Címke: George Russell

  • A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

    A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

    Lewis Hamilton elárulta, mi vezetett a motorcseréjéhez az Azeri Nagydíjon, majd közölte, soha nem volt még ilyen rossz az autójának az egyensúlya.

    Az erőforráselemek cseréje miatt a bokszutcából rajtoló Lewis Hamilton a 9. helyen fejezte be az Azeri Nagydíjat – amihez persze kellett Sergio Pérez és Carlos Sainz ütközése a hajrában –, ami pontosan az a teljesítmény, amire ő és a Mercedes előzetesen számított. „Amint szombat este meghoztuk a döntést [az erőforráselemek cseréjéről], egyből tudtam, hogy katasztrofális verseny lesz” – nyilatkozta a főnöke, Toto Wolff véleményével egyetértő hétszeres világbajnok a futam után a Sky Sportsnak.

    A 39 esztendős veterán az írott sajtó képviselőinek azt is elárulta, hogy miután az időmérőn 4 tizedet kapott George Russelltől, amivel az idén már 13-adszor maradt alul a csapattársával szemben, az autójában felfedeztek valamit, amit a csapat rosszul rakott össze. „Pénteken nagyszerű volt az autónk, majd szombatra a legapróbb változtatásokat hajtottuk végre. Az egyik komponens nem lett helyesen összerakva, ami aztán szombaton rossz irányba vitt minket. Erre a nap végéig nem jöttünk rá, majd azt mondták, hogy így ez lesz a legjobb alkalom arra, hogy kicseréljük a motort. Mindenképp kellett volna egy extra motor, mivel egyet elvesztettem a szezon elején. Ezután tudtuk, hogy nehéz napunk lesz.”

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: LAT Images

    Amikor rákérdeztek, hogy pontosan mi lett rosszul összerakva, Hamilton nem akart részletekbe bocsátkozni, de azt elmondta, hogy a versenyen ezzel együtt borzasztóan nehezen vezethető volt a Mercedese. „Alighanem még soha nem volt ilyen rossz az egyensúly, vagy legalább az egyik legrosszabb volt. Annyira tapadt az autó eleje, a hátulja pedig nem, így pedig úgy kellett fordulnom, hogy… nem így akarsz vezetni. Be kellett rántanom az autót a kanyarokba, hogy megtörjem az első tapadást, és csúsztassam az első kerekeket minden kanyarban. Ez a legfurcsább mód, ahogyan valaha vezetnem kellett. Tudtam, hogy nem leszek képes előzni. A pálya közepén nehéz közel maradni legalább annyira, hogy a végén közel legyél. Nem tudom, miért volt ennyire rossz a tempónk, de megesik az ilyen.”

    A Mercedest a rossz egyenesbeli tempója hátráltatta, miközben túlmelegítették a gumikat az elöl haladó autó mögött, ami miatt vissza kellett vegyenek a tempóból. Ráadásul a régi padlólemezt használták Bakuban, miként a héten Szingapúrban is azt fogják, és majd csak Austinra lesz kész egy új specifikáció.

    Nem értik a gumikat

    A Sainz és Pérez balesete miatt dobogós helyet bemákoló George Russell az 5. helyről rajtolva ugyanebben a pozícióban ért volna célba, amit összességében jó eredménynek tartott. Azzal azonban nem volt kibékülve, hogy mennyire máshogy viselkedtek a gumijai a futam elején és végén. „Nagyon furcsa verseny volt. Az első 20 körben [a közepes keveréken] 1,5 másodperccel voltam elmaradva a leggyorsabbak tempójától, az utolsó 20 körben [a kemény keveréken] viszont 1 másodperccel gyorsabbak voltunk, mint Piastri és Charles [Leclerc], és 3-4 tizeddel gyorsabbak, mint Carlos [Sainz] és Checo [Pérez]. Ezek a gumik… ugyanaz az autó, a pilóta és a pálya. Hogy miként lehet két ennyire eltérő véglet, azt nem tudom.”

    George Russell, Mercedes
    Russellnek legalább a dobogó összejött, noha nem saját erőből / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

    „Az ötödik hely jó eredmény volt, noha valószínűleg hatodik lett volna, ha Lando [Norris] nem hátulról rajtol. Nem a türelemnek volt ebben szerepe. Charles 17 másodpercet adott nekem 15 kör alatt, miközben mindent megtettem, hogy menedzseljem a gumikat és ellenőrzés alatt tartsam őket, de egyszerűen túl lassú voltam, majd a kemény gumikon úgy éreztem, győztes autóm van. A verseny elején úgy éreztem, az én autóm a leglassabb. Kicsit dühítő minden pilóta számára, hogy hétről hétre ezzel kell megbirkóznunk, miközben mindannyiunk ugyanazt mondja a gumikról. 14 éve versenyzünk ezekkel az abroncsokkal, és senki sem érti őket” – szúrt oda az F1-ben a kizárólagos gumiszállító szerepét 2011 óta betöltő Pirellinek.

    A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

  • Így segítette Antonellit a Mercedesbe Russell

    Így segítette Antonellit a Mercedesbe Russell

    A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy a George Russell által megtanult leckét alkalmazták Andrea Kimi Antonelli esetében. Ez azonban azzal jár, hogy az olasz pilóta tanulási folyamatával járó hibázások sokkal jobban szem elé kerülnek, mint másoknál.

    Toto Wolff kifejtette, hogy a reményeik szerint felfedezett jövőbeli szupersztár Mercedeshez láncolásában fontos szerep jutott kevésbé ismert háttérembereknek. „A legnagyobb dicséret Gwen [Lagrue]-nek, az akadémiánk menedzserének jár, és a stábjának, akik nagyon fiatal koruktól figyelik a versenyzőket. Mi magunk, a Mercedes önmagában nem bukkant volna rá Kimire” – mondta.

    „Nagyszerű látni, hogy a Mercedes két pártfogoltja ül az autónkba a Forma-1-ben. Ez az utánpótlás rendszer dicsérete.”

    Antonelli 11 éves gokartosként került a látókörükbe. Toto Wolff és a Mercedes merészet húzott azzal, hogy Antonellit egyből a mélyvízbe dobják, és az olasz az F1-es karrierjét 2025-ben egy élmezőnybe tartozó csapatnál kezdi meg, nem tölt tanulóéveket a mezőny hátsóbb részében. Utoljára Lewis Hamilton mutatkozott be ilyen feltételek között a világbajnokságban, szóval nem tűnik halottnak a terv, és Wolff elismerte, hogy a döntésben megjelentek a George Russell kapcsán levont tanulások is, aki a programjuk részeként három évig versenyzett a Williamsnél.

    „Nem érdekel, mennyire gyors” – az excsapatfőnök szerint Antonelli nem szolgált rá a Mercedes-ülésre

    Ez azonban azzal jár, hogy az olasz pilóta tanulási folyamatával járó hibázások sokkal jobban szem elé kerülnek, mint másoknál.

    „Megtanultuk a leckét, hogy George-ot talán túl sokáig hagytuk a Williamsnél – ismerte el Wolff. – Ő ott követte el a hibái egy részét, így azok nem annyira kerültek szem elé. Kimivel most gyorsabb utat járunk, akinek a hibái jobban feltűnnek majd, mert a Mercedesnél lesz.”

    Az biztos, hogy jövőre amikor Antonelli valamit elront, nagyító alá kerül, és felmerül a kérdés, hogy nem került-e túl korán egy élmezőnybeli csapathoz.

    Verstappen miatt csak egy maradhat? – Wolff tagadta egykori pilótájának elméletét

  • Ez ijesztő lehetett: Russell szerint fél centi, és 340-nél a levegőbe repül az autója

    Ez ijesztő lehetett: Russell szerint fél centi, és 340-nél a levegőbe repül az autója

    George Russell egy pillanatig azt hitte, hogy óriási sebességnél a levegőbe repül, amikor Sergio Pérez leszorította őt a pálya szélére az Olasz Nagydíjon. A Mercedes versenyzője szerint fél centiméteren múlt, hogy nem lett hatalmas baleset.

    Finoman szólva sem az idei Olasz Nagydíj volt George Russell pályafutásának legjobb versenye. A 26 esztendős pilóta ugyan biztató pozícióból, a harmadik helyről indult, de a rajtnál megsérült az első szárnya, így esélye sem volt a dobogóra. Ráadásul egy ijesztő pillanatban is volt része, amikor nem sokon múlt egy óriási baleset.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    A brit versenyző a második kiállása után a tizenkettedik helyre esett vissza, és onnan kellett visszazárkóznia. A 38. körben utolérte Sergio Pérezt, és a célegyenesben be is ment mellé, hogy a Rettifilo-sikánban végleg maga mögé utasítsa. A Red Bull pilótája azonban nagyon keményen védekezett, és annyira leszorította Russellt, hogy a Mercedes még a füvet is megcsípte. Bár a manőver végül így is összejött neki, a kétszeres F1-es futamgyőztes nem érezte magát túlságosan jól.

    „Hogy jó móka volt-e? – kérdezett vissza egy riporter felvetésére a futam utáni sajtóbeszélgetésen. – Nem hiszem, hogy ezt mókának lehet nevezni, mert azt hittem, hogy a levegőbe repülök, amikor háromszáznegyven kilométer per órás sebességnél leszorított. Kemény versenyzés volt, annak pedig örülök, hogy sikerült szereznem [vele] egy pozíciót. Nagyon a határon volt.”

    Russelltől ezután megkérdezték, hogy tervez-e beszélni Pérezzel a kétségtelenül veszélyes eset kapcsán. Szerinte azonban ilyesmire nincs szükség, mivel nem lett belőle baj. „Nincs mit beszélni róla – vélekedett. – Végső soron nem ütköztünk össze, én pedig elmentem mellette, de fél centi, és másképpen alakulhatott volna a dolog”

    A sportfelügyelők nem vizsgálták az esetet, de Toto Wolff szerint akár meg is nézhették volna. A Mercedes csapatfőnöke tisztában van vele, hogy Pérez nem a fékezés alatt mozdult be, hiszen ekkor még nem állt a féken, de úgy véli, manőverét tekinthették volna ilyesminek. „Elég hely volt? – tette fel a költői kérdést. – Elég kicsi volt, a manőver pedig későn jött.”

    Russell ennek az előzésnek is köszönhetően a hetedik helyen ért célba, míg Pérez közvetlenül mögötte nyolcadik lett. Hozzá kell tenni, hogy ha a mexikói versenyzővel szemben szigorúan járnak el, és 10 másodpercre megbüntetik, a sorrenden az sem változtatott volna, hiszen a Red Bull versenyzője 13,308 másodperccel előzte meg a kilencedik Alexander Albont.

  • Verstappen miatt csak egy maradhat? – Wolff tagadta egykori pilótájának elméletét

    Verstappen miatt csak egy maradhat? – Wolff tagadta egykori pilótájának elméletét

    Toto Wolff tagadta Nico Rosberg felvetését, miszerint a következő idény egyfajta „szétlövés” lesz a Mercedesnél George Russell és az újonc Andrea Kimi Antonelli között, mondván, valamelyiküket fel kell áldozni Max Verstappen kedvéért. A csillagos istálló csapatfőnöke elárulta, miért szüneteltetik a holland pilótával, illetve a menedzsmentjével folytatott megbeszéléseket.

    Az Olasz Nagydíj hétvégéjén megtörtént az a bejelentés, amelyre már egy ideje mindenki számított: Andrea Kimi Antonelli fogja váltani a Ferrarihoz távozó Lewis Hamiltont a Mercedesnél, és ő lesz George Russell csapattársa a következő szezonban. Mindez akár izgalmas párosítás is lehet, hiszen a 18 éves versenyzőt generációs tehetségként emlegetik, míg az ifjabbik brit pilóta az évek során számos alkalommal bizonyította már, hogy miért tartozik a mezőny legjobbjai közé.

    Itt a várva várt bejelentés: megvan, ki lesz Hamilton utódja a Mercedesnél

    Szintén közös bennük, hogy mindketten 2025-ig rendelkeznek szerződéssel, és Nico Rosberg szerint könnyen lehet, hogy a következő év végén valamelyikük távozni kényszerül. 2016 világbajnoka ugyanis nem tartja kizártnak, hogy a jövő év egyfajta szétlövés lesz a két versenyző között, és csak az tarthatja meg az ülését, akit a Mercedesnél hosszú távra jobb megoldásnak látnak.

    Nem nehéz kitalálni, hogy a csapat egykori pilótája mire, pontosabban kire alapozza ezt az elméletét. Bár azt mindkét fél megerősítette, hogy Max Verstappen 2025-ben nem lesz a Mercedes pilótája, de 2026-tal kapcsolatban nem hangzott el ilyen állítás. Ha pedig a tendencia folytatódik, a mostani címvédőnek aligha lesz sok kedve a Red Bullnál maradni, pláne annak tudatában, hogy a pletykák szerint a Mercedes sokkal jobban áll az új motor fejlesztésével. Persze hozzá kell tenni, hogy a holland versenyző szerződése 2028-ig szól, de ez aligha lesz akadálya a távozásának. Toto Wolff azonban tagadta korábbi pilótájának felvetését.

    „Hosszú távra tervezünk ezzel a kettőssel. Nagyon fiatal koruk óta tagjai a juniorprogramnak, az pedig egyértelmű, hogy mindig a legjobbakat választjuk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Jelen állás szerint [2026-ban is] ez lesz a felállás. Mindig van nyomás: ha az ember minden idők legnagyobbja ellen indul [azonos csapatnál], és legyőzi őt, akkor felvetődik a kérdés, hogy minden idők legnagyobbja továbbra is ennyire jó-e. Ha pedig egy gyerek ellen megy, akkor fordított a helyzet, ami rendben van, és meg kell birkóznia vele.”

    Ugyanakkor az idei év alapján nehéz elhinni, hogy Wolff nem csapna le gondolkozás nélkül Verstappenre, ha lehetősége adódna rá. Korábban ugyanis sokszor hangoztatta, hogy amennyiben a 26 éves versenyző elérhető, ő szívesen látná, és az sem volt titok, hogy voltak tárgyalások, vagy legalábbis tapogatózások a felek között. Ezeknek viszont most ideiglenesen vége.

    Verstappen sokatmondóan reagált Wolff szavaira és a titkos találkozóra

    „Az elmúlt néhány évben folytattunk beszélgetéseket erről, valamikor többször, valamikor kevesebbszer – fogalmazott az osztrák üzletember. – Azonban soha nem jutottunk el arra a pontra, hogy azt mondjuk, »rendben, hogyan hozzuk össze? Szabjunk meg néhány feltételt.« Ezzel párhuzamosan pedig elköteleztük magunkat a pilótáink mellett, hogy a legjobbat nyújtjuk nekik. Ők pedig George és Kimi lesznek. Nem fogok másfelé kacsintgatni, miközben mindent beleadunk, ez az oka, hogy egyelőre szüneteltetjük [a megbeszéléseket Verstappenékkel].”

    Így reagált Hamilton látványos önkritikájára Wolff

  • „Dühös vagyok, nagyon dühös” – Hamilton kifakadt

    „Dühös vagyok, nagyon dühös” – Hamilton kifakadt

    A Mercedes csapatfőnöke elégedett az istálló Olasz Nagydíj időmérőjén mutatott szereplésével, Lewis Hamilton azonban egyáltalán nem elégedett a saját teljesítményével. A hétszeres világbajnok olyan keményen korholta magát, hogy egy igen meglepő megjegyzést is tett.

    George Russell a 3., Lewis Hamilton viszont a második és a harmadik szabadedzésen szerzett első helye után csak a 6. pozícióban zárta az Olasz Nagydíj időmérő edzését. A Mercedes fiatalabbik britje annak ellenére ért el ezt a helyezést, hogy elmondása szerint egyáltalán nem volt zökkenőmentes időmérője.

    „Szenvedős volt, hátrányban voltunk. Az autó nem volt jó a harmadik edzésen, majd végrehajtottunk néhány változtatást, és beletelt némi időbe, mire ezekhez hozzászoktam. A mérnökök jó visszajelzéseket adtak arról, hogy mit kell tennem a gumikkal, a két legjobb körömet pedig a végére hagytam. A McLarenek annyira gyorsak, nagyon lenyűgöző. Remélhetőleg a rajtjuk olyan lesz, mint szokott, de ha nem, akkor szerintem el fognak tűnni a távolban” – utalt Russell a Sky Sports-nak arra, hogy a McLarenek, és különösen Lando Norris hajlamos rosszul rajtolni.

    Oscar Piastri, Lando Norris, McLaren, George Russell, Mercedes
    Russell végül odaért a 3. helyre / Fotó: Steve Etherington / Mercedes

    A 26 esztendős versenyző mindezt arra alapozza, hogy szerinte mostanra a McLaren egyértelműen a leggyorsabb csapattá lépett elő. „Jelenleg itt tart az F1, a McLaren a csapat, amelyet le kell győzni. Ha nem előzzük meg őket a rajtnál, akkor nehéz lesz bárkinek is tartani velük a lépést. Ha Oscar [Piastri] lesz a második helyen, talán lemarad és bebiztosítja a győzelmet Landónak. Remélhetőleg nem így lesz, és a végéig harcban leszünk, de a helyzetükben bármelyik csapat ezt tenné.”

    Noha Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy nyilatkozott, hogy „elégedettnek kell lennünk, mert Zandvoort után nehéz volt összeadni, mennyi kettő meg kettő”, most viszont nagyon közel kerültek a McLarenekhez, „jelenleg pedig ők a mérce”, Lewis Hamilton értelemszerűen nem osztotta főnöke optimista hangulatát.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: Wolfgang Wilhelm / Mercedes

    „Dühös vagyok, nagyon dühös. A pole-ban lehettem volna, de legalább az első sorban, csak nem végeztem el a munkát. Másfél tizedet veszítettem az első kanyarban, majd egy tizedet az utolsóban. Senkit nem hibáztathatok, csak magamat. Már egy ideje az időmérő a gyengeségem, és nem jövök rá, hogy miért, de továbbra is próbálkozom” – mondta a csalódott hétszeres világbajnok, majd tett egy megjegyzést, amin alighanem sokan meglepődtek.

    „A következő néhány órában ostorozni fogom magam, de tovább kell lépnem. Jó autónk van a versenyre, a csapat csodálatos munkát végzett. Az autó jobbnak érződött, a csapat pedig jobbat érdemel ennél. Talán majd Kimivel megkapják” – utalt arra, hogy jövőre Andrea Kimi Antonelli veszi át az ülését.

    Valami baj van, de nem értjük, hogy mi – Verstappen és a Red Bull is tanácstalan az újabb vereség után

  • Meggyalázott hagyományok? A pilóták fintorognak a monzai változtatások miatt

    Meggyalázott hagyományok? A pilóták fintorognak a monzai változtatások miatt

    Monzában több változtatást végrehajtottak a pályán az idei versenyre, ami az F1-es versenyzők többségének nem tetszik.

    Az első sikánnál kicsit átalakították a vonalvezetést, de az F1-es versenyzőket jobban bosszantja, hogy a második és a harmadik sikánnál (utóbbi nem a klasszikus lassító, hanem az igen tempós Ascari) új kerékvetőket telepítettek. A veterán Daniel Ricciardóra „nem tettek jó benyomást”, mert „ez elvett valamennyit a pálya arculatából.”

    „A kerékvetők egyedivé teszik a pályákat, de most némelyiket teljesen laposra cserélik, mint ahogy a második sikánnál tették. Korábban egy vékony aszfaltcsík és kavicságy volt mögötte, és mindig arra törekedtünk, hogy a kerékkel kicsit ráhajtsunk arra a kis aszfaltos részre, és kihasználjuk a pálya teljes szélességét. Régi vágású, rázkódást okozó kerékvető volt, de eltüntették” – mondta, nem leplezve a csalódottságát.

    „Azt hiszem, egyesek nem értékelik eléggé a rázóköveket és azt, hogy mit adnak hozzá egy pályához. Másnak érezzük, más az arculata, máshogy állunk hozzá.”

    Hamilton a lehetséges utódjáról: Épp ideje, hogy a fiatalok jöjjenek az öregek helyett

    „Sok modern pályára megyünk, amik szórakoztatók, de ha megtartjuk a régi pályákat, tartsuk meg őket a régi stílusukban. Amiatt aggódom, hogy ez megváltozik.”

    Mások is egyetértettek vele, például Alexander Albon, vagy a szintén jónéhány szezonnyi rutinnal rendelkező Kevin Magnussen. „Ez a pálya egyike azoknak, amelyeken tényleg úgy érezzük, Forma-1-es versenyen vagyunk. Az új helyszínek is pompásak, de érződik rajtuk, hogy új helyszínek a Forma-1-ben, míg itt úgy érezzük, mintha visszautaznánk az időben, és ezt élvezem. Remélem, Monzát olyannak érezzük majd, mint korábban. Sokszor az apró módosítások miatt veszít egy pálya a hangulatából” – idézte a Haas pilótáját az Autosport. ewis Hamilton nem akart véleményt nyilvánítani, mielőtt újra vezet Monzában.

    Azt nem tudni, a versenyzést, a másik autó követését hogyan befolyásolják a változtatások, de George Russell kiemelte, hogy az Ascarinál alkalmazott új megoldás új problémákat szülhet. „Egyedi fotók alapanyaga volt, hogy a kanyaron átsuhantunk, miközben a belső kereket épphogy ráhelyeztük a vízelvezető árkokra. Most már teljesen sima lesz a kerékvető, így a pilótáknak lehetősége nyílik levágni a kanyart” – mondta.

    Nem sikerült elsőre helyesen leírni az új F1-es pilóta nevét a monzai bokszutcában

    Russell azt is hiányolta, hogy Monzában a változtatások előtt nem egyeztettek az F1-es versenyzőkkel. Utóbbiak érdekvédelmi szervezetének elnöki feladatát a korábbi F1-es pilóta, Alexander Wurz látja el, aki elárulta, hogy a tagok WhatsApp-csoportjában is intenzív beszélgetést indítottak el a monzai változtatások.

    „Ha én felelnék a pályáért, nem adtam volna pénzt a kerékvetők lecserélésére. Nem tűntek veszélyesnek, és szerves részét képezték a pálya arculatának. Mindenki számára ugyanazok a feltételek, de nem ez az első pálya, amelyik veszít a karakteréből az egységesített rázókövek miatt. Brazíliában ugyanez történt, a korábbi ottani kerékvetőknek is megvoltak az egyedi trükkjei” – nyilatkozta Wurz az Autosportnak.

    Az élvezeti érték csökkenésének egyik oka az, hogy aki a korábbi kerékvetőket precízen és gyorsan vette, nagy elégedettséget érzett.

    Verstappen szerint a majré nem akadályozhatja a Red Bull kísérletezését

  • Miközben a Mercedes a fejét vakarja, Hamilton beszól: „George helyében én a dobogón végezhettem volna”

    Miközben a Mercedes a fejét vakarja, Hamilton beszól: „George helyében én a dobogón végezhettem volna”

    Senki nem érti a Mercedesnél, hogyan lett a Spában még a célba kettős győzelemmel befutó autókból Zandvoortban ismét csak a negyedik erő. Lewis Hamiltont leszámítva, szerinte ugyanis dobogóesélyes volt az autó ezen a hétvégén is.

    A Mercedesek csupán a 7. és a 8. helyen futottak be a Holland Nagydíjon, ami meglepő formahanyatlás a csapattól azt követően, hogy a Zandvoortot megelőző négy versenyből hármat is Hamilton vagy George Russell nyert meg.

    Hamilton hétvégéje az időmérőn siklott félre, hiszen nemcsak kiesett a Q2-ben, de még hátrasorolást is kapott Sergio Pérez feltartásáért, így csak a 14. helyről rajtolt. Onnan ugyan viszonylag könnyedén felzárkózott az élmezőnyt alkotó boly végére, előrébb azonban már nem tudott kerülni. Russell ellenben a 4. pozícióból startolva sem volt képes erős eredményt szállítani, hiába indult ígéretesen a napja Oscar Piastri lerajtolásával. Ezt követően a bokszkiállásokkor átugrotta őt Charles Leclerc, majd a pályán visszaelőzte Piastri, mígnem a csapat kockázatot vállalva kihívta őt egy extra kiállásra, ám lágy keverékeken sem tudta utolérni Carlos Sainzt és Sergio Pérezt, akikkel szemben ekkor pozíciót veszített. A lágy gumik szintén nem a várt módon működtek már ekkor Hamilton autóján, pedig a verseny elején számára még jó választásnak tűntek a piros oldalfalú gumik.

    Hamilton ugyanakkor a 8. helyen befutva is feltüzelve beszélt az autó tempójáról, s közepes finomsággal Russellnek is odaszúrt, aki tízzel jobb rajthelye dacára csak öt másodperccel és egyetlen pozícióval előtte ért célba.

    Ritka érzés lett úrrá Leclerc-en, miután a Ferrari önmagát is megdöbbentette Zandvoortban

    „Ma sokkal elégedettebb voltam az autóval. Kapaszkodtam, előrefelé, a helyes irányba haladtam, csak sajnos túl messze voltam. Ha oda kvalifikáltam volna, ahova George, szerintem legalább ugyanott végeztem volna, ha nem még feljebb. Közel lettünk volna a dobogóhoz. Azt nem tudom megmondani, hogy gyorsabbak voltunk-e, mint a Ferrari, de egyes területeken kifejezetten erősnek bizonyultunk. Annyira persze nem volt nagyszerű az autó, mint a legutóbbi versenyen” – fogalmazott az idén már Silverstone-ban és Spában is győztes brit.

    Russell számára csak az első kiállásáig élt a Hamilton által vízionált dobogós esély. „Nem igazán értem, hogy mi történt – mondta azt ezutáni történésekről. – Mindhárom gumikeveréken lassúak voltunk és csak hátrafelé haladtunk. Nagyon furcsa, hogy a negyedik helyre kvalifikáltam, sokáig csak az előttem haladó három autó volt a gyorsabb, én pedig gyorsabb voltam a Ferrarinál, majd pedig mindez szertefoszlott. Egyszerűen nem volt tapadásom, mintha jégen vezettem volna. Valamivel bizonyosan mellényúltunk, de még vakarom a fejem, hogy mi lehetett az.”

    Bár a Mercedes eredménye a csapat szezon elején látott formáját idézte, a csapatfőnök Russell-lel ért egyet abban, hogy valami ezúttal nem volt a helyén, aligha a fejlesztési versenyben zuhantak pár hét alatt három csapat mögé.

    „Teljesen félrement ez a hétvége, ami nagyon meglepő. Sok mindenen át kell rágnunk magunkat, mert az ember nem végez a 7. és a 8. helyen három héttel azt követően, hogy még 1. és 2. volt – idézte fel Toto Wolff nagyvonalúan még a Russell spái kizárását megelőző állapotokat. – Sok fejvakarás és adatelemzés következik, majd pedig Monzában remélhetőleg a válaszreakció is jön.”

    Tartozása miatt Hollandiában ragadt az F1-es csapat

  • Egy steak megmenthette volna Russellt a belgiumi győzelmének elvételétől

    Egy steak megmenthette volna Russellt a belgiumi győzelmének elvételétől

    Nemcsak a Mercedes, hanem George Russell is tehetett volna többet azért, hogy ne zárják ki a Belga Nagydíjról. A pályafutása 3. F1-es győzelmét elveszítő pilóta azonban nem akarja, hogy a jövőben csapata óvatosabb legyen.

    George Russell nem a legjobb érzésekkel mehetett nyári szünetre még augusztus elején, hiszen miután remek versenyzéssel és stratégiával megnyerte a Belga Nagydíjat, 1,5 kg-mal könnyebbnek találtatott a futam utáni mérlegelésen, ami miatt a kizárás sorsásra jutott. Pályafutása harmadik győzelmét így Lewis Hamilton örökölte meg, Russell pedig azzal vigasztalódik, hogy az emlékeit már senki nem veszi el tőle. Egyúttal nem kéri arra a Mercedest, hogy a jövőben legyen óvatosabb.

    A kizárással a kettős győzelmet szintén elbukó brackley-i istálló alapos vizsgálatot folytatott le a spái verseny után, ami arra jutott, hogy három tényező összejátszása eredményezte a súlyhatár alá kerülést. Az egyik az egykiállásos stratégia miatti jelentősebb gumiveszteség, a másik a padlólemez túlzott kopása az  Eau Rouge-ban, a harmadik pedig Russell futam közbeni súlyvesztesége a forró pilótafülkében. Ugyanakkor a kétszeres futamgyőztes a Holland Nagydíj sajtónapján beismerte: az ő felkészülése sem volt tökéletes, mert már a rajt előtt könnyebbnek bizonyult a versenysúlyánál.

    A pilóta és az autó súlya együtt számít / Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    Valószínűleg ezért is felelt nemmel arra a kérdésre, hogy a Mercedesnek ezek után a jövőben óvatosabbnak kell-e lennie a számításaival, és nagyobb ráhagyással nekivágni a versenyeknek. „Nem gondolom, hogy nagyobb ráhagyás kell, szerintem ehelyett nem voltak olyan folyamataink, amelyek az összes eshetőséget lefedik. A verseny előtt tudtam, hogy kicsit könnyebb vagyok, de már túl késő volt jelentős változást elérni anélkül, hogy eszem egy steaket vagy ilyesmi, ami valószínűleg nem a legjobb felkészülés lett volna a futamra. Utólag viszont már vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy csinálhatjuk jobban, és a jövőben jobban is fogjuk. Mint mindig, először hibázni kell, mielőtt felismered a problémát” – idézi az Autosport Russellt.

    „Régóta arra sarkallom a csapatot, hogy feszegesse a határokat. Ha mindenben ráhagyással dolgozunk, soha nem zárnak ki, soha nem követsz el hibát vezetés közben, és soha nem csúszol ki. De soha nem is fogod megtudni a benned rejlő valódi potenciált. Nyilván nagyon frusztráló, hogy pont azon az egy versenyen voltunk túl könnyűek, amelyiket megnyertük, de egyáltalán nem neheztelek, mert együtt vagyunk ebben, és ez csak erősebbé tesz a jövőre nézve. 25 pontot veszítettem, de megtartottam a győztes sisakomat, és oda fogom tenni az ágyam mellé a másik két győztes sisakhoz. Az ünneplés a csapattal a futam után karrierem legjobb pillanatai voltak, úgyhogy csak a pozitívumokat viszem tovább a történtekből” – tekintett előre.

  • Hiába a jó eredmények, Hamiltonnak már túl nagy falat a világbajnoki cím

    Hiába a jó eredmények, Hamiltonnak már túl nagy falat a világbajnoki cím

    Ha egy kicsit hamarabb javult volna fel, a Mercedes már az idei szezonban is ott lehetne a vb-címért zajló csatában, ám Lewis Hamilton szerint így ez már nagy falat lesz. George Russell ugyanakkor optimista a jövőt illetően.

    Miután 2022-ben és 2023-ban versenyt sem nyert, 10 futammal az idei szezon vége előtt Lewis Hamilton neve mellett már áll néhány meggyőző statisztika, például Max Verstappennel egyetemben ő nyerte a legtöbb futamot (2) a Monacói Nagydíj óta óta, az elmúlt hét futamon pedig Lando Norrisszal és Oscar Piastrival együtt a legtöbb dobogót szerző versenyzők közé tartozik négy pódiummal. A hétszeres világbajnok ennek köszönhetően 150 pontjával a 6. helyen áll az összetettben, 27 pontra a dobogótól, 49 pontra a második helyezett Norristól, és 127 pontra az élen álló Max Verstappentől.

    Már a McLaren pilótájával szembeni lemaradása sem kicsi, de a Red Bull hollandjával szembeni hátránya hatalmas, ezért amikor a Belga Nagydíj után arról kérdezték, hogy az újabb győzelmével esetleg lát-e némi esélyt arra, hogy az idén a vb-címért küzdjön, igen egyértelműen felelt. „Nem, az nagy elvárás lenne. Persze ha folytatni tudjuk azt a teljesítményt, amit az elmúlt versenyeken, amelyek fantasztikusak voltak… Ha egy kicsit jobban tudnánk kezdeni a hétvégéket, akkor remélhetőleg folytatni tudjuk. A McLaren nyilván nagyon erős volt [Belgiumban], a versenyen pedig egy kicsit előrébbről indultunk, de igen, csak nyomnunk kell tovább” – idézi az F1.com a 39 esztendős pilótát.

    A Mercedes ezért leginkább már 2025-re tekintgethet, hiszen az idei szezon közben elért formajavulásával jövőre papíron már semmi akadálya nem lesz annak, hogy a világbajnoki címért menjen. „Igen, abszolút, abszolút – felelte George Russell arra a felvetésre, hogy az idei év második felében ágyazhatnak meg a jövő évi bajnoki hadjáratnak. – Mindannyiunknak nehéz volt az utóbbi néhány év, amelyekben visszahoztuk az autót arra a szintre, hogy folyamatosan a győzelmekért küzdhessünk. De annyira motivált vagyok, izgatott a szezon második fele miatt, ami végső soron építkezés 2025-re. És ha megnézzük az ellenfeleket most, nincs okunk arra, hogy miért ne harcolhatnánk [a 2025-ös világbajnoki címért]. Ha a szezon Montrealban indult volna, nagyon-nagyon másként nézne ki a tabella, szóval nagyszerű lesz. A többi csapat is annyira motivált, hogy az élre kerüljön, a McLarentől kezdve a Ferrarin át magunkat is beleértve. Egészen biztos, hogy nem lesz könnyű, de remélhetőleg jót csatázhatunk jövőre.”

    Hiába a győzködés, elválnak Hamilton és legnagyobb szövetségesének útjai

  • Tényleg nem pislognak az F1-es versenyzők az autóban?

    Tényleg nem pislognak az F1-es versenyzők az autóban?

    George Russell rajongói kérdésekre válaszolt a Mercedes új videójában – néhány triviálisra és néhány kevésbé triviálisra, amelyek között szóba került a pislantás és a pisilés is.

    A videóban a brit közérthetően magyarázza el például az olyan alapfogalmak jelentését, mint az alulkormányzottság, a G-erők vagy a DRS, a legérdekesebb, eddig nem igazán tárgyalt kérdést azonban egy fiziológiai folyamattal kapcsolatban kapta: hányszor pislantasz egy kör során?

    Számítások alapján egy felnőtt ember átlagosan 14-17 alkalommal pislog egy perc alatt, ebből kiindulva az ennél az időtartamnál valamivel hosszabb F1-es körök során ez a szám nagyjából 20 körül mozoghat. Igen ám, de a versenyautóban, nagy sebességgel és rendkívüli precizitással vezetve a pilóták nem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak a másodperc tört részére is csukva legyen a szemük, magyarázza Russell.

    „Egy időmérős körön egyáltalán nem pislantunk, mert annyira koncentrálunk az útra magunk előtt. A versenyen én az egyenesekben igyekszek pislogni, máskülönben a szemem nagyon kiszáradna. Átlagosan úgy körönként háromszor csinálom” – mutatott rá a meglepő tényre a brit.

    Egy másik szükséglet, a vizelési inger enyhítésének kérdésére jóval gyakrabban kell válaszolniuk az F1-es pilótáknak, Russell pedig diplomatikus körülírással fogalmazta meg, hogy ő nem szokott szembesülni ezzel az ingerrel a versenyzés során.

    „Ezt inkább a képzeleterőtökre bízom. De igazából amint beindulnak a motorok és elindul a verseny, teljesen megfeledkezek erről. Szerintem nagyon nehéz lenne a nadrágunkba vizelni 320 km/órás sebességnél, de talán valaki mást is meg kellene erről kérdezni.”

    Korábban meg is kérdeztek másokat, és nincs ezzel így mindenki:

    „Akartam, de nem ment” – versenyzők őszintén az autóban pisilésről