Címke: George Russell

  • Russell szenzációs körrel pole-ban Szingapúrban, Verstappen megverte a McLareneket

    Russell szenzációs körrel pole-ban Szingapúrban, Verstappen megverte a McLareneket

    Max Verstappen a harmadik szabadedzés után az időmérőt már nem tudta behúzni Szingapúrban, de így is örülhet, hiszen mindkét McLarent megelőzte. A pole a Q3-ban két szenzációs kört is összerakó George Russellé lett.

    Q1

    A harmadik szabadedzésen a büntetést megúszó Lewis Hamilton rögtön az első mért körének első kanyarját elrontotta, de nem csak neki nem sikerült egyből feliratkoznia a tabellára, hanem Oscar Piastrinak sem, akit Alex Albon az egyes kanyar bukóterébe hajtva engedett el, de emiatt furcsa módon rögtön elkezdték lengetni a sárga zászlókat, amivel tönkretették az ausztrál körét, hiszen lassítania kellett, majd a bokszba hajtva új szett gumit vételezve próbálkozhatott ismét.

    Ekkor Verstappen (1:30,317), Bearman, Russell, Hamilton, Norris, Alonso, Hadjar, Leclerc, Colapinto és Sainz volt a sorrend az első tízben, miközben Piastri mellett a hibázó, majd Sainz által feltartott Antonellinek sem volt még mért köre.

    A Ferrarik többekkel ellentétben nem álltak ki új szettért egyetlen mért kör után, aminek meglett az eredménye: Hamilton–Leclerc sorrendben felugrottak Verstappen mögé a 2. és 3. helyre. De csak addig voltak ott, amíg az egész hétvégén kirobbanó formában vezető Hadjar egy 1:30,214-es körrel át nem vette a vezetést.

    Piastri az új szetten ezután csak a 6. időt autózta, de Norrist több mint 1 tizeddel így is megelőzte, viszont a brit jött ismét és 1:29,932-re szorította le a lécet.

    Ám mivel rendre Szingapúrban javul a legnagyobb ütemben a pálya állapota, senki nem ülhetett a babérjain a hajrá előtt. Ezt Antonelli köre is bizonyította, az olasz ugyanis 3 perccel a vége előtt két lila és egy egyéni legjobb szektort repesztve 2. helyre iratkozott fel, csupán 1 tizedre Norristól.

    Bő egy perccel a vége előtt azonban már Hamilton ugrott az élre 1:29,765-tel, és ezt már senki nem tudta megdönteni, miközben Pierre Gasly alatt a 11-es kanyarban megállt az Alpine. Mivel a francia versenyző sikeresen félrehúzódott a megnyitáshoz, sima sárga zászlót lengettek (nem duplát, amelynél lényegében félbe kell szakítania a körét annak, aki hátrébb érkezik), ám ez is többeknek befolyásolta a körét, hiszen némi lassításra így is szükség van.

    A kieső helyeken végül nem volt nagy meglepetés: Bortoleto, Stroll, Colapinto, Ocon és Gasly búcsúzott ebben a sorrendben, míg Yuki Tsunoda az utolsó körével tudott felugrani az utolsóról a 10. helyre.

    A Q2-t ezzel együtt jó néhány perccel eltolták, hogy a felügyelőknek legyen ideje kielemezni, senki nem vétett a szabályok ellen a sárga zászlós szakaszon. Végül úgy döntöttek, hogy Bortoletót, Hülkenberget, Tsunodát és Russellt az időmérő után vizsgálják, így menet közben senki nem kapott büntetést, és végül az utólagos vizsgálat is ugyanilyen eredménnyel zárult.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakasz elejét kisebb közjáték zavarta meg, az FIA ugyanis azt a tájékoztatást adta, hogy helyi idő szerint 21 óra 31 perckor veszi kezdetét a Q2, ám nem váltott zöldre a lámpa a bokszutca végén, így végül 21:32 lett az újraindítás időpontja.

    Noha a Q1-et Hamilton zárta az élen, az igazán nagy nyertesnek Verstappen bizonyult, ő volt ugyanis az egyetlen pilóta, aki csak egy szett gumit tett fel, így megspórolt egy vadonatúj garnitúrát a folytatásra. Ezután a Q2-t a hétvége addig legjobb idejével, 1:29,747-tel nyitotta, amit senki nem tudott megdönteni az első próbálkozások során.

    A legközelebb a hollandhoz Antonelli került (alig több mint 7 századot kapott), de a 2-es kanyar levágásáért törölték a körét, így a 0,076 másodpercet kapó Piatri állt a második helyen a már kicsivel kevesebb mint 2 tizedre levő Hamilton előtt. A hétszeres világbajnok mögött Norris, Hadjar, Alonso, Russell, Sainz, Hülkenberg és Bearman volt az első tíz sorrendje ekkor, azaz Antonelli mellett sem Tsunoda (12.), sem Leclerc (13.) nem állt továbbjutó helyen. Utóbbinál erről az tehetett, hogy míg az első mért körében elvette a gázt egy hiba miatt, a másodikban csúnyán lekoccolta a falat a 14-es kanyarból kifelé, amivel időt veszített.

    A végső rohamokat Antonelli nyitotta, és annak ellenére átvette a vezetést, hogy a hármas kanyarból kifelé megcsúszott és majdnem odacsapta a falhoz a Mercedest (1:29,649), de mögötte érkezett Russell és 87 ezreddel jobbat ment. Ezt már a szintén javító Verstappen sem tudta megverni és az új gumik ellenére 1 századdal elmaradt a brittől.

    Ami a két McLarent illeti, Norris jött előbb és a 6. helyről feljött a 4.-re, 14 ezreddel Piastri elé, aki csupán egy századot tudott lefaragni az idejéből. A papajaszínű autókat a kiesést elkerülő Charles Leclerc követte a 6. helyen, mögötte pedig Hamilton, Hadjar, Alonso és Bearman jutott még be a Q3-ba.

    A kieső helyeken sorrendben Hülkenberg, Albon, Sainz, Lawson és a hajrában pályára sem hajtó Tsunoda végzett.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Russell elképesztően erős idővel (1:29,165) nyitotta a sort, miközben egyszer a falat is eltalálta. Hogy mennyire volt ez jó kör, arra akkor kezdhettünk ráébredni, amikor a többiek is sorban megérkeztek, és senki nem tudott még csak hozzászagolni sem a brit idejéhez. A legközelebb Verstappen került hozzá, de ő is kapott 0,175 másodpercet, míg Piastri hátránya a 3. helyen már 0,359 másodpercre rúgott.

    Mögötte Antonelli, Norris, Hamilton, Leclerc, Hadjar, Bearman és Alonso volt ekkor a további sorrend.

    A hajrára Verstappen és Piastri jött ki utolsóként, míg Norris nem akarta a végére hagyni a maga körét, így róla már korán kiderült, hogy nem lesz versenyben a pole-ért: már az első szektorban több mint 2 tizedet kapott Russelltől, majd ebből másfél századot ugyan lefaragott a középsőben, az utolsó szektort elrontotta és csak 21 századot javítva nem lépett előre.

    Leclerc-nek ezután a javítás sem jött össze, mert elhibázta az utolsó kanyart, míg Russell 7 ezredet lefaragott a maga idejéből. Antonelli szintén nem javított és maradt a 4., Hamilton pedig igen, de feljebb ezzel nem lépett.

    Ekkor már csak Verstappen volt veszélyes Russell idejére, de a végén elvette a gázt, így Russell karrierje során 7. alkalommal indulhat majd a pole pozícióból vasárnap. Mögötte Verstappen, Piastri, Antonelli, Norris volt a további sorrend, azaz a holland mindkét McLarent elkapta, és jó esélye lesz rá, hogy tovább faragja holnap a hátrányát velük szemben az összetettben.

    A Szingapúri Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Piastri átvette a vezetést a káoszban

    Piastri átvette a vezetést a káoszban

    Az F1 Szingapúri Nagydíjának második, villanyfényes edzésén Oscar Piastri volt a leggyorsabb, míg a Mercedesnél ezúttal George Russell bontotta le az autót, akinek a rossz példáját Liam Lawson követte.

    Az első baleset alig 20 perccel az edzés kezdete után következett be, Russell a 16-os kanyarnál ment neki szemből a palánknak és amortizálta le az autó elejét.

    A piros zászlós közjáték 10 percet vett el az F1-es mezőny felkészüléséből, ami után újabb időveszteség jött Lawson balesete miatt, ő a kanyar kijáratánál csattant. (Videó az esetről itt.) És ha ez nem lett volna elég, a bokszutcai tumultusban a Ferrari rosszkor engedte ki Charles Leclerc-t, aki így nekiment Lando Norrisnak és megsérült az első szárnya. (Videó itt.)

    Így lényegében csak az időmérő-szimulációkra jutott idő, bár az erőviszonyokról egyelőre ez is jó képet adhat, mert Szingapúrban nehéz előzni, sokat meghatároz az időmérő. A legjobb időt Piastri futotta Isack Hadjar és Max Verstappen előtt.

  • „Mi ezt nem tehetnénk meg” – irigykednek a versenyzők Verstappen nordschleifei győzelmére

    „Mi ezt nem tehetnénk meg” – irigykednek a versenyzők Verstappen nordschleifei győzelmére

    Napjainkban ritkaságszámba megy, hogy egy aktív F1-es versenyzőnek ideje és lehetősége legyen valamely más versenysorozatban is rajthoz állni. Max Verstappen a múlt hétvégén ezt megtette, sőt, meg is nyert egy hosszútávú versenyt a Nordschleifén – George Russell és Fernando Alonso azt mondják, ők más-más okokból képtelenek lennének erre.

    Verstappen és váltótársa, Chris Lulham az NLS múlt hétvégi fordulóját, egy négyórás versenyt nyertek meg a Zöld Pokolban egy GT3-as Ferrarival, a sikerben pedig nagy szerepe volt annak, hogy a négyszeres világbajnok az első két órában egyperces előnyt autózott ki legközelebbi üldözőjével szemben.

    A holland már további sportautós kiruccanásokat tervez, ilyen a nürburgringi 24 óráson való jövő évi részvétel, miután a Red Bull nem korlátozza őt abban, hogy szabadidejében más kedvteléseinek éljen az autósportban – hasonló rendhagyó engedmény volt már az is, amikor pár F1-es nagydíjhétvégén éjszakában nyúlóan, vasárnap reggelig egy virtuális versenyen vett részt a szimulátorán.

    Ezt látni kell: Verstappen a füvön is előzött a Nordschleifén (videó)

    George Russell szerint a mezőny többi tagjának a csapatuk nem engedne meg ilyen F1-en kívüli kiruccanásokat, Verstappen pedig az elmúlt években elért sikereivel vívta ki magának ezt a jogot a Red Bullnál.

    „Azt hiszem, mindannyian egy kicsit irigykedünk rá ez a szabadság miatt, hogy a Forma–1 mellett még más versenyeken is részt vehet a saját szórakozására. Szerintem mások számára nem lenne olyan egyszerű ilyesmit csinálni, de élhet ezzel a joggal olyasvalaki, aki már négy világbajnoki címet szerzett – miközben mi többiek mind még az elsőért harcolunk. Talán négy bajnoki cím után már majd mi is dönthetünk úgy, hogy ilyet csinálunk. De tényleg, tisztelem érte, és remélem, egy napon majd nekem is lesz ilyenre lehetőségem” – idézi Russellt a Motorsport.

    Fernando Alonsónak az F1-es mezőny többi tagjához képest már kiterjedt tapasztalata van a más sorozatokban való versenyzésben – a királykategóriától távol töltött 2019-2020-as években a világ több csúcsszériájában kipróbálta magát, de már a McLaren versenyzőjeként is igazi kétlaki életet folytatott: 2017-ben rajthoz állt az Indy 500-on, 2018-ban pedig már belevágott a teljes WEC-szezonba a Toyotával. Ehhez képest most mégis azt mondja, jelenleg már nem tudná összeegyeztetni az F1-et más sorozatokban való versenyzéssel.

    „Nagy rajongója vagyok az F1-en kívüli autósportnak, ami szerintem egy tisztább formája a versenyzésnek, és szórakoztatóbb is. Két éven át már csináltam, és a jövőben is fogom még. Nem tudom még, hogy milyen intenzitással, de biztosan visszatérek hozzá. Jelenleg az egész napomat, az egész életemet a Forma–1-nek kell szentelnem, és nehéz lenne, ha meg kellene osztanom a figyelmemet ez és egy másik projekt között” – fogalmazott az Aston Martinnal gőzerővel a 2026-os új korszakra való előkészületeken dolgozó Alonso, akit a Racefans idéz.

  • Russell kivételesen valami hízelgőt mondott Verstappenre, de aligha gondolta komolyan

    Russell kivételesen valami hízelgőt mondott Verstappenre, de aligha gondolta komolyan

    10, 15, 20, 100 – ezek a számok mind elhangoztak, amikor a Szingapúri Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján arra kérték a versenyzőket, hogy számszerűsítsék, hány százalék esélyt adnak Max Verstappen idei bajnoki címszerzésére.

    A Red Bull holland pilótája nyáron már lemondott a címvédésről, miután nem tudta rendszeresen tartani az iramot a folyamatosan a győzelmekért harcoló McLaren párosával, Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, ám azáltal, hogy a legutóbbi két versenyt Monzában és Bakuban egyaránt megnyerte (Azerbajdzsánban az éllovasok jelentős ponthullajtásai mellett), valamelyest javultak az esélyei. Az első helytől még mindig 69 pont választja el hét nagydíjjal a szezon vége előtt, de abban az elméleti esetben, ha innentől folyamatosan kihívója tudna lenni a McLarennek, valóban lehet még sansza.

    Az FIA sajtótájékoztatóján résztvevő hat versenyző egyaránt megkapta a kérdést Verstappen esélyeinek százalékos megbecsléséről, de nem mindenki válaszolt számmal.

    „Hát, van rá esély, szóval több, mint nulla” – kerülte ki a konkrétumokat a bajnoki csata egyik résztvevője, Norris.

    „100!” – mondta Norrisra nevetve, ironikus oldalát elővéve George Russell, akinek több konfliktusa is volt már Verstappennel az elmúlt egy évben.

    A helyzetről Charles Leclerc adta a legátfogóbb összegzést:

    „Én 20-at mondanék. Elég jelentős a különbség. Alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon jártunk, Monzában és Bakuban, ahol a Red Bull nagyon gyorsnak tűnt. De arra számítok, hogy a McLaren itt és néhány további pályán is visszakerül oda, ahol a szezon nagy részében láthattuk őket. Szóval számomra elég valószínűtlennek tűnik [Verstappen fordítása], de bármi megtörténhet. A Monzába hozott fejlesztésük a jelek szerint nagyon jól működött, de szerintem a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon ez nem lesz elég a McLaren legyőzéséhez” – fogalmazott a monacói.

    Isack Hadjar Leclerc után következett:

    „Egyetértek ezzel a 20%-kal. Sőt, a 20 egy kicsit sok, én inkább 10-et mondanék. Az még mindig elég magas szám.”

    Esteban Ocon és Alexander Albon nagyon is el tudnak képzelni olyan forgatókönyvet, amelyben Verstappen még odaérhet a végén.

    „Mind jól tudjuk, milyen veszélyes tud lenni Max, amikor esélye van megnyerni valamit. Szóval ha versenyképes autót kap a szezon végéig, akkor nagy a valószínűsége, hogy visszazárkózzon” – mondta Ocon.

    „Én 15%-ot adok. Elég egyetlen ütközés Lando és Oscar között, és újra nyitott a játszma” – mutatott rá Albon.

    A két McLaren-pilóta idén egyszer, Montrealban már összeakadt, az csak Norris számára járt kieséssel és a tíz pontot érő ötödik hely elvesztésével. Ezen kívül mindkettőjüknek volt még egy-egy nullázása, Norrist Zandvoortban érte technikai hiba, Piastri pedig Bakuban találta magát már az első körben a falban.

  • Évi 9 milliárd forintnyi fizetés mellett különleges záradékot akar a Mercedestől Russell

    Évi 9 milliárd forintnyi fizetés mellett különleges záradékot akar a Mercedestől Russell

    Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már megerősítette, hogy nem kíván változtatni a pilótapárosán a 2026-os szezonra, George Russell és Andrea Kimi Antonelli hosszabbítását továbbra sem jelentették be. A japán Autosport Web pedig most érdekes részleteket közölt arról, hogy min mehet a huzavona a csapatot az idén a hátán cipelő brit pilótával.

    Információik szerint Russell két dolgot szeretett volna. Az egyik, hogy Lando Norris McLarennél kapott gázsijának megfelelő bérezése legyen, ami a hírek szerint nagyjából évi 20 millió fontot (8,96 milliárd forint) jelent, a másik pedig, hogy három éves hosszabítást kapjon. Wolff azonban a szaklap szerint azonban csak ennek az összegnek valamivel több mint a felét lenne hajlandó kifizetni (am így is több, mint Russell jelenlegi fizetése), és a három éves hosszabbítás is túl sok neki, hiszen nyitva akarja hagyni a lehetőségét annak, hogy legkorábban 2027-re megszerezze Max Verstappent.

    Russell ezért állítólag elfogadta, hogy egy éves szerződést írjon alá, a fizetési igényeiből azonban nem ad lejjebb, ráadásul egy különleges záradékot is szeretne belefoglaltatni a szerződésébe. Ez abban az esetben aktiválódna, ha a 2026-os szezon egy bizonyos pontján egy bizonyos pontmennyiségnél nagyobb előnnyel vezet Kimi Antonellivel szemben, és automatikusan meghosszabbítaná a szerződését.

    Lévén jelenleg 150 pont az előnye, Russellnek jó oka van azt gondolni, hogy jövőre is jelentősen le tudja majd győzni az olaszt, aki persze folyamatosan fejlődik, és aligha fog még egyszer annyit hibázni egy szezon alatt, mint az idén.

    Wolff ennek ellenére az Autosport Web szerint nem akarja megadni ezt a záradékot Russellnek, és azért húzódik a bejelentés, mert a csapatfőnök késlelteti a szerződés véglegesítését, nyomást helyezve ezzel a pilótájára.

  • Két héten múlt, hogy Russell ne hagyjon ki egy futamot az idén

    Két héten múlt, hogy Russell ne hagyjon ki egy futamot az idén

    George Russell betegen versenyezve lett második az Azeri Nagydíjon, majd utólag elmondta, pont jól időzítette magát a betegsége, mert ha két héttel később érzi magát így, kihagyott volna egy versenyt.

    George Russellt rendesen ledöntötte valamilyen vírusfertőzés az Azeri Nagydíj előtt, de végül vállalta a részvételt a hétvégén, vasárnapra pedig már jobban érezte magát, mint pénteken és szombaton. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint azonban a futamot végül a 2. helyen záró pilótája a hétvége kezdetén nem állt messze attól, hogy ne vállalja a részvételt.

    „Rendesen rosszul volt. Pénteken reggel a határon volt. Ő is azt mondta, »nem vagyok benne biztos, hogy meg tudom csinálni«, de aztán valahogy jobban lett. Éjszaka azonban minden egyes nap rosszabb lett a helyzet. Szerintem az is nagy dolog volt tőle, hogy egyáltalán vezetett, az pedig, hogy így teljesített, hatalmas” – mondta az osztrák üzletember a Sky Sports-nak.

    A már idei hetedik dobogóját szerző brit remek taktikájának és annak köszönhette, hogy elé tudott vágni Carlos Sainznak és csapattársának, hogy döbbenetes tempóval esett be a bokszba a kerékcseréje előtt.

    „Az elmúlt néhány nap elég kemény volt. Szerencsére múlt éjjel már úgy ahogy jól voltam és azt éreztem, hogy javulok. A versenyen jónak éreztem a kemény gumikat, úgyhogy nyomtam neki. Magabiztos voltam és igazán támadtam a bokszbejáratot a kiállásnál, ahol szerintem sok időt nyertem és végül ez jelentette a különbséget, szóval nagyon örülök az eredménynek” – nyilatkozta utólag.

    Russell emellett azt is kiemelte, szerencsés, hogy pont a bakui futam előtt lett beteg, mert ha ugyanez két héttel később, a szezon legmegterhelőbb futama előtt történik vele Szingapúrban, akkor biztosan ki kellett volna hagynia egy hétvégét.

    „Szerencsére Bakuban volt a verseny. Még ha ez az egyik legkeményebb pálya is, mentálisan és fizikálisan talán az egyik legkönnyebb. Ma már sokkal jobban vagyok. Pénteken és szombaton nagyon rosszul voltam. Ha például Szingapúrban lettünk volna, szerintem valószínűleg pénteken azt mondtam volna, hogy ennyi volt, és valószínűleg a versenyen sem indultam volna. Úgyhogy szerencsés az időzítés. Néhány éve nem voltam már beteg, úgyhogy ez az egész rámzúdult ezekben a napokban, de most már kifelé jövök belőle.”

  • Norris és Russell fuldoklott a nevetéstől az azeri himnusz alatt, de jó okuk volt rá (videó)

    Norris és Russell fuldoklott a nevetéstől az azeri himnusz alatt, de jó okuk volt rá (videó)

    Lando Norris és George Russell komolyat küzdött azzal az Azeri Nagydíj előtt, hogy ne kezdjen el teli szájjal nevetni, és Oscar Piastri is „bajban” volt kissé.

    Bizonyára sokakkal előfordult már, hogy olyan helyzetben tört rájuk a szinte visszafojthatatlan nevetés, amilyenben a legkevésbé sem illendő nevetni. Ez történt meg az Azeri Nagydíj rajtja előtt nem sokkal Lando Norrisszal és George Russell-lel, akik az azeri himnuszt a rajtrácson hallgatva csak óriási nehézségek árán tudták visszatartani a nevetést, és az alábbi videó tanúsága szerint a Norris mellett álló Oscar Piastri is tudott volna egy jót kacagni.

    A McLaren pilótái és a Mercedes versenyzője azonban jó okkal került ilyen állapotba, az előttük álló egyik gyerek ugyanis jó láthatóan teli torokból üvöltve énekelte a himnuszt, ami már úgy is elég mulatságos, hogy az ember nem élőben éli át azt.

    Íme:

  • Az élet leckéjét emlegette az Azeri Nagydíj meglepetésdobogósa

    Az élet leckéjét emlegette az Azeri Nagydíj meglepetésdobogósa

    Noha a 2. helyről rajtolt, azért nem sokan fogadtak volna arra, hogy Carlos Sainz dobogón zárja az Azeri Nagydíjat. Az idén számos nehézséget átélő spanyol élete legjobb dobogójának nevezte a mostanit; miközben a 2. helyen záró, betegen versenyző George Russell örül, hogy végre pihenhet; míg Max Verstappen nehezebb folytatásra számít. Így nyilatkozott a top3 Bakuban.

    „Nem tudom szavakba önteni, mennyire boldog vagyok, és milyen jó érzés ez – kezdte a 3. helyen befutó, a 2021-es Belga Nagydíj óta a Williams első dobogós helyezését szerző Sainz. – Még jobban ízlik, mint az első dobogóm valaha. Egész évben keményen harcoltunk, és bebizonyítottuk, hogy amikor megvolt a tempónk, akkor mindenünk megvolt egész évben, és amikor minden összeáll, csodálatos dolgokra vagyunk képesek együtt. Tökéletes versenyt futottunk, egyetlen hiba nélkül, és sikerült legyőznünk sok olyan autót tegnap, akikről nem gondoltuk volna, hogy meg tudjuk őket verni.”

    „Rendkívül büszke vagyok mindenkire a Williamsnél, hogy átvészeltünk egy nagyon nehéz évet. Bebizonyítottuk mindenkinek, milyen hatalmas lépést tettünk a tavalyi évhez képest. Felfelé ívelünk és jó irányba haladunk. Sajnos velem sok balszerencse és incidens történt. Most már értem, miért történt mindez – mert az első dobogónak így kellett megszületnie. Ez az élet. Az élet néha rossz pillanatokat hoz, hogy aztán valami igazán szépet adjon. Ez sokkal jobb érzés, mint bármi, amire számítottam. Ez egy életleckét is jelent: hogy higgy magadban és bízz a csapatodban, mert előbb-utóbb mindig meghozza a gyümölcsét.”

    „Először is, gratulálok Carlosnak és a Williamsnek – folytatta a grove-i istállóval három szezont lehúzó Russell. – Csodálatos eredmény ez számunkra is. Nagyon örülünk, hogy újra a dobogón lehetünk. Nekem személy szerint kicsit nehéz hétvége volt, de az autó remekül működött. Kimi is a 4. helyen végzett, ennek is örülök.”

    „Őszintén szólva, eléggé megkönnyebbültem, amikor megláttam a kockás zászlót – utalt a betegségére a brit pilóta. – Szerencsére ma sokkal jobban éreztem magam, mint pénteken és szombaton. Most már várom, hogy egy kicsit pihenhessek, de nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. Csapatszinten, mivel próbáljuk legyőzni a Ferrarit a konstruktőri bajnokságban, ez egy jó lépés volt ebbe az irányba.”

    A zsinórban második győzelmét szerző Max Verstappen nem meglepő módon arról számolt be, hogy nagyon sima versenyt futott, de azért oda kellett figyelnie. „Ez a hétvége hihetetlen volt számunkra. Monza már önmagában is nagyszerű volt, de hogy itt nyerni tudtunk, az fantasztikus. Az autó mindkét gumikeveréken remekül működött. Végig tiszta levegőben haladtunk, így vigyázni tudtunk a gumikra, és elég sima menet volt. Itt sosem könnyű, ma különösen szeles volt az idő, az autó sokat mozgott, de rendkívül boldog vagyok ezzel a teljesítménnyel.”

    Arról, hogy a Red Bull meg tudja-e tartani ezt a tempót a folytatásra is, Verstappen már kicsit óvatosabban beszélt: „Ezt most nehéz megmondani, de az biztos, hogy az elmúlt két hétvége fantasztikus volt számunkra. Szingapúr ismét kihívás lesz a nagy leszorítóerő miatt.”

  • Egy versenyző megbetegedett Baku előtt, ez a reménye az új csapatnak, hogy elkerülje az igazságtalanságot

    Egy versenyző megbetegedett Baku előtt, ez a reménye az új csapatnak, hogy elkerülje az igazságtalanságot

    George Russell kihagyja az Azeri Nagydíj csütörtöki napját, és bár a Mercedes szerint a versenyhétvégén való részvétele nincs veszélybe, az eset rávilágít arra, mire lenne szüksége a Cadillacnak, hogy megússza az érdemtelenül a nyakába aggatott büntetést.

    „Sajnos George ma nem lesz kint a pályán, mert nem érzi jól magát, ezért pihenni fog a holnapi pályaaktivitás előtt” – közölte csütörtök délelőtt a Mercedes F1-es csapata. Ennek a napnak a kihagyása persze még semmilyen versenyhátrányt nem jelent, sőt a pilóták valójában még örülhetnek is az igazolt hiányzásnak, hiszen a csütörtök a médiakötelességek teljesítésének napja. Ekkor zajlik ugyan a pályabejárás is, de a csapattal való egyeztetésről, a fontos információkról Russell természetesen így sem fog lemaradni. A brit éppen hivatalos volt az FIA sajtótájékoztatójára is.

    A csapat is utalt rá, hogy Russellnek a pénteki pályára lépés előtt van szüksége pihenőre, vagyis a kommunikáció a legapróbb jelét sem adta annak, hogy a pilóta hétvégéje veszélyben lenne, és akár további napok is kénytelen lehet kihagyni betegsége miatt.

    Ha ilyesmi mégis megtörténne a Mercedesnél, akár most, akár a szezon későbbi pontján, annak valószínűleg nem is annyira valamelyik közvetlen riválisa örülne, hanem az a csapat, amely még nincs is a mezőnyben, a Cadillac. Mint ismeretes, az újoncként beszállni készülő amerikai csapat jövőre egyik autójának öt rajthelyes hátrasorolásával kezdi az F1-es szereplését, miután egyik versenyzője, Valtteri Bottas ezt viszi magával legutóbbi versenyéről, még a 2024-es Abu-dzabi Nagydíjról. Bár az FIA azóta hozott egy szabályt arról, hogy az ilyen büntetések letöltés nélkül 12 hónap múlva elévülnek, visszamenőleg Bottasra ezt nem érvényesítették. A Cadillac reménye tehát arra, hogy a finnek ne náluk kelljen letölteni a büntetést, az, ha Bottas már idén rajthoz áll egy versenyen, a Mercedes tartalékpilótájaként pedig erre akkor van a legjobb esélye, ha a csapat valamelyik versenyzőjét, Russellt vagy Andrea Kimi Antonellit kell helyettesítenie.

    A Cadillac csapatvezetője, Graeme Lowdon ugyanis egyáltalán nem helyesli, hogy ők isszák meg a levét egy olyan vezetői hibának (Bottas Kevin Magnussennel ütközött tavaly Abu-Dzabiban), ami még jóval azelőtt történt, hogy a csapat egyáltalán megkapta volna a jóváhagyást a beszállásra az F1-től.

    „Ez csak a szabályok szeszélye. Nem fogok azért harcolni, hogy megváltoztassam, de ez rámutat egy problémára. Nem gondolom, hogy egy csapatot kellene büntetni ezzel, különösen úgy, hogy ilyen sok idő eltelt már azóta. De ha így értelmezik a szabályokat, ám legyen, mi készen állunk a versenyzésre, bármik is legyenek a szabályok” – idézi a Racefans a Bottas büntetéséről beszélő Lowdont.

  • Kínos: Russell és a Mercedes is tartották magukat a tervhez, csak nem beszélték meg, hogy mi az

    Kínos: Russell és a Mercedes is tartották magukat a tervhez, csak nem beszélték meg, hogy mi az

    Az Olasz Nagydíj időmérőjét a 6. helyen záró George Russell szokatlan módon nem a lágy, hanem a közepes keveréken érezte gyorsabbnak a Mercedesét, ami miatt nézeteltérésbe is keveredett a csapatával a kvalifikáció döntő pillanatában. A brit felfedte, mi is állt a háttérben.

    Russell a Q1-et meglepetésre a közepes keverékű gumik használatával zárta a legjobb idővel, miközben a Mercedes minden riválisa a papíron gyorsabb lágyakra szavazott. A brit a mindent eldöntő Q3-as körre is ezt a választást preferálta, ehelyett viszont a piros oldalfalú lágy gumikon küldte őt pályára a csapat, amit követően az alábbi beszélgetés zajlott le a pilóta és mérnöke, Marcus Dudley között:

    Russell: Lágy gumikat kaptam?
    Dudley: Igen.
    Russell: Ó. Szerintem azt mondtam, hogy a közepeseket akarom.

    A négyszeres futamgyőztes brit végül a 6. helyen zárta az időmérőt, mindkét McLaren, Ferrari, valamint Max Verstappen mögött, noha Lewis Hamilton öt rajthelyes büntetése miatt egy pozícióval előrébb kerül a rajtrácson. Nem meglepő módon Russellnek a Sky Sports mikrofonja előtt is rögtön a csapattal való nézeteltérésének okait kellett magyaráznia, elmondása szerint pedig egyszerű félreértés történt.

    „A Q1-ben a közepes keverékeket használva is én voltam a leggyorsabb. A Q2 után ezért azt mondtam a csapatnak, hogy ismét a közepeseket szeretném használni, mert magabiztosabbnak éreztem magam velük. Ez már nem az első alkalom idén, hogy a közepes keverék a gyorsabb gumi, legalábbis néhány autón. De nem akarok azon lamentálni, hogy mi lett volna, ha azt kapom meg, mert végül egyébként sem végeztünk elég jó munkát a Q3-ban. Bosszantó” – fogalmazott.

    Norris Verstappen időmérős remeklésén nem csodálkozik, a sajátján annál inkább

    „Őszintén szólva valószínűleg nem voltam elég egyértelmű. Először a Q1 után mondtam, hogy a közepeseket szeretném használni, aztán a Q2-ben is megerősítettem. Később csak azt kérdeztem meg, hogy a terv szerint haladunk-e tovább, amire igennel feleltek, de én azt hittem, hogy a terv a közepes keverék, ők pedig azt, hogy a lágy. A mutatott teljesítményünk alapján pedig azt hittem, hogy elég egyértelmű volt, amit kértem. Szóval itt mindkét fél hibázott.”

    Russellnek a futamra is van egy nagyon konkrét terve, aminek mindenképpen teljesülnie kell – ennek kivitelezése viszont már elsősorban a saját kezében lesz.

    „A versenytempónk valószínűleg jobb lesz, mint a Ferrarié, ők azonban szélvészgyorsak az egyenesekben, szóval muszáj lesz a rajtnál Leclerc elé kerülnöm, különben hosszú és frusztráló versenyt fogok eltölteni mögötte” – ecsetelte vasárnapi kilátásait a Mercedes pilótája.