Címke: George Russell

  • Russell: Nem hagyom, hogy Verstappen ócsároljon

    Russell: Nem hagyom, hogy Verstappen ócsároljon

    Nem biztos, hogy George Russell és Max Verstappen tavaly év vége óta tartó nyilatkozatháborúja véget ér, és a Mercedes versenyzője újfent jelezte, hogy nem menekül el a konfliktus elől.

    A katari időmérő eseményei után mindkét pilóta kölcsönösen sértegette a másikat, majd a versenyzők közös vacsoráján is furcsa jelenetek zajlottak le közöttük a szezonzárón, úgyhogy sejthető, hogy ez a nézeteltérés nem fog csak úgy megszűnni, bárki bármit állítson. Russell mindenesetre közölte: nem hagyja, hogy Verstappen rátelepedjen és ezzel előnyhöz jusson.

    „Nem fogom hagyni, hogy ócsároljon. Úgy tűnik, az emberek mindig meghátrálnak tőle, és innentől én is így állok hozzá. Nem azért vagyok itt, hogy a legjobb haverok legyünk egy világbajnokkal. Győzni jöttem, és neki is ilyen a mentalitása. Sosem féltem Max ellen versenyezni, mindig megküzdöttem vele” – jelentette ki a BBC-nek.

    Külön érdekes helyzetet teremt, hogy Verstappenre ráhajtott a Mercedes, s noha 2025-re nem tudták leigazolni, simán benne van a pakliban, hogy később újra megpróbálják, így Russell vagy az újonc, de nagy tehetségnek kikiáltott Andrea Kimi Antonelli helye veszélybe kerülhet.

    „Nem gondolom, hogy nyomás lenne rajtam. Folytatnom kell, amit eddig csináltam, az egész karrierem során. Emiatt semmi sem változik – mondta Russell erről. – Még csak nem is gondolok erre, magamra figyelek. Ilyen egyszerű. Ha jól teljesítek, minden adott lesz. A legjobbak ellen akarok harcolni, és nem kételkedem a képességeimben.”

    Amit a Verstappeneknek szabad, azt másoknak nem – kifakadt a kirúgott felügyelő

  • Russell imádta, Norris átalakítaná, Verstappen megsüketült – mi lesz a közös F1-es bemutató jövője?

    Russell imádta, Norris átalakítaná, Verstappen megsüketült – mi lesz a közös F1-es bemutató jövője?

    Eltérő az F1-es versenyzők véleménye a szezon előtti közös festésbemutató esemény sikerét és szükségességét illetően. Van, aki örülne, ha ez lett volna az utolsó ilyen, más szerint néhány évente elég lenne megrendezni, megint más pedig örömmel állandósítaná a showműsort. És van Max Verstappen.

    Február 18-án a londoni O2 Arenában, közönség előtt rendezték a Forma–1 első közös festésbemutató eseményét, amelyen mind a tíz csapat vezetője és versenyzői felvonultak a színpadon, és hét-hét perces blokkokban mutathatták be magukat, az autójuk idei színeit, és válaszolhattak néhány nem túl mélyre hatoló kérdésre.

    Noha az F1-nél olyat sohasem mondtak, hogy ez a közös bemutató egyszeri alkalom lett volna, azt viszont rendszeresen ismételgették, hogy az 1950-ben elstartolt világbajnoki sorozat 75. évfordulóját ünneplik meg ilyen módon. Bár jövőre már nem lesz ilyen kerek évforduló, többen is azt sejtik, hogy az együttes felvonuló állandó programmá válik mostantól, ellopva a rivaldafényt a hagyományosan külön-külön, önmaguk által választott helyszínen és időpontban bemutatkozó istállók elől.

    „Jó lenne, ha ez egyszeri alkalom lett volna, de azt gyanítom, hogy velünk marad – fogalmazta meg aggodalmait Alexander Albon, a Williams versenyzője. – Azt gondolnám, hogy általánosságban pozitív volt a fogadtatása. Nekünk, versenyzőknek újszerű közeget jelentett. Az esemény szerintem teljesítette azt, ami miatt létrehozták.”

    Lando Norris szerint elég lenne, ha csak néhány évente ismételnék meg az eseményt. Szerinte a csapatoknak sem volt ideális, hogy egy ilyen kapkodós bemutatóra vették rá őket.

    „Úgy gondolom, minden csapat szeretett volna egy kicsit önállóbb lenni, több időt szánni az autó ismertetésére ahelyett, hogy hét percre fölmegyünk a színpadra, ahol csak annyit mondunk, hogy »sziasztok« és »viszlát«. Ha megint lesz ilyen, szerintem változtathatnának a menetrenden, és több teret engedhetnének a versenyzőknek és a csapatvezetőnek” – fogalmazott a McLaren pilótája.

    Többek között Verstappent is kipfújolták az F1-es show-n, az FIA válaszra készül

    A legpozitívabb véleményt a bahreini teszt során erről megnyilatkozó pilóták közül a versenyzők érdekvédelmi szervének egyik igazgatója, George Russell fogalmazta meg – ő egyáltalán nem bánná az ismétlést.

    „Szerintem nagyon jót tett ez a sporttal. Jelenleg úgy tűnik, hogy minden, amit az F1 csinál, csak növeli a sport értékét. Én nagyon élveztem, jó munkát végeztek, és szívesen látnám újra az eseményt jövőre, vagy amikor legközelebb megrendezik.”

    A közös bemutató legnagyobb szkeptikusa a mezőnyből alighanem Verstappen, aki már hónapokkal előre kifejezte ellenérzéseit az efféle fényűzéssel kapcsolatban, ráadásul a Red Bullnak végül nem is lehetett nagy öröme az O2 Arenában, hiszen a nézők egy része pfújolással fogadta a színpadra lépő Christian Hornert és a versenyzőket.

    „Volt pfújolás? Lehet, hogy süket vagyok” – reagált élcelődve a felvetésre Verstappen. Sajtóértesülések szerint a Red Bullnak az ellenséges fogadtatás után nem fűlik a foga ahhoz, hogy legközelebb is részt vegyen egy ilyen eseményen, amennyiben ismét az Egyesült Királyságban rendezik, és hasonló bojkott lehetőségét lebegtette be nemrég fia kapcsán Jos Verstappen is. A négyszeres világbajnokot ennek realitásáról is megkérdezték. „Nem ér annyit az időm, hogy erről beszéljek” – hessegette el a közös bemutatóval kapcsolatos további kérdéseket a holland, megnyugvást lelve abban a tudatban, hogy közel egy évig biztosan nem kell újra ezen gondolkodnia.

    Verstappen apja figyelmeztette a Red Bullt – ez kell ahhoz, hogy megtartsák Maxot?

  • A Mercedes az autó minden látható szegletét áttervezte, hogy bajnoki címhez juttassa Russellt

    A Mercedes az autó minden látható szegletét áttervezte, hogy bajnoki címhez juttassa Russellt

    Bár régen látott mélységet élt meg tavaly a bajnokságban, a tél folyamán pedig meghatározó versenyzőjét is elveszítette, a Mercedes nem védekező hozzáállással készül a 2025-ös szezonra, Toto Wolff a bajnoki cím lehetőségéről is beszélt a csapat autóbemutatójának napján.

    2024-ben ugyan szerzett négy győzelmet a Mercedes, ami jelentős javulás jelentett a megelőző két szezonhoz képest, ám a kevésbé kiegyensúlyozott teljesítménye miatt csak a 4. helyen zárt a konstruktőri bajnokságban – ilyen viszonylagos mélységben pedig 2012-ben vagyis Wolff és Lewis Hamilton érkezése előtt járt a csapat utoljára.

    A tél folyamán Hamilton a Ferrarihoz távozott, ülését pedig az újonc Andrea Kimi Antonelli kapta meg, míg a vezetőszerepet a pilóták között George Russell vette magához. A Mercedes így idén először két olyan versenyzővel készül a szezonra, akik egyaránt saját akadémiájának neveltjei.

    „George bizonyította, hogy a mezőny legjobb versenyzői közé tartozik, és képes lenne harcolni az egyéni bajnoki címért, ha megadjuk számára az ehhez szükséges autót. Az idősebb versenyzőként irányt fog mutatni a csapatnak, emellett pedig segíti Kimit is a fejlődésben” – fogalmazott Wolff, miután a Mercedes közzétette az első fotókat a 2025-ös kihívójáról, a W16-ról.

    Bemutatták a legelső olyan F1-es Mercedest, amit nem világbajnok vezet

    „Rendkívül kiegyenlített szezon áll előttünk. Már tavaly sem lehetett előrejelezni, hogy ki nyeri majd a következő versenyt, és arra számítok, hogy ez az év még szorosabb lesz. A legjobbunkat kell nyújtanunk ahhoz, hogy harcba szállhassunk a bajnoki címekért.”

    Arról, hogy a csapat az autó mely területein dolgozott a legtöbbet, James Allison technikai igazgató beszélt a Mercedes weboldalán.

    „A szabályrendszer ezen szakaszában az autók teljesítménye egyre közelebb kerül egymáshoz, és van rá esély, hogy még annál is több csapat álljon fel a dobogó legfelső fokára, mint tavaly.”

    „A fő hangsúlyt arra fektettük, hogy orvosoljuk a W15 olyan problémáit, mint a lassú kanyarokban való alulkormányzottság, illetve a gumihőmérséklettől való túlságos függés, ami miatt akár egyik edzésről a másikra is teljesen máshogyan viselkedett az autó” – mutatott rá Allison.

    „Ez ahhoz vezetett, hogy az autó szinte minden látható aerodinamikai felületét megváltoztattuk, új első felfüggesztéssel álltunk elő, és további módosítások találhatók a borítás alatt is, azzal a céllal, hogy az előd néhány jelentősebb karakterhibáit is kijavítsuk. Elégedettek vagyunk a tél folyamán tett előrelépéssel, és izgatottan várjuk, hogy kiderüljön, mire lesz ez elég a többiekkel szemben.”

    Russell, akinek neve mellett három Forma-1-es futamgyőzelem áll, és a Mercedesszel töltött három szezonja közül a 2022-es év végi negyedik hely az eddigi legjobbja, főnökével ellentétben nem beszél saját bajnoki esélyeiről, ugyanakkor hisz abban, hogy teljesítményében újabb szintlépést láthatunk majd idén.

    „Úgy érzem, a tavalyi volt az eddigi legjobb évem az F1-ben. A most kezdődő már a hetedik szezonom lesz a sportban, és a negyedik a Mercedes gyári versenyzőjeként, s továbbra is azon dolgozok, hogy évről évre egyre jobb legyek. Csapatként rendkívül motivál minket, hogy javuljunk a tavalyi eredményünkhöz képest” – fogalmazott a 27 éves Russell.

    Az Aston Martin is a Ferrariéhoz hasonló löketre számít, amikor megérkezik a maga Hamiltonja

  • Russell szerint jót tehet a Mercedesnek, hogy már nincs velük Hamilton

    Russell szerint jót tehet a Mercedesnek, hogy már nincs velük Hamilton

    A Mercedesszel negyedik szezonját megkezdő George Russell azt mondja, nemcsak Lewis Hamilton, hanem ő maga és a csapat is új kezdetként foghatja fel az idei évet, miután a hétszeres bajnok a Ferrarihoz igazolt.

    Russell 2022-ben kapta meg a versenyzői ülést a csapatnál, amellyel a megelőző kilenc szezon alatt Hamilton hat világbajnoki címet szerzett. A fiatal brit jövevénynek együtt töltött három idényük során kétszer is sikerült legyőznie minden idők legsikeresebb pilótáját a pontversenyben, ám a Mercedes már messze volt korábbi domináns formájától, Russell összesen három futamgyőzelmet szerzett ez idő alatt.

    Hamilton azzal magyarázta a Ferrarihoz való távozást (régi álmának beteljesítése mellett), hogy úgy érezte, változatosságra volt szüksége, Russell szerint azonban ez a Mercedest is segítheti abban, hogy túllépjen a technikai félrenyúlásokat is hozó nehéz időszakon.

    „Amikor a Mercedeshez csatlakoztam, nagy tisztelettel tekintettem Lewis és a csapat kapcsolatára, és mindazon sikerekre, amiket közösen elértek. Nem éreztem, hogy háttérbe lettem volna szorítva, de nem is akartam túlságosan kiterjeszteni a befolyásom, mert az szerintem nem lett volna korrekt magatartás” – nyilatkozta Russell az Autosport magazinnak.

    „Ma már nincs is szükségem arra, hogy kiterjesszem a befolyásom, ez ugyanis természetes folyamat most, az új korszakunk kezdetén. Felismertük, hogy amit az elmúlt három év során csináltunk, az nem működött, így ez az év új kezdet mindhármunk számára, a csapatnak is, nekem is és Lewisnak is. Ez új motivációkat, új kihívásokat hoz.”

    Verstappen rajongói próbálják kikezdeni Russellt, de őt az se izgatja, ha szépet írnak róla

    Russell idén először már a rangidős versenyző lesz a csapatban, hiszen egy újonc, a mindössze 18 éves Andrea Kimi Antonelli kapta meg a nagy lehetőséget Hamilton helyén.

    „Kimi érkezése talán mindannyiunk számára megváltoztatja kicsit a dinamikát, ez pedig pozitív érzeteket kelthet mindenkiben. Számomra ez a megfelelő pillanatban történik: még mindig csak 26 éves vagyok, rengeteg időm van hátra. Úgy érzem, hogy még nem értem el a teljesítőképességem csúcsát, versenyzőként folyamatosan fejlődök, érzem magamon, ahogy minden évben egyre jobb leszek, és ez izgatottsággal tölt el.”

    „Tudom, hogy el fog jönni az én időm. Akár idén, akár jövőre következik be, semmi kétségem afelől, hogy el fog jönni, és minden nap keményen dolgozok, hogy felkészült legyek, amikor végre elérkezik.”

    Russell tavaly a 6., a Mercedes pedig a 4. helyen zárta a bajnokságot – a csapat 2012 óta nem végzett ilyen rossz pozícióban az év végén.

    Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

  • Verstappen rajongói próbálják kikezdeni Russellt, de őt az se izgatja, ha szépet írnak róla

    Verstappen rajongói próbálják kikezdeni Russellt, de őt az se izgatja, ha szépet írnak róla

    Legújabb példaként George Russell beszélt a közösségi média mérgező világáról, miután neki is kijutott a szidalmakból a Max Verstappennel folytatott tavaly év végi vitájuk után. A brit most kifejtette, valójában miért lett tele a hócipője a világbajnokkal.

    A holland és a brit versenyző vitája a Katari Nagydíjon kezdődött, ahol Russell azt sérelmezte, hogy Verstappen váratlan lassítással veszélyeztette őt egy lassú köre során. Érzéseit a felügyelők előtt, a Red Bull pilótájának jelenlétében is elmondta, aki erre előbb gúnyos hangvételben reagált, majd rajt utáni ütközést helyezett kilátásba: kettőjük között pillanatok alatt mérgesedett el a viszony.

    Verstappen kiborult az őt betámadó Russellre: „Remélem, elégedettek vagytok az FIA-s haverjaiddal”

    A Mercedes pilótája most az Autosportnak nyilatkozva beszélt arról, a szezon során Verstappen beszólásait és a pályán mutatott vitatott manővereit látva telt be nála a pohár a szezon végére.

    „Eléggé frusztrált, amit az élmezőnyben láttam tavaly. Amilyen agresszívan Max vezetett és fölényeskedett másokkal szemben, azzal senki nem tudott szembeszállni. Egyedül Lewis volt rá képes 2021-ben, ami egy remek szezonná is vált végül. Tavaly azonban frusztráló volt látni, ami történik, hiszen szintén remek harcnak kellett volna kialakulnia a címért. De nem így történt, és végül a Katarban tett megjegyzése átbillentett engem egy bizonyos ponton. Egyszerűen minden felgyülemlett bennem: ahogyan a pályán viselkedett és ahogyan azon kívül beszélt, az elfogadhatatlan volt, és muszáj volt tenni valamit” – fogalmazott a brit.

    A Motorsport értesülése szerint Russellben a téli szünet során sem csillapodtak az indulatok, és nem tervezi elásni a csatabárdot Verstappennel, sőt:

    Újabb balhék jöhetnek – Russell folytatni tervezi Verstappen kritizálását

    A közösségi média kellemetlen hatása, hogy annak segítségével már az egyszeri nézők is a történések részeseinek érezhetik magukat, s névtelenség mögé bújva pillanatok alatt kéretlen kritikákat, támadásokat intézhetnek sportolók, vagy bármilyen közismert ember felé. A Verstappennel való összeveszése után pedig Russellt is megtalálták az ilyenek – noha még kiépített ellenük egy védekezőmechanizmust.

    „Igen, kaptam belőle – ismerte el. – Én magam nem láttam őket, de tudom, hogy elég sok kritika ért. A stábom tagjai mondták, hogy kaptak e-maileket holland rajongóktól. De szerintem ez része a sportnak és az életnek, nem igaz? El kell fogadnunk, hogy ez így megy. Dönthetünk úgy is, hogy elolvassuk ezeket az üzeneteket, és hagyjuk, hogy érzelmileg hatással legyenek ránk – mert még ha nevetünk is rajtuk, akkor is hatással vannak ránk.”

    „Valószínűleg a pozitív üzenetek sem tesznek gyorsabbá, és sokkal több negatív érkezik, mint pozitív, ezért én azt a hozzáállást választottam, hogy elkerülöm mindegyiket.”

    Hogy a világhírűvé válás mekkora mentális terhet jelent, arról Russell akkor is beszélt, amikor a szezon végén az idén érkező F1-es újoncoknak, köztük saját csapattársának, Andrea Kimi Antonellinek adott tanácsot ahhoz, hogyan készüljenek a feladatra.

    „A vezetés alighanem a legkönnyebb része a munkának. A neheze minden más, ami ezzel jár. A Forma-2 és a Forma-1 közötti egyik nagy ugrást az jelenti, hogy itt sokkal nagyobb figyelem hárul ránk.”

    Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

  • Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

    Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

    George Russell tisztában van vele, hogy újonc csapattársa, Andrea Kimi Antonelli már első évében megkergetheti őt a pénzéért.

    Miközben Lewis Hamilton távozásával megnyílt előtte az esély, hogy a Mercedes vezérévé váljon, George Russell számára bőven van kockázat is abban, hogy a hétszeres világbajnok elment, a helyét pedig a következő Max Verstappennek tartott 18 éves szupertehetség, Andrea Kimi Antonelli veszi át. Hiszen innentől kezdve Russelltől az egyetlen elfogadható eredmény az, ha – legalábbis az első évben mindenképp – magabiztosan legyőzi a csapattársát.

    Erre nyilván meg is van az esélye, hiszen ő sem tartozik éppen a lassú versenyzők közé, és 2019 óta a mezőny tagja, azaz az idei lesz a hetedik szezonja. Ám eközben nem szabad lebecsülnie Antonellit sem, hiszen pont az elődje, Lewis Hamilton bizonyította be 2007-ben, hogy – jóllehet, jelentősen nagyobb tapasztalattal, mint az olasz –, újoncként is lehet valaki annyira erős, hogy rögtön felvegye a kesztyűt egy kétszeres világbajnokkal.

    Hamilton elment, a Mercedes öltözéke pedig csíkos lett (képgaléria)

    „Úgy gondolom, egyértelműen meg fog dolgoztatni, efelől kétségem sincs – nyilatkozta Russell a sport.de-nek. – Amikor visszagondolok arra, milyen voltam 18 évesen, nem érzem magam gyorsabbnak most. Tapasztaltabb vagyok, tudom, hogy miként birkózzak meg az F1 nyomásával és mindennel, ami azzal jár, hogy egy 2000 emberből álló csapattal dolgozom. De ami a sebességet illeti, az vagy megvan neked, vagy nincs. Szerintem neki megvan, úgyhogy nagyon fogom tisztelni.”

    Persze egy dolog a másik sebességének tisztelete, és egy másik, hogy amikor majd ugyanazért a pozícióért harcolnak, miként fognak viselkedni egymással. Russell egyelőre mindenesetre arra törekszik, hogy közösen vigyék előre a Mercedest, miközben tisztában van vele, hogy Antonelli mindent megtesz majd, hogy legyőzze őt. „Jól fogunk együtt dolgozni csapatként, és izgatott vagyok attól, hogy mit érhet el. De soha nem lehetsz naív, különösen, amikor jönnek a fiatalok, mert emlékszem arra, amikor én voltam ennyi idős, és rengeteg volt bennem a tűz.”

    Újabb balhék jöhetnek – Russell folytatni tervezi Verstappen kritizálását

  • Hamilton elment, a Mercedes öltözéke pedig csíkos lett (képgaléria)

    Hamilton elment, a Mercedes öltözéke pedig csíkos lett (képgaléria)

    A Mercedes bemutatta első közös kollekcióját az Adidasszal.

    Lewis Hamilton távozásával az évek óta a Mercedes pilótáit és csapattagjait öltöztető, a hétszeres világbajnok által a csapathoz vitt Tommy Hilfiger, valamint a Puma is elhagyta a brackley-i istállót, a helyére pedig érkezett az Adidas, amely első alkalommal fog F1-es csapatnak ruházati termékeket gyártani. A mérnököknél a kényelem, a szerelőknél a tartósság lesz a legfontosabb, míg a pilóták overalljainál bevetik az Adidas’ AaroReadyY technológiát, amely a könnyített anyagokkal a versenyzők hűtésére fókuszál. 

    „Ez egy úttörő partnerség – jelentette ki Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az Adidas központjában tartott bemutatón. – Az Adidas kulturálisan annyira releváns és az utóbbi években megelőzte a versenytársait. Olyan brand, amely mindig az élen jár, világklasszis sportolókkal dolgozik az innováció és a határok feszegetésének érdekében. Ennélfogva nagyon különleges az Adidas-család részének lenni; izgatottak vagyunk az előttünk álló utazás miatt, és hogy új utat törünk a motorsportban.”

    Az osztrák üzletember elárulta azt is, miként reagált Lewis Hamilton, amikor még tavaly megtudta, hogy a távozása után érkezik az Adidas. „Lewis azt mondta, hogy ez alighanem a legnagyobb kulturális relevanciával bíró sportmárka, és sírva nevetett szerintem, tudva, hogy az Adidas lesz a partnerünk.”

    Galéria a Mercedes–Adidas kollekcióról:

    „Ez volt a helyes lépés mindkettőnknek – folytatta Wolff az Adidas és a Mercedes összeállására utalva. – Szerintem amikor láttuk Lewis első megjelenését a Ferrarinál, a képet Enzo Ferrari háza előtt, az ikonikus lett. Lewis-zal és az ő stílusérzékével, és ezt meg is mondtam neki. Ugyanakkor mi más útra léptünk, próbálva újra feltalálni magunkat egy fiatal pilótával George mellett, akiről nem beszélünk eleget. Van egy rangidős, kiteljesedett versenyzőnk, aki futamokat nyert, illetve a feltörekvő új srác. Szerintem ez mindkettőnk számára felfrissülés volt.”

    A csapatfőnök Hamiltonnal kapcsolatban még elmondta, úgy véli, a hétszeres világbajnok távozásával sem lesz gondjuk a szponzorok bevonzásával. „A sportban levő ikonikus márkák terén nem igazán lehet ennél jobb, ez egy kinyilatkoztatása a bizalomnak, amit ez a csapat élvez a jövőre nézve. Amikor a vezérigazgatóval arról beszéltem, hogy Lewis megy, Kimi pedig jön, azt mondta, hogy »Ez annyira izgalmas, váltsunk a következő generációra!« A csapatban is így érzünk. Erősek a rezgések a partnereinkkel, akik velünk vannak, és akik csatlakozni akarnak a csapathoz, úgyhogy nem vagyunk másnaposak [Hamilton távozásától].”

    Az Adidas a csapatruházat kinézetében nem hajtott végre valami nagy innovációt, és lényegében annyi történt, hogy mindenre is rátette a logóját és a márkát meghatározó három csíkot. Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes újoncának szavaiból azonban arra lehet következtetni, hogy lesz majd ennél különlegesebb kollekciójuk is. „Csodálatos volt itt lenni az Adidas főhadiszállásán, elképesztő ez az együttműködés, és nagyon izgatott vagyok, hogy az Adidas ruháit viselve kezdem el a Forma–1-es karrierem a Mercedesnél. Az első kollekció szuperklassz, és az év során még érkezik több is, amelyekről tudom, hogy a szurkolóink imádni fogják. Tudom, hogy remekül fogunk festeni a paddockban, miként a szurkolóink is a lelátókon és otthon. Örülök annak is, hogy olyan partnerrel dolgozhatok, amely igazán megérti a sportolói elmét. Soha nem felejtem el az első alkalmat, amikor viseltem az új ruházatot a csapattársaimmal.”

    A Hamilton távozásával a Mercedes vezérévé előlépő George Russell is üdvözölte, hogy kimondottan egy sportmárkával erősítettek. „A partnerségünk az Adidasszal elképesztően izgalmas, friss energiát ad nekünk, miközben új fejezetet nyitunk a csapatunk történetében. Mindannyian elképesztően kiváltságosnak érezzük magunkat, hogy egy ilyen nagyszerű márkával dolgozhatunk együtt. Az első kollekció nagyszerűen néz ki, és a teljesítményt szem előtt tartva tervezték. Ez nagyon fontos nekünk, versenyzőknek, és kulcsszerepet fog játszani abban, hogy segítsen minket mind a pályán, mint azon kívül.”

    Az új kollekciót ITT lehet megtekinteni.

    Wolff: Nem beszélek Hornerrel, nem lehet bízni a szavaiban

  • Újabb balhék jöhetnek – Russell folytatni tervezi Verstappen kritizálását

    Újabb balhék jöhetnek – Russell folytatni tervezi Verstappen kritizálását

    Sajtóhír szerint George Russell nem tágít, és ha már egyszer belekezdett Max Verstappen viselkedésének kritizálásába, akkor a jövőben sem fogja majd vissza magát.

    A tavalyi szezon végén meglehetősen váratlanul robbant ki botrány George Russell és Max Verstappen között azok után, hogy a négyszeres világbajnok a Katari Nagydíjon büntetést kapott, amiért a felügyelők szerint feltartotta a Mercedes pilótáját az időmérőn. Verstappen egyáltalán nem értett egyet a büntetéssel, a verseny után pedig kifejtette, mekkorát csalódott Russellben annak felügyelői meghallgatáson tanúsított viselkedése miatt.

    A brit pilóta ezt nem hagyta annyiban, és az abu-dzabi szezonzáró csütörtöki sajtónapján teljes erőből nekiment Verstappennek, ami annyit tett, hogy 15 percen át savazta a hollandot, mondván „most már évek óta zaklatja az embereket”, és „nem tud megbirkózni a nehézségekkel”, a Katarban elmondott szavait pedig „tiszteletlennek és szükségtelennek” találja. Verstappen erre aztán hazugnak és lúzernek nevezte őt.

    A balhéba amolyan epizódszereplőként Toto Wolff, a Mercedes, illetve Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is beszállt, de ennek inkább amolyan „tegyünk hozzá mi is valamit a show-hoz” szaga volt. Russell aztán a pilóták évzáró vacsoráján megmutatta, hogy tényleg sértve érzi magát, és nem volt hajlandó venni a poént és leülni Verstappen mellé, a Grand Prix-versenyzők érdekvédelmi szövetségének (GPDA) utolsó 2024-es ülésén azonban már Verstappen mellett guggolva pózolt.

    Az ominózus kép:

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by @grandprixdriversassociation

    A közös ügy – egységesnek maradni az FIA nevetséges káromkodásszabályával szemben – persze fontosabb, mint a személyes sértettség, mégis az lehetett a benyomásunk, hogy a vihar elült, és az egyébként eddig haveri viszonyt ápoló (Monacóban például rendszeresen padeleztek közös társaságban) két pilóta között szépen rendeződik minden. A jelek szerint azonban nem feltétlenül ez a helyzet, Alex Kalinauckas, a Motorsport újságírója ugyanis véleménycikkben foglalkozott azzal, hogy Russell az idén is tovább folytathatja a háborúskodást.

    Persze attól még, hogy valakinek ez a véleménye, nem feltétlenül fog megtörténni, de Kalinauckas cikkének van egy érdekes része: „Russell elszánt marad, hogy minden adódó lehetőségnél felszólaljon Verstappen ellen. Talán ahogy a szezon végi napsütést és hőséget felváltotta az európai felkészülési időszak hideg időjárása, kicsit megpuhult ennek az érzésnek az ereje, de a Motorsport.com úgy értesült, hogy az akarata továbbra is határozott.”

    Kalinauckas tehát nem csak a saját érzéseire vagy feltevéseire hagyatkozik, hanem valamilyen forrásból úgy tudja, Russell nem fog visszatérni oda, ahol a Katari Nagydíj előtt volt, és ha már egyszer elkezdte a hadjáratot Verstappen szerinte elfogadhatatlan viselkedése ellen, akkor többé nem fog szó nélkül elmenni a neki nem tetsző dolgok mellett.

    Idei első interjújában Russell rögtön elvett egy győzelmet Hamiltontól

    Hogy ebből mi lesz, azt nagyban befolyásolják majd az idei szezon erőviszonyai. Ha a Mercedes és a Red Bull is ütőképes autóval áll elő, aminek köszönhetően Russell és Verstappen a győzelmekért, netán a vb-címért is küzdhet, elszabadulhatnak az indulatok, és emlékezetes csörtéknek nézünk elébe. Ha viszont a Mercedes és/vagy Russell továbbra sem tud felnőni a várakozásokhoz, vagy esetleg a Mercedes jó lesz, a Red Bull pedig annyira visszaesik, hogy Verstappen nem lesz ott a vb-címért csatázók között, így vagy úgy az ugató, de nem harapó kutya esete történhet meg.

    Hogy Russell kemény fellépése mögött valójában milyen okok húzódnak, azt egyelőre nem tudhatjuk biztosan. Katar volt az utolsó csepp a pohárban, és pusztán egy mostanáig fokozódó belső feszültség kirobbanását láthattuk? Vagy ennél tudatosabb akcióról van szó? Hiszen nem nehéz belelátni a történtekbe azt sem, hogy Lewis Hamilton távozásával a hamarosan 27. életévét beöltő pilóta igyekszik tudatni a világgal, hogy most már ő a Mercedes vezére, és ő lesz az, aki minden fronton fel fogja venni a kesztyűt Verstappennel. Lehet ez tehát egyfajta pszichológiai hadviselés is Russell részéről, amivel üzent mind Verstappen, mind a Mercedes irányába?

    Akármi is az igazság, ha az idén azt a Russellt fogjuk látni, akit Abu-Dzabiban láttunk, azzal az F1 és a rajongók is csak nyerhetnek, hiszen ki ne látna szívesen a mai, többnyire barátkozós, együtt padelezős és nyaralós mezőnyben egy kis feszültséget.

    Őt nyomja a legnagyobb bizonyítási kényszer az F1 2025-ös idényében?

  • Őt nyomja a legnagyobb bizonyítási kényszer az F1 2025-ös idényében?

    Őt nyomja a legnagyobb bizonyítási kényszer az F1 2025-ös idényében?

    Az új F1-es szezonban is sokaknak kell bizonyítania abban a tudatban, hogy ha nem jól teljesítenek, megválhat tőlük a csapatuk. De van egy versenyző, akiről talán kevesebbet beszélünk ebből a szempontból, még ha az állása előzetesen nincs is veszélyben.

    Az újoncoknál általában számolhatunk némi türelemmel, miközben persze tudjuk, hogy egyikük torkára például máris rászorította a kést az Alpine, Franco Colapointo tartalékpilótának szerződtetése elég egyértelmű jelnek tűnik, hogy Jack Doohannek nem sok lövést adnak. A Red Bullnál adott esetben szokás szerint hamar beindulhatnak a kirúgásról szóló pletykák a két legfiatalabb tagnál (Liam Lawsonnak is ez lesz az első teljes idénye), a Williamsnél pedig az eddiginél új, erősebb csapattársat kapott az utóbbi időben azért keveset villantó Alexander Albon. Megnevezhetnénk a legnagyobb bizonyítási kényszerrel szembesülők jelöltjei között Lance Strollt is, amint az apja eladná az Aston Martint, de azért senkinek sem javasoljuk, hogy nagyobb összeget tegyen fel a kanadai szezon közbeni menesztésére.

    Aki ritkán kerül elő a 2025-ös teljesítménykényszerről szóló listákban, holott jobban belegondolva abszolút beleillik a sorba, az nem más, mint George Russell. Múlik az idő: néhány éve még a Williamsnél szívta magába a tudást, hogy aztán megkapja a nagy lehetőséget és a Mercedes autóját vezesse. Egyáltalán nem vallott szégyent, nyert három nagydíjat, és általában tartotta az iramot Lewis Hamiltonnal, sokszor gyorsabb is volt nála.

    A csapattárssal való közel azonos teljesítmény idéntől viszont már nem fér bele neki, hiszen az újonc Andrea Kimi Antonelli érkezett meg mellé, és most már az olasz az ügyeletes F1-es csodagyerek, nem a brit. Vagyis Russellnek illene jelentősen felülmúlnia őt.

    Idei első interjújában Russell rögtön elvett egy győzelmet Hamiltontól

    A kiváló eredményei ellenére a Mercedesnél három év alatt Russell összességében nem mutatott olyan szupersztár-erényeket, mint ami nagyon hamar nyilvánvalóvá vált Lewis Hamilton, Max Verstappen vagy Charles Leclerc esetében, és ha viszont Antonelli képes lesz erre, hosszabb távon biztos elgondolkodik a Mercedes, kire építse a jövőt. És persze már tudjuk, hogy Toto Wolff már puhatolózott Verstappennél, nem akarna-e hozzájuk szerződni, ami a következő évekre is téma maradhat.

    Russellt elsősorban a versenyszituációkban hozott rossz döntései, elkövetett hibái és az alulteljesítései miatt érheti kritika, amivel lerontja a jó időmérős szerepléseinek értékét. Márpedig aki vb-címet akar nyerni, nem számíthat arra, hogy ritkán kerül kerék a kerék elleni szituációba, és folyton tiszta pályán kell alkotnia. Intő jel volt az előző év végén, hogy Hamilton kétszer is brillírozott a mezőny végéről indulva, Las Vegasban megközelítette a pole-ból indulva nyerő Russellt, Abu-Dzabiban pedig meg is előzte a csapattársát (persze lehet, hogy a fiatalabb brit más ellen harcolva bizonyára jobban kitette volna a könyökét).

    Az F1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének egyik vezetőjeként tevékenykedő Russell ráadásul rossz pontokat szerzett a pilóták szezonzárós vacsoráján mutatott viselkedésével: a beszámolók szerint kinevettette magát, ahogy átbattyogott az asztal túloldalára a székével, miközben a többiek békítő szándékkal direkt neki hagyták szabadon a Max Verstappeni melletti egyik helyet.

    Russell különösen fontos évben kapta meg a vezérpilótát illető stafétabotot, mivel a visszajelzései a szimulátorban kulcsfontosságúak lesznek ahhoz, hogy a Mercedes erős autót fejlesszen ki a nagy szabályváltozást hozó 2026-os idényre. Ebben a szerepben is helyt kell állnia, és ha nem vigyáz, Antonelli elindíthatja a karrierjét a lejtőn.

    A felnőtté válás fontos lépcsőfokát tette meg az újonc, akivel a Mercedes rámozdul a Ferrari-rajongókra

  • Ritka Ferrari-titkok birtokába jutott a Mercedes – de a pucér hátsót, ami jár mellé, azt nem kérik

    Ritka Ferrari-titkok birtokába jutott a Mercedes – de a pucér hátsót, ami jár mellé, azt nem kérik

    George Russell izgatottan várja, hogy maga is meríthessen a Mercedeshez visszatérő Valtteri Bottas tudásából, akivel elmondása szerint már elásták a csatabárdot. Toto Wolff eközben felfedte, a visszatérő finn egy a tartalékpilóták számára szokatlan feladatkört is kapott.

    Bottasnak 2021 végén kellett távoznia a Mercedestől – ahol öt szezont lehúzott és tíz győzelmet szerzett –, éppen azért, hogy helyet csináljon a csapat fiatal pilótájának, Russellnek. A finn ekkor a Sauberhez ment, ahol három évet lehúzott, ám a svájci istálló ez idő alatt hanyatlóágra került, a rutinos pilóta tavaly pontszerzés nélkül zárta a szezont, majd búcsúzásul elismerte, hibás döntés volt őket választania.

    A Mercedes idénre újra lecsapott rá, ám ezúttal már csak tartalékpilótaként számítanak a segítségére Russell és Andrea Kimi Antonelli mögött. Bottas így most együtt kell működnie azzal a Russell-lel, akivel korábban látszólag igencsak feszült volt a viszonya, amikor a még a Williamsnél versenyző brit nem titkoltan az ő ülésére pályázott. Emlékezetes a 2021-es imolai csúnya balesetük, amit követően a Russell számonkérően odasétált a még az autójában ülő finnhez, majd lecsapta a sisakrostélyát.

    Russell azonban most úgy fogalmaz, ha voltak is köztük feszültségek a múltban, felnőtt emberekként a szőnyeg alá tudták söpörni azokat.

    „Hatalmas segítség lesz a tapasztalata. Nagyszerű, hogy velünk van valaki, aki óriási tudással rendelkezik a szimulátorból és a versenypályáról egyaránt, és kívül-belül ismeri a csapatot” – mondta Russell régi-új csapattársáról, akivel egyszer, a 2020-as Szahíri Nagydíjon, Lewis Hamilton betegsége alatt együtt is versenyeztek már a Mercedesnél.

    Idei első interjújában Russell rögtön elvett egy győzelmet Hamiltontól

    „Szintén kulcsfontosságú lehet számunkra az a tudása, amit az elmúlt évek során a Saubernél a Ferrari-motorról szerzett. Mindig szemmel kell tartanunk, hogy a többiek mit csinálnak, ő pedig a birtokában van ennek az ismeretnek.”

    „Évekkel ezelőtt úgy tartották, hogy nem valami jó közöttünk a viszony, de mindketten profik vagyunk, a kapcsolatunk pedig továbbfejlődött. Gyakran utazunk együtt, máskor pedig összefutunk a hotelben vagy az edzőteremben.”

    A Ferrari-motorokról egyébként Bottas elődjének, a tartalékpilótai posztról távozott Mick Schumachernek is voltak ismeretei, hiszen előzőleg két szezont az olaszok másik partnerénél, a Haasnál versenyzett.

    Ezúttal már Bottas lesz az, aki az esetlegesen kínálkozó lehetőséget várja majd arra, hogy visszatérhessen a rajtrácsra egy Mercedesszel, ám ebben a tekintetben kicsit önmaga ellen is kell dolgoznia, miután Toto Wolff a tartalékpilótai feladatok mellett azzal is megbízta, hogy képezze tovább a csapat újonc olasz versenyzőjét.

    „Valtteri feladata részben az lesz, hogy odafigyeljen Kimire. Egy kicsit a mentora legyen, tartsa szemmel, amit a pályán csinál. Kimi pedig magába fogja szívni a tudást Valtteritől és George-tól” – mondta a csapatfőnök.

    A versenyzésen kívül egy valamit még bizonyára hiányol majd Bottas a Saubertől – azt a szabadabb életmódot, ami korábbi főnökeit olyannyira nem zavarta, hogy abba még a saját meztelen feneke köré tematizált naptár kiadása is belefért.

    „Mi a Mercedes vagyunk, szóval a meztelen naptár többé nem jöhet szóba. De ha akarja, akkor a ronda frizuráját megtarthatja” – jelölte ki a határokat Wolff.

    Antonelli olyasmit vinne véghez a Mercedesszel, amit életében még senki