenyezni akar a Forma-1-ben.

    Az elmúlt hetekben és napokban mind a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff, mind a brit 37 éves Hamilton jelezte, hogy hamarosan új szerződésről egyeztetnek. George Russell idén lett Hamilton új csapattársa a Mercedesnél, és még a pilótáknál is brit kollégája előtt áll a tabellán. Így vélekedett:

    „Az az igazság, hogy izgalmasnak találnám. Szerintem megmutatta egyértelműen, hogy nem vette le a lábát a gázpedálról, és az elmúlt néhány versenyen talán jobban teljesít, mint bármikor. Milyen gyakran van lehetőség egy ilyen pilóta mellett tanulni?”

    Ami Max Verstappent illeti, ő tavaly egy rendkívül kiélezett csatában véget vetett Hamilton majdnem új rekordot jelentő bajnoki sorozatának, ő is azt mondja, hogy Hamiltonnak még mindig az F1-ben a helye:

    „Tegye azt, amit helyesnek tart, és amíg versenyezni akar, addig versenyeznie kell.”

    Jövőre jöhet a Hamilton-Verstappen párharc visszavágója?

  • Russell felült a hype-vonatra és bekóstolta a Sky Sportsot és a Red Bullt

    Russell felült a hype-vonatra és bekóstolta a Sky Sportsot és a Red Bullt

    George Russell nem bírta ki, hogy ne szóljon be a Sky Sportsnak és a Red Bullnak.

    Tegnap hatalmas nyitóbulit csapott a Forma-1 Las Vegasban, ahol a Mercedes versenyzői mellett Sergio Pérez is felállhatott a színpadra. A 23 éves britből viszont előbújt a kisördög, így „kellemetlen” helyzetbe hozta a mexikói pilótát.

    Max Verstappen ugyanis kijelentette az előző futamhétvégén, hogy nem szeretne nyilatkozni a Sky Sportsnak. A holland azzal magyarázta döntését, hogy egész évben tiszteletlen megjegyzések záporoztak az irányába a brit csatornától, így megelégelte a velük való beszélgetést. Az utolsó csepp a pohárban Ted Kravitz elemzése volt, ugyanis a riporter azt találta mondani, hogy Lewis Hamiltont meglopták a tavalyi világbajnoki cím kapcsán.

    Christian Horner és a Red Bull a versenyzője mellé állt Mexikóban, ám a hírek szerint Brazíliában már visszaáll a régi rend.

    A színpadon Las Vegasban a Sky Sports készítette az interjúkat, így George Russell a következőket kérdezte David Crofttól:

    „Crofty, szabad kérdéseket feltenned a Red Bull versenyzőinek?”

    A híres kommentátor így válaszolt:

    Igen, ma este igen. Külön engedélyt kaptam, úgyhogy ne kezdjetek ki velem.”

    A Sky Sports munkatársa ezután Pérezhez fordult:

    „Szabad válaszolnod nekem”?

    A mexikói így felelt:

    Ők (a Red Bull vezetősége) most nincsenek itt, így igen.”

  • Villeneuve beszólt a Mercedesnek: Nézzenek már egyszer a tévére!

    Villeneuve beszólt a Mercedesnek: Nézzenek már egyszer a tévére!

    Jacques Villeneuve nem értette a Mercedes taktikáját a Mexikóvárosi Nagydíjon.

    Rossz lóra tettek a csillagosok a legutóbbi versenyen a gumiválasztással. Mindkét pilóta a közepeskeverékű abroncsokon rajtolt, majd a kerékcserék után a fehér oldalfalú gumikra váltottak. Ám ezúttal ez a játék nem jött be, ugyanis jobban jártak azok, akik kihagyták a keménykeverékeket a buliból.

    Az Ezüst Nyilak végig azért imádkoztak, hogy fogyjon el Max Verstappen gumija, ám a holland teljesítménye nem esett vissza. George Russell viszont a kerékcseréje előtt arra kérte a csapatot, hagyják kint tovább a közepeseken, hogy utána lágyakra váltson, ám a Mercedes kitartott a taktikája mellett. Így csak a hétszeres világbajnok állhatott fel a dobogó második fokára, míg fiatal csapattársa lecsúszott az ünneplésről.

    A kanadai ex-versenyző nem érti, miét nem figyelt jobban a német csapat az ellenfeleire.

    „Mindenki láthatta, hogy Daniel Ricciardo mit művel a közepeseken, egyértelműen az volt a legmegfelelőbb abroncs. Talán nem ártana többet a tévét figyelni a Mercedesnek. Nem csak a számítógépeket kell bújni.” – fogalmazta meg kritikáját 1997 világbajnoka.

  • Russell: A csapat többet érdemelt

    Russell: A csapat többet érdemelt

    Ugyan második lett Max Verstappen mögött a Mexikói Nagydíj időmérőjén, George Russell mégis csalódott volt, mert érzése szerint meglehetett volna neki a rajtelsőség.

    A mexikói magaslaton jól működő Mercedes pilótája az utolsó körében igen közel volt a pole pozíciós hollandhoz, ám a végén hibázott, így végül javítani sem tudott.

    „A csapat ma többet érdemelt volna. Jó autót hoztak össze ezen a hétvégén, és ez a hosszú ideje tartó kemény munkájuk bizonyítéka. Láttuk a múlt héten Lewisszal, hogy mire képes az autó, és láttuk ezen a hétvégén is, és úgy éreztük, hogy ez a pole a miénk kell legyen. Legszívesebben belerúgnék magamba, de végül is a kvalifikációért nem adnak pontokat, de nagyszerű, hogy az első sorban állhatok” – értékelt Russell.

    Az első győzelmét hajszoló brit versenyző nagyon bízik benne, hogy ezen a hétvégén sikerül célt érnie. Ezt akár egy jó rajttal is megalapozhatja, hiszen Mexikóban az egyik leghosszabb a táv a rajttól az egyes kanyarig, tehát bőven lesz lehetőség helyezkedni.

  • Majdnem a mennybe ment a Mercedes, de Verstappen megállította őket

    Majdnem a mennybe ment a Mercedes, de Verstappen megállította őket

    Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót a Mexikóvárosi Nagydíjon, a második helyről George Russell indulhat, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.

    Elsőként a Haas versenyzői hajtottak ki a pályára, míg a többiek a boxutcában várakoztak.  Szépen-lassan a többi versenyző is teljesítette első körét. Sergio Pérez rögtön az élre ugrott, ám nem sokáig tarthatta meg a pozíciót, ugyanis Charles Leclerc elvette tőle.

    Max Verstappen nem hagyta magát és megfutotta a leggyorsabb kört, míg meglepetésre Lewis Hamilton a végén megelőzte. Valtteri Bottas pedig elfoglalta a negyedik helyet.

    A Q1 végén többen is javítani tudtak az idejükön, így kiesett végül Mick Schumacher, Sebastian Vettel, Lance Stroll, Alex Albon és Nicholas Latifi.

    A Q2-ben a Mercedes versenyzői kezdtek a legjobban, Max Verstappen az első próbálkozás során nem talált fogást rajtuk. Valtteri Bottas folytatta a „száguldozást”, ezúttal a holland pilótától vette el a harmadik pozíciót. A Ferrari sem villantott, míg Sergio Pérez a kiesők között találta magát.

    Természetesen a „hazai hős” elmodult a kiesők közül, míg Lewis Hamilton továbbra is birtokolta az első helyet. A szakasz végén így Daniel Ricciardo, Guanyu Zhou, Yuki Tsunoda, Pierre Gasly és Kevin Magnussen búcsúzott.

    A Q3-ban Sergio Pérez mutatta meg autója erejét, de Max Verstappent sem kellett félteni. A Mercedes azonban előhúzta a nyulat a kalapból. Russell a második helyre, míg Hamilton a harmadikra ért fel. A hétszeres világbajnok körét viszont elvették, így visszaesett a 10. pozícióba.

    A pole pozícióért vívott végső csatát Sergio Pérez és Carlos Sainz indította el. A két Ferrari nagyon lemaradt, míg Max Verstappen lila szektorokkal bombázta társait. A Mercedesnek volt a végén egy lövése, ám George Russell és Lewis Hamilton sem tudtam megfogni a kétszeres világbajnokot.

    Így holnap az első rajtkockából Max Verstappen indulhat, mellőle George Russell rajtol, míg a harmadik Lewis Hamilton lett. Sergio Pérez csak a negyedik helyet szerezte meg, míg mögöttük Carlos Sainz, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Lando Norris, Fernando Alonso és Esteban Ocon alkotta az első 10-et.

    Pozíció Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
    1 Max Verstappen Red Bull 1:19.222 1:18.566 1:17.775
    2 George Russell Mercedes 1:19.583 1:18.565 1:18.079
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.169 1:18.552 1:18.084
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:19.706 1:18.615 1:18.128
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:19.566 1:18.560 1:18.351
    6 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:19.523 1:18.762 1:18.401
    7 Charles Leclerc Ferrari 1:19.505 1:19.109 1:18.555
    8 Lando Norris McLaren 1:19.857 1:19.119 1:18.721
    9 Fernando Alonso Alpine 1:20.006 1:19.272 1:18.939
    10 Esteban Ocon Alpine 1:19.945 1:19.081 1:19.010
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.279 1:19.325
    12 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:20.283 1:19.476
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:19.907 1:19.589
    14 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.256 1:19.672
    15 Kevin Magnussen Haas 1:20.293 1:19.833
    16 Mick Schumacher Haas 1:20.419
    17 Sebastian Vettel Aston Martin 1:20.419
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:20.520
    19 Alexander Albon Williams 1:20.859
    20 Nicholas Latifi Williams 1:21.167
  • Éledezik a Mercedes? Övék az első két hely az időmérő előtt

    Éledezik a Mercedes? Övék az első két hely az időmérő előtt

    38 fokos aszfalthőmérséklettel és napos idővel kezdődött a Mexikóvárosi Nagydíj harmadik szabadedzése, melyen Valtteri Bottas futotta meg az első mért kört.

    A finn 1:21.462-as körrel nyitotta meg a napot, közepes keverékű Pirelliken, majd 1:21.041-re javított azt. Tavalyi csapattársa, Lewis Hamilton követte őt lágyakon, de jócskán elmaradt tőle elsőre. Ő is javított ugyan utána, de továbbra is második maradt.

    Alig több, mint 10 perccel a kezdés után a pénteki második szabadedzést megnyerő George Russell állt az élre 1:19.405-tel.

    A 15. percben Mick Schumacher forgatta meg a Haast, de a bukótérnek köszönhetően nem ért falat, így megúszta annyival, hogy elfékezte a Pirelliket.

    1:19.219-es idővel, 37 perccel az egyórás edzés végén Max Verstappen állt az élre, noha az első szektorát borzasztónak érezte.

    Nem sokkal több, mint 20 perccel a vége előtt Hamilton, majd Russell állt az élre.

    A szabadedzést végül Russell nyerte Hamilton, Verstappen, Leclerc, Pérez, Sainz, Norris Bottas, Tsunoda és Albon előtt. Mögöttük Ocon, Zhou, Alonso, Ricciardo, Gasly, Stroll, Schumacher, Latifi, Vettel és Magnussen sorrend alakult.

  • Ezért nem tekinti teljes értékű párharcnak Hamilton a Russell ellenit

    Ezért nem tekinti teljes értékű párharcnak Hamilton a Russell ellenit

    Lewis Hamilton tavaly ilyenkor még a nyolcadik bajnoki címéért hajtott, de idén az összetett hatodik helye tűnik számára a maximumnak. Ráadásul a csapattársa, George Russell is több pontot gyűjtött nála, és a negyedik helyen áll.

    A Mercedesnek az előző, domináns évekhez képest pocsék éve van, még csak futamot sem nyertek, de különösen a szezon elején ragadtak be, ami nagyrészt a delfinezésnek volt köszönhető.

    A szezon eleje főleg Hamiltonnak sikerült balul, ám a hétszeres világbajnok szerint ez nem véletlen, sőt egyúttal magyarázattal szolgált a Russell-lel szembeni hátránnyal kapcsolatban is.

    „Remélhetőleg jövőre, amikor már jobb autónk lesz, arra tudunk koncentrálni, hogy a legtöbbet hozzuk ki az autóból, ahelyett, hogy őrült beállításokkal szórakozunk. Akkor igazságosabb lesz a párbaj. Ha idén előttem végez a világbajnokságon, nem fogom bánni. Az ötödik és hatodik helyért megyünk. Más lenne a helyzet, ha az első és a második helyről lenne szó” – nyilatkozta Hamilton, utalva ezzel arra, hogy végig ő volt az, aki kísérletezett az autóval, hogyan lehetne azt jobbá tenni.

    Mindazonáltal úgy tűnik, Hamiltonnak lesz még ideje próbálkozni, hiszen hosszú évekre tervez még a Forma-1-ben.