Címke: George Russell

  • Russell a szurkolókkal együtt reméli, hogy 2024 már jobb lesz

    Russell a szurkolókkal együtt reméli, hogy 2024 már jobb lesz

    George Russell optimistán és pozitívan várja a 2024-es szezont.

    A Red Bull uralma gyorsan megmutatkozott idén, így a többiek már az év elején konstatálhatták, hogy lemaradásuk nem csökkent a tél alatt, hanem megnövekedett. Az osztrák csapat az egyeduralma mentén nyerte a versenyeket, míg a fejlesztési hajrában az Aston Martin lemaradt, míg a Ferrari, a Mercedes és a McLaren előrelépett.

    A Bikák mögött izgalmasan alakul a verseny, ugyanis a konstruktőri lista második helyéért a csillagosok és a vörösök harcolnak egymással, míg a negyedik pozícióért a kanadai-brit csapat és wokingi istálló mérkőzik meg.

    A fiatal brit versenyző várja már a csatát a Ferrarival, de reméli, hogy jövőre több beleszólásuk lesz a bajnokságba. Nagy reményekkel csatlakozott a csapathoz 2022-ben Russell, mivel a Mercedes mindaddig a legjobbnak számított. A szabályváltoztatások kihúzták a csillagosok „méregfogát”, így a sikerről egyelőre lecsúszott a 24 éves pilóta. Ugyanakkor Russell nem bánja, hogy lemaradt a nyerőszériáról.

    „Én személy szerint sokat tanultam ez idő alatt, és csapatként is erősebbé tett minket ez az időszak. Ugyanakkor optimista vagyok a következő szezonnal kapcsolatban. Látni azt, hogy az Aston Martin vagy a McLaren mekkora fejlődést ért el, elég bátorító. Ha nekik sikerült, akkor nekünk is fog.”

  • Russell korábban féltékeny volt egyik riválisára

    Russell korábban féltékeny volt egyik riválisára

    George Russell nemrég elismerte, féltékenységgel töltötte el, mikor egyik riválisa átült egy nagycsapatba.

    A brit versenyző már régóta ismeri Alex Albont és Lando Norrist, sőt az F2-ben egymás ellen is harcolhattak. 2019-ben csatlakozott a mezőnyhöz mindhárom pilóta, ám az egyikük gyorsan egy versenyképesebb autóba ülhetett be. Pierre Gasly teljesítménye arra sarkalta a Red Bullt, hogy visszategye a Toro Rossóba (AlphaTauri) a franciát. Helyére a brit-thai versenyzőt ültették, aki 2020 végéig versenyezhetett a csapatnál.

    Ám a hirtelen jött előléptetésre és a lehetőségek tárházára kissé irigységgel tekintett a 24 éves pilóta, aki akkor még a sereghatjó Williamsben versenyzett. Russell nemrég elismerte, féltékeny volt amiatt, hogy barátja ilyen korán átülhetett egy nagycsapathoz.

    „Igen, egy kissé az voltam, különösen erre a srácra (mutatott Albonra), mikor átkerült a Red Bullba. Alex úgy jött, mint Randy Horton, én meg azt éreztem, wáo, mi folyik itt? Emlékszem, az első versenyemen háromszor is lekörözött, míg Ausztráliában három és fél másodperces lemaradásom volt a pole pozíciótól. Határozottan frusztráló volt” – ismerte el Russell.

  • Az F1 egykori vezére megnevezte Russell legnagyobb gyengeségét

    Az F1 egykori vezére megnevezte Russell legnagyobb gyengeségét

    A Forma-1 korábbi első embere, Bernie Ecclestone szerint George Russellnek egy bizonyos területen még fejlődnie kell. A brit üzletember szerint a brit fiatal még nem kész akkora áldozatot hozni egy győzelemért, mint a csapattársa, Lewis Hamilton.

    Russell már az első Mercedesnél eltöltött évében meghálálta a belé vetett bizalmat Toto Wolfféknak. A brit fiatal meg tudta szerezni az első győzelmét Interlagosban, – ami a Mercedes egyetlen sikere volt 2022-ben – és emellett még a rutinosabb hétszeres világbajnok csapattársát is sikerült legyőznie az egyéni pontversenyben.

    „Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt”

    Idénre azonban fordult a kocka, és Hamilton jócskán megelőzi Russellt, aki Szingapúrban akár nyerhetett is volna. A két Mercedes a késői virtuális biztonsági autós fázisnak köszönhetően kockáztatott, és mindkét autóját behozta friss Pirellikért. Russell és Hamilton nagyon gyorsan utolérték az élen autózó Carlos Sainz-Lando Norris duót, azonban Russell nem tudott mit kezdeni Norrisszal, ráadásul az utolsó körben nekiment a falnak, ami miatt a 3. helyét is elveszítette. Ecclestone ezt a fajta rámenősséget hiányolja Russellből.

    „Nem tudok dönteni vele kapcsolatban – nyilatkozta a 92 éves brit üzletember a Mercedes pilótájárók. – Kedvelem őt, nagyon tehetséges egy pilóta. Fel volt készülve arra, hogy nyerni fog. Abban bízott, hogy Carlos a futam végén majd hibázik, és azután az övé lesz a futam. Nagyon nyomta neki, de nem igazán gondolta végig logikusan a futamát. Ez pedig egy olyan dolog, amit Hamilton minden egyes alkalommal meg szokta csinálni.”

    Ecclestone emellett azt is megjegyezte, hogy Max Verstappen a legjobb a versenyző, akit valaha látott, és azt is hozzátette, hogy ha csapatfőnök lenne, akkor az első dolga a 22 éves Oscar Piastri leigazolása lenne.

  • „Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt”

    „Russell nem panaszkodhat Hamilton csapaton belüli státusza miatt”

    Anthony Davidson szerint George Russell egyáltalán nem panaszkodhat amiatt, hogy Lewis Hamiltont előnyösebb státusz illeti meg a Mercedesnél.

    A Japán Nagydíjon több alkalommal is problémába ütközött a csapat és a két versenyző. A futam elején a két brit egymást előzgette, aminek könnyedén ütközés is lehetett volna a vége, majd a verseny végén a csapatutasítás és stratégia körül volt vita.

    A kopottabb abroncsokon autózó 24 éves versenyző Carlos Sainz szingapúri stratégiáját akarta alkalmazni, így arra kérte csapatát, hogy tartsák mögötte Hamiltont, hogy a DRS segítségével védjék ki a spanyol támadásait. Ám Toto Wolff és a Mercedes elvetette az ötletet, és csapatutasítást alkalmazott a 38 éves versenyző javára.

    Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    A Sky Sportsnál tevékenykedő egykori versenyző szerint honfitársának nem illene megkérdőjelezni a hétszeres világbajnok státuszát a Mercedesen belül. Davidson úgy véli, egyértelmű volt a helyzet, és a csillagosok ésszerű döntést hoztak, még úgyis, hogy ez a fiatalabb versenyzőnek nem tetszett.

    „Határozottan van hierarchia a csapatban, és ez rendjén is van. Lewis hétszeres világbajnokként kiérdemelte ezt a státuszt, és George nem tud ezzel vitatkozni. George még mindig újonc a csapatnál, de alkalmanként gyorsabb a csapattársnál és fel tudja vele venni a harcot. Ám George a változást a maga udvarias módján kommunikálja ki, ami azért elég vicces. Tudom, hogy az autóban ülve dühöng és majd felrobban. Míg látjuk, hogy a versenyzők az összecsapásánál majdnem érintkeznek és egymásnak mennek, addig a rádióban előhúzzák a brit jódmodort és udvariasan viselkednek. George tudja, hogy megvan a kellő sebessége, és ezt mi is látjuk kívülről. Lewis pedig kiteszi a könyökét, ha szükséges. Számomra kettőjük csatája nagyon izgalmas” – nyilatkozta Davidson.

  • Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa

    Russell megmutatta, miért akarta Hamilton, hogy Bottas maradjon a csapattársa

    Peter Windsor szerint a Japán Nagydíjon George Russell megmutatta, miért nem akart új csapattársa Lewis Hamilton.

    A Mercedes versenyzői a futam első felében egymás ellen kakaskodtak, majd a verseny végén csapatutasításra is sor került. Az eltérő taktikán autózó pilóták közül a 24 éves versenyző volt előrébb, ám ő egy kiállást teljesített, így sokkal kopottabb abroncsokkal versenyzett. Emiatt Russell alkalmazta volna Sainz szingapúri taktikáját, és azt a javaslatot vetett fel a csapatnak, hogy a hétszeres világbajnok maradjon mögötte, és a DRS segítségével védekezzék ki a Ferrari spanyolját.

    A csillagosok el is gondolkodtak az ötleten, de Toto Wolff a távolban elrendelte a csapatutasítást. Russell elengedte Hamiltont, míg Sainz megelőzte a fiatal brit versenyzőt. A futam után egyik pilóta sem szólt semmit a csapatrádión, sőt oda sem mentek a másikhoz gratulálni és kezet fogni.

    Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    A Ferrari és a Williams egykori csapatmenedzsere szerint Russell érkezése megváltoztatta a dinamikát a csapatban, és versenyhelyzetet teremtett a Mercedesen beül. 2021 végén a 38 éves versenyző tudta, hogy milyen csapdákat rejt ifjú honfitársa érkezése, így az egyensúly megőrzése érdekében inkább a finn pilóta maradását támogatta.

    „Látszik, hogy van némi feszültség és harag kettőjük között, ami nagyon nem jó. Korábban már feltettem a kérdést: mi lesz velük, ha a bajnoki címért küzdenek? Ha 2024-ben komolyabb helyezésekért megy a vita, hogyan fogja kezelni ezt az egyenlőtlenséget a csapat? Lewis (Hamilton) mindig is meg akarta tartani Valtterit (Bottas). Nem feltétlenül azért, mert jól kijött vele, hanem általa egyensúly uralkodott a Mercedesnél. Ezt ő is érezte. Ugyanez a helyzet Max Verstappennel és Sergio Pérezzel. A Japán Nagydíjon ez a dinamika még jobban felszínre került” – magyarázta álláspontját Windsor a Youtube-csatornáján.

  • Ecclestone nem biztos abban, hogy Russell bajnok alkat

    Ecclestone nem biztos abban, hogy Russell bajnok alkat

    Bernie Ecclestone „nem tudja eldönteni”, hogy George Russell valóban bajnok alkat-e, viszont az egyik újoncot kérdés nélkül leszerződtetné.

    Max Verstappen mögött jó pár versenyző várja, hogy sorra kerüljön és a hőn áhított címért harcoljon. A fiatal brit versenyző az ötödik szezonját teljesíti, míg a Mercedesnél a második évét tölti. Mikor csatlakozott a csillagosokhoz futamgyőzelmekről és bajnoki címről fantáziált,, viszont az új szabályok hátravetették a német gárdát. A 2022-es változásokból a Red Bull jött ki a legjobban, míg a Mercedes a delfinezéssel és az autó optimalizálásával küzdött.

    Idén a többieknek Szingapúrban volt csak esélye, ugyanis a Bikák nem muzsikáltak jól az utcai pályán. Carlos Sainz intelligens stratégiával húzta maga mögött egykori csapattársát, Lando Norrist, míg a friss abroncsokon gyorsvonatként érkezett a két Mercedes. Russell viszont eltalálta a falat, így az utolsó pillanatban kiesett a versenyből.

    A hiba kapcsán a Forma-1 egykori ura elgondolkodott azon, hogy a fiatal britben meg van-e minden ahhoz, hogy bajnok legyen.

    „Nem tudom eldönteni. Kedvelem őt, szupertehetséges. A kérdés az, mit hajlandó megtenni a győzelemért. Nem hinném, hogy átgondolja úgy a versenyt, ahogy Lewis (Hamilton) szokta” – nyilatkozta Ecclestone.

    Ugyanakkor Oscar Piastri kvalitásai és rátermettsége lenyűgözte a brit üzletembert.

    „Ha én csapattulajdonos lennék, megszerezném az ausztrál srácot (Piastrit). Ő nagyon jó. Viszont Max (Verstappen) a legjobb, akit valaha láttam.”

  • Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    Áll a bál a Mercedesnél? – Wolff úgy tette helyre a csapatot, hogy ott sem volt a helyszínen

    Toto Wolff rendelte el azt a csapatutasítást, ami megvétózta George Russell „taktikáját”.

    A két versenyző a futam első negyedén rögtön egymásra talált és elkezdett a másikkal kakaskodni. A 24 éves versenyző meglátta a lehetőséget, és le akarta vadászni a hétszeres világbajnokot, ám a 38 éves pilóta gyorsan visszavette a helyét. Pár körrel később vétett egy apró hibát Hamilton, így Russell újra lesben állt, és előzésre szánta el magát. A párharc során sikerült kivezetniük egymást a pályáról, sőt az ütközés esélye is a levegőben lógott, de a rangidős versenyzőnek végül sikerült megtartani a pozíciót.

    Az adrenalintól fűtött fiatal azonnal rácsapott a rádió feliratú gombra, és feltette csapatának a kérdést, hogy egymással akarnak viaskodni, vagy másokkal?

    Russell csak „kieresztette a frusztrációt” a Hamiltonnal való csatában

    Az eltérő taktikán lévő két pilóta a futam végén ismét egymásra talált. Az egy kiállást teljesítő Russell volt előrébb, és eléggé ragaszkodott a pozícióhoz. A fiatal britnek megtetszett Carlos Sainz szingapúri taktikája, így a saját fegyverét használta volna a spanyol ellen. A 24 éves pilóta azt kérte a csapattól, hogy a frissebb abroncsokon autózó Hamilton maradjon mögötte, míg ő DRS-t biztosítva segít visszaverni a Ferrari támadását. Ha sikerül ezt abszolválniuk, akkor az utolsó körben véghez vihetik a helycserét. Ám Hamiltonnak nem tetszett a taktika, és a hiányzó Toto Wolffnak sem. A The Race információ szerint a térdműtéten áteső osztrák vezető rendelte el a csapatutasítást, ugyanis a helyszínen tartózkodó gárda fontolóra vette Russell javaslatát. Így Hamilton megelőzte csapattársát, akit végül elkapott Sainz.

    A futam után a két pilóta nem szólt semmit a csapatrádión, sőt még az autóból kiszállva sem mentek oda egymáshoz.

    „Mi lesz velük, ha a bajnoki címért küzdenek?

    Peter Windsor az eseményeket látva megdöbbent, ugyanis a Mercedes külvilágnak mutatott álcája egy kissé félrecsúszott:

    „Nos, ez a műsor a TV számára elég jó, mivel elég drámai és vitatható volt az egész, ugyanakkor bizonyos szempontokat nézve nyugtalanító. Kiragadta a Mercedest abból a kontextusból, amiben szeretik prezentálni magukat. Ahogy azt már régóta mondom, képzeljük csak el azt, hogy a Mercedesnek van egy bajnokesélyes autója, és a győzelmekért, valamint a bajnoki címért küzdenek. A jó hír számukra most az, hogy csak pontszerző helyekért ment a küzdelem, így nem számít annyira, hogy mit mondanak a futam utáni megbeszélésen. Ám ha 2024-ben sikerül egy győztes autót összerakniuk, akkor hogyan fogják kezelni a Lewis és George közötti egyensúlytalanságot?” – tette fel a kérdést a Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere a Youtube-csatornáján.

  • Hamilton beszólt Russellnek: „Semmi értelme nem volt az ötletének”

    Hamilton beszólt Russellnek: „Semmi értelme nem volt az ötletének”

    Felejthető hétvégét zárt a Mercedes Suzukában. Lewis Hamilton szerint semmi értelme nem lett volna George Russell azon ötletének, hogy a DRS segítségével próbálták volna meg levédeni Carlos Sainz támadását.

    A Mercedes duója a futam vége felé közeledve egymás mögött haladt az 5. és 6. helyen. Egy kis idő múlva már a frissebb gumikon autózó Sainz is megközelítette őket a Ferrarijával, és Russell a spanyol Szingapúrban használt trükkjével élt volna, de a Mercedes lebeszélte róla őt. Nem sokkal később Hamilton és Sainz is könnyedén megelőzte a britet, aki emiatt végül csak a 7. helyen lett rangsorolva.

    Verstappen nyert, bajnok a Red Bull, új dobogóst avatott Szuzuka

    A brackley-i istálló mellett a hétszeres világbajnok sem látta sok értelmét Russell taktikájának, mondván ha ezt használják, akkor nem tudott volna egy egészséges különbséget kiautózni Sainzhoz képest.

    „Nem hiszem, hogy túl sok értelme lett volna az ötletnek – értékelt Hamilton az 53 körös futam leintését követően. – Amikor velem is ismertették a dolgot, egyből tudtam, hogy az előző hét alapján születhetett meg, és hogy nem lett volna jó.”

    „A létező legnagyobb különbséget kellett kiépítenem a saját erőmből. Már 2 másodpercre voltam tőle, amikor szóltak nekem, hogy vissza kellene vennem a tempóból. Hiába kapott DRS-t, még így is meg tudták előzni őt, és eleve más taktikán voltunk. Neki csak egy kiállása volt, amíg én két alkalommal voltam a bokszban.”

    „Sainz ezután nagyon közel volt hozzám, ami nem nevezhető ideálisnak. Ez nagyon nehézzé is tette az utolsó pár körömet, de szerintem csapatként hálásnak kell lennünk az 5. és 7. helyért, mert az jobb 6. és 7. helyhez képest.

    Hamilton – aki a rajtot követően összeütközött az ismét gyalázatos versenyt záró Sergio Pérezzel – azt is elárulta, hogy a Mercedes jobban is kezelhette volna a kialakult helyzetet, mivel Russell ötlete miatt mindketten jelentős időt veszítettek a verseny kritikus fázisában.

    Hamilton végig pengeélen táncolt az időmérőn

  • Russell csak „kieresztette a frusztrációt” a Hamiltonnal való csatában

    Russell csak „kieresztette a frusztrációt” a Hamiltonnal való csatában

    Eseménydús Japán Nagydíjon van túl a Mercedes párosa, hiszen Lewis Hamilton és George Russell a futam első felében még egymással harcolt, majd eltérő taktikai utat választva a végén már segíteni próbálták egymást a Ferrari elleni küzdelemben.

    A Mercedes 7. és 8. helyről startoló párosa a rajtnál nem volt képes pozíciókat nyerni, sőt Fernando Alonso még át is ugrotta őket. Hamilton és Russell az első etapban két alkalommal is összecsapott a pályán: először a fiatalabbik britnek sikerült az előzés, de a célegyenesben a hétszeres bajnok eredményesen támadott vissza. Később Hamilton apró hibája miatt nyílt ismét előzési lehetőség Russell előtt, de a rutinosabb pilóta keményen védekezett, s mindkettőjük pályaelhagyása után maradt változatlan a pozíciójuk.

    A két pilóta hamarosan elszakadt egymástól a pályán, amikor Hamilton két-, Russell pedig egykiállásos taktikára állt. Utóbbi számára nem járt nyereséggel a merészebb stratégia, így a hajrában Hamilton utolérte, kettősük azonban hiába próbálkozott azzal, hogy egymásnak DRS-t biztosítva tartsák maguk mögött Sainz – a spanyol meg is jegyezte, hogy az ő szingapúri győztes taktikáját másolják – a ferraris Russellt végül meg tudta előzni.

    „Szerintem semmit nem nyertünk és semmit nem is veszítettünk ezzel – mondta Russell a taktikáról. – A három kiállás valószínűleg közelebb lett volna az ideálishoz, mint az egy, de ez adta volna meg számunkra a lehetőséget egy biztonsági autó esetén. (Oscar) Piastri így sem tudott egyszerűen elsiklani mellettem, csak közvetlenül az 1-es kanyar előtt ért mellém. Örülök, hogy megpróbáltuk, és ez volt a maximum, amit kihozhattunk.”

    https://twitter.com/RedFlagFone/status/1705819353101283716

    Bár a Hamiltonnal való csaták során Russell a rádióban kérdőre vonta a csapatot, hogy „most egymással versenyzünk vagy a többiekkel”, az autóból kiszállva már nem tulajdonított nagy jelentőséget ennek az üzenetnek.

    „A pillanat hevében csak azért mondunk bizonyos dolgokat a rádióban, hogy kieresszük a frusztrációt. Persze mindketten veszítettünk egy kis időt, de ez része a versenyzésnek. A futam azon pontján gyorsabbnak éreztem magam. Megcsináltam az előzést, majd bosszantó volt, hogy elvesztettem a pozíciót az egyenesben. Később nyílt egy második esélyem is, de Lewisnak joga volt tartani magát az íven. De nem komoly pozíciókért zajlott a csata, és végül nem is volt hatása a helyezésünkre” – magyarázta Russell.

    A két Mercedes végül az 5. és a 7. helyen végzett, miközben a Ferrarik 4. és 6. pozícióban, így a két csapat közötti pontkülönbség tovább csökkent, az olaszok hátránya már csak 20 egység a tabellán. Bár Hamiltonnak még az egyéni bajnokságban is lehet esélye a második helyre (33 pont a hátránya Sergio Pérez mögött), a brit számára a konstruktőri második hely magasabban áll a prioritási listán.

    „Ez volt a maximum, komoly küzdelmet vívtam az autóval. De mindent megpróbáltunk, hogy legalább az egyik Ferrarit megelőzzük, és örülök, hogy ez sikerült. Ám (az első helytől) nagyon-nagyon messze vagyunk, így rengeteg a dolgunk” – fogalmazott Hamilton.

    „Csak az számít, hogy legyőzzük a Ferrarit a konstruktőri bajnokságban. Nem az egyéni helyezésekért harcolunk, hiszen nincsenek bajnoki esélyeink. A cél, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsük a csapat számára.”

  • Russell: Nem tudunk megbirkózni ennyiféle kanyarral

    Russell: Nem tudunk megbirkózni ennyiféle kanyarral

    A Japán Nagydíj időmérőjén a Mercedes autói csak a negyedik erőt képviselték. George Russell és Lewis Hamilton is kifejtette, milyen hiányosságai vannak az autónak, utóbbi szerint kötelező változtatni a koncepción a jövő évre.

    Hamilton a 7., Russell pedig a 8. helyen szerezték meg az időmérőn, miután mindkét Red Bull, McLaren és Ferrari előttük végzett Szuzukában, hátrányuk pedig egy másodperc fölé rúgott a pole-t begyűjtő Max Verstappennel szemben.

    Russell különös okkal magyarázta a Mercedes hétvégi gyengélkedését: egyszerűen túl sokféle kanyart tartalmaz a pálya a W14-es ízléséhez.

    „Ez a valós kép arról, hogy milyen a formánk az ehhez hasonló pályákon, amelyek nagyon elérő kanyarokból állnak. Amikor egyszerre nagyon gyors és nagyon lassú kanyarokkal is szembesülünk, nem tudjuk az összes aspektust lefedni. Az olyan helyszíneken viszont, amelyek azonos típusú kanyarokból állnak, mint legutóbb Szingapúr, jobb el tudjuk találni az autó ideális tartományát, a legjobban beállítva a leszorítóerőt” – magyarázta Russell a Sky Sportsnak.

    „Az autó ma látott teljesítménye holnapra is meg fog maradni, legfeljebb csökkennek majd a különbségek a mezőnyben, de nem jelentősen. Két szett kemény keverékünk maradt a csapatok többségével ellentétben, ami talán jelenthet egy kis előnyt, de ha így csúszkálunk a gyors kanyarokban, akkor azzal a gumikat is jobban elhasználjuk, így nem nagyon látom, hogyan kerülhetnénk jobb helyzetbe a gumikkal, mint a McLaren és a Ferrari.”

    Verstappen nyerte a szuzukai időmérőt, újonc állhat fel mellé az első sorba

    Hamilton, a verseny korábbi négyszeres győztese higgadtan vette tudomásuk 7. rajthelyét, ám miután a pálya kihangsúlyozta az autó gyengeségeit, szemléletváltást sürget a jövő évre a Mercedestől.

    „Tegnap rossz napunk volt. Minden hétvégén a három nap közül legalább az egyik rosszul alakul számunkra. Éjszaka elvégeztünk néhány változtatást és ma már sokkal kényelmesebben éreztem magam az autóban. Az időmérőn mindent beleadtam, de hét tizedet veszítünk az első szektorban. Az autónknak hatalmas tapadása van az első kerekeken, hátul viszont nincs annyi, amennyi kellene” – mondta a hétszeres világbajnok.

    „Biztos vagyok benne, hogy ez az autó karakteréből adódik, és gondoskodnunk kell arról, hogy megváltoztassuk ezt a koncepciót a jövő évre. Nagy hátrányt kell ledolgoznunk, de láthatjuk, hogy az Aston is meg tudta ezt csinálni az ide évre, valamint a szezon közben a McLaren is rálépett erre a Red Bull-útra, és az ilyen pályákon már előttünk állnak.”