Címke: Genfi Autószalon

  • 40 éves a Renault Fuego!

    40 éves a Renault Fuego!

    • A Fuego 1980 márciusában volt először látható a Genfi Autószalonon, ahol az addigi Renault coupék utódjaként mutatkozott be
    • A Fuego története 1976-ban kezdődött, amikor a Renault a teljes választék megújítása mellett döntött. A fő prioritások egyike a középkategória frissítése volt. A modell legsikeresebb változata a GTS lett, amelyből 5 év alatt több mint 220 000 darab készült.
    • A Renault Fuego volt az első autó, amely 1982-től infravörös távirányítóval ellátott központi zárral rendelkezett, majd szintén az első volt, amelynek fedélzeti audiorendszere a kormányon elhelyezett gombokkal volt vezérelhető.

    Két modell, a Renault 15 Coupé és a Renault 17 Coupé taposta ki az utat az új Fuegonak. Az új modellt, amely a Renault 18 padlólemezére épült egy népszerű kupénak szánták. A palettán az első olyan autó volt, amely megtörte a modellek számmal történő elnevezésének hagyományát. A modell dinamizmusa és karaktere egyértelműen jelezte, hogy a cél a nemzetközi siker.

    Az eredeti formaterv egyértelműen a sebességet idézte. A széles ajtókon keresztül a hátsó ülések is könnyen elérhetőek voltak. Az ék alakú formavilágot, amelyet a lekerekített élek tettek a kornak megfelelően modernné, 1976-ban láthatta először a Renault vezetése. A nagyközönség ezen túl 1980-ban, a Genfi autószalonon ismerkedhetett meg a modellel. A vonalvezetés az akkor kezdődő 80-as évek formáit idézte már meg. A technológiát illetően a karosszéria a B-oszlopig majdnem teljesen a Renault 18-é volt, a komoly innovációk a hátsó részben kezdődtek.

    A sportos vonalak ellenére a 4 üléses Renault Fuego nagyon is funkcionális modell. A hosszú, üvegezett hátsó ajtó és a lehajtható hátsó ülések segítségével hosszú tárgyak is könnyedén rakódhatók voltak. A csomagtartó kapacitása a maga 375 cm3-ével nem tért el az akkor a piacon megtalálható családi modellekétől, és az, hogy az ülések lehajtásával ez 814 cm3-re volt növelhető, csak még vonzóbbá tette a Renault Fuegot.

    A belső térben elöl a pilóta-fotelek vagy a magasabb felszereltségi szinten elérhető különleges műszerfal nyűgözték le az utasokat. A csúcsverzióban elektromos ablakok, bársony kárpitozás, szervokormány és zöld árnyalatra sötétített ablakok is helyet kaptak. A legdrágább – GTX – változat volt az, amely a világ első szériaautójaként infravörös távirányítóval ellátott központi zárat tartalmazott.

    A Fuego mindenkihez szólt – pénztárcától függetlenül. Épp ezért az alap TL és turbós változatokon túl, a paletta tartalmazta a GTL, TS, GTS, TX, és GTX verziókat. Kapható volt turbófeltöltős dízelmotorral is. A lökettérfogatok 1400 és 2 000 cm3 között mozogtak.

    Kizárólag Európában volt elérhető a J8S kódú 2 068 cm3-es, 88 LE-s turbódízel motor. Ennek a változatnak a teljesítménye páratlan volt: 177 km/h max. sebesség, gyorsulás 0-100 km/h-ra 13.2 mp alatt és 100 km-en átlagosan 8 literes fogyasztás. 1983 tavaszáig a Renault Fuego turbódízel volt a világ leggyorsabb dízelmeghajtású modellje. A francia piacon túl kiemelten sikeresen szerepelt a belga, és olasz piacokon is. A Renault 25 megjelenésével (1984) a Fuego opcionálisan kérhető felszereltségeinek listája megnőtt, így elérhetővé vált a kormányról vezérelhető audio, elektromos tükör és a fedélzeti számítógép is.
    A GTS változat volt a legnépszerűbb, ebből 226 000 példány készült el, 5 év alatt. 1997-ben a Renault bemutatta a Megane Coupét, amelyet a Fuego utódjának szántak.

    Összefoglalva tehát, az 1982-es Renault Fuego volt az első autó, amely szériában infravörös központi zárral volt felszerelve. Emellett a fedélzeti audio a kormányon elhelyezett gombokkal volt vezérelhető. Az első turbódízel kupéként pedig sokáig a világon kategóriájában a leggyorsabbnak számított.

  • Elmarad a Genfi Autószalon a koronavírus miatt

    Elmarad a Genfi Autószalon a koronavírus miatt

    Idén elmarad a világ egyik legnagyobb autókiállítása a Genfi Autószalon, mivel a szervezők tartanak az egyre gyorsabban terjedő koronavírustól.

    Eredetileg március 5-15. között rendezték volna meg a világhírű kiállítást Svájcban, ám a koronavírus gyors terjedése miatt elővigyázatosságból lefújták a rendezvényt.

    Az eseményre minden évben több százezer ember látogat a világ minden pontjáról, így a svájci kormány most jobbnak látta törölni azt, amit egy közleményben tudatott.

    „A központi tanács legfőbb feladata az emberek védelme. Ezzel az intézkedéssel reagálunk a koronavírussal kapcsolatos fejleményekre, illetve arra is, hogy maga a vírus speciális kategóriába sorolódott Svájcban.”

    Ez utóbbi egyébként a svájci alkotmányban azt jelenti, hogy minden 1000 fősnél nagyobb rendezvényt betiltanak, így nem meglepő ez a lépés.

  • Bemutatkozott a Newey tervezte Aston Martin Valkyrie

    Bemutatkozott a Newey tervezte Aston Martin Valkyrie

    Tegnap a Genfi Autószalonon a Red Bull Racing és az Aston Martin bemutatták az első teljes mértékben működő Aston Martin Valkyrie-t.

    A Valkyrie hiperautó érdekessége, hogy az F1-es tervező, Adrian Newey tervezte. 6,5 literes V12-es, Cosworth fejlesztésű motorja pedig 1000 lóerőre képes.

    A bemutatón Newey és a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is jelen volt.

    https://www.instagram.com/p/BuoDrYbgCWR/

  • Elektromos autók és új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon

    Elektromos autók és új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon

    A korábbi éveknél hangsúlyosabban jelennek meg az elektromos autók és az új technológiák a 89. Genfi Nemzetközi Autókiállításon, amely kedden a sajtónappal vette kezdetét.

    A szervezők közlése szerint 70 kiállító több mint száz világ és európai premiert tart a világ egyik legfontosabb autókiállításán. Több gyártó is jubileumát ünnepli: a Bentley 100, a Fiat 120 éves fennállása alkalmából különleges szériákat, tanulmányokat mutat be.

    Az elmúlt években kisebb hangsúlyt kaptak a jövő formai és technológiai megoldásait bemutató koncepció autók, idén azonban számos nagy autógyártó készített tanulmányautót. A Fiat a Centoventi, az Alfa Romeo a Tonale, a Citroen a Citroenist, a Honda az Urban EV-vel, a Seat a Cupra Formentorral, a Skoda a Vision IV-vel mutatja be, hogy milyen elképzelései vannak a jövőről.

    A Magyarországon gyártókapacitással rendelkező konstruktőrök közül az Audi és a Suzuki nem mutatott be újdonságot, a Mercedes a Kecskeméten gyártott CLA 250 Shooting Brake modellt mutatta be világpremier keretében.

    A sajtónapokat megelőzően, hétfőn jelentették be, hogy Év autója díjat a Jaguar I-Pace nyerte el. Az Alpine A110 modellje az első szavazáson ugyanannyi pontot kapott mint a végső nyertes, ezért a 60 tagú zsűrinek külön kellett döntenie az első helyről.

    A kiállítás a nagyközönség előtt március 7-től 17-ig lesz nyitva a genfi Palexpo területén.

  • A Dacia a 2019-es Genfi Autószalonra új limitált szériával készül

    A Dacia a 2019-es Genfi Autószalonra új limitált szériával készül

    A 2019-es Genfi Autószalonon lép a nagyközönség elé a Dacia Techroad / Ultimate limitált széria. A teljes választékon áthúzódó különleges felszereltség a következő modelleket érinti majd: Duster, Logan, a Stepway modellek (Sandero, Logan MCV, Dokker) és két új színt is felvonultat; az Izzó Vöröst és a Highland Szürkét.
    Kitűnő alkalom ez arra is, hogy bemutatkozzanak a 130 és 150 LE-s 1.3 TCe FAP erőforrások, amelyek az Alliance legújabb fejlesztéseit vonultatják fel, így megfelelnek a legmagasabb megbízhatósági és tartóssági elvárásoknak is.

    Karakteres design, piros-szürke kontrasztpárok a betét-elemeken, egyedi kárpitozás – minden, ami ahhoz kell, hogy az új Dacia modellek elcsavarják a fejeket.

    A Techroad limitált széria piros karosszériaelemei (oldalsó védőelemeken, tükörházakon) csakúgy, mint az ajtóbetétek, légbeömlő-keretek, a különleges kárpitozás, vagy a szőnyegezés, merész színvilágba kalauzolják el a vásárlókat. Az utastér kényelmes, otthonos érzést kelt, a világosszürke és a piros színek váltakozásával, és ezek a színek kiválóan rímelnek a műszerfal sötét karbon színvilágára.

    A 16”-os (Dusteren 17”-os) ezüstszürke/tompa szürke kéttónusú felniket a piros középső elem koronázza meg. Ez amellett, hogy különleges esztétikai hatást kelt, gazdaságos, és könnyen karbantartható.
    A teljes választékon megjelenő limitált széria olyan hasznos és már jól ismert technológiai elemeket is megkapott, mint a tolatókamera és a tolatóradar, automata klíma, Automata Dacia kulcs, és a Dusterhez elérhető a City Plus csomag is, holttérérzékelővel, multi-view kamerával, és az Android Autoval® és Apple Car Play® -el valamint Media Nav Evolutiönnel. Január óta a szalonokban van, de legkésőbb március közepéig elérhető lesz a mind a 44 országban, ahol a Dacia jelen van.

    Ionut Gheorghe a Dacia értékesítési- és marketing-igazgatója szerint: „Ez a kezdés roppant ígéretes a 2019-es év számára egy olyan 2018-as európai rekordév után, amely a Sandero és az új Duster sikerét hozta magával, a maga 20,5%-os értékesítési növekedésével.”

  • A 2019-es Genfi Autószalonon ünnepli világpremierjét a Honda E Prototype

    A 2019-es Genfi Autószalonon ünnepli világpremierjét a Honda E Prototype

    Honda e Prototype néven, a 2019-es Genfi Autószalonon mutatkozik be a legendás japán márka új, városi elektromos járművének prototípusa. A modell a 2017-ben leleplezett Urban EV Conceptből nőtte ki magát, és a Honda Electric Vision névre keresztelt európai stratégiájának szerves része.

    Tervezésekor a modern életvitel igényeire fókuszáltak a Honda mérnökei, ennek megfelelően kimagasló használati érték, páratlan technikai fejlettség, valamint egyedi, vonzó megjelenés jellemzi a tanulmánymodellt, azon túlmenően, hogy – a fejlesztők elmondása szerint – magával ragadó vezetési élményt nyújt. Mindez a városi közlekedés tökéletes eszközévé teszi a Honda e Prototype-ot, nem csoda, hogy világszerte nagy az érdeklődés a Honda újdonsága iránt.

    Feltűnő, egyszerű formavilág

    Honda e Prototype tervezői nagy használati értékű, praktikus, egyedi megjelenésű jármű megalkotására törekedtek. Kifinomult kontúrjai megbonthatatlan formai egységbe kovácsolják a motorháztetőt és a panoráma-szélvédőt, egyúttal az aerodinamikai hatékonysághoz és a csendes üzemhez is nagyban hozzájárulnak, akárcsak maga – az A-oszlopokkal egy síkba hozott – szélvédő.

    A jellegzetes, letisztult megjelenést szolgálja a rejtett kilincs és tükrök helyett alkalmazott kamera-monitor rendszer is, ebben a géposztályban mindkét megoldás egyedülállónak számít. A Honda e Prototypetöltőcsatlakozója a motorháztető közepére került, így az autó mindkét oldaláról könnyen elérhető és mivel fedele átlátszó, könnyedén leolvasható a szomszédságában elhelyezett, köszöntőüzenetet megjelenítő töltöttségjelző is.

    Az első és hátsó, fekete paneleket egyedi, konkáv (homorú) profil teszi látványossá, a fényszórók pedig világító, kerek keretet kaptak, tiszta, egyszerű, már-már emberi arccal felruházva a modellt.

    A lélegzetelállító karosszéria vadonatúj, elektromos platformot takar, amihez – a könnyű városi manőverezhetőség és a dinamikus menetteljesítmények érdekében – viszonylag hosszú tengelytáv, széles nyomtáv és rövid első-hátsó túlnyúlás társul. Szintén meghatározó az alacsony, erőt sugárzó építésmód, amit nagy kerékjárati ívekkel és széles kerekekkel fűszereztek meg a Honda munkatársai.

    Kortárs belső fejlett technikai megoldásokkal

    A modern, minimalista irányzatot képviselő, kifejezetten tágas kabin megnyugtató, békés hangulattal várja az utasokat. Ezt a lounge-okat idéző miliőt többek között a melange-szürke szófakárpittal és egyéb jelenkori otthonokban használt, kellemes tapintású anyagokkal sikerült elérni, és az elöl-hátul egyaránt teljesen sík, kardánalagút nélküli padló is fokozza a térérzetet.

    Hogy az utasok mindig kapcsolatban maradhassanak a külvilággal, intuitív, személyre szabható, dupla képernyő fut végig a műszerfalon, ami intelligens alkalmazások, illetve szolgáltatások teljes sorát kínálja fel az elöl ülőknek. Ez a végtelenül szofisztikált, high-end kezelői felület átfogó választ ad a használhatóságra vonatkozó kérdésekre, egyszersmind rámutat, miként alakulhatnak át napjaink járművei a jövő közlekedési eszközeivé, és hogyan integrálódhatnak teljesen életvitelünkbe.

    A következő generációs digitális segédletek roppant kényelmesen és könnyedén kezelhetők, így a vezető nehézségek nélkül navigálhat a menükben és a párhuzamosan futó alkalmazásokat is pofon egyszerűen irányítása alatt tarthatja. A képernyőkön a külső visszapillantó-tükröket kiváltó Kameratükör Rendszer (Camera Mirror System) képei is megjelennek, méghozzá a széleken, ergonomikusan elhelyezve, hogy természetes érzetet nyújtsanak és még biztonságosabbá tegyék közlekedést.  Ráadásként a belső tükröt is kamerával váltották ki, így teljes és precíz képet kaphat tehát a pilóta a Honda e Prototypemögött zajló eseményekről.

    Sportos és hatékony ingázó

    Az első dedikált elektromos platformra épülő kompakt Honda hatékonyság, teljesítmény és használhatóság tökéletes egyensúlyát hozza el a városokban és az elővárosokban élők számára. Hatótávolsága meghaladja a 200 km-t és mindössze 30 perc szükségeltetik, hogy a gyorstöltő 80 százalékra töltse akkumulátorait. A vezetési élmény egyszerre szórakoztató és érzelmekkel teli, pláne, hogy meglepően erős villanymotor felelős a Honda e Prototype mozgatásáért, és ami tán még fontosabb, a hátsó kereket hajtja.

    Honda e Prototype március 5-én mutatkozik be a Genfi Autószalonon, gyártása várhatóan az év második felében kezdődik.

  • Renault és Dacia újdonságok a 2019-es Genfi Autószalonon!

    Renault és Dacia újdonságok a 2019-es Genfi Autószalonon!

    • Először lép a nagyközönség elé az új Renault Clio: a márka legendás képviselője forradalmi újításokkal jelentkezik.
    • Először mutatkozik be az új Renault Twingo
    • A Dacia bemutatja Ultimate nevű új limitált szériáját

    Az új Renault Clio

    A nagyközönség elé lép az új Renault Clio, amely a legendás modell immár az ötödik generációja és amelyből eddig 15 millió talált gazdára világszerte. 1990-es első megjelenése óta a Clio a Renault-csoport legnépszerűbb modellje lett az egész világon. A franciák körében ez az autó nyerte el legtöbbször a legkedveltebb autó címet, 2013-tól pedig egész Európában a B-szegmens vezető modellje.

    Az „Evolúció és forradalom” kettős jelszavát követve az új Clio szokatlan változásokat hoz: a külső dizájn érettebb irányba mozdul el, míg a belső kialakítást teljesen újragondolták. Kiformáltabb vonalaival és határozottabb orrkiképzésével az új Clio dinamikusabbá és modernebbé vált. A belső tér alapjaiban átalakult. Az utastér megrajzolásakor a tervezők a felsőbb szegmenseket tartották szem előtt mind a rendelkezésre álló technológiák, mind az érzékelhető minőség tekintetében.

    Az új Clio a csoport első olyan modellje, amelyben megjelenik majd a Renault által kifejlesztett E-Tech hibrid technológia. A vezetés-támogató rendszerek (ADAS) páratlan kínálatával egy városi autóban is elérhetővé teszi mindazokat a technológiákat, amelyek már az önvezető autók felé mutatnak.

    Az új Renault Twingo

    Vidám és agilis jellegének megőrzése mellett az új Twingo új külsővel, kifinomultabb formával jelentkezik. A külső és a belső kialakítás a személyre szabhatóság új lehetőségeit kínálja. Ugyanakkor a legújabb innovációkat is elérhetővé teszi a Renault EASY CONNECT új ökoszisztémájához való kapcsolódása révén.

    A Dacia bemutatja Ultimate nevű új limitált szériáját

    A 2018-as rekordévet követően a Dacia itt állítja ki előzetesen az Ultimate elnevezésű limitált szériáját, amely egyes országokban Techroad néven ismert. A Duster, a Logan és a Stepway család (Sandero, Logan MCV, Lodgy és Dokker) tagjait egyesítő széria új, szokatlan árnyalatokban – Fusion vörös és Highland szürke – pompázik.

  • ŠKODA KODIAQ L&K: A SUV-modell csúcsváltozata Genfben mutatkozik be

    ŠKODA KODIAQ L&K: A SUV-modell csúcsváltozata Genfben mutatkozik be

    A ŠKODA AUTO a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatja be a ŠKODA KODIAQ SUV-modell csúcsváltozatát, a gyár alapítóiról (Václav Laurin és Václav Klement) elnevezett L&K kivitelt. Az elegáns megjelenésről többek között a krómozott hűtőrács, a 19 colos könnyűfém keréktárcsák és a módosított első és hátsó lökhárító gondoskodnak. A belső térben bőrkárpitozás és zongoralakk dekorelemek csábítanak. Dinamikus benzin- és dízelmotorok, valamint első- vagy összkerékhajtás gondoskodik a magabiztos haladásról.

    Erőteljes motorok, fejlett összkerékhajtás, adaptív lengéscsillapítás szabályzás (DCC)

    Az L&K változat bevezetésével egyidejűleg a motorpaletta is megújul. Mostantól szerepel a kínálatban az 1,5 literes TSI 110 kilowattos (150 lóerő) és a 2,0 literes TSI 132 kilowatt (180 lóerő) teljesítményről 140 kilowattosra (190 lóerő) növelt verziója. Az új erőforrásokat részecskeszűrővel is ellátták, ez a KODIAQ többi kivitele számára is rendelkezésre áll. Most mutatkozik be a hétfokozatú kettős tengelykapcsolós váltó (DSG) legújabb generációja is, amely a benzinmotorokhoz és a 2,0 literes TDI 110 kilowattos (150 lóerő) verziójához rendelhető. A 2,0 literes TDI 140 kilowatt (190 lóerő) teljesítményű változata egészíti ki a motorválasztékot. A két erősebb motorhoz a szériafelszereltség része az összkerékhajtás a másik kettőhöz pedig rendelhető. A SKODA KODIAQ összkerékhajtású kiviteleihez extrafelszerelésként kérhető az adaptív lengéscsillapítás szabályzás (DCC-Dynamic Chassis Control).

    Nagy tér a stílus, a kényelem és az elegancia jegyében

    A ŠKODA KODIAQ L&K meggyőző helykínálatát és sokoldalúságát kifinomult stílussal ötvözi. Szériafelszereltségét gazdagítják a 19 colos „Sirius” könnyűfém keréktárcsák, a teljes LED-technikájú fényszórók és a függőleges lamellákkal ellátott, krómkeretes hűtőrács. A sárvédőket Laurin & Klement felirat díszíti.
    A belső tér eleganciájához a háromküllős multifunkciós bőrbevonatú kormánykerék és a választható fekete vagy bézs bőrkárpitozás is hozzájárul. Az üléseken és a műszerfal zongoralakk fekete dekorbetétjein, valamint az infotainment rendszer indítóképernyőjén diszkrét Laurin & Klement logó tűnik fel. A szériafelszereltséghez tartozik az elektromosan állítható, memóriás vezetőülés, a KODIAQ felirattal ellátott küszöbborítás, az alumínium pedálok, textilszőnyegek, az esőérzékelő szenzor, az automatikusan elsötétedő visszapillantó tükör, az „Ambiente” világítás és a CANTON hangrendszer.