Címke: George Russell

  • Russell költséghatékonyabb lenne a Mercedes számára, mint Hamilton

    Russell költséghatékonyabb lenne a Mercedes számára, mint Hamilton

    A Mercedes tartalékversenyzője hivatalosan Stoffel Vandoorne. Azonban mikor a Szahír Nagydíjon helyettesíteni kellett Lewis Hamiltont, Vandoorne helyett a williamses George Russell ülhetett be a Mercedesbe.

    Martin Brundle egykori F1-es versenyző szerint ez egy taktikai húzás volt Toto Wolff csapatfőnök részéről.

    „Nincs kétségem afelől, hogy Russell alkalmazása a hivatalos tesztpilóta Stoffel Vandoorne helyett, nagy taktikai döntés volt Toto Wolfftól” – írta Brundle a Sky Sports rovatában. „Hamilton keményen játszik új szerződésének aláírása kapcsán, és a kérdéseket, hogy vajon Valtteri Bottas valóban későn lép-e a tettek mezejére, a balszerencséjétől függetlenül, George így, vagy úgy meg tudná válaszolni.”

    „Bizonyította, hogy egy tökéletes rajt után átvette a vezetést a verseny, és anélkül, hogy teljesen kényelmesen érezte volna magát az autóban, vagy maximális tempót tudott volna kihozni a rendszerekből, Russell drámaian feltornázta saját értékét és lehetőségeit, megnehezítette Hamilton dolgát és lehúzta Bottast.”

    Brundle szerint Wolff ily módon Russellel próbálja rávenni Hamiltont, hogy érje be kevesebb fizetéssel, ha maradna 2021-re, hiszen Russell kiválóan alkalmas lehet a pótlására, ráadásul jelentősen olcsóbb is…

  • Russell csütörtökön a Mercedesé: Mi lesz Hamiltonnal?

    Russell csütörtökön a Mercedesé: Mi lesz Hamiltonnal?

    A csütörtöki sajtótájékoztatóra George Russell ülhet be Valtteri Bottas mellé.

    Lewis Hamilton a napokban visszatért a közösségi médiás platformjaihoz, ahol is mindenki tudtára adta, hogy már keményen dolgozik azon, hogy visszatérjen. A brit versenyző helyezte azonban nem ilyen egyszerű, ugyanis negatív teszteredmény mellet még két ország szigorú szabályinak is meg kell megfelelnie.

    Toto Wolff korábban megerősítette a hétszeres világbajnok szavait, ugyanis elmondta, hogy Hamilton állapota javuló félben van, így akár vissza is térhet a hétvégére. Holnap azonban már a sajtónappal kezd a mezőny, viszont még a Mercedes sem tudja, hogy végül Russell vagy Hamilton fog versenyezni Bottas mellett.

    A sajtótájékoztató beosztása szerint Jack Aitken ismét a Williams színeiben ülhet a mikrofon elé, míg Russellt a Mercedesnél jelölik. Ugyanakkor ez nem életbiztosítás, hiszen ha Hamilton visszatér, akkor mindenki visszakerül az eredeti pozíciójába. A DailyMail információ szerint a csillagosok szombatig kivárnak a végső döntéssel, így akár az is előfordulhat, hogy a hétszeres világbajnok csak az időmérőre ülhet majd be a W11-be. Ha azonban Hamilton valamilyen oknál fogva nem tud belépni az országba, akkor Russell kapja meg a lehetőséget.

  • Priestley: A Red Bull nem akarja Russellt, nekik már ott van Verstappen

    Priestley: A Red Bull nem akarja Russellt, nekik már ott van Verstappen

    Marc Priestley nem lát arra esélyt, hogy a Red Bull megszerezze Max Verstappen mellé George Russellt.

    A fiatal brit versenyzőnek Lewis Hamiltont kellett helyettesítenie a Szahíri Nagydíjon, ugyanis a hétszeres világbajnok elkapta a koronavírust. A 22 éves pilóta teljesítménye sokkal meggyőzőbb volt, mint Valtteri Bottasé, így a futam után ismét felmerült a kérdés: miért nem ültetik be Russellt a 35 éves brit mellé?

    Mivel Bottas 2021-re érvényes kontraktussal rendelkezik, (habár idén szerződésbontásra már volt példa más csapatoknál), nem sok esély van arra, hogy jövőre létre jön a csere. Ám ha a Mercedes későn avagy nem lép, akkor az ellenfelek könnyen elorozhatják tőlük Russellt. A legújabb pletykák szerint a Bikák már gondolkodnak is a briten, ugyanis Alex Albon helyzete már nagyon bizonytalan.

    A McLaren egykori szakembere viszont úgy gondolja, hogy az osztrákoknak nem fog kelleni Russell, hiszen nekik már ott van Verstappen. Két erős vezéregyéniség menedzselése ugyanis nem feltétlenül vezetne sok jóra.

    ,,El tudják képzelni azt, hogy Pérez mit tudna csinálni azzal a Red Bullal? Ő nem érezné magán azt a nyomást, mint amit a Red Bull juniorok. A Verstappen-Pérez páros így nagyszerű lenne. A Red Bull ugyanakkor nem akarja Russellt, hiszen nekik már ott van Verstappen. Ő a csapat sztárja, és nekik Bottas-szerű versenyzőre lenne szükségük, olyanra, aki Max mögött tud lenni. Másfelől nem tudok olyan forgatókönyvet elképzelni, ami alapján a Mercedes kiengedné a kezei közül Russellt.” -nyilatkozta Youtube-csatornáján Priestley.

  • Egy Indy 500 nyertes is írt Toto Wolffnak, hogy beülne Hamilton helyére

    Egy Indy 500 nyertes is írt Toto Wolffnak, hogy beülne Hamilton helyére

    Bár egy ideje már otthagyta az F1-et, a 2016-os Indy 500 győztese, Alexander Rossi azért küldött egy üzenetet a Mercedes csapatfőnökének, hogy jelentkezik Hamilton ülésére.

    „Hogy őszinte legyen, írtam Totónak.” – meséli nevetve. – „Bolond lennék, ha nem tettem volna. Hogy kaptam választ? Dehogy.”

    Rossi szerint az eddigi tapasztalata – öt F1-es verseny, még 2015-ből, azóta pedig hét IndyCar győzelem, köztük egy Indy 500 – jó jelöltté tette volna, hogy a „majdnem oválon” helyt tudjon állni.

    „Versenyeztem Bahreinben vagy kilencszer. Nem számít, hogy nem ezen a vonalvezetésen.”

    A viccet félretéve azonban nem rejtette véka alá, hogy teljesen egyetért a Mercedes döntésével.

    „Szerintem egy ember van, aki megérdemli ezt az esélyt: George Russell.” – zárta rövidre a kérdést.

    Az amerikai a Bahreini Nagydíjon nagy balesetet szenvedő Romain Grosjeanról is kifejtette a véleményét:

    „Valamikor a jövőben még újra versenyautóba fog ülni. Talán pont hozzánk, az IndyCarba jön, az elég király lenne.”

    „Persze itt sokan pofonként érzékelik, hogy az F1-esek, miután ott befejezték, utána átjönnek ide, de szerintem nem így kell hozzáállni. A Forma-1 a motorsportok csúcsa, mindig is az lesz. De sokan szeretik azt, amit az IndyCar nyújtani tud nekik.”

    „Nem a pénzért jönnek, vagy azért, hogy ragyogó helyszíneken versenyezzenek. Hanem egyszerűen azért, mert valamikor 6 éves koruk környékén beleszerettek a versenyzésbe. És tudják, hogy az IndyCarban van belőle bőven.”

  • Nem Aitken a felelős Russell elveszett győzelméért

    Nem Aitken a felelős Russell elveszett győzelméért

    Az újonc Jack Aitken hibája idézte elő a Mercedes – és Russell – balszerencséjét, és bár sajnálja a történteket, nem érzi magát felelősnek értük.

    Ironikus módon a Russell helyére beülő honfitárs megpördülése vezetett végül az ominózus kerékcseréhez, ahol a Mercedesben debütáló fiatal brit versenye összeomlott.

    Aitken az utolsó kanyar külső ívén találta el a falat, és bár rögtön ki tudott jönni a boxba, első szárnya az ideális íven maradt, és emiatt beküldték a virtuális biztonsági autót.

    „Csalódott vagyok a hibám miatt, és sajnálom George-ot mint kolléga és barát. Nagy lehetőség előtt állt, és elég rosszul jött ki… de egyáltalán nem érzem magam felelősnek ezért.”

    „Ilyen a versenyzés, megesik az ilyesmi. Ez egy láncreakció volt. Nyilván a Mercedesnek is része volt ebben, ahogy nekem is.”

    A brit végül 16. lett, a verseny másik újonca, Pietro Fittipaldi előtt, de ennek ellenére bánja a hibáját.

    „Jól nézett ki a tempónk, az előttünk haladókkal tudtam tartani a lépést. Sőt, egy kicsit épp elkezdtem feljönni rájuk. Éreztem, hogy van előttem lehetőség, főleg, ha kiáll még valaki, mint az első néhány körben.” – magyarázta Aitken.

    „Aztán túlságosan is nyomtam. Megpróbáltam, hogy a poros részen is a gázon tartom a lábam, de visszaütött. Sajnálom a csapatot emiatt, igazán kár, de sok pozitív dolog volt ezen a hétvégén, amire majd építkezni lehet.”

  • Briatore: A Scuderia Ferrari mindig a következő évre készül

    Briatore: A Scuderia Ferrari mindig a következő évre készül

    Flavio Briatore csak forgatja a szemeit, amikor az a téma kerül az asztalra, hogy a Ferrari jövőre majd visszatér az élmezőnybe. A korábbi Renault csapatfőnököt az Adnkronos hírügynökség kérdezte arról, hogy sikerülhet-e felzárkóznia jövőre a Ferrarinak, mire így felelt az olasz:

    „Minden évben arról kell beszélnünk, hogy mi lesz jövőre. A Ferrari esetében a legtöbbször visszatérő szavak, a „majd, jövőre”.

    Briatore ugyanakkor örül annak, hogy a Scuderia a rajtrácsra hozta 2021-re a Haasszal a friss Formula 2 bajnok Mick Schumachert:

    „Ez mindenkinek fantasztikus, a sportnak, neki, édesanyjának Corinnának, és apjának Michaelnek is ez nagyon jó hír.”

    Flavio a 90-es években a Benettonnál felügyelhette Michael első két bajnoki címét, így vélekedett erről:

    „Megvan-e benne minden, ami szükséges a sikeres Forma-1-es szerepléshez? Erre mindig nehéz válaszolni, de most majd megtudjuk.”

    Amiben viszont nem kételkedik Briatore, az George Russell tehetsége, aki múlt vasárnap Lewis Hamiltont helyettesítette a Mercedesnél a Szahíri Nagydíjon:

    „Láthattuk, hogy megérkezett egy srác, akit senki sem ismert, és ha a Mercedes nem veszítteti el vele a versenyt, akkor ő megnyerte volna azt. A csapat hibázott. Mindent megtettek azért, hogy ne nyerhessen, ugyan jóhiszeműen, de így tettek. Nagy káosz volt, mert egyébként könnyedén nyert volna.”

  • Kiderült, mi okozta a káoszt a Mercedes dupla kiállásánál

    Kiderült, mi okozta a káoszt a Mercedes dupla kiállásánál

    A Mercedes épp úton volt egy sima kettős győzelem felé a Szahíri Nagydíjon, amikor Jack Aitken balesete miatt beküldték a biztonsági autót. A két Mercedes egyszerre állt ki, ám a dupla kerékcsere katasztrófába fulladt. George Russell így bukta az első helyét, amit addig simán tartott, de Bottas is jelentősen visszaesett.

    „A boxutcabeli problémák azzal voltak kapcsolatosak, ahogyan a rádiórendszerünk kezelte a különböző prioritású üzeneteket. Ez fogott ki rajtunk nagyon” – nyilatkozta Andrew Shovlin, a németek szakembere. „Ahogy a safety car kijött, egyből jeleztünk a kerékcserecsapatnak, hogy álljon készen, illetve készítse ki a gumikat. Épp akkor azonban egy másik rádióüzenet ment ki egy nagyon rövid ideig, ez pedig megakadályozta, hogy az egyik fontos instrukció eljusson az egyik emberhez, aki a gumikat készítette össze. Ez mindig fennálló veszély volt, bármikor problémát okozhatott volna az elmúlt években.”

    Shovlin kiemelte, nem ember hibázott: „Még mindig van egy kis dolgunk, hogy felgöngyölítsük a problémákat, amik ezt okozták, de van még időnk a következő verseny előtt, hogy ezt rendesen megtehessük.”

  • Verstappen visszaszólt Leclerc-nek: Nem érdekel, hogy mit mond

    Verstappen visszaszólt Leclerc-nek: Nem érdekel, hogy mit mond

    Max Verstappen reagált Charles Leclerc azon kritikájára, hogy néha butaságokat beszél a médiában.

    A vasárnapi futamon a monacói pilóta gyorsan elintézte a saját és a holland versenyét. A Ferrari versenyzője ugyanis túl későn fékezett a 4-es kanyarban, így jobb első kereke blokkolt, minek következtében kitessékelte Sergio Pérezt a pályáról. Verstappen önhibáján kívül keveredett bele az ügybe, majd mivel nem tudott már hova menni, Leclerc-hez hasonlóan ő is kiesett.

    A Red Bull pilótája másnap a Ziggo Sports rendelkezésére állt, ahol is megtudta, hogy ellenfele szerint néha butaságokat nyilatkozik a média képviselőinek:

    ,,Ha ezt gondolja, akkor nem kellene elolvasni őket. Különben se érdekel, hogy mit mond.” – jegyezte meg Verstappen.

    Az osztrák csapat versenyzője ezen felül azt is elmondta, hogy mivel töltötte a vasárnapot, ha már hirtelen annyi szabadideje lett:

    ,,Nos, volt velem egy gin-tonik a verseny közepén, így hát ez elég jól ment. Természetesen beszéltem a médiával, majd utána visszamentem a hotelbe. Láttam az utolsó 20-30 kört, ahol is volt egy kis dráma.”

    Verstappen ezek után George Russellre is kitért. A holland szokásához híven nem finomkodott, mikor beszélni kezdett:

    ,,Az egy jó pillanat volt arra, hogy drámain lefeküdjön a kamera előtt.” – utalt a 23 éves pilóta arra képre, mikor a brit a fűben fekve próbálta feldolgozni a verseny eseményeit. – ,,Azt hiszem egy évvel fiatalabb nálam, így korábban talán egy-két évig versenyeztem vele, ám annyi bizonyos, hogy gyors.”

  • Bottas és Russell közösségi médiás módosításai már a cserét vetítik elő?

    Bottas és Russell közösségi médiás módosításai már a cserét vetítik elő?

    Érdekes változtatásokat eszközölt a közösségi médiás platformokon Valtteri Bottas és George Russell.

    Miután kiderült, hogy Lewis Hamilton elkapta a koronavírust és így nem vehet részt a Szahíri Nagydíjon, a Mercedes Russellt ültette a helyére. A brit versenyző nagyon jól állta a sarat, ugyanis már a szabadedzéseken is gyorsabb volt, mint újdonsült csapattársa. Az időmérőt ugyan a finn nyerte, ám a 22 éves pilóta lemaradása csak 26 ezred lett.

    A rajt után Russell megelőzte Bottast, majd a Mercedes bakijáig vezetett is a futamot. Teljesítményével sokakat lenyűgözött, sőt újraélesztette azt a kérdéskört is, hogy miért nem ül még a Mercedesben a 31 éves pilóta helyén.

    Thomas Maher, a FormulaSpy.com szakírója, azonban érdekes változásokra lett figyelmes a két versenyző közösségi médiás platformjai kapcsán. A brit pilóta profiljairól ugyanis hirtelen eltűnt a Williams. Korábban úgy jellemezte magát Russell, hogy „Williams pilóta”, míg most már csak az utóbbi szó szerepel ott. Valószínűleg ezt azért változtatta meg, mert a csillagosoknál teljesítette a futamot. Bottas fiókja azonban sokkal beszédesebb, ugyanis ott a Mercedes szócska tűnt el. A finn esetében ugyanis furcsának hat a német csapat nevének törlése, mivel 2021-ig érvényes szerződéssel rendelkezik.

  • Wolff: Egy új csillag született, akinek határ a csillagos ég

    Wolff: Egy új csillag született, akinek határ a csillagos ég

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff tovább dicsérte a koronavírusos Lewis Hamilton helyére beugró George Russellt. Az osztrák csapatfőnök kiemelte, nem ez volt Russell utolsó lehetősége futamot nyerni.

    Egy hihetetlen történet is kerekedhetett volna a Mercedes junior beugrásából, mivel végig vezette a versenyt, és nem tűnt úgy, mint aki ezen pozíciót ki fogja engedni a kezéből. Azonban a 63. körben Russell autójára Valtteri Bottas első kerekeit tették fel, ami szabálytalan. Így a fiatal brit versenyzőnek vissza kellett jönnie egy újabb kiállásért, de még így sem volt minden veszve, hiszen gyorsabb volt ellenfeleinél. Azonban még kapott egy defektet is, ami végleg elvette Russelltől a győzelem esélyét.

    A Sky Sports-nak a verseny után Wolff elmondta, ez egy csalódást keltő eredmény volt, de Russell bebizonyította, hogy sokra hivatott:

    „Rendkívül érzelemdús volt. Ha az első versenyedet teszed meg a Mercedesszel, és megnyerhetted volna, mivel elképesztően vezettél, arra tényleg nem lehet mit mondani.” – mondta Wolff.

    „Nem ez volt az utolsó lehetősége, hogy futamot nyerjen. Ez csak a kezdete annak a varázslatos dolognak, ami sajnos nem működött vasárnap. Azt kell mondja, egy új csillag született.”

    Megkérdezték, hogy Russell lehet-e az a pilóta, aki Hamilton nyomdokaiba léphet majd, amire ezt válaszolta a csapatfőnök: „Lewis teljes mértékben a viszonyítási alap. Senki sincs hozzá jelenleg közel hozzá, de láthattunk egy versenyzőt az új generációból, aki fel tud nőni a feladathoz, és nagyon erős lehet. A határ a csillagos ég.” – zárta Wolff