Címke: George Russell

  • A Mercedes cáfolta a motor megbízhatóságáról szóló híreket

    A Mercedes cáfolta a motor megbízhatóságáról szóló híreket

    Sikeresen teljesítette a Mercedes a bejáratást és a filmet napot, így már a szezon előtti teszt felé vették az irányt.

    A csillagosok rögtön a bemutatójuk után pályára vitték a W14-et és leellenőriztek mindent az új konstrukcióval kapcsolatban. Spanyol források szerint nem ment zökkenőmentesen az első nap, ugyanis motorgondok léptek fel, mikor George Russell ült az autóban. A Mercedes viszont cáfolta ezeket a híreket. Másnap mindkét versenyző újfent a versenygépbe ülhetett és teljesítették a felhasználható 2 filmes napból az egyik lehetőségüket.

    Az angol időjárás nem hazudtolta meg önmagát, így a Mercedes „esőgumikkal” felszerelve mutatkozott meg a kameráknak.

    „Nagyszerű volt a W14-el menni. Mindenki nagyon várja ezt a pillanatot a gyárban, hiszen mindenki keményen dolgozott azért, hogy idáig eljussunk. Nagyon hálás vagyok a sok erőfeszítésükért. A nap zökkenőmentesen telt. Túl vagyunk a programokon és hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk. Jól éreztem magam az autóban és izgatottan várom a bahreini rajtot.” – nyilatkozta Lewis Hamilton.

  • Megváltozhat a Mercedes koncepciója 2023-ban

    A 2023-as szezon kezdetén a Mercedes továbbra is a nagyon szűkre szabott, gyakorlatilag oldaldoboz nélküli autóhoz ragaszkodik, viszont ez később változhat – árulta el a csapat főnöke, Toto Wolff.

    A brackley-i istálló szerdán bemutatta az új autóját, mely ismét feketébe borult, 2021-hez hasonlóan. Most ugyanakkor nem a rasszizmus melletti kampány céljából, hanem sokkal inkább tömegcsökkentés okán, tehát az autó sok helyen simán karbon, és nem fedi festék.

    „Ezúttal próbáltuk kitalálni, hogyan szabadulhatunk meg még néhány extra grammtól” – mondta ezzel kapcsolatban Wolff.

    Az autón továbbra sem található gyakorlatilag oldaldoboz, viszont Wolff fenntartja ennek változtatási lehetőségét.

    „Amint túljutunk az első néhány versenyen, a dolgok kicsit változni fognak” – ígérte Wolff.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton méltatta a csapatát, hogy ki mertek tartani egy olyan koncepció mellett, mely vesztesnek bizonyult a Ferrarival és a Red Bullal szemben.

    „A legtöbb csapat a Red Bull féle koncepcióhoz közelít, kivéve a Ferrarit” – mondta. „Egy új bajnokságba egy olyan autóval megyünk, amely hasonló a tavalyihoz, mert számos elemet nagyon nehéz megváltoztatni. De bízom a mérnökeinkben, és hűek maradunk a koncepciónkhoz.”

    Megjelentek olyan hírek is, hogy a Mercedes új autójának bejáratása során rögtön problémákba ütköztek. Ráadásul mivel az autó a tavalyi alapjaival rendelkezik, nagy kérdés, vajon a delfinezés problémáját megoldották-e. Az autót már vezető Russell inkább nem kommentálta ezt.

    Hamilton szerződése pedig lejár az év végén, de mindkét fél nyitott a hosszabbításra, és Wolff elmondta, hogy már meg is volt az első egyeztetés.

  • Ralf Schumacher biztos abban, hogy unokaöccse Mick visszatérhet

    Ralf Schumacher biztos abban, hogy unokaöccse Mick visszatérhet

    A hatszoros futamgyőztes Ralf Schumacher biztos abban, hogy Mick a közeljövőben visszatérhet a mezőnybe.

    A tavalyi év során Nico Hülkenberg vette át Mick Schumacher helyét, miután a Haas nem volt elégedett a teljesítményével. Viszont a fiatal tehetség 2023-ban a Mercedes kötelékében kezdte meg a munkáját, tartalékversenyzői szerepben.

    Emellett a Mercedes megosztotta őt a McLarennel is, ami egy bevett szokás a Mercedes motoros csapatoknál. Ezzel csakugyan megnövelve az esélyeit arra, hogy még több helyen tesztelhessen, mivel, ha valaki kiesne valami ok folytán, például Lewis Hamilton, George Russell, Landor Norris avagy az újonc Oscar Piastri, akkor az ő helyüket Schumacher venné át.

    A nagybátyja, Ralf szerint ez jó Micknek, hogy dupla annyi lehetősége van, mint általában. Úgy gondolja, hogy a csapatoknak is jót tesz, hogy van egy fiatal pilóta, aki jól ismeri a jelenlegi rajtrácsot.

    „Nagyszerű a csapatok számára, hogy egy olyan valakit kapnak, mint Mick. Ismeri a terepet, ismeri a pályákat. Mick gyakorlatilag frissen szállt ki az autóból.”

    „Számára ez egy nagyszerű lehetőség is, mivel négy lehetőséggel több esélye van arra, hogy talán ő is vezesse az egyik autót.”

    A Mercedes tegnapi autóbemutatóján Mick el is mondta, hogy páratlan számára ez a lehetőség, és minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében minél többet tanuljon.

    „Ez egy jó lehetőség számomra, hogy nem csak egy, hanem két csapattársam legyen. Lehet, hogy nincs közvetlen összehasonlítási alapom, mert én nem vezetek, de tudom, hogyan fogok hozzáállni.”

    „Mondjuk, ha túlkormányzott autójuk van, mit tesznek azért, hogy javítsanak rajta a vezetési stílus tekintetében. Remélem, tanulhatok ebből, és remélhetőleg bővíthetem az eszköztáramat, hogy készen álljak, amikor remélhetőleg visszatérek” mondta Schumacher a GP Blog számára.

  • Már az első métereken megadta magát a Mercedes új autója

    Már az első métereken megadta magát a Mercedes új autója

    Rájár a rúd a Mercedesre, ugyanis a bemutató után a bejárattásnál is problémáik akadtak.

    Gondosan megtervezte a tegnapi napot a csapat, ám a főszponzora súlyos hibát követett el. Mikor a Petronas Youtube-csatornáján le akarták tesztelni, hogyan működik majd a közvetítés, véletlenül mindenki számára láthatóvá tették a videóanyagot.

    Idő előtt derült ki hát az, hogy a W14-es fekete színben fog pompázni. A német istálló kénytelen volt újra visszatérni ehhez a koncepcióhoz, ugyanis autójuk 3 kg-val nehezebb lett, így a festéken is spórolniuk kellett.

    Még Wednesday Addams is megirigyelné az új Mercedes-t

    Miután leleplezte a Mercedes az autóját, George Russell és Lewis Hamilton Barcelonába utazott, hogy leteszteljék a versenygépet. Elsőként a születésnapját ünneplő 24 éves pilóta pattant a volán mögé, ám a kalandja gyorsan véget ért. Virtuas de Goma, a spanyol Motor.es szakírója a Twitter oldalán árulta el, hogy motorproblémák léptek fel az autóban.

    A spanyol szakértő szerint a Mercedes számolt azzal, hogy nem lesz zökkenőmentes az elindulásuk, ám attól tartanak, hogy ez a probléma tartósan felüti majd a fejét és velük marad a szezon további részében is. A gyújtással akadtak gondjai a motornak, ezért visszaküldték a hajtásláncot a gyárba.  A bejáratásnak így vége lett, ám ma a forgatási napon már minden a tervek szerint halad. A többi csapatot ugyanakkor nem fogja érinteni a probléma, így az Aston Martin gond nélkül teljesítheti a saját programját.

  • Norris nem lesz másodszámú Verstappen mellett

    Norris nem lesz másodszámú Verstappen mellett

    A volt Forma-1-es versenyző, Karun Chandhok szerint a McLaren fiatal sztárja, Lando Norris lenne a Mercedes elsőszámú választottja, ha Hamilton úgy döntene, hogy visszavonul a sporttól. 

    Viszont ez egy komplikált folyamat lenne, mivel ahogy arról már Norris is beszél korábban, hisz a McLarenben és ki szeretne tartani velük.

    Egyáltalán nem kétséges, hogy Norris egy kivételes pilóta, aki az élcsapatok egyikénél versenyezhetne. A korábbiakban már a Red Bull-lal is volt pár tárgyalása.
    Norris nagyjából azóta a legjobb a középmezőny versenyzői között, mióta 2019-ben bemutatkozott a McLarennél, és eddig egy pole pozíciót és hat dobogós helyezést szerzett a motorsport csúcsán.

    Hogy kiemelje, mennyire tehetséges, Norris volt az egyetlen középmezőnybeli pilóta, aki a tavalyi szezonban dobogóra állhatott, amit az Emilia Romagna Nagydíjon ért el.
    A jelenlegi szerződése a McLarennél 2025 végén jár le, így 2026-ra, az új motorszabályok bevezetésekor a Mercedeshez kerülhetne.

    Valószínű azonban, hogy a McLarennél ki kell töltenie a szerződését, mivel Hamilton várhatóan új szerződést ír alá, aki az új szabályok bevezetéséig az Ezüstnyilaknál marad.

    Charles Leclerc azonban egy másik pilóta, akit a Mercedes potenciális célpontjaként emlegetnek, ami lehetőséget adna Norrisnak arra, hogy a Ferrarihoz kerüljön, és talán újra találkozhasson korábbi csapattársával, Carlos Sainz-cal.

    Függetlenül attól, hogy a Mercedes vagy a Ferrari lesz-e az, az esélye annak, hogy Norrisnak 2026-ban lehetősége lesz egy élcsapathoz kerülni sok mindentől függ.
    Chandhok szerint a Mercedes a legjobb választás.

    „Hogy hova fog menni, az jó kérdés. A valóság az, hogy nem tudom elképzelni, hogy a Red Bullhoz menjen, hogy Max második számú versenyzője legyen, és a Ferrarinak mind a két versenyzője már le van kötve.

    „Tehát a lehetőségei között szerepelhet, hogy a Mercedeshez megy, amikor Lewis Hamilton abbahagyja, mert George [Russell] nem megy sehova. Szerintem maradhat a McLarennél, amíg ez alapvetően nem történik semmi. Szerintem a McLaren nyugodtan megtarthatja őt, amíg ez meg nem történik.”

    A két F1-es szezont megélt versenyző ezután még azt pedzegette, hogy milyen esélyei lennének, ha Hamilton végül mégiscsak ez évben fejezné be a versenyzést.

    „De tegyük fel, hogy eljutunk az év végére, és Lewis hirtelen úgy dönt, hogy ‘elegem van, elmegyek’. Akkor úgy érzem, ez elég bonyolult folyamat lesz, mert kétségtelen, hogy Lando az első számú kiszemelt. Ő a Mercedes első számú kiszemeltje, hogy Lewis helyére kerüljön.”

  • Norris és Russell nem ért egyet az FIA új szabályozásával

    Norris és Russell nem ért egyet az FIA új szabályozásával

    A két fiatal brit nem fogadja el az új előírásokat a hétvégékekkel kapcsolatban. Szerintük a véleménynyilvánítás a versenyzők jogai közé tartozik, ezért ezt nem szabad szabályozni.

    Ahogy arról már korábban írtunk, az FIA bejelentette be, hogy ettől az évtől a versenyhétvégéken nem beszélhetnek a versenyzők akármiről nyilvánosan. Amennyiben politikai, vallási, illetve társadalmi kérdéskörökben kívánnak véleményt nyilvánítani, előtte fel kell keresniük az FIA-t. Ha a testület jóváhagyja az adott témakört, akkor a beszélhetnek róla a versenyzők és a csapatok, ha nem, akkor a versenyhétvégék ideje alatt kerülniük kell a témát.

    A korábbi években Lewis Hamilton és Sebastian Vettel voltak a különböző topikok szószólói, akik megszólaltak a „Forma 1 színpadján”, amíg Norris és Russell meghúzták magukat a háttérben.

    Norris szerint a versenyzők képesek felelősséget vállalni a szavaik miatt.

    „Nem hiszem, hogy bármelyikünk is olyan ostoba lenne, hogy csak úgy elkezdjen véletlenszerű dolgokat kitalálni, és rosszul kihasználni. Csakis akkor szoktunk felszólalni, avagy bármit megosztani, amikor úgy érezzük, hogy ez segíthet mindenkit.”

    Norris megérti, hogy sokkal erőteljesebb, ha az egész Forma-1 közösen nyilatkozik, hogy az üzenet világosabban átadható legyen. A McLaren versenyzője azonban azzal érvel, hogy néha a versenyzőknek egyszerűen csak más a véleményük, és akkor ezt ki kell tudni fejezniük.

    „Persze időnként jobb, ha egységesen csináljuk a dolgokat. Szóval, mint mezőny, mint versenyzők, vagy mint csapatok, vagy mint Formula 1, mindig ezekben a vonatkozásokban a legjobb. Viszont, mint versenyzők, nem szabad, hogy ránk kényszerítsék azt, hogy ne mondjunk bizonyos dolgokat. Azt hiszem, akkor mindenki csak robotokká válna, és elveszítjük a személyiségünket. Elveszítjük azt, hogy az emberek sok tekintetben különböző emberek legyenek.”

    A Mercedes versenyzője, Russell elmondta, hogy ő sem ért egyet az FIA-al és nem hajlandó betartani a szabályt.

    „Nem vagyok túlságosan biztos abban, hogy az FIA miért foglalt ilyen álláspontot. Teljesen felesleges a sportágban és a világban, amiben jelenleg élünk. Tisztázásra törekszünk, és bízom benne, hogy ez megoldódik. Szeretném azt hinni, hogy ez egy nagy félreértés volt. De nem vagyok benne biztos. Nem fogjuk korlátozni a nézeteinket vagy a gondolatainkat néhány buta szabályozás miatt. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy szabadon beszélhessünk és megoszthassuk a nézeteinket,” mondta a GP Blognak.

    Egyértelműen Norris a legesélyesebb Hamilton helyére?

  • Russell célja egyértelmű: Mind azért vagyunk itt, hogy győzzünk

    Russell célja egyértelmű: Mind azért vagyunk itt, hogy győzzünk

    A Mercedes ma délelőtt mutatta be az új, ismét fekete színben pompázó autóját, a W14-et.

    A bemutatón természetesen megszólalt a csapat fiatalabbik pilótája, George Russell is, aki egyébiránt ma ünnepli 25. születésnapját. A tavaly Hamiltont is legyőző Russell nem kertelt, amikor az elvárásairól kérdezték.

    „Mi mind azért vagyunk itt, hogy nyerjünk, ilyen egyszerű” – szögezte le. „Meg kell néznünk, hogy milyen kihívással nézünk szembe, de a csapat rengeteg munkát fektetett ebbe az autóba.”

    A Mercedes a tavalyi szezont leginkább a W13-ban folyamatosan felmerülő problémák kijavításával töltötte. Nyilván ezt az idei konstrukcióval szeretnék elkerülni: „A gyárban hatalmas a motiváció és a tűz, mert az emberek nem akarják, hogy 2022 megismétlődjön. Készen állunk.”

    A bemutató után a németek pályára is viszik a W14-et Silverstone-ban, és természetesen Russell is autóba ül majd.

    Russell: Senki sem fog arra emlékezni, hogy több pontot szereztem Lewisnál

  • Még Wednesday Addams is megirigyelné az új Mercedes-t

    Még Wednesday Addams is megirigyelné az új Mercedes-t

    Megérkezett a következő fecske, ma a Mercedes leplezte le a 2023-as autóját.

    Lassan minden csapat bemutat valamit az idei koncepciójával kapcsolatban. A legtöbben csak a festésre és az új szponzorokra helyezték a hangsúlyt, míg akadtak bevállalósak is, akik már az első verziót prezentálták.

    A csillagosok a félmegoldások mellett döntöttek. Csakúgy, mint az okos lány a mesében, hoztak is meg nem, mutattak is dolgokat meg nem. A bemutató után rögtön mentek is Silverstone-ba, hogy bejárassák az autót, ám ők nem közvetítették élőben, mint a Ferrari.

    Az Ezüst Nyilak idén előrelépésekben reménykednek. Tavaly csak a harmadik erőnek számítottak, ám 2023-ban már a bajnoki címért küzdenének. A pletykák szerint a Ferrarihoz hasonlóan több motorerőt szabadítottak fel az erőforrásukban, így akár idén három csapat is megküzdhet a legnagyobb trófeáért. Ám Toto Wolff óva intette a közösséget az elhamarkodott kijelentésektől.

    Lewis Hamilton:

    A hétszeres világbajnok szerződése idén lejár, ám a felek elárulták, hogy mindenképpen hosszabbítani akarnak egymással. A 38 éves pilóta listáján még ott szerepel a 8. világbajnoki cím, amit az elkövetkezendő években szeretne abszolválni.

    George Russell:

    Tavaly volt az első éve a csapatnál, és a konzisztenciájával rögtön megmutatta a brit pilóta, hogy számolni kell vele. Győzelmet tavaly csak ő aratott az istállónak Brazíliában, míg a pontversenyben előrébb végzett világbajnok csapattársánál. Ám idén Russell is feljebb tette a lécet.

  • Wakanda boldog: Egy amatőr hiba miatt kiderült milyen lesz a Mercedes

    Wakanda boldog: Egy amatőr hiba miatt kiderült milyen lesz a Mercedes

    Hibát követett el a Mercedes a bemutatója előtt, ugyanis egy teszt során derült ki milyen színű lesz az idei konstrukciójuk.

    A csillagosok meglepetéssel készültek és sikeresen titkolták milyen színű lesz a W14-es. Ám egy órával nagy bemutató előtt a Redditre és a Twitterre kiszivárgott az autó. A „Fekete” Nyilak ugyanis épp tesztelték az élő közvetítés, mikor egy szemfüles néző kiszúrta a videót. Amatőr hibát követtek el, ugyanis a Petronas felületén láthatóvá vált a videó.

    Az internet népe gyorsan cselekedett és már fel is töltötték a képanyagot a különböző platformokra.

    https://twitter.com/ankzlkg/status/1625765612571234305?s=20&t=3ICXp3LRpdxS4iciiYZ3DA

  • Egyértelműen Norris a legesélyesebb Hamilton helyére?

    Egyértelműen Norris a legesélyesebb Hamilton helyére?

    Karun Chandhok szerint egyértelműen Lando Norrist kellene megkörnyékeznie a Mercedesnek, mikor úgy dönt Lewis Hamilton, hogy visszavonul.

    A hétszeres világbajnok többször is kijelentette, hogy egy ideig még nem akarja szögre akasztani a sisakját. Ugyan a szerződése év végén lejár a csillagosokkal, ám a brit versenyző a hosszabbítás mellett tette le a voksát. Ám a 38 éves pilóta sem maradhat örökre a Forma-1-ben, így Toto Wolffnak az alternatívákra is kell gondolnia.

    Peter Windsor szerint akkor lenne okos a Mercedes, ha sikerülne megszerezniük a Ferraritól Charles Leclerc-t. A monacói pilóta egyre frusztráltabb a csapat eredményei miatt, így még egy kudarccal teli év komoly törést okoznak a vörösökkel való kapcsolatában. Ám az indiai ex-versenyző szerint egyértelműen Norrist kell választania Wolffnak, ha itt az idő.

    A Red Bull és a Mercedes mellett a Ferrari is vinné Norrist?

    „Nem kérdés, hogy Norrisnak hova kellene tovább mennie. Nem tudom elképzelnie azt, hogy a Red Bullhoz megy. Max (Verstappen) mellett második számú pilóta lehet, míg a Ferrarinál teltház van. Így csak egy dobása maradt, ami a Mercedes. Ám csak akkor, ha Lewis otthagyja a csapatot, mert George (Russell) nem megy sehova. Amíg ez nem történik meg (Hamilton visszavonulása) addig vígan ellehet a McLarennél. Ugyanakkor tegyük fel, hogy Lewis meggondolja magát az év végén, és hirtelen úgy dönt, hogy elege van az egészből. Akkor a Mercedes elég hosszú és bonyolult folyamat elé nézne. Úgy vélem, hogy Lewis helyére egyértelműen Lando az első számú kiszemelt, ám a McLaren nem engedné el őt könnyen. Nagyon ügyes húzás volt Zaktől (Brown), hogy magukhoz láncolták őt. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy bárkit ki lehet vásárolni. Ezt történt Gaslyval is, ám így mindig több pénzbe kerül az üzlet. ” – nyilatkozta Chandhok.

    A Sky Sport szakértője ugyanakkor Oscar Piastrit is méltatta. Az ex-versenyző szerint az, hogy két csapat is vitatkozott az ausztrálért, megemelte az ázsióját.

    „Minden szempár Piastri szegeződik. Lewis Hamilton bemutatkozása óta nem láttam még olyan újoncot, akit ekkora hype és elvárás vett volna körül. Szinte berobbant a köztudatba. Még egy métert sem tett meg, de két nagy csapat már vitatkozott a kegyeiért, és legnagyobb istállók csapatfőnökei is beszálltak ebbe a harcba. Nagyon bátor lépés volt tőle az, hogy Norris mellé szerződött. Besétált az oroszlán barlangjába, hiszen egy olyan autóval kell megmérkőznie a tapasztalt és tehetséges Norrisszal, ami eléggé trükkös és nehezen vezethető. Piastri viszont olyan győztes helyzetbe került, mint George Russell.”