Címke: George Russell

  • Na ez vajon mennyire volt kínos? – ismét együtt vacsoráztak az F1-es pilóták

    Na ez vajon mennyire volt kínos? – ismét együtt vacsoráztak az F1-es pilóták

    Zsinórban a harmadik évben is közös vacsorát tartott az F1-es mezőny a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt. És igen, George Russell és Max Verstappen is részt vett rajta.

    Az F1-es pilóták folytatták a tavalyelőtt újjáélesztett hagyományt, és ismét együtt vacsoráztak a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj előtt. A 2022-ben, Sebastian Vettel által szervezett, gyakorlatilag a négyszeres világbajnok búcsúztatójául szolgáló összejövetelt tavaly már a német pilóta nélkül rendezték meg ismét, de arról 7 versenyző is távolmaradt.

    Az idén az ott készült fotók tanúsága szerint hárman, Fernando Alonso, Lance Stroll és Kevin Magnussen nem voltak jelen, mindenki más viszont igen. Azaz a Katari Nagydíjon egymásnak eső, Abu-Dzabiban valóságos nyilatkozatháborúba kezdő Max Verstappen és George Russell is a többiekkel tartott, ám nem meglepő módon a csoportképen jó messze álltak egymástól. És nemcsak ott, a Lando Norris által megosztott Instagram-posztban a McLaren pilótája ugyanis azt írta néhány nevetős emoji kíséretében: „2024-es vacsora! Igen, a kettő, akire gondoltok, olyan messzire ült egymástól, amennyire csak lehetséges.”

    Verstappen lúzernek nevezte Russellt, majd két dologban is meghazudtolta

    A vacsoráról egyébként több versenyző is posztolt, így megtudhattuk, hogy Lewis Hamilton szervezte meg az összejövetelt, a számlát pedig a mezőnyből a hétvégi verseny után ideiglenesen biztosan, de az is lehet, hogy végleg távozó Valtteri Bottas fizette. Az F1 videójából pénteken pedig az is kiderült, hogy több mint 5000 eurós cechet állt a finn versenyző.

    Alábbi Norris posztja:

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Lando Norris (@landonorris)

  • Verstappen lúzernek nevezte Russellt, majd két dologban is meghazudtolta

    Verstappen lúzernek nevezte Russellt, majd két dologban is meghazudtolta

    Max Verstappen meghazudtolta az őt a katari nyilatkozatára válaszul keményen kritizáló George Russell szavait, mondván a Mercedes pilótája megint próbálja felnagyítani a dogokat, és amúgy is csak egy lúzer.

    Max Verstappen és George Russell szópárbaja tematizálja az F1-es szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapját. A holland pilóta még a múlt heti Katari Nagydíjon orrolt meg riválisára, amiért az általa még soha nem látott módon próbálta elérni a sportfelügyelőknél, hogy büntessék meg az ellenfelét. Verstappen elmondta, minden tiszteletét elvesztette Russell iránt, aki erre 4 nappal később kiállt és valóságos össztűz alá vette a négyszeres világbajnokot, aki szerinte megfélemlíti az F1-es mezőny tagjait; törvényen kívül állónak hiszi magát; valamint tiszteletlenül bánt vele.

    Russell a sajtó képviselőinek részletesen elmesélte, hogy mit mondott neki és hogyan fenyegette meg őt Verstappen múlt hét szombaton, miután kijöttek a felügyelői meghallgatásról, majd hogyan próbálta meg ő oldani a feszültséget a másnapi versenyzői parádén, de akkor is látta, hogy Verstappen nincs mókás kedvében, és tényleg kész arra, hogy a rajt után kilökje Russellt.

    Verstappen lehazugozta Russellt, és továbbra is kitart a véleménye mellett

    „Ez nem igaz, nem így mondtam” – idézi a Russell „a kibaszott fejeden foglak a falba tenni” kijelentésére reagáló Verstappent a holland De Telegraaf.

    „Ismét próbálja felnagyítani a dolgokat. Tudod, hogy mi azt, amit még ki nem állhatok? Hogy elfogadhatatlan módon támad engem a felügyelőknél, majd egy nappal később úgy jön oda, mintha semmi baj nem lenne és vállon vereget – utalt a pilótaparádé előtti jelenetekre a holland, amelyekről Russell is részletesen beszélt. – Azt gondoltam, hogy most kicsit ne gyere már ide. Mindenfélét kitalál, ami nem igaz. Tőlem az ember mindig ugyanazt kapja, akár itt vagyok, akár otthon, akár a felügyelőknél. Nem változom meg. Ez nem mondható el mindenkiről, de nála ez nem lep meg.”

    A RacingNews365 riportja szerint Verstappen Russell egy másik állítását is cáfolta, amely szerint a négyszeres világbajnok eleve káromkodva sétált be a felügyelőkhöz, és így adta a tudtukra a nemtetszését amiatt, hogy vizsgálatot kezdeményeztek.  „Már ez sem igaz – utalt előbb a Russellnek tett fenyegetésére. – És a felügyelőkhöz sem káromkodva sétáltam be. Ugyanakkor nem lep meg ez. Nézzék, én csak világosan elmondom a véleményemet arról, hogy ő milyen. Ugyanezt tette ő is a felügyelőknél, hazudott és olyan dolgokat kapcsolt össze, amiknek semmi értelme.”

    Russell próbált jópofizni a Katari Nagydíj előtt:

    Amikor szembesítették Verstappent azzal, hogy Russell szerint megfélemlíti a mezőny tagjait, ő azzal vágott vissza, hogy „ő pedig kitol a barátaival.” Azaz a címvédő eddig a barátjának tartotta Russellt, ebben az esetben pedig talán még inkább rosszul esett neki, ami történt. Talán emiatt folytatta így: „Nem is szabad sokat beszélni az ilyen emberekről, egyszerűen csak lúzerek. Amúgy sem érdekel, mindannyian jól elvannak.”

    „Elmondhatom a véleményem a történekről, nem? Nagyon csalódáskeltő volt – folytatta egy másik kérdésre. – Ugyanakkor mi nevettünk utoljára, hiszen megnyertük a futamot. Ennek az egésznek köszönhetően ők indultak a pole-ból, de már 300 méter után mögöttünk voltak. Ezzel sem tudok semmit kezdeni. Nem azért vagyok itt, hogy legjobb barátok legyünk, nem ez a célom a paddockban, szóval ez nem igazán érdekel”

    Norris szerint Verstappen csak őszinte

    Bizonyára több versenyző véleményét meg fogják majd kérdezni Verstappen és Russell balhéjáról a paddockban, de a Verstappennel köztudottan baráti viszonyt ápoló Lando Norrisét már meg is kérdezték. A McLaren versenyzője pedig elmondta, szerinte sokan összetévesztik az őszinteséget a megfélemlítéssel.

    „Remélem, hogy nem simítják el az ügyet, és továbbra is hadakoznak meg vitatkoznak majd egymással, mert szórakoztató nézni – mondta mosolyogva a Sky Sports-nak. – Minden pilótának megvan a maga módja, ahogyan intézi a dolgokat, de nem gondolom, hogy Max próbál megfélemlíteni, helyette kimondja, ami szerinte az igazság. Sokszor csak kimondja a dolgokról az igazat, az emberek pedig manapság nem szeretik hallani az igazságot. Ő egyszerűen csak őszinte és elmondja a véleményét. Nekem ez teljesen rendben van. Olykor nem értek egyet a véleményével, máskor egyetértek, erről szól az élet, tovább kell lépni. Nagyon tisztelem Maxot és George-ot is, de nem bánom, ha elveszítik az egymás iránti tiszteletüket.”

    Már az F1 is azzal számolhat, hogy Versappen hamarosan faképnél hagyja a sportot

  • Verstappen lehazugozta Russellt, és továbbra is kitart a véleménye mellett

    Verstappen lehazugozta Russellt, és továbbra is kitart a véleménye mellett

    George Russell újabb részleteket árult el a közte és Max Verstappen között történt szóváltásról, míg utóbbi kifejtette, hogy utólag még több mindent vágna a Mercedes pilótájának fejéhez.

    George Russell az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján kőkeményen visszavágott az őt a Katari Nagydíj után kritizáló Max Verstappennek, mert mint mondja, tiszta vizet akart önteni a pohárba. A négyszeres világbajnok Katarban azt nehezményezte, hogy Russell általa soha nem látott módon próbálta elérni a sportfelügyelők szobájában, hogy Verstappen kapjon büntetést, amiért az időmérőn veszélyesen lassan ment előtte. A hollandot végül egy hellyel hátrasorolták, így Russell indulhatott az élről, de csak a negyedik helyen végzett, míg Verstappen simán átvette a vezetést az első kanyar előtt és nyert, majd kijelentette: a Mercedes versenyzője minden tiszteletét elveszítette.

    Russel Abu-Dzabiban azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és elárulta, hogy Verstappen a sportfelügyelők szobájából kilépve mivel fenyegette őt meg:

    Russell keményen nekiment az őt fenyegető Verstappennek – „Úgy érzi, ő törvényen kívül áll”

    A Red Bull pilótája azonban az FIA sajtótájékoztatóján kifejtette, mindent ugyanúgy gondol, mint négy nappal ezelőtt. „Nem, egyáltalán nem bántam meg [amit mondtam], mert mindent úgy gondoltam, ahogy mondtam, és ez azóta sem változott. Ha újra meg kellene tennem, a verseny végeredményének ismeretében talán még többet is mondanék – jelentette ki Abu-Dzabiban. – Továbbra sem tudom elhinni, hogy valaki hogyan lehet ilyen a felügyelők szobájában. Számomra ez annyira elfogadhatatlan volt, mert mindannyian versenyzők vagyunk. Mindannyian nagyon tiszteljük egymást, még együtt sportolni is szoktunk, együtt utazunk. És nyilván vannak esetek, amikor összezörrentek, összeütköztök, vagy bármi ilyesmi, és nem vagytok boldogok. De a teljes karrierem során soha egyszer sem tapasztaltam még olyasmit, amit Katarban a felügyelők szobájában. Számomra ez az, ami teljességgel elfogadhatatlan.”

    „Ennek semmi köze ahhoz, hogy ő a GPDA (a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szervezet – a szerk.) igazgatója. Egyszerűen csak soha nem számítottam rá, hogy valaki tényleg ennyire aktívan megpróbálja kiharcolni, hogy a másik büntetést kapjon, és hazudik arról, hogy mit csináltam. De ennek egyértelműen volt hatása a felügyelőkre. Nem volt szép, sőt, valójában eléggé sokkoló volt, ami abban a szobában zajlott” – tette hozzá Verstappen, majd ismét kifejtette, hogy a vb-címmel a zsebében semmilyen trükközés nem állt szándékában, sőt, éppen ellenkezőleg: csak jó fej akart lenni, hogy senkivel ne toljon ki.

    „Előttem mindenki lelassított, mert jó néhány autó volt felvezető körön, erre én is lelassítottam, mert nem akartam tönkretenni a felkészülésüket azzal, hogy gyorsítok. Aztán láttam, hogy valaki gyorsan érkezik a tükörben, majd úgy csinál, mintha a világ legveszélyesebb dolga történt volna és majdnem meghalt volna tőle. Hihetetlen volt. Mindannyian felvezető körön voltunk, még csak nem is volt senki gyorskörön.”

    Verstappen is tett azért, hogy megbüntessék, mutatjuk, hogy mit

    Russell újabb részleteket árult el

    Miután Russell közölte, hogy Verstappen kilátásba helyezte, hogy felborítja a rajt után, a Mercedes versenyzője részletesebben is mesélt a kettejük szóváltásáról. „Rögtön azután mondta ezt, félig privát körülmények között, hogy kijöttünk a felügyelőktől. Azt mondta, »Nem tudom, miért akarsz így kitolni velem, akkorát csalódtam benned. Még csak nem is akartam versenyezni veled holnap, el akartalak engedni, de most, ha arra kényszerülök, szándékosan beleteszlek a kibaszott fejeden a falba.« Nem tudom, miért volt ennyire szükségtelenül agresszív és erőszakos.”

    Miként azt sokan kiszúrták, és Ted Kravitz, a Sky Sports riportere adásban el is mesélte, hogy Verstappen úgy üdvözölte Russellt, hogy „Remélem te és az FIA-s haverjaid elégedettek”, a két pilóta a versenyzői parádé előtt beszélt. Russell Abu-Dzabiban ezt is felidézte.

    „Régóta ismerem Maxot, ismerem a hozzáállását, és szerintem a paddockban levők is ismerik, de nem az én dolgom bemártani őket. Szinte viccelődtem vele a versenyzői parádén erről Carlos [Sainzcal] és Checo [Pérezzel]. Átkaroltam és nevetve kérdeztem tőle, »Hogy vagy ma?«, majd viccesen megjegyeztem Carlosnak, »Hallgasd csak meg, mit mondott nekem ez a fickó tegnap!« De láttam [Verstappen] szemében, hogy komolyan gondolja. A rajt aztán eléggé visszafogott lett, kissé megkönnyítettük a dolgát, miközben ő nagyon jót rajtolt. Ennyire egyszerű.”

    „Még Carlos is azt mondta Maxnak, hogy »Figyelj, te is ugyanezt tennéd a felügyelők szobájában«. Ő ugyanezt csinálta vasárnap, semmi rossz nincs ebben. Lando padlógázzal ment át a sárga zászlón, Max pedig szólt a rádión, ebben semmi személyes nincs, a versenyzés része. Ha azt látod, hogy egy ellenfeled nem tartja be a szabályokat, szóvá teszed.”

    Russell és Verstappen a katari versenyzői parádé előtt:

    Russell azzal indokolta, hogy ennyire nyíltan kiteregette a történteket, hogy Verstappen tiszteletlen volt vele és törvényen kívülinek tartja magát. „Őszintén mondom, hogy csak tiszta vizet akarok önteni a pohárba, mert abszolút kettős mércét alkalmaz a szabályok terén és úgy véli, mindenki más fölött áll. Nem érvényesíteni akarom az akaratomat vagy ilyesmi. Helyette arról van szó, hogy valaki jött és közölte, hogy egy kétszínű rohadék vagyok. Megvan a joga a véleményéhez, de azt nem fogom elfogadni, hogy nyilvánosan ezt mondja és bírál engem, és el fogom mondani az embereknek, hogy mi a valóság.”

    Verstappen verhető

    Russell közölte, nem fogja engedni, hogy Verstappen szavai „változtassanak a dolgokhoz való hozzáállásomon”, majd arról beszélt, hogy az idei év bebizonyította, le lehet győzni a hollandot.

    „Nem akarom, hogy ez rólam és Maxról szóljon. Végső soron azonban Ausztria óta ugyanannyi futamot nyert, mint én, Lewis, Lando és Charles. Max két éven át verhetetlen volt, mert az övé volt a legdominánsabb autó, a csapattársa pedig a második helyen végzett, senki sem tudott a közelébe férkőzni. Az idei év elején szintén verhetetlen volt, de amikor egyenlő a technika, akkor verhető. És nem fogom elfogadni, hogy így dobálózzon a kijelentéseivel, mintha semmiség lenne. Emlékeznünk kell rá, hogy ez a motorsport csúcsa. Ezen a hétvégén a Mercedesnél például itt van két [gokartos] fiatal, akik felnéznek ránk. Nem így kellene inspirálnunk a 8, 9, 10 éveseket, akik Forma–1-et néznek. A 8 éves unokaöcsém most kezdett el gokartozni, és minden futamomat nézi. Ennek nem így kellene lennie.”

    Újabb botrányos lépésre készül az FIA elnöke, még nagyobb hatalmat akar magának

  • Russell keményen nekiment az őt fenyegető Verstappennek – „Úgy érzi, ő törvényen kívül áll”

    Russell keményen nekiment az őt fenyegető Verstappennek – „Úgy érzi, ő törvényen kívül áll”

    George Russell az Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjének kezdetén visszavágott az őt Katarban kritizáló Max Verstappennek.

    Max Verstappen a Katari Nagydíj után keményen beleállt George Russellbe azzal, hogy elmondta, minden tiszteletét elveszítette a Mercedes versenyzője iránt, mert az olyan keményen próbálta elérni a szombati időmérőt követően a sportfelügyelők szobájában, hogy megbüntessék őt, amit korábban senkitől sem látott. Mivel Verstappen a verseny utáni sajtótájékoztatón mondta ezeket a szavakat, ahol Russell nem volt ott, a 26 esztendős brit nem tudott azonnal reagálni, majd később, sem a közösségi médiában, sem a Mercedes sajtóbeszélgetésén nem tette meg.

    Verstappen kiborult az őt betámadó Russellre: „Remélem, elégedettek vagytok az FIA-s haverjaiddal”

    Négy nappal később, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján azonban felvette a kesztyűt és nekiment Verstappennek – aki egyébként továbbra is kitart az álláspontja mellett, és Abu-Dzabiban is „sokkolónak” nevezte, amit Russell Katarban tett.

    „Eléggé ironikusnak találom ezt az egészet azok után, hogy szombat este azt mondta, hogy szándékosan nekem fog ütközni, és idézem, »a kibaszott fejeden foglak beletenni a falba.« – idézi az Autosport Russellt, aki már a Katari Nagydíj után is megjegyezte, azt hitte, Verstappen ki fogja lökni őt, ám ekkor arról még nem beszélt, hogy a holland előtte meg is fenyegette. – Azt, hogy megkérdőjelezed valakinek a becsületességét, miközben egy nappal korábban ilyesmit mondasz, eléggé ironikusnak találom, és nem fogok csak ülni itt és elfogadni ezt. Max már évek óta zaklatja az embereket. A vezetési képességeit nem lehet megkérdőjelezni, de nem tud megbirkózni a nehézségekkel, akármikor valami ellene történik. 2021-ben Dzsiddában és Brazíliában is kifakadt, majd az idén Budapesten és a legelső versenyen. Az autója nem volt domináns, nekiment Lewisnak, bírálta a csapatot.”

    Russell úgy véli, mivel a felügyelők előtt is ugyanolyan riválisok, mint a pályán, ott is belefér a Verstappen által kifogásolt keménykedés. „Amint mondtam, számomra a szombat esti és vasárnapi megjegyzései teljességgel tiszteletlenek és szükségtelenek, mert ami a pályán történik, az az, hogy keményen harcolunk. Ez a versenyzés része. Hogy mi történik a felügyelők szobájában? Ott is keményen harcolsz, de ez soha nem személyes. De tudják, most már túl messzire ment.”

    Russell leszögezte, nem akar beszélni a történtekről Verstappennel, és nem érti, hogy más versenyzők miért nem szólalnak fel a holland taktikája ellen. „Egyszerűen nem tudom, hogy amikor más pilóták kerültek ilyen csatába vele, miért könnyítették meg a dolgát és hagyták annyiban az egészet. Lewis világbajnok, olyasvalaki, amilyen én is lenni szeretnék, és szerintem ő a példaképek példaképe, akire a fiatal gyerekeknek fel kellene nézni. Ahogyan Lewis megbirkózott azzal a bajnoki csatával (2021-ben), kemény volt, agresszív volt, de mindig tisztelettudó, és soha nem lépte át a határt. Az ember átlépheti a határt úgy, hogy rosszul ítél meg valamit, de azt mondani, hogy valakinek szándékosan neki fogsz menni és fejjel lefelé beleteszed a falba, az túl van a határon.”

    Russell, Mercedes
    Russell a sarkára állt / Fotó: Sebastian Kawka / Mercedes

    Russeltől megkérdezték, hogy miért áll ki most nyilvánosan Verstappen ellen. „Mert ő kiállt a sajtóban és úgy érzem, tiszteletlenül bánt velem, mint versenyzővel – felelte. – 12 éve ismerem, korábban kölcsönösen tiszteltük egymást. Soha nem ütköztünk össze… de van itt egy fickó, aki ennek a sportágnak a csúcsán ül, és aki úgy érzi, ő törvényen kívül áll. Nem gondolom, hogy ez helyes.”

    „Csodálom a pályán vívott csatáit, amelyekben kemény és agresszív. De amit láttunk a 2021-es szezon végén, vagy amit láttunk Lando ellen Mexikóban, azok nem kemény, agresszív megmozdulások voltak, hanem élet-halál manőverek, amelyek során azt mondta, »Hajlandó vagyok kilökni ezt a fickót.« Nem gondolom, hogy így kellene versenyeznünk.”

  • Vitájuk után Russell azt hitte, Verstappen kilöki őt az első kanyarban

    Vitájuk után Russell azt hitte, Verstappen kilöki őt az első kanyarban

    George Russell a pole-ból rajtolva negyedikként ért célba a Katari Nagydíjon, amit a futamon őt sújtó nehézségek fényében még erős eredménynek is érez, noha azzal is számolt, hogy Max Verstappen mintegy a szombaton köztük történtek megtorlásaként nem fogja hagyni, hogy bevegye az első kanyart.

    A két pilóta között kialakult feszültség mibenlétéről Verstappen bőven mesélt a futam utáni sajtótájékoztatón: a holland elmondása szerint nagyot csalódott Russellben, azt látva, hogy a brit milyen rámenősen kardoskodott a büntetéséért az időmérő után a sportfelügyelők előtt.

    Verstappen a verseny előtti órákban oda is szólt a britnek a szombati akciójára reagálva, a Sky Sports tudósítása szerint valahogy így: „Remélem, te és a haverjaid az FIA-nál elégedettek vagytok azzal, amit tettetek.” Ellenfele reakcióját látva pedig Russell készen állt arra, hogy a holland végletekig agresszív lesz vele a rajtnál.

    Verstappen kiborult az őt betámadó Russellre: „Remélem, elégedettek vagytok az FIA-s haverjaiddal”

    „Őszintén szólva arra számítottam, hogy balesetezni fogunk, de végül megkönnyítettük a dolgát, mivel Lewis és én egyaránt szörnyen rajtoltunk. Elég egyszerű előzést hagytam neki, ami egy kicsit frusztráló” – mondta a leintés után Russell, akit a racingnews365 idéz. Verstappen ugyanis viszonylag könnyen felért mellé a belső íven, s elsőként fordult be az 1-es kanyarba.

    Russell bár autója szombati teljesítménye alapján győzelmet is remélhetett vasárnap, végül a rajtnál két pozíciót veszített, hiszen Lando Norris is elé került. Első bokszkiállásánál aztán a szerelők nehezen tudták levenni jobb hátsó kerekét, amivel értékes másodperceket veszített és lassabb autók mögé ragadt a pályán. A futam leintésekor még egy öt másodperces büntetést is kiosztottak rá, amiért tíz autónyi távolságnál többet hagyott maga előtt a biztonsági autó mögött haladva – bár ez már nem befolyásolta helyezését, hiszen ennél nagyobb különbséggel ért célba az ötödikként befutó Pierre Gasly előtt.

    „Furcsa, hogy amikor az autó gyors és minden körülmény kedvező, akkor úgy tűnik, hogy minden jól működik. De amint egy kicsit hiányzik a tempó, máris minden rossz irányba halad, és ez a nap tökéletes példa volt erre” – bosszankodott Russell.

    „A negyedik hely még hízelgő eredménynek is számít annak fényében, hogyan alakult a versenyünk. Vicces, mekkora változás tud történni ebben a sportban egyetlen éjszaka leforgása alatt. A legjobb pillanatokban is két-három tizeddel elmaradtam Maxtól és Landótól. A rajtom gyenge volt, a bokszkiállásom lassú, és még egy büntetést is kaptam, bár nem is igazán tudom, hogy mire.”

    Norris: Ezt el***tam, pedig nem vagyok hülye

  • Verstappen kiborult az őt betámadó Russellre: „Remélem, elégedettek vagytok az FIA-s haverjaiddal”

    Verstappen kiborult az őt betámadó Russellre: „Remélem, elégedettek vagytok az FIA-s haverjaiddal”

    Max Verstappen elmondása szerint minden tiszteletét elveszítette George Russell iránt, miután a brit az időmérő után „olyan keményen ki akart szúrni” vele a sportfelügyelők előtt, amihez hasonlót korábban még sohasem látott.

    A holland Katari Nagydíjon aratott győzelme azt követően született, hogy az időmérő után egyetlen rajthelynyi hátrasorolással elvették tőle a pole-t, miután túl lassan haladt a felvezető köre során. Lassú tempója során Russell is megérkezett mögé, akinek elkerülő mozdulatokat kellett tennie, s noha abban a pillanatban a brit sem volt gyorskörön, a felügyelők mégis indokoltnak tartották ezt a viszonylag enyhe büntetést.

    Ezáltal éppen Russell örökölte meg a rajtelsőséget, ám a pozíciót a startnál rögtön el is veszítette Verstappennel szemben, s végül csak negyedikként ért célba. A holland a verseny utáni sajtótájékoztatón visszautalt a szombat esti történésekre, s beavatta a nyilvánosságot abba, hogy Russell szerinte olyannyira rámenősen védte a saját igazát a felügyelők előtt, ami szerinte már túlment minden határon.

    „Teljesen ledöbbentett, hogy mi zajlott a felügyelők szobájában, mialatt ott ültem. És nagy csalódást is jelentett, mert azt hittem, hogy mi itt mindannyian tiszteljük egymást. Nagyon sokszor voltam már együtt abban a szobában a versenytársaimmal, de sohasem láttam még senkit, aki ennyire keményen ki akart volna szúrni valaki mással. Számomra ez pedig… Minden tiszteletemet elvesztette” – fogalmazta meg súlyos szavait Verstappen.

    Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    A holland hozzátette, alig akarta elhinni, hogy rajtbüntetést kapott egy olyan incidensért, ami két, felvezető körön haladó autó között történt, vagyis nem lehetett szó klasszikus értelemben vett feltartásról. „De tudva, hogy milyen világban élek, valahol már meg sem lep az egész. Nem örülök neki, de egy ponton tovább kell lépni. Viszont egyáltalán nem volt élvezetes figyelni, ami történik.”

    „Szerintem ez volt az első alkalom, hogy valaki lassú kör alatt büntetést kapjon, pedig én csak próbáltam rendes lenni, de talán nem kellett volna. A szezon végéhez közeledve általában engedékenyebbek vagyunk egymással, mert sok minden már eldőlt a bajnokságban, számomra különösen. Senkit nem akartam akadályozni abban, hogy felkészüljön a körére, de azzal, hogy rendes akartam lenni, csak büntetést vontam magamra.”

    „Ezt próbáltam nekik is [a felügyelőknek] elmagyarázni, de olyan volt, mintha a falnak beszéltem volna. Szerintem a valós indokokat soroltam fel, de valamiért semmi hatásuk nem volt.”

    A két pilóta között a verseny előtt, a pilótaparádéra várakozva is történt egy szóváltás. A Sky Sports bokszutcai riportere, Ted Kravitz tudomása szerint Verstappen ekkor a következőt vágta Russell fejéhez, de ennél valamivel csúnyább szavakkal: „Remélem, te és a haverjaid az FIA-nál elégedettek vagytok azzal, amit tettetek.”

    A konfliktusra röviden reagált a Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is, aki szintén azt fogalmazta meg, hogy „George hisztérikussága” eredményezett büntetést Verstappennek az időmérő után.

    Norris: Ezt el***tam, pedig nem vagyok hülye

  • Verstappen is tett azért, hogy megbüntessék, mutatjuk, hogy mit

    Verstappen is tett azért, hogy megbüntessék, mutatjuk, hogy mit

    Miközben azon lehet vitatkozni, hogy bele kell-e szólni egy időmérő edzés végeredményébe egy olyan eset miatt, ami feltehetően egyik pilóta végeredményén sem változtatott, azt is látni kell, hogy a Katari Nagydíj felügyelői tényleg igyekeztek következetes döntést hozni, és Max Verstappen is cselekedhetett volna másként.

    Max Verstappent néhány órával a Katari Nagydíj időmérő edzésének kezdete után hátrasorolták egy hellyel, amiért szükségtelenül lassan haladt az utolsó hűtőkörén. A négyszeres világbajnok ezzel elbukta a pole pozíciót, ami pont azé a George Russellé lett, akit a holland a lassú haladásával akadályozott. Russell a rádióban rögtön „szuperveszélyesnek” titulálta, hogy riválisa ennyire lassú tempóban ment az ideális íven, majd utólag elmondta, alighanem a kitérő manőver nélkül – amely során a bal oldali kerekeivel elcsípte a kavicságyat – megnyerte volna az időmérőt.

    Verstappen már a büntetés előtt arról beszélt, hogy „semmi értelme nem lesz”, ha a felügyelők elveszik tőle a pole-t, és nem érti, mit csinálhatott volna másként. A négyszeres világbajnok azt is felhozta, hogy nem akart senkivel sem kitolni, és mivel egy kanyarral korábban Fernando Alonso megelőzte őt, csak helyet akart hagyni maga előtt a gyorskörére. Úgy vélte, Russellnek ugyanezt kellett volna tennie, és lassítania kellett volna, amikor meglátta maga előtt a Red Bullt.

    Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Arra ugyanakkor nincsen szabály, hogy ilyen esetekben mindenkinek az előtte haladóhoz kell igazodnia, csak a pilóták közötti hallgatólagos megállapodás része, hogy a felvezető kör utolsó szektorában már nem előzgetik egymást. Ez azonban nem ír felül mindent, és ha az adott versenyzőnek mondjuk a gumihőmérséklet miatt nem ajánlatos túlságosan visszalassítania, vagy a mérnöke arra szólítja fel, hogy előzzön meg X/Y-t, mert ki fog futni az időből, vagy mert akkor bármi miatt jobb helyzetben lesz, akkor a pilóta ezt fogja előtérbe helyezni.

    Amit viszont szabályoznak, az az, hogy a pilótáknak a második és az első biztonsági autós vonal között milyen limitidőt kell tartaniuk, illetve az, hogy nem haladhatnak indokolatlanul lassan, ezzel veszélyes helyzetet teremtve. Előbbit a kormányon jelzett deltaidőt figyelve tudják betartani, ez valós időben mutatja nekik, hogy gyorsítaniuk kell-e, vagy az adott tempóval haladva belül lesznek az időlimiten. Ez a limit természetesen pályafüggő, Katarban 1 perc 40 másodpercben határozta meg a versenyigazgató a hétvége kezdete előtt.

    Verstappen az utolsó gyorsköre előtti körben azonban közel 2 perc alatt tette meg a célegyenes végén, az első kanyar előtt levő második, valamint az utolsó kanyar után, a bokszutca bejárata előtt levő első biztonsági autós vonal közötti utat, azaz túlcsúszott az időlimiten. Hasonlóért persze önmagában nem jár büntetés, miként azt a sprintidőmérő is mutatta, amelyen összesen 17 versenyző csúszott túl legalább egyszer a limitidőn, de csak két pilótát, Sergio Pérezt és Cunoda Júkit vizsgáltak utólag, majd ők is megúszták figyelmeztetéssel.

    Arra eközben nincs is előírás, hogy ezt a limitidőt milyen módon kell betartani, de értelemszerű, hogy ha valaki túl sokáig megy túl lassan, egy bizonyos pont után versenytempóra kapcsolva sem fog időben felérni. Ezért aztán, ha valaki limitidőn belül van, csak korlátozott ideig tud nagyon lassan haladni – ez az egész szisztéma lényege. Ezzel mindenkinek jut némi mozgástér – Katarban az időmérős idők alapján 17-20 másodperc – arra, hogy kímélje a gumikat a felvezető körön, illetve az elől haladótól lemaradva helyet hagyjon maga előtt.

    George Russell, Mercedes, Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren
    Fotó: Bryn Lennon/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappen is ezt tette, ám túl sokáig ment lassan, és közben egy gyorskörön padlógázzal teljesítendő, azaz igen tempós kanyarban is lelassított az ideális íven, ezzel akadályozva Russellt. Verstappen ellenérve azon a ponton sántít, hogy Russellnek is le kellett volna lassítani, hiszen abból indul ki, hogy ha ő, mármint a holland, a versenyigazgató előírásaira fittyet hányva, az időlimitet közel 20 másodperccel túllépve készül fel a gyorskörére, akkor hozzá igazodva a mögötte haladónak is ezt kell tennie. De nem kell, miként Russellnek nem is állt szándékában, hiszen ő a limitidőn belül autózva arra is figyelt, hogy időben felérjen a gyorskörére.

    Verstappen így tulajdonképpen ott hibázott, hogy az ideális íven maradva lassított (miközben egyébként Alonsót egy kanyarral korábban onnan lehúzódva engedte el), és abból indult ki, hogy Russell is ezt fogja tenni, miközben semmi nem kötelezte erre, sőt, a limitidő miatt pont, hogy amiatt volt nyomás a Mercedes pilótáján, hogy időben elkezdje a körét. Russell eközben joggal várhatta el, hogy ha valaki jó néhány kanyarral a kör vége előtt, egy padlógázas kanyarban ilyen mértékben lassít, azt ne az ideális íven tegye.

    Az indoklásukban egyébként a felügyelők is „bonyolultnak” nevezték az esetet, hiszen az egyértelmű, hogy Verstappen nem tartotta be a versenyigazgató utasítását (nem maradt a limitidőn belül), az ő megítélésük szerint pedig „a körülményeket figyelembe véve szükségtelenül lassan haladt.” Hogy mik voltak ezek a körülmények, azt a felügyelők nem részletezték, de bizonyára úgy ítélték meg, hogy Verstappennek lett volna még ideje jobban lemaradni Alonsótól a kör végén.

    Verstappen mellett szól ugyanakkor, hogy a fedélzeti kamerájából tökéletesen látszik, hogy előtte Alonso is lelassított a pálya azon szakaszán, ahol ő végül akadályozta Russellt, és a négyszeres világbajnok lassítása azt a célt szolgálta, hogy tartsa a távolságot az Aston Martinhoz képest. Azaz ő pontosan azt tette, amit szerinte Russellnek is csinálnia kellett volna. Az viszont lényeges különbség, hogy mivel Alonso Verstappen után kezdte meg a felvezető körét, és közben megelőzte a hollandot, bőven a limitidőn belül ért fel a gyorskörére, így ő időtúllépés nélkül megtehette, hogy lassít. Verstappen ezzel szemben közel 20 másodperccel túlcsúszott, és ha Russell marad mögötte, szinte biztos, hogy ő sem ért volna fel, lévén így is csak nagyjából 2 másodperccel az 1:40-es limiten belül szelte át az első biztonsági autós vonalat. Persze mondhatjuk, hogy a kör végén Russell is lelassított, és amikor Verstappen mögé ért, még bőven volt időtartaléka, de ettől még fennáll, hogy szabály szerint Russellt semmi nem kötelezte erre.

    Max Verstappen, Red Bull
    Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A felügyelők emellett kiemelték azt is, hogy Verstappen többször is belenézett a tükörbe, és látta, hogy mögötte jön Russell, azaz nem róható fel enyhítő körülményként, hogy nem volt tisztában a Mercedes közeledésével. A limitidő túllépése, a veszélyes helyen történő lelassítás és az, hogy tisztában volt Russell érkezésével, együttesen pedig már arra sarkallta a felügyelőket, hogy ne vegyék egy kalap alá ezt az esetet azzal, amikor valaki csak simán túllépi a limitidőt. Így végül a megrovás után következő legenyhébb büntetést, az egy helyes hátrasorolást alkalmazták.

    Hogy miközben senkinek nem ezen múlt a jobb vagy rosszabb eredménye – Russell szerint persze igen, de ezt azért nem árt fenntartásokkal kezelni –, kell-e büntetést alkalmazni, azon persze lehet vitatkozni, de miközben a pilóták és a csapatok (a szurkolókról nem is beszélve) is rendre a következetességet kérik számon a felügyelőkön, az ebben az esetben elmondható, hogy megpróbáltak következetesek lenni, és a vétséggel arányos büntetést alkalmazni. Ezért nem adtak 3 helyet, miként a klasszikus feltartásért szokás.

    A Red Bull hozzávágta a konyhai mosogatót az autóhoz, majd csoda történt

  • Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Verstappen: Legközelebb én is úgy csinálok, mintha mindenkinek nekimennék

    Max Verstappen már azelőtt úgy vélte, mielőtt megbüntették volna a Katari Nagydíj időmérőjén és elvették volna tőle a pole pozíciót, hogy amennyiben ezt teszik, annak nem lesz semmi értelme.

    Mivel a Katari Nagydíj sportfelügyelői helyi idő szerint éjjel egy óráig tanácskoztak azon, hogy megbüntessék-e az indoklásuk szerint az időmérő harmadik szakaszában túl lassan haladó, ezzel veszélyes helyzetet teremtő Max Verstappent, a holland pilóta értelemszerűen már nem kommentálta a sajtónak a büntetést, ám még a meghallgatás előtti szavaiból következtethetünk arra, hogy mit mondott volna.

    A négyszeres világbajnok ugyanis már azt sem értette, hogy egyáltalán miért idézik be őt a felügyelők, és előrevetítette, hogy amennyiben büntetést kap, ezután hasonló helyzetekben ő is majd rágyorsít a kivezető körben az előtte haladókra.

    „Ha ezt elveszik, annak természetesen nem lesz semmi értelme. Mindannyian egyszerűen csak lassan mentünk, úgyhogy nem tudom, mit csinálhattam volna másként. Már az a tény is nagyon furcsa nekem, hogy oda kell mennem (a felügyelőkhöz). Máskülönben legközelebb én is csak padlógázzal fogok menni, és úgy teszek, mintha mindenhol nekimennék mindenkinek. George-nak egyszerűen csak fékeznie kellett volna, hiszen én is fékezek, nem?” – idézi a hollandot a RacingNews365.

    Russell fedélzeti kamerájából az eset:

    A büntetés indoklása alapján ugyanakkor a felügyelőknek nemcsak azzal volt a bajuk, hogy Verstappen az előírt minimumidőn kívül haladt, és szerintük szükségtelenül lassan vezetett, hanem azzal is, hogy ezt az ideális íven tette úgy, hogy közben látta a mögötte nagyobb sebességgel érkező Russellt. Amennyiben lehúzódott volna, vélhetően nem kap büntetést.

    Ami pedig a Mercedes versenyzőjét illeti, így megkapta azt a pole-t, amit véleménye szerint a felvezető körös incidens nélkül megszerzett volna, hiszen csupán 0,055 másodperc választotta el Verstappentől. „Az első köröm igazán erős volt, nagyon elégedett voltam vele. Azt hiszem, néhány tizeddel vezettem. Aztán az utolsóban nem javítottam. Nyilván nagyon kusza kivezető köröm volt a Max-szal történt majdnem ütközéssel, ami miatt két kanyarral a kör kezdete előtt átmentem a kavicson (valójában a bal oldali kerekeivel elcsípte kicsit a kavicsot, de azért át nem ment az egész kavicságyon – a szerk.). Szóval nem volt jó kezdés, amiben valószínűleg benne volt az 55 ezred” – mondta utólag Russell.

    Pérez és egy gyerekeknek nem való tett segítette „csodához” Verstappent az időmérőn

  • Elmebeteg tempó – hányás aligha lesz, de így is döbbeneteset gyorsult az F1 Katarban

    Elmebeteg tempó – hányás aligha lesz, de így is döbbeneteset gyorsult az F1 Katarban

    A pilóták már tavaly sem bírták – volt, aki inkább ki is állt – fizikálisan a Katari Nagydíjat, az idén ugyanakkor jóval gyorsabban mennek körbe a luszaíli pályán. Ezzel együtt várhatóan most nem lesz problémájuk.

    A tavalyi Katari Nagydíj úgy vonult be a történelembe, mint a modernkori Forma–1 fizikálisan egyik legmegterhelőbb versenye. Noha az idén nem kell ilyesmire számítani, mivel a futam október elejéről átkerült november végére – azaz jó 20 fokkal hűvösebb van –, illetve a Pirelli is módosított a gumijain, ezért tavallyal ellentétben az idén kell majd menedzselnie az abroncsokat a pilótáknak, és nem rövid, a 2000-es évek eleji F1-et idéző sprintekből fog majd állni a verseny, azért a tempó most is óriási, sőt!

    Az autók továbbra is eszeveszett tempóra képesek a szinte kizárólag gyors és középgyors kanyarból álló luszaili pályán, ami olyannyira így van, hogy jelentősen gyorsabbak, mint tavaly. A sprintidőmérőt 2023-ban Oscar Piastri 1:24.454-es idővel nyerte, az idén Lando Norris azonban 1:21.012-t ment, ami döbbenetesen nagy, 3,4 másodperces gyorsulást jelent. Ennek nagy része ráadásul a kanyarokban jött össze, a már tavaly is ultragyors kanyartempó tehát még nagyobb lett, még komolyabb fizikai kihívás elé állítva a pilótákat.

    Sisakba hányó, mentőhöz tántorgó versenyzők – ájulásközeli állapotok a katari „sütőben”

    „Annyira gyors ez a kör, hogy úgy érzem, ez a szezon leggyorsabb pályája. Az utolsó szektorban csak túlélünk az autóban” – mondta Norris, később hozzátéve, hogy „Én is szenvedek, de néhány másik autó közel áll ahhoz, hogy az utolsó szektor legtöbb kanyarjában padlógázon menjen, ami elég szép teljesítmény. Úgyhogy gyorsnak érződik, és amikor annak érezzük, akkor nagyon gyorsnak kell lennie.”

    Különösen a tripla jobbos szekció során, azaz a 12-es, 13-as és 14-es kanyarokban kell kitartania a pilótáknak, miközben ez a tempó már az autókat is összezavarhatja. Ez történt George Russell-lel az utolsó Q3-as körében. „Ez az egyik legjobb pálya, amikor felveszed a ritmust, annyira gyors. Az utolsó körömben mentem át először padlógázon a gyors szakaszon, ami kissé összezavarta a motort. Nem tudom, hogy mennyit veszítettem, de a [14-es] kanyar kijáratán elkezdett nagy mértékben visszatölteni az energia-visszanyerő rendszer, mert padlógázon mentem át a kanyaron. Kissé idegesítő volt, hogy sikerült padlógázon átmennem, erre rengeteg tempót veszítettem a kijáraton.”

    A részletekbe Russell nem ment bele, de minden bizonnyal az történt, hogy a W15-os nem tudta pontosan, hogy a pálya melyik részén jár, mivel addig azon a szakaszon Russell elemelte a gázt.

    Képernyőn át is nagyon gyorsak a 13-as/14-es kanyarban:

    Katar levegője és aszfaltja is segített

    Mivel a pálya vonalvezetése és a kanyarok kialakítása sem változott tavaly óta (mindössze több helyen kavicságyat helyeztek el a pályaszélesítés megakadályozására, illetve laposabbá tettek több kerékvetőt), nem ebben kell keresni a gyorsulás okát. Hanem több másik tényező együttesen eredményezte a több mint 3 másodperces javulást. Az egyik a pálya tavalyi verseny előtt lefektetett új aszfaltja, amely egy év alatt tapadósabbá vált, a másik pedig a már említett alacsonyabb hőmérséklet, ami a hűvösebb, így sűrűbb levegő révén a motoroknak és az autók aerodinamikájának is jót tesz.

    „Nagyon lenyűgöző volt, de részben számítottunk is erre. 1:21.7-es köridőt szimuláltunk, úgyhogy nem voltunk messze, de végül ennél is gyorsabbak voltak – idézi az Autosport Simone Berrát, a Pirelli főmérnökét. – Valószínűleg ez részben a pálya állapotának tudható be, ami sokkal jobb tavalyhoz képest, ezért a tapadási szint sokkal magasabb. Emellett most itt van az F2 és az F1 Academy mezőnye, illetve Porschék is köröznek, ami nyilván segít a felgumizásban. Aztán ott van a tavalyinál sokkal, 20 fokkal alacsonyabb hőmérséklet, aminek nagy-nagy hatása van.”

    Emellett említhetjük még a szelet is, ami erősségét és irányát tekintve is kedvezőbb, mint egy évvel ezelőtt, ettől a pilótáknak könnyebb vezetni, hiszen a kanyarokban nem teszik annyira idegessé az autókat a széllökések. És persze nem szabad elfelejteni, hogy a Forma–1-ben egy évnyi fejlesztéssel szintén jelentős gyorsulást lehet elérni, ezt Berra átlagban több mint fél másodpercre taksálja. „Ennek az eltelt egy évnek is van hatása. Általában 7-8 tizedes gyorsulást tapasztalunk, úgyhogy ha minden tényezőt összeadunk, kijön ez a nagyon gyors köridő.”

    A javulás jelentős részét pedig a kanyarokban láthatjuk, a Russell által az utolsó körében padlógázon teljesített 14-es kanyarban például Norris az idén 20-25 km/órával nagyobb tempóval ment át, mint Piastri a tavalyi sprintpole-t érő köre alatt. Az észvesztő tempó pedig csak tovább fog nőni a magyar idő szerint szombat este 7 órakor kezdődő időmérőn, hiszen a pálya állapota folyamatosan javul a hétvége előrehaladtával.

    Tanácskoztak az F1-es pilóták: szabályos lesz a leszorítás, de a pályák a hibásak

  • Így buktatta le Russell a reggelig tivornyázó Verstappent

    Így buktatta le Russell a reggelig tivornyázó Verstappent

    Bár sűrű volt a versenyzők menetrendje a Las Vegasból Katarba történő utazással, Max Verstappen így is szakított időt egy görbe estére, miután a múlt hétvégén bebiztosította negyedik világbajnoki címét.

    George Russell nyerte a Las Vegas-i Nagydíjat, de ő és csapata nem tartottak akkora ünneplést a verseny után, mint az 5. helyen célba érő Verstappen, aki ezzel behozhatatlan pontelőnyre tett szert az egyéni bajnokságban, és zsinórban negyedik évben lett az F1 legjobbja. Russellt Katarban arról kérdezték, tapasztalt-e valamit a Verstappen-féle buliból, miután ugyanabban a hotelben tartózkodtak az elmúlt hétvégén.

    „Szerintem ő nem vett észre, de én láttam őt reggel 9-kor a bárban, amikor indultam a reptérre. Nem látott engem, mert már bóbiskolt” – fogalmazott Russell a Canal+ kérdésére.

    Verstappen, aki szintén az interjúzónában tartózkodott ekkor, és hallotta a beszélgetést, közbevágott: „Nagyon szomjas voltam. És valahol már délután 5 óra volt” – próbálta kimagyarázni a korai italozást. Tegyük hozzá, nem egész éjszakás mulatozásba kell őt beleképzelni, hiszen az esti futam helyi idő szerint szombaton éjfél előtt ért csak véget, ezt követően pedig pár órát még a pályán tartózkodott, teljesítve kötelezettségeit a média és a csapata felé.

    Max Verstappen, Red Bull, Las Vegas
    Már a pályán megkezdődött az ünneplés / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Russell azonban továbbra sem húzta ki fullánkját kollégája bőréből, és Verstappen kvalitásait kezdte sorolni, egy csipetnyi iróniával: „Profi autóversenyző, profi FIFA-játékos, profi padeljátékos és piás. Számos területen tehetséges!”

    Mint apja, Jos Verstappen elbeszéléséből megtudhattuk, az új bajnok nem maradt már sokat a pult mögött Russell távozása után, hiszen neki is érdekében állt gyorsan repülőre szállni, hogy 11 órányi időeltolódásra szoktassa át a szervezetét a katari hétvége előtt – de közben azért beiktatott egy rövid megállót Amsterdamban, hogy felvegye anyját és testvérét.

    Horner örül, hogy Verstappen nem játszotta el a másnaposokat

    A Katari Nagydíj sprintidőmérője után Christian Hornert is kérdezték Verstappen vegasi ünnepléséről, mire a Red Bull csapatfőnöke a Másnaposok című filmmel példálózott, mondván azt hitte, a hollandnak is nyoma veszik majd a vegasi éjszakában, de szerencsére ez nem történt meg, és tigrissel sem kellett találkoznia a hotelban.

    „Vegasban vb-címet nyerni jó és rossz is egyben. Félig arra számítottam, hogy eltűnik, mint egy bizonyos filmben, de aztán időben megjelent itt, Katarban – mondta Horner a Sky Sports-nak. – Jogosan ünnepelt a csapatból néhány sráccal és hölggyel, míg mi, többiek a repülőn ültünk vissza Európába, vagy rögtön ide. Mi az év végére tartogatjuk az ünneplést mindenkivel közösen. A hazaúton ittam egy pohár bort 40 ezer láb magasan, majd másnap reggel már az irodában voltam. Nem jelent meg egyetlen tigris sem, és Mike Tyson is boldognak tűnik, szóval minden jó.”

    Még Verstappen nagymamájának is kijutott a vb-harc szenvedéseiből