Címke: futball

  • Élő adásban égett a volt focista – ő már látta az idei harmadik futamot is

    Élő adásban égett a volt focista – ő már látta az idei harmadik futamot is

    Egy volt skót futballista élő adásban buktatta le magát Forma-1-es témában. Mint kiderült, azt hitte, hogy az előző hétvégén is volt futam, miközben a Szaúd-arábiai Nagydíj ismétlését nézte.

    A legutóbbi hétvégén pihent a Forma-1 mezőnye, illetve néhányan már elutaztak az Ausztrál Nagydíj helyszínére, mindenesetre futamot nem rendeztek. Ugyanakkor akadt valaki, aki nem ebben a hitben élt, és úgy nézte végig a Szaúd-arábiai Nagydíj ismétlését, hogy azt gondolta, az élő adás megy. Pechjére egy televíziós szakértőről van szó, aki élő adásban buktatta le magát, persze nem szándékosan.

    Ally McCoist egykori skót labdarúgóról van szó, aki felnőtt pályafutása során a St. Johnstone-ban, a Sunderlandben és a Kilmarnockban is játszott, de a Rangersben vált igazi klublegendává, hiszen 15 évet töltött el a glasgow-i együttesnél. Később edzőként is irányította a skót rekordbajnokot, azóta pedig televíziós szakértőként tevékenykedik. Hétfőn a talkSPORT reggeli műsorában szerepelt.

    Forma-1, Szaúd-arábiai Nagydíj 2023, rajt
    Akadt, akinek kétszer jelentett újdonságot a dzsiddai futam (Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    A beszélgetésbe azon a ponton kapcsolódunk be, amikor McCoist kijelenti, hogy meglehetősen eseménytelen volt a legutóbbi futam, és ennek kapcsán megkérdezi Laura Woods műsorvezetőt, hogy melyik szakértőt hívják majd be, mire azt a választ kapta, hogy ezen már túl vannak. Már itt kezdett gyanússá válni a dolog, és a 60 éves exfutballista pillanatokkal később végleg le is bukott.

    Vélhetően előző kijelentése után a fülére szóltak, hogy ezen a hétvégén nem volt futam, és alighanem erre reagált. „Szaúd-Arábiában volt [verseny] a hétvégén. Vagy az ismétlést néztem?” Erre Woods közölte vele, hogy az az előző hétvégén volt, miközben elnevette magát. McCoist először nem is akarta elhinni a számára új információt. „Igen? Az ismétlést néztem? Viccelsz?”

    Itt azonban még nem volt vége, hiszen ekkor még lehetett azt gondolni, hogy a 61-szeres skót válogatott véletlenül kapcsolt a Szaúd-arábiai Nagydíj ismétlésére, de egyébként nem követi a Forma-1-et. Azonban, mint kiderült, tökéletesen tisztában volt vele, hogy ki nyerte az „eredeti” dzsiddai viadalt. „Esküszöm, hogy igen – válaszolta arra a kérdésre, hogy tényleg abban a tudatban nézte-e, hogy az események élőben zajlanak. – Azt gondoltam magamban, hogy »ez zseniális, Pérez kettőt nyert egymás után«.”

    Utána azért próbálta menteni a menthetőt. „Mentségemre szóljon, hogy nem néztem végig, körülbelül huszonöt percet néztem belőle, mert úgy voltam vele, hogy »ez unalmas, újabb kettős győzelem lesz [a Red Bullnak]«” – fogalmazott. McCoist számára ráadásul nem ez volt az egyetlen kellemetlen pillanata a napnak, ugyanis Woods megosztott egy videót, amelyből kiderült, hogy még a kávéjával is leöntötte magát.

  • Leclerc élőben nézte végig a Ferencváros Európa-liga sikerét

    Leclerc élőben nézte végig a Ferencváros Európa-liga sikerét

    Mivel az idei Forma-1-es szezon csak október elején folytatódik majd Szingapúrban, Charles Leclerc nyugodtan intézhetett magának pár szabadabb programot. A monacói ezen apropóról pedig ezen a héten kedden a helyszínen tekintette meg a Juventus-Benfica Bajnok Ligája meccset, csütörtökön pedig a Monaco-Ferencváros Európa-liga mérkőzésre látogatott ki.

    Leclerc első állomása Torino volt, ahol a meccs előtt találkozott a csapat játékosaival és a „Zebráknak” is becézett csapat egyik legnagyobb sztárjával, Paul Pogbával még mezt is cserélt. A 24 éves Ferrari versenyző az Allianz stadionban szurkolta végig a meccset, ami a Benfica 2-1-es győzelmével ért véget.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Juventus (@juventus) által megosztott bejegyzés

    Leclerc ezután csütörtökön már újra a saját hazájában, Monacóban tartózkodott, ahol a helyi focicsapat Európa-liga meccsén is lencsevégre kapták. Az AS Monaco a Ferencvárossal játszott és bármennyire is számítottak a találkozó favoritjának, a Fradi végül Vécsei Bálint góljával 0-1-es sikert ért el a törpe állam csapat ellen.

    Így elmondható, hogy Leclerc hiába szurkolt mindkét alkalommal az esélyesebb csapatnak, azok egyik alkalommal sem voltak képesek a győzelemért járó 3 pontot bezsebelni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Bachir Nehar (@bachirneharoff) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher anno majdnem világsztár focistákkal edzett együtt

    Schumacher anno majdnem világsztár focistákkal edzett együtt

    Michael Schumacher neve az évek alatt eggyé vált a Forma-1-gyel és az illusztris karrierje során 7 világbajnoki címet, 91 győzelmet és 68 pole-pole pozíciót tudott szerezni.

    A német legenda az autósport mellett azonban a futballt is nagyon szerette és a Forma-1-es pilótaválogatott aktív tagja is volt. A Ferrari legendája legfőképpen jótékonyság meccseken játszott olyan klasszisok mellett, mint például Zinédine Zidane vagy Luis Figo.

    Schumachernek – aki legfőképpen a középpályán szeretett játszani – anno engedélyt kellett kérnie a Ferrari csapatfőnökétől, Jean Todttól, hogy részt vehessen egy focimeccsen. Ha meg éppen nem volt játék, akkor a német klasszis a paddockban dekázott előszeretettel az edzések előtt. A hétszeres világbajnok német fociszeretete pedig a Manchester United figyelmét sem kerülte el, akik meghívták őt egy edzésükre 2004-ben, amit az edzőközpontjukban, a Carrington Parkban rendeztek meg.

    Schumacher már nagyon várta a különleges alkalmat, azonban egy sérülés miatt végül le kellett mondania azt. Történt ugyanis, hogy a 91-szeres futamgyőztes a svájci csapatával, az FC Echichensszel játszott egy bajnoki mérkőzésen, ahol egy kapussal való ütközést követően sérülést szenvedett. Így az edzés mellett egy büntető rúgó versenyt is kellett hagynia a németek kiválóságának, aki „rendkívül csalódott volt amiatt, hogy nem edzhetett együtt a United játékosaival”.

    Az évek alatt két olasz klub, a Bologna és a Juventus is, valamint a német és az argentin futball válogatott is edzéslehetőséget biztosított Schumacher számára, akit meglepett, hogy egy ilyen edzés egyáltalán nem volt annyira megterhelő.

    „Meglepődtem, hogy milyen lazák az edzések” – nyilatkozta anno Schumacher, akinek az erőnlétével soha nem voltak problémái. – Folyton az kérdeztem magamtól, hogy ’ez tényleg csak ennyi?’, az edzés végére éppen csak bemelegedtem.”

    „Azonban a téli alapozásaik tényleg kemények. Ahhoz a fajta intenzitáshoz még én sem vagyok hozzászokva. Emiatt nem leszek soha profi focista vagy bringás, mert nem bírnám magam így elképzelni.”

  • Jótékonysági futballmeccsen vett részt Charles Leclerc

    Jótékonysági futballmeccsen vett részt Charles Leclerc

    Mindannyian jól tudjuk, hogy a Forma-1-es versenyzők nagy része szeret focizni. Anno Michael Schumacher volt az első olyan versenyző és az idő múlásával szerveződött időnként egy, ex és aktív F1-es pilótákból alkotott csapat, akik egykori futballsztárok ellen léptek pályára egy-egy jótékonysági meccs keretein belül. Most Charles Leclerc vett részt egy ilyen eseményen Monacóban, ahol saját maga is pályára lépett.

    „Sajnos a focival kapcsolatos tudásom nem lett több még a mostani meccset követően sem” – írta a Ferrari monacói pilótája a mérkőzést követően. „Azonban mindezek ellenére nagyon örülök annak, hogy része lehettem a jótékonysági mérkőzésnek és ezzel adományt gyűjthettünk a @fight_aids_monaco számára.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc Fan Page (@charlesleclerc16) által megosztott bejegyzés

  • A Ferrari az olasz futballválogatott előtt tiszteleg

    A Ferrari az olasz futballválogatott előtt tiszteleg

    A világ focirajongói mellett a Ferrari is gratulált az olasz válogatottnak a 2020-as Európa-bajnokság megnyeréséért. Ennek alkalmából pedig egy matrica lesz majd látható a Brit Nagydíj hétvégéjén Carlos Sainz és Charles Leclerc SF21-én.

    2021. július 11-én az Azzurri (Olaszország) egy drámai csatában győzte le Angliát a Wembley stadionban megrendezett Eb döntőben. A Ferrari pedig emiatt #grazieAzzuri matricákat ragasztott a tükröket rögzítő elemekre, ezzel leróva a tiszteletüket a honfitársaik számára, akik nem kis tettet vittek véghez a futball pályán.

    Nem ez az első olyan alkalom, amit a maranellói istálló hasonló dolgot csinál, mert korábban Alex Zanardi súlyos balesetét követően #forzaAlex matricákkal támogatták az ex-F1-es versenyző rehabilitációját.

     

     

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Domenicali ajánlja a foci világának is az F1 költségcsökkentését

    Domenicali ajánlja a foci világának is az F1 költségcsökkentését

    Stefano Domenicali Forma-1 vezérigazgató úgy véli, hogy a labdarúgás világa jól tenné, ha a Szuperliga-balhét követően követnék azt a keresztes hadjáratot, amit az autóversenyzés világa elkövet a költségek csökkentéséért.

    Mint az ismeretes, a vezető európai fociklubok megalapították a Szuperligát. Ilyen módon akarták növelni a bevételeiket, ami múlt héten sokkolta a sportágat. A szurkolók lázadása miatt azonban visszaléptek ezen tervektől az érintettek.

    A Forma-1-ben sem ismeretlen dolog az, hogy kilépéssel fenyegetőznek egyesek. A 2000-es években már neve is volt a gyermeknek: Grand Prix World Championship néven a mára már megszűnt Formula One Teams’ Association (FOTA) bejelentette 2009-ben, hogy 2010-ben önálló szériaként indulnak. Nem voltak elégedettek azon feltételrendszerrel, amelyet akkor kínáltak a csapatoknak a versenyzésért.

    A FOTA sorozata azonban hamar feledésbe merült. Sikerült megegyeznie a csapatoknak az FIA-val és a FOM-mal, a kereskedelmi jogtulajdonossal, a pénzügyi és jövőbeni irányítási feltételeket illetően. A csapatok is nagyobb részesedést kaptak a sportág profitjából az ezt követő években. Ugyanakkor az F1 is nagyobb hangsúlyt fektetett a költségek csökkentésére. Új szabályokkal próbálták korlátozni az istállók költéseit, és végük 2021-ben a költségvetési keret bevezetésével sikerült rögzíteni a kiadások felső határát.

    Domenicali szerint az, hogy a királykategória a költségek kezelésére összpontosít, kulcsfontosságú megoldás ahhoz, hogy a száguldó cirkusz top résztvevői ne gondolkozzanak egy Szuperligához hasonló szakadárságban. Szerinte a futball főnökeinek is hasonló módon kellene kezelnie a klubok pénzügyeit. Az olasz Sky TG24-nek nyilatkozva elmondta, hogy az F1-nek a csapatok költségeinek a csökkentésére irányuló gondolkodásmód segít abban, hogy hosszú távon is szilárd legyen a sportág alapja, így ennyit mondott a Szuperligával kapcsolatban:

    „A Forma-1-ben már kétszer is volt ilyen helyzet, hogy szétszakadhat a széria, és egy ellenbajnokság jön létre. A csapatok úgy gondolták, hogy így több bevételhez juthatnak. Jelenleg az F1-ben pont az ellenkezőjével próbálkozunk: kordában próbáljuk tartani a költségeket. Nem véletlen az, hogy az idei az első éve a költségvetési sapkának, mert máris más dimenziót ad a csapatoknak a pénzügyi fenntarthatóság szempontjából is. Azt hiszem, hogy ez az első olyan dolog, amivel – ha fogalmazhatok így -, foglalkoznia kell a futball világának, méghozzá igen gyorsan.”

    A pénzügyi kérdéseken túl, Domenicali azt gondolja, hogy a Forma-1 azon technológiai tervezete is, mely szerint a jövő a hibrid megoldásoké és a bioüzemanyagé, fenntartható jövőt biztosít a sportágnak. Ezért szerinte továbbra is érdeklődnek majd a csapatok és a gyártók:

    „A Forma-1 hibrid lesz, és ökológiailag fenntartható üzemanyagot használunk majd. Már sok ilyen jellegű tevékenység zajlik a világban, amely hatással van a társadalomra is. Itt a lehetőség arra, hogy a Forma-1 ennek a főszereplője legyen.”

  • Hamilton is véleményezte az angol focisták kifújolását

    Hamilton is véleményezte az angol focisták kifújolását

    Miközben a magyarok még mindig arról beszélnek, hogy a 2020-as futball Eb selejtezőjén legyőztük a horvátokat, a nemzetközi porondon más van terítéken.

    Hétfőn az angol válogatott 5-1-es győzelmet aratott Montenegró felett, az angol játékosok azonban nem tudtak őszintén örülni győzelmüknek. A csapat fekete játékosait, így például Callum Hudson-Odoit és Danny Rose-t, ugyanis a montenegróiak kifújolták és rasszista jelzőkkel illették.

    Az UEFA az ügyben eljárást indított.

    Az esetet pedig Lewis Hamilton sem hagyta szó nélkül, hiszen sajnálatos módon ő maga is tapasztalt már hasonlót.

    „Gratulálok Angliának a tegnap este aratott 5-1-es győzelmükhöz, Montenegró ellen, mindannyiunkat büszkévé tettetek.” – írta Hamilton Instagramon. „De ami kiabálásokkal szembesültetek, az megvetendő. Teljességgel elfogadhatatlan, nincs helye az ilyen viselkedésnek semmilyen portban.”

  • Pénteken játszik a Corinthians először Sennás mezben

    Pénteken játszik a Corinthians először Sennás mezben

    Október elsején mutatta be az SC Corinthians azt a focimezt, amelyet Ayrton Senna ihletett, és színeiben a Team Lotusos korszakát idézi meg. A fekete-arany színű Nike termék már kapható a csapat webshopjában, így aki kellően bátor, rendelje is meg onnan, mert ahogy eddig néztük, onnan a legolcsóbb.

    Mint az ismert, Senna nagy rajongója volt a focicsapatnak, és a klub sem feledkezett meg róla, rendre valamilyen formában megemlékeznek a brazil legendáról. A São Jorge Parkban ki is állítottak egy olyan sisakot, amelyet Senna viselt, és ezt írták alá: „A rideg és bátor pilóta mellkasában Corinthians szív dobog.”

    2014-ben amikor a csapat a brazil labdarúgó kupában indult, akkor a játékosaik mind Sennás bukósisakban léptek pályára. Most azonban tiszteletük jeléül elkészült a csapat új harmadik variáns meze, amit az ő emlékének szentelnek. Pénteken pedig már ezen mezben várja majd otthon a focicsapat a Flamengo-t, amely derbire már szerda estig 30.000 jegyet eladtak.

    https://www.facebook.com/corinthians/photos/a.142951809077353/2132062326832948/?type=3&theater

  • Maurizio Arrivabene a Juventusba tart?

    Maurizio Arrivabene a Juventusba tart?

    A Juventus futball klub jelenlegi vezérigazgatója elhagyja a csapatot, és Maurizio Arrivabene is egyike a jelölteknek, aki érkezhet a helyére. Amennyiben ez megtörténne, akkor az a Ferrarira is komoly kihatással lenne: feltehetően Mattia Binotto venné át a csapatfőnöki posztot, és Laurent Mekies (aki nem rég kezdett az olaszoknál) lenne az új technikai igazgató.

    Arrivabene egyébként is a Juventus igazgatótanácsának a tagja, az egyik fő esélyese annak, hogy ő legyen Giuseppe Marotta utódja. A Serie A-ban már eddig is tudvalevő volt, hogy Marotta október végén lelép, miután nyolc évig vitte ezt a szerepkört. Az irányítása alatt a Juventus dominált az olasz futballban, hétszer lettek bajnokok egymás után. A nyár igazolása is a nevéhez köthető: Cristiano Ronaldót hozta a klubhoz, és nem titkolt céljuk az, hogy ezzel a lépéssel a Bajnokok Ligájában is esélyesebbek legyenek.

    Arrivabene közeli kapcsolatban áll az Agnelli családdal, akik birtokolják a Juventust és a FIAT konszernt is, amelynek a része a Ferrari, és 2012 óta a Juve legfelsőbb irányításában is részt vesz. A 61 éves szakembert 2014 novemberében nevezték ki a Scuderia élére, és azóta folyamatosan harcban áll a csapat a világbajnoki címért. Vezérlésével ugyanakkor még a legerősebb autóval a mezőnyben sem képes Sebastian Vettel felvenni a harcot Lewis Hamiltonnal, aki 50 pontra növelte az előnyét az Orosz Nagydíjon aratott győzelme után.

    Azt is pletykálják, hogy Arrivabene volt az, aki megtartotta volna Kimi Räikkönent 2019-ben is, de a Ferrari új vezetése mégis a korábbi elnökük, Sergio Marchionne akaratának megfelelően döntöttek és lecserélték a finn pilótát Charles Leclercre.

  • A Nissan Intelligens Mobilitás és a futball találkozása

    A Nissan Intelligens Mobilitás és a futball találkozása

    Az UEFA Bajnokok Ligája 2018-as kijevi döntőjében a Nissan egy innovatív technológiát mutatott be, melynek célja az amatőr futballisták lelkesítése.

    A döntőn mutatkozott be a világnak a Pitch-R, egy önvezető robot, mely a Nissan ProPILOT rendszerének vezetőtámogató technológiáira támaszkodva bármilyen területen képes kijelölni egy futballpályát.

    A négy fedélzeti kamerára, GPS helyzetkövetésre és ütközéselkerülő rendszerekre támaszkodó Pitch-R környezetbarát festéket használ. Fűre, aszfaltra és murvás felületre is képes fehér vonalakat rajzolni. A teljes folyamat kevesebb mint 20 percet vesz igénybe.

    A ProPILOT a Nissan Intelligens Mobilitás – a vállalat válasza az autók meghajtásával, vezetésével és társadalmi integrációjával kapcsolatos kérdésekre – kulcsfontosságú eleme. A Nissan a közelmúltban kezdte el a teljesen elektromos Nissan LEAF kiszállítását Európában. A modell a Nissan Intelligens Mobilitás ikonja.

    A Nissan Kijevben bemutatta a világ első olyan prototípustechnológiáját is, mely lehetővé teszi, hogy az autók tanuljanak vezetőiktől. A vállalatnak az emberi agyat a járművel összekapcsoló rendszere értelmezi a vezető agyhullámait és megjósolja, mi lehet a vezető következő lépése. Például, azáltal, hogy felismeri, hogy a vezető éppen kanyarodni készül, a technológia lehetővé teszi, hogy a jármű 0,2–0,5 másodperccel hamarabb kezdje meg a műveletet. Ez biztonságosabbá és kényelmesebbé teszi a vezetést, és a vezetőket is magabiztosabbá teszi.

    A Nissan amatőr futballban történő részvétele során olyan programokat támogat, melyek azoknak a fiataloknak segítenek, akik nem vesznek részt az oktatásban vagy edzéseken. A cél az, hogy a futball erejét felhasználva igazságosabb társadalmakat hozzanak létre, és szebbé tegyék Európa fiataljainak jövőjét. A program Franciaországban és az Egyesült Királyságban működik, partnerségben az UFEA Foundation for Children alapítvánnyal és a StreetFootballWorld-del.

    A Nissan az UEFA Bajnokok Ligája 2018-as kijevi döntőjével hét fiatalnak nyújtott inspirációt, akik két amatőr szervezettől, a Sports Dans La Ville-től (Franciaország) és a Street League-től (Egyesült Királyság) érkeztek. A Nissan lehetővé tette számukra, hogy részt vegyenek a döntőn, és találkozzanak az UEFA legendás futballistáival.