Címke: George Russell

  • Nem Vettel, hanem Russell érkezhet 2021-ben a Mercedeshez?!

    Nem Vettel, hanem Russell érkezhet 2021-ben a Mercedeshez?!

    Rendesen beindult a pilótakeringő, mióta Sebastian Vettel elhagyta a Ferrarit. A legújabb pletykák szerint azonban nem a német, hanem George Russell lehet 2021-ben a Mercedes versenyülésének a várományosa.

    Helmut Marko a napokban komoly kritikával illette Toto Wolffékat, a fiatal pilótáik kezelése miatt. A Red Bull tanácsadója szerint osztrák kollégájánál sok fiatal tehetség nevelkedik, de egyiküket sem engedi egy top csapathoz. A Red Bullnál pedig ez gyakran előfordul.

    Wolff szerint az elmúlt hat év eredménye a bizonyítéka annak, hogy jól döntött, amiért nem engedett egy ifjú pilótát a Mercedes versenyülésébe, de van egy jobb válasza is Markonak. A motorsport.com információi szerint ugyanis George Russell lesz Lewis Hamilton csapattársa 2021-ben a csapatnál.

    Úgy tűnik, hogy hogy Sebastian Vettel kénytelen lesz tovább keresgélni magának helyet, ha a Forma-1-ben akar maradni. Úgy néz ki, hogy a német útlevele, és a négy világbajnoki címe sem halványítja el azon problémákat, amelyeket esetlegesen hozna magával. Hamilton és Vettel is mindketten a bajnoki címet akarják, és a német fizetési igénye is jelentősen magasabb lenne, mint amit Russell kér.

    A versenyülés jelenlegi birtokosának, Valtteri Bottasnak a szerződése lejár év végén. A motorsport-total.com információi szerint a finn máris egyeztet a Renault istállójával, hogy maradhasson a királykategóriában. Amennyiben ez nem jön össze, talán még mindig lenne számára hely a régi „fészkében”, a Williamsnél.

  • Wolff Vettelről a Mercedesnél: Marketingre jó lenne

    Wolff Vettelről a Mercedesnél: Marketingre jó lenne

    Toto Wolff utalt rá, hogy szerinte Sebastian Vettel még mindig egy jó Forma-1-es versenyző, sőt hozzátette, a Mercedesnek marketing okokból kifejezetten jót tenne a 32 éves pilóta érkezése. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy nem érti a többi csapatot, hogy sorra igazolják le a versenyzőket, mikor még el sem kezdődött az idei szezon. Az ORF-nek adott interjút, amelyből kiderül, hogy nagyra tartja Vettelt

    „Persze, hogy egy német versenyző egy német autómárkával marketing szempontok alapján egy jó sztori. Minket azonban kifejezetten a sikeresség érdekel. Sebastian persze olyasvalaki, aki igazán jó, és széles skálán mozog. Dönthet úgy, hogy felhagy ezzel az egésszel, de csatlakozhat másik csapathoz is. Vannak még érdekes helyek és lehetőségek.”

    Carlos Sainz bejelentésével a Ferrarihoz, valamint Daniel Ricciardo átigazolásával a McLarenhez egy mozgalmas hetet tudhatunk magunk mögött. Ezen istállók úgy döntöttek, hogy egyértelművé teszik a helyzetüket, Wolff szerint azonban ez rossz stratégia:

    „Mi biztosan nem hozzuk magunkat ilyen szituációba. Nehéz kezelni olyan állapotot, amikor van egy versenyződ, de már tudod, hogy jövőre a riválisodnál lesz.”

    Főleg akkor lehet a dolog kellemetlen, ha van egy újítás a tarsolyodban, az különösen bonyolítja a helyzetet Toto szerint:

    „Biztos lehetsz benne, hogy a versenyződ a következő évben ellened fordítja azt. Ezért történt most az, hogy az istállók gyorsan jelentettek be mindent, de mi nem akarjuk magunkat ilyen körülmények közé sodorni.”

    A Mercedes papíron két szabad versenyüléssel bír, hiszen 2021-re lejár Lewis Hamilton és Valtteri Bottas szerződése is. A németeknek pedig dönteniük kell, hogy mit is szeretnének az elkövetkezendő években, zárja gondolatait Wolff:

    „Meg kell vizsgálnunk azt, hogy mihez kezdünk George Russellel, és akkor ott lesz még egy kör Vettellel is. A legnagyobb prioritást azonban most a csapatunk jelenlegi helyzete kapja.”

  • Russell egy kicsit féltékeny a top csapatokhoz kerülő haverjaira

    Russell egy kicsit féltékeny a top csapatokhoz kerülő haverjaira

    A Williams fiatal versenyzője, George Russell elárulta, hogy kissé féltékeny azokra a közeli barátaira, akik top csapatokhoz kerültek.

    Russell szerint a mai drámai pilóta mozgásoknak van értelme, mivel a csapatok már a jövőre nézve pozícionáljak magukat azzal, hogy fiatalokkal erősítenek. Hozzátette, Daniel Ricciardo érkezése a McLarenhez Lando Norris számára is csak pozitív lehet.

    Russell – aki elkötelezett a Williams-szel a közvetlen jövőt nézve, de készenlétben áll arra is, ha a Mercedes hívja – nem vett részt ezen a héten a körhintában.

    „Mi mind fiatalok vagyunk, mindannyian sikeres karriert, versenyzést és győzelmeket akarunk ebben a pillanatban” – nyilatkozta a Sky F1-nak.

    „Még Nico Rosberg is, akit nem tudnám megmondani, hány éves volt az első futamgyőzelmekor és hány évet volt a Formula 1-ben, de ha csináljuk és teljesítünk, akkor mind megkaphatjuk az esélyeinket.”

    „Ennyi, amit most tudok csinálni jelenleg. Látva, ahogy a haverjaim lehetőséget kapnak egy potenciális világbajnoki autóval, valami olyasmi, amit miatt nyilván féltékeny vagyok, mert én is oda szeretnék kerülni, hogy én is harcolhassak.”

    „Azonban tudom, ahogy amíg csinálom és a lehető legtöbbet hozom ki magamból, akkor az én lehetőségem is eljön, akár jövőre, két, öt vagy tíz év múlva. El kell jönnie” – tette hozzá Russell.

    A brit pilóta, aki jóban Charles Leclerc-el, Carlos Sainz-cal, valamit Norissal is, elismerte, sokkal több mindent tudott a történésekről, mint más kívülálló. Továbbá beszélt arról is, hogy a bármely csapatról is legyen szó, a stabilitás fontos.

    „Úgy hiszem, nagyszerű őszintének lenni. Szerintem a dolgok összekeverése jó dolog a szurkolók és a média részére is. Nyilván nagyszerű az F1 fiatal fegyverei, most már a Ferrarinak, a Red Bullnak és a McLarennek is jó párosa van” – magyarázta Russell.

    A Williams pilótája úgy véli, Norris csak profitálhat abból, hogy egy tapasztalt versenyző lett a társa. Szerinte élvezni fogja a kihívást Ricciardo személyében.

  • George Russell nyert és majdnem a gatyájába vizelt

    George Russell nyert és majdnem a gatyájába vizelt

    A Forma-1-es mezőnyben a Williams a leggyengébb láncszem – legalábbis tavaly még az volt, az idei szezonról meg ugyebár még nem tudunk beszélni. Azonban a virtuális versenyzés egyik szépsége, hogy az erőviszonyok kiegyenlítettek.

    Ebből vasárnap a williamses George Russell profitált leginkább, hiszen a pole-ból rajtolva ő nyerte meg a Virtuális Spanyol Nagydíjat. Russell ezzel első F1 Esports győzelmét aratta. A második helyen Charles Leclerc futott be a Ferrarival, a harmadik pedig Esteban Gutierrez lett a Mercedes színeiben.

    „Mámorosan érzem magam.” – mondta Russell a verseny után. „Nem vagyok hozzászokva, hogy nyerek.”

    „Nem csináltam már hosszú-hosszú ideje, szóval igazán hiányzik.” – utalt 2018 F2-es bajnoka arra, hogy valódi versenyeket jelenleg nem rendeznek a koronavírus járvány miatt.

    A Williams egyébként a valóságban is épp a Spanyol Nagydíjon szerezte legutóbbi győzelmét, még 2012-ben, Pastor Maldonado által.

    Russellnek egyébként időbüntetése is volt, győzelméhez az is hozzájárult, hogy ebből Leclerc is begyűjtött pár másodpercet.

    Nem volt tehát zökkenőmentes a versenye a britnek, mivel bár pole-ból rajtolt, a verseny elején Leclerc átvette a vezetést, ő pedig visszacsúszott az 5. helyre. Onnan állt vissza később az élre.

    „Mikor megelőztem Charles-t, tudtam, hogy van egy három másodperces büntetésem, ami eléggé dühített.” – mondta Russell. „De mikor jött a rádióüzenet a végén, hogy ő is három másodperces büntetést kap, majdnem a gatyámba vizeltem.”

    Azon pedig már meg sem lepődünk, hogy Lando Norrisnak ismét gondjai voltak az internetkapcsolattal, így csak hét kört teljesített…

    A verseny előtt video chaten a spanyol Fernando Alonso is bejelentkezett, felidézte egykori F1-es győzelmet. De csatlakozott a közvetítéshez David Coulthard is.

    „Ez egyre versenyképesebb.” – vélekedett a skót ex-verenyző a virtuális versenyekről. „Úgy hiszem az elején egy kis mókának indult ez, hogy kitöltse az időt, most viszont már igazi verseny és elismerés.”

  • Russell: Aki jó a szimulátorban, nem feltétlen lesz az a pályán, így van ez a FIFA-val is

    Russell: Aki jó a szimulátorban, nem feltétlen lesz az a pályán, így van ez a FIFA-val is

    George Russell és fiatal kollégái hamar hozzászoktak a szimulátorversenyzéshez, mivel a koronavírus miatti korlátozások jelenleg csak ezt engedik meg, tudniillik idén még nem rendeztek versenyt. Az ifjú brit tehát elég versenyképes az eSportban, ugyanakkor figyelmeztet, ez teljesen más, mint a valódi versenyzés.

    Ezt egy összehasonlítással támasztja alá, mondván ha valaki jó FIFA-s, az nem jelenti azt, hogy jól is focizik: „A világ legjobb FIFA-játékosa valószínűleg megverné Lionel Messit a játékban, viszont a futballpályán aligha lenne esélye.”

    A Williams pilótája szerint a legnagyobb különbség a valóság és a virtualitás között a sebességérzet hiánya.

    „A legnagyobb különbség az, hogy nem igazán van meg az a sebesség- és félelemérzet” – mondta. „Nyilvánvalóan, ha 300 km/h-s sebességgel mész körbe egy pályán, tudod, hogy ha hibázol, a falban köthetsz ki, és ennek komoly következményei lehetnek, míg a számítógépen csak szimplán újrakezded.”

    „Ezt a fajta sebességérzetet, az autó irányításának érzését megszokja és megtanulja a tested. Ezek idővel épülnek fel” – tette hozzá az F2 egykori bajnoka. „Tudom, hogy néhányan a legjobb eSportolók közül szimulátoros munkát végeznek F1-es csapatoknak, és ők jól is dolgoznak. Azonban ezzel az emlegetett érzéssel tisztában kell lenned, ha beülsz az autóba. Egy szimulátorban ez nincs meg, ahogy a gumik érzete sem például.”

  • Leclerc mini-bajnokságában még Valentino Rossi is részt vesz

    Leclerc mini-bajnokságában még Valentino Rossi is részt vesz

    Charles Leclerc már egy ideje tervezget egy kis esti versenyzést, amibe végül több ismert sportolót is sikerült belerángatnia.

    A koronavírus miatt minden sportág kényszerpihenőn van, ezért a résztvevők otthonaikban próbálják elütni a hirtelen felgyülemlett szabadidejüket. Többen az esportot választották a szórakozásra, és ezzel egyidejűleg streamelésre is adták a fejüket. Lando Norris már szakavatottnak számít a témában, ugyanis egy ideje már jelen van a Twitch-en, ám Alex Albon, George Russell, Charles Leclerc és Max Verstappen csak pár hónapja ismerkedik a platformmal. Míg a holland versenyző csak iRacinges versenyeit közvetíti, vagy épp Norris közvetítéseiben tűnik fel a hangja, addig a többiek egymással versenyezve tölti el idejüket.

    A Not the GP és a Forma-1 hivatalos fordulói mellett saját bajnokságokat írnak ki magunka, ahol többek között az F2019-cel múlatják az időt, de előfordult már az is, hogy egy fűnyírót vezetve mérkőztek meg egymással. Általában a monacói szervezi az eseményeket, sokszor éjszaka is írogatva társainak. Nemrég egy újabb bajnokságot agyalt ki, ám ezúttal az Assetto Corsa Competizione-t hívta segítségül, és több sportolót is került meggyőzni arról, hogy vegyen részt a viadalokon.

    A ma este induló eseményen 2 versenyt fognak teljesíteni a nevezők, az első futam az időmérő alapján lesz rangsorolva, míg a második egy fordított rajtrács lesz, amit az első verseny eredményei alapján rendeznek el. Ugyanakkor a monacói elmondta, éjszakai versenyekre lehet számítani.

    30 fős mezőnyből csak 20 résztvevő biztosította Leclerc-t arról, hogy elindul a futamon, míg 10 delikvens sorsa kérdéses. Az indulók között meg található Valentino Rossi is, Lando Norris legnagyobb örömére. A brit szintén részt vesz az eseményen, csakúgy mint George Russell, Alex Albon és testvére Luca, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi, Jean-Eric Vergne, Thibaut Courtois, Antoine Griezmann vagy Ciro Immobile.

    A nevezők között felbukkanhat még Esteban Ocon és Carlos Sainz is. Leclerc tegnapi adásában elmondta, csapattársának, Sebastian Vettelnek is írt, ám nem hinné, hogy a német részt tud venni a viadalokon.

    Az All-Stars Racing Night névre hallgató esemény ma 21:00-kor kezdődik Leclerc Twitch-csatornáján.

  • Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    Hatalmas Albon-Leclerc csatát hozott a virtuális Holland Nagydíj

    A való életben ritkán látható izgalmas csatát hozott az Interlagosban megrendezett virtuális Forma-1-es Holland Nagydíj. Az első körtől az utolsóig előzte oda-vissza egymást az első helyért Alexander Albon és Charles Leclerc, végül a thai tudott diadalmaskodni, ezzel meggátolva a monacói triplázását.

    Vasárnap rendezték volna meg 35 év után visszatérő Forma-1-es Holland Nagydíjat, ám a COVID-19 miatt végül csak virtuálisan tudtak körözni, és nem Zandvoortban, hanem Brazíliában, mivel az F1 2019-ben nem volt még benne a holland aszfaltcsík.

    Ennek a versenynek is esélyesként vágott neki, az eddig két futamból kettőt nyerő Charles Leclerc, és a vele Kínában nagyot csatázó Alexander Albon is. Ám egyikük időmérője sem sikerült a legjobbra, mert a pole-t a Mercedes belgája Stoffel Vandoorne tudta megszerezni, mellőle a Williams pilótája George Russell rajtolhatott. Albon és Leclerc végül csak a harmadik sorba tudta kvalifikálni magát.

    Nem tartott sokáig a Mercedes reménye, ugyanis a rajt után Vandoorne összeakadt a harmadik helyről rajtoló Ferraris, Enzo Fittipaldival aminek az eredménye egy komolyabb rajtbaleset volt. Ezt kihasználva pedig Albon és Leclerc egyből az élre álltak, majd elléptek a mezőnytől és kezdetét vette a körönkénti oda-vissza előzgetés.

    A Ferrari versenyzője állt ki elsőnek kerékcserére, kemény gumikat rakatott fel, míg pár körrel később a thai közepeseket. Hiába a Red Bull gumielőnye, a helyzet nem változott, és továbbra is körönként változott a vezető személye.

    Kettejük ütközetét végül 13 körrel a leintés előtt egy büntetés döntötte el, Leclerc ugyanis sorozatos pályalevágásokért három másodperces időbüntetést kapott. Mivel nagyon hasonló tempóra voltak képesek, így borítékolható volt, hogy Albon megnyeri a versenyt. Végül elsőként szelte át a célvonalat, és ezzel megszerezte első virtuális győzelmét Albon, azon a pályán, ahol a való életben nagyon közel volt élete első dobogójához.

    Az élen viaskodókra pedig fel tudott annyira zárkózni Russell, hogy Leclerc büntetése miatt végül második lett, a monacói pedig csupán harmadik.

    A két fiatal a verseny után elmondta, hogy mindketten nagyon élvezték ezt a versenyt, Albon jobban izgult és remegett, mint egy valós verseny során, míg Leclerc számára a Verstappen elleni ausztriai küzdelmét idézte meg ez a verseny, csak ahogy fogalmazott, kevesebb ütközéssel és több előzéssel.

    A Virtuális Nagydíj Sorozat következő fordulója vasárnap lesz Barcelonában.

  • Így telik Leclerc karanténja a kiüresedett Monacóban!

    Így telik Leclerc karanténja a kiüresedett Monacóban!

    Charles Leclerc egy CNN-nek adott interjúban mesélt a szimulátorozásról és arról, milyen az élet a nagydíj nélküli Monacóba bezárkózva.

    Általában az év egyik legnagyobb eseménye, a versenynaptár ékköve a Monacói Nagydíj, most azonban a pezsgés helyett kihalt utcák jellemzik inkább a városállamot. Bár a versenyzők közül sokan választották a várost otthonuknak, a mezőnyben csak egyetlen ember van, akinek eredetileg is ez volt az otthona.

    Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája beszélt a újabban bezárkózott életstílusáról:

    „Igazán furcsa ez a helyzet. Mi, pilóták nem vagyunk ehhez hozzászokva, folyton utazunk a versenyekre. Most már néhány hete itthon vagyunk, ez unalmas, de jól bírom. Próbálok megtanulni főzni, mert az még nagyon rosszul megy. Általában tésztát főzök csirkével, az már jól megy.”

    „A legjobban a versenyzést hiányolom, és azt, hogy emberekkel nézhessek szembe. A streamelést pedig jobban élvezem, mint vártam. Ezelőtt nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmit csinálok majd.”

    A legtöbb fiatal versenyzőhöz hasonlóan a nagyobb nyitottságot is örömmel veszi, valamint, hogy kollégáival „tét nélkül” és mégis vérkomolyan vetélkedhet.

    „Azok, akik követnek itt kerülhetnek hozzám a legközelebb. A versenypályán minden más, ott rajtunk van a nyomás. Az, hogy önmagunkat adhatjuk, újdonság. A srácokkal sok ideje ismerjük egymást, Lando (Norris), George (Russell), Alex (Albon), most mind együtt lazulhatunk.”

    „Sok gyakorlás kell hozzá, hogy itt is versenyképes legyen az ember. Nemrég kaptam meg a játékot, az azóta eltelt rövid időben azonban sokat mentem vele, úgy körülbelül napi öt óra gyakorlás kell ahhoz, hogy versenyképes legyek. Igaz, nem ugyanaz, mint élőben, de versenyző vagyok, így mindent meg akarok nyerni, bármiben veszek részt.”

    Sok időnek tűnik, de szombaton, a Veloce nem Holland/Német Nagydíján egy YouTuber, Benjamin Daly (Tiametmarduk) live videójában elárulta, most pár hét gyakorlás után már ennél kevesebb időt tölt egy nap a szimulátorban.

    Legutóbb az F1 hivatalos versenysorozatában láthattuk, ahol Albonnal vívott egész verseny át tartó csatát.

    „Ezek a hivatalos versenyek egész komolyak, mindenki készül rá, és mind nyerni akarunk.” – jegyezte meg erről a végül második helyen záró Leclerc.

  • Streamelő pilóták: Leclerc majdnem „kezét törte”, Norris a sütőben hagyta ételét

    Streamelő pilóták: Leclerc majdnem „kezét törte”, Norris a sütőben hagyta ételét

    Charles Leclerc-nek többször is el kellett rántania kezét kormányáról, míg Lando Norris élő adásban tudatta mindenkivel, hogy a sütőben felejtette ételét.

    A koronavírus miatt egyre több versenyző adja a fejét streamelésre, így az őket követő rajongóknak nem kell hiányolniuk a versenyzést és kedvencüket. Azonban a Twitch-en nemcsak autókkal száguldanak a közvetítők, néhányuknál előkerültek olyan népszerű játékok is, mint a Fortnine a CoD (Call of Duty) vagy a Valorant.

    A McLaren brit pilótája már szakavatottnak számít a témakörben, míg Charles Leclerc, George Russell és Alex Albon még bontogatja szárnyait a platformon.  Az „újoncok” általában együtt játszanak, eleinte az F12019 volt náluk a porondon, majd átnyargaltak a EuroTruck Simulator világába, végül a monacói felfedezte az Asetto Corsa Competizione-t, és a játékhoz készített lawnmower (fűnyíró) mod-ot.

    A 22 éves versenyző meginvitálta barátait egy kis mókára, sőt, később a nézőket is bevonta a játékba. A szokatlan járművön Albon bizonyult a leggyorsabbnak eleinte, míg Russell végig küszködött. Leclerc-nek azonban más problémája akadt: túl intenzív volt a „force feedback”  mikor hirtelen kellett reagálnia. Egyik alkalommal, az irányítást is elvesztette a „jármű” felett, kormánya vadul rángatózott, majd a monacói nevetve képzelte el, milyen címlapsztorik születtek volna, ha nem engedi el rögtön a rakoncátlan darabot.

    ,,Úristen, szörnyen rossz a force feedback. El fogom törni a kezem. Képzeljétek csak el: ’a Scuderia Ferrari versenyzőjének ki kell hagynia az első versenyt, mert egy virtuális fűnyíró futamon eltörte a kezét.’ Szupersztár lennék!”

    Sütőben hagyott étel:

    Norrisnak – aki nem vett részt a viadalon – eközben más problémája akadt. Sokan jártak már úgy, hogy bekapcsolták a sütőt, mert épp készítettek valamit, majd leültek más tevékenységet csinálni, és elfelejtették az ételt. Nos, ez történt a brit pilótával is. Épp a Cod-dal játszott, mikor hirtelen az órára pillantott, felpattant, majd élő adásban kiabálni kezdett:

    ,,A francba, az étel a sütőben van! A francba!”

    Elfelejtett verseny:

    A McLaren fiatalja manapság a virtuális IndyCar sorozatban bontogatja szárnyait. Egyik délelőtt épp gyakorolt a szombati futamra mikor nézői közölték vele, hogy jelenése lesz a hivatalos Virtuális Nagydíjon vasárnap. A brit versenyző meglepődve konstatálta, hogy ő is rajthoz áll, majd végül elengedte a történt, ugyanis semennyit sem készült.

    ,,Én is részt fogok venni? Vicceltek?” – kérdezte meglepődve Norris, majd mikor a chaten többen is írták, hogy komoly a dolog, így folytatta. – ,,Akkor részt fogok venni, de semennyit sem gyakoroltam. Én nem tudtam erről. Szóval, most van 24 órám, hogy gyakoroljak, és hasonló tempót autózzak, mint azok, akik múlt hét óta eddzenek. Nos, ha rosszul is sül el a dolog, az nem számít, ugyanis nem gyakoroltam.”

    A versenyzők csatornáit az alábbi linkeken érhetitek  el:

    Lando Norris https://www.twitch.tv/landonorris/
    Max Verstappen https://www.twitch.tv/maxverstappen/
    Nicholas Latiffi https://www.twitch.tv/nicholas_latifi/
    George Russell https://www.twitch.tv/gr63/
    Charles Leclerc https://www.twitch.tv/charlesleclerc/
    Alex Albon https://www.twitch.tv/albon/
  • Russell ismét félmeztelen, most zsonglőrködik is

    Russell ismét félmeztelen, most zsonglőrködik is

    Még február elején posztolt George Russell egy képet williamses üléspróbájáról, melyen épp veszi le overálját, megvillantva ezzel felsőtestét. Versenyzőtársai azonban nem voltak restek azonnal troll kommenteket írni neki. Azóta is többször cukkolták, de úgy tűnik, hogy a fiatal brit versenyző ezt nem különösebben bánja.

    Ismét félmeztelenül jelentkezett Instagramon, ám valójában azt akarta megmutatni, hogy milyen jól zsonglőrködik három labdával.

    https://www.instagram.com/p/B_caE-CFT7t/