Címke: Gene Haas

  • Magnussen egyáltalán nem ideges a Haas jövője miatt

    Magnussen egyáltalán nem ideges a Haas jövője miatt

    Kevin Magnussen elárulta, hogy egyáltalán nem ideges amiatt, hogy a Forma-1-es karrierje akár véget is érhet. A korábbi McLaren és Renault pilóta pályafutását 2017-ben a Haas mentette meg, de most már a csapattulajdonos Gene Haas nyíltan kimondja, hogy gondolkozik azon, hogy elhagyja a sportágat. Magnussen a dán BT újságnak nyilatkozott:

    „Nem mondanám, hogy idegeskedem ezen. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a Forma-1-ben semmiben sem lehetsz biztos. Öregebb lettem, és eljött már az a pont, hogy elfogadom a dolgokat úgy, ahogy érnek.”

    A Haas csapatnak vitathatatlanul a legkisebb a költségvetése a mezőnyben, az autójuk fejlesztését is leállították a koronavírus-helyzet miatt, Gene Haas pedig mérlegeli, hogy mi lesz a következő lépése. Magnussen ennyit árult el erről:

    „Gene ott lesz velünk a következő versenyhétvégén. A téli tesztek óta nem láttuk, most arra várunk, hogy mondjon valamit a jövőnkről.”

    Mivel a Haasnak opciós joga van Magnussenre 2021-ben is, ezért a 27 éves pilóta elárulta, hogy nem tárgyal más csapatokkal:

    „Jelenleg nincs lehetőségem arra, hogy bármit is tegyek. A jövőm a csapat kezében van. Maradnák a Haasnál, mivel immáron negyedik éve az otthonom, és itt jól érzem magam. Őszintén szólva meglepődnék, ha lenne valami nagy változás 2021-re.”

  • Magnussen: A Haas ki fog szállni, ha nem lesznek képesek fejlődni

    Magnussen: A Haas ki fog szállni, ha nem lesznek képesek fejlődni

    A Haasnak sürgősen jó eredményekre lesz vagy szüksége vagy különben az amerikai istálló csapatfőnöke Gene Haas ki fog szállni a Forma-1-ből a csapatával. Így látja csapata helyzetét Kevin Magnussen.

    A dán versenyző kijelentése nem sokkal az amerikai istálló csapatfőnökének, Günther Steiner nyilatkozata után látott napvilágot. Steiner a korábbiakban kijelentette, hogy a Haas addig nem fogja fejleszteni a 2020-as konstrukcióját, amíg kész képet nem kapnak az idei szezonról.

    „Gene nem fogja erőltetni a Forma-1-es projektet, ha folyamatosan az utolsó vagy utolsó előtti helyen tanyázunk,” – idézte Magnussen szavait a dán BT. „Erről meg sem kell kérdeznem őt, ezzel ugyanis tisztában vagyok. Azonban nem hinném, hogy idén is a mezőny végén fogunk kullogni. Ha hozzuk az eredményeket, Gene továbbra is folytatni fogja a projektet.”

    Az olyan kisebb csapatok, mint a Haas fognak profitálni a legjobban a következő szezontól érkező szabályokból. 2021-től ugyanis bevezetésre fog kerülni a költségvetési sapka, ami azt jelenti, hogy minden egyes csapat maximum 145 millió dollárt költhet majd az autója fejlesztésére.

    Magnussen azt is elárulta, hogy szinte biztosan a Haasnál fog versenyezni a következő szezonban is, ugyanis a szerződésében vannak különböző opciói, amik elősegítik a maradását az amerikai istállónál.

    „Remélem, hogy itt maradhatok a csapatnál,” – mondta a dán. „Imádok a Haasnál versenyezni, mert itt egy olyan környezetben van, ami elősegíti és nagyban támogatja a fejlődésem.”

  • Magnussen: a válság a Haast a Formula 1-ben tarthatja

    Magnussen: a válság a Haast a Formula 1-ben tarthatja

    Kevin Magnussen háttérbe szorítja azokat a félelmeit, miszerint Gene Haas elengedheti az Formula 1-es projekt kezét.

    Már a tavalyi évben is felmerült, hogy a Haas elhagyhatja a Száguldó Cirkuszt a 2019-es pocsék szezon miatt.

    „Megértem, hogy Gene frusztrált volt a tavaly történtek miatt, de úgy gondolom, hogy ez csak egy bukkanó volt az úton” – nyilatkozta Magnussen a BT-nek.

    „Gene tudja, hogy egy igazán jó, kis csapata van. A Forma-1-ben most sok izgalmas dolog történik, amelyek előnyt jelenthetnek számunkra” – tette hozzá.

    Például, mivel a koronaválság pénzügyi következményei még a legnagyobb csapatokra is hatással van, egyesek a költségvetési felső határ csökkentését szorgalmazzák, mindössze 100 millió dollárra.

    „A koronaválsággal úgy tűnik, hogy csökken a költségvetési korlát is és ez versenyképesebbé tehet bennünket. Olyan felső határról beszélünk, amely valóban közel áll a költségvetésünkhöz” – magyarázta Magnussen.

    „Ez azt jelenti, hogy folytathatnánk, és alapvetően semmin nem kellene változtatnunk, miközben sok előttünk álló versenytárs kénytelen lesz a költségeken változtatni. Akkor lesz érdekes Gené számára” – tette hozzá a dán pilóta.

  • Steiner szerint maradhat a Haas az F1-ben, de ennek feltétele van

    Steiner szerint maradhat a Haas az F1-ben, de ennek feltétele van

    A Haas csapat nem fog kiszállni a Forma-1-ből, míg a sport „talál megoldásokat közép- és hosszú távra”, mondja a csapatfőnök,  Günther Steiner.

    A koronavírus-járvány miatt az idei F1-es szezon nem kezdődött még el, és még nem tudni, hogy mikor tud majd elkezdődni, ha el tud egyáltalán. Mindez persze jelentős bevételkiesést jelet magának a sportnak és a csapatoknak is, ami a kisebb csapatok esetén akár végzetes is lehet. Bár a sport tulajdonosa, a Liberty Media minden bizonnyal nem fogja hagyni, hogy akár csak egy csapat is teljesen lehúzza a rolót.

    „Végig kell néznünk ezt a (COVID-19 okozta) forgatókönyvet, de ha tartani tudjuk azt, ami a jelenlegi terv (18 futam idén), akkor jók vagyunk erre az évre.” – mondta Steiner a Sky Sports F1-nek. „Tartom a kapcsolatot Gene-nel (Gene Haas, csapattulajdonos), be akar vonódni abba, ami történik, és úgy tűnik, hogy jó helyen van.”

    „Nagyon szorgalmasnak kell lennünk. A költségvetési korlát és mindez összehozza a csapatokat, és a versenyképesség segíteni fog. Szóval azt gondolom, hogy itt vagyunk és maradunk.”

    Korábban évi 175 millió dollárban akarták meghatározni a maximális költségvetést, később ezt 150 millióra csökkentették, de több kis csapat tovább mérsékelné az összeget.

    „Ha megoldást találunk közép- és hosszútávra, akkor ő (Gene Haas) boldog lesz.” – mondta Steiner. „Olyan megoldás kell, ami nekünk is jó. Ha lesz ilyen, akkor folytatni akarja majd a versenyzést.”

    [poll id=”161″]

     

  • Magnussen visszamenne akár a McLaren vagy a Renault csapatába

    Magnussen visszamenne akár a McLaren vagy a Renault csapatába

    Kevin Magnussen elárulta, hogy nagyon is nyitott lenne arra, hogy újra a McLaren vagy a Renault tagja lehessen. A dán pilóta jelenleg a Haasnál versenyez, de a tulajdonos Gene Haas már a koronavírus-helyzet előtt is azon gondolkodott, hogy leállítaná a Forma-1-es projektjét. Magnussen elmondta a BT újságnak, hogy tisztában van vele, hogy az esélye, hogy topcsapathoz igazoljon igen kevés, de alattuk a McLaren és a Renault alakulatát is jól ismeri. A 27 éves pilóta 2014-ben mutatkozott be a wokingiaknál, 2015-ben már inkább csak szenvedett itt. Ezt követően a Renault csapat után váltott a Haashoz. Így látja most a lehetőségeit:

    „Nem volt ijesztő a történetem ezekkel a csapatokkal, teljesen nyitott vagyok minden lehetőség iránt. Persze, volt kemény időszakom a Renault és a McLaren csapattal is, de mindkettőjüket nagyra tartom. A McLarennél a kispadra szorultam, amit nehéz volt megemészteni, de mivel ők voltak az a csapat akik lehetőséget biztosítottak nekem a királykategóriában, csak hálás lehetek nekik.”

    Ugyan a Renault alakulatánál is rövidre sikeredett Magnussen karrierje, nagyon tiszteli a francia csapatot is:

    „A Renault volt az istálló, akik egy újabb lehetőséget adtak nekem, amikor már kezdtem köddé válni a száguldó cirkusz számára, így nekik is csak köszönettel tartozom. Mi történt? Volt ami volt, de az én részemről nem égettem fel hidakat sem a McLaren, sem a Renault felé, és szerintem ezzel ők is így vannak, másrészt a vezetőség mindenütt változott.”

    Akár az Alfa Romeo is szóra jöhet, mint Magnussen új csapata:

    „Fred Vasseur volt a Renault főnöke, amikor ott vezettem, és akkor feszült volt a hangulat. Ma már ha találkozunk, lepacsizunk.”

  • Grosjean: Akár ki is szállhat a Haas a Forma-1-ből

    Grosjean: Akár ki is szállhat a Haas a Forma-1-ből

    Romain Grosjean elismerte, hogy az is megtörténhet, hogy 2020 végén a Haas lehúzza a rolót. A csapattulajdonos Gene Haas és a csapatfőnök Günther Steiner is utaltak már rá, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások az amerikai csapat jövőjéről. Pilótájuk most a Canal Plusnak nyilatkozott:

    „Ez is egy olyan lehetőség, amit komolyan kell vennünk. Egyértelmű az üzenet. Annál rosszabb pedig nincs is, hogy megbizonyosodik a csapat arról, hogy folytathatjuk, majd hirtelen mégis kivonulás lesz a vége. A szerelők és mindenki kíváncsian várja, hogy mi lesz. Amennyiben Gene úgy dönt, hogy kiszáll, remélem lesz valaki aki átveszi a csapatot, mert ez egy jó alakulat, amelyik tudja, hogy milyen egy működő modell.”

    Grosjean jelenleg Svájcban tartózkodik a családjával, és azzal viccel, hogy ezen napokban inkább tanárként funkcionál, mint sportolóként. A 2020-as szezonról pedig ez a véleménye:

    „Jelenleg várnunk kell. Azt láthatjuk, hogy minden sporteseményt próbálnak elhalasztani, így könnyen elképzelhető az, hogy 18 versenyünk lesz hat hónap alatt. Ez egy kicsit húzós, de most az a fontos, hogy vigyázzunk egymásra, és komolyan vegyük a dolgokat.”

  • Magnussen: Elképzelhető, hogy ez a Haas utolsó éve

    Magnussen: Elképzelhető, hogy ez a Haas utolsó éve

    A Haas csapat versenyzője, Kevin Magnussen is figyelmeztetett immáron, hogy csapata tényleg távozhat a Forma-1-ből.

    Ezt a tulajdonos, Gene Haas szellőztette meg először, ő a szezonkezdet sikeréhez kötötte a maradást.

    „Gene egyértelműen belefáradt az utolsó előtti helybe, mivel itt álltunk tavaly” – mondta Magnussen a jelenlegi helyzetről. „Nem tudom, hogy ez pontosan hogyan befolyásolja a terveit, de az kétségtelen, hogy úgy nem sokáig marad, ha a 9. vagy 10. helyen áll. Ezt meg sem kell kérdeznem tőle, mert tudom.”

    Mindazonáltal a dán nem aggódik, hogy csapata kilép.

    „Erre nem készültem fel, mert nem hiszem, hogy megint 9-ek leszünk. 2019 egyszeri alkalom volt. Úgy gondolom, ha hozzuk, amit kellene, Gene szívesen marad.”

    Az új, 2021-es szabályok Magnussen szerint segíthetik a csapatot: „Nem jelentik azt, hogy ugyanolyan lehetőségeink lesznek, mint a nagycsapatoknak, de a Haas azért profitálhat belőle.”

  • Haas: A szezonkezdet fog dönteni a jövőnkről

    Haas: A szezonkezdet fog dönteni a jövőnkről

    Gene Haas szerint a 2020-as év első fele fogja majd eldönteni, hogy vajon az amerikai istálló továbbra is ott lesz a Forma-1 rajtrácsán vagy sem.

    A Haas világossá tette, hogy csak akkor áll szándékukban folytatni a száguldó cirkuszos projektjüket, ha képesek versenyképesek lenni. A csapattulajdonos pedig az új 2021-es szabályok problémáit is kiemelte, ami miatt a kisebb csapatoknál is óriási költségek merülhetnek fel.

    Mivel az F1 egy vadonatúj korszaka fog elkezdődni 2021-től, az amerikai istálló tisztában van vele, hogyha hosszabbítanak, akkor öt évig még biztosan szerepelni fognak az autosport királykategóriájában.

    Gene Haas egy exkluzív interjú keretein belül árulta el, hogy megpróbál minél több támogatást szerezni, hogy minél versenyképesebbek legyenek.

    „Várom már, hogy elkezdődjön a szezon,” – mondta Haas. „Ha lenne megint egy ilyen rossz évünk, akkor nem nagyon érné meg folytatni. Már öt éve itt vagyunk. A csatlakozásunkkor azt mondtuk, hogy ennyi időt szánunk a próbára, hogy megnézzük, hogy ez alatt az öt év alatt mit leszünk képesek elérni és ezt követően folytassuk vagy sem.

    „Nem azt mondom, hogy nem térnénk vissza. Értékelnünk kell a jelenlegi helyzetünket. Egy újabb öt évre való hosszabbítás elég nagy elkötelezettség lenne a számunkra.”

    Haas azt is elmondta, hogy a csapat Forma-1-es projektje – ami 2016-ban kezdődött el – jó hátassal volt az üzleti ügyleteire, azonban aggasztják a 2021-es szabályváltozások.

    „Igen segített,” – mondta az amerikai istálló tulajdonosa az üzleti hatásról. „Ez nyitotta fel a szemünket az európai és az ázsiai piacokra. Számos vevőt hoztunk el a versenyeinkre. Minden jól működött, azonban kérés, hogy 2021-től mindez mennyibe fog kerülni?

    „Komoly változásokon megy keresztül a Forma-1, azonban mindenféleképpen meg kell kérdezned magadtól, hogy megéri-e bevállalni ezeket a változtatásokat. Oké, hogy a legtöbb ember szerint jó dolog a változás, azonban ezek tényleg nem olcsók.”

    Haas a költségvetési sapka érkezésének ellenére sem látja, hogy a saját költségei pont emiatt fog majd megváltozni.

    „Az üzleti modell rendkívül hátrányos a kis csapatok számára. Mindenki tudja, hogy a pénz alap 70%-át a három nagy csapat között osztják szét és a többi 30% marad a többi hét csapatra. Ez pedig egy nagyon rossz gazdasági modell.

    „Nyilvánvalóan mindenkinek meg vannak a saját okai, hogy miért szerepelnek a sorozatban. Valaki a szponzorokért csinálja, azonban a Ferrari például a 60 éves múltja miatt van még itt mindig.

    „Ők pedig kapnak annyi pénzt, aminek segítségével elkölthetik a nyugodt szívvel azt a 175 millió eurót, azonban sok csapat ennek az összegnek a negyedével vagy még annyival sem gazdálkodhat.”

    Végül és nem utolsó sorban az amerikai istálló tulaja az idei szezonra is kitért, ahol egyelőre nagyon úgy fest, hogy szoros meccs lesz a középmezőny csapatai között.

    „Őszintén nem a miénk volt a leggyorsabb autó,” – mondta Gene Haas a tesztekről. „A középmezőnybe tartozunk. Nagyon közel vannak egymáshoz a középmezőny csapatai, talán minden eddiginél közelebb. Jó hír, hogy nem voltunk messze a Ferrariktól, azonban a Ferrarik nem voltak sokszor az élen a köridők tekintetéven a tesztek során.

    „Ez egy kihívás. Ez egy nehéz sportág, ami rendkívül drága is egyben. Emellett időigényes és komoly stresszt helyez a részt vevő csapatokra. Ez egy olyan sportág, ami nem előnyös azon istállók számára, akik a top5-ön kívül helyezkednek el.”

  • A Haas is átment a törésteszteken, minden a tervek szerint halad

    A Haas is átment a törésteszteken, minden a tervek szerint halad

    A rossz szezon után sok múlik a Haas új autóján a csapat jövője szempontjából. Jelentések szerint eddig minden rendben halad.

    2018-ban ötödikek lettek, majd tavaly csak a Williamst tudták megelőzni. Romain Grosjean, a csapat versenyzője arra számít, kilábalnak majd a hullámvölgyből.

    Az év elején még a gumikat hibáztattuk, de sajnos nem csak a gumikkal volt a baj. Maga az autó is alapvető problémákkal rendelkezett. Igazából a gumikat jól megértettük, jól kihasználtuk őket. Csak az autónk nem volt rendben.”

    Ezért sok múlik az idei autón, mivel a csapat tulajdonosa, Gene Haas nemsokára dönt a csapat hosszabbtávú jövőjéről. A BT hírlap értesülései szerint a leleplezés február 19-én reggel lesz, közvetlenül az első teszt előtt.

    Úgy tudni, a Haas nemrég már át is ment a FIA töréstesztjein egy Milánó közeli létesítményben.

    „Minden a tervek szerint halad” – erősítette meg Grosjean. „Ahogy minden évben, most is a maximumra törekszünk, de jelenleg nincs semmi okunk az aggódásra.”

    „Már felfedezném az új autót, izgatottan várom, hogy lehetőségem legyen rá. Szerintem gyorsan végzünk az üléspróbával, utána még lesz idő megnézni az új kasznit, és egy kis időt tölteni a gyárban [a tesztek előtt].”

  • Gene Haasnak önmagát kell meggyőznie a maradásról

    Gene Haasnak önmagát kell meggyőznie a maradásról

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nem tud mit mondani annak érdekében, hogy meggyőzze a csapat tulajdonosát, Gene Haast arról, hogy maradniuk kellene-e a Forma-1-ben 2021-ben, vagy sem.

    A Gene Haas nevéből létrejött márka eredetileg CNC gépekkel foglalkozik, de azonos néven sikeres versenycsapatot is üzemeltetnek a tengerentúlon. 2016-ban szálltak be a Forma-1-be, és nagyon kecsegtetően indult ezen karrierjük is, de ez az utóbbi időben alábbhagyott. 2019-ben utolsó előttiek lettek a bajnokságban.

    Steiner hisz benne, hogy jönnek majd a jobb eredmények, de azt is elmondta, hogy a csapatnak, és a tulajdonosnak meg kell még győznie magát arról, hogy megéri folytatni ebben a sportban.

    „Nehéz dolog bármit is mondani neki (Gene Haasnak), hogy meggyőzzem.” – mondta Steiner az Autosportnak. „Neki kell meggyőznie önmagát. Én így látom.”

    „Ő érti ezt a legjobban. Nem hiszem, hogy sokat tehetnék a meggyőzéséért, magát kell meggyőznie arról, hogy ez az, amit csinálni akar, erre akarja költeni a marketing költségvetését, ebbe akar befektetni.”

    Bár mindenki bizakodik, hogy a 2021-es szabályok és a költségvetési korlát majd több lehetőséget kínál a kisebb csapatoknak, azért az nem reális kilátás, hogy a Haas belátható időn belül futamot nyerjen. Kérdés, hogy ezt Haas mennyire tudja elfogadni.

    „Elég jól látja a dolgokat ahhoz, hogy ha én azt mondanám neki, hogy 2021-ben nyerni fog, ő jó eséllyel azt mondaná, hogy ‘fogalma sincs róla (Steinernek), hogy mit csinál’. Egyet kellene értenem vele. Ez nem fog megtörténni.”

    „De mint mondtam, ez még egy nyitott témakör, jelenleg nem tudom, hogy hozott-e már döntést.”