Címke: George Russell

  • Albon: Bevallom, szoktam incselkedni Russellel

    Albon: Bevallom, szoktam incselkedni Russellel

    Idén erős a felhozatal, ha az újoncokra tekintünk, mondhatni mindegyikük bizonyítani tud a Forma-1-ben. Alexander Albon már ott tart konkrétan, hogy egy élcsapat, egész pontosan a Red Bull autójában ül.

    De azért nem áll mindenki ilyen fényesen, George Russell, a tavalyi F2-es bajnok gyakorlatilag egy érdemi eredmény elérésére esélytelen autót kapott maga alá a Williamstől. Igaz azt az ifjú brit igazolja, hogy nagy tehetség, hiszen nagyon simán veri Robert Kubicát csapaton belül.

    Ez az egész helyzet tehát frusztráló lehet Russell számára, hiszen tudja, hogy képes olyan tempóra, mint korábbi riválisai a Forma-2-ből, mégse tud a nyomukba érni a technika miatt. Albon most arról beszélt, ezt néha szóvá szokta tenni, csak úgy baráti kedvességből.

    „Nem fogok hazudni, szoktam cukkolni George-ot” – mondta a thai. „Állandóan trollkodunk vele! George és én mindig az élen harcoltunk, szóval ez most elképesztően kemény lehet neki. Képes arra, hogy elképesztő kört menjen, de így is csak a 19. helyre lehet jó vele maximum. Én nem ismerem az érzést. De kiemelkedő munkát végez, és ha lesz esélye, hogy megmutassa, mit tud, meg fogja tenni. Tudom, hogy ő egy jó pilóta, és nem aggódom érte.”

  • Kubica nem tudja még 100%-ra, hogy mit csinál majd 2020-ban

    Kubica nem tudja még 100%-ra, hogy mit csinál majd 2020-ban

    Robert Kubica még nem tudja megmondani azt, hogy 2020-ban mit csinál majd. A lengyel csak szenved a nagyra értékelt visszatérését követően a Forma-1-ben, és az év végén el is hagyja majd a krízisállapotba került Williams istállót. Támogatója a lengyel olajvállalat, a PKN Orlen feltehetően a Haast szponzorálja a jövőben majd, ahol Kubica esetlegesen kaphat egy tesztpilótai szerepkört. Egy rendezvényen beszélt erről Kubica a hazai sajtójának:

    „Folynak az egyeztetések. Nem igaz, hogy nem akarok, vagy nincs mit mondanom. Annyi, hogy megtanultam, hogy jobb addig semmiről sem beszélni, amíg az nem 100%-ban biztos. Voltam már olyan helyzetben, amikor a hivatalos bejelentés előtt 30 perccel megváltoztak a dolgok, de nem változott a célom 2020-ra. Versenyezni akarok, és meglepne, ha nem találnám magam valami szériában jövőre. Nem fogadnék ellene.”

    A pletykák szerint Kubica a német túraautó bajnokságban, a DTM-ben köthet ki. Amikor mondták neki, hogy talán jobb mint otthon ülni a kanapán egy Forma-1-es tesztpilótasággal kevert versenyülés másutt, Robert nevetve felelt:

    „Attól függ, honnan nézzük. Amikor sokat versenyzek, akkor a kanapén is sokat ülök, mert ki kell pihennem magamat a következő bevetés előtt.”

    Elismerte ugyanakkor, hogy 2019 nehéz volt, ugyanakkor felismerte a célját is, ami az lett így végül, hogy elég jó volt ahhoz, hogy még sérült kézzel is visszatérhessen a Forma-1-be:

    „Sajnos ezek a negatív hangok felülírtak sok pozitívumot. Egyértelmű, hogy nem ilyen szezont akartam, de már az, hogy visszatérhettem is különlegessé teszi számomra. Most új célokat kell megfogalmaznom.”

    A Williams feltehetően Nicholas Latifi-t ülteti majd Kubica helyére, aki a McLaren résztulajdonos és milliárdos Michael Latifi fia. Nicholas már most tesztpilóta, és idén még háromszor kap majd lehetőséget pénteki szabadedzéseken. A lengyel jelenlegi csapattársa George Russell mindehhez ennyit fűzött hozzá:

    „Nem tudom, hogy ki lesz a csapattársam, de mindent megteszünk azért, hogy egy gyorsabb autót építsünk.”

  • Russell nem bánja az első szezonját a Williamsszel

    Russell nem bánja az első szezonját a Williamsszel

    George Russell bevallotta, hogy nem bánja azt, hogy úgy alakult az első éve a Williams csapatánál, ahogy. A brit nem szerzett még pontot idén, miközben csapattársa Robert Kubica igen, és ez az istálló egyetlen pontja idén. Russell ugyanakkor az időmérő edzéseken figyelemreméltóan teljesít, 17-0-ra veri a csapattársát. Így összegez a fiatal brit:

    „Nem tudtam 100%-ban, hogy mire számítsak idén. Bárhogyan is alakult, én elégedett vagyok vele. Nem csinálnék semmit se másképp, mert sokat tanultam, még ha jelenleg elég kemény időszakot is élek meg. Az autó sokat fejlődött a szezon alatt, és hiszek abban, hogy újra versenyképesek tudunk lenni. Ugyanúgy a végéről indulunk majd ennek is neki, de jobb lesz, mint az idei évünk.”

    A 21 éves versenyző a bemutatkozó szezonját tölti a királykategóriában, miután Ausztráliában debütálhatott, a szezonnyitón.

  • Russell képtelen lenne folytatni a jelenlegi fékjeivel

    Russell képtelen lenne folytatni a jelenlegi fékjeivel

    George Russell arra szólította fel csapatát, a Williamst, hogy sürgősen oldják meg az autó fékproblémáit, amelyek miatt a brit Japán Nagydíja rémálommá vált.

    Egyébként nem ez az első alkalom idén, hogy a szebb időket is megélt brit istállót a saját versenyzője bírálja, Robert Kubica is megtette már ezt. A lengyel elmondta Suzukában, hogy csapata túlment egy bizonyos határon, miután pénteken levették az új első szárnyat az autójáról.

    Visszatérve Russellhez, ő az alábbiakat mondta a verseny után, amelyen kétszer is lekörözték: „Nem tudom, hol kezdjem. Nem tudjuk folytatni ezekkel a fékekkel. Már arra készültem egy ponton, hogy kiállok. Nagyon meg kellene ezt oldanunk.”

  • Russell: A Williams túltejesített Japánban

    Russell: A Williams túltejesített Japánban

    A Williamsnek Japánban sem volt könnyű hétvégéje, a versenyt a 18-19. helyen zárták George Russell-Robert Kubica sorrendben, a brit szerint azonban így is akadnak pozitívumok.

    Russell ott fejezte be a versenyt, ahonnan elindult, de ő többekkel ellentétben egy kiállással ment végig úgy, hogy a 25. körben cserélt kereket.

    „Az időmérő nagyon nehéz volt, főleg az S-kanyarok” – értékelt a brit. „Kiszámíthatatlan volt, és a gyorskörömkor még nem volt túlságosan felgumizva, de mindent beleadtam, és összességében túlteljesítettünk. Ennek örülök. A versenyünk is nagyon trükkös volt. Fékproblémáink adódtak, ez nehézzé tett mindent. Az egyik legkeményebb versenye volt a szezonnak. Vegyesek az érzéseim, de elégedett lehetek, mert elvégeztem a mai munkát.”

  • Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris menedzselését átvette a Mercedes. Az már ismert volt, hogy 2021-től lesz újra McLaren-Mercedes a mezőnyben, hiszen mindkét fél kiadott erről közleményt, de amiről nem beszéltek, hogy a komplex pénzügyi megállapodásban komoly szerepe volt a Horatio Investmentsnek is, amely brókercéget nem más vezet, mint Adam Norris. Lando édesapja tehát komoly szerepet játszott a szerződésnél, fia pedig idén az egyik legjobb újonc a rajtrácson, akire érdemes figyelni.

    A fiatal tehetségek közül pedig Lando Norris most már a Mercedes kötelékébe tartozik majd. Toto Wolff tehát George Russell és Valtteri Bottas mellé megszerezte Landót is. Egyrészt a McLarennek történő motorbeszállítás évekre garantálja az ő versenyképességüket is, a két fél együttműködése pedig Lando miatt még szorosabb lesz. És ez megnyithatja az utat akár több pilótának is, hiszen Bottas szerződése lejár 2020-ban, ahogy Hamiltoné is.

    Nem csoda, hogy a Mercedes hagyta Ocon-t elmenni a Renault-hoz, hiszen ezt általában csak akkor engedik, ha van a tarsolyban valaki, aki hasonló kvalitásokkal bír, sőt még akár fejlődőképesebb is. Érdekes lehet a McLaren helyzete is, akik már gondolkodhatnak azon, hogy miképp blokkolják azt, hogy Lando a Mercedesnél kössön ki, hiszen akár a főszereplője is lehet a wokingiak jövőjének, miközben Sainz szerződése is 2020 végén lejár, ahogy a Renault erőforrások beszállítása is. Ezen motorok pénzügyi finanszírozása pedig egy spanyol biztosítótársaságnak, a Mutua Madrilenanak is köszönhető.

    Mindez pedig magával vonja azt, hogy érdekes felállások lehetnek még a pilótapiacon hamarosan, és csak Charles Leclerc helye a Ferrarinál és Max Verstappené a Red Bullnál tűnik fixnek…

  • Russell örülne, ha Hülkenberg lenne a csapattársa

    Russell örülne, ha Hülkenberg lenne a csapattársa

    George Russell szívesen látná csapattársaként Nico Hülkenberget a Williamsnél, 2020-ban.

    Az már bizonyos, hogy Robert Kubica a szezon végeztével távozik a Williamstől, így ott felszabadul egy hely. Más kérdés, hogy finoman szólva nem a legversenyképesebb csapatról van szó.

    Mindeközben a Renault 2020-ra leigazolta Esteban Ocont Daniel Ricciardo mellé, így Hülkenbergnek mennie kell. Sokáig esélyes volt a Haashoz, de a csapat mindkét jelenlegi versenyzőjét megtartja.
    Russell szerint pedig jövőre jobb lesz a Williams.

    „100%-ig biztos vagyok benne, hogy nem fogjuk ugyanazokat a hibákat elkövetni, mint idén.” – mondta a fiatal versenyző Szocsiban. „A szüleim házára esküszöm, hogy az autó készen lesz az első tesztnapra.” – mondta mosolyogva.

    „Már idén is mutattunk némi fejlődést.”

    Azonban a csapattársi pozícióra a legesélyesebbnek Nicholas Latifit tartják, aki jelenleg a csapat tartalékversenyzője, édesapja pedig a McLaten tehetős társtulajdonosa, Michael Latifit.

    „Olyan csapattársat szeretnék, aki a lehető leggyorsabb, jó a megítélése és van tapasztalata.” – mondta Russell. „Én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy megmutassam mindenkinek a képességeimet és készen állok arra, hogy vezessem a csapatot, ha egy újonc kerül mellém.”

    „De örülnék, ha például Hülkenberg csatlakozna hozzánk.”

    „Az egyik vitás kérdés, hogy egy tapasztalt versenyzőt igazoljunk-e, aki segíthet a csapatnak.” – mondta a helyettes csapatfőnök, Claire Williams. „Ugyanakkor nincs okunk arra, hogy miért ne lenne erre képes egy fiatal. George is remek példa erre.”

    „Ez az első éve a Forma-1-ben, de képes vezetni a csapatot, különleges módon, egy ilyen nehéz szezonban, és mindig mosolyogva teszi ezt.”

  • Orlen: Haas, Racing Point vagy McLaren, akár Kubica nélkül?!

    Orlen: Haas, Racing Point vagy McLaren, akár Kubica nélkül?!

    A lengyel olajvállalat, a PKN Orlen a Haas névadó szponzora akar lenni. Elképzelhető persze együttműködés a Racing Pointtal is akár, de egyeztettek a McLarennel is. Ismert a közösségi média felületeken is az, ha valaki „bonyolult kapcsolatban” van, és így lehetne jellemezni a cég kapcsolatát Robert Kubicával és a Forma-1-gyel.

    Az már ismert, hogy a lengyel és a támogatója elhagyják a Williams istállóját, amely idén a legrosszabb csapatnak bizonyult, de Kubica sokszor lett utolsó a versenyeken, még ha ő is szerezte az alakulat egyetlen pontját. Ugyanakkor sokszor kikapott a csapattársától, az újonc George Russelltől. Sokan emlegették azt, hogy a két autó nem ugyanolyan, a csapat az ellenkezőjét állítja.

    Az útjaik így most elváltak, pedig az Orlen illetékesei találkoztak a Williams menedzsmentjével, de nem sikerült megállapodniuk. A lengyeleket az zavarta, hogy a csapat nem tette lehetővé azt, hogy Kubica megmutassa a valós képességeit, a másik fél viszont csak azt hajtogatta, hogy ez megalapozatlan vád, és már nincs benne potenciál, ennyi a történet. Nem sikerült tehát megoldást találni, pedig a szerződés eredetileg 1+1 évről szólt. Az Orlen ezzel pedig nem akart élni, feltehetően Kubica és a Williams sem.

    Daniel Obajtek, a konszern elnöke azonban megerősítette, hogy egy lehetséges új partnerrel már meg is kezdődtek a tárgyalások, sőt, lehet, hogy csak az már az utolsó részleteket egyeztetik. A lengyelek nagyon elégedettek a Forma-1 marketinghatékonyságával, és folytatnák azt. Sokakat érdekel is az Orlen pénze, és maga Kubica is. A cég is a királykategóriában akar maradni olyannyira, hogy akár Robert nélkül is. Az meg már világosan látszik, hogy versenyüléssel rendelkező pilótája jövőre nem lehet a szériának Kubica. A tartalékos versenyzői és a szimulátoros állások azonban még elérhetőek. A kérdés az, hogy Kubicát ez mennyire érdekli.

    Három csapattal is egyeztetnek, kettőnél Kubica akár teszt- és tartalékpilóta lehet jövőre. Ezek a Racing Point és a Haas. A képviselőik jártak Varsóban, amiről képek is kiszivárogtak. Erről pedig a paddockban is beszélt a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll. Más lehetőséget nagyon nem kaphat náluk, mert Sergio Pereznek három éves szerződése van a csapattal, Lance Stroll mega fia, így eléggé logikus az, hogy az ő helye fix.

    A legígéretesebb lehetőség az amerikai Haasnál adódna. Támogatókat keresnek amúgy is, a lengyelek ráadásul lennének akár névadó szponzor is, így jövőre Orlen-Haas néven is benevezhetnek akár. Günther Steiner csapatvezető egy interjúban elárulta, hogy örömmel dolgozna Kubicával, de nem tudja, hogy a pilóta mit akar. Itt is azonban csak tartalékosi szerep várhat rá, pedig az Orlen reménykedett benne, hogy 2021-ben náluk Robert akár versenyezhet is. Ami biztos, hogy a Haas mindenképp meríthetne a lengyel tapasztalatából és szimulátoros munkájából.

    Az utolsó lehetőség amit megvizsgált az Orlen, az a McLaren esete. Pár napja kiderült, hogy a lengyelek képviselete a legnagyobb titokban Londonban járt, de ezt tagadták még a cégnél is, hogy egyeztettek volna a brit csapattal. Ott az a gond, hogy nincs nagyon hely Kubicának, legalábbis az első tárgyaláson ennyi derült ki.

    Az idei szezon előtt szó volt arról is, hogy Kubica a Ferrarihoz igazol, szimulátoros munkára, de végül a Williams lett a befutó, akik versenyülést ajánlottak. Jelenleg azonban nem tudni, hogy egy ilyen szerep a Scuderiánál érdekelné-e Robertet. Az idei éve elég fejtörést okoz neki és kevés örömöt nyújt, hiszen minden versenyen meg kell küzdenie az autójával, a többieket meg maximum a rajtnál látja, illetve később, amikor lekörözik.

    A lengyel azt sem zárta ki, hogy végül versenyzőként a DTM-ben kötne ki, ami összeegyeztethető egy tesztpilótai szerepkörrel a száguldó cirkuszban. Az Orlennél azonban azt is rebesgetik, hogy akár a WRC világába is visszatérhet. A vállalat mindenképp a Forma-1-re koncentrálna Kubicával, vagy nélküle. Robertnek meg el kellene döntenie, hogy mégis mit akar.

  • Latifi érkezik Kubica helyére 2020-ban

    Latifi érkezik Kubica helyére 2020-ban

    Feltehetően Nicholas Latifi kerül Robert Kubica helyére 2020-ban a Williamshez. A lengyel ugyan visszatért a Forma-1-be idén, de egyértelműen csak szenved, és Monzában már elismerte, hogy nem tudja, a teljesítménye elég lesz-e ahhoz, hogy megtartsa a versenyülését. A Williams támogatta a 34 éves versenyző visszatérését a sérülése ellenére, de Olaszországban Claire Williams már így nyilatkozott:

    „Jelen pillanatban már dolgozunk azon, hogy kiértékeljük, mely versenyzőkkel vágunk neki 2020-nak.”

    George Russellnek már amúgy is van szerződése a csapattal 2020-ra. Charrel Jalving pedig jól ismeri a motorsport marketing piacát, és azt közölte, hogy Monzában megszületett a Latifi üzlet 2020-ra. Így fogalmazott:

    „Újabb nagy zsák pénz áll a házhoz a Williamsnél, hogy túléljenek.”

    Mindeközben a 24 éves Latifi apja Michael milliárdosként a McLarennek is a társtulajdonosa. Latifi már jelenleg is a Williams tartalékpilótája, aki egyre többször kap lehetőséget péntekenként is, 2020-ra pedig simán meglesznek a szuperlicensz pontjai is a Forma-1-hez, miután jól teljesít most a Formula 2-ben. Júniusban Michael Latifi még így nyilatkozott:

    „Nyár végén már sokkal okosabbak leszünk, hogy hova kerülhet.”

  • Russell top autót érdemelne Kubica szerint

    Russell top autót érdemelne Kubica szerint

    Robert Kubica szerint újonc csapattársának George Russellnek megvannak azon képességei, amivel a Forma-1 élmezőnyéhez tartozhatna. A páros azonban a Williams autóival végtelenül lemaradva a mezőny végén kullog. Russell azonban rendre jobb a csapattársánál 2019-ben. Még mindig azt gondolják egyesek, hogy ennek az oka Kubica jobb karjának a sérülése. A 34 éves pilóta azonban elmondta az AMuS-nak, hogy sikerült ezen túllendülnie, amikor a kormány mögött ül:

    „A bal karom most sokkal gyorsabb, érzékenyebb és jobb mint valaha. Számos teszten túl állítom, hogy a bal karom 35%-kal jobb eredményekre képes, mint amikre egészséges emberek és más pilóták képesek.”

    Kubica szerint más és összetettebb oka van annak, hogy lemaradt Russelltől. Ugyanakkor elismeri a 21 éves britet, aki feltehetően marad is 2020-ban a Williamsnél:

    „George tesztelt a Mercedesszel és a Force Indiával, és a szezon elején feltehetően több kört teljesített modern F1-es autókkal, mint én. Ugyanakkor hihetetlenül tehetséges, mindenki tudja, hogy milyen gyors. Persze velem hasonlítják össze, de teljesen máshol állunk a versenyzői karrierjeinkben. Megérdemelne egy olyan autót, amivel az élen haladhatna. A képességei meglennének hozzá, és csak idő kérdése, hogy mikor ülhet versenyképes autóba.”