Címke: George Russell

  • Russell: Senki sem fog arra emlékezni, hogy több pontot szereztem Lewisnál

    Russell: Senki sem fog arra emlékezni, hogy több pontot szereztem Lewisnál

    George Russell szerint évek múlva senki sem fog emlékezni arra, hogy több pontot szerzett Lewis Hamiltonnál 2022-ben.

    Tavaly nem csak a szabályváltozásokkal kellett megküzdenie a csillagosoknak. A 2021-es évadzáró emléke ott lebegett a fejük felett, emellett az autójuk sem teljesített úgy, ahogy azt szerették volna. A győzelmek helyett maximum a dobogós pozíciók voltak elérhetőek a versenyzőknek. Mindemellett a pattogással is fel kellett venniük a versenyt.

    Ugyan a szezon végén megvillantak és közelebb kerültek az Red Bullhoz és a Ferrarihoz, ám az „ébredés” későn történt meg.

    A 24 éves versenyző nem ilyen évről álmodott, mikor még a Williamsnél tengette napjait. Ugyanakkor Russellnek nem kell szégyenkeznie. A Mercedes tavaly csak egyszer állhatott a dobogót tetejére (Brazília), míg az egyéni pontversenyben a negyedik helyet  sikerült megszerezniük.

    Russell többet tanult egy év alatt Hamiltontól, mint addig összesen

    Az ifjú brit pilóta az első helyére ugyan büszke, de annak nem tulajdonít sok jelentőséget, hogy legyőzte Hamiltont 2022-ben.

    „Számomra fontosabb volt a brazíliai győzelem, mint a pontverseny. Senki sem fog emlékezni arra, hogy a pontok terén legyőztem Lewist (Hamilton). Úgyis csak negyedik lettem, ami a senki földje. Ám ha valaki 2021 végén egy győzelmet, egy pole pozíciót és 8 dobogós helyezést ajánlott volna, azt válaszoltam volna, hogy köszönöm nem kérem. Az ambíciónk ennél sokkal nagyobbak.”  – magyarázta Russell.

  • Russell szerint nem fog számítani mennyivel több pontot szerzett első évében

    Russell szerint nem fog számítani mennyivel több pontot szerzett első évében

    George Russell szerint évek múlva senki sem fog emlékezni arra, hogy több pontot szerzett Lewis Hamiltonnál 2022-ben.

    Tavaly nem csak a szabályváltozásokkal kellett megküzdenie a csillagosoknak. A 2021-es évadzáró emléke ott lebegett a fejük felett, emellett az autójuk sem teljesített úgy, ahogy azt szerették volna. A győzelmek helyett maximum a dobogós pozíciók voltak elérhetőek a versenyzőknek. Mindemellett a pattogással is fel kellett venniük a versenyt.

    Ugyan a szezon végén megvillantak és közelebb kerültek az Red Bullhoz és a Ferrarihoz, ám az „ébredés” későn történt meg.

    A 24 éves versenyző nem ilyen évről álmodott, mikor még a Williamsnél tengette napjait. Ugyanakkor Russellnek nem kell szégyenkeznie. A Mercedes tavaly csak egyszer állhatott a dobogót tetejére (Brazília), míg az egyéni pontversenyben a negyedik helyet  sikerült megszerezniük.

    Russell többet tanult egy év alatt Hamiltontól, mint addig összesen

    Az ifjú brit pilóta az első helyére ugyan büszke, de annak nem tulajdonít sok jelentőséget, hogy legyőzte Hamiltont 2022-ben.

    „Számomra fontosabb volt a brazíliai győzelem, mint a pontverseny. Senki sem fog emlékezni arra, hogy a pontok terén legyőztem Lewist (Hamilton). Úgyis csak negyedik lettem, ami a senki földje. Ám ha valaki 2021 végén egy győzelmet, egy pole pozíciót és 8 dobogós helyezést ajánlott volna, azt válaszoltam volna, hogy köszönöm nem kérem. Az ambíciónk ennél sokkal nagyobbak.”  – magyarázta Russell.

  • Russell fontosnak tartja a jó mentálhigiénét

    Russell fontosnak tartja a jó mentálhigiénét

    George Russell elárulta hogyan dolgozik azon, hogy a mentális egészségét rendben tartsa.

    A mentálhigiéné fontossága a fiatal versenyzők körében nagyon fontos témakör lett. 2020-ban még Lando Norris állt ki a közössége elé és ismerte be, hogy mennyire szorongott az első évében. A brit pilóta arra buzdította követőit, hogy forduljanak szakemberhez vagy kérjenek segítséget, ha nem érzik jól magukat a bőrükben.

    Russell a Men’s Health-nek nemrég elmondta, hogy felkeresett egy pszichológust két évvel a debütálása után.

    „Nagyon nehéz versenyen voltam túl, még balesetem is volt. Azután gondoltam arra, hogy szakszerű segítséget kell kérnem. Nagyon mélyponton voltam a karrierem szempontjából. Abban a hitben éltem, hogy könnyedén össze tudom majd szedni magam, de végül arra a döntésre jutottam, hogy beszélnem kell egy szakemberrel. A beszélgetések után sokkal jobban éreztem magam, és sikerült félretenni a negatív érzéséket. Így a napok további részében készen álltam arra, hogy ott legyek fejben és támadjak.” – magyarázta a Mercedes pilótája.

    A brit versenyző szerint még mindig van némi ellenérzés az emberekben a mentális egészséggel kapcsolatban.

    „Az egyetlen tanács amit adni tudok azoknak, akik ilyen problémákkal küszködnek az az, hogy merjenek beszélni valakivel. Legyen az egy barát, egy kolléga, egy családtag vagy forduljanak szakemberhez. Mindannyiunknak vannak olyan pillanatai, mikor kicsit rosszul érezzük magunkat, kicsit levertek vagyunk. Fontos az, hogy beszélgessünk valakivel, még akkor is ha nem vagyunk ilyen állapotban.”

  • Sainzot sokkolta a törökországi földrengés, Hamilton adakozásra buzdít

    Sainzot sokkolta a törökországi földrengés, Hamilton adakozásra buzdít

    Carlos Sainz mélységesen együtt érez a földrengés sújtotta Törökországgal és Szíriával, míg Lewis Hamilton adakozásra buzdítja követőit.

    Az F1-et is megrázta az a tragédia, ami február 6-án következett be a két említett ország területén. A Reuters legfrissebb becslései szerint 16994 fő vesztette eddig életét, míg 67904 fő szenvedett sérüléseket. 298 000 embernek el kellett hagynia otthonát, míg a mentőcsapatok továbbra a romokat vizsgálják és túlélőket keresnek.

    A sportág nevében Stefano Domenicali már felszólalt, ám a versenyzők sem tudták szó nélkül hagyni a történteket.

    Carlos Sainz Jr.:

    „Még mindig megrémítenek azok a képek és hírek, amik Törökországból és Szíriából érkeznek. Minden gondolatom és imám az érintettekkel és az áldozatok családjaival van.”

    Lewis Hamilton:

    A hétszeres világbajnok Instagram-sztoriban fejezte ki együttérzését, továbbá olyan szervezetek linkjét is megosztotta, amik a bajba jutottakhoz juttattnak el adományokat.

    „Az a tragédia, ami Szíriában, Törökországban és a környezetükben történt már több ezer ember életét követelte. További ezrek pedig megsérültek. Várhatóan a keresési és a mentési munkálatok során ezek a számok növekedni fognak. Családok, otthonok és életek vesztek el. Megosztok pár adományozásra szolgáló helyet azoknak akik szintén segíteni szeretnének.”

    Mick Schumacher:

    „Együtt érzek a Törökországban és Szíriában élő emberekkel a pusztító földrengés kapcsán. Szavakkal kifejezhetetlen az a szörnyűség ami történt.”

    Írt a Mercedes és a McLaren tartalékversenyzője az Instagram-oldalára.

    Esteban Ocon:

    A francia versenyző a következő tweettel fejezte ki együttérzését:

    George Russell:

    A Mercedes másik versenyző csapattáráshoz hasonlóan Instagram-sztoriban tett közzé olyan szervezeteket, amik várják az adományokat.

     

  • Schumacher lehet Hamilton utódja, már előbb, mint gondolnád

    Schumacher lehet Hamilton utódja, már előbb, mint gondolnád

    Mick Schumacher már 2024-ben a Forma-1 vitathatatlanul egyik legjobb pilótafülkéjében találhatja magát.

    Így gondolja ezt a 23 éves német nagybátyja, Ralf Schumacher, aki szintén értékelte Mick karrierjét a Haasnál – különösen akkor, amikor tavaly nyilvánosan megromlott a kapcsolat a fiatal versenyző és Günther Steiner között. Steiner akkori elmondása szerint Ralf „kifejezetten nyilvános balhát akart”. Azonban akkor rövidre zárta ezt a közkedvelt csapatfőnök:

    „Nem akarok erre válaszolni, mert nem vagyok az, aki önmagát helyezi előtérbe. Ami biztos: A döntésemet biztosan nem befolyásolta Ralf viselkedése.”

    A Haas döntése, mely szerint Schumachert menesztették és a német veterán Nico Hülkenberggel helyettesítették, így versenyülés nélkül hagyta Micket. 2023-ban Schumacher lesz a Mercedes hivatalos tartalékosa – és egyben a McLarené is, így akár Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak a helyszíni helyettese. Mick ennyit mondott erről nemrég:

    „Mindent beleadok majd ebben a nagyon versenyképes és profi környezetben, és ott leszek a szezon összes futamán. Szeretném magam abba a helyzetbe hozni, hogy 2024-ben újra a mezőnyben legyek.”

    A hatszoros futamgyőztes Ralf szerint pedig ez akár azt is jelentheti, hogy a fiatal Mick a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton helyére lép. Ezt már az Auto Bildnek árulta el a 47 éves Schumacher:

    „Tegyük fel, hogy George Russell újra gyorsabb lesz Lewis Hamiltonnál. Lewis akkor folytatni fogja egyáltalán? Izgalmas lesz, ha ez kiderül idén.”

    Mick Schumacher lesz a McLaren tartalékversenyzője

     

  • Hamilton, Russell és Alonso is Jerezben tesztel

    Hamilton, Russell és Alonso is Jerezben tesztel

    A mezőny többszörös világbajnokai közül kettő, név szerint Lewis Hamilton és Fernando Alonso is tesztel Jerezben a napokban, kiegészülve csapattársaikkal.

    Február 7-én és 8-án segíti a Mercedes és az Aston Martin a Pirelli munkáját, akik a gumijaikat igyekeznek tesztelni és fejleszteni.

    Alonso a tegnapi nap folyamán a Marca beszámolója szerint 130 kört teljesített a tavalyi autóval, ezzel is segítve a beilleszkedését új csapatába, akik majd február 13-án mutatják be az AMR23-at. A mai napon pedig Stroll vezet majd, és Alonso legközelebb már a február 23-25-i hivatalos teszt keretein belül autóba, de akkor természetesen már az ideibe.

    A Mercedesnél Hamilton kezdte a programot, és Russellnek adja át a helyét a volánnál. Ők viszont már a franciaországi paul ricard-i versenypályán is teszteltek idén, szintén a Pirellinek.

    A teszt alapvetően zárt ajtók mögött zajlik, és semmiféle adatot vagy időeredményt nem közölnek.

    Így telt Alonso első napja az Aston Martinnál – VIDEÓ

  • Russell a mentális egészségről beszélt: Fontos, hogy beszéljünk valakivel

    Russell a mentális egészségről beszélt: Fontos, hogy beszéljünk valakivel

    George Russell elárulta hogyan dolgozik azon, hogy a mentális egészségét rendben tartsa.

    A mentálhigiéné fontossága a fiatal versenyzők körében nagyon fontos témakör lett. 2020-ban még Lando Norris állt ki a közössége elé és ismerte be, hogy mennyire szorongott az első évében. A brit pilóta arra buzdította követőit, hogy forduljanak szakemberhez vagy kérjenek segítséget, ha nem érzik jól magukat a bőrükben.

    Russell a Men’s Health-nek nemrég elmondta, hogy felkeresett egy pszichológust két évvel a debütálása után.

    „Nagyon nehéz versenyen voltam túl, még balesetem is volt. Azután gondoltam arra, hogy szakszerű segítséget kell kérnem. Nagyon mélyponton voltam a karrierem szempontjából. Abban a hitben éltem, hogy könnyedén össze tudom majd szedni magam, de végül arra a döntésre jutottam, hogy beszélnem kell egy szakemberrel. A beszélgetések után sokkal jobban éreztem magam, és sikerült félretenni a negatív érzéséket. Így a napok további részében készen álltam arra, hogy ott legyek fejben és támadjak.” – magyarázta a Mercedes pilótája.

    A brit versenyző szerint még mindig van némi ellenérzés az emberekben a mentális egészséggel kapcsolatban.

    „Az egyetlen tanács amit adni tudok azoknak, akik ilyen problémákkal küszködnek az az, hogy merjenek beszélni valakivel. Legyen az egy barát, egy kolléga, egy családtag vagy forduljanak szakemberhez. Mindannyiunknak vannak olyan pillanatai, mikor kicsit rosszul érezzük magunkat, kicsit levertek vagyunk. Fontos az, hogy beszélgessünk valakivel, még akkor is ha nem vagyunk ilyen állapotban.”

  • Ezért nem ment fel a színpadra Domenicali a Red Bull bemutatóján

    Ezért nem ment fel a színpadra Domenicali a Red Bull bemutatóján

    Stefano Domenicali okozott pár kellemetlen percet a Red Bullnak, mikor nem ment fel a színpadra a bemutatón.

    Múlt héten került sor az osztrák istálló autóbemutatójára, ám a hangsúly ezúttal nem a festésen volt. Korábban már kiszivárgott, hogy 2026-tól belép a Ford a Forma-1-be a Bikák oldalán, majd pénteken meg is erősítették ezt  hírt a felek. Ezért vette a Red Bull az irányt New York felé és egy show keretein belül alapot adott az együttműködésnek.

    A Forma-1 még a Red Bull bemutatója előtt bejelentette a Ford érkezését, majd a csapat is megerősítette külön az együttműködést. Stefano Domenicali is a helyszínen tartózkodott a sportág jóvoltából, mivel a tervek szerint köszöntenie kellett volna az visszatérő gyártót a száguldó cirkuszban.

    Ám hiába hívták a színpadra az olasz vezetőt, végül nem ment fel. Az ESPN úgy tudja, hogy az utolsó pillanatban döntött úgy Domenicali, hogy nem mond beszédet. Ugyan a show-t végig hallgatta, ám arra nem számított, hogy végig „Red Bull központú” lesz az esemény. Az F1 vezér úgy vélte, nem vetne rá jó fényt, ha a csapat versenyzőivel és csapatfőnökével mutatkozna, hiszen könnyen elfogultsággal vádolhatták volna meg.

  • Russell versenyző akar lenni, nem híres

    Russell versenyző akar lenni, nem híres

    George Russell a Szingapúri Nagydíjon elhangzott rádióüzenetét idézte fel, amit a Mick Schumacherrel való összeérése után mondott.

    A brit a pontszerző helyeken kívül autózott azon a versenyen, és épp a Haasban ülő Schumachert próbálta előzni, amikor összeértek az egyes kanyarban. Ezután mondta azt a rádióban, hogy „Schumacher úgy védekezik, mintha élete versenye lenne”. Ez a megjegyzés kissé megosztotta a közvéleményt, és pont emiatt hozta ezt fel, ugyanis nagyon a reflektorfényben érzi magát, amit nem feltétlenül élvez.

    „Ezek olyan dolgok, amelyek hozzátartoznak ahhoz, hogy az élen vagy” – szögezte le a MotorsportWeeknek adott nyilatkozatában. „Minden a mikroszkóp alatt van, és egy ilyen megjegyzést az előző évben nem vettünk volna észre. De azt hiszem, ennek két része van: egyrészt, hogy harcolsz az ügyedért; másrészt, hogy csak megpróbálsz levezetni némi frusztrációt. És néha elfelejted, hogy az egész világhoz beszélsz.”

    „Ez részévé válik az én tapasztalataimnak, egyrészt, hogyan kontrollálom ezt, másrészt, hogy elgondolkodom, kell-e ilyet mondanom nyilvánosan. És azt hiszem, ez az egyik kihívása ennek a sportnak. Nincs magánéleted. Azért választottam az autóversenyzést, mert az az álmom, hogy Forma-1-es világbajnok legyek. Nem az az álmom, hogy híres legyek, hogy nap mint nap a tévékamerák előtt álljak. A munkám és az álmom az, hogy versenyezzek és nyerjek. Ezek a hozzászólások is ezt a célt szolgálják, elfelejtve, hogy milliók nézik otthon, és minden egyes szót leírnak és mikroszkóp alá tesznek. Ez számomra is egy tapasztalat. Ahogy mondtam, valószínűleg korábban is sok ilyen megjegyzést mondtam a rádióban, de senki sem törődött vele.”

    Russell és Hamilton már a pályán, elkezdődött az idei tesztszezon

  • Russell és Hamilton már a pályán, elkezdődött az idei tesztszezon

    Russell és Hamilton már a pályán, elkezdődött az idei tesztszezon

    A Mercedes és pilótáik már a tegnapi nap folyamán, vagyis február elsején elkezdték a 2023-as tesztszezont.

    A német istálló a Pirelli 2023-as abroncsait teszteli a Paul Ricard versenypályán, február elsején és másodikán. Ezenkívül még kettő ilyen gumiteszt lesz a hivatalos előszezoni tesztek előtt. A Mercedes száraz gumikat próbálgató tesztje után az AlphaTauri következik február 3-4-én, szintén a francia pályán, ám már vizes körülmények között. Végezetül pedig az Aston Martin vállal slick gumis tesztet 7-én és 8-án, a spanyolországi Jerezben.

    Ezeket a teszteket természetesen nem az idei autókkal bonyolítják le, hiszen azokat valójában még be sem mutatták. Kizárólag az idei gumik tesztelése a cél, merta tavalyi zsúfolt szezon közben egyszerűen nem volt idő erre. Novemberben erősítette meg a Pirelli és az FIA, hogy a holtszezon időszakában tesztelnek inkább, és mind a tíz csapatot megkörnyékezték ezzel kapcsolatban.

    Ugyanakkor az említett csapatokon kívül a McLaren is pályára gurult már, de még a 2020-as autójukkal, és nem gumiteszt céljából. Barcelonában Norris melegített a szezonra az MCL35M-mel. Ezenkívül még az AlphaTauriról is tudni lehet, hogy teszteltek már, többek között az újonc Nyck de Vries-zel.

    Alonso és Hamilton már február elején Forma-1-es autóba ül