Címke: George Russell

  • Hamilton az olimpián, Norrist kiütötte a főnöke – így kezdte a nyaralást az F1-es mezőny

    Hamilton az olimpián, Norrist kiütötte a főnöke – így kezdte a nyaralást az F1-es mezőny

    Még csak egy hét telt el a Belga Nagydíj óta, de több versenyző máris belevetette magát a nyaralásba, miközben Lewis Hamilton Snoop Dogg társaságában egy nem a mainstreambe tartozó sportág helyszínén tűnt fel az olimpián.

    Vasárnap a hétszeres világbajnokot Párizsban, a jelenleg zajló nyári olimpia helyszínén fotózták le, méghozzá a Grand Palais-ben, ahol a vívóversenyek zajlanak. A lelátón rapper barátjával, a játékok alatt különféle influenszeri szerepeket betöltő Snoop Dogg-gal, valamint a snowboardos Shaun White-tal ült egy társaságban, a páston pedig egy másik barátjának, Miles Chamley-Watsonnak drukkolt, aki a férfi tőröző csapatversenyében erősítette az amerikaiakat – de az elődöntőben vereséget szenvedtek az olaszoktól.

    A Mercedes másik pilótája ellenben az augusztusi szünet első hetén azonnal eltávolodott mindenféle sporttól, s barátnőjébe Mallorcára utazott egy romantikus kikapcsolódásra.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

    A másik végletet jelenti Lando Norris, aki még a szünetet is főnöke társaságában kezdte, ugyanis golfozni ment főnökével, a McLaren-vezérigazgató Zak Brownnal – aki egy Instagram-bejegyzésének tanúsága szerint egyik alkalommal a pilótáját találta telibe a labdával, amihez egy nem túlságosan bűnbánó üzenetet fűzött. „Upsz, bocsi, Lando! Máskor ne állj ilyen közel!”

    Max Verstappen a családja körében kezdte a pihenőt, meglátogatva húgát, Victoriát, aki már háromszoros édesanya.

    Carlos Sainzt rajongók Skóciában látták, ahol barátnője, Rebecca Donaldson születésnapját ünnepelte meg baráti társaságban – a tortával pedig maga a Ferrari pilótája állított be.

    https://twitter.com/O244555/status/1819632912461189300

     

    Valtteri Bottas a szezon során már Ausztráliába jár haza, de a szünetre égtájat váltott, és Észak-Európa festői tájain jelent meg barátnőjével. Instagram-bejegyzése alapján nem Finnországba, hanem Norvégiába utazott, a világ legészakibb itallepárlójába.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

    Pierre Gaslyt eközben barátnője, Cerqueira Gomes a jelek szerint belerángatta a legújabb Instagram-trendekbe, s gondolkodásra késztette a követőket: hogy lehet benne annyira biztos, hogy az az egy vékony madzag egyben tartja a ruháját?

  • A Mercedes új okokkal is magyarázta Russell kizárását

    A Mercedes új okokkal is magyarázta Russell kizárását

    Drága számítási hibákat vétett a Mercedes George Russell autójával Belgiumban, akit a kocsi túl alacsony tömege miatt utólag kizártak a versenyről.

    Ettől ugrott a Mercedes kettős győzelme, a pályán másodikként befutó Lewis Hamilton nyert Russell eredményének törlése után. Már a leintés után jött a gyanú, hogy a fiatalabb brit pilóta azzal járt pórul, hogy az élmezőny többi részével ellentétben nem kettő, hanem egyetlen kerékcserével teljesítette a távot, aminek a végén ráadásul nem volt levezető kör, ami során összegyűjthetett volna néhány ajándék dekát gumitörmelék formájában (jóllehet, annyit biztos nem, amennyi kihúzta volna a csávából).

    Andrew Shovlin mérnök a Mercedes Youtube-csatornáján közzétett interjúban megerősítette, hogy a vártnál több gumi fogyott el az autóról, ugyanakkor rámutatott, hogy a különböző olajokból és a fékek anyagából szintén eltűnt egy kis mennyiség, valamint maga a pilóta is sokat izzadt a meleg futamon. Emellett a vizsgálatok kimutatták, hogy Russell autójának egy további része is többet vesztett a tömegéből, mint Hamiltoné.

    Elképesztő rekordtól fosztotta meg az F1-et a spái kizárás

    „Lewis és George azonos tömegű autóval kezdte meg a versenyt, az időmérő után mindkettőét megmérték. 500 grammnál kisebb volt a különbség közöttük – jelentette ki. – Azonban csak George futott bele problémába, mert a gumikopása jelentősebb volt. Úgy néz ki, a kopólemezből is többet leradírozott.”

    Utóbbihoz a vékonyabbra kopó gumiréteg is hozzájárulhatott a sok szintváltozást tartalmazó pályán, mert ezáltal alacsonyabbra süllyedt az autó alja és jobban hozzáverődött az aszfalthoz, illetve a kerékvetőkhöz. (A kopólemez túl vékonyra kopása okozta Michael Schumacher 1994-es kizárását is a Belga Nagydíjról, amit egy rázókövön megpördülésre és a keletkezett súrlódásra volt visszavezethető.)

    A Mercedes mérnöke ugyanakkor nem gondolja, hogy Russell érdemben profitált a tervezettnél kicsit könnyebb autóból. „Csak századmásodpercekről, nagyon kis előnyről beszélünk 1-2 kiló esetén, ez nem javít sokat a köridőn” – tette hozzá.

    A McLaren látja, hol veszíti el Norris sorozatban a versenyeket

  • Emiatt lehetett túl könnyű Russell autója a Belga Nagydíj után

    Emiatt lehetett túl könnyű Russell autója a Belga Nagydíj után

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke biztosra nem mondta, de utalt rá, hogy mi vezethetett George Russell Belga Nagydíj utáni kizárásához.

    Miként arról beszámoltunk, hiába nyerte meg mesteri taktikai húzásának köszönhetően a Belga Nagydíjat, George Russellt utólag kizárták, mert az autója nem ment át a szokásos technikai ellenőrzésen. A rövid ideig magát háromszoros futamgyőztesnek mondható brit W15-öse az első mérlegelésen még pontosan a súlyhatáron volt, ám miután kiszívták belőle a szabályok által megkövetelt üzemanyag-mennyiséget, másfél kilóval a 798 kg-os limit alá került.

    A már a vizsgálat bejelentése után, de még a kizárás tényének közlése előtt nyilatkozó Toto Wolff már úgy beszélt az írott sajtó képviselőivel, mint aki szinte biztos benne, hogy pilótája a kizárás sorsára jut, ami nem meglepő, hiszen ilyen esetekben szinte mindig ez az ítélet. Hogy miért került az egyik autójuk a súlyhatár alá, arra a Mercedes csapatfőnöke nem akart konkrét választ adni, de kizárta, hogy valamilyen sérülésből, mondjuk a padlólemez túlzott kopásából – Lewis Hamiltont ezért zárták ki tavaly Austinban – eredő súlyvesztés miatt nem feleltek meg a szabályoknak. Ehelyett ő is arra utalt, amire már többen is, hogy Russellt az egykiállásos stratégia hozta nehéz helyzetbe. „Nem, szerintem az egy kiállásos taktikához van köze, amelynél több gumit veszít az abroncs. De nincs kifogás, ha a felügyelők szabálytalannak ítélik az autót, akkor ez van, tanulnunk kell belőle” – mondta Wolff.

    Russell szíve megszakad, a Mercedes szerint Hamilton is megérdemelt győztes

    Mivel Russell menet közben saját ötlettől vezérelve döntött úgy, hogy csak egyszer cserél kereket, a 44 körös Belga Nagydíjból 34 kört ugyanazon a kemény szetten teljesített. Ezalatt pedig vélhetően olyan sokat veszített a gumi futófelületéből, amit amúgy nem veszített volna. Ráadásul Spában tovább nehezítette a helyzetét az, hogy mivel az idény leghosszabb, 7 km-es köréről van szó, csak itt nem tesznek meg tiszteletkört a pilóták a leintés után, ehelyett azonnal a boxutcába terelik őket. Az alábbi, jobb oldalon Russell egyik abroncsát, bal oldalt pedig egy gumitörmeléket felszedett abroncsot ábrázoló fotón jól látszik, hogy a Mercedes – és más autók sem – nem szedett fel szinte semennyi gumitörmeléket sem, aminek az ideális ív mellőli „begyűjtésére” kimondottan azért kérik a versenyzőket, hogy az autójuk biztosan a súlyhatár fölött legyen.

    Ám amennyiben van levezető kör, Russell a hiányzó 1,5 kg-ot gumitörmelék formájában aligha tudta volna felszedni, így ezzel együtt is túl könnyű lett volna az autója, csak nem ennyivel. A Mercedes ezért valószínűleg ott hibázott, hogy rosszul számolta ki az autó verseny végi súlyát, és a ballasztsúlyokat nem teljesen üres autóhoz lőtte be, hanem valamennyi benzin volt a tankban, amikor ezt megtették, és ezen csúszott félre a kalkuláció. Ez a menet közben opcióvá váló egykiállásos stratégia együttesen hozta nehéz helyzetbe Russellt.

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by BaylaSportsF1 (@baylasportsf1)

    Így is vannak pozitívumok

    Noha elbukta a kettős győzelmet, Toto Wolff szerint a Mercedesnek így is bőven van miért örülnie, hiszen a Belga Nagydíjon ismét erőből tudtak nyerni, ami nemrég még elképzelhetetlen volt. „A pozitívum, a nagyon nagy pozitívum, amit magunkkal vihetünk erről a versenyről az, hogy két autónk nagyon különböző stratégiával volt a legjobb. Ki jósolta volna ezt meg néhány hónappal ezelőtt? Ezt pedig igazán jó látni. Nyilván George-nak ez nagy csapás, egész gyerekkorában arról álmodott, hogy megnyeri ezeket a versenyeket, és akkor valószínűleg el fogják venni tőle a győzelmet. De sokat fog még nyerni.”

  • Russell szíve megszakad, a Mercedes szerint Hamilton is megérdemelt győztes

    Russell szíve megszakad, a Mercedes szerint Hamilton is megérdemelt győztes

    Csupán pár perccel George Russell Belga Nagydíjról való kizárását követően meg is érkezett a Mercedes közleménye, amelyben Toto Wolff csapatfőnök reagál a történtekre.

    Russell ugyan egy remek taktikai húzással a hatodik helyről indulva elsőként ért célba Spában – komoly ellenérzéseket kiváltva ezzel a más taktikán a vezetést sokáig őrző Lewis Hamiltonból –, ám a mérlegelésnél 1,5 kg-mal könnyebbnek találták autóját a megengedettnél, ez pedig egyetlen döntést eredményezhetett: a kizárást.

    Wolff elismeri a csapat által elkövetett kalkulációs hibát, ugyanakkor rámutat, ez nem fogja visszavetni a Mercedes lendületét, amely az elmúlt egy hónapban a legeredményesebb istállóvá lépett elő a mezőnyben.

    „El kell fogadnunk ezt a kizárást. Kétségtelen, hogy hibát vétettünk, és ügyelnünk kell arra, hogy tanuljunk belőle. Hazamegyünk, kiértékeljük, hogy mi történt, és értelmezzük, hogy mi siklott félre. Frusztráló elveszíteni egy kettős győzelmet, és csak bocsánatot kérni tudunk George-tól, aki nagyon erős versenyt futott” – mondja Wolff a Mercedes közleményében.

    „Lewis természetesen megkapta az első helyet. Ő volt a leggyorsabb a két kiállást választók között, és megérdemelt győztes.”

    „A kizárás ellenére rengeteg pozitívumot vonhatunk le ebből a hétvégéből. Két különböző taktikán is a mi autónk volt a mezőny legjobbja a mai versenyen. Csupán néhány hónappal ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna.”

    „Úgy mehetünk a nyári szünetre, hogy a legutóbbi négy versenyből hármat mi nyertünk. Megfiatalodva tervezünk visszatérni a gyárbezárás után, azzal a céllal, hogy felszállóágban maradunk.”

    Russell a közösségi oldalán egy ennél jóval rövidebb üzenetben vette tudomásul, hogy át kell adnia a már megünnepelt győzelmi trófeát és a vele járó 25 pontot Hamiltonnak.

    „Szívszaggató… 1,5 kg-mal a súlyhatár alatt voltunk, ezért kizártak a versenyből. Mindent kitettem a pályára, és büszke vagyok arra, hogy elsőként értem el a célt. Jönnek még továbbiak.”

  • Hamilton utólag megkapta a győzelmet a Belga Nagydíjon, de gazdagabbak lettünk egy belviszállyal

    Hamilton utólag megkapta a győzelmet a Belga Nagydíjon, de gazdagabbak lettünk egy belviszállyal

    A Belga Nagydíjat követő technikai ellenőrzésen az FIA 1,5 kilogrammal a minimumsúly alatt mérte a győztes George Russell autóját – röviddel a szabálysértés tényének megállapítása után a felügyelők kizárták a Mercedes pilótáját a versenyből, a győzelmet így Lewis Hamilton örökölte meg.

    Az FIA technikai delegáltja, Jo Bauer által közzétett dokumentum szerint a leintést követően Russell autóját 798 kg-ra mérték – ami pontosan megegyezik a minimális versenysúllyal. Ezt követően azonban még kiszívták belőle a megmaradt üzemanyagot – a szabályok által előírt mennyiséget bennehagyva, s ekkor már csak 796,5 kg-ot mutatott két különböző mérleg is.

    A súlyhatár megsértése rendszerint kizárást von maga után az F1-es futamokon, ami újabb csavart jelent a verseny történetében, amelynek végén Hamilton úgy érezte, megfosztották őt a győzelemtől azáltal, hogy a Mercedes vele ellentétben Russellt egy kerékcserés taktikára állította. Russelltől végül elvették a győzelmet, ám a belviszályt, ami ezáltal szükségtelen lett volna, így is megkaptuk.

    Hamilton két tőmondattal reagált a vereségére, Russell megtanult nem félni tőle

    Érdekes Adam Cooper újságíró eszmefuttatása, amely szerint lehetséges, hogy éppen a verseny közben meghozott stratégiai döntés, a hosszúra nyújtott záróetap vezethetett a túl könnyű autójához, hiszen a négy abroncsa a kopás során együttvéve akár el is veszíthetett 1,5 kg-nyit a futófelületéből…

    A Belga Nagydíj hivatalos végeredményében így mindenki egy helyezéssel előrébb került: Hamilton mögött Oscar Piastri lett a második, Charles Leclerc mégis dobogós lett – az utolsó pontszerző helyre pedig Daniel Ricciardo lépett fel.

    A verseny összefoglalója és eredménye a leintést követően:

    Russell nagy taktikai hátrányból védekezte ki Hamiltont, de utólag elvették a győzelmét (frissítve)

  • Hamilton két tőmondattal reagált a vereségére, Russell megtanult nem félni tőle

    Hamilton két tőmondattal reagált a vereségére, Russell megtanult nem félni tőle

    Lewis Hamilton a testbeszéde és a nyúlfarknyi verbális beszéde alapján nincs megbékélve azzal a ténnyel, hogy George Russell eltérő taktikával elorozta előle a győzelmet Spában, miközben Russell éppen arról beszélt, hogy földöntúli békességre lelt, miközben az élen haladt.

    A Mercedes váratlan tettet vitt véghez azzal, hogy a 6. és a 3. helyről rajtoló pilótáival kettős győzelmet aratott a Belga Nagydíjon, a versenyzők egyike azonban – hasonlóan a múlt heti McLaren-sikernél látottakhoz –, nincs elragadtatva az események alakulásától.

    Hamilton a 3. körtől kezdődően vezette a futamot, a rajtnál Sergio Pérezt, majd pár perccel később Charles Leclerc-t is átugorva, s a többséghez hasonló kétkiállásos taktikájával a legjobb helyzetben volt ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet.

    A futam elején az ötödik helyen haladó Russell azonban ráérzett a kemény keverékű gumik tartósságára, s maga javasolta a csapatnak, hogy próbálják befejezni a futamot egyetlen kerékcserével. Ez olyan jól működött, hogy Hamilton nemcsak mögé tért vissza a maga második kiállása után, de előzni sem tudott, hiába voltak 16 körrel frissebbek a saját abroncsai.

    Russell a harmadik győzelmét szerezte az F1-ben, a leintést követően pedig kiemelte, mennyire nyugodtabban élte át a verseny utolsó szakaszát, mint első sikerének két évvel ezelőtti elérésekor.

    „Az autó nagyon jónak érződött. Oda-vissza pattogott közöttünk a rádiókommunikáció a gumik körül, és való igaz, hogy kockáztattam, de nagyon jól munkára tudtam őket fogni. Amikor az élre kerültem, teljesen egyedül voltam, még lekörözöttek sem voltak körülöttem, s ekkor úgy éreztem, mintha egészen eggyé váltam volta a pályával, olyan jó ritmust tudtam felvenni, mintha csak a szimulátorban ültem volna. Ma reggel még csak nem is álmodtunk egy kettős győzelemről” – mondta az F1 hivatalos csatornájának.

    „Nem tudom, miért, de egészen nyugodt voltam. Amikor pár éve Brazíliában megszereztem az első győzelmemet, nagyon idegesen vezettem az utolsó 15 körben, amikor Lewis üldözött, de most teljes bizalmat éreztem önmagamban és az autóban. Elfogadtam, hogy lesz, ahogy lesz, de ugyanakkor éreztem, hogy ezt meg lehet csinálni. Lewisnak is jár az elismerés, hiszen remek versenyt futott, és büszkék lehetünk erre a kettős sikerre.”

    Hamilton ellenben nem volt beszédes hangulatában, a versennyel kapcsolatos két kérdésre nyúlfarknyi válaszokat adott az F1 riporterének.

    Mik az érzéseid az eredménnyel kapcsolatban?

    – Örülök a csapatnak.

    George egy kiálláson volt. Lehetséges lett volna ez számodra is?

    – Megválasztottam volna a saját stratégiámat.

    Ezt követően már csak a nyári szünet utáni esélyekről, a Mercedes jó formájáról szóló kérdésre válaszolt kissé bővebben, a versennyel kapcsolatos szótlansága viszont annak a jele, hogy megfosztva érzi magát a győzelemtől, és alighanem akad tisztáznivalója a stratégiák körül a futamot követő csapatértekezleten.

    Mindezt megerősíti az az elejtett félmondat is, amit közvetlenül az autóból kiszállva, első nyilatkozata során elejtett: „Minden etap végén maradt még a gumijaimban, de a csapat behívott.”

    Russell nagy taktikai hátrányból védekezte ki Hamiltont, de utólag elvették a győzelmét (frissítve)

  • Katasztrófa, düh, mindenki hibás – áll a bál a Mercedesnél a Magyar Nagydíj időmérője után

    Katasztrófa, düh, mindenki hibás – áll a bál a Mercedesnél a Magyar Nagydíj időmérője után

    Alighanem senki sem tette zsebre azt, amit Toto Wolfftól, a Mercedes csapatfőnökétől kapott a Magyar Nagydíj időmérő edzése utáni csapatmegbeszélésen, az osztrák üzletember ugyanis eléggé kiakadt a csapata teljesítményén.

    Miután zsinórban két futamot nyert, két hete ráadásul már nem szerencsével, hanem erőből nyert, a tavaly a Hungaroringen pole pozícióból induló Mercedes úgy érkezett a Magyar Nagydíjra, hogy minden esélye megvan egy újabb remek szereplésre. Ehhez képest az időmérő edzésen csak az 5. és a 16. helyet szerezték meg, amit sem Toto Wolff csapatfőnök, sem George Russell nem tudott szó nélkül hagyni.

    „Ez totális alulteljesítés volt szó szerint mindenkitől, akinek itt köze van a csapathoz. A Q1-ben elveszíteni egy autót nem történhet meg sem a pilóta, sem a csapat részéről. Végső soron egyszerűen csak nem volt meg a tempónk. Nagyon-nagyon csalódáskeltő nap – forrongott Wolff a Sky Sports-nak. – Az autó lehetett volna két tizeddel lassabb, de folyamatosan fel-le jojóztunk a gumihőmérséklettel, és nehéz volt olyan autót adni [Hamiltonnak], ami tapad. [Russell] úgy gondolja, hogy meg kellett volna csinálnia az első kört [a Q1-ben], amikor Lewis első lett. Azt mondta, hogy valószínűleg túl könnyedre vette. Aztán ott van az, hogy egy körrel kevesebb üzemanyagot tettünk az autóba, de más volt a futási terv. Gyors-lassú-gyors volt a terv, de ő úgy döntött, hogy három gyorskört megy. Összességében 70%-ban a csapat hibája, hogy nem rakott még egy környi üzemanyagot az autóba.”

    George Russell, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Russell is hibázott, de a csapat nagyobbat / Fotó: Sebastian Kawka / Mercedes

    Russell a Q1-ben úgy esett ki, hogy amikor a szemerkélő esőben elindult az időmérő, sokkal rosszabb kört ment első nekifutásra, mint Hamilton, majd a Sergio Pérez balesete miatti megszakítás után ugyan javított és feljött a 10. helyre, nem tudott menni még egy kört, mert nem volt elég benzin a W15-ösben. „Az eleje az én saram, nem gondoltam, hogy ismét esni fog, ezért úgy voltam vele, hogy a pálya gyorsulni fog – indokolta meg a kétszeres futamgyőztes, hogy miért nem igyekezett jobban az első mért körében. – Az első körben túl könnyedre vettem, aztán hirtelen elkezdett esni, és az lett volna a legfontosabb kör. De végül nem számított, mert a végén volt a leggyorsabb a pálya, de nem volt benzin az autónkban, hogy befejezzük a Q1-et. Fogalmam sincs, ez hogyan történhetett, teljes katasztrófa.”

    Russell a töltőkörrel kettéválasztott két gyorskör helyett zsinórban három gyorskört ment, ami nyilván több benzint égetett el, de ő és Wolff is úgy véli, hogy erre az eshetőségre fel kellett volna készülnie a csapatnak. Russell szerint „túloptimalizálták” az üzemanyag-mennyiséget és nem vették figyelembe a körülményeket. Az Osztrák Nagydíj győztese úgy véli, nagy lehetőséget szalasztottak el, és nem engedhetik meg maguknak ezt.

    „Soha nem veheted le a szemed a labdáról. Rendesen le kell ülnünk csapatként és megértenünk, hogy mi történt. Megvan az autónk ahhoz, hogy a legjobb háromba kerülésért harcoljunk, és nem kellene kiesnünk a Q1-ben. Lewis is éppen, hogy bejutott a Q3-ba. Eléggé mérges vagyok most, mert annyira gyors autónk van, és nem dobhatunk el így lehetőségeket. Nehéz verseny lesz, amelyen így is képesek lehetünk felzárkózni, talán a legjobb hatba kerülésért harcolni, de a 16. helyről nem lesz könnyű” – tekintett a vasárnapra.

    Egyedül Lewis Hamilton volt az, aki nem bosszankodott, de azért ő is többet várt. „Azért jöttünk, hogy megpróbáljunk elöl lenni, az ember pedig soha nem lehet elégedett – nyilatkozta a Sky Sports-nak. – Szerintem nem végeztünk rossz munkát, mindent megtettünk, amit tudtunk. Viszonylag jó tempóra volt képes az autó, de amikor meleg lesz, nem vagyunk különösebben gyorsak. Az időmérő elején sokkal hűvösebb volt, akkor gyorsak voltunk, de amint elkezdett melegedni az idő, mások begyorsultak, mi meg belassultunk, vagy legalábbis nem gyorsultunk.”

  • Russell szerint ha Hamilton tudta volna, hogy ilyen jó lesz a Mercedes, nem megy a Ferrarihoz

    Russell szerint ha Hamilton tudta volna, hogy ilyen jó lesz a Mercedes, nem megy a Ferrarihoz

    Csapattársa úgy sejti, Lewis Hamilton még megbánhatja azon szezon előtt meghozott döntését, miszerint 2025-től a Mercedest elhagyva a Ferrari versenyzője lesz.

    A hétszeres világbajnok saját karrierjében példátlan sikertelenségi sorozatot élt meg azáltal, hogy 2022-ben és 2023-ban egyaránt futamgyőzelem nélkül maradt, a Mercedes visszaesésének fényében pedig indokolhatónak is tűnt a döntése, miszerint utolsó F1-es éveiben szerencsét próbál egy másik csapattal, amely történetesen a legnagyobb vonzerővel rendelkező Ferrari.

    Ezt a döntést még a 2024-es szezon első harmada is igazolni látszott, hiszen a Ferrari képes volt futamgyőzelmeket elvenni a Red Bulltól, miközben a Mercedes még hátrébb került az erősorrendben, egészen a konstruktőri negyedik helyig. Ám az utolsó néhány hétben történt átrendeződés megfordította a látképet: a Ferrari rossz irányba indult a fejlesztésekkel, a Mercedes pedig rájött, hogyan hozza ki az autóban rejlő potenciált, s két hete Silverstone-ban Hamilton meg is szakította nyeretlenségi sorozatát.

    A Mercedes is bajba került a világot megbénító informatikai hiba miatt

    George Russell egyelőre nem tudja, ki lesz a csapattársa jövőre a Mercedesnél, ugyanakkor úgy sejti, Hamilton könnyen ráfázhat a csapatváltásra, hiszen akár 2025-re is a Mercedesnél maradhat a lendület, ráadásul a 2026-ra érkező új szabályrendszerre való felkészülésben is ők állnak a legjobban a paddockbeli sejtések szerint – és Russell saját vélekedése szerint is.

    „Nem hiszem, hogy elszerződik, ha a csapatunk úgy teljesített volna, ahogy most. Egész biztos, hogy nem ment volna el – mondta Hamiltonról Russell a Reutersnek. – A 2026-os hajtásláncunk nagyon erősnek tűnik, ahogy az üzemanyag fejlesztésével is jól állunk, így komoly optimizmus övezi az előttünk álló éveket. Noha az elmúlt pár év kemény volt, most mégis azt érezzük, hogy a lendület a mi oldalunkon áll.”

    Hamilton távozásával az F1 történetének leghosszabb csapat és versenyző közötti együttműködése fog véget érni közel 250 futam után, bár Russell azt gyanítja, nem annyira a Ferrari vonzereje csábította, inkább a Mercedes eddigi sikertelensége hajtotta el a hétszeres világbajnokot.

    „Azt hiszem, egy ponton mindenki igényli a változást. 12 éve itt van, és rengeteg mindent elért a csapattal. Megértem, hogy izgalmas lesz számára belekezdeni valami újba. Ugyanakkor ha egy versenyző aktuális csapata futamokat nyer, és minden remekül fest a jövőre nézve is, akkor már senki nem az autó színe alapján dönt, hanem egyszerűen a lehető leggyorsabba akar beleülni” – mondta Russell, aki szerint könnyen lehet, hogy a jelenlegi erőviszonyok ismeretében Hamilton már másmilyen döntést hozna a jövőjéről.

    Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

  • Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

    Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

    Német sajtóértesülések szerint van egy forgatókönyv, amelynek megvalósulása esetén egy évvel Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződése után George Russell is távozhat a Mercedestől.

    Mivel Lewis Hamilton jövőre már a Ferrari versenyzője lesz, 2025-ben új pilótája lesz a Mercedesnek, de még mindig nem tudni, hogy kicsoda, hiszen Toto Wolff továbbra sem döntötte el, hogy előlépteti-e a gyártó 17 éves juniorját, Andrea Kimi Antonellit, vagy mást hoz a hétszeres világbajnok helyére. Viszonylag friss hír, hogy a több pilótatársát is frusztráló Carlos Sainz ismét képbe kerülhetett a brackley-ieknél, de rögtön ezután Antonelli megszerezte az első győzelmét a Forma–2-ben, így továbbra is képlékeny, hogy ki lesz Hamilton utódja.

    Eközben a Mercedes csapatfőnöke továbbra sem tett le arról, hogy 2025-től vagy 2026-tól átcsábítsa a Red Bulltól Max Verstappent. Jelen állás szerint inkább utóbbi valósulhat meg, és amennyiben a holland átigazol, és összeáll az Antonelli–Verstappen páros, a 2025 végéig szerződéssel rendelkező Russellnek nem marad helye. Christian Menath a Motorsport-Magazin YouTube-csatornáján pedig arról beszélt, hogy ebben az esetben a Nico Hülkenberg szerződtetését már áprilisban bejelentő Audi kivetheti a hálóját a kétszeres futamgyőztesre. Persze mindezt csak abban az esetben, ha nem sikerül megszerezniük Carlos Sainzot.

    George Russell, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Russell érkezik a Hungaroringre / Fotó: Sebastian Kawka / Mercedes

    A Ferraritól Hamilton miatt távozni kényszerülő spanyol továbbra is kivár, miközben kezdetben az Audival, azóta pedig a Williamsszel és az Alpine-nal is szóba hozták (minden bizonnyal mindegyikükkel tárgyalt). Menath szerint amennyiben az Audi nem tudja őt megszerezni, 2025-re átmeneti megoldást választhatnak, és inkább megnézik, hogy miként alakul a 2026-os pilótapia. „George Russell és mások is szabaddá válhatnak, erről pedig nem akarsz lemaradni egy Bottas vagy bárki más miatt. Valószínűleg [abban az esetben, ha Sainz nem megy] rövid távú, átmeneti megoldás mellett döntenek” – mondta Menath.

    A múlt hónapban pedig Ralf Schumacher is beszélt már arról, hogy Verstappen Mercedeshez igazolásának Russell lehet a nagy vesztese. „Toto szemszögéből nézve Kimi Antonelli megérdemel egy esélyt, és a szerződésében is benne van ez. Azt nem mondja ki, hogy melyik csapattal kell bemutatkoznia, de gyanítom, hogy a Mercedes lesz az. Wolff maga mondta, hogy a jövőre akar koncentrálni, aminek most van itt a tökéletes ideje. A Mercedes ismét felszálló ágba került, ami ideális időszak Antonellinek a belerázódásra. Ha pedig Max Verstappen tényleg úgy dönt, hogy elhagyja a Red Bullt, úgy vélem, lesz helye a Mercedesnél, ami igencsak rossz hír lesz George Russellnek. Ő egy szupertehetség, vagy az volt, de sokat hibázik. Ha egy világbajnok a pilótapiacon lesz, el tudom képzelni, hogy George Russell munkája veszélybe kerül” – ecsetelte Ralf Schumacher a német Sky-on.

    Hamilton szerint az ő magyarországi kiállásának is köszönhető Ralf Schumacher coming outja

  • Hamilton rekordot állíthat be a Magyar Nagydíjon, ha bejön az előrejelzése

    Hamilton rekordot állíthat be a Magyar Nagydíjon, ha bejön az előrejelzése

    Lewis Hamilton a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta első győzelmét szerezte a múlt hétvégén Silverstone-ban, de nemcsak emiatt várhatja bizakodva a napra pontosan egy hét múlva következő 39. Magyar Nagydíjat.

    A McLaren tavalyi szezon közbeni megerősödése után az idén a Mercedes mutatta meg, hogy év közben is lehet komoly előrelépést elérni a fejlesztésekkel. A brackley-i istálló az ausztriai szerencsés győzelme után Silverstone-ban már erőből csatázott az első helyért, hiszen az időmérő edzésen kibérelte az első sort, majd másnap jó úton járt afelé, hogy a versenyen kettős győzelmet arasson. Az időjárás és George Russell műszaki hibája ettől végül megfosztotta őket, de Hamilton így is nyert.

    Természetesen a Mercedes erősödését és a Ferrari vesszőfutását látva rögtön felvetődött, hogy Hamilton nem bánta-e meg, hogy az idei év elején aláírt a maranellóiakhoz. „Olykor szükség van egy váltásra, kell valami változás, hogy ismét éhes legyél a sikerre. Számos pilóta esetében láttuk már ezt, akik aztán jobban teljesítettek. Például ott volt Sebastian Vettel. Miután [Hamilton] remélhetőleg néhány sör után lefekszik, el fog gondolkodni egy kicsit a jövőjén. »Ez volt a jó döntés?« Megeshet, hogy Lewis odamegy, a Ferrari pedig hirtelen felfelé ívelő pályára áll” – morfondírozott Jenson Button a Sky Sports adásában, mielőtt a futam után sajtótájékoztatón Hamiltonnak is feltették a kérdést, hogy keserédes-e elhagynia úgy a Mercedest, hogy az a jelek szerint ismét felfelé ívelő pályára állt.

    Fotó: Mercedes

    „Nem – jelentette ki határozottan a hétszeres világbajnok. – A szezon elején olyan autónk volt, amely a közelébe sem ért a Red Bullnak és annak, hogy a szezon során bármikor nyerhetünk vele. Akkor éreztem azt, hogy keserédes lenne úgy befejezni a szezont, hogy nem volt olyan napunk, mint a mai. Hogy ennyire összetartottunk, mindenki remek munkát végzett, hogy olyanná tette az autót, hogy sokkal kényelmesebben érezzük magunkat benne, és megváltoztatta az alapokat tavalyról. A célunk az volt, hogy minél jobb helyzetben fejezzük be a közös munkát. Még mindig nagyon-nagyon hosszú az út, az autó pedig korántsem a leggyorsabb autó a mezőnyben jelenleg. Szerintem nagyon közel vagyunk, és remélhetőleg a következő fejlesztéssel még jobb helyzetben leszünk, hogy következetesebben harcolhassunk az első sorért.”

    Hamilton utolsó mondata az, ami kecsegtető lehet a Hungaroringen már 8 alkalommal nyerő, a mogyoródi pályát nagyon kedvelő és azon mindig remekül teljesítő hétszeres világbajnoknak, aki tavaly pole pozíciót ünnepelhetett nálunk, amennyiben pedig az idén nyerni tud, beállítja saját, éppen a Brit Nagydíjon felállított rekordját az ugyanazon pályán szerzett győzelmek terén. Ugyanis a Mercedes következő fejlesztései Toto Wolff elmondása szerint a Magyar Nagydíjon debütálnak, majd az egy héttel azután következő Belga Nagydíjra is visz újításokat a csapat. És mivel már Silverstone-ban is harcban voltak a győzelemért, semmi nem indokolja, hogy a jövő héten ne ismételhetnék meg ugyanezt.

    „George ausztriai győzelme csodálatos volt, de nem nyers tempóból született. Először ezen a hétvégén nyertünk nyers tempóból, az első sorba kvalifikálva, majd az első etapban mindketten elhúztunk a többiektől. A körülményeknek köszönhetően pedig a pilóta is képes volt megteremteni a különbséget – mondta Hamilton, akivel csapattársa is egyetértett. – Lewis nyert, de megvolt az autónk ahhoz, hogy száraz körülmények között kettős győzelmet szerezzünk. Egyértelműen visszatértünk, és mostantól gyakrabban fogunk a győzelmekért harcolni.”

    Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt