Címke: George Russell

  • Kubica szerint nem igaz, hogy a rajongói utálják Russellt

    Kubica szerint nem igaz, hogy a rajongói utálják Russellt

    Robert Kubica cáfolja csapattársa, George Russell azon állítását, hogy az ellene irányuló online gyűlölet a lengyel versenyzőtől eredeztethető.

    Bár a csapat idei egyetlen pontját Kubica szerezte, alapvetően Russell a dominánsabb a csapatnál. A lengyel Kubica-rajongók azonban rendkívül elfogultak, és komoly utálattal vannak a brit versenyző irányába, legfőképpen online.

    „Én csal láttam a cikkeket erről (Russell állításáról), és kissé meglepett, amit mondott.” – mondta Kubica a lengyel Super Expressnek.

    Kubica a lengyel Verva Street Racing nevű eseményen nyilatkozott, melyet szponzora, a PKN Orlen szervezett. Az eseményre Russell is hivatalos volt, de az utolsó pillanatban visszamondta, arra hivatkozva, hogy összeszedett valami vírust.

    „Én személy szerint azt tapasztaltam, mikor a színpadon voltam, hogy a lengyel rajongók ugyanúgy skandálták az ő nevét is, mint az enyémet.” – mondta Kubica. „Tényleg tárt karokkal várták őt.”

    „Nyilvánvaló, hogy George olvassa a bejegyzéseket a közösségi oldalakon, én viszont nem, így nincsenek is ilyen problémáim.”

    „Egy tucatnyi, vagy mennyi, év alatt megtanultam nem olvasni a véleményeket. Én végzem a dolgom, az embereknek pedig joguk van kifejezni a véleményüket. A Forma-1 pedig olyan összetett, hogy nem egyszerű megfelelően ítélkezni.”

  • Íme a csapatok gumiválasztása a hétvégi Belga Nagydíjra!

    Íme a csapatok gumiválasztása a hétvégi Belga Nagydíjra!

    A hétvégén a Belga Nagydíjjal tér vissza a Forma-1 négyhetes nyári szünetéről. Most elhoztuk a csapatok gumiválasztását a futamra.

    A három legkeményebb keverékből lehet választani, vagyis a C1, C2 és C3 jelzésű gumikról van szó. A legkeményebb, C1 abroncsokból csak George Russell kért kettőt, a többiek mind egyre szavaztak.

    A Mercedes az, amelyik még kilóg a sorból, Norris mellett a németek két pilótái az egyedüliek, akik 4 közepest kértek. Így nekik csak 8 lágy maradt, míg a többi élcsapat, és valamennyi középcsapat mind 9, vagy 10 szettnyi piros oldalfalú gumival vág neki a hétvégének.

  • Kubica bizonytalan a 2019 utáni F1-es jövőjében

    Kubica bizonytalan a 2019 utáni F1-es jövőjében

    Robert Kubica nem tudja, hogy 2019 után is van-e még jövője a Forma-1-ben. Nyolc évnyi kihagyást és egy sérült karral az elhivatott lengyel visszatért a rajtrácsra, de csak szenved az újonc csapattársa, George Russell mellett a Williamsben. Claire Williams elárulta, hogy elégedett a 23 éves versenyzőjével, még ha tök utolsó is általában. Még ha erős támogatója is van Kubicának a PKN Orlennel a háta mögött, többen is feltételezik, hogy neház lesz megtartania a versenyülését 2020-ra.

    A hétvégén Lengyelországban, a Verva Street Racing alatt már így nyilatkozott:

    „Nem tudom, hogy mit fogok csinálni 2020-ban. Még nincsenek részletek, bár vannak tervek, de nem minden múlik csak rajtam. Meglátjuk, hogy mi lesz. Minden évben ez a helyzet, türelmesnek kell maradni.”

  • Hacsak nem történik valami drámai, Russel egy darabig még a Williamsnél marad

    Hacsak nem történik valami drámai, Russel egy darabig még a Williamsnél marad

    George Russell szerint csak drámai, előre nem látott körülmények vezethetnek oda, hogy ne töltse le három éves szerződését a Williamsnél.

    Annak ellenére, hogy a Williams teljesen utolsó idén és szinte észre sem lehet venni a mezőnyben, Russell bizonyította tehetségét. Állítólag a Mercedes gondolkodott is azon, hogy leigazolja 2020-ra, de Claire Williams ellenezte ezt, mivel a fiatal versenyzőnek aktív szerződése van a Williams csapattal.

    Ráadásul – annak ellenére, hogy a csapat egyetlen pontját Robert Kubica szerezte – elmondható, hogy a brit versenyző gyorsan és könnyen fölé kerekedett csapattársának.

    Russell pedig maga is úgy látja, hogy egyelőre marad még a csapatnál.

    „A helyzet az, hogy ahogy Claire is mondta, hároméves szerződést írtam alá a Williamsszel.” – mondta a versenyző a Motorsport.comnak. „Szóval hacsak nem történik valami drámai, nem látok okot arra, hogy ne itt legyek az elkövetkező pár évben.”

    Mindemellett azonban biztonságot ad neki, hogy a Mercedes támogatását élvezi.

    „Tudom, hogy a Mercedes támogat engem mindaddig, míg teljesítek, és ez megnyugtat, mint versenyzőt, mert teljesen a saját dolgomra koncentrálhatok.”

    „Ha van az embernek egy rossz hétvégéje, ők nem fognak nekiesni, hogy mi a fene történt. Támogatnak és tanáccsal látnak el, hogy ne kerülj újra olyan helyzetbe.”

    „Igazán és őszintén hiszek magamban. Ha valamikor is lehetőségem lenne (a Mercedeshez igazolni), hülyeség lenne azt gondolni, hogy már az első versenyen legyőzhetem Lewist (Hamilton).”

    „Véleményem szerint ő a legjobb versenyző a mezőnyben. De érzem magamban a potenciált és az ember mindig tanul, minden egyes versenyen, minden évben.”

    „Ha eljön a lehetőségem, teljesen biztos vagyok benne, hogy két kézzel megragadom és a lehető leggyorsabban tanulok majd, hogy pár verseny után már igazán teljesíteni tudjak.”

  • 15% az esély arra, hogy Kubica marad a Williamsnél jövőre is

    15% az esély arra, hogy Kubica marad a Williamsnél jövőre is

    Csak 15% az esély arra, hogy jövőre is a Williams alkalmazottja lesz Robert Kubica, állítja a veterán F1-es újságíró Roger Benoit. A gyenge autóját nem figyelembe véve is elmondható, hogy a lengyel szenved a visszatérése óta, mert csak kétszer tudta legyőzni a csapattársát, George Russel-t. Amikor viszont igen, akkor az még pontot is ér,t hiszen Németországban tizedik lett az utoljára 2010-ben teljes szezont futott pilóta.

    Csalódást keltő teljesítménye azonban csak egy dolog Kubica 2020-as reményeivel kapcsolatban. Benoit ezt írta erről a svájci Blickben:

    „Nicholas Latifi az apja bőröndnyi pénzével várja azt, hogy beülhessen a helyére. Annak, hogy Kubica megtarthassa a versenyülését 2020-ban is, 15% az esélye.”

    Latifi nem csak pénzügyi lendületet adhat a Williamsnek, hanem eredményes is lehet, hiszen négy győzelmével jelenleg második a Formula 2-ben idén. Ráadásul annyira jól kezdte a szezonját az F2-ben, hogy egy ideig szóra jött, hogy a kanadai máris helyettesíthetné Kubicát még év vége előtt, de ezen spekulációk elültek.Ha mennie kellene a 35 éves pilótának a mezőnyből, akkor az derékba törné azon igyekezetét is, amellyel visszatért a királykategóriába a súlyos 2011-es rali balesetét követően.

  • Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

    Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

    George Russell úgy érzi, nagyon sokat segített neki az, hogy F1-es debütálása előtt, a Mercedes felfedezettjeként közelről figyelhette, miként készül fel egy-egy versenyre Lewis Hamilton

    Russell egyelőre az egyetlen versenyző a mezőnyben, akinek nincs még pontja 2019-ben, ebben azonban nagyban közrejátszik a Williams gyengesége is. A brit versenyző azonban még lelkes.

    „Élvezem a kihívást.” – mondta. „Nem csak a pályán való kihívást, hanem a pályán kívülit is, hogy a megfelelő irányba segítsem a csapatot, és ilyen módon vezető legyek.”

    „Mikor 700 ember van a gyárban és figyelik az ember minden egyes szavát, az nyomást helyez a versenyző vállára, biztosnak kell lennie abban, hogy a helyes információt adja át.”

    „Élvezem, hogy én lehetek ez a vezető ember, Roberttel (Kubica), és segíthetek a srácoknak fordítani a csapat helyzetén.”

    Ehhez Lewis Hamiltontól nézett el ezt-azt korábban.

    „Tudtam, hogy mire számíthatok, mikor a Forma-1-be jöttem.” – mondta. „Megtanultam az elmúlt két évben a Mercedesnél és figyeltem, hogy Lewis hogyan kezeli a csapatot és most magam kapcsán is ezt látom.”

    „Azt nem lehet, hogy az ember csak megjelenik pénteken és semmi erőfeszítést nem tesz a csapattal a pályán kívül. Ez az egész az átlátható kapcsolatról szól és arról, hogy biztosan mindenki szóról szóra értse azt, amit mondasz.”

  • Norris, Russell és Albon is lenyűgözte Verstappent

    Norris, Russell és Albon is lenyűgözte Verstappent

    Sokan úgy vélik, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc lesznek a Forma-1 új trónkövetelői, de a holland úgy véli, hogy ebbe a körbe tartozik Lando Norris, George Russell és Alex Albon is.

    A Red Bull versenyzője Max, és a Ferraris Leclerc már a junior szériákban egymásra találtak, és idén a Forma-1-ben is megmutatták a rajongóknak, hogy milyen fából faragták őket. Legemlékezetesebb az Osztrák illetve a Brit Nagydíj bemutatott párharcuk volt. Verstappen elismerte, hogy tetszik neki a nagyszerű küzdelme Leclerccel, de szerinte Norris, Russell éa Albon is beszállnak majd valamikor a bulijukba. A holland pilóta az Autosportnak nyilatkozott:

    „Keményen harcolunk egymással, és persze, már voltak kalandjaink a gokartos időkben is. Ezeket azonban kinőttük, és már mindketten a Forma-1ben vagyunk, megéljük épp az álmainkat. Mindketten ott versenyzünk, ahol akartunk, és erről ábrándoztunk a gokartos éveinkben. Pláne ha együtt lehetünk itt, az elképesztő, és nagyon is tisztelem Charlest. Ő egy remek versenyző, de úgy vélem, hogy nem csak vele kell majd harcolnom. Sok új fiatal tehetség van még, olyanok mint Lando, feltehetően George, és talán Alex Albon is. Az újoncok érkeznek, és ha megfelelő autóba kerülnek, akkor ők is remek munkát végezhetnek majd.”

    A 19 éves Norris az első F1-es szezonjában már lenyűgözte a McLarent, hiszen 24 pontot szerzett 12 verseny alatt, és nagyon is élvezi a helyzetét a többi suhanccal az F1-ben. Ő erről ennyit mondott:

    „Mókásabb mint eddig bármi. Nem az van, hogy a magad zárt világában vagy, meg ilyesmi. Sokkal nyitottabb, beszélhetsz más emberekkel, és ettől élvezetesebb az egész.”

  • Russell: Fáj a Kubica rajongóitól érkező utálat

    Russell: Fáj a Kubica rajongóitól érkező utálat

    Az újonc George Russel elmondta, hogy egy kicsit fájdalmas a sok negatív komment, amit a csapattársa rajongó táborától kap, akiket a legőszintébbnek tart.

    A GP3 és a Formula 2 bajnoki címe után George Russell a Williams istálló színeben mutatkozhatott be a Forma-1-ben, egy nagy visszatérő, Robert Kubica oldalán. Ám a Williams idei autója nagyon gyengére sikeredett, így a két csapattárs csak egymással tud csatázni a mezőny végén.

    Russell az összes eddigi időmérőn megverte lengyel társát, ráadásul Kubica tempóban rendre nagyon elmarad tőle. Nagyon sokan úgy vélik és érzik – elsősorban Lengyelországban – hogy a két pilóta nem egyforma autókkal köröz, aminek hangot is adnak a közösségi oldalakon.

    Az Autosport neki is szegezte Russelnek a kérdést, hogy könnyen ki tudja-e zárni a közösségi médiában érkező unszimpátiát, mire így felelt:

    „Kissé fáj, hogy a kommentek fele a lengyel rajongók irányából érkező utálat, míg a hozzászólások másik fele biztat engem. Igazából engem legjobban az érdekel, hogy a Williams és a Mercedes mit gondol rólam, de kívülről is szeretnék tiszteletet kapni. A lengyeleken kívül még sosem találkoztam olyannal, aki tiszteletlen volt velem vagy utált volna. Elfogadom ezt a helyzetet, de remélem, hogy egy nap nekem is lesznek olyan szenvedélyes szurkolóim, mint neki.” – fogalmazott.

  • Symonds szerint is Russell lehet a jövő bajnoka

    Symonds szerint is Russell lehet a jövő bajnoka

    A Williams korábbi technikai igazgatója Pat Symonds szerint George Russell rendelkezik minden olyan tehetséggel, amellyel a jövő bajnoka lehet.

    A brit újonc meggyőző évet produkál eddig a Williams-szel, folyamatosan legyőzi rutinosabb csapattársát, Robert Kubicát, és Magyarországon már a Q2-be is majdnem bejutott.

    A teljesítményére sokan felfigyeltek és elismerően beszéltek róla, csak úgy mint legutóbb Pat Symonds.

    „Már a Formula 2-ben is figyeltem őt, és rendkívül lenyűgözött. Kiválóan vezet sokfajta körülmény között, akár elől van és kontrollálja a versenyt, vagy a mezőnyön keresztül zárkózik fel, de legyen szó száraz vagy esős időről, illetve ha csak szimplán nem mennek jól neki a dolgok, ő mindig remekel. Szerintem ő az a srác, akit figyelni kell majd.” – nyilatkozta Symonds.

  • Symonds: Russell a jövő világbajnoka

    Symonds: Russell a jövő világbajnoka

    George Russell sokakat elkápráztatott az alsóbb osztályokban, Forma-1-es újonc évében azonban nem tud kitűnni egy Williamsben ülve. Ennek ellenére Pat Symonds úgy véli, a jövő világbajnoka lehet a britből. Ezek nem kis szavak egy olyan szakembertől, aki korábban olyanokkal dolgozott együtt, mint Michael Schumacher, vagy Fernando Alonso.

    Symondstól azt kérdezték, ki érhet fel szerinte a Forma-1 csúcsára.

    „Elég szokatlan válasz lesz ez” – felelte. „George Russell lenyűgözött a Forma-2-ben. Láttam, hogy nagyon jól versenyez különböző körülmények között: a versenyt vezetve és kontrollálva, a forgalmon keresztüljőve, esőben, szárazon. Ha rosszul sültek el a dolgok, nem riadt vissza. Az az érzésem, hogy érdemes rá figyelni.”