Címke: Gareth Bale

  • Ezért hagyta abba az F1 nézését a Real Madrid egykori sztárja

    Ezért hagyta abba az F1 nézését a Real Madrid egykori sztárja

    A futball szerelmesei tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy Garath Bale a pályafutása vége felé közeledve a golfot mindennél jobban szerette. Azt viszont kevesen tudják, hogy a walesi sztár egykoron a Forma-1-et is követte, de már nem teszi.

    Bale ezt a döntését a nagy port kavaró 2021-es Abu Dhabi Nagydíj után hozta meg, ami után nagyon mérges volt, hogy végül nem Lewis Hamilton lett a világbajnok. Mindez az egykori versenyigazgató, Michael Masi furcsa döntése miatt történhetett meg.

    Verstappen beérheti Sennát, de már Hamilton is félti a rekordjait

    A brit klasszis a már biztonsági autós fázis alatt is furcsának találta azt, hogy Bernd Maylander a szokásosnál is lassabban vezette az Aston Martinját a mezőny előtt. Amikor pedig kiderült, hogy elengedik a lekörözötteket és az utolsó körre újraindítják a futamot, akkor Hamilton már tudta, hogy nagy a baj, ugyanis a mögötte érkező Max Verstappen sokkal frissebb gumikon érkezett mögötte.

    Az egész esetet a Nicholas Latifi balesete által okozott biztonsági autós fázis okozott, ugyanis ha az nincs, akkor Hamilton óriási előnnyel nyerte volna meg a futamot Verstappen előtt, és így az övé lett volna a bajnoki trófea. Bale végül emiatt döntött úgy, hogy felhagy a Forma-1 nézésével.

    „Ami pár évvel ezelőtt történt Hamiltonnal, azóta nem követem” – fogalmazott a Real Madrid egykori futballistája a Random Golf You Tube csatorna egyik videójában. – A tény, hogy végig kellett mennie a forgalmon, és még csak ki sem mehetett a bokszba, az én olvasatomban ez soha nem számított versenynek.”

    Bale nyilatkozata annyiban hibázik, hogy Hamilton kiállhatott volna a bokszba, de a Mercedes ennek ellenére nem hozta be őt, mondván a lekörözött versenyzők ott lesznek közte és Verstappen között. Arra viszont még a brackley-i istállónál sem voltak felkészülve, hogy Masi a Red Bull egyik vezető beosztottja, Jonathan Wheatley üzenete utána megmásítja a döntését az ügy kapcsán.

    A Red Bull megtiltotta Verstappennek, hogy Vettellel szórakozzon

  • Lewis Hamilton a leggazdagabb sportoló az Egyesült Királyságban

    Lewis Hamilton a leggazdagabb sportoló az Egyesült Királyságban

    Lewis Hamilton lett a leggazdagabb brit sportoló a a Sunday Times Gazdagok Listájának a történelmében, a Mercedes pilótája a becslések szerint 224 millió fontra növelte a vagyonát tavaly. 2019-ben megszerezte a hatodik világbajnoki címét, és a teljes vagyonát 37 millió fonttal gyarapította. Ezzel az eredménnyel átlendült a 200 millió fontos határon is, amellyel a 35 éves pilóta letaszította a korábbi királyt, aki hanem más volt mint David Beckham, még 2013-ban.

    A jelenlegi Forma-1-es helyzet miatt azonban nem valószínű, hogy Hamilton idén keresni fog újabb 37 millió fontot. A sportág leállt, a koronavírus-helyzet miatt, a csapatok hatalmas bevételektől esnek el, így a versenyzők is kénytelenek elfogadni azt, ha jelentősen megkurtítják a fizetéseiket. Lewisnak ráadásul még le kell szerződnie a Mercedesszel a 2021 utáni időszakra is, de a Forma-1 pénzügyi válsága nem teszi lehetővé azt, hogy a 84 futamgyőzelemmel bíró brit újabb megaüzletet köthessen.

    A brit profi sportolók közül Rory McIlroy az egyetlen, aki még felkerült a leggazdagabbak közé, aki 32 millió fontról felküzdötte magát 170-ig. Wales focistája, Gareth Bale a 30 év alatti fiatal gazdagok táborát vezeti, köszönhetően a 114 millió fontnyi vagyonának, amit a Real Madridnál szerzett.