Címke: FW43B

  • Az új tulajdonos vezényletével megérkezett a Williams autója!

    Az új tulajdonos vezényletével megérkezett a Williams autója!

    Bemutatta idei konstrukcióját a Dorilton Capital által vezetett Williams Racing.

    Tavaly tulajdonosváltás történt az istállónál, ugyanis a Williams család úgy döntött, hogy eladja a csapatot és visszavonul a versenyzés világától. Fél év alatt ugyan nem sok változtatást tudott eszközölni az amerikai cég, viszont idén, némileg tiszta lappal vághatnak neki az új út kikövezésének.

    A brit gárda idén szorosabbra fűzte kapcsolatát a Mercedesszel, így nemcsak a hajtáslánccal kapcsolatos elemeket kapják meg a német istállótól, hanem jövőre a váltót és az ahhoz tartozó hidraulikai komponenseket is.

    Jenson Button tanácsaira már számíthatnak, ugyanis az istálló januárban leszerződtette a brit világbajnokot. George Russell és Nicholas Latifi tehát tőle tanulhat, miközben gőzerővel készülnek a 2022-es évre is, hiszen az új szabályok már itt kopogtatnak az ajtón. A grove-i alakulat fő célja az új érában az lesz, hogy elhagyják a sereghajtó szerepkört és ismét visszatérjenek régi fényükhöz a győztesek utcájában.

    A csapat egy különleges AR modellel szerette volna bemutatni autóját, ami kapcsán egy applikációt is létrehozott, ám azt feltörték, így az ötletet a leleplezés előtt pár órával elvetette az istálló.

  • A Williams 2021-es konstrukciójának festése  is kiszivárgott?

    A Williams 2021-es konstrukciójának festése is kiszivárgott?

    Nagyon úgy tűnik, hogy a Williams sem úszta meg idén az idő előtti leleplezést.

    A brit istálló ebben az évben egy különleges módon szeretné prezentálni autóját. Erre a célra egy applikációt is létrehoztak, ami a Williams Racing AR Launch 2021 nevet kapta. Az alkalmazás egyelőre még csak az App Store-ban, IOS alapú rendszereken elérhető, bár a csapat azt ígérte, hogy a bemutató napján már Androidos eszközökön is futni fog.

    Azonban az alkalmazást meghackelték és kiszivárogtatták a bemutatásra szánt autót. A képet a Reddit-re töltötték fel, ám a konstrukció néhány Twitter felhasználóhoz is eljutott.

    Ha lehet hinni a képeknek, akkor a 2021-es konstrukción kétféle kék áranyalat is meg fog jelenni a fehéren kívül, sőt egy-két elemen a sárga szín is visszaköszön.

  • A Williams idei autója is pályára gurult!

    A Williams idei autója is pályára gurult!

    A McLaren után a Williams a második csapat, amelyik pályára vitte idei autóját. A grove-i istálló ugyanúgy Silverstone-ban használta el az egyik filmforgatási napját a kettőből.

    Egy ilyen napon 100 km áll rendelkezésre mint megtehető táv, ezalatt elvileg minden rendben volt az FW43B-vel, mely egyszínű festéssel gurult pályára.

    A Williams tavaly utolsóként zárta a konstruktőri bajnokságot pont nélkül, a tulajdonosváltást követő első szezonnak tehát biztosan nagyratörőbb célokkal vágnak neki.

    Az autónak és a festésének hivatalos bemutatóját március 5-re tűzték ki.

  • Márciusban érkezik a Williams Racing 2021-es autója!

    Márciusban érkezik a Williams Racing 2021-es autója!

    A Williams nemrég felfedte, hogy mikor lehet számítani az idei autójuk prezentálására.

    A brit csapat már tavaly jelentős változásokon ment keresztül, ugyanis a Williams család eladta az alakulatot az amerikai Dorilton Capitalnak. Az új tulajdonos az év közepén még nem annyira tudta érzékeltetni az új irányvonalat, ám ebben a szezonban megmutathatják merre is akarnak evezni.

    A grove-i gárda komolyan gondolja a megújulást, aminek mentén tanácsadónak leszerződtették, Jenson Buttont is.

    A régi-új konstrukció az FW43B névre fog hallgatni, amit minden bizonnyal digitális formában fognak prezentálni március 5-én, George Russell-lel és Nicholas Latifivel.