Címke: George Russell

  • Russell: Óriási lökést adott nekünk ez a siker

    Russell: Óriási lökést adott nekünk ez a siker

    Nem csak George Russell számára volt hatalmas löket élete első futamgyőzelme, hanem a Mercedes is komoly morális pluszt tudhat magáénak.

    A nehéz szezonkezdet után a Mercedes Brazíliában Russell vezényletével kettős sikert ünnepelhetett, a 24 éves pilóta élete első, a Mercedes idei első sikerét megszerezve.

    Még a csütörtöki sajtónapon, Abu Dhabiban beszélt arról, hogy mekkora lökést adott ez mindenkinek.

    „Mindig is hittem abban, hogy győzelmeket arathatok… Az biztos, hogy ennek hatására a magabiztosságom és a csapaton belüli morál az egekbe szökött. Viszont nem érzem azt magamon, hogy egyik napról a másikra megváltoztam volna. Ugyanaz a versenyző vagyok, aki egy héttel ezelőtt is.” – szerénykedett a brit.

    „Austin az autónk kiválóan teljesít, talán még annál is jobban, mint amiben reménykedtünk. Abu Dhabiban Max és a Red Bull is nagyon gyors lesz. Az alacsony sebességű kanyarok és a hosszú egyenesek kombinációja nagyon passzol az autójukhoz. Brazíliában viszont láttuk, hogy akármennyire sem számítottunk rá, mégis nagyon versenyképesek voltunk. Szóval itt is törekszünk a győzelemre.” – jelentette ki Russell.

  • FP2: A „lemenő nap ereje” ismét a Red Bullnak kedvezett

    FP2: A „lemenő nap ereje” ismét a Red Bullnak kedvezett

    Max Verstappen volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt George Russell autózta, míg a harmadik Charles Leclerc lett.

    Az első edzés hiányzói azonnal kihajtottak a pályára. Az első erősebb kört Charles Leclerc produkálta, míg mögé Esteban Ocon zárkózott fel. Max Verstappen azonban a lágykeverékű abroncsokon mindenki elé került. Ugyanakkor a holland a fékpedálra panaszkodott.

    A Red Bull versenyzője a gyors körökre feküdt rá, míg a Mercedes pilótái nehezebb autóval körözgettek.

    Fél óra elteltével Max Verstappen állt az élen, George Russell és Charles Leclerc előtt. Az első 10-be még Sergio Pérez, Carlos Sainz, Esteban Ocon, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas fért be.

    Egyre több versenyző hajtott a pályára megtankolt autóval, hogy a versenyre készüljenek. Rég nem látott problémával találkozott Russell, ugyanis autója pattogni kezdett.

    Az éjszakába nyúló második szabadedzést végül Max Verstappen nyerte, a második helyet George Russell szerezte meg, míg a harmadik Charles Leclerc lett. Lewis Hamilton ideje a negyedik pozícióra volt elég, míg mögöttük Sergio Pérez, Carlos Sainz, Esteban Ocon, Fernando Alonso, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas fért be még az első 10-be.

     

     

  • A Mercedes nem áll be Hamilton mögé, csak hogy legyen neki is győzelme

    A Mercedes nem áll be Hamilton mögé, csak hogy legyen neki is győzelme

    George Russell múlt hétvégi, brazíliai győzelmével a Mercedes most már biztosan nem zárja futamsiker nélkül a 2022-es évet, azonban Lewis Hamilton esetében ugyanez még előfordulhat. Ha ez valóban megtörténne, az pályafutása első olyan éve lenne, melynek során nem nyert egyszer sem.

    Természetesen Abu Dhabiban még van esélye nyerni, az azonban bizonyos, hogy csapata nem fogja Hamiltont támogatni csak azért, hogy ez a sorozata ne szakadjon meg.

    „Szerintem Lewisnak nincs szüksége semmiféle priorizálásra, és ez nem is az, amit ő valaha is akarna” – erősítette meg Wolff. „Ez a rekord, hogy minden egyes szezonban futamot nyert, kevésbé fontos számára, sokkal inkább az élvez prioritást, hogy visszahozzuk az autót oda, ahol lehetne, illetve hogy jövőre több futamgyőzelemért, sőt remélhetőleg a bajnoki címért versenyezzünk.”

    Wolff, aki nem volt jelen Interlagosban a csapata hétvégi győzelmekor, egyértelművé tette, hogy náluk nincs csapatsorrend, ahogy ezt a futam végső szakaszában láthattuk is: „Csapatként mindig is a szabad versenyzés mellett álltunk ki. Soha nem tettünk mást, kivéve, ha egy versenyző matematikailag már nem versenyezhet a bajnoki címért, a másik pedig igen. Szóval valójában nagyon vártuk, hogy azonos gumikon versenyezzenek, és ezt másnap reggel a stratégiai megbeszélésen meg is vitattuk.”

  • Wolff: Russellt hamarabb le kellett volna igazolnunk

    Wolff: Russellt hamarabb le kellett volna igazolnunk

    Toto Wolff szerint George Russell útja az első Forma-1-es győzelméig mindenki számára egy iskolapélda és szerinte a brit fiatal egy évvel többet is töltött el a Williamsnél.

    Russell a mostani Sao Paulói-i Nagydíjon aratta élete első győzelmét a száguldó cirkuszban. A brit ezzel tökéletes hétvégét zárt, ugyanis a futam előtti sprintkvalifikáción is elsőként intették le őt a kockás zászlóval.

    Russell mögött pedig a csapattársa, Lewis Hamilton ért célba, amivel a Mercedes a 2020-as Emilia Romagna Nagydíj óta először ünnepelhetett kettős győzelmet. A siker pedig csak megerősítette azt a tényt, hogy Russell egy nagyon a sport szupersztárjai között lesz majd számontartva.

    A friss futamgyőztes már a GP3-as bajnoki éve óta tagja a Mercedes akadémiájának. 2018-ban bajnok lett újoncként a Formula 2-ben és ezzel meg is nyílt az út előtte az F1-be, ahol a Williams csapatánál kapott lehetőséget. Ugyan az ott eltöltött 3 éve alatt egy alkalommal sem volt versenyképes autója, de néha alapján képes volt megvillanni. Ezt pedig a 2021-es Belga Nagydíjon elért 2. helye mutatja meg csak igazán.

    Wolff a fiatal pilótája győzelmét követően visszaemlékezett arra, amikor először találkozott vele.

    „A futam végén eszembe jutott, amikor a 16 éves George ingben és nyakkendőben adta elő számomra a PowerPoint prezentációját” – nyilatkozta Wolff, aki nem volt jelen a Sao Pauló-i Nagydíjon. – Így ő lett az első junior pilótánk, aki képes volt a csúcsra jutni az F1-ben.”

    „Nyilvánvalóan Lewisról sem feledkezem meg. Már nagyon régóta itt van velünk és messze ő számít a legeredményesebb pilótánknak. Azonban évekkel később már George is képes volt futamot nyerni velünk.”

    „Mindig is nehéz célokat állítottunk fel neki, de soha nem hagyott minket cserben. Ezt követően a Williamsnél volt, ami egy remek tanulási lehetőség volt a számára, de talán egy évvel többet is eltöltött ott a kelleténél. Azonban ez nem számít, mert most már teljesen megérdemelten vallhatja magát futamgyőztesnek.”

  • Russell sem számított rá, hogy ilyen hamar elsírja magát

    Russell sem számított rá, hogy ilyen hamar elsírja magát

    Minden Forma-1-es versenyző, George Russell gyerekkora óta arról álmodott, hogy egy nap F1-es futamgyőztes lesz.

    Ez vasárnap Brazíliában első alkalommal sikerült neki. A fiatal brit versenyző nagyon elérzékenyült örömében és nem tudta visszatartani a könnyeit. Nem mintha kellett volna.

    „Azt hiszem, erről a pillanatról, az biztos, hogy sok-sokszor álmodtam. És sosem tudhatja az embere, hogyan alakul” – mondta Russell.

    „Nagyon büszke vagyok az egész csapatra. Az év eleje óta elért fejlődésünk hihetetlen. És ez mekkora lökést fog adni nekünk a következő szezonra””

    Russell, aki a szombati sprintverseny győztese is volt, amely a nagydíj rajtsorrendjét meghatározta, vasárnap sem hibázott, és higgadtan vezetett az élen, miközben két biztonsági autós periódussal és a tükrében feltűnő Hamiltonnal is megbirkózott.

    „Ez még csak a kezdet” – mondta a csapatrádión a leintés után. „Tudtam, hogy képesek vagyunk erre. Lehet, hogy szükségem lesz néhány zsebkendőre – sírva fakadok.”

    A levezető körben felidéződtek benne az emlékek azokból a korai időkből, amikor a szüleivel egy lakóautóval utazott a gokartversenyekre, és mindazokra is gondolt, akik segítették őt az útján.

    „Eléggé meglepett, hogy őszinte legyek, hogy milyen gyorsan elkezdtem sírni, amint áthaladtam a célvonalon” – mondta Russell. „Mire a kettes kanyarhoz értünk, már ömlöttek a könnyeim.”

    „Csak a családomra gondoltam – mindenki otthon van. Amint a verseny után azonnal a kezembe kaptam a telefonomat, felhívtam őket egy csoportos FaceTime-on.”

    „Ez egy érzelmi hullámvasút volt mindannyiunk számára…”

  • A pontversenyben még komoly harc zajlik, Russell vízválasztó

    A pontversenyben még komoly harc zajlik, Russell vízválasztó

    Bár a világbajnoki címek sorsa már korábban eldőlt, a további helyezésekért még komoly csata zajlik. Ezt pedig kisebb-nagyobb botrányok övezik.

    A Sao Pauló-i Nagydíj után Pérez egy pozíciót veszített a tabellán Leclerc-rel szemben, noha pontegyenlőség van köztük. Ennek pedig az is az oka, hogy bár a csapat kérte rá Verstappent, hogy engedje el csapattársát a versenyen, hogy az több pontot gyűjthessen, a holland ezt nem tette meg.

    Pérezből csak úgy dőltek a szavak: A két bajnoki címét nekem köszönheti

    Győzelmével George Russell tovább erősítette negyedik helyét a pontversenyben. Az utolsó versenyen még 26 pont szerezhető maximálisan. Melyet ha Russell szerezne meg, akár a második helyre is előre ugorhatna a bajnoki táblázatban, amennyiben sem Pérez, sem Leclerc nem szereznek pontot a szezonzárón.

    Hamilton a pontversenyben biztosan nem lesz dobogós, maximum a 4. helyet csípheti meg, de ehhez nyernie kell és meg kell szereznie a leggyorsabb körért járó plusz egy pontot is. Ráadásul résen kell lennie, mert akár még az 5. pozíciót is bukhatja, mivel Sainz lemaradása mindössze 6 pont mögötte.

    Norris 7. helye már biztos, míg mögötte az Alpine két versenyzője van harcban egymással. Mögöttük mondhatni sűrű a mezőny, ott még történhetnek pozíciócserék.

    Ami a konstruktőröket illeti, párharcok alakultak ki. A Mercedes továbbra is veszélyt jelent a Ferrari második helyére, mindössze 19 pont a különbség köztük. Ugyanennyi a differencia az Alpine és a McLaren között is. Míg az Alfa Romeo az Aston Martinnal, a Haas pedig az AlphaTaurival van harcban.

    A pontversenyek állása a szezonzáró előtt:

    Versenyző Csapat Pontok
    Max Verstappen RED BULL RACING 429
    Charles Leclerc FERRARI 290
    Sergio Perez RED BULL RACING 290
    George Russell MERCEDES 265
    Lewis Hamilton MERCEDES 240
    Carlos Sainz FERRARI 234
    Lando Norris MCLAREN 113
    Esteban Ocon ALPINE 86
    Fernando Alonso ALPINE 81
    Valtteri Bottas ALFA ROMEO 49
    Sebastian Vettel ASTON MARTIN 36
    Daniel Ricciardo MCLAREN 35
    Kevin Magnussen HAAS 25
    Pierre Gasly ALPHATAURI 23
    Lance Stroll ASTON MARTIN 14
    Mick Schumacher HAAS 12
    Yuki Tsunoda ALPHATAURI 12
    Zhou Guanyu ALFA ROMEO 6
    Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 4
    Nicholas Latifi WILLIAMS 2
    Nyck De Vries WILLIAMS 2
    Nico Hulkenberg ASTON MARTIN 0

     

    # Csapat Pontok
    1 RED BULL RACING RBPT 719
    2 FERRARI 524
    3 MERCEDES 505
    4 ALPINE RENAULT 167
    5 MCLAREN MERCEDES 148
    6 ALFA ROMEO FERRARI 55
    7 ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 50
    8 HAAS FERRARI 37
    9 ALPHATAURI RBPT 35
    10 WILLIAMS MERCEDES 8

     

  • Pengeélen táncolt Russell, így majdnem fagyos lett a hangulat a Mercedesnél

    Pengeélen táncolt Russell, így majdnem fagyos lett a hangulat a Mercedesnél

    Toto Wolff elárulta, George Russell mit sem sejtett arról, hogy majdnem kiesett a Brazil Nagydíjról.

    A sprintversenyt megnyerő brit pilóta az első rajtkockából vágott neki a futamnak. El tudott menni az elején, és kapóra jött neki az is, hogy Lewis Hamilton és Max Verstappen ismét egymásra talált. Russell magabiztosan vezette a versenyt, ám azt nem sejtette, hogy a csillagosok a körmüket rágják izgalmukban. Technikai problémát fedeztek fel, ám a pilótának nem szóltak erről.

    „Az egész verseny alatt szivárgott a víz az autóból, így nem volt egyértelmű, hogy meglátjuk-e a kockás zászlót. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nem szólunk neki, és hagyjuk őt végig menni.” – magyarázta Wolff, aki nem látogatott ki ezúttal a helyszínre.

    Russell meséjének végül boldog befejezése lett, ugyanis a 24 éves versenyző megnyerte a versenyt. A brit pilóta hullámvasútként írta le a futamot és az idei évet, miközben megköszönte mindenkinek a munkáját.

  • Nemzetközi sajtó: Mad Max hirtelen süket lett

    Nemzetközi sajtó: Mad Max hirtelen süket lett

    Míg George Russell megszerezte élete első győzelmét, addig a médiafigyelem inkább Max Verstappenre és Sergio Pérezre irányul.

    Nem maradt futamgyőzelem nélkül idén a Mercedes, ám Lewis Hamilton helyett csapattársa ünnepelhetett a dobogó tetején. Mindaddig „zavar támadt a paradicsomban”, ugyanis a holland pilóta nem adta vissza a pozíciót csapattársának, hiába kérte erre a Red Bull.

    Természetesen a nemzetközi sajtóorgánumok egy része is a Bikák helyzetével foglalkozott. A neves lapok így értékelték a vasárnapi eseményeket.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Nem lehet még generációváltásról beszélni, de az elég beszédes, hogy a fiatal oroszlán szerezte meg a Mercedes idei első győzelmét, és nem a tapasztalt világbajnok.”

    Marca (Spanyolország):

    „Már a hetedik körben megpecsételődött a verseny sorsa, ugyanis Lewis Hamilton és Max Verstappen ment egymásnak. Érthetetlen, hogy a szenvedő fél kapta a büntetést, és nem az, aki nem hagyott elég helyet a társának. A stewardok a hétvégén ismét hibát-hibára halmoztak.”

    AS (Spanyolország):

    „A hatodik helyen célba érő Max Verstappen hirtelen megmutatta az összes hibáját és gyengeségét. Ezt sokan a szezon során szinte elfelejtették. A sportszerűség hiánya is fellelhető a versenyzőben: a Red Bull megkérte, hogy adja vissza a korábban kapott pozíciót Péreznek. Ám Mad Max hirtelen süket lett.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Russell az első rajtkockából indult, és nem talált ellenfelére Brazíliában. Profitált viszont abból, hogy Max Verstappen és Lewis Hamilton ismét egymásra talált a pályán. A futam elején ütköztek össze, így gyorsan a mezőny végére kerültek. Verstappent ráadásul még meg is büntették.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen már világbajnok, a csapat is megszerezte a konstruktőri címet, viszont Sergio Pérez még a tabella második helyére hajt. A Red Bull dühösen hagyhatja el az interlagosi pályát. Valószínűleg a tavaszi Monacói Nagydíj miatt pattant ki a szikra, és az vezetett a mostani engedetlenséghez. Mindeközben visszatért a Mercedes.”

  • Russell: A végén Lewis nagy nyomás alá helyezett

    Russell: A végén Lewis nagy nyomás alá helyezett

    George Russell álomszerű hétvégén van túl a Brazíliában, a szombati sprint után ugyanis a vasárnapi főversenyt is behúzta, gyakorlatilag végig irányítva a futamot. A 71 körös viadal végére azonban egy kicsit aggódhatott, hiszen Lando Norris kiesése miatt jött egy safety car fázis, ezért teljesen felzárkózott mögé a csapattárs Hamilton.

    A fiatalabbik brit azért az újraindítás előtt megkérdezte, hogy versenyezhetnek-e szabadon, amire az a válasz jött, hogy tisztelettel, de igen. Komolyabb csatára azonban nem került sor, miután Russell végig tudta tartani a másodpercen kívüli távolságot a csapattárs előtt.

    „Csodálatos érzés. Hatalmas köszönet a csapatnak, hogy ezt lehetővé tették” – nyilatkozta az érzelmes pillanatokat átélő Russell. „Egy érzelmi hullámvasút volt az idei szezon. Ez a verseny nagyon kemény volt. Úgy éreztem, hogy én irányítok, de Lewis szuper gyors volt. Aztán megláttam a biztonsági autót, és azt gondoltam, hogy ez nagyon nehéz lesz. Olyan nagy nyomás alá helyezett.”

    „Nem tudok mit mondani. A levezető körön minden emlék felidéződött. Amikor anyukámmal és apukámmal elindultam a gokartozás útján, vagy a családom minden támogatása” – tette hozzá az újdonsült futamgyőztes.

  • Russell első nagydíjgyőzelmét aratta, Hamilton az ütközés ellenére második

    Russell első nagydíjgyőzelmét aratta, Hamilton az ütközés ellenére második

    A szombati sprint végeredményének értelmében a Sao-Pauló-i Nagydíjon George Russell foglalhatta el az első rajtkockát. Mellőle azonban nem a tegnapi második helyezett Carlos Sainz várta a rajtot. Ő rajtbüntetést kapott, így a második rajtkockát Russell csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton foglalhatta el. A második sor a két Red Bullé volt Verstappen-Pérez sorrendben.

    A 71 körös verseny rajtját követően az élen nem történt változás, Norris viszont megelőzte Leclerc-t és átvette az ötödik helyet.

    Ellenben pár kanyar elteltével Ricciardo lökte meg Magnussent, mire a Haas szembe fordult a mezőnnyel. Az ausztrál próbálta kikerülni a forgó autót, de az eltalálta a McLaren hátulját. Az eset kitette a versenyből Ricciardót is. A McLaren a falba csúszott. A versenyzők sértetlenek maradtak, nem úgy az autóik és a védőfal. Biztonsági autós fázis lépett életbe.

    A hatodik kör végén távozott a pályáról a safety car. Verstappen előzni próbálta Hamiltont, de összeértek, és mindkét autó megsérült. Majd szinte rögtön utána Norris akadt össze Leclerc-rel, mire a Ferrari a falba csúszott. Szerencséjére azonban vissza tudott térni a boxba és folytatni tudta a versenyt. Ezt követően Norris a 4., Hamilton a 7. helyen haladt, míg Verstappen és Leclerc a mezőny legvégére esett vissza.

    Max Verstappen, Lewis hamilton, Interlagos
    Fotó: Chris Graythen/Getty Images / Red Bull Content Pool
    Az incidensek után Verstappen és Norris is 5-5 másodperces büntetést kaptak.

    A 17. körben Vettel megelőzte Norrist és feljött az 5. helyre.

    Az élmenők közül Sainz volt az első aki kiállt kerékcserére. Ezzel a második helyről a tizedikre került.

    A 26. körben már csak Hamilton (1), Vettel (3) és Stroll (6) nem volt még kerékcserén. Ellenben Vetstappen a saját boxkiállása során az időbüntetését is letöltötte. A 17. helyen folytatta a versenyt, Latifi előtt és Leclerc mögött.

    Végül Vettel a 27., Hamilton a 29., Stroll pedig a 30. körben cserélt kereket. Ezt követően a következőképp rendeződött a sorrend az élen: Russell, Pérez, Sainz, Hamilton, Alonso, Bottas.

    Rajtszámával azonos körben, a 44. körben Hamilton támadni kezdte Pérezt a második helyért. Miután újabb kerékcsere miatt Sainz a negyedik helyre esett vissza. Egy körrel később aztán sikerült is a manőver.

    Hamarosan azonban újabb kerékcserére hívták Hamiltont, lágy gumikért, pedig ő még ragaszkodott hozzá, hogy nincs még szükség a cserére. Végül rádión megmagyarázták neki, hogy azért volt erre szükség, hogy megakadályozzanak egy eléjükvágást.

    Az 52. körben Norris McLarenje megadta magát a pálya szélén.

    Virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, melynek értelmében a versenyzők közti aktuális távolságoknak állandósulniuk kell. Ezt kihasználva Sainz kerékcserét eszközölt. Ez után azonban a VSC-t valós biztonsági autó váltotta, így összesűrűsödött a mezőny, eltűntek a kiautózott előnyök.

    A Mercedes jelezte versenyzőinek, hogy engedik őket egymással versenyezni, de lehetőleg ne üssék ki egymást.

    Az Alpine közben arról tájékoztatta Ocont, hogy mögötte a csapattárs Alonso gumielőnyben van és ne „akadékoskodjon” vele, mire a francia közölte, hogy de ő meg akarja előzni ez előtte lévő Vettelt.

    A biztonsági autós fázis most is okozott némi galibát, mikor jelezték a lekörözötteknek, hogy vegyék vissza a körüket, Tsunoda kimaradt a szaknévsorból. Majd elkezdett előrébb lépni, mintegy azzal a céllal, hogy kielőzze a biztonsági autót is és visszaálljon a mezőny végére, de nem volt egyértelmű a helyzete így végül a mezőn közepén maradt, mire a 60. kör végén a biztonsági autó távozott. Így kénytelen volt mindenkit elengedni, hogy úgy kerüljön vissza valós pozíciójába.

    Az indítás után Ocont megelőzte Alonso, majd Bottas is, Vettel pedig visszaesett a 10. helyre.

    A negyedik helyen lévő Sainz megpróbálta megelőzni Pérezt, majd sikerült is neki.  A Ferrari spanyolja így a két Mercedest vette üldözőbe. Közben Pérezt Leclerc is megelőzte, mivel a monacói autóján lágy gumik voltak. Verstappen viszont már a 7. helyen haladt, Alonso mögött, míg nem a spanyol is megelőzte Pérezt. Majd így tett a csapattárs Verstappen is.

    Russell végül a tegnapi első sprintgyőzelem után megszerezte élete első F1-es nagydíjgőzelmét is, mely az idei első a Mercedes számára is. A csillagos márka ráadásul kettős győzelmet aratott, mivel Hamilton a második helyen futott be. A harmadik helyet Sainz szerezte meg.

    Végeredmény:

    # Driver Csapat Lemaradás
    1 George Russell Mercedes
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1.529
    3 Carlos Sainz Jr. Ferrari 4.051
    4 Charles Leclerc Ferrari 8.441
    5 Fernando Alonso Alpine 9.561
    6 Max Verstappen Red Bull 10.056
    7 Sergio Pérez Red Bull 14.080
    8 Esteban Ocon Alpine 18.690
    9 Valtteri Bottas Alfa Romeo 22.552
    10 Lance Stroll Aston Martin 23.552
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 26.183
    12 Pierre Gasly AlphaTauri 26.867
    13 Zhou Guanyu Alfa Romeo 29.325
    14 Mick Schumacher Haas 29.899
    15 Alexander Albon Williams 36.016
    16 Nicholas Latifi Williams 37.038
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    Lando Norris McLaren kisesett
    Kevin Magnussen Haas kisesett
    Daniel Ricciardo McLaren kisesett