Címke: Gary Paffett

  • Vandoorne minél hamarabb fel szeretné venni a Formula E ritmusát

    Vandoorne minél hamarabb fel szeretné venni a Formula E ritmusát

    Stoffel Vandoorne szerint az új csapatával a HWA-val képesek lesznek majd meglepetéseket okozni a Formula E-ben. A belga pilóta nagyon motivált és a lehető leggyorsabban szeretne versenyképes lenni az elektromos szériában.

    Vandoorne, aki az év végén távozik a Forma-1-ből, a Mercedes Formula E-s csapatának lesz az egyik versenyzője. A belga pilótának a DTM idei bajnoka, Gary Paffett lesz majd a csapattársa.

    „Igaz, mindketten újoncként vágunk majd neki a szezonnak, azonban nem vagyunk kétségbeesve. Igaz nem lesz könnyű, de minél gyorsabban meg ki kell tapasztalnunk a dolgokat.

    „A legfőbb célom az, hogy versenyképes legyek,” – mondta a belga pilóta. „Szeretnék jó benyomást kelteni a csapatnak és meghálálni azt, hogy engem választottak.

    „Természetesen annak is örülök, hogy Gary személyében egy olyan pilóta lesz majd a csapattársam, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik. Biztos vagyok benne, hogy jó csapattársak leszünk majd és segíteni fogjuk egymást.”

    A Formula E szezon előtti tesztje már javában zajlik Valenciában, a Ricardo Tormo Circuit-en.

    „A keddi napom sajnos akadtak kisebb problémáink, ami miatt a boxban kellett vesztegelnünk. A csapatnak ez lesz az első szezonja, sok mindenben kell még fejlődnünk.

    „A legfontosabb az, hogy minél több adatot gyűjtsünk annak érdekében, hogy a szezonnyitó Rijádi ePrixen már versenyképes csomaggal rendelkezzünk.”

    A 26 éves belga pilótát maga Toto Wolff hívta fel amiatt, hogy versenyezzen a Mercedes gyári csapatánál az elektromos szériában.

    „Egyik nap Toto felhívott engem azzal kapcsolatban, hogy volna-e kedvem versenyezni a Formula E-s csapatukban. „Egy másodpercet sem kellett gondolkodnom a válaszon,” – emlékezett vissza Vandoorne.

    „Azt hiszem a HWA remek munkát végzett a DTM-ben, ugyanis ők nyerték meg a bajnokságot.  Remélhetőleg a Formula E-ben is hasonló sikereket fogunk majd elérni.”

  • Hivatalos: Vandoorne a Formula E-ben folytatja!

    Hivatalos: Vandoorne a Formula E-ben folytatja!

    Hivatalosan is bejelentették, hogy Stoffel Vandooorne a Formula E-ben folytatja pályafutását, a HWA-val, ő lesz a DTM bajnok Gary Paffett csapatársa.

    „Megtisztelő, hogy a HWA leigazolt engem a Formula E programjába.” – mondta Vandoorne. „A HWA egy nagyszerű csapat, hosszú és sikeres történelemmel a motorsportban. Minden ember, akit eddig megismertem, nagyon szenvedélyes a motorsport iránt.”

    „Az is nagyszerű, hogy egy olyan tapasztalt versenyző mellett lehetek, mint Gary Paffett. Biztos vagyok benne, hogy egymás hasznára leszünk a szezon során. Bár mindketten újak vagyunk ebben a sorozatban, nem kétséges, hogy meredek tanulási görbénk lesz. Azonban nem lesz könnyű. Az én célom, hogy versenyképes legyek a bajnokságban, amilyen hamar csak lehet, és jó benyomást tegyek.”

    „Sok minden történik most a csapatunknál.” – mondta a HWA csapatfőnöke, Ulrich Fritz. „A hivatalos, múltheti csapatbemutató után, ma bejelentjük, hogy leigazoltuk Stoffelt, ami azt jelenti, hogy a puzzle egy újabb eleme a helyére került a Formula E projektünkben. Stoffel bizonyította tehetségét és sebességét, nem csak a Forma-1-ben, de 2015-ben a GP2-ben, amit nagy előnnyel megnyert. ”

    „Stoffel és Gary személyében két Formula E-s újonc van a csapatunkban, amely szintén most debütál az elektromos sorozatban. Így sok mindent kell együtt megtanulnunk. Azonban Gary és Stoffel kiemelkedő versenyzők, akik sok tapasztalatot gyűjtöttek a Forma-1-ben és a DTM-ben. Továbbá mindketten tudják, hogyan kell együttműködni a mérnökökkel annak érdekében, hogy fejleszthessenek, finomhangolhassanak egy új versenyautót. Ezek az erősségek sokat számítanak a mi első Formula E kampányunkban. Meggyőződésünk, hogy mi, és két versenyzőnk is jól felkészültünk az előttünk álló kihívásra.”

  • Ismét Rast nyerte a versenyt, azonban Paffett a bajnok!

    Ismét Rast nyerte a versenyt, azonban Paffett a bajnok!

    René Rast zsinórban a hatodik versenyt nyerte meg a DTM mai szezonzáróján, ez azonban nem volt elég a bajnoki címhez. 2018 DTM bajnoka Gary Paffett lett! A harmadik bajnokesélyes, Paffett Mercedeses márkatársa, Paul di Resta egész versenyen a középmezőnyben autózott, végül pontot sem szerzett.

    Rast a 2. helyről rajtolva remek starttal az élre állt, a poleból induló Marco Wittmann így egy pozíciót visszaesett. Paffett megtartotta a 3. helyet. Di Resta jól kezdte a verseny, 3 helyet jött fel egyből, 8. volt, amikor tájékoztatták, hogy vissza kell engednie Philipp Enget, ezzel két pozíciót veszített a skót. Wittmann elkezdett faragni Rast előnyéből, kettejüket biztonságos távolságban követte Paffett. Mögöttük a Mercedeses Edoardo Mortara csatázott a BMW-s Bruno Spenglerrel, előbbi kerekedett felül, így övé lett a 4. hely.

    Di Resta nem tudott mit kezdeni Enggel, szóval a HWA csapatnál úgy döntötték, korán kihozzák a boxba, már a 7. körben. Paffett a 12. körben állt ki, elsőként az élbolyból. Őt követte Spengler és Mortara, az olasz épp hogy a kanadai előtt tudott maradni, utóbbi csapatát vizsgálták is veszélyes kiengedésért, ám büntetést nem osztottak ki. Rast 2 körrel Paffett után jött ki, míg Wittmann tovább maradt kint. Amikor a két bajnokaspiráns gumijai elérték az üzemi hőmérsékletet, elkezdtek a kétszeres bajnoknál körönként egy másodperccel gyorsabb köröket futni. A BMW-s végül a 17. körben állt ki kerékcserére, azonban mivel Paffett alávágott, csak a brit mögé tért vissza.

    Voltak páran, akik elhúzták az első etapjukat, így utolérte őket a már kereket cserélt élboly. Fontos szerepet játszottak a versenyben, hiszen sem Juncadella, sem Wehrlein nem könnyítette meg Rast dolgát, amikor a tavalyi bajnok előzte őket. Ott volt Jamie Green is, aki Paffettet tartotta fel annyira, hogy Wittmann felérjen rá DRS távolságra, így aztán könnyedén meg is tudta előzni, ezzel fellépve a 2. helyre. Eközben Di Restának nem jött be a korai kiállásos stratégia, hiszen Eng és Nico Müller is elé jött vissza, ráadásul sokkal frissebb gumikon.

    Ahogy az élen megmerevedtek a frontvonalak, Robin Frijns kezdett gyorsulni, olyannyira, hogy friss gumikon, egy késői kiállás után megfutotta a verseny leggyorsabb körét és komoly felzárkózásba kezdett. Otthagyta Di Restát és Joel Erikssont és már lőtávolon belül volt a Mortara-Eng-Farfus trióhoz képest is. Farfus a 31. körben megelőzte BMW-s márkatársát, ebből pedig Frijns is profitált, hiszen neki is sikerült megelőznie az osztrákot. Az utolsó előtti körben még Bruno Spenglert is sikerült maga mögött hagynia a hollandnak.

    Rast tehát nyert, Wittmann és az immáron kétszeres bajnok Gary Paffett előtt. 4. lett végül Müller, 5. Frijns, őket követte Spengler, Farfus, Eriksson és Glock.

    Paffett végül 255 ponttal zárt, négy ponttal megelőzve Rastot és 22-vel Di Restát.

  • Rast komoly csatában múlta felül Paffettet, így életben tartotta esélyeit a címre

    Rast komoly csatában múlta felül Paffettet, így életben tartotta esélyeit a címre

    A DTM Hockenheimi szezonzáró versenyhétvégéjének első futamán René Rast diadalmaskodott, óriási csatában előzte meg a pontversenyben élen álló Gary Paffettet, így versenyben maradt a bajnoki címért.

    Paffet a második, Rast a harmadik helyről rajtolt, előbbi már az első körben, a 8-as kanyarban megelőzte a poleból induló Lucas Auert. Rast nem jött el túl jól, Augusto Farfus meg is előzte. Ám nem sokáig volt a BMW-s mögött, sőt Auert is megelőzte, ekkor kezdtek elhúzni a mezőnytől Paffettel.

    Rast jött ki először kerékcserére, a 14. körben, Paffett egy körrel később állt ki, és épp hogy sikerült az élre visszajönnie. Hiába volt lassú a Mercedeses kivezető köre, Rast nem tudott előzni, legalábbis abban a körben, ugyanis a következőben sikerült a manőver a nyolcas kanyarban. A németnek ezután nem sikerült leszakítania Paffettet, sőt a brit sokszor próbálkozott a visszaelőzéssel. Egyik ilyen manővere a 23. körben bizonyult sikeresnek, ám nem sokáig diktálhatta a tempót. Rast a visszafordítóban hozzáért hátulról, majd újra a nyolcas kanyarban előzött.

    Kettejük csatáját egy safety car fázis szakította félbe, Farfus ajtaja egyszerűen leesett az egyenesben. Rast sokkal jobban kapta el az újraindítást, mint riválisa, akinek már inkább hátrafelé kellett nézelődnie, hiszen Timo Glock kezdte el támadni. A BMW németje meg is előzte, sőt Paffett még a dobogóról is leszorult, Robin Frijns is bejött elé, aki még Glockot is lehagyta és végül a győztes Rast mögött ért célba 3 tizeddel.

    Hiába lett csak 4. Paffett, így is átvette a vezetést az összetettben Paul di Restától, 6 pont az előnye a skóttal, 15 Rasttal szemben az utolsó (holnapi) verseny előtt. Di Resta nem is volt harcban a győzelemért, bár így is egész jó helyen zárhatott volna, csakhogy a végén a sokkal gyorsabb Audik – Loic Duval, Mike Rockenfeller és Nico Muller – megelőzték, így be kellett érnie a 8. hellyel. A TOP 10-ben zárt még Bruno Spengler és Edoardo Mortara.

    Daniel Juncadella már a verseny legelején letudta a kerékcseréjét, ezzel úgy tűnt, jól is jár, hiszen 3. is volt, de végül pontot se szerzett. Marco Wittmann szabadedzésen összetört autóját hiába javították meg éppen a verseny kezdetére és hiába ért fel a boxból rajtolva a pontszerzők közé, végül szélesen fordult az újraindítás után és kiesett. Rajtuk kívül a poleból induló Auer is feladni kényszerült a viadalt, műszaki hiba akadályozta.

  • Egyre biztosabb, hogy Vandoorne lesz majd Gary Paffett csapattársa a HWA-nál

    Egyre biztosabb, hogy Vandoorne lesz majd Gary Paffett csapattársa a HWA-nál

    Stoffel Vandoorne, aki az év végén távozik a McLarentől, valószínűleg a HWA csapatához szerződhet. A belga pilótának a DTM-ben versenyző, Gary Paffett lenne a csapattársa, ha a Mercedes leendő gyári Formula E csapatához szerződne.

    Vandoornet, akit Lando Norris fog majd váltani a wokingi alakulatnál, állítólag az elektromos széria szezon előtti tesztjekor fogják majd bejelenteni a HWA-nál. A tesztet a jövő héten rendezik majd Valenciában a Circuit Ricardo Tormon.

    Az Autosport információi szerint a belga pilóta már tesztelhette a HWA szimulátorát annak érdekében, hogy minél jobban megismerje az autót.

    A HWA, ami a Mercedes gyári csapataként lesz majd ott az elektromos széria rajtrácsán, az idei autóbemutatóján jelentette be, hogy a csapat egyik pilótája a DTM-ben versenyző, Gary Paffett lesz majd. A HWA idén még a Venturi motorjait fogja használni, azonban a hatodik szezontól már a Mercedes erőforrásait fogja majd használni.

    A HWA csapatának elnöke, Ulrich Fritz elmondta, hogy a valenciai teszt előtt már ismert lesz a csapat pilótafelállása. Egyes források szerint Vandoornera további szimulátorozás vár majd még a Forma-1-es Amerikai Nagydíj előtt.

    A HWA csapatának szóvivője pedig megerősítette, hogy a 26 éves belga pilóta ott van a lehetséges versenyzők között. Ha Vandoorne lesz a HWA második pilótája, akkor már csak a Mahindránál és a Dragon Racing csapatánál lesznek szabad ülések. Az indiai csapat pilótapárosáról még semmit sem tudunk, azonban a Dragon Racing egyik pilótája a háromszoros WTCC bajnok, José Maria Lopez lesz. Az argentin pilótának valószínűleg az a Maximillian Günther lesz a csapattársa, aki idén a Forma-2-es bajnokságban szerepel.

    A Formula E csapatainak pilótapárosai a 2018/2019-es szezonra

    Audi Lucas di Grassi Daniel Abt
    DS Techeethah Jean-Eric Vergne André Lotterer
    Virgin Racing Sam Bird Robin Frijns
    Mahindra Racing ? ?
    Nissan e.dams Sebastien Buemi Alexander Albon
    Jaguar Nelson Piquet Jr. Mitch Evans
    Venturi Felipe Massa Eduardo Mortara
    NIO Oliver Turvey Tom Dillmann
    Dragon Racing Jose Maria Lopez ?
    BMW Andretti Antonio Felix da Costa Alexander Sims
    HWA Gary Paffett Stoffel Vandoorne*

     

    * bejelentésre vár

     

  • Vandoorne közel áll ahhoz, hogy a Formula E-ben a HWA-hoz igazoljon!

    Vandoorne közel áll ahhoz, hogy a Formula E-ben a HWA-hoz igazoljon!

    Stoffel Vandoorne lehet a HWA alakulatának egyik meglepetés versenyzője az előttünk álló ABB FIA Formula E bajnokságban. Az e-racing365.com most már elárulhatta azt, hogy a McLaren jelenlegi versenyzője már többször is kipróbálhatott egy Formula E versenyautót, és közel áll ahhoz, hogy a HWA csapatában bemutatkozhasson a versenyzőjükként is a szériában.

    A 26 éves belga versenyző elvesztette a Forma-1-ben a versenyülését, és kiderült, hogy komoly tárgyalásban áll a HWA-val, akik ugye komolyan kapcsolódnak a Mercedeshez, és ugyan eligazol hozzájuk a Formula E-be, de a jövőben akár visszatérne a Forma-1-be is, velük. Amennyiben valóban csatlakozna, a csapattársa feltehetően Gary Paffett lenne, hiszen Alesban ő is több teszten is ment a Venturi Gen2-es autójával.

    A Mercedes csak a sajátjai közül válogat, de az, hogy elérhető lett Vandoorne és van tapasztalata a brake-by-wire rendszerekkel mindenképp jó ajánlólevél a belgának a csapathoz.

    A HWA önállóan indul majd már a Formula E 2018-19-es szezonjában, és a Venturi erőforrását használja majd, a Mercedes 2019-20-ban fogja átvenni majd teljesen a csapatot. A Venturi az elmúlt hónapokban összesen már 22 napnyit tesztelt. A HWA október 8-án mutatja be hivatalosan a versenyzőit a német bázisukon, Affalterbachban.

  • DTM: Bajnok a Mercedes, egyéniben továbbra is nagy a küzdelem

    DTM: Bajnok a Mercedes, egyéniben továbbra is nagy a küzdelem

    Habár a stuttgarti központú Mercedes-AMG nem szerzett győzelmet a német túraautó-bajnokság ausztriai fordulójában, így is akadt okuk az ünneplésre.

    A háromcsillagos márka nyolcadik bajnoki címét szerezte a sorozatban, jelenleg 865 ponttal állnak a tabella élén, 202 egységgel megelőzve a BMW-t, így egy fordulóval a szezon vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert.

    Habár a stuttgarti gyártó bajnoki címre esélyes brit versenyzője, Gary Paffett pole pozícióból rajtolhatott vasárnap, nem tudta megtartani a kvalifikáción megszerzett pozícióját, és végül harmadikként intették le.

    A McLaren korábbi tesztversenyzője nem volt elégedett a Mercedes teljesítményével, de végső soron boldog, hogy növelte az előnyét márkatársával, Paul di Restával szemben: „Boldognak kell lennünk, hogy itt lehetünk a dobogón. Csalódást keltő, hogy nem tudtunk győzni a pole-ból indulva, de boldog vagyok a bajnokságot illetően, mert hoztam néhány pontot di Restán.”

    A Mercedes vezetője, Ulrich Fritz sem volt felhőtlenül boldog a hétvégét követően, és egy rendkívül kemény csatára számít az egyéni bajnoki címért folytatott harcban két hét múlva a Hockenheimringen.

    A versenyzők között egy fordulóval a szezon vége előtt Paul di Resta áll az élen 229 ponttal. A korábbi Forma-1-es versenyzőt 4 egységgel lemaradva követi Gary Paffett, a harmadik helyen pedig sorozatban negyedik futamgyőzelmét szerző René Rast áll, 199 ponttal.

  • DTM: Di Resta nyert Paffett előtt

    DTM: Di Resta nyert Paffett előtt

    Mercedes egy-kettő Brands Hatchben, miután Paul di Resta megnyerte a hétvége második futamát a bajnoki tabellát vezető Gary Paffett előtt.

    A két brit között a rajtnál fordított volt a sorrend, de di Restának több kanyaron át tartó küzdelem után sikerült elmennie Paffett mellett. Kicsit hátrébb lezajlott a Három Márka Csatája, a Lucas Auer—Robin Frijns—Augusto Farfus trió autóbontó ügyködése nyomán pedig be kellett küldeni a safety cart. Az újraindításnál di Resta megtartotta az első helyet Paffettel szemben, a két mercedeses korai kerékcseréjét követően azonban Jamie Green került az élre az Audival – egészen a 30. körig, amikor Green kiállása után visszaállt a rend az élen.

    A harmadik helyen René Rast végzett; a tavalyi bajnok valószínűleg jobb szezonra számított, a tegnapi ugyanis mindössze a második dobogós helyezése volt 2018-ban. Kiállását követően Green a negyedik pozícióban csatlakozott a bulihoz, kivezető körén azonban elment mellette Pascal Wehrlein és Marco Wittmann is, utóbbit ráadásul a Surtees kanyarban leszorította a fűre, amely mutatványt áthajtásos büntetéssel jutalmazott a versenyfelügyelet. Wittmann mögött a hatodik helyen így Mike Rockenfeller végzett, őt Philipp Eng, az első körös balhéban főszerepet vállaló Auer, Daniel Juncadella és Nico Muller követett.

  • DTM: Juncadella nyert, Glock nullázott

    DTM: Juncadella nyert, Glock nullázott

    A Mercedes Dani Juncadellája megszerezte első DTM-es győzelmét a szombati Brands Hatch-i versenyen.

    Juncadella a pole-ból vághatott neki a futamnak, ám meg kellett dolgoznia a győzelemért, miután a rajtnál egészen a harmadik helyig csúszott vissza. A boxkiállásnál azonban sikerült átugrania az első kör végén kereket cserélő René Rastot és visszajönnie a második helyre, majd az élen haladó Lucas Auer megelőzését követően a verseny végére hétmásodperces előnyt épített ki a mezőnnyel szemben.

    Az osztrák pilótát végül az ötödik helyről rajtoló Augusto Farfus is megelőzte, aki ezzel a második hellyel idei első dobogóját szerezte meg. Auert Rast követte a negyedik helyen, az ötödiket pedig Philipp Eng kaparintotta meg a BMW-vel. A bajnokságot 35 pontos előnnyel vezető Gary Paffettet a hatodik helyen intették le, mögötte pedig még Pascal Wehrlein, Edoardo Mortara, Marco Wittmann és Mike Rockenfeller értek célba pontszerző helyeken. A szintén bajnoki esélyesnek számító Timo Glock ismét nehéz versenyen van túl és már 55 pontos hátrányt szedett össze Paffetthez képest. A brit legközelebbi riválisa Paul di Resta, de a szerény 16. hely számára sem ért egyetlen pontocskát sem.

  • Wickens IndyCar szereplése adhat reményt a Mercedes DTM versenyzőinek

    Wickens IndyCar szereplése adhat reményt a Mercedes DTM versenyzőinek

    A kanadai Robert Wickens a DTM-ből igazolt át 2018-ra a IndyCarba, ahol igazán eredményes első szezont teljesít. Wickens jelenleg hetedik a bajnokságban, ezzel a legjobb újonc idén, és már két dobogós hellyel is büszkélkedhet.

    Miután a Mercedes a 2018-as szezon végén kiszáll a DTM-ből, a csillagos márka versenyzőinek is új hely után kell majd nézniük. A Mercedes DTM csapatának főnöke, Ulrich Fritz szerint pedig Wickens szereplése követendő példát statuálhat a többi mercedeses versenyzőnek.

    Korábbi DTM-es csapattársa, Gary Paffett sem számított arra, hogy Wickens ilyen jól kezd majd az IndyCarba.

    „Meglepett, hogy ilyen hamar ilyen jó lett.” – mondta Paffett, majd hozzátette, azért mégsem olyan meglepő Wickens sikere, hiszen „nagyon tehetséges, ezt a DTM-ben is megmutatta”.

    „De olyan gyorsan történt, majdnem megnyerte már az első versenyét, majdnem megnyerte a második versenyét, határozottan jobb, mint azt vártam, talán jobb, mint, azt ő maga várta..”

    Fritz emellett azt reméli, hogy mind a hat jelenlegi DTM-es versenyzőjének talál majd helyet valahol a DTM után is, noha még semmire nincs garancia. Azonban nem csak a Formula E jöhet szóba a versenyzők számára, attól, mert az elektromos széria miatt hagyja el a Mercedes a DTM-et. Opció lehet számukra a Blancpain GT, az IMSA, a Super GT és a BTCC is, ha a Mercivel akarnak maradni.