Címke: George Russell

  • Villeneuve: Meglepett, hogy Russell ennyire elmaradt idén Hamiltontól

    Villeneuve: Meglepett, hogy Russell ennyire elmaradt idén Hamiltontól

    Jacques Villeneuve némileg meglepődött azon, hogy George Russell elmaradt Lewis Hamiltontól idén.

    2022-ben csatlakozott a 25 éves versenyző a Mercedeshez, és első évében futamot nyert, valamint több pontot szerzett világbajnok csapattársánál. Idén viszont a 38 éves pilóta tejesített jobban, hiszen az egyéni lista harmadik helyén végzett. Ugyanakkor a kanadai ex-versenyző meglepődött azon, hogy idén a fiatal brit versenyző ennyit hibázott, és elmaradt csapattársától.

    „Ez elég meglepő. Tavaly még újonc volt a csapatnál, ő volt a Williamsből érkezett új fiú. Csak annyit kellett tennie, hogy legyőzi Lewist, nem kellett túlságosan arra koncentrálnia, hogy a győzelmekért menjen. Sokkal könnyebb helyzetben volt. Lewisnak reagálnia kellett arra, hogy 2021-ben elvesztette a bajnokságot. Hirtelen már nem olyan autóban ült, amivel könnyen nyerhet. Ez megviselte, időbe telt mire összeszedte magát. Ez könnyítette meg George dolgát. Idén viszont megfordultak a dolgok. Lewis úgy dolgozott, mint a pályafutása elején, és ez megváltoztatta az egyensúlyt. George úgy lépett színre idén, hogy azt gondolta: ‘oké, már Lewis előtt vagyok, a győztesek közé tartozom’. Ez megváltoztatta az ő gondolkodásmódját is” – nyilatkozta 1997 világbajnoka a Planetf1-nek.

    Russell és Hamilton tavalyi helyzetét Daniel Ricciardo és Sebastian párharcához hasonlította Villeneuve. 2014-ben az ausztrálon sem volt nyomás, így könnyebben vette az akadályokat.

    „Russell tavaly ugyanabban a helyzetben volt, mint Ricciardo, mikor 2014-ben Vettel mellé került. Neki csak a saját dolgával kellett foglalkoznia, azzal nem, hogy milyen az autó. Vettelt kellett legyőznie, Vettel pedig próbálta feltalálni a spanyol viaszt, hogy újra nyerjenek. Ő ettől lassabb lett, ami Ricciardót jobb pozícióba hozta. Ezt láthattuk tavaly Russell és Hamilton kapcsán is.”

  • A Mercedes technikai vezetője elmondta, mi kell ahhoz, hogy legyőzzék Verstappent

    A Mercedes technikai vezetője elmondta, mi kell ahhoz, hogy legyőzzék Verstappent

    James Allison, a Mercedes technikai vezetője elmondta, ha a megfelelő eszközt biztosítják Lewis Hamiltonnak és George Russellnek, akkor akár nyerhetnek is.

    2022-ben új korszak köszöntött be a Forma-1-be, ami első sorban a csillagosok méregfogát távolította el. A csapat így tavaly csak egy alkalommal állt a dobogóra tetejére Interlagosban, míg idén győzelem nélkül maradtak.

    A második helyet ugyan megszerezték a konstruktőri bajnokságban, ám Allison szerint ha a megfelelő autót biztosítják a versenyzőiknek, akkor bármelyikük képes lenne legyőzni Max Verstappent.

    „Első sorban arra van szükségük, hogy biztosítsuk a megfelelő felszerelést mindkettőjüknek. Lewis (Hamilton) már hétszer bizonyította, hogy igazi bajnok matéria, míg idén a Red Bullokat leszámítva ő szerezte a legtöbb pontot. George (Russell) ugyan elkövetett egy-két hibát, de nagyon erős teljesítményt is láttunk már tőle. Nagyon jó tanulási időszak volt ez a számára, idén csak a második teljes évét teljesítette nálunk. A megfelelő felszereléssel mindketten bajnokok lehetnének, ha elég keményen és jól küzdenek” – nyilatkozta a brit vezető a Sky Sportsnak.

  • Megváltozott Russell pulzusszáma az összevissza utazás miatt

    Megváltozott Russell pulzusszáma az összevissza utazás miatt

    George Russell elárulta, a különböző időzónakába való utazások miatt megváltozott a pulzusszáma.

    Az egyre bővülő versenynaptár miatt a csapatok és a versenyzők számos éghajlatnak és időzónának vannak kitéve. A 2023-as szezon utolsó előtt versenyét Las Vegas-ban rendezték, majd a következő héten már Abu-Dzabiban versenyzett a mezőny. A sportág korábban már jelezte a versenynaptárt a jövőben régiók szerint kívánják csoportosítani.

    2024-ben a tervek szerint 24 helyszínre látogat el a mezőny, ami rekordot jelente a Forma-1-ben.

    Ugyanakkor a jelenlegi utazási terv megviseli a száguldó cirkusz tagjait. A Mercedes fiatal brit versenyzője kihangsúlyozta, látott olyan adatokat, amik arra utalnak, a különböző időzónákban eltöltött idő hatással volt a szívritmusára.

    „Talán a különböző időzónák közötti utazások miatt, de az éjszakai alvás alatt a pulzusom 25%-al magasabb, ahhoz képest mikor tartósan egy helyen tartózkodom. Idén nyáron két hetet töltöttem egy helyen, ami az elmúlt három évben a leghosszabb időt ölelte fel. Ekkor a legalacsonyabb pulzusszámot mértem, azelőtt még nem volt ilyen. Télen mindig stabilizálódik, mikor huzamosabb időt töltesz el egy területen, ám amikor ellkezdesz utazgatni, akkor megemelkedik. Kevesebbet alszom, kevesebbet regenerálódok, ami teljesen természetes, mikor összevissza ugrálsz. Szóval, ez nem csak egy érzés, vannak adatok amik ezt alátámasztják.”

  • Russell próbálta megfejteni, miért tarolt jobban az interneten, mint a pályán (videó)

    Russell próbálta megfejteni, miért tarolt jobban az interneten, mint a pályán (videó)

    George Russell szemügyre vette, min szórakoztak a rajongók a 2023-as szezon alatt vele kapcsolatban.

    A Mercedes ugyan reménykedve vágott neki az évnek, ám gyorsan rá kellett jönniük, hogy a W14-es sem váltja meg a világot. Ugyan a delfinezést sikeresen kiküszöbölték, ám a szezon első felében nem volt olyan gyümölcsöző a konstrukciójuk. A fejlesztési verseny során sikerült felzárkózniuk a második helyre, majd az utolsó versenyig harcoltak a Ferrarival azért, hogy meg is tartsák a pozíciót.

    Tavaly a fiatal brit versenyző révén még versenyt is tudott nyerni a csapat, ám idén elmaradt a pezsgőzés a dobogó tetején. Ugyanakkor a Mercedes marketing osztálya fellélegezhetett, mivel a 25 éves versenyző szolgáltatott bőven anyagot ahhoz, hogy jól fusson a szekér.

    Russell idén mémkirály lett, bár legtöbbször csak a véletlenek közjátéka, és a TikTok közösség videói miatt lett beszédtéma. A kreatív részleg így leültette a versenyzőt, és megnézette vele, hogy min szórakozott az F1-es közösség 2023-ban.

    A brit pilóta már év elején megihlette a mémalkotókat, mivel a versenyek előtti bemutató videóban érdekes pózba állították a versenyzőt. A csillagosok meglovagolták a hullámot, és saját mémversenyt is hirdettek az év elején.

    Ezután Russell reakciói derítették fel a szurkolókat, a brit meg is jegyezte, hogy az arcmimikája túl gyorsan és gyakran változik, ami valóban remek táptalaj a mémgyártásnak. Ezen felül elmondta, hogyan jött létre az a videó, amit felkapott az Egyesült Államok Nagydíja után a TikTok. Russell épp csapattársa mellett ült a parádé alatt, mikor hirtelen hátrafordult, amit jól elkapott a kamera.

    A versenyző elmagyarázta, épp a szurkolókat és a nevével ellátott zászlót figyelte, mikor eszébe jutott, hogy meg akarta nézni az adott kanyart, mert túl egyenetlennek bizonyult a terep azon a részen. Ám áthaladtak a szakaszon, mikor eszébe jutott a dolog, így visszafordult.

    Mexikóban a telefonját ejtette ki a kezéből a parádén, ami elmondása szerint csak a szerencsén múlott, hogy nem tört össze, míg legutóbb, mikor Charles Leclerc-ről készült vágókép, Russell autója hirtelen áthaladt a kamera előtt.

    Az érintett is jól szórakozott a videókon, majd hozzátette, jövőre jobban oda kell tennie magát neki is és a Forma-1-nek is.

  • Gajra vágta a csapattagokat a hosszú szezon, szabályt hozhatnak miatta

    Gajra vágta a csapattagokat a hosszú szezon, szabályt hozhatnak miatta

    A versenyzők közül ketten is betegen vezettek az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén, de a csapatok tagjai között még rosszabb volt az egészségesek aránya. George Russell beszélt az eddigi leghúzósabb F1-es naptár követkeményeiről és egy lehetséges szabálymódosításról.

    Esteban Oconról és Russellről is tudvalévő volt a szezonzáró F1-es hétvégén, hogy betegen ülnek autóba – a Mercedes brit pilótája sűrű köhögéseit a széles nyilvánosság is hallhatta, amikor dobogós társaival beszélgetett a díjátadó ceremónia előtt.

    A 2022-eshez hasonlóan a 2023-as F1-es szezon is az eddigi rekordnak számító 22 nagydíjat tartalmazta, ám idén a lehető legszélsőségesebb terhelés is bekerült a naptárba a szezon végére. Egymást követő hétvégéken rendeztek versenyt Las Vegasban és Abu-Dzabiban, a két város között pedig a maximális 12 óra az időeltolódás.

    „A paddock tagjai közül még mi, versenyzők járunk a legjobban – idézi Russellt a racingnews365. – Mi még nagyon szerencsés beosztással utazhatunk, de a szerelőim és a mérnökeink közül rengetegen betegek. Mindenki szenved a folyamatos időzónaváltásoktól, a testünk nem tudja, hol vagyunk, különböző időben eszünk, mindig más hotelben, környezetben, éghajlatban mozgunk. A testünk egyszerűen összezavarodik.”

    „Úgy tudom, szó van arról, hogy a jövő évtől korlátozni fogják, hány versenyre utazhatnak el az egyes csapattagok. Ez szerintem jó ötlet. Nem gondolom fenntarthatónak, hogy 4000 emberrel végigcsináltatunk 24 versenyt egy szezonban, különösen úgy, hogy a naptár földrajzi eloszlásában még mindig nincs sok logika.”

    Jövőre tehát még két nagydíjjal sűrűbb lesz a naptár, ráadásul az F1 racionalizálási ígéretei ellenére még mindig maradtak világkerülő repülőutak a menetrendben, mint a Sanghaj-Miami-Imola vagy a Monaco-Montreal-Barcelona tripla, a szezon végén pedig megint egy hét alatt kell akklimatizálódni a vadnyugat és a Közel-Kelet között.

    „Az elmúlt két hétben nagyon beteg voltam – mondta szezon végi fizikális kimerültségéről Russell. – Vegasban magasba szökött a lázam, nem tudtam aludni sem, szörnyű volt. Aztán rám jött ez az iszonyú köhögés, ami az autóban ülve is végigkísért. Minden egyes körben köhögtem, de mivel be voltam szíjazva az autóba, nem tudtam nagy levegőt venni, hogy igazán kiadjam magamból. Elég nyomorúságos helyzet volt.”

  • Az Alpine első helye és a Mercedes balesete zárta a 2023-as F1-es körözést

    Az Alpine első helye és a Mercedes balesete zárta a 2023-as F1-es körözést

    Az Abu-Dzabiban rendezett egynapos szezonvégi teszttel ért véget végérvényesen a Forma-1 2023-as évada, amelyen lehetőséget kapott egy sor fiatal versenyző, búcsúzásul pedig még összetört egy Mercedes.

    A szezonzáró teszt már hagyomány az Arab-félszigeten az F1-ben: bár valódi tétje már nincs, hiszen a bajnokságok két nappal ezelőtt lezárultak, és továbbra is az idei autóikat használják a csapatok, ám az újoncok és a 2024-es gumik kipróbálása miatt mégis fontos lehet az elvégzett munka az adatgyűjtés szempontjából.

    A korábbi években arra is láttunk példát, hogy a csapatot váltó vagy debütálásra készülő pilóták itt már megkezdték a közös munkát új helyükön, ám 2024-re jelen állás szerint – példátlan módon – egyetlen változás sem lesz a mezőnyben, hiszen 19 pilóta biztosan jelenlegi helyén maradt, és a Williams is hajlik Logan Sargeant megtartása felé.

    Az előszezoni tesztektől eltérően most a csapatok mindkét autójukat bevethették – az egyikben a tapasztalt pilóta a Pirelli jövő évi gumijait tesztelte, a másikba pedig újoncnak kellett ülnie.

    Az év utolsó tesztjét a szezont két dobogós hellyel konstruktőri hatodikként záró Alpine fejezte be a legjobb idővel, Esteban Ocon 1:24,393-at ért el, ami csak két ezredmásodperccel rosszabb annál, mint amivel szombaton a rajtrács 12. helyére kvalifikált. A második és a harmadik pozícióban két tesztpilóta, a mclarenes Patricio O’Ward és a mercedeses Frederik Vesti végzett, akiket Sergio Pérez, Carlos Sainz és Fernando Alonso követ.

    Voltak csapatok, akik az egyik autóban mindkét állandó pilótájukat bevetették a nap során, így tett például a Ferrari és az Aston Martin, ám a világbajnok Max Verstappen és Lewis Hamilton már nem kapott feladatot, ők korábban hazautazhattak.

    A legtöbb kört, 130-at a már két nagydíjrajt tapasztalatával rendelkező Pietro Fittipaldi futotta a Haasszal.

    A napi program hozott néhány fennakadást és leállást. A körözés reggel 25 perc késéssel, 9:25-kor kezdődött meg, mert az orvosi helikopter még nem volt a helyén. Később három piros zászlós leállás is történt: először akkor, amikor folyadék került a pályára a 13-as és a 14-es kanyar között, a délutáni program elején aztán George Russell Mercedese csúszott a falba, ami véget is vetett a hétvégét dobogóval záró brit körözésének. A csapat elmondása szerint technikai hiba okozta a kicsúszást, s bár az autón komoly sérülések keletkeztek, Russell jól van. Az edzés utolsó órájában egy AlphaTauri okozott még megszakítást, amikor a japán Ajumu Ivasza megállt a pályán.

    Az új technikával való folytatásra kevesebb mint három hónapot kell várni: 2024. február 21-én Bahreinben kezdődik meg a mindössze háromnapos előszezoni tesztelés, majd február 29-én már a szezonnyitó Bahreini Nagydíj edzésnapját rendezik.

     

    A teszt végeredménye:

    # Versenyző Csapat Idő Kör
    1 Esteban Ocon Alpine 1:24.393 110
    2 Pato O’Ward McLaren 1:24.662 103
    3 Frederik Vesti Mercedes 1:24.679 106
    4 Sergio Perez Red Bull 1:24.715 117
    5 Carlos Sainz Ferrari 1:24.799 69
    6 Fernando Alonso Aston Martin 1:24.827 37
    7 Mick Doohan Alpine 1:25.038 108
    8 Robert Shwartzman Ferrari 1:25.050 123
    9 Logan Sargeant Williams 1:25.263 56
    10 Charles Leclerc Ferrari 1:25.371 66
    11 Theo Pourchaire Alfa Romeo 1:25.424 96
    12 Felipe Drugovich Aston Martin 1:25.554 123
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:25.570 59
    14 Jake Dennis Red Bull 1:25.666 124
    15 Ayumu Iwasa AlphaTauri 1:25.753 96
    16 Oliver Bearman Haas 1:25.779 110
    17 Zak O’Sullivan Williams 1:25.842 50
    18 Oscar Piastri McLaren 1:25.930 123
    19 Pietro Fittipaldi Haas 1:25.940 130
    20 George Russell Mercedes 1:26.283 58
    21 Lance Stroll Aston Martin 1:26.681 50
    22  Franco Colapinto Williams 1:26.832 65
    23 Daniel Ricciardo AlphaTauri 1:26.965 55
    24 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:27.387 106
    25 Alex Albon Williams 1:27.824 51
  • Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

    Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

    Lando Norris nevetve megjegyezte, ő is sorban állhatna a prémiumosztásnál a Mercedesnél, mivel akaratlanul is segített nekik.

    A 2023-as szezon utolsó versenyén még dúlt a csata a Ferrari és a csillagosok között a konstruktőri lista második helyéért. A verseny alatt is változott folyamatosan a sorrend, ám Sergio Pérez és a brit versenyző ütközése egy újabb változót dobott az egyenletbe.

    A mexikói versenyző próbált a McLaren pilótája mellett elmenni, ám túl magabiztosan követelte magának az előzést, és nem hagyott helyet ellenfelének a manőver során. A két autó összeért, de mindkét fél folytatni tudta a versenyt.

    A stewardok a Red Bull piiótáját látták vétkesnek, így 5 másodperces büntetéssel szankcionálták. Pérez így hiába előzte meg George Russellt, nem tudta kiautózni a különbséget, emiatt Charles Leclerc utolsó próbálkozása (elengedte a 33 éves pilótát az utolsó előtti körben, de Pérez már nem tudott elszakadni) is kudarcba fulladt.

    3 ponttal többet szerezett az év végi összesítésben a Mercedes, így a konstruktőri második helynek ők örülhettek. Ám a papaya színű motorpartnerük brit versenyzője megjegyezte, ő is kér bónuszt az eset miatt.

    „Nem hiszem, hogy ez változtatott az eredményünkön. Valójában ezzel a Mercedesnek segítettem a második helyért zajló csatában. Megköszönhetnénk nekem azzal, hogy adnak egy kis bónuszt” – nyilatkozta nevetve Norris.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    A 24 éves versenyző az ütközéshez még a következőket fűzte hozzá:

    „Meg tettem, amit tudtam. Rengeteg helyet hagytam neki, de ő nekem jött, így büntetés kapott. Megérdemelte, ilyen egyszerű.”

    A McLaren az év elején még a mezőny hátsó felébe tartozott, ám a fejlesztési verseny során nagyot ugrottak előre, így a szezon végén már a dobogós helyezésekért csatáztak. Norris a szezon végén megköszönte csapatának a kemény munkát.

    „Nagyon boldogok vagyunk az egész csapattal. Hatalmas előrelépést tettünk meg, nagyobbat, mint a Mercedes vagy a Ferrari. Nagyon büszke vagyok mindenkire. Szerettem volna egy kicsit jobb helyen végezni a hétvégén? Abszolút. Ám valamiért vasárnap nem volt meg a tempónk, és a boxkiállásnál vesztettünk némi időt, de ez előfordul. Nem hibáztatom a szerelőket, egész évben fantasztikus munkát végeztek, nagyon hálás vagyok emiatt. Az elmúlt egy hónap szerintem mindenkit nagyon megviselt. A szerelők és a mérnökök a kulcsai ennek az egésznek, ők azok akik előttünk itt vannak és csak utánunk mennek el. Köszönöm nekik. Ők valóban elfáradnak, míg mi versenyzők kiváltságos életet élhetünk. Később érkezünk, és korábban is megyünk haza. Mindenki kipihenheti magát most egy kicsit, otthon tölthetünk egy kis időt. Egy darabig én is elfelejtem a Forma-1-et, majd mikor visszatérünk már a következő kihívásokra koncentrálok.”

  • Russell autót tört a teszten, a Mercedes kivizsgálja, mi történt

    Russell autót tört a teszten, a Mercedes kivizsgálja, mi történt

    George Russell még utoljára a 2023-as autó volánja mögé pattant, ám a búcsúja rövidebbre sikeredett.

    A csapatok még Abu-Dzabiban maradtak, hogy teljesítsék a szokásos év végi tesztet a pályán. A fiatal pilóták mellett az aktív versenyzők közül is autóba ültek páran, így a csapatok már elkezdhették a felkészülést a következő évre.

    A Mercedesnél a fiatal brit versenyző és Frederik Vesti vezette ma az autót, ám a W14-es megadta magát a 25 éves pilóta alatt.

    A csapat szóvivője elmondta, a versenyző jól van és versenygép a sérülései alapján úgy vélik, Russell a korlátnak ütközött a 6-os kanyarban. A balesetet az autó meghibásodásához társítják, így megkezdték a vizsgálatokat. Mikor a brit pilóta autója visszakerült a garázsba, az első szárny hiányzott a konstrukcióról és sérüléseket fedezte fel a szerelők az autó jobb oldalán.

    A Mercedesnél nem számítanak arra, hogy Russell az utolsó órákban még a pályára tud lépni, így nagy valószínűséggel így ért véget a tesztnapjuk. A meghibásodás előtt a 25 éves pilóta 58 kört teljesített, és a hetedik legjobb időt autózta.

    Mindaddig a lista élére Carlos Sainz került a piros zászlós szakasz előtt, őt Sergio Pérez és Oscar Piastri követte. A spanyol versenyző 69 körnél járt.

  • Tavaly nagy siker volt, de idén nem mindenki jelent meg a versenyzők vacsoráján (kép)

    Tavaly nagy siker volt, de idén nem mindenki jelent meg a versenyzők vacsoráján (kép)

    Kevesebb létszámmal ugyan, de idén is együtt vacsoráztak a versenyzők az Abu-Dzabi Nagydíj előtt.

    Tavaly Lewis Hamilton szervezte a pilóták közös vacsoráját Sebastian Vettel búcsúztatója kapcsán. Minden versenyző tiszteletét tette az eseményen, és egy kellemes estével köszöntek el a négyszeres világbajnoktól. A 66 milliós számlát is fizette a hétszeres világbajnok, aki pozitívan nyilatkozott egy éve a közös programról.

    Kiderült, ki fizette a 66 millió forintos cechet Vettel utolsó vacsoráján

    Idén is hasonló elfoglaltságot szerveztek a versenyzők, és a 2022-es alkalomhoz hasonlóan a Michelin-csillagos Hakkasan étterembe látogattak el. Ám ezúttal nem mindenki jelent meg az eseményen. Guanyu Zhou Instagram-sztoriban tett közzé egy képet, amint látszik hogy foghíjas a mezőny, és csak 11 pilóta ül mosolyogva az asztalnál.

    Lance Stroll, Pierre Gasly, Carlos Sainz, George Russell, Alex Albon, Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Charles Leclerc és Lewis Hamilton látható a fotón, míg a brit világbajnok melletti üres szék ideiglenes tulajdonosára nem derült fény.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés


    Ugyanakkor egy X-re (Twitter) feltöltött videón a McLaren két versenyzője is látható (így a hiányzók névsorát vélhetően Max Verstappen, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Logan Sargeant és Esteban Ocon erősíti).

    Az eseményről nemigen nyilatkoztak a résztvevők, és arra sem tértek ki, miért nem jelent meg mindenki a vacsorán. Sőt, ezúttal azt sem árulták el, hogy ki rendezte a számlát az esemény végén.

  • Russell kikövetkeztette: „Betegen gyorsabb vagyok!”

    Russell kikövetkeztette: „Betegen gyorsabb vagyok!”

    Panaszáradat a Mercedesnél a 2023-as F1-es szezon utolsó időmérőjét követően, még George Russell sem teljesen elégedett a negyedik rajthelyével, miközben Lewis Hamilton és Toto Wolff már belefáradt a magyarázkodásba.

    Amikor Carlos Sainz a Q1-ben búcsúzott az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, a Mercedesnél javulni érezhették esélyeiket a konstruktőri második hely megtartására, ám a 11. hellyel aztán Hamilton is az ideálisnál gyengébb rajthelyet szerzett, a Q3-ban pedig Charles Leclerc két pozícióval Russell előtt végzett, a csata így a két gyári istálló között még mindig teljesen nyitott.

    Russell azáltal, hogy legyőzte Hamlitont, 11:11-re egyenlítette ki az idei időmérős mérleget csapattársával szemben. Az ifjabbik brit Las Vegasban is a második sorból rajtolt, és ő sem igazán érti, mire vélje erősödő formáját, hiszen mint azt most elárulta, egészségileg eléggé megviselte őt a hosszú szezonhajrá.

    „Már két hete elég beteg vagyok, eközben viszont nagyon-nagyon gyors voltam. Talán sűrűbben kellene betegnek lennem, mert ebben az elmúlt két hétben rendívül komfortosan éreztem magam az autóban” – mondta el különös meglátását Russell a Sky Sportsnak.

    Az időmérő eredménye kapcsán azonban vegyesek az érzései: „A hétvége előtt simán elfogadtam volna a negyedik rajthelyet, de a mai edzés után már nem, hiszen annak minden körében mi voltunk a leggyorsabbak.”

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    „A dobogóért akarok harcolni, hogy jó szájízzel fejezzem be a szezont. Csak egy átlagos versenyként fogom kezelni, és úgy hiszem, hogy a McLarenhez és Charles-hoz viszonyítva is erős a tempónk.” Russell idei szezonja eredményesség szempontjából jóval kevésbé volt sikeres, mint a tavalyi: míg 2022-ben nyolc dobogós helyet szerzett, addig idén még csak egyetlen egyet, Barcelonában.

    Hamilton zsinórban a második hétvégén nem jutott be a Q3-ba az időmérőn, ilyen pedig 2014 óta nem történt vele.

    „Nem éreztem jól magam az autóban, küszködtem a balansz megtalálásával – mondta a hétszeres bajnok. – Nincsenek válaszaim, ez most már egyszerűen csak ilyen. Azonos módon állítjuk be az autóinkat, de aztán arra mégsem azonosan reagálnak, szóval az én oldalamon valami nincs rendben.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Wolff is csak Hamilton utóbbi hetekben ismételt sóhaját tudja visszhangozni, türelmetlenül várva a szezon végét.

    „Magasabbak voltak az elvárásaink, de már elegem van abból, hogy mindig magyarázgassam, miért nem állnak össze a dolgok. Örülök, hogy ez volt a szezon utolsó időmérője, jövőre pedig új autónk lesz” – zárta rövidre az időmérő értékelését a csapatvezető.