Címke: George Russell

  • Russell szerint Hamilton megmentette a pályafutását

    Russell szerint Hamilton megmentette a pályafutását

    George Russell úgy véli, Lewis Hamilton sokat segített neki azzal, hogy a 2021-es idény után nem vonult vissza. A 25 éves versenyző szerint ezzel elkerülte, hogy őt tartsák felelősnek a Mercedes visszaeséséért.

    George Russellt F1-es pályafutása kezdete óta generációja egyik legnagyobb tehetségeként tartják számon. A brit pilóta már a Williams színeiben is meg-megvillant, a 2020-as Szahíri Nagydíjon pedig nem rajta múlt, hogy nem tudott nyerni, amikor be kellett ugrania a Mercedeshez. Tavaly immáron állandó ülést kapott a csillagosoknál, és első évében megverte Lewis Hamiltont.

    Az ifjabbik brit versenyző azonban úgy véli, a közvélemény szemében megváltozhatott volna a megítélése, amennyiben csapattársa másképp dönt. A 2021-es, drámai szezonzáró után sokáig nem volt teljesen biztos, hogy a hétszeres világbajnok folytatja a pályafutását. Végül maradt a Forma-1-ben, és Russell szerint ezzel neki is sokat segített.

    „Bizonyos értelemben megmentett, hogy ő a csapattársam – nyilatkozta a Mercedes pilótája. – Ha elhagyta volna a Mercedest vagy a sportágat, amikor én csatlakoztam az istállóhoz, engem hibáztattak volna a csapat visszaeséséért. Azonban úgy gondolom, most már bebizonyítottam, hogy mennyit érek, és mire vagyok képes, szóval ebből a szempontból nincs [rajtam] nyomás.”

    Lewis Hamilton, George Russell, Mercedes
    Russell tavaly legyőzte Hamiltont, idén egyelőre a hétszeres világbajnok áll jobban (Fotó: Mercedes)

    A Mercedes a szabályváltoztatások első évében jelentősen visszaesett az előző nyolc évben mutatott teljesítményéhez képest. Hogy mi lett volna Russell megítélése, ha Hamilton már nincs a csapatnál, azt nyilvánvalóan soha nem tudjuk meg, de alighanem ezzel valóban „védve” volt valamelyest. Azok után pedig pláne, hogy a pontversenyben végül meg is verte őt.

    Ehhez persze némi szerencsére is szüksége volt, de azt nem lehet elvenni tőle, hogy Jenson Button és Nico Rosberg után Russell volt a harmadik pilóta, aki csapattársként legyőzte Hamiltont. Ráadásul a csapat egyetlen pole pozícióját és futamgyőzelmét is ő szerezte tavaly a Hungaroringen, illetve Interlagosban. Ennek tudatában úgy véli, hogy már kellőképpen megmutatta, mire képes.

    „Azért vagyok ott, hogy a lehető legjobban végezzem a munkámat, és szerintem remek helyzetben vagyok – fogalmazott Russell, aki az ausztráliai kiesése miatt most Hamilton mögött van a tabellán. – Szóval nem aggódom a statisztikák miatt, vagy hogy hozom-e Lewis tempóját, vagy bármi más, mert úgy érzem, az előző évben már bizonyítottam.”

  • Hamilton tönkretette volna Verstappen karrierjét a csapattársaként?

    Hamilton tönkretette volna Verstappen karrierjét a csapattársaként?

    George Russell úgy véli, Max Verstappen karrierjének árthatott volna, ha pályafutása korai szakaszában megkapja maga mellé Lewis Hamiltont. Az egyszeres futamgyőztes igyekszik pozitívan tekinteni saját maga első három F1-es évére.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemrég beszélt arról, hogy anno miért maradtak le Max Verstappenről. Ennek legfőbb oka, hogy nem rendelkeztek B-istállóval, így 2015-re nem tudtak neki F1-es ülést ajánlani. Ha mindez mégis megtörtént volna, akkor a holland pilóta előbb-utóbb alighanem Lewis Hamilton csapattársa lett volna, ám George Russell szerint ez nem feltétlenül tett volna jót neki.

    A Mercedes versenyzője abból a szempontból teljesen más utat járt be Verstappenhez képest, hogy neki három évet kellett várnia arra, hogy megkapja a lehetőséget egy élcsapatnál. 2019 és 2021 között a Williamsnél szerepelt, amely általában a mezőny végén, vagy legalábbis annak hátsó régiójában harcolt. Bár a brit pilótában már akkor is sokkal több volt ennél, de igyekszik pozitívan tekinteni arra az időszakra.

    „Szerintem ezt soha nem lehet tudni – nyilatkozta a Square Mile-nak. – Ezt mondogatom magamnak, mert azt szeretem, ha a pohár félig tele van, és minden helyzetből a pozitívumot akarom kihozni. Ülhetnék itt, és mondhatnám, hogy három évet vesztettem a pályafutásomból, mert egy olyan autóban voltam, amely a mezőny leghátsó részéhez tartozott, és nem tudtam győzelmekért harcolni. Vagy az ember láthatja a pozitívumokat az ott eltöltött időmből. Most úgy tekintek ezekre az évekre, hogy azt gondolom, »igen, a mezőny hátsó részében versenyezve talán többet tanultam, mint néhány riválisom, akiket az elején a mély vízbe dobtak«. Pár versenyzőt korán bedobtak a mély vízbe, és ez ártott a karrierjüknek.”

    George Russell, Mercedes
    Russell a mezőny hátuljában töltött éveire is próbál pozitívan tekinteni (Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas)

    Verstappent mindössze egy teljes szezon és további négy futam után ültették be a Red Bullba. A váltás minden szempontból jól sült el, hiszen a holland versenyző a bikásoknál le tudta vetkőzni a vadhajtásait, most pedig már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, és a harmadik cím megszerzésére is jó esélye van idén. Ugyanakkor Russell úgy véli, hogy Hamilton mellett egészen másképpen alakulhatott volna a pályafutása.

    „Max Verstappent például tizennyolc hónap után léptették elő, de lehetséges, hogy ha egy olyan csapathoz megy, mint a Mercedes az ereje teljében lévő Lewis Hamilton ellen, az árthatott volna a karrierjének – fogalmazott. – Szóval mindkét oldalról meg kell vizsgálni a dolgot, és az biztos, hogy Max három-négy év után jobb pilóta lett, mint ahol tizennyolc hónap után tartott. Ha [viszont] az ember egy, a fénykorában lévő srác ellen versenyez, aki teljes mértékben dominál abban az autóban, amelyhez annyira hozzászokott, talán nem lenne abban a helyzetben, amelyben most van.”

    Russell ezt követően ismét saját helyzetéről beszélt. A Williamsnél töltött második, illetve harmadik szezonja előtt sokan felvetették, hogy ha már a Mercedesnél nem kaphat ülést, akkor legalább egy középcsapatba ültessék be. A 25 éves pilóta azonban úgy véli, hogy ez nem sok mindenen változtatott volna, mert a végső célhoz nem került volna közelebb.

    „Hálásnak kell lennem azoknak az embereknek, akik tanácsokkal láttak el engem, segítettek nekem, és eljuttattak ebbe a pozícióba – folytatta. – Abban a három évben talán kicsit feljebb is küzdhettem volna magam a rajtrácson, de ha nem a Mercedesben ülök, úgysem harcolhattam volna a világbajnoki címért. Szóval mi a különbség számomra? Végső soron bajnokságot akarok nyerni, és ha a mezőny végén lennék, vagy mondjuk ha a legjobb hétért harcolnék, őszintén szólva nincs [ezek között] nincs különbség. Végtére is elégedett vagyok azzal, ahol most vagyok.”

  • Mire mennek a Mercedes pilótái „vakon”? – érdekes kihívás elé állították Hamiltonékat (videó)

    Mire mennek a Mercedes pilótái „vakon”? – érdekes kihívás elé állították Hamiltonékat (videó)

    A Mercedes közzétett egy videót, amelyben Lewis Hamiltonnak, George Russellnek, valamint Mick Schumachernek pusztán tapintás alapján kellett kitalálnia, hogy mi van az előtte lévő dobozban. A hétszeres világbajnok például a haja alapján „ismerte fel” a csapattársáról mintázott játékot.

    Amióta a Forma-1 belépett a közösségi média világába, megszokhattuk, hogy a csapatok időről időre érdekes, vagy legalábbis annak szánt tartalmakat gyártanak a versenyzők részvételével. Ezúttal a Mercedesen volt a sor, ám a pénteken megjelent videóban nemcsak a két állandó pilóta, Lewis Hamilton és George Russell, hanem a tartalékversenyző, Mick Schumacher is szerepet kapott.

    A három pilóta olyan játékban vett részt, amely alighanem sokak számára ismerős a gyerekkorból. Előttük egy doboz állt, amelyen csak oldalt volt egy-egy lyuk, ahol befért a kezük, felül viszont teljesen fedett volt. Innentől kezdve nem nehéz rájönni, hogy mi volt a feladat: a versenyzőknek ki kellett találniuk, hogy mit rejtettek el a dobozban.

    Az első feladvány viszonylag könnyű volt, hiszen a Mercedes F1-es autójának a legóból készült változata volt a dobozban. Russell először nagyon mellélőtt, hiszen pókra tippelt, de aztán ő volt az, aki azt is megmondta, hogy a csapat kocsijáról van szó, majd hozzátette, hogy letörte az első szárnyat. Schumacher viccesen azt jegyezte meg, hogy miért esőgumik vannak rajta, miért nem slickek.

    A következő feladvány során Hamilton alakított nagyot. Azt megint csak könnyű volt kitalálni, hogy egy Teddy mackóról van szó, ám azt már nehezebb, hogy kit ábrázol. Bár Schumacher is jó felé kapiskált, de ő saját magára tippelt, Hamilton viszont megmondta, hogy Russell a megoldás. Miután kiderült, hogy eltalálta, azt is elárulta, hogy a haja alapján jött rá.

    A következő egy sisakrostély volt, ami Russellnek egy fokkal nehezebben ment, mint a többieknek, de ő is viszonylag hamar kitalálta. Ekkor Hamilton és Schumacher is rámutatott, hogy túl könnyűek a feladványok, amire kaptak is egy nehezebbet. Hamilton viccesen rákérdezett, hogy egy tányér Peppa malacról, az azonos című animációs sorozat főszereplőjéről van-e szó. Annyira nem is lőtt mellé, hiszen egy Percy Pigs elnevezésű, gyümölcsből készült cukorkáról volt szó. A cukorkát Russell és Schumacher is kimondta, de a konkrét nevet egyikük sem tudta.

    Ezt követően egy polaroid fényképezőgép jött a sorban, amelyre Russell emlékezett a legjobban, miután a tavalyi abu-dzabi hétvégén készítettek pár fotót ezzel az eszközzel, a 25 éves pilóta még a színét is tudta. Az utolsó feladatnál pedig Hamilton sem maradhatott ki a sorból, és ezúttal egy őt ábrázoló játékfigurát rejtettek el a dobozban. A játék során nem volt pontozás, így győztest sem lehetett hirdetni.

  • Az F1-es társadalom is gyászolja a tesztbalesetben elhunyt raliversenyzőt

    Az F1-es társadalom is gyászolja a tesztbalesetben elhunyt raliversenyzőt

    Az F1-es közösség is megemlékezett a Hyundai Motorsport WRC-pilótájának, Craig Breennek a haláláról, beleértve magát a sorozatot, valamint a csapatok és a versenyzők egy részét. Alábbi cikkünkben ezeket gyűjtöttük össze.

    Csütörtökön délután borzalmas tragédia sokkolta az egyetemes autósport közösségét. A Horvát Ralira való tesztelés során halálos balesetet szenvedett Craig Breen, a Hyundai Motorsport 33 éves pilótája. Az ír versenyzőt természetesen nemcsak a ralis társadalom, hanem más szakágak képviselői is gyászolják, és ebből a Forma-1 sem maradt ki. Az alábbiakban összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos megnyilvánulásokat.

    Tragédia Horvátországban – Craig Breen halálos balesetet szenvedett

    A Forma-1 Twitter-oldala

    „A Forma-1-es közösség gondolatai Craig Breen családjával és barátaival van, és szeretetet küldünk nekik.”

    Red Bull

    „Csatlakozunk a motorsportközösséghez, és őszinte részvétünket fejezzük ki Craig családja, barátai és a WRC minden pilótája felé.”

    Ferrari

    „Mi a Ferrarinál mély részvétünket fejezzük ki Craig Breen családja, barátai és csapattársai felé a szívszorító hírek hallatán.”

    Mercedes

    „Csatlakozunk a motorsport-társadalomhoz Craig Breen elvesztése miatt, és őszinte részvétünket fejezzük ki családjának, barátainak, csapattársainak és szurkolóinak világszerte.”

    Alpine

    „Az Alpine gondolatai a Hyundai-jal, valamint Craig Breen családjával és barátaival vannak ezekben a szomorú időkben.”

    McLaren

    „Lesújtó hírek. Nyugodj békében, Craig Breen. Gondolataink a barátaival, a családjával és csapatával vannak ezekben a nehéz időkben.”

    Haas

    „Csatlakozunk a motorsportközösséghez a WRC-ben [szereplő] Hyundai Motorsport raliversenyzőjének, Craig Breennek a gyászolásában. Gondolataink most családjával, barátaival és csapatával vannak.”

    Carlos Sainz Jr.

    „Szomorúan értesültem Craig Breen haláláról. Részvétem a családjának és a barátainak. Nyugodjon békében.”

    George Russell

    „Borzasztó hírek. Nyugodj békében, Craig.”

    Esteban Ocon

    „Nagyon szomorú nap. Gondolataim Craig családjával és barátaival vannak.”

    Valtteri Bottas

    „Sokkoló hírek. Nyugodjon békében.”

    Alexander Albon

    Egy képet osztott meg Instagram-történetben Breenről.

    Mohammed bin Szulajam, az FIA elnöke

    „Az FIA nevében őszinte részvétemet fejezem ki Craig Breen családja és barátai felé, miután egy privát tesztelés során bekövetkezett balesetben elhunyt. Gondolataink és imáink a szeretteivel és a ralis közösséggel vannak ezekben a nehéz időkben.”

    Alexander Wurz, egykori F1-es pilóta, jelenleg a GPDA elnöke

    „Ó, ne, ez annyira szomorú, hogy ma elvesztettük Craig Breent egy privát raliteszt során. Részvétem a családjának és a barátainak. Nyugodj békében, drága barátom!”

    Karun Chandhok, egykori F1-es pilóta, jelenleg a Sky Sports szakértője

    „Szörnyű hírek Craig Breenről. Egy nagyszerű tehetség, aki előtt fényes jövő állt. Részvétem a családjának és a barátainak.”

    Romain Grosjean, egykori F1-es pilóta, jelenleg az IndyCarban versenyez

    „Borzasztó hírek. Nyugodj békében, Craig.”

    Marcus Ericsson, egykori F1-es pilóta, jelenleg az IndyCarban versenyez

    „Szörnyű, szörnyű hírek… Nyugodjon békében, gondolataim Craig családja és barátai körül forognak, részvétem nekik.”

  • A büntetést megúszta, de azért van miért izgulnia Russellnek

    A büntetést megúszta, de azért van miért izgulnia Russellnek

    Új erőforrást kap George Russell Bakura, ám a megbízhatóság miatt még fájhat a feje a Mercedesnek.

    A brit versenyző hajtáslánca Ausztráliában mondta fel a szolgálatot. A lángnyelveket kibocsátó motort az esemény után visszaküldték Brixworth-be, hogy megállapítsa a csapat a hiba okát.

    Ám ahogy arról már korábban beszámoltunk, még mindig nem tudja pontosan a Mercedes, hogy mitől adta meg magát a 24 éves versenyző erőforrása.

    Egy nagyon fontos dologra még mindig nem jött rá a Mercedes

    A tegnapi nap után úgy tűnik, rájöttek pár dologra Az olasz Motorsport.com információ szerint az egyik henger meghibásodása okozhatott problémákat. Azt azonban továbbra sem tudják az Ezüst Niyilak, hogy mitől adta meg magát az említett elem.

    A második egység után még nem jár büntetés, viszont a Mercedes jogosan kezdhet aggódni. Az elmúlt három futamon az erőforrásaikkal bőven akadtak problémák. Lando Norris már a szezonnyitón hátrányba került a csillagosok motorja miatt, Lance Stroll pedig Szaúd-Arábiában állt ki.

    Ugyanakkor a többiek statisztikája sem makulátlan. Frédéric Vasseur szerint olyan probléma lépett fel Bahreinben Charles Leclerc erőforrása kapcsán, amivel még nem találkoztak. Nico Hülkenbergnek az Ausztrál Nagydíj leintése után állt meg a motorja, míg Nyck de Vries is leparkolta az autóját a harmadik szabadedzésen Jeddah-ban. Így tehát a Renault kivételével mindenki szembenézett már némi problémával a motorfronton.

     

  • Egy nagyon fontos dologra még mindig nem jött rá a Mercedes

    Egy nagyon fontos dologra még mindig nem jött rá a Mercedes

    A Mercedes még mindig nem tudja pontosan, hogy mi miatt ment tönkre George Russell motorja Ausztráliában.

    A brit versenyző jól kapta el a rajtot Ausztráliában, és egy pár kör erejéig még a versenyt is vezette. Ám a piros zászlós szakasz miatt hátrébb került a hetedik helyre, majd egy motorhiba kapcsán kiesett a versenyből.

    Mivel lángok csaptak fel az autó hátuljából, a Mercedes versenyzőjének a boxutca környékén kellett leparkolnia W14-es konstrukcióját. A meghibásodott egységet visszaküldte a csapat Brixworth-be, ám az Auto Motor und Sport szerint nem sikerült rájönniük, hogy mi okozta a problémát.

    George Russell, Mercedes
    George Russell – Fotó: Jiri Krenek/Mercedes AMG Petronas
    Nemigen brillírozok a Mercedes-motor megbízhatósága:

    Nem csak Russell nézett szembe motorgondokkal az elmúlt három futamon. Lando Norris már az első versenyen komoly problémákkal küszködött. A McLarennek az ott használt erőforrást (belsőégésű motor, turbó, MGU-K, MGU-H) ki kellett dobnia, így a 23 éves pilóta lehet az első, aki a Mercedes-motort használó csapatok közül rajtbüntetést kap. Szaúd-Arábiában Lance Stroll járt pórul, a kanadai versenyzőnek az MGU-H egysége mondta fel a szolgálatot a futamon. Így mind a három versenyen problémába ütközött a német gyártó.

  • Lassan elhagyhatja Hamiltont az ösztönös gyorsasága?

    Lassan elhagyhatja Hamiltont az ösztönös gyorsasága?

    Damon Hill nemrég azt ecsetelte, milyen folyamatokon kell keresztülmennie egy idősebb versenyzőnek, ha érkezik mellé egy fiatalabb és gyorsabb csapattárs.

    Lewis Hamilton szerződése idén lejár, de minden bizonnyal a Mercedesnél folytatja tovább a pályafutását. A 8. világbajnoki címet tűzte ki célul. A csapat rendületlenül támogatja, miközben próbálnak visszatérni a győztesek közé. A Red Bull egyelőre verhetetlen a csillagosoknak, viszont a hétszeres világbajnoknak a saját csapattársát is szemmel kell tartania.

    George Russell tavaly csatlakozott az Ezüst Nyilakhoz. 2022-ben egyedül ő ünnepelhetett a Mercedes színeiben a dobogó tetején, sőt még az egyéni listát is jobb pozícióban zárta mint világbajnok csapattársa. Az első három futam után is erős teljesítményt nyújtott. Ausztráliában a balszerencse, és egy motorhiba fosztotta meg a dobogós helyezéstől, pedig még a futamot is vezette a fiatal.

    Hill viszont rávilágított arra, hogy Hamiltonnak komolyan kell vennie a fiatalok teljesítményét. Ugyan neki nem kell megdolgoznia a csapatban az elismerésért, ám Russell munkája idővel széttörheti a berögződéseket.

    „Versenyképesnek kell lenned, ugyanakkor figyelned kell a felemelkedő erőkre és birodalmakra. George-nak még keményen kell dolgoznia azért, hogy a csapat megbecsült tagja legyen, és ezt is teszi. Lewis esetében viszont tudják mire számítsanak. Tisztában vannak azzal, ha újra lesz esélye, akkor csúcsformában lesz és ismét rendkívüli teljesítményre lesz képes. George is képes lenne erre, de neki még bizonyítania kell. Lewis nagyon jól ismeri ezt a helyzetet. Azt gondolhatja: ‘hagyom, hogy George végezze a kimerítő munkát’. A GPDA elnökeként egy plusz teher került George vállára. Lewis stratégiája az, hogy elkerüli a zavaró tényezőket, és szakít időt a pihenésre. Még Valtteri Bottas oldalán is lazán kezelte a szezonkezdeteket. Hagyja, hogy a dolgok kibontakozzanak. Végül mikor meglát egy lehetőséget, a gázra lép, és eltűnik a messzeségben.” – magyarázta Hill az F1 Nation legújabb podcast epizódjában.

    Russell, Hamilton, racingline
    Lewis Hamilton, George Russell – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    1996 világbajnoka szerint Russell a kora miatt előnyt élvez, míg Hamiltont a gyorsasága lassan el is hagyhatja.

    „Emlékszem, én 20 évesen teszteltem egy motort, és szinte körbe repültem vele a pályát. Ahogy öregebb leszel, és ahogy voltak már baleseteid, a fejed azt mondja: ‘körültekintőbbnek kell lenned’. George szupergyors, és élvezi a pályafutásának korai szakaszát. Nem tudom, hogy Lewis beismerte-e már azt, hogy nem tudja ezzel felvenni a versenyt. Ha még nem tett meg, akkor előbb-utóbb meg fogja tenni. Lehetséges, hogy az ösztönös gyorsasága kezd megkopni, és elhagyja őt. Ugyanakkor ezek a srácok nem fogják elveszíteni azt, amihez eddig értettek, csak már nehezebben tudják előcsalogatni a teljesítményt. A fiatal srácok gyorsan fellángolnak, de kiszámíthatatlanok lehetnek. George is tesz időnként valami meggondolatlanságot. Lewisnak is voltak ilyen pillanatai. Viszont ő sokkal megbizhatóbb. Kevésbé hajlamosabb a bukásra és a hibákra a többieknél.”

  • Russell visszatért a borúlátó kijelentésére

    Russell visszatért a borúlátó kijelentésére

    A Mercedes pilótája a szezonnyitón átélt keserűség hatására vizionált példátlan diadalmenetet a Red Bullnak. Most már kicsit másképp látja a helyzetet.

    Az még a Ferrarinak, a McLarennek vagy épp a Mercedesnek sem jött össze a legfölényesebb éveikben, hogy minden futamot megnyerjen, pedig azok az idények „csak” 16-18 fordulóból álltak.

    Russell Bahreinben mondta azt, hogy szerinte a Red Bull minden alkalommal nyerni fog. Ott, aztán Szaúd-Arábiában is komoly vereséget szenvedett a mezőny többi részével együtt, Ausztráliában viszont már erősebb kihívónak tűnt. Itt kérdezték meg újra a korábbi nyilatkozatáról.

    „Egy olyan frusztráló időmérő után, mint amiben Bahreinben részünk volt, a pillanat hevében beszélünk. Azt gondolom, a Red Bull változatlanul egy szinttel a többiek fölött áll, mi Lewis [Hamiltonnal] mindent kihoztunk az ausztráliai hétvégéből” – idézte az Autosport.

    Verstappen nem érti Russellt: Miért kell ezt csinálni?

    „Maxot hallva úgy érzem, nekik volt még tartalékjuk. Máskor egy másodperc az előnyük, itt három tized volt, ami még mindig óriási az F1-ben.”

    „Nem adjuk fel, tovább hajtunk. Újraértékeljük a kijelentésem, miután elkészültek a fejlesztések az autóhoz. Akkor derül ki, működnek-e és harcolhatunk-e a Red Bull-lal. De miért ne?”

  • Látványos animációt készítettek Verstappenék csatájáról

    Látványos animációt készítettek Verstappenék csatájáról

    A melbourne-i időmérő legjobb helyezettjeinek körét varázsolták egymás mellé a virtuális térben.

    Az Ausztrál Nagydíjon a verseny végi zűrzavar miatt szinte feledésbe merült, hogy a vártnál kisebb előnnyel szerezte meg az első rajtkockát a Red Bull pilótája.

    Egy felhasználó a videojátékokból ismert „szellem” mód segítségével bemutatta, a legjobb körén egy képzeletbeli síkon hogyan haladt volna egymás mellett a kvalifikáción a négy legjobb csapat előrébb végző pilótája, Verstappen, George Russell, Fernando Alonso és Carlos Sainz.

    Az animáció többek között megmutatja, a Red Bull mennyire ellép az üldözőktől a hosszabb egyenesekben, de a közepesen gyors kanyarokban például a Mercedes és az Aston Martin hasonlóan, vagy akár még jobban megy.

  • Verstappen nem érti Russellt: Miért kell ezt csinálni?

    Verstappen nem érti Russellt: Miért kell ezt csinálni?

    Max Verstappen nem érti, miért hozakodott elő azzal George Russell, hogy szándékosan fogják vissza magukat.

    A Red Bull három futamból hármat megnyert, így ők abszolválták legsikeresebben a szezonkezdetet. A többiek értetlenül állnak a fölényük nagysága előtt, és nem értik, mi siklott félre egy év alatt. A Ferrari szerint visszatértek a 2020-as állapotok a csapatnál, míg a Mercedesnek az Aston Martinra is figyelnie kell.

    Ha nem kerül porszem a Bikák gépezetébe, akkor jó eséllyel, csak a harmadik helyért harcolhatnak a kihívók. Sergio Pérez a kaotikus Ausztrál Nagydíjon nem járt szerencsével, így nem is tudott úgy felzárkózni, mint Szaúd-Arábiában a holland pilóta. Így a második helyet Lewis Hamilton szerezte meg Melbourne-ben, míg a harmadik újfent Fernando Alonso lett.

    A motorhiba miatt kiesett George Russell nemrég elmondta, hogy az FIA-nak nem kell visszafognia a Red Bullt, megteszik azt ő maguk, hogy ne vegyék el az előnyüket. A brit szerint ennél jobb tempóra is képes az osztrák istálló, csak szándékosan nem mutatja meg.

    „Annyi biztos, hogy visszafogják magukat. Talán félnek megmutatni a teljes potenciáljukat, hiszen minél gyorsabbak, annál jobban akarják majd visszafogni őket.” – nyilatkozta a Mercedes versenyzője.

    A Mercedes korábbi trükkjével verne át mindenkit a Red Bull? – Horner reagált a vádakra

    A kétszeres holland világbajnok ugyanakkor nem érti, miért van ilyen vádakra és kijelentésére szükség:

    „Amúgy sem tudnának mit tenni. Mi csak próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni az autóból, és ez a tempónk menedzseléséről is szól. Senki sem tudta, meddig bírják majd a keménykeverékű gumik. Az volt a célunk, hogy a célba jutassuk az autót. Volt egy kis tempóelőnyünk a többiekhez képest. Nincs szükségünk arra, hogy megpróbáljunk fél másodpercet nyerni körönként, és tönkre tenni a gumikat a végére. Sosem lehet tudni, bármikor jöhet egy Safety Car fázis, piros zászló, úgy, mint Melbourne-ben. Így tehát igen, nem kell mindent kockára tenni” – nyilatkozta a Verstappen.