Címke: Gender Tamás Junior

  • Küzdelmes hétvégén van túl Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series-ben

    Küzdelmes hétvégén van túl Gender Tamás Junior a WSK Super Master Series-ben

    Nehéz hétvégét zárt a WSK Super Master Series első fordulójában Gender Tamás Junior, akinek egyetlen problémamentes versenye sem volt az olaszországi Lonatóban rendezett megméretésen.

    Miután a WSK Champions Cupon bejutott a döntőbe és ott 14 helyet jött előre, Gender Tamás Juniornak a rangos WSK-sorozat következő állomásán, a WSK Super Master Series lonatói versenyhétvégéjén is a fináléba kerülés volta célja. A 12 esztendős sportolónak a kétfordulós bajnokság első állomásán azonban bőven kijutott a balszerencséből.

    Az időmérőn a legerősebb csoportban a 20. helyen zárt, miután feltartották a leggyorsabbnak ígérkező körében, majd az első előfutamon hiába javított öt helyet a rajt utáni visszaesését követően, az egyik riválisa kilökte. „Bevágott mellém, én pedig a külső íven haladtam tovább, de ő kiszorított, amitől a falnak ütköztem, és elhajlott a gokartom hátsó tengelye” – összegezte a történteket a HUMDA által támogatott sportoló.

    A következő, egyben pénteki második előfutamban a Parolin Racing Kart magyar versenyzője a tapadás hiányával küzdött, így nem volt az igazi a tempója, és a 20. helyen zárt, várt még rá azonban három előfutam szombaton.

    Gender Tamás Junior
    Fotó: MOTAM

    A szerencse azonban ezek során sem szegődött mellé. Az aznapi első előfutamban jól rajtolt, de láncszakadás miatt három körrel a vége előtt kénytelen volt feladni a versenyt, a második és a harmadik előfutamban pedig szintén technikai probléma hátráltatta: előbbin csak egyetlen kört tett meg, míg utóbbin azért javított két helyet, és a 18. pozícióban zárt.

    A vasárnapi elődöntőbe és döntőbe ennyi balszerencse után – az öt előfutamból négyben technikai gonddal küzdött, egyszer pedig kilökték – nem jutott be, de így is egész nap ott volt a csapattal, segített, amiben tudott, és természetesen megnézte az összes futamot.

    „Ez egy ilyen versenyhétvége volt, sajnos technikai sportról van szó, úgyhogy ez benne van a pakliban, de nem adjuk fel, és készülünk a következő fordulóra. Az elmúlt hétvégéért köszönettel tartozom szerelőmnek, Raffaele Polisének, a coach-omnak, Felice Tienének, a Parolin Racing Kartnak, valamint a HUMDA-nak, az Apex Instituto-nak és a Fit4Race-nek.”

    Gender Tamás Junior legközelebb február 17. és 19. között, a WSK Super Master Series második fordulóján áll rajthoz Franciacortán.

    Gender Tamás Junior, OKJ-eredmények

    Résztvevők: 90

    Időmérő: 20.

    Időmérő összesített: 59.

    E-F előfutam: 19. → 25.

    B-E előfutam: 20. → 20.

    C-E előfutam: 20. → 27.

    D-E előfutam 20. → 30.

    A-E előfutam 20. → 18.

    Előfutamok összesített: 82.

    Elődöntő: –

    Döntő előtti összesített: –

    Döntő: –

  • Előzésfesztivál Gender Tamás Juniortól a WSK-szezonnyitón

    Előzésfesztivál Gender Tamás Juniortól a WSK-szezonnyitón

    Első szezonját kezdte az OK Junior kategóriában Gender Tamás Junior. A Parolin Racing Kart 12 esztendős gokartversenyzője a WSK idei első versenyén, a Champions Cupon állt rajthoz az olaszországi Lonatóban, ahol döntőbe jutott, majd ott 14 helyet javított.

    Gender Tamás Junior számára az egyik legrangosabb sorozat, a World Series of Karting (WSK) idei első fordulóján, a Champions Cupon indult a 2023-as szezon. A 12 esztendős sportoló december óta először versenyzett abban az OKJ-kategóriában, amelyben a tavaly szeptemberben mutatkozott be, és úgy érzi, mostanra hozzászokott a géposztály jelentette új kihívásokhoz.

    A Parolin Racing Kart gokartversenyzője jó hétvégét zárt az olaszországi Lonatóban, ahol bejutott a döntőbe, majd ott 14 helyet javítva a 22. pozícióban zárt. A HUMDA által támogatott sportoló úgy érezte, talán még ennél is jobb eredményt érhetett volna el, ha az elődöntőben nem kényszerül rá, hogy négy új gumit használjon el.

    „Nagyon sikeres versenyhétvégét zártunk. A gyári csapat, a Parolin Racing Kart erre a futamra még nem jött el, úgyhogy a Parolin vázát használó Modena Kart csapatnál teljesítettük a hétvégét. Meg kellett szokni az új környezetet, de nagyon gyorsan ment a beilleszkedés, és szerencsére a szerelőm és a coach-om ugyanaz volt, mint korábban, ami azért könnyebbséget jelentett.”

    Gender Tamás Junior, MOTAM
    Fotó: MOTAM

    „A decemberi valenciai futam óta ez volt az első versenyem, ami összességében nagyon jól sikerült. Gyorsan fel tudtam venni a ritmust, rengeteget előztem, habár az első előfutamban tíz kör után elment a tapadás, de a csapat másnapra orvosolni tudta ezt a problémát, és szombaton már tökéletesen működött a gokartom. Ez meglátszott a további előfutamokon, hiszen nagyon sokat tudtam előzni.”

    „Az OKJ-mezőny minden szempontból sokkal keményebb, mint amiben eddig versenyeztem, de úgy érzem, hogy felnőttem a feladathoz. A döntőben tizennégy helyet javítottam a rajtpozíciómhoz képest, és végül a 22. helyen végeztem. Ennél jobban azért nem tudtam felzárkózni, mert a szombati elődöntőn feltettünk négy új gumit, mivel hátulról rajtoltam, és szerettünk volna bekerülni a döntőbe. Emiatt viszont a fináléban csak két új gumit használhattam, ami a futam elején még nem jelentett nagy hátrányt, de később már igen.”

    „A tervem az, hogy a soron következő versenyeken tovább fejlődjek, és természetesen szeretnék egyre jobb eredményeket elérni, és ezután is bejutni a döntőbe. Az idei első verseny után köszönetet szeretnék mondani az egész hétvégi munkáért szerelőmnek, Rafael Polisének, a coach-omnak, Felice Tienének, a Modena Kartnak, a GFR Engines-nek, valamint a HUMDA-nak és a Fit4Race-nek.”

    Gender Tamás Junior legközelebb február első hétvégéjén, a WSK Super Master Series első fordulóján áll rajthoz Lonatóban.

    Gender Tamás Junior, OKJ-eredmények

    Résztvevők: 56
    Időmérő: 36
    C-D előfutam: 18. → 24.
    B-D előfutam: 18. → 16.
    A-D előfutam: 18. → 12.
    Előfutamok összesített: 34.
    Elődöntő: 17. → 18.
    Döntő előtti összesített: 36.
    Döntő: 36. → 22.

  • Nagy kihívások várnak a MOTAM fiatal gokartosaira 2023-ban

    Nagy kihívások várnak a MOTAM fiatal gokartosaira 2023-ban

    Molnár Martin és Gender Tamás Junior egyaránt tavaly őszi kategóriaváltás után vág neki a 2023-as gokartszezonnak a WSK, Champions of the Future és CIK-FIA-bajnokságokban. Előbbi a felnőtt, utóbbi a junior mezőnyben készül arra, hogy csatlakozzon az élmezőny tagjaihoz.

    Már januárban megkezdi idei szereplését a Motorsport Talent Management két gokartversenyzője, Molnár Martin és Gender Tamás Junior. Mindkét versenyző nagy kihívás elé néz, hiszen tavaly ősszel kategóriát váltottak, Martin az OK-mezőnyben méreti meg magát, míg Tamás Junior az OK Junior géposztályban áll rajthoz.

    A tavalyi évet Las Vegasban, a 25. alkalommal megrendezett SKUSA SuperNationals nevű versenyen záró Martin számára a 2022-es szezon jelentette az áttörést: ekkor érkezett meg a gokartozás elitjébe, és amikor a technika lehetővé tette, az élmezőnyben harcolt. A Champions of the Future Euro Series franciacortai fordulóján előfutamot és elődöntőt nyert, a döntőben pedig a 3. helyet szerezte meg. A világbajnokságon bordasérülése ellenére szintén előfutamot nyert és több 2. helyezést is szerzett, végül a 8. helyen zárt.

    Martin OKJ-pályafutását az őszi Trofeo delle Industrie-n zárta le egy értékes 2. hellyel, a WSK Final Cupon pedig már be is mutatkozott az erősebb, OK-kategóriában. Fontos mérföldkő volt ez a 14 esztendős sportolónak, aki magabiztosan vette az akadályokat, és kivívta csapata, az Energy Corse elismerését is. Ez annak tekintetében még nagyobb fegyvertény, hogy az olasz istállónál korábban a manapság már az F1-ben versenyző Alexander Albon és a kétszeres DTM-bajnok és ralikrossz-világbajnok Mattias Ekström is szerepelt.

    Molnár Martin, MOTAM
    Molnár Martin – Fotó: MOTAM

    Az idei szezon célja nem is lehet más Martin számára, mint fokozatosan felvenni az OK-mezőny ritmusát, és idővel itt is az élmezőny tempóját hozva a legjobb helyezésekért küzdeni. Nem lesz könnyű dolga, hiszen az OK-ban már profi, felnőtt ellenfelek ellen is bizonyítania kell, és fizikálisan is nagyobb megterhelést jelentenek a versenyek.

    Hasonlóra készül Gender Tamás Junior is, aki első magyarként az egykor Lewis Hamiltont és Nico Rosberget is a soraiban tudó Parolin Racing Karts pilótájaként az OKJ-mezőnyben szeretne maradandót alkotni. A 12 esztendős versenyző tavaly novemberben, a rangos Trofeo delle Industrie versenyen kóstolt bele először ebbe a kategóriába, amelyben elsőre a tisztes helytállás volt a cél. Tamás Junior ezt maradéktalanul teljesítette, január 20. és 23. között pedig Martinnal együtt folytatja majd az akklimatizálódást a Winter Cupon.

    Gender Tamás Junior, MOTAM
    Gender Tamás Junior – Fotó: MOTAM

    Miként az lenni szokott a gokartsportban, a két fiatalra nagyon sűrű szezon vár, ami jelen esetben kimondottan hasznos, hiszen minél több megtett kilométerre van szükségük ahhoz, hogy a lehető leghamarabb otthon érezzék magukat az új kategóriában.

    Februárban a WSK Super Master Series első két fordulóján lesz jelenésük, márciusban pedig már négy versenyhétvégén állnak rajthoz, közte a CIK-FIA Európa-bajnokság valenciai fordulóján. Innentől pedig nincs megállás, folyamatosan jönnek majd a versenyek, köztük a 2023. október 5-8. között zajló világbajnokság.

    „Gokartos versenyzőink a magyar autósport jövőjének legígéretesebb tehetségei, ezt bizonyítja, hogy a HUMDA Academy programban is több feltörekvő pilóta helyet kapott, köztük Martin és Tamás Junior is. Nagyon örülünk, hogy mindketten a MOTAM-hoz tartoznak, OK-ban és OK Juniorban is szurkolhatunk tehetséges pilótáinknak” – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.

    „Mindkét versenyzőre kihívásokkal teli szezon vár, de biztosak vagyunk abban, hogy az Energy Corse és a Parolin Racing Kart kiváló hátteret biztosít majd a fiataloknak, akik így tovább haladhatnak álmaik megvalósítása felé. Izgalmasnak ígérkezik az útjuk, ezért mindenkit bíztatok arra, hogy kövesse őket és a versenyeiket a közösségi médiában.”

    Molnár Martin 2023-as szezonjának bemutatója:

      Gender Tamás Junior 2023-as szezonjának bemutatója:

  • Gender Tamás Junior és a MOTAM együtt halad tovább a Forma-1 felé vezető úton

    Gender Tamás Junior és a MOTAM együtt halad tovább a Forma-1 felé vezető úton

    A Motorsport Talent Management eddigi fennállásának legfiatalabb sportolója, Gender Tamás Junior csatlakozik a MOTAM által képviselt autó-motorversenyzők csapatához. A 12 esztendős tehetség a gokartozás fellegvárában, Olaszországban, a Parolin Racing Karts színeiben készül arra, hogy 2030-ra eljusson a Forma-1-be.

    Erősödik a Motorsport Talent Management csapata a gokartozás legerősebb sorozatainak számító WSK, Champions of the Future és CIK-FIA bajnokságokban: az OK kategóriában versenyző Molnár Martin mellett Gender Tamás Junior is csatlakozik a MOTAM kötelékéhez.

    Gender Tamás Junior szó szerint beleszületett a versenyzésbe, ez édesapjának köszönhető, aki a legsikeresebb magyar formulaautós csapat, a Gender Racing Team alapítója. Tamás kisgyerekkora óta gokartozik, jelenleg 12 évesen a legendás olasz Parolin Racing Kart gyári versenyzője.

    Ő az első magyar tehetség, akinek lehetősége nyílik a Parolin színeiben, a gokartozás fellegvárának tekinthető olasz bajnokságokban edződni, és felkészülni a további, formulaautós karrierre. Tamás jelenlegi csapatánál olyan Forma-1-es pilóták is versenyeztek, mint Lewis Hamilton, Nico Rosberg vagy Giancarlo Fisichella.

    Professzionális felkészítéséhez a legkiválóbb hazai és nemzetközi szakemberek csatlakoztak. 2022-ben az eredményei alapján bekerült a HUMDA Academy programba is, ami tovább erősíti jelenleg is kiváló támogatói hátterét. A végcél 2030-ra bekerülni a Forma-1-be.

    „Üdvözöljük Tomikát a MOTAM csapatában, nagyon örülünk annak, hogy részt vehetünk a folyamatban, amely során élvonalbeli autóversenyző válik majd belőle. Az édesapját az autósport világában senkinek sem kell bemutatni, ezért is megtisztelő a számunkra, hogy az eddigi munkánk elismeréseként felkért minket, hogy segítsük Tomika pályafutását. Külön öröm a számomra, hogy a Gender család és Molnár Martin családja remek kapcsolatot ápol, és azon leszünk, hogy egy csapatot alkotva a lehető legmagasabbra juttassuk a fiatalokat” – nyilatkozta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.

    Gender Tamás, Tomika édesapja hozzátette: „A nemzetközi élsportban csak csapatmunkával lehet előrébb jutni, ezért nagyon örülök, hogy létrejött Magyarországon a MOTAM. Jó döntéseket hozni, jó lépéseket tenni csak úgy lehet, ha alaposan feltérképezzük az autósportok bonyolult útvesztőjét és felkészítjük a fiatal versenyzőket a rájuk váró kihívásokra, valamint megteremtjük nekik a lehető legjobb körülményeket. Úgy gondolom, ebben a MOTAM tud segíteni nekünk, ezért nagyon várjuk, hogy elkezdődjön a közös munka.”