Címke: Gary Paffett

  • Paffett: Sok érthetetlen döntést hoztak vasárnap

    Paffett: Sok érthetetlen döntést hoztak vasárnap

    Gary Paffett kikelt a DTM irányítótestülete által meghozott döntések ellen, amelyek szerinte az abszurditás felé sodorták a vasárnapi hungaroringi versenyt.

    Ahogyan arról valószínűleg mindenki értesült, a DTM hungaroringi fordulójának vasárnapi futamán több pilóta is megcsúszott a boxutcában, Lucas Auer pedig sajnálatos módon el is talált három pályabírót, akik közül az egyik súlyos lábtörést szenvedett. A versenyt két további hasonló incidenst követően szakították csak félbe, az új rajtrácsra pedig látszólag véletlenszerűen terelték fel az autókat, egyeseket még felvezető körre is elküldtek. Paffett jóval a verseny leintése után is tanácstalanul állt a történtek előtt.

    „Még mindig nem tudom, hogyan alakították ki a sorrendet!” – tárta szét kezeit a brit. „Egyes versenyzők a jó helyen lehettek, mások beragadtak és rossz pozícióból folytatták a versenyt. De amit őszintén képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan engedhették el a fél mezőnyt egy extra gumimelegítő körre az új rajt előtt – ez hihetetlen döntés volt számomra. Nagyon sok mindent nem értek ezzel a versennyel kapcsolatban. A DMSB és az ITR [a DTM két irányítótestülete] hosszú megbeszéléseknek néz elébe, ahol azonosítaniuk kell, miket tudnának a jövőben elkerülni, mert ezúttal rengeteget hibáztak. Egyszerűen nem értem, hogy lehetett szabadon bemenni kerékcserére, amikor mentőautók és sérültek vannak a boxutcában. Ez roppant kínos az egész szériának.”

    Timo Glock nem vette ennyire a szívére a rajtsorrend feltételezett igazságtalanságát, habár ő sincs teljesen tisztában azzal, ki miért került oda, ahova.

    „Volt egy kis kavarodás” – ismerte el a német. „Egyik pillanatban még azt mondták, mindenki marad a helyén, majd néhány perc múlva hátraküldtek minket a rajtrács végére… Nyilvánvalóan ha baleset történik a boxutcában és a versenyigazgatóság a futam megszakítása mellett dönt, a sérültek ellátása prioritást élvez. Nagyon sajnálatos, ami a pályabírókkal történt, remélem, hamar felgyógyulnak, de az ilyesmiknek eleve nem szabadna megtörténniük. Eltartott egy kis ideig, amíg kiötlötték a sorrendet, de szerintem végeredményben jó munkát végeztek.”

    A kaotikus futamon a dobogót Marco Wittmann vezetésével a BMW bérelte ki egy olyan hétvégén, amikor a bajor gyártó önerőből még a pontok közelében sem járt volna. Glock elsőkörös kipördülését követően visszakapaszkodott a második helyre, Paffett nullázásának köszönhetően pedig ezzel átvette a vezetést a bajnoki összetettben. Ahogyan a motorsportos szólás tartja: a bajnoki cím a nehéz napokon dől el.

    Glock, DTM, BMW, Hungaroring „Az elejétől kezdve ezt vallom” – értett egyet Glock. „[Szombaton] nem voltunk valami gyorsak, de [vasárnap] sokkal jobb volt a tempónk, különösen az időmérőn, ahol akár az első háromban is végezhettem volna, de a második mért körömbe belehibáztam és eldobtam két tizedet. Persze a szerencse is mellettünk állt; Garynek és a Mercedesnek megvolt a sebessége ahhoz, hogy kontroll alatt tartsák a futamot, de szerencsétlenül jött ki számára, hogy a végén a rossz gumikon volt kint. Sikerült jól eltalálnunk a beállításokat, habár ez alatt inkább apróbb módosításokat kell érteni, mint drasztikus változtatásokat. A mérnökeimmel alaposan kielemeztük, mit rontottunk el a [szombati] időmérőn, ennek pedig komoly kihatása volt a [vasárnapi] szereplésünkre. Ahogy említettem, akár a top3-ban is végezhettem volna; jól éreztem magam az autóban, a többiekről nem nyilatkozhatok, talán nem voltak annyira elégedettek az egyensúllyal.”

    Paffett versenyét (néhány kocc mellett) a gumitaktika tette tönkre, a futam végére szinte teljesen felszáradt pályán ugyanis vizes gumikon találta magát. A Mercedes eddigi teljesítményét látván azonban 2005 DTM-bajnoka joggal reménykedik az újabb cím megszerzésében.

    „Frusztráló volt a verseny” – foglalta össze Paffett. „Az időmérős teljesítményünk függvényében elég csalódást keltő, hogy pont nélkül zártam és elvesztettem a bajnokság vezető pozícióját, de még hosszú a szezon, a bajnokság nincs lezárva, bármi megtörténhet. Ennek ellenére remekül kezdtük a szezont, nagyszerűen teljesítettünk minden hétvégén, így nem aggódom a szezon hátralévő részére nézve sem.”

  • Kiss Norbert újra vezetheti a Mercedes DTM-es autóját

    Kiss Norbert újra vezetheti a Mercedes DTM-es autóját

    A német csillagos márka magyar letéteményese, Kiss Norbert újra komoly megtiszteltetésben részesült a németektől.

    Két éve, 2016-ban már vezethette a Mercedes akkori DTM Taxiját, a dolog aránylag zárt volt, mert a pár körös eseményre péntek este került sor akkor. A 2016-os Gary Paffett akkori autójának a demo változatát vezető szombathelyi pilóta nem ihletődött meg, és az elvárásoknak megfelelően a lehetőségekhez képest egyből gyors tudott lenni vele.

    Idén a kamionversenyzésben eredményes magyar versenyző újra „behívót” kapott a vállalattól: ezúttal vasárnap délben vezetheti azt a bemutatóautót, amely idén a leginkább gyári Mercedest szimbolizáló festést kapta meg, amelyet az idei mezőnyben élesben Pascal Wehrlein vezet. Aki tehát holnap kint lesz a Hungaroringen, újabb történelmi magyar motorsportos esemény része lehet, mert 11:30-tól Norbi már a bokszutcában lesz, és kezdődik majd a rajtprocedúrája. Délben pedig újra a lóerők közé csaphat…

  • Gary Paffett nyert vasárnap a Lausitzringen

    Gary Paffett nyert vasárnap a Lausitzringen

    A lausitzringi második versenyen Gary Paffett megszerezte második DTM győzelmét a szezonban.

    Philipp Eng remekül elrajtolt a pole-ból, őt Pascal Wehlrein és Paffett követték.

    Az Audis Jamie Green pedig érdekes startégiát alkalmazott, és már az első kör végén boxkiállásra ment.

    A második körben Wehrlein próbálta megelőzni Enget, eközben azonban kívülre szorult, így Paffett át tudta venni a második helyet. Eng eközben figyelmeztetést kapott, amiért leszorította Wehrleint.

    Az ezt követő körben pedig Paffett már át is vette a vezetést, majd az ötödik körben Marco Wittmann is megelőzte Enget, és megérkezett a nyakukra Joel Eriksson. Nem sokáig, hiszen őt pedig Edoardo Mortara utasította maga mögé. A versenybírák szerint leszorította a pályáról, így vissza kellett adnia neki a pozíciót, utána azonban visszaszerezte az ötödik helyet.

    Több incidensi is volt azonban még Mortarának, például eléggé az utolsó pillanatban döntötte el, hogy a boxba hajt, későn fékezett, és majdnem összeakadt csapattársával, Daniel Juncadellával.

    A 25. körben Timo Glock megelőzte Mike Rockenfellert és Enget a hatodik helyért, majd két körrel később Greent is megelőzte és feljött az ötödik helyre.

    Az utolsó percekben Wittmann közeledni kezdett Paffettre, de nem tudta megelőzni.

    Így aztán Paffett nyert Wittmann és Wehrlein előtt.

    A pontversenyben 71 pontjával Timo Glock áll az élen, és mindössze egyetlen pont lemaradással követi őt Paffett. A harmadik helyen álló Wehrlein már jelentősebben le van maradva, neki 39 pontja van.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Audó Körök száma Különbség
    1 Gary Paffett HWA Mercedes 34 57:27.909
    2 Marco Wittmann RMG BMW 34 1.427
    3 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 34 8.602
    4 Paul Di Resta HWA Mercedes 34 17.891
    5 Timo Glock RMR BMW 34 19.061
    6 Jamie Green Rosberg Audi 34 23.243
    7 Philipp Eng RMR BMW 34 24.292
    8 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 34 24.631
    9 Joel Eriksson RBM BMW 34 27.050
    10 Robin Frijns Abt Audi 34 30.992
    11 Edoardo Mortara HWA Mercedes 34 32.458
    12 Daniel Juncadella HWA Mercedes 34 32.803
    13 Loic Duval Phoenix Audi 34 33.304
    14 Lucas Auer HWA Mercedes 34 38.266
    15 Bruno Spengler RBM BMW 34 38.526
    16 Augusto Farfus RMG BMW 34 40.550
    17 Nico Muller Abt Audi 34 41.673
  • DTM 2018-ban is Budapesten – látnod kell!

    DTM 2018-ban is Budapesten – látnod kell!

    Attraktív, ez az az egy szó, amivel jellemezhetem 2018-ban a DTM-et. Ha van egy olyan barátod, aki még soha nem volt egy versenypályán, és nem tudod, hogy melyik az a széria, amivel a legjobb szórakozás mellett némi rálátást is enged a versenyzésre, akkor vidd el egy DTM-es versenyhétvégére. Nem csak azért, mert rengeteg akciót láthattok a pályán, de a paddock, és a nézők szórakoztatására is fenntartott aréna is rengeteg érdekességgel és kalanddal szolgál.

    A jegyárak 8 eurótól indulnak, 44+15 euróért pedig már a Soper Gold tribünön ülhetünk és bemehetünk a paddockba is az egész hétvégére, így ez egy jó ajánlat. Mindenképp érdemes rászánni azt a pár extra forintot arra, hogy átmehessünk a paddock részbe.

    A DTM gyártói mindig különösen ügyelnek arra, hogy a nézők elégedettek legyenek, kitesz magáért az Audi, a BMW és a Mercedes is. Általában kiállítják a korábbi DTM autókat a paddockban, és DTM taxival is lehet menni a pályán. Ezeket az autókat ilyenkor ellátják egy második versenyüléssel, és a kiválasztottak kapnak némi ízelítőt testközelből arról, hogy mi is a dolga egy versenyzőnek az „irodájában”. Persze a gyártók jelenlegi legmenőbb kiállított utcai autóiba is be lehet ülni ilyenkor, és elég közel lehet kerülni a mostani versenygépekhez.

    Az Audi például akár megmutatja azt is, hogy milyen az, amikor kettévágunk egy versenyautót, így láthatóvá válik az is, mi lapul a motorháztető alatt egy modern túraautónál. A fan villageben pedig többször is szerepelnek a versenyzők, csapattagok kiemelt VIP vendégek, és interjúkat adnak, vagy autogramot. Itt tényleg közel lehet kerülni az autóversenyzés hőseihez, és ebből nincs probléma. Az egész paddock rész igazából egy nagy lounge rész, ahol pihenni is lehet akár a szponzorok adta ülő alkalmatosságokon, akár szinten szponzorált itallal, étellel. Emiatt elmondható, hogy nagyon is családias a hangulat itt, és igazán gyermekbarát, biztos hogy a legkisebbek is találnak maguknak elfoglaltságot. Esetenként kisebb koncertek is szoktak lenni, modell autókkal is lehet versenyezni, vagy videojátékokkal.

    Egyedi megoldás a DTM részéről az is, hogy mindegyik gyártó megengedi, hogy a „pit view”, tehát egy ablakon keresztül meg lehet nézni azt, hogy miképp készítik fel az autókat a szerelők, és a versenyzők miképp indulnak harcba, ennél közelebb tényleg nem nagyon lehet jutni civilként a bokszutcához. Szombaton és vasárnap is szokott lenni pit walk, ekkor a rajongók konkrétan be is mehetnek a bokszutcába, és végignézhetnek akár egy kerékcsere gyakorlást.

    Pár szóban akkor a lényegről: az autók igazán látványosak, hangosak, agresszívak, és sokat előznek! Sokat is lehet látni őket, mert edzések, időmérők egész sora mellett szombaton és vasárnap is van versenyük. A DTM tavaly kapta az ívet, hogy az autóik túl bonyolultak, sok az aerodinamikai dolog, és nem elég szoros a versengés: Nos, ezek a dolgok megoldódtak! Egyszerűsödött 2018-ra az aero, és az egyik valaha volt legjobb versenyt produkálták a srácok a hétvégén Hockenheimben!

    Már az időmérő is izgalmas volt: az első és az utolsó versenyző között kicsivel több mint egy másodpercnyi volt csak a differencia, így várható volt, hogy sok közelharc lesz, pláne majd a keskeny és kanyargós Hungaroringen. A hockenheimi hétvége csúcspontja egyértelműen a második verseny volt vasárnap, ahol az első helyért folyt sosem látott harc a BMW-s Timo Glock éppen csak ellopta a győzelmet pár körrel a vége előtt a Mercedeses Gary Paffett és az Audis Mike Rockenfeller elől.

    A mezőny remek nevekből áll, akik között volt Forma-1-es versenyzőket is megtalálunk, például Glock mellett még Paul di Restát, vagy a volt Sauber pilóta Pascal Wehrleint, de olyan feltörekvő sztárokat is láthatunk, mint az osztrák Lucas Auert. 2017-ben a DTM felső vezetésében is történt változás, Gerhard Berger volt Forma-1-es pilóta vette át a kormányrudat, és célja egyértelműen az, hogy újra közel hozza a rajongókhoz a szériát, és remek élményeket akar biztosítani a kilátogatóknak.

    Végül, de nem utolsó sorban, ami elsősorban a férfi rajongóknak jó hír: a DTM megtartotta a grid görlöket! Így ha valaki kinéz a paddockból a rajtrácsra, vonzó lányokat láthat, szűk sárga ruhákban…

    Érdemes lesz tehát ellátogatni Mogyoródra, és megcsodálni azt, hogy mit nyújt a DTM 2018-as mezőnye 2018-ban Magyarországon!

    Ráhangolódásként pedig íme pár kép a szezonnyitó hétvégéről, Hockenheimből!

    Fotók: Jo Klausmann

    [Best_Wordpress_Gallery id=”103″ gal_title=”DTM Hockenheim I. 2018″]

  • Glock örömében káromkodva győzködte a Mercedest, hogy maradjon a DTM-ben

    Glock örömében káromkodva győzködte a Mercedest, hogy maradjon a DTM-ben

    A BMW-s Timo Glock tegnap remek csatát vívott a Mercedeses Gary Paffettel. A verseny után Glock rádión üzent is a Mercedesnek, mely a 2018-as szezon végeztével kiszállni tervez a szériából.

    „B****a meg, ez óriási volt!” – kiabálta Glock. „Ez volt a legjobb kib***ott verseny egész eddigi életemben. B****a meg az ég, Mercedes, nem kellene elhagynotok ezt a bajnokságot, ti kib***ott idióták! Nem kellene elhagynotok ezt a bajnokságot, ez az igazi versenyzés. Kib***ott jó!”

    „Elárulom nektek, ez a versenyzés. Elismerés Gary Paffettnek is ehhez a csatához. Köszönöm mindenkinek, aki megnézte ma ezt a versenyt, ez elképesztő.”

    „Ez volt életem legkirályabb versenye.” – mondta Glock a futam után. „Igazi versenyzés volt. Igazán mindent ki kellett préselnem az autóból és nem volt időm pihenni. Ez az, ami jellemző a DTM-re. Ez volt a valaha volt legjobb versenyem, pedig volt már pár, a karrierem során.”

    Paffett végül csak a harmadik lett, mert Mike Rockenfeller is megelőzte, de ő is ezt a versenyt tartja a 168 DTM versenye közül a legjobbnak.

    „Ez egy igazán hihetetlen verseny volt.” – mondta Paffett. „Egyszer sem adtam fel, annak ellenére sem, hogy csak a harmadik lettem végül, és még így is megérte. Imádom Timót, ez hihetetlen volt.”

    „Ez volt eddig a legjobb versenyem. Csata volt a győzelemért, ami abszolút hihetetlen volt.”

  • Izgalmas versenyt nyert meg Timo Glock

    Izgalmas versenyt nyert meg Timo Glock

    A BMW-s Timo Glock nyerte a DTM szezonnyitó versenyhétvégéjének második versenyét, Hockenheimben. Ráadásul egy igazán izgalmas versenyen!

    Glock a pole-ból is rajtolt, René Rast és Joel Eriksson elől.

    Az izgalmak már a rajtnál megkezdődtek, mivel Edoardo Moartarának nem sikerült időben elindulnia a rajt pillanatában, és csak épp, hogy ki tudták kerülni a többiek. Őpár kör elteltével ki is állt a versenyből motorhiba miatt.

    Lucas Auer pedig kiugrott a rajtnál, ezért büntetést kapott.
    .
    Féltávnál Glock előnye körülbelül egy másodperc volt, ám ez egyre csökkenni kezdett, mivel megérkezett rá Gary Paffett. Hosszan tartó, látványos csatát vívtak, többször is pozíciót cseréltek. Végül azonban a DRS-nek köszönhetően Glock bebiztosította magának a győzelmet.

    Glockék csatája során felzárkózott rájuk Eriksson, de visszacsúszott miután összeértek autójának kerekei Paffettével. Ennek ez incidensnek a következtében pedig Mike Rockenfeller osont előre a második helyre.

    Végül Glock nyert, Rockenfeller és Paffett előtt.

    Pascal Wehrlein DTM-be visszatérése mondhatni kényelmesre sikerült, a szombati ötödik helye után ma egy hatodik hellyel gazdagodott.

    A regnáló bajnok, René Rast a második helyről rajtolt, végül hetedik lett, miután leszaladt a pályáról, ezzel pedig több pozíciót is veszített.

    Auer a büntetésének is köszönhetően csak a 15. helyen zárt.

    Dani Juncadella szintén kiugrott a rajtnál, végül az utolsó helyen végzett.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Autó diff.
    1 Timo Glock RMR BMW 58:04.067
    2 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 2.078
    3 Gary Paffett HWA Mercedes 3.099
    4 Joel Eriksson RBM BMW 3.481
    5 Loic Duval Phoenix Audi 3.854
    6 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 4.129
    7 Rene Rast Rosberg Audi 4.849
    8 Bruno Spengler RBM BMW 8.862
    9 Paul Di Resta HWA Mercedes 11.082
    10 Augusto Farfus RMG BMW 11.265
    11 Marco Wittmann RMG BMW 14.590
    12 Robin Frijns Abt Audi 15.093
    13 Nico Muller Abt Audi 17.858
    14 Philipp Eng RMR BMW 18.303
    15 Lucas Auer HWA Mercedes 22.103
    16 Mattias Ekstrom Abt Audi 23.148
    17 Jamie Green Rosberg Audi 23.853
    18 Daniel Juncadella HWA Mercedes 32.993
    Edoardo Mortara HWA Mercedes kiesett

  • Paffett nyerte a DTM-szezonnyitót

    Paffett nyerte a DTM-szezonnyitót

    Gary Paffett a pole-ból rajtolva megnyerte a 2018-as DTM-szezon első versenyét Hockenheimban, a második helyen végző Lucas Auer helye azonban még kétséges.

    Hiába indult az első rajtkockából, Paffettnek előznie kellett a győzelemért, miután a kiállásokat követően Auer mögé került. Az osztrák versenyző az első két körben Marco Wittmann és Timo Glock leküzdésével jött fel a második helyre, Paffetthez képesti egy körrel későbbi kerékcseréjével pedig virtuálisan átvette a vezetést. Paffett azonban a Parabolikából kivezető hajtűkanyarban kifékezte Auert és többé nem engedte el az első helyet. A harmadik helyen Glock végzett, akinek egyetlen lanyha előzési kísérletet leszámítva esélye sem volt feljebb keveredni – legalábbis a pályán, mivel Auert jelenleg is vizsgálják a parc fermé szabályok esetleges megszegése miatt.

    A negyedik helyet Edoardo Mortara csípte el, aki a verseny legnagyobb részét a top10 szerényebb felében töltötte. Előretörésében nagy szerepet játszott Mike Rockenfeller kicsúszása a Sachs kanyarban, aki végül egészen a 14. helyig csúszott vissza. Hasonló sors várt Wittmannra is, aki az ötödikről a 11.-re esett le. Mortara mögött a visszatérő Pascal Wehrlein és Bruno Spengler végzett az ötödik-hatodik helyeken, Paul di Resta pedig a hetediken.

    Az igazán érdekes párharc azonban csak itt következett René Rast és Daniel Juncadella szereplésével. A regnáló bajnoknak eseménydús futama volt: Rockenfeller szabálytalan megelőzése miatt vissza kellett adnia a pozíciót, majd a 14-15-ös kanyarban a rázókő egy pillanatra a levegőbe dobta. Ezután kicsúszott a top10-en kívülre, a többiekénél hosszabb első etapja miatt viszont egy darabig vezette is a versenyt. Juncadella ugyanolyan stratégián volt, mint Rast és egyszerre jöttek ki a boxba, a Mercedes és az Audi hajszálpontosan megegyező kerékcseréje után pedig a két versenyző fej-fej mellett haladva hajtott vissza a pályára. A nyolcadik helyet végül Juncadella szerezte meg, ám a boxutcai akciót még vizsgálják.

    Az utolsó pontszerző helyen Loic Duval végzett, az Audi en bloc nehéz hétvégéjét pedig még inkább megkeserítheti Mattias Ekström szereplése: a búcsúhétvégéjét teljesítő svéd legenda csak a 17. helyen végzett.

  • Már csak egy hely kiadó a DTM 2018-as rajtrácsán!

    Már csak egy hely kiadó a DTM 2018-as rajtrácsán!

    Tavaly 18 versenyzőre és versenyautóra szűkült a német túraautó bajnokság, tehát a DTM rajtrácsa. Annyiban is különleges lesz ez az év, hogy már ismert, hogy a Mercedes kiszáll a szériából, így a versenyzőiknek mindenképp iparkodniuk kell, hogy jól teljesítsenek, mert ennél a márkánál biztosan a DTM-ben már nem lesz folytatás.

    Az Audi és a BMW már korábban véglegesítette a rajtfelállását, hiányzik például Ekström, de érkezett a helyére a feltörekvő holland tehetség Frijns. Papíron már csak egy hely kiadó a Mercedesnél, de a feltételezések szerint arra a helyre újra Daniel Juncadella ülhet majd be.

    Így néz ki tehát a majdnem végleges 2018-as DTM mezőny:

    Audi René Rast
    Jamie Green
    Mike Rockenfeller
    Nico Müller
    Loic  Duval
    Robin Frijns
    BMW Marco Wittmann
    Timo Glock
    Bruno Spengler
    Augusto Farfus
    Joel Eriksson
    Philipp Eng
    Mercedes Lucas Auer
    Gary Paffett
    Paul di Resta
    Edoardo Mortara
    Pascal Wehrlein
    TBA
  • Maro Engel is otthagyja a DTM-et, marad neki a Formula E-re és a GT

    Maro Engel is otthagyja a DTM-et, marad neki a Formula E-re és a GT

    Engel lépése várható volt, mert a DTM és a Formula E versenynaptára ütközött, így a német versenyző a Mercedes jelenlegi elektromos versenyautós partnere, a Team Venturi mellett döntött. A 32 éves versenyző tavaly tért vissza a német túraautós szériába, ahol már állandó szereplő volt 2008 és 2011 között. Moszkvában nyert, és 15. lett a bajnokságban.
    „A DTM-ben először csak kisebb eredményeim voltak, majd tavaly jó irányba haladtunk, és lett egy remek győzelmem Moszkvában. Köszönöm a csapatnak, amiért ezt lehetővé tették. Köszönöm mindenkinek, ez egy remek időszak volt. Kér, hogy a Formula E és a DTM versenynaptára ennyiszer ütközik ebben a szezonban. Figyelembe véve a jövőmet, úgy döntöttünk, hogy csak a Formula E-re és a GT versenyzésre koncentrálok 2018-ban.”

    Ulrich Fritz, a Mercedes AMG vezére méltatta Engel eredményeit:
    „Maro fontos tagja volt a csapatunknak tavaly a DTM-ben, és megmutatta milyen remek versenyző, hiszen nyert Moszkvában. Idén teljes mértékben elkötelezett a Formula E felé, illetve a privát sportautós programunk iránt. Ő egy komplett versenyző, gyors bármilyen versenyautóban, így tudom, hogy sikeres lesz akár egy Formula E, vagy egy GT járgányban.”

    A Mercedes AMG DTM-es kiszállása miatt év végén pár versenyző arra kényszerül, hogy új lehetőségek után nézzen, Engel is elhagyja őket, ahogy Robert Wickens is az IndyCarba igazolt. Paul di Resta az egyik jelölt volt a Williams versenyülésére, Gary Paffett pedig egyre inkább érdeklődik a Formula E iránt. Ők feltehetően maradnak a stuttgartiak utolsó DTM-es szezonjában, ahogy Lucas Auer is, aki jó ideig tavaly harcban volt a bajnoki címért. Engel Team Venturis csapattársa Edoardo Mortara azonban feltehetően marad a Mercedesnél, miután az Auditól igazolt át 2016-ban, és egy szerény szezont tudhat maga mögött.

    Pascal Wehrlein, – 2015 DTM bajnoka lehet a nagy visszatérő, akit kitettek a Saubertől a Forma-1-ben, illetve a korábban is a Mercedesnél versenyző Daniel Juncadella.

  • A Mercedes megtartaná pilótáit

    A Mercedes megtartaná pilótáit

    A Mercedes megpróbálja megtartani a jelenleg a DTM-ben szereplő pilótáit a sorozatból való kilépés után is.

    Egy hónapja röppent fel a hír, miszerint a Mercedes a 2018-as szezon befejezése után elhagyja a DTM sorozatot a Formula E-be való belépése miatt, ezért hat jelenlegi pilótájának bizonytalanná vált a jövője.

    Riválisaihoz hasonlóan hat autóra csökkentette indulói számát az idei évre, az Auditól átcsábította Edoardo Mortara-t, hogy csatlakozzon a Gary Paffett, Paul di Resta, Robert Wickens, Lucas Auer és a visszatérő Maro Engel alkotta társasághoz, aki emellett a Formula E-ben szereplő Venturi csapatnál is versenyez.

    A 2019/20 Formula E részvétel mellett a Mercedes különböző GT programokban is érdekelt.

    „A Mercedes közismerten nagyon közel áll a versenyzőihez, hosszú távú kapcsolatokat ápol velük” – mondta a Mercedes DTM főnöke, Ulrich Fritz.

    „Ha a tavalyi évben a programot elhagyó 2 versenyzőt – Maxi [Gotz] és Dani [Juncadella] – nézzük; őket továbbra is figyelemmel kísérjük és segítjük, ám ha valami mást akarnak, nem fogunk az útjukba állni.”

    Az Autosport kérdésére, miszerint a Mercedes Formula E csapata a jelenlegi Mercedes-szerződéssel rendelkező pilótákkal fut-e majd, Fritz így válaszolt: „Még túl korai lenne rá válaszolni, addig még két év van hátra. A DTM-ben a legerősebb felállás a miénk, ezért azt mondanám, ha tehetném, ezeket a srácokat indítanám, mert biztosan versenyképesek lennének. Természetesen Maro előnyös lenne, mert tapasztalatai vannak ezen a területen, de még Mortara is, mert rengeteget tesztelt az Abt-nél évekkel ezelőtt. Meglátjuk.”

    Robert Wickens szintén érdeklődést mutatott egy potenciális Formula-E szereplés iránt, és elmondta az Autosportnak, hogy a Mercedes a DTM-től való kilépéskor lehetőséget ad egy „új kezdetre”.

    „Soha nem tudhatod” – mondta a kanadai, aki belekóstolt már az IndyCar-ba is. „Úgy érzem, hogy a HWA elégedett velem és az eddigi eredményeimmel, így biztosan sok lehetőség van. Néha egy új kezdet megváltoztathatja az embert. Ugyanezen mentem keresztül, mikor elköszöntem a Red Bull-tól (2007-ben a Red Bull / Team Forsythe-nál szerepelt a Champ Car Atlanticban – a szerk.) egy – két napig bánkódsz, majd felismered az új lehetőséget. Engedelmesen teszed a dolgod, felszabadulsz, majd kitalálod mi a legjobb számodra a karriered hátralévő részét illetően.”