Címke: George Russell

  • Horner minden évben örömmel látna egy új pályát a versenynaptárban

    Horner minden évben örömmel látna egy új pályát a versenynaptárban

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy örülne a Forma-1-ben egyfajta „szabadkártyás” rendszernek, a Toszkán Nagydíj sikerén felbuzdulva. A királykategória először járt Mugellóban, amely egyike az öt nem megszokott pályáknak a versenynaptárban, amelyeket a koronavírus-járvány miatt tettek be a világbajnoki küzdelembe.

    Max Verstappen főnöke rovatot vezet hetente, és most az jutott az eszébe, hogy jó ötlet lenne minden szezonban egy-egy más pályát bevenni a naptárba, ahol lehetne Forma-1-es verseny:

    „Remek dolog, hogy az F1 ellátogat ezekre a nem megszokott helyszínekre. Jönnek is még, többek között lesz újra futam Isztambulban és Imolában. Amennyiben továbbra is 22 futamos lesz a versenynaptárunk, azt hiszem, hogy jó ötlet lenne egyfajta meghívásos rendszer évente, hogy mehessünk ezeken a különféle pályákon.”

    A Williams versenyzője, George Russell korábban előállt már egy hasonló ötlettel, ő két versenyhelyszínnek adna évente „szabadkártyát”, míg a Mercedes csapatfőnöke valamiylen rotációs rendszernek örülne.

  • Vettel sajnálja Russellt: Nem ezt az eredményt érdemelte

    Vettel sajnálja Russellt: Nem ezt az eredményt érdemelte

    George Russell nagyon közel volt élete első pontjainak megszerzéséhez a Toszkán Nagydíjon, de meg kell elégednie a tizenegyedik helyezéssel. Sebastian Vettelnek bűntudata is volt a dolgot illetően, annyira, hogy majdnem vissza akarta adni a pozícióját.

    Mivel hosszú ideig a pontszerző helyek egyikén autózott, úgy tűnt, hogy végre Russell is megszerezheti első pontját, de ez remény Lance Stroll által előidézett piros zászló után szertefoszlott. A harmadik start után minden rosszra fordult, és csak Romain Grosjeant tudta maga mögé utasítani aztán beragadt Vettel mögé.

    „Kicsit sajnáltam, mivel azt hiszem nagyon jól vezetett, különösen az utolsó újraindítás előtt. Gyorsabb volt nálunk, és nagyon kiegyensúlyozott volt. Nagyon jól teljesítette a versenyt, de ennek nem így kellett volna történnie.” – mondta Vettel a verseny után a Ziggo Sport-nak.

    A németek négyszeres világbajnoka azon gondolkodott, hogy elengedje a brit versenyzőt:

    „Egy kicsit azért sajnáltam. Megérdemelte volna azokat a pontokat, és az utolsó körben is azon gondolkodtam, hogy elengedjem-e. Végig az elejében harcolt, de végül nem azt az eredményt érte el, amit megérdemelt volna.” – zárta Vettel.

  • Russell továbbra is pont nélkül: A szívem megszakad

    Russell továbbra is pont nélkül: A szívem megszakad

    A Toszkán Nagydíj volt a Williams ifjú tehetsége George Russell harmincadik versenye a Forma-1-ben. Azonban sok ok nem volt az ünneplésre ugyanis a brit ismét pont nélkül maradt.

    Ez történhetett volna másképp is, hiszen a futam nagy részét a pontszerző helyeken töltötte, remek csatában volt többek között mindkét Ferrarival és Kimi Raikkönennel. Úgy tűnt, hogy végre Russell is megszerezheti első pontját, de ez remény Lance Stroll által előidézett piros zászló után szertefoszlott:

    „A szívem megszakad. Az egész csapat keményen dolgozott azon, hogy előrébb jussunk, illetve olyan jól tudtam tartani a kilencedik helyet – ezúttal azt gondoltam sikerülni fog.” – mondta Russell a Speedweek.com-nak.

    „Az autó remek volt.” – folytatta a 22 éves pilóta. „Sebastian (Vettel) és Charles (Leclerc) is mögöttem voltak, és nem úgy tűnt, hogy meg tudnak fogni azonos keveréken.”

    Egészen az újraindításig.
    „Fogalmam sincs, hogy miért, de a harmadik startból nagyon rosszul jöttem ki. Semmit sem csináltam másképp, mint normál helyzetben. Lehet, hogy az abroncsok nem tudtak normálisan felmelegedni. Csalódott vagyok, mivel pontot kellett volna szereznünk.” – zárta Russell.

    Azzal, hogy már harminc versenynél jár Russell szerzett pont nélkül, már csak öt olyan pilóta van, aki több versenyt teljesített F1-es pont nélkül. Ők név szerint: Luca Badeor (51 verseny), Charles Pic (39 verseny), Max Chilton (35 verseny), Brett Lunger (34 verseny) és Toranosuke Takagi (32 verseny). A Williams máig utolsó pontját Robert Kubica szerezte a 2019-es kaotikus Német Nagydíjon.

  • 12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    12 versenyző kapott figyelmeztetést az újraindítás után történt baleset miatt

    Figyelmeztetésben részesítették a stewardok azokat a versenyzőket, akik valamilyen formában részt vettek az első újraindítás után kialakult tömegbalesetben.

    A Toszkán Nagydíj első perceit követően már a pirosra festett Safety Car körözgetett az élen, ugyanis a rajt után kialakult egy kisebb csetepaté. Max Verstappen motorproblémák miatt hátraesett, ám végül a kiesését nem a technika ördögének köszönhette, hanem versenyzőtársainak. A hollandot Kimi Räikkönen „tette arrébb”, miközben őt is eltalálták oldalról. Pierre Gasly sem mondhatta szerencsésnek magát, ugyanis ő bekerült a finn pilóta és Romain Grosjean közé, azonban hárman már nem fértek el, így az AlphaTauri versenyzőjétől is búcsúzni kellett.

    A hetedik körben a biztonsági autó elengedte a mezőnyt, ám akkor még nem lehetett sejteni, hogy mindjárt jöhet is vissza. Miután Bottas vezényletével elindultak a pilóták, a középső traktusban lévőknek sikerült produkálniuk egy látványos balesetet. Carlos Sainz, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi és Kevin Magnusssen versenyének vetett véget ez az incidens.

    Az futam közben a versenyfelügyelők úgy határoztak, hogy a leintést követően vizsgálják meg az ügyet, így mikor véget ért a viadal, néhány pilóta, és a csapatuk képviselője a stewardok előtt mesélhette el a történteket.

    ,,A versenybírák meghallgatták a 10-es (Kevin Magnussen), a 6-os (Nicholas Latifi) és a 26-os (Daniil Kvyat) rajtszámú versenyzőt és alakulatuk képviselőit. Ezen kívül visszanézték a felvételeket a fedélzeti kamerák képanyagával együtt, továbbá az újraindítással kapcsolatos telemetria adatokat is megvizsgálták. A stewardok megállapították, hogy a baleset kiváltó oka az említett versenyzők inkonzisztens fék – és gázpedál használatában keresendő. A versenyfelügyelők elismerik, hogy a kontrollvonal elhelyezése a pálya sajátosságai miatt kihívást jelentett, továbbá azt is tudomásul vették, hogy a pilóták az újraindításnál próbáltak előnyhöz jutni.

    Mindazonáltal ez az eset rávilágított arra, hogy ezekben a szituációkban elővigyázatosabbnak kell lenni, továbbá feljegyezték azt is, hogy egy extrém harmonika-effektus alakult ki, ami egyre drámaibbá vált a hátrább autózók számára.

    Ezen kívül azt is megjegyezték, hogy néhány versenyző elkerülhette volna az incidenst azzal, ha nem követi olyan szorosan az előtte lévő autót. Ezzel ugyanis blokkolták szinte mindenki számára a kilátást, így azonnal nem tudták észrevenni, hogy mi történik előttük.

    Mindezért figyelmeztetés jár, ugyanis egyetlen egy versenyző sem hibáztatható teljesen az incidens kialakulásáért.

    Ezen felül kiemelték azt, hogy a 77-es rajtszámú versenyző (Valtteri Bottas) és azok a pilóták akiket nem említettek, a szabályoknak megfelelően jártak el. A 77-es autónak továbbá a regulák biztosították azt, hogy az élen haladva saját maga válassza meg a tempóját ebben a szituációban.” – áll a hivatalos közleményben.

    A versenyzők, akik figyelmeztetést kaptak:

    Rajtszám Versenyző Csapat
    1 20 Kevin Magnussen Haas F1 Team
    2 26 Daniil Kvyat Scuderia AlphaTauri
    3 6 Nicholas Latifi Williams Racing
    4 23 Alexander Albon Aston Martin Red Bull Racing
    5 18 Lance Stroll BWT Racing Point F1 Team
    6 3 Daniel Ricciardo Renault DP World F1 Team
    7 11 Sergio Pérez BWT Racing Point F1 Team
    8 4 Lando Norris McLaren F1 Team
    9 31 Esteban Ocon Renault DP World F1 Team
    10 63 George Russell Williams Racing
    11 99 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing ORLEN
    12 55 Carlos Sainz Jr. McLaren F1 Team
  • A Williams pilótái sem támogatják a fordított rajtrácsot

    A Williams pilótái sem támogatják a fordított rajtrácsot

    A Williams két pilótája is csatlakozik azok táborához, akik mindenképpen ellenzik a fordított rajtrács ötletét.

    Már idén is ki akarták próbálni ezt néhány időmérő helyett, de végül a csapatok nem tudtak megegyezni a felvetés kapcsán. A monzai Olasz Nagydíj után aztán ismét felmerült a szóbanforgó ötlet. Ross Brawn nyilatkozta azt, hogy több ilyen, őrült eredménnyel végződő futamunk lehetne, ha 2021-ben bevezetnék a szabályt.

    Mindez leginkább talán a Williams pilótáinak jönne kapóra, ha tényleg rendeznének valamilyen formában ilyesfajta versenyeket, ám Latifi és Russell mégsem akarnak hallani erről.

    „Ez nem tartozik a Forma-1 DNS-ébe, sokkal kevesebbet érnének az eredmények” – szólalt fel a kanadai.

    „Nem tetszik, még ha olykor pontot is szereznék így” – értett egyet a csapattárs Russell. „De amúgy meg idiótának tűnnék, hiszen a hátulról érkező gyorsabbak felfalnának. Olyan autókat vezetnek, amely sokkal jobb a miénknél, könnyedén tudnak akár 10 méterrel később is fékezni. Nem tudnánk védekezni. Ugyanakkor ha topautóban ülnék, benne lennék – szuperhősnek tűnnék, miután sorra előzném a pilótákat, akiknek gyengébb az autójuk.”

  • Versenyzőtársai „lesz*rozták” Ricciardo sisakját, de az „öregek” is beszálltak

    Versenyzőtársai „lesz*rozták” Ricciardo sisakját, de az „öregek” is beszálltak

    Sziporkáznak a versenyzők Instagramon, folyamatosan trollkodnak egymással. Most pedig még az idősebb, egykori versenyzők is kommenteltek.

    Daniel Ricciardo közzétette Mugellóra készült sisakfestését, mellyel az élő motoros legenda Valentino Rossi előtt kíván tisztelegni.

    Erre jelent meg a nagy Rossi-rajongó hírében álló Lando Norris, aki – nyilván trollkodásból – egy kaka emojival kommentálta a dolgot. Ehhez aztán Carlos Sainz is csatlakozott, többek között, majd rárepültek a rajongók is és született pár sz*r komment.

    Ricciardo posztját az F1 hivatalos profilja is megosztotta, ahol aztán David Coulthard is megjelent egy ilyen kommenttel. Erre pedig Damon Hill is reagált.

    „Pont olyan érett vagy (Coulthard), mint Carlos Sainz és Lando Norris” – írta 1996 világbajnoka egy nevetős emoji kíséretében. 😀

    https://www.instagram.com/p/CE9CaC5pF8d/

    De ha már trollkodás, George Russell is kapja az ívet, újabb félmeztelen fotója alatt. Ő csak annyit írt a fotóhoz: „Mindig hordj maszkot”

    Erre Alex Albon: „Mindig hordj pólót”

    Sergio Perez: „Melyik appot használod?”

    Nicholas Latifi: „És ezt kell nekem elviselnem”

    Callum Ilott: „Melyik gyerekről loptad le azt a farmert?”

    Alex Lynn: „Adjatok neki egy kis pizzát”

    https://www.instagram.com/p/CE90a_BhgSz/

  • Giovinazzi elismerte, hogy túltolta, Russell pedig hálás a halóért

    Giovinazzi elismerte, hogy túltolta, Russell pedig hálás a halóért

    Antonio Giovinazzi Belga Nagydíja látványosabbra sikerült, mint csapattársáé, Kimi Räikkönené, bár minden bizonnyal nem így akart középpontba kerülni.

    Az olasz versenyző látványosan összetörte autóját, miután a Fagnes sikánból való kigyorsításakor elvesztette az uralmat Alfája fölött. Autójának elszabaduló kereke pedig George Russellt is kiütötte a versenyből. Szerencsére mindketten sértetlenül szálltak ki autóikból.

    „Túlkormányzott volt a kijáraton, én pedig túlzottan megnyomtam, hogy Sebastian (Vettel) mögött maradhassak a DRS miatt” – magyarázta Giovinazzi az eset után. „Több volt, mint kellett volna és ha az ember mindig a határon van, akkor valami történni fog.”

    George Russell
    Fotó: Williams Racing

    Russell az eset kapcsán a pilótafülkét védő halót méltatta, és elismerte, hogy megijedt, mikor látta, hogy felé tart az Alfa Romeo kereke.

    „Ha jobb oldalra húzódtam volna, ott volt Antonio autója, a pálya bal oldalán pedig kaptam egy komoly ütést a gumitól” – mesélte Russell.

    „De azt kell mondjam, nagyobb biztonságban éreztem magam most a halóval. Mikor láttam, hogy felém tart a kerék, az egy kicsit ijesztő volt, hogy őszinte legyek.”

    „Nagyon hálás vagyok, hogy halo van az autónkon. Jól vagyok. Csak persze egy kicsit frusztrált. De olykor ilyen a versenyzés.”

  • Wolff: Több olyan pálya kellene a Forma-1-be, mint Spa

    Wolff: Több olyan pálya kellene a Forma-1-be, mint Spa

    Az egyébként unalmas versenyben Spa-Francorchampsban az egyetlen figyelemre méltó eset egy borzasztó baleset volt, amely újra figyelmeztetett a legendás belga pálya veszélyeire. George Russell beleszaladt Antonio Giovinazzi elhagyott kerekébe, amelyet az Alfa Romeo egy balesetben vesztett el, és a Williams pilótája köszönetet mondhat a Haloért is, így fogalmazott:

    „Azt kell mondanom, hogy nagyon is köszönöm, hogy most ez az eszköz az autómon van.”

    Egy éve Anthoine Hubert Formula 2-es versenyző vesztette az életét a belga pályán, így a vasárnapi újabb nagy ütközés után egyesek úgy vélik, hogy el kellene felejteni ezen pályákat. Nem így Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke:

    „A Forma-1-nek szüksége van az ilyen régi vágású pályákra, ahol egy versenyző képessége még jelenthet némi különbséget. Valójában több ilyen kellene. A pálya kritizálása helyett inkább jó lenne kivizsgálni azt, hogy miképp szabadulhatott el a kerék arról az autótól.”

    Az élmezőnyben Max Verstappen a Mercedes fölénye után kijelentette, hogy a futam unalmas volt, és ezt el is mondta a holland médiának:

    „Mi mást is mondhatnék? Egyáltalán nem volt szórakoztató, nem élveztem kicsit sem.”

    Még a bajnokságot toronymagasan vezető Lewis Hamilton sem tudja ezt megcáfolni:

    „Talán nem annyira szórakoztató ezt látnia az embereknek. Én is örülnék neki, ha igazi verseny lenne, ha ma ezt néznem kellett volna, talán inkább az összefoglalót nézném. Remélem az emberek azért megértik, hogy ez nem a mi hibánk.”

    Némi remény a jövőre nézve, hogy változhat a helyzet, mert a hétvégétől kezdve betiltják az úgynevezett „parti módot” a motorbeállításoknál. Erről már a Red Bull-Honda főnök, Christian Horner beszélt:

    „Lesz némi hatása. Várjuk meg, hogy ez már most hétvégén bekövetkezik-e, vagy pár héten belül, de kell, hogy legyen hatása a dolognak. Remélem ugyanakkor, hogy nem rosszabb lesz csak tőle a helyzet.”

    Ami biztos, hogy a Mercedes egyetlen kihívói 2020-ban az energiaitalosok, és nem adják fel. Ezt erősítette meg Dr. Helmut Marko is:

    „Még a felénél sem tartunk a bajnokságnak. Kell még némi sebességre szert tennünk, hogy a kihívóik lehessünk.”

  • Russell még mindig olyan magabiztos, mint tavaly

    Russell még mindig olyan magabiztos, mint tavaly

    George Russell tavaly regnáló F2-es bajnokként érkezett meg a Forma-1-be, ám gyenge autója miatt nem igazán tudta megmutatni, mi rejlik benne. Annyit tehetett, hogy a csapaton belüli párharcban kifejezi gyorsaságát. Mint tudjuk, ezt meg is tette, hiszen minden időmérőn kollégája, Robert Kubica előtt végzett. Idénre valamelyest javult csapata, a Williams, több Q2-es szereplést is sikerült már kiharcolnia Russellnek, viszont a futamokon még mindig nem az igazi a teljesítmény.

    A Williamsnél dolgozó Dave Robson nyilatkozott az ifjú britről.

    „Pontosan kimondja, amit akar, semmitől sem fél” – árulta el. „Még mindig úgy áll hozzá a dolgokhoz, ahogyan az első évében, ugyanakkor minden tekintetben fejlődött.”

    Russell Mercedes junior, így előfordul, hogy a világbajnoki autót tesztelheti. Ennek is megvan az előnye Robson szerint.

    „Megmutatja neki, mit csinál egy elképesztően jó autó” – tette hozzá. „Ez alapján is kapunk visszajelzést és nagyon értékes számunkra. Russell önbizalma csak nő ezzel. Bármilyen autóba beül, nagyon gyors tud lenni másokhoz képest.”

  • Russell megtippelte, ki lesz az F2 bajnoka

    Russell megtippelte, ki lesz az F2 bajnoka

    Az F2 korábbi bajnoka, a ma már Williamsnél versenyző George Russell megtippelte, ki lesz a sorozat idei győztese. A brit egy olyan nevet mondott, akit talán nem sokan mondtak volna a szezon kezdete előtt, de most mégis ő az egyik legnagyobb esélyes, hiszen ő vezeti a bajnoki pontversenyt. Ő Callum Ilott, az UNI Virtuosi pilótája.

    Russell versenyzett vele, még a Formula 3-ban, 2016-ban, mielőtt feljebb lépett volna a GP3-ba, majd a Formula 2-be. Ilott kicsit később, 2018-ban lépett fel a GP3-ba, majd tavaly érkezett meg az F2-be, mostani, második évében pedig már a bajnoki címre tör, nagy csatában van Robert Shwartzmannal.

    Visszatérve Russellre, ő egész pontosan az alábbiakat mondta a Formula 2-ről: „Úgy gondolom, a bajnoki cím sorsa Shwartzman és Ilott közt fog eldőlni. Mazepin meglepett, nagyon jól megy most. Múltkor a 14. helyről a 6-ra jött fel, vagy valami ilyesmi. Ő volt az egyik leggyorsabb ember a pályán. Úgy gondolom, okozhat még meglepetést a szezon későbbi szakaszában, szóval izgalmas lesz. De szerintem Ilott fog nyerni.”