Címke: George Russell

  • Kompromittáló videót őriz Russell a 14 éves Leclerc-ről

    Kompromittáló videót őriz Russell a 14 éves Leclerc-ről

    Komoly zsarolási potenciállal bírhat egy felvétel, amelyen George Russell elmondása szerint a Harry Pottert imitáló Charles Leclerc látható egy söprűnyéllel a lábai között…

    Váratlan irányba kanyarodott a beszélgetés a Monacói Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután az egyik kérdező arról érdeklődött a jelenlévő hat versenyzőnél, hogy mi a kedvenc filmjük. Leclerc a Harry Pottert válaszolta, ám alighanem végzetes hibát követett el akkor, amikor további kommentárt is fűzött hozzá.

    „A Harry Pottert nagyon szerettem gyerekkoromban, és máig a kedvenceim közé sorolom. Nagy rajongója voltam, 10 éves koromban fejből tudtam a film sorait. Emellett mindenki azt mondta, hogy úgy is nézek ki, mint Harry Potter, szóval elég egyértelmű volt” – magyarázta Leclerc.

    Alexander Albon erre megállapította, hogy szemüvegben még ma is hasonlítana a varázslótanonc filmkarakterhez. George Russell azonban erre rávágta, gyerekkori bizonyítékokkal is rendelkezik azokból az időkből, amikor még egyaránt az európai gokartpályákat járták.

    Russell: Nekem van egy videóm… Az egyik legelső videón, amit a telefonomon tárolok, Charles látható 2012-ből, hosszú hajjal. Talán emlékszel, Ortonában lehettünk, az olasz WSK-n.

    Leclerc: Igen, de egy kicsit tartok attól, hogy most mi fog következni…

    Russell: A lábaid közé tetted a söprűnyelet, és úgy csináltál, mint egy varázsló.

    Leclerc: Tartsd meg azt a videót magadnak!

    Verstappen: Én szeretném látni!

    Russell: Fölteszem!

    Azóta már a Mercedes is kifejezte igényét, hogy látni szeretné azt a bizonyos videót pilótája telefonján. Egyelőre Russell még nem dobta le ezt a fajta atombombát, viszont egy a sajtótájékoztatón készült fotó alapján (nyitóképünkön) pilótatársai számára igazolta, hogy valóban létezik.

    További megerősítése, hogy Leclerc fiatalabb korában valóban előszeretettel imitálta Harry Pottert, az alábbi fotó, ami 2016-ban, a pilóta GP3-as szezonja során készülhetett.

    FRISSÍTÉS: A Kartcom weboldala által megőrzött eredmények szerint nem 2012-ben, hanem 2011-ben történhetett a Russell által felidézett eset. Abban az évben rendezték ugyanis a WSK gokartbajnokságának döntőjét a Pescarához közeli Ortonában, és ott állt rajthoz egyaránt a KF3-as kategóriában a két pilóta – ahol egyébként Leclerc a 2., Russell pedig a 4. helyen végzett Nicklas Nielsen mögött. A versenyt 2011. október 30-án rendezték, ekkor Leclerc 14 éves volt.

    De hogy ne hunyjunk szemet ezt az egész nagy revelációt kirobbantó kérdés felett sem, íme a filmek, amelyeket a hat versenyző kedvencének nevezett:

    Esteban Ocon: A sötét lovag: Felemelkedés

    Cunoda Juki: A szállító

    George Russell: Casino Royale

    Max Verstappen: A Wall Street farkasa vagy a Másnaposok

    Alexander Albon: A Grand Budapest Hotel

    Charles Leclerc: Harry Potter

     

     

  • Russell nem akarja fölhúzni magát azon, hogy nem engedték vissza Hamilton elé

    Russell nem akarja fölhúzni magát azon, hogy nem engedték vissza Hamilton elé

    A Mercedes az Emilia-romagnai Nagydíjon sem volt harcban a dobogós helyekért, de egy váratlan bokszkiállással és pilóták közötti helycserével így is magára irányította a figyelmet.

    A rajttól kezdve Russell a 6., Hamilton pedig a 7. helyen haladt az imolai futamon, nem változtatott ezen a hétszeres világbajnok számára öt másodpercbe kerülő pályaelhagyás sem, és a bokszkiállások után is visszarendeződtek ugyanezekbe a pozíciókba. Sergio Pérez, aki a Mercedesek keményeivel ellentétben a közepes keverékű gumikat kapta meg a verseny második felére, szintén nem tudott számottevően faragni 30 másodperces hátrányából, így Russell és Hamilton pozíciója nem forgott veszélyben.

    Az 52. körben aztán a Mercedes kihívta egy újabb bokszkiállásra Russellt, aki még Pérez előtt tért vissza a pályára, friss közepes keverékeivel pedig megfutotta a leggyorsabb kört, ezzel eggyel növelve a csapat hétvégi pontmennyiségét. Ő maga viszont így is eggyel kevesebbet szerzett, mintha Hamilton előtt maradt volna a hatodik helyen: a brit meg is kérdezte mérnökétől, hogy visszacserélik-e a pozícióikat a verseny végén Hamiltonnal – aki viszont több mint tíz másodperccel előtte haladt –, de nemleges választ kapott.

    „Sohasem leszünk elégedettek egy 6. és egy 7. hellyel – felelte Russell a Sky Sports kérdésére. – Végső soron a csapat eggyel több pontot szerzett. Én elveszítettem a pozíciómat Lewisszal szemben, de nem fogok duzzogni egy elvesztett 6. hely miatt. Itt állunk most, egy kicsit a senki földjén, a Ferrari és a McLaren mögött, de a középmezőny előtt.”

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint nem az extra pont járt a csapat fejében Russell kihívásakor, hanem tényleg amiatt aggódtak, hogy a brit autóján nem bírja majd végig a kemény keverék.

    „A köridői folyamatosan romlottak, az előrejelzéseink pedig azt mutatták, hogy 3-4 kör híján nem fogja kihúzni a végéig. Nem akartunk pozíciót veszíteni Pérezzel szemben, szóval ezért hívtuk ki. A 6. és a 7. helyért versenyeztünk, de legalább a Red Bullt magunk mögött akartuk tartani, szóval biztonsági döntés született” – fogalmazott Wolff.

    Hamilton a csapat imolai fejlesztéseinek sikerét emelte ki, még ha az eredményekben az nem is tükröződött vissza. A hétszeres bajnok a 6. hellyel is csak idei legjobb futamvégi pozícióját állította be, a két pilóta 44 és 35 ponttal a 7. és a 8. helyen áll a tabellán, a Mercedes pedig a konstruktőrök között a 4. Az Aston Martint az utóbbi futamokon sikerült leszakítania, a Red Bull, a McLaren és a Ferrari hármasa viszont messze előtte jár.

    „Tettünk egy kis lépést előre, sikerült javulnunk. Sajnos ezt kicsit elfedi a mások, főként a McLaren és a Ferrari által tett előrelépés mértéke. De dolgozunk tovább, hogy még több olyan fejlesztést hozzunk, amelyek javítják a teljesítményünk. Addig pedig igyekszünk annyi pontot szerezni, amennyit csak tudunk” – motiválta csapatát Hamilton, aki jövőre már a Ferrari-szurkolók támogatását élvezve tér majd vissza Imolába.

  • 100 éves Mercedesszel hajt ki Russell az olasz utakra

    100 éves Mercedesszel hajt ki Russell az olasz utakra

    Idén George Russellnek ítélték oda a Lorenzo Bandini-díjat, amit hagyományosan azt követően vesznek át az F1-es pilóták, hogy egy versenyautóval végigvonulnak egy közúti szakaszon.

    A díjat, amit az 1967-ben a Monacói Nagydíjon halálos balesetet szenvedett Ferrari-pilótáról nevezték el, 1995 óta minden évben kiosztják – többnyire egy F1-es versenyzőnek, de megkapta már a Ferrari, a Mercedes, 2021-ben pedig Stefano Domenicali is. Nem feltétlenül az eredményekkel lehet rá jogosultságot szerezni, a pilóták személyiségét, versenyzéshez való hozzáállását is mérlegelik a díj odaítélésekor, és mivel mindenki csak egyszer kaphatja meg, az élmezőny kitartóbb tagjai rendre mind sorra kerülnek. A jelenlegi mezőnyből Fernando Alonsót, Lewis Hamiltont, Daniel Ricciardót, Charles Leclerc-t, Valtteri Bottast, Max Verstappent, Kevin Magnussent és Lando Norrist is érte már ez a megtiszteltetés.

    Az elmúlt pár alkalommal az év végén adták át a Bandini-díjat, de idén visszatértek a tavaszi időponthoz a szervezők. Így állhatott elő az a furcsaság, hogy Lando Norris tavaly decemberi díjazása után öt hónappal máris ismét napirenden van az esemény. Az idei díjazott Russell, aki május 15-én, szerdán veheti át a Bandini Ferrariját formázó trófeát, miután a hagyományhoz illően elvezet Imolából a 30 kilométerre lévő Brisighellába.

    Mercedes Targa Florio, 1924
    Fotó: Mercedes

    A Mercedes mélyen belevetette magát a múltidézésbe ennek apropóján, hiszen egy 100 évvel ezelőtti versenyautóját készítette fel Russell számára, hogy megtegye ezt a különleges utazást: egy 1924-es Mercedes Targa Floriót, amely abban az évben megnyerte a legendás közúti autóversenyt, amiről a modell a nevét kapta.

    „Amikor felmerült a lehetőség, hogy a cég történetének egyik ikonikus autóját vezethessem, azonnal lecsaptam rá. Már alig várom, hogy a volán mögé üljek, és átérezzem, min mentek keresztül a legjobb versenyzők 100 évvel ezelőtt” – fogalmazott Russell.

    Nem megszokott, hogy ennyire régi modellt bányásszanak elő a Bandini-díj alkalmából, persze kevés autómárka is van, amely ilyen hosszú múltra nyúlhat vissza. Előzőleg több díjazott pilóta is jelenkori F1-es autókkal tette meg ezt a közúti diadalmenetet.

  • Fájdalmas hetek várnak a Mercedesre

    Fájdalmas hetek várnak a Mercedesre

    Egy éve nagyon mélyen volt a McLaren Miamiban, de George Russell szerint a futamgyőzelmük megmutatta, jó munkával bármi lehetséges. A Mercedesre ettől függetlenül „fájdalmas hetek” várnak.

    Russell a McLaren feltámadásából merít erőt, de a szavai alapján csak hosszabb távon térhet vissza az F1-es mezőny élére a Mercedes. „A McLaren versenyzői tizenkét hónappal ezelőtt a 17. és a 18. helyre kvalifikálták magukat Miamiban, most pedig nyert az egyikük. Ez mutatja, mi lehetséges, ha mindent jól csinálunk” – mutatott rá.

    „Jelenleg azonban nem csináljuk jól a dolgokat, hamar változtatásokra van szükség. Rövid távon érkezik néhány újítás, de semmi olyasmi, ami futamgyőztessé tesz minket. Szóval fájdalmas hetek várnak ránk, szerintem bele kell törődnünk, hogy csak a negyedik leggyorsabb csapat vagyunk. A köridők és a bajnoki tabella nem hazudik, itt tartunk.” 

    Toto Wolff nem kímélte a csapatát, szerinte a Mercedes olyan rossz, hogy egyedül még Adrian Newey sem tudná megjavítani. A csapatfőnök is beszélt arról, amiről Russell, hogy az autójukra bizony nem kerül fel egyhamar olyan felszerelés, ami egy csapásra az élmezőnybe repíti őket.

    A Mercedes néhány századmásodperctől is csodára számít

    „Azt hiszem, egyre jobban értjük, mit kell tennünk az autóval, hogy jobb legyen, és hogy miért és milyen területeken szenvedünk – mondta. – Nem kapkodhatunk az új alkatrészek elkészítésével, mert a kigondolt fejlesztéseket előbb-utóbb gyártásba kell adni, és amikor elkészülnek, megfelelőnek kell lenniük. Ehhez több hét szükséges.”

    A McLaren valóban jelentősen felújította az autóját a Miami Nagydíjra, de a fejlesztéseik már közel egy éve nagyon jó hatékonysággal működnek, több lépcsőben zárkóztak fel a Red Bullra, és már 2024 elején is a Mercedes előtt jártak.

    Új sárvédőket megy tesztelni a Ferrari, de belecsempészi saját fejlesztéseit is

  • Ed Sheeran egy Aston Martint már összetört, most izzadt tenyérrel szállt ki Russell mellől

    Ed Sheeran egy Aston Martint már összetört, most izzadt tenyérrel szállt ki Russell mellől

    A Miami Nagydíj temérdek meghívott vendégének egyike Ed Sheeran volt, a brit énekest pedig az a megtiszteltetés érte, hogy honfitársa, George Russell elvitte őt egy körre a pályán egy Mercedes AMG-vel.

    „Egyszer már lenulláztam egy autót, szóval elég érzékeny vagyok a sebességre – kezdte mentegetőzéssel az autóba beülve Sheeran, majd Russell kérdésére elárulta, hogy egy Aston Martin DB9 volt az áldozata. – Azóta egy Volvóm van.”

    Russellék menetét eseménydúsabbá tette, hogy más versenyzők is hasonló bemutatóköröket futottak a pályán, szóval már-már versenyhelyzetek is kialakultak. Az énekes viszonylag nyugodtan tűrte az erőhatásokat és azt, hogy a pilóta olykor megúsztatta az autó hátulját a kanyarokban. A kör végeztével azonban a kézfogás mégis elmaradt – ekkor derült ugyanis ki, hogy izgalmában az énekes alaposan szétizzadta a tenyerét.

    „A gyorsulásnál rosszabbul éreztem magam, mint a fékezésnél, mert a fékezés azt jelentette számomra, hogy most biztonságban vagyok” – foglalta össze Sheeran a megéléseit.

    Alább egy rövidebb összefoglaló látható Russellék találkozásáról és köréről, a teljes videó pedig ide kattintva nézhető meg.

  • Russell és Hamilton javaslatot tett a Mercedesnek a 2025-ös versenyzőre

    Russell és Hamilton javaslatot tett a Mercedesnek a 2025-ös versenyzőre

    A Mercedes jelenlegi két pilótája egyáltalán nem bánná, ha a Lewis Hamilton által év végén megüresített ülésbe az elérhető jelenlegi legsikeresebb pilótát igazolná le a csapat – és nem Max Verstappenről van szó.

    Hanem Sebastian Vettelről, aki nemrég nyíltan beszélt arról, hogy megfelelő lehetőség esetén elgondolkodna a 2025-ös Forma-1-es visszatérésen. A német idén a második szezont tölti már a sporton kívül, de bajnoki címek számában egyelőre még Max Verstappen előtt jár, noha a holland jó eséllyel szintén négyszeres világbajnokká válik már ebben az évben – futamgyőzelmek terén pedig tavaly év végén már meg is előzte őt.

    Vettel és Toto Wolff is elismerte, hogy beszélgettek egymással az utóbbi időben, még ha nem is a konkrét versenyzési lehetőség volt közöttük a téma. Az egyetlen reális opciót viszont a brackley-i csapat jelentené számára, hiszen ők az egyik legerősebb csapat szabad üléssel. Persze a Red Bullnál is lehet még üresedés, de a domináns csapat nem szűkölködik opciókban, így nem valószínű, hogy első sikeremberüket hívnák vissza.

    Vettel: A Mercedes nélkül Lewis karrierje nagyon más lenne – és az enyém is!

    Szuzukában a Mercedes pilótáinak is felvetették, mit gondolnak Vettel visszatérési esélyeiről a német márka színeiben.

    „Sebastian egy kiváló egyéniség, emellett négyszeres világbajnok. A személyisége nagyon hiányzik a mezőnyből, és szerintem fontos lenne, hogy a világ húsz legjobb versenyzője harcoljon a győzelmekért és a vb-címekért – idézi a racingnews365 George Russellt, aki ezzel arra célzott, hogy jelenleg nem csak a legjobbak alkotják a mezőnyt. – De bárki is érkezzen csapattársamként, nyitott vagyok rá. Akár világbajnok, akár újonc, nem változtatja meg a hozzáállásom.”

    Hamiltont még Russellnél is kevésbé érinti, hogy ki lesz jövőre a Mercedes versenyzője, lévén ő maga a Ferrarihoz távozik, de szerinte Vettel illene a csapathoz.

    „Szívesen látnám, ha Seb visszatérne. Kiváló választás lenne a csapat számára is, hiszen német, többszörös világbajnok versenyző, aki nemes értékekkel rendelkezik, és biztosan tovább tudná lendíteni a csapatot” – idézi a Motorsport Week Hamiltont, aki hozzátette, ő maga nem tervez olyan karrierutat, mint ami most Vettelben felmerült, illetve amit Fernando Alonso vagy Kimi Räikkönen korábban már megvalósított.

    „Én magam sohasem gondolkodtam olyanon, hogy egy-két évre kiszállok, majd visszatérek. Ha elmegyek, akkor remélhetőleg véglegesen. Persze biztosan hiányozni fog, hiszen ez a legnagyszerűbb sport és a legjobb tapasztalat a világon. Valószínűleg semmi más nem fogja tudni megadni ezt az érzést. Ezt képzelem, de még senkitől nem kérdeztem meg, hogy mit hiányolnak a legjobban.”

  • Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    A Japán Nagydíj alakulása úgy hozta, hogy a verseny végén Fernando Alonso számára ismét George Russell közelsége jelentette a legnagyobb veszélyt. A védekezés érdekében most is visszavett a tempóból, de ezúttal a Melbourne-ben látottaktól eltérő módszerrel, senkit nem veszélyeztetve.

    Alonso a verseny utolsó etapjában a hatodik helyen haladt, közvetlenül mögötte Oscar Piastri McLarenjével, akinek kemény keverékű gumijai az övéihez hasonló állapotban voltak. Az utolsó körökre felzárkózott azonban rájuk George Russell Mercedese, akinek frissebb közepes keverékeken esélye volt arra, hogy akár mindkettőjüket megelőzze a záró körökben.

    Végül az utolsó kör kezdetén Piastrin túljutott Russell, de Alonsónak ekkor már nem érhetett nyomába. Az ausztrál a leintés után a Sky Sportsnak elmondta, biztosra veszi, hogy a spanyol szándékosan engedte őt magához közel a DRS-zónák érzékelési pontja előtt, hogy ezzel mindkettőjüket védje Russell támadásaitól.

    „Abból, ahogyan az energiaszintjét használta, ki tudtam találni, hogy próbál engem DRS-távolságon belül tartani annak reményében, hogy George nem előz meg engem, és így nem fogja megtámadni őt sem. Pontosan tudtam, hogy mit csinál, de elkövettem egy kis hibát az utolsó sikánban, elfékeztem magam, és ennyi volt” – fogalmazott Piastri.

    Ez a taktika, a szándékos DRS-adás a közvetlen üldözőnek, hogy ezáltal könnyebben védekezhessenek egy hátulról érkező, gyorsabb autóval szemben, többeknél is előkerült már az elmúlt év során, például Carlos Sainz ennek segítségét vette igénybe a tavalyi szingapúri győzelmekor. És kétségtelenül biztonságosabb és szabályosabb lassítási módról van szó, mint amit Alonso két héttel ezelőtt, az Ausztrál Nagydíj utolsó körében vetett be Russell-lel szemben, ami a Mercedes-pilóta balesetével ért véget, és amiért a spanyol büntetést kapott.

    A McLarenek Norris 5. és Piastri 8. helye révén a harmadik legjobb csapat voltak a Japán Nagydíjon, amit a még harmadikként rajtoló Norris szomorúan nyugtázott a leintés után.

    „Minden szépen visszarendeződött, a Red Bull és a Ferrari után következünk mi. Kár érte, mert nem valami jó érzés, amikor a harmadik helyről rajtolok, de csak hátrafelé haladok. Ilyenkor olyan csatát vívok ezekkel a srácokkal, amit biztosan elveszítek, hiszen minden tekintetben többet tudnak: hosszabbra nyújthatják az etapjaikat, többet hozhatnak ki a gumijaikból, ez ellen pedig egy ilyen pályán nagyon nehéz bármit tenni” – fogalmazott a brit.

    Piastri hozzátette: „Egyértelműen nem vagyunk még a Ferrari szintjén, szóval találnunk kell még egy kis tempót. Ez rám is vonatkozik, mert ez a mostani nem volt a legjobb hétvégéim közül való.”

    A McLaren a konstruktőri tabellán már négy forduló alatt is eléggé a senki földjére került, hiszen 69 pontjával máris messze került a Red Bulltól (141) és a Ferraritól (120), de kényelmesen vezet a Mercedes (34) és az Aston Martin (33) előtt.

    Alonso a vitatott büntetés után sem változtat a hozzáállásán

  • Russell felfejtette a Mercedes-paradoxont: minél gyorsabb az autó, annál többet veszít

    Russell felfejtette a Mercedes-paradoxont: minél gyorsabb az autó, annál többet veszít

    A csapata vétségének következményeit megúszta George Russell, de a szuzukai időmérőn elkövetett saját hibája miatt így is van oka morgolódni. Bár Lewis Hamilton is csak a 7. lett, mégis pozitívan látja a helyzetet, miután végre úgy állíthatta be az autóját, ahogyan szereti.

    Hamilton hetedik pozíciója mellett Russell csak a kilencedik helyre kvalifikált a Japán Nagydíjon. A különbségek rendkívül kicsik voltak a Red Bull üldözői között, a negyedik és a nyolcadik pozíció között egyetlen tizedmásodperc jelentette az eltérést. Russell egy hiba miatt maradt le erről a bolyról, s most amiatt bosszankodik, hogy enélkül előttük is végezhetett volna.

    „Úgy kalkuláltunk az időmérő előtt, hogy egy tizeden belül leszünk a Ferrarihoz, a McLarenhez és az Aston Martinhoz képest. Ilyen kis különbségnél pedig akár hat helyezés is múlhat azon, hogy sikerül-e jól összerakni a kört. Erős körön voltam, a 11-es kanyarban úgy állt, hogy előnyben vagyok a többiekhez képest, de aztán elkövettem egy apró hibát és eldobtam az összes időt” – magyarázta Russell.

    Az időmérő a brit ellen indított vizsgálattal kezdődött, miután a Q1-ben a Mercedes az érkező Olacar Piastri McLarenjére nem figyelve engedte ki őt a garázsból. Az ausztrálnak el kellett rántania a kormányt, hogy ne ütközzön neki Russell, a figyelmetlenségért viszont végül csak a csapatot büntették 5000 euróval.

    Pérez megszorongatta Verstappent, de a holland Szuzukában is folytatta hibátlan időmérős sorozatát

    A Mercedesnél előre tartottak a hétvégétől amiatt, mert autójuk érezhető hiányosságokkal rendelkezik a gyors kanyarokban, amelyekből a szuzukai pályán szép számmal találni. Russell kifejtette, miért következik ebből az, hogy minél gyorsabb köridőt érnek el, annál nagyobb lemaradást szednek össze a Red Bull-lal szemben, amely autóinak pedig kifejezetten fekszik ez a pályakarakter.

    „Ismerjük az autónk erősségeit és gyengeségeit. A gyengeségünk a gyors kanyarokban mutatkozik. Ráadásul az időmérőn, amikor kiszívjuk az üzemanyagot, a kanyarok csak egyre gyorsabbakká válnak, így csak még több tempót veszítünk azokon a pontokon. A versenyen ellenben nagyjából 30 km/órával lassabban vesszük ezeket a kanyarokat, ezáltal pedig inkább már közepes sebességűvé válnak” – fogalmazott Russell.

    „Egyre drasztikusabb dolgokat tesztelünk annak érdekében, hogy felülkerekedjünk ezen a problémán a gyors kanyarokban. A közepes és lassú tempójú kanyarokban az autó hozza azt a teljesítményt, amit várunk tőle.”

    Hamilton idén először volt gyorsabb a csapattársánál egy időmérőn, és bár eredmények szempontjából 2009 óta nem kezdett ilyen gyengén egy szezont, mégis szokatlanul feltüzelten nyilatkozott, s továbbra is úgy érzi, hogy a Mercedes idei autója komoly előrelépést jelent az elmúlt két évben bevetettekhez képest.

    Leclerc nem hiszi, hogy a hibája okozta volna a gyenge rajthelyét

    „Valójában ez idén az első hétvége, amikor nem megyek el őrült szélsőségekig a beállításokkal és nem tesztelek egy csomó dolgot, így visszatértem a normalitásba. Úgy érzem, sikerült az autót egy sokkal jobb működési tartományba hoznunk, igazán élvezetes vezetni. Pontosan tudom, érzem, hogy mely területen nem elég erős az autó, így már meg tudom mondani a csapatnak, hogy mire figyeljenek oda jobban” – mondta Hamilton.

    „Természetes módon nem vagyok elégedett a hetedik hellyel. Bizonyos pillanatokban ennél előrébb is álltunk, így bíztam benne, hogy közelebb kerülhetünk, de ma így alakult. Tavaly több mint egy másodperc volt a hátrányunk, most pedig közelebb vagyunk, hét tizedre – de még mindig sok teljesítményt kell találnunk.”

    „Remélem, hogy ez a pozíció azért jó lesz a versenyre, ami a stratégiáról, a bokszkiállások időzítéséről fog szólni. De ha mindenből kihozzuk a maximumot, talán átugorhatunk néhány srácot az előttünk állók közül.”

  • A rémültében katasztrófára készülő Russell újítást sürget

    A rémültében katasztrófára készülő Russell újítást sürget

    Nagyon félt George Russell, amikor felborult és a pályán landolt a Mercedesével az előző versenyen. Az említett kanyart átalakíthatják a következő futamra.

    Az ijedtében azonnal piros zászlót követelő Russell félelme nem volt alaptalan: az elmúlt években az utánpótlás-sorozatokban két fiatal tehetség is olyan balesetben vesztette életét, amelynél tehetetlenül a versenypályára sodródtak és a száguldó riválisok egyike belecsapódott az autójába. Az F1 által közzétett videón 7:25-től látható a fedélzeti kamerájából a baleset és utána a pánikszerű reakciója.

    A Mercedes pilótájának aggodalmát fokozta, hogy egy beláthatatlan kanyarban borult fel, de szerencséjére a mögötte érkező autó viszonylag távol haladt, bő 10 másodperc múlva érkezett csak, így Lance Strollt időben figyelmeztetni tudták. Russell azonban nem szeretné, ha a szerencsén múlna komolyabb következmények elkerülése.

    „Hihetetlenül feszült helyzetbe kerültem. Egy beláthatatlan kanyarban estem az ideális ívre, ahová 250 km/h-val érkezünk. Vártam a katasztrófát, de szerencsére 10 másodperc múlva jött csak a következő autó. A virtuális biztonsági autós fázist viszont csak 10-12 másodperccel később hirdették ki” – mondta.

    Döntött az FIA: Alonsót elmeszelték Russell balesetéért

    „10 másodperc alatt viszont öt, hat, hét autó is odaérhet, például a verseny első körében. Ez esetben biztos többen nekem ütköztek volna, sárga zászló hatálya alatt is.”

    „Azt gondolom, megoldást kell találnunk arra, amikor egy autó egy veszélyes területre kerül. Például automatikusan VSC-fázis lépne életbe, fél másodpercen belül, mert minden másodperc számít. Emberéletek forognak veszélyben.”

    Az Autosport úgy tudja, azt a bizonyos melbourne-i 6-os számú kanyart, egy közepesen gyors jobbost átalakíthatják a 2025-ös futamra. Felmerült a lassítása az  ívének megváltoztatásával, továbbá aszfaltozott bukótér kerülhet a kavicságy helyére.

    Alonso a vitatott büntetés után sem változtat a hozzáállásán

  • Dedós mutatványt követtek el Russell ellen a vécén

    Dedós mutatványt követtek el Russell ellen a vécén

    Az Ausztrál Nagydíj idején George Russell mellett pisilt egy TikTok-szerző, amit hátulról lefilmeztek és kommentáltak.

    A Sun tudósított erről a fantasztikus mutatványról, a cikkükbe képet is mellékeltek az esetről. Az egészet az Archie és Miles Shepherd nevű, “Shepmates” néven ismert testvérpár követte el, akik a bulvárlap szerint TikTokra készítenek vicces vagy annak szánt videókat készítenek. Áldozatuk ezúttal a Mercedes Forma-1-es versenyzője volt.

    A már törölt felvételen a testvérek egyike a piszoárnál Russell mellé állt, és utóbb úgy számolt be erről, hogy: „George Russell mellett pisiltem. Tudom, arra vagytok kíváncsiak, mekkora neki, de ez közöttünk marad. A férfimosdóban minden bizalmas. Annyit mondhatok, hogy nyugodtan és magabiztosan intézte. Ott voltunk egy darabig, szóval nyilván jól hidratált és felkészült a versenyre, eléggé megnyitotta a csapokat.”

    A felháborodás miatt a testvérpár utána közleményben szabadkozott. „A célunk a sportolók és kommentátorok előtti tisztelgés, miközben könnyed szórakozást nyújtunk a sportkedvelőknek. A legutóbbi tartalmunkkal viszont akaratlanul megbántottuk a közönségünket világszerte, ami elfogadhatatlan. Elismerjük, hogy rosszul cselekedtünk, szívből bocsánatot kérünk. George-ot is megkerestük, hogy személyesen kérjünk elnézést” – írták.

    Sainznak van egy szerencsehozó talizmánja a mezőnyben, vajon ki lehet?