Címke: Gene Haas

  • Haas: Túl nagy a három topcsapat előnye

    Haas: Túl nagy a három topcsapat előnye

    A Haas istálló tulajdonosa szomorúságát fejezte ki amiatt, hogy túl nagy különbség alakult ki a három bajnoki éllovas és a többi csapat között.

    Az amerikaiak jelenleg hetedik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban 29 megszerzett ponttal. Legjobb helyezésüket Romain Grosjean érte el még Ausztriában, amikor hatodik lett.

    Ez a hatodik hely egyben azt is jelentette, hogy a Red Bull Ringen ők voltak a legjobbak a három nagy csapat után, maguk mögé utasították az összes közvetlen riválisukat. Hiába az előkelő helyezés, a francia versenyző hátránya a célban már több, mint egy perc volt a győztes Valterri Bottas mögött. Az időmérő edzésen pedig 1.2 másodperccel bizonyult lassabbnak, mint a finn.

    Most emiatt a különbségek miatt emelte fel a hangját a csapat alapítója Gene Haas is.

    „Két remek pilótánk van, akik szépen gyűjtögetik a pontokat, az autónk pedig jó.” – kezdte Haas az Autosportnak adott interjújában.

    „Az igazság viszont az, hogy még így is körönként 1-2 másodperccel vagyunk lassabbak, mint az élmezőny. Őszintén elmondva, egyáltalán nem értjük, hogy hogy lehetünk ilyen messze, miközben a legmodernebb eszközökkel és berendezésekkel dolgozunk. Az első három csapat kivételével, mindenki ebben a helyzetben van. Számomra az a legnagyobb probléma most a Forma-1-ben, hogy az első három csapat fényévekkel a többiek előtt jár. Hogyan lehetne felzárkózni hozzájuk? Őszintén szólva nincs válasz erre a kérdésre, ami nagyon bosszantó.” – mondta Haas.

    Haas azt is elmondta, hogy ez a nagy különbség úgy kettéosztja a mezőnyt, hogy a győzelemre csak a három nagy csapatnak van esélye. Az idei futamok is ezt bizonyítják, ugyanis az azeri nagydíj kivételével csak a három topistálló versenyzői álltak a pódiumon.

    „Ez egy olyan probléma, amivel az F1-nek szembe kell néznie. Két részre osztható a mezőny, van a három élcsapat, és vannak a középmezőnyben harcoló csapatok. Az utóbbiban viszont nagyon szoros a harc, mindösszesen egy másodpercen belül van itt mindenki. A legjobb három istállón kívül senkinek sincs esélye a győzelemre, a többiek pedig a 6-20.helyekig harcolnak a jobb pozíciókért.” – zárta szomorúan az amerikai üzletember.

  • Minardi aggódik a Ferrari Akadémia versenyzőiért

    Minardi aggódik a Ferrari Akadémia versenyzőiért

    Az egykori csapatfőnök Giancarlo Minardi szerint a Ferrarinak semmilyen befolyása sincs az ügyfélcsapatai fölött. Szerinte ez azért nagy probléma, mert így nem tudnak helyet biztosítani a rajtrácson a saját nevelésű pilótáiknak.

    A Haas gyakorlatilag a Ferrari B csapatának tekinthető, így logikus lenne a Ferrari részéről, ha a saját Akadémiájuk növendékeit az amerikai csapathoz ültetnék be. Pár napja azonban a csapatfőnök Gene Haas azt mondta, hogy jövőre is a Grosjean-Magnussen pilótapárossal fognak versenyezni. A találgatások korábban pedig arról szóltak, hogy a Ferrari jelenlegi tartalékpilótája Antonio Giovinazzi kapja meg az egyik ülést.

    Normál esetben a motorgyártóknak van némi beleszólása abba, hogy az ügyfeleik kiket ültessenek az autóba. Erre a legjobb példa a Sauber. Nagy eséllyel a svájciak jövőre a Honda erőforrását fogják használni, így nem véletlen, hogy a japánok támogatását élvező Nobuharu Matsushita fogja vezetni az egyik autót a magyarországi teszten.

    „Ha Gene Haas valóban komolyan gondolta, amit mondott, akkor az egy elszalasztott lehetőség a Ferrari részéről. Viszont én még optimista vagyok. Szeretném azt hinni, hogy ő ezt csak azért mondta, hogy fenntartsa a nyugalmat a csapatnál. Így sokkal több pontot szerezhetnek a szezon második felében.” – mondta az egykori csapatfőnök.

    Minardinak arról is megvan a véleménye, hogy ha Giovinazzi nem kap ülést jövőre.

    „Ha ez megtörténik, akkor az a Ferrari utánpótlás programjának a végét jelenti. Egyértelmű, hogy a Ferrari vezetői semmiféle befolyással sem bírnak az ügyfeleknél. De erre a forgatókönyvre nem is szeretnék gondolni.” – tette még hozzá Minardi.

  • Haas szerint rendben van a jelenlegi pénzelosztás

    Haas szerint rendben van a jelenlegi pénzelosztás

    Gene Haas úgy véli, hogy az élcsapatok több bevételt érdemelnek, mint az olyan kisebb csapatok, mint az övé.

    Jelenleg a nagycsapatok (Ferrari, Mercedes, Red Bull) kivételével mindenki a Forma-1 bevételeinek egyenlőtlen elosztása miatt panaszkodik. A Liberty Media a Concorde Egyezmény 2020-as kifutása után azonban változást ígér az elosztási struktúrában.

    A legtöbb közép- és kicsapat tehát elégedetlen a jelenlegi rendszerrel, a legfiatalabb F1-es csapat, a Haas azonban kivételt képez, szerintük ez egy fair rendszer.

    A 2016-os szezon után a nagy közösből a Haas kapta a legkevesebb pénz, mivel debütáló csapat voltak. Egészen pontosan 19 millió dollárt kaptak.

    „Mivel újoncok voltunk itt, Forma-1-ből származó bevételünk nincs, szóval bármit is kapunk, azt nagyra értékeljük.” – mondta Gene Haas.

    „Nagyon óvatosnak kell lenni azzal hogyan osztjuk ez a pénzt, hiszen vannak olyan csapatok, akik már 50 éve ezt csinálják, így megilletik őket extra kifizetések. Nem azt mondom, hogy a kiscsapatok nem érdemelnek többet, hanem azt mondom, hogy a top csapatoknak több jár.”

    „Nem szabad önkényesen elosztani, a győztes versenyekért jutalom kell, hogy járjon, és nem szabad engedni, hogy szocialista típusú legyen a struktúra”

    Haas arra is rávilágított, hogy bár jól hangzik a költségcsökkentés, nem biztos, hogy azzal olyan jól járnának a csapatok.

    „Megértem, hogy az új tulajdonosok tipikusan azt teszik, amit az új tulajdonosok szoktak, növelik a bevételeket és csökkentik a költségeket. És mivel mi a költségoldalon vagyunk, némi aggodalomra ad okot ez a téma.”