Címke: futamgyőzelem

  • Leclerc most már készen áll arra, hogy bajnok legyen

    Leclerc most már készen áll arra, hogy bajnok legyen

    Charles Leclerc elmondta, végre úgy érzi, készen áll arra, hogy a világbajnoki címért küzdjön, miután Belgiumban megszerezte első Formula 1-es győzelmét.

    Tavaly a Sauberben bontogatta még a szárnyait a monacói versenyző, és hétvégéről-hétvégére bizonyította be érdemes lesz vele számolni a jövőben. A Ferrarit is meggyőzte az ifjú teljesítménye, így ülést biztosított a 22 éves versenyzőnek 2019-re. A szezon elején, Bahreinben már közel állt ahhoz, hogy bebiztosítsa első győzelmét, ám a technika ördöge közbe szólt, Ausztriában, pedig Max Verstappen sebesvonatként érkezve taszította le Leclerc-t az első helyről. Spa-ban azonban minden összeállt és az ifjú a dobogó legfelső fokára állhatott. A győzelem megszerzése után, máris új cél lobog a monacói szeme előtt, most a világbajnoki cím megszerzőről álmodozik.

    ,,Úgy vélem jobb formában vagyok nála (Vettel) az időmérőkön, már hat futam óta. Változtattam a hozzáállásomon egy kicsit. A verseny azonban már más tészta. Az előző két futamon (Spa-t leszámítva) egy kicsit szenvedtem, ám a változtatás, amit a nyári szünetben eszközöltem úgy néz ki kifizetődött, ami nagyszerű. Úgy érzem, készen állok arra, hogy részt vegyek a világbajnoki címért folytatott küzdelemben, végül is az autó és a csapat meg van hozzá. Természetesen van még min dolgoznunk, ugyanis egy kicsit szenvedünk a Mercedes mellett, és nyilvánvalóan nekem is van még mit tanulnom, de úgy érezem, készen állok a harcra.”

    Leclerc tisztában van azzal, hogy nagyon nehéz feladat előtt áll, ha meg akarja valósítani új célját. Ám véleménye szerint, ha nem lenne ilyen magabiztos és nem bízna ennyire képességeiben, akkor meg sem érdemelné azt a lehetőséget, amit a Ferraritól kapott azzal, hogy ilyen fiatalon náluk versenyezhet.

    ,,Ha már a megfelelő pozícióban vagy, akkor mindig készen kell állnod erre, ha nem így álltam volna hozzá a dolgokhoz korábban is, akkor nem itt ülnék.”

  • Gasly: A futam előtt megkértem Charles-t, nyerje meg ezt Anthoine-ért

    Gasly: A futam előtt megkértem Charles-t, nyerje meg ezt Anthoine-ért

    Pierre Gasly elárulta, a futam előtt arra kérte Charles Leclerc-t, hogy nyerje meg a versenyt Anthoine Hubert-ért.

    A három versenyző baráti viszonyt ápolt egymással, együtt bontogatták szárnyaikat a motorsport világában, ezért úgy tűnt helyén valónak, hogy a monacói versenyző elhunyt barátja emlékére megnyerje a Belga Nagydíjat.

    ,,Elvesztettem az egyik legjobb barátom, együtt nőttünk fel Anthoine-nal, hét éves korom óta ismerem őt, még a gokartos időkből. Szobatársak voltunk, egy apartmanban, egy szobában éltünk hat éven keresztül. Még osztálytársak is voltunk, 13 éves koromtól 19 éves koromig jártam vele egy osztályba, még a magántanárunk is egy és ugyanaz a személy volt. Még mindig le vagyok sújtva, amiatt, hogy ilyen gyorsan történt meg, ez szörnyű.”

    Gasly a futam előtt odament Leclerc-hez és megkérte őt, hogy nyerjen barátjuk emlékére, amit végül a Ferrari versenyzője be is teljesített.

    ,,Megkértem Charles-t a verseny előtt, hogy nyerje ezt meg Anthoine-ért. Ugyanabban az évben kezdtük a versenyzést, Charles Anthoine és én, azt a Francia Kupát 2005-ben Anthoine nyerte meg. Évek óta ismertük egymást, együtt versenyeztünk, barátok voltunk.”

  • Verstappen: Nem kell nyernem ahhoz, hogy magabiztos legyek, én mindig az vagyok

    Verstappen: Nem kell nyernem ahhoz, hogy magabiztos legyek, én mindig az vagyok

    Max Verstappen úgy érzi, nem kell nyernie ahhoz, hogy magabiztosnak érezze magát a pályán, továbbá reméli a Red Bull továbbra is képes lesz üldözni a Ferrarit a konstruktőri bajnokság második pozíciójáért.

    A holland versenyző csapatával és az új Honda erőforrással felvértezve nyert két futamot, megtörve ezzel a Mercedes hegemóniáját az első helyezések terén. A 21 éves pilóta már csak ennek okán is kicsattanhatna az önbizalomtól, ám Verstappent sosem kellett emiatt félteni, a magabiztosságát már méterekről lehet érezni.

    ,,Nem kell ahhoz versenyeket nyernem, hogy magabiztos legyek, én mindig az vagyok. Még hátrányban vagyunk, és mikor a körülmények trükkösé vállnak, akkor előrébb tudunk kerülni, ám ugyanakkor realistának kell maradnunk, nem mi vagyunk a legdominánsabb csapat a rajtrácson.” –nyilatkozta a 21 éves pilóta.

    A Red Bull továbbra is hajszolja a Ferrarit a második helyért, lemaradásuk már csak 44 pont, ezért remélik, Spa-ban is sikerül majd sok pontot hozni a vörösökön. Ugyanakkor Verstappen mellett, már nem Pierre Gasly fog versenyezni, mert az osztrák csapat úgy döntött lefokozza rosszul teljesítő pilótáját és visszaültetik a franciát a Toro Rossóba, helyére pedig Alex Albont hozták fel az osztrák csapatba, így a dupla pontszerzés esélye is megnőtt.

    ,,Keményen nyomtuk eddig, de a Mercedes és a Ferrari is így tett. Csak azt remélem, sikerül majd jobb munkát végeznünk náluk. Próbáljuk lecsökkenteni a távolságot. Minden versenyen mikor újdonságokat tettünk az autóra, akkor a sebességünk egy kicsit jobb lett, minden, amit eddig legyártottunk működik.” –árulta el a holland.

  • Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíjat!

    Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíjat!

    Lewis Hamilton a Mercedes kiváló taktikájának köszönhetően a verseny vége felé megelőzte Max Verstappent, amivel átvett a vezetést és megnyerte a futamot. Mögötte  a második helyen a Red Bull hollandja jött be, a pódium utolsó fokára még a ferraris Sebastian Vettel állhatott fel.

    A rajtot követően Max Verstappen tartotta meg a vezető pozíciót, míg mögötte Valtteri Bottas és Lewis Hamilton meccselt a jobb pozícióért. A brit felülkerekedett csapattársán, akinek a nagy kakaskodás közepette megsérült az első szárnya, így plusz még két pozíciót veszített, ugyanis Charles Leclerc és Sebastian Vettel is elment mellette. A Mercedes pár kör elteltével úgy döntött, kihozzák a finnt kerékcserére, miután megtörtént a szervizelés, az utolsó hely jutott Bottasnak, aki egészen a 16-17. helyig felért, ám Daniel Ricciardo mögött megtört a lendülete.

    Mindeközben az élen Hamilton közeledett Verstappenre, míg a két Ferrari teljesen leszakadt az élmenőktől. A holland nyitotta a bokszutcai táncot, majd utána a monacói versenyző következett. Az ötszörös világbajnok jó pár kört ráhúzott ellenfelére, nem is beszélve Vettelről aki a féltáv eltelte után látogatott ki csak csapatához. A hátsó traktusban Bottas, Norris, Kvyat és Albon szórakoztatta nagyérdeműt, míg Hamilton nagyon közel ért Verstappenhez, majdnem meg is előzte, ám a fékei és abroncsai túlmelegedtek, ezért visszább kellett vennie. Ricciardo mellett elment Bottas, majd az ausztrál rátalált Kevin Magnussenre, akivel a futam végégig szórakoztatták egymást.

    Hamilton ismét felért a 21 éves Red Bullos versenyzője, ám csapata egy merész taktikai húzást előrántva kihívta a britet a bokszba, aki így friss közepes keverékekkel vehette ismét üldözőbe fiatal ellenfelét. Sokáig kérdéses volt, sikerül-e neki csökkenteni a távolságot, főleg annak tükrében, hogy Verstappen tudta tartani a tempót, ám az abroncsok elfogytak és Hamilton mint a meszes úgy közeledett. Az utolsó körökben végül megelőzte az ötszörös világbajnok a holland tehetséget, majd meg sem állt, míg meg nem látta a kockás zászlót. Ezalatt Sebastian Vettel felért Charles Leclerc-re, akit könnyedén megelőzött, így hőn áhított herendi porcelánból készült trófeát ő viheti még haza.

    A negyedik a monacói versenyző lett, mögött nagy lemaradásban Carlos Sainz következett. A hatodik helyet Pierre Gasly szerezte meg, őt Kimi Raikkönen követte, Valtteri Bottas végül 8. lett, utána Lando Norris és a utolsó pontszerző 10. helyen Alex Albon következett.

    Egyedül Romain Grosjeannak kellett feladni a versenyt, míg a leggyorsabb körért járó pont Max Verstappené lett.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 70 kör – 1:35:03.796s 2
    2 Max Verstappen Red Bull + 17.796s 2
    3 Sebastian Vettel Ferrari + 61.433s 1
    4 Charles Leclerc Ferrari + 65.250s 1
    5 Carlos Sainz McLaren + 1 kör 1
    6 Pierre Gasly Red Bull + 1 kör 1
    7 Kimi Räikkönen Alfa Romeo + 1 kör 1
    8 Valtteri Bottas Mercedes + 1 kör 2
    9 Lando Norris McLaren + 1 kör 1
    10 Alexander Albon Toro Rosso + 1 kör 1
    11 Sergio Pérez Racing Point + 1 kör 1
    12 Nico Hülkenberg Renault + 1 kör 1
    13 Kevin Magnussen Haas + 1 kör 1
    14 Daniel Ricciardo Renault + 1 kör 1
    15 Daniil Kvyat Toro Rosso + 2 kör 1
    16 George Russell Williams + 2 kör 1
    17 Lance Stroll Racing Point + 2 kör 2
    18 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 2 kör 1
    19 Robert Kubica Williams + 3 kör 1
    20 Romain Grosjean Haas DNF 2
  • Hamilton a brit közönséget éltette győzelme után

    Hamilton a brit közönséget éltette győzelme után

    Lewis Hamilton a közönséget dicsérte, miután hatodjára nyerte meg a Brit Nagydíjat. A brit a Safety Car bejövetele miatt könnyedén meg tudta előzni csapattársát Valtteri Bottast és elfoglalta az első helyet, majd egészen a futam leintéséig ki sem adta kezéből a pozíciót.

    A Mercedes finn versenyzője indult a pole-ból és meg is tudta tartani első helyét, hiába támadta csapattársa szüntelenül. A kerékcserék megkezdésénél Bottast hozták ki először, míg Hamilton kint maradt, ám Antonio Giovinazzi hibája miatt beküldték a biztonsági autót, ami pont az ötszörös világbajnok malmára hajtotta a vizet. Könnyedén jött ki kerékcserére és állt az élre, majd a leggyorsabb kört megfutva nyerte meg a futamot. A levezető körön egy Union Jackkel a kezében integetett a tapsoló és hangosan üdvrivalgó közönségnek, amiért támogatták végig a versenyen.

    ,,Nem tudom elmondani mennyire büszke, vagyok arra, hogy most itt lehetek a hazai közönség előtt. Rengeteg brit zászlót láttam, minden körben mikor megláttak lengették őket, amit az autóban észre is vettem. Úgy hiszitek, könnyű ezt megszokni, ám minden egyes alkalommal elégedettséggel tölt el ez és nagyon élvezem, olyan, mint mikor először nyertem itt. Ám mindezt nem tudtam volna véghez vinni a csapatom nélkül, mikor azt mondom, hogy köszönöm nekik a munkájukat, akkor nem csak az itt jelenlévőkre gondolok, hanem arra a közel 2000 emberre is, akik a gyárban dolgoznak és lehetővé tették ezt a sikert. Sokkal tartozom nekik, és nagyon büszke vagyok amiatt, hogy részese lehetek ennek az egésznek.” –nyilatkozta Hamilton a futam után Jenson Buttonnak.

  • Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Vettel: Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy megnyerhetem a futamot

    Sebastian Vettel a futam egy pontján eljátszott azzal a gondolattal, hogy akár meg is nyerheti a Monacói Nagydíjat.

    A német pilóta nem jól indította a szombati napját, a harmadik szabadedzésen lekocolta a falat a Ste. Devot-ban, aminek következtében az az edzés teljesen kiesett a számára. Az időmérőn nyújtott teljesítménye sem volt makulátlan, kétszer érintőre vette a korlátot, minek következtében, majdnem búcsúzott a Q1-ből, végül a negyedik rajtkockát szerezte meg.

    A futam elején, a negyedik helyen haladt, majd Bottas és Verstappen ütközését követően, a finn versenyző elé került és elfoglalta a harmadik helyet, majd mikor megérkezett a hír, hogy a hollandot megbüntetik, akkor már a virtuális második helyet is a markában érezhette. A Red Bullos pilóta végig Hamilton nyakában lihegett és próbálta megelőzni a brit pilótát, ezalatt Vettel mögöttük autózva várt a lepattanóra. Mikor Verstappen rászánta magát a próbálkozásra és az alagútból kijövet megpróbált az ötszörös világbajnok mellé szúrni, minek következménye egy kisebb koccanás lett, a négyszeres világbajnok, aki páholyból nézte a jelenetet, arra gondolt, hogy akár még meg is nyerheti a versenyt.

    ,,Nehéz futamon vagyunk túl, a második hely nagyszerű eredmény a számunkra, örülünk, hogy egy ilyen ikonikus pályán a pódiumra állhatunk. Azonban ma nem volt egyszerű a dolgunk, ám előnyt tudtunk kovácsolni a többiek hibáiból, ez is része a versenyzésnek. Láttam, hogy Lewis szenved a gumik miatt, és Max mennyire üldözi őt, azután még össze is értek, mikor megpróbálta megelőzni őt, akkor egy pillanatig azzal szórakoztattam magam, hogy talán még a futamot is megnyerhetjük.”

    A második hely Vettel idei legjobb eredménye, amivel csapata is elégedett lehet, főleg annak türkében, hogy Leclerc-nek fel kellett adnia a versenyt.

    ,,Tudjuk, hogy sok munka áll még előttünk, ám mai napon második hely miatt egy kicsit boldogok lehetünk, ám nem teljes ez az öröm. Másrészt, sajnálom Charles-t, nem ez volt a legjobb hétvégéje.”

  • Toto Wolff a pénteki nap eredményei után nem számított ekkora sebességbeli különbségekre

    Toto Wolff a pénteki nap eredményei után nem számított ekkora sebességbeli különbségekre

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke nagyon boldog, amiért kettős győzelmet arattak a Kínai Nagydíjon. Lewis Hamiltonnak sikerült diadalmaskodnia az 1000. futamon, azonban az osztrák csapatfőnöke elmondta, pénteken álmodni se mert arról, hogy ekkora sebességbeli különbség lesz a Mercedes és a Ferrari között.

    ,,Nagyszerű, hogy az első rajtkockából vághattunk neki az 1000. futamnak és az még jobb, hogy így kontrolláltuk az egész versenyt. A dupla kerékcsere sikeressége igazán büszkévé tesz, ha az nem jön össze, mindent elveszíthettünk volna, de boldog vagyok, hogy ez nem így alakult.” – nyilatkozta Wolff a Sky Sports F1-nak.

    ,,Meglepődtem, ugyanis a pénteki nap után nem számítottunk arra, hogy ennyire kontrollálni tudjuk a versenyt. Nagyon büszke és boldog vagyok, a közeljövőben még több jó dolog vár ránk.”

    ,,Valtteri nem fog örülni a futamot követően, de a rajt meghatározó pillanata volt a versenynek. Baku azonban egy másik karakterisztikájú pálya lesz, egy utca helyszín ahol van egy nagyon hosszú egyenes, amivel fel tudjuk venni a harcot, már nagyon várom, hogy ismét versenyezhessünk.”

  • Marko: A Ferrari gyorsabb mint a Red Bull, míg a McLaren a Williamsszel fog küzdeni hátul

    Marko: A Ferrari gyorsabb mint a Red Bull, míg a McLaren a Williamsszel fog küzdeni hátul

    Helmut Marko a Red Bull tanácsadója ismét esélylatolgatásba bocsátkozott. Az osztrák szakember újfent a Ferrarit nevezte meg a leggyorsabb konstrukciónak, ám ezúttal a mezőny leggyengébb láncszemét is megjelölte, szerinte ugyanis a McLarenes pilóták fognak harcolni az utolsó helyért a 2019-es bajnokságban.

    A téli teszt sorozat véget ért, hamarosan ki fognak aludni a piros lámpák Melbourne-ben, ám előtte bőszen mennek a találgatások, hogyan is fog alakulni az idei szezon erősorrendje. Marko a tesztekre hivatkozva, a Ferrarit tartja a legerősebbnek, és a Williamst valamint a McLarent a leggyengébbnek. Igaz, a Toro Rosso mellett, az előbb említett wokingi alakulat is megelőzte az utolsó teszten a Red Bullt, ám ezeket az eredményeket nem vette komoly fenyegetésnek Marko, szerinte a sereghajtó szerepben ismét a McLaren fog tetszelegni az első futamon.

    ,,A Ferrari van elől, utána mi jövünk, majd következik a Mercedes.” – ismételte meg korábbi nyilatkozatát az osztrák szakember a Speed Weeknek. – ,,Utána következik a középmezőny, ahol nincs nagy  különbség a csapatok között, majd végül a Williams és a Mclaren zárja a sort.”

    Marko nagyon magabiztos a Red Bull és a Honda házasságával kapcsolatban, véleménye szerint jelenlegi konstrukciójuk 5 győzelmet fog aratni a szezon során. Mikor arról kérdezték, miért ilyen biztos a dolgában, a Red Bull tanácsadója így felelt:

    ,, A hibrid-éra óta, ez a teszt volt az eddigi legjobb felkészülésünk. Rengeteg kilométert megtettünk és Pierre Gasly balesetét kivéve, nagyon megbízhatóan teljesítettünk, amit a Hondának köszönhetünk.”

    Természetesen arról is megkérdezték Helmut Markot, hogy szerinte ki lesz az idei év világbajnoka, erre a kérdésre az osztrák szakember határozottan azt felelte: ,,Max Verstappen!”

  • Button kívánsága: Nyerjen már végre Hülkenberg!

    Button kívánsága: Nyerjen már végre Hülkenberg!

    2009 világbajnoka Jenson Button csupán azt kívánja az idei szezonra, hogy korábbi versenytársa, Nico Hülkneberg szerezze meg végre az első győzelmét. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy erre Leclercnek és Gaslynak is több esélye lesz.

    Button a Sky Sports-nak adott interjújúban elmondta, hogy a legjobban annak örülne idén, ha Hülkenberg végre a dobogó legtetején állna. Mint ismert, a Renault pilótája 156 futam óta vár arra, hogy versenyt nyerjen (vagy dobogóra álljon) a száguldó cirkuszban, ilyen sokáig még soha senki nem várt az első sikerére.

    Button úgy véli, hogy már éppen itt lenne az ideje az áttörésnek, de az erőviszonyokat nézve még nem túl reális ez.

    „Rendkívül tehetséges, és eddig jó csapatoknál is versenyzett, de még mindig nincs olyan jó helyzetben, hogy reális esélye lehessen egy futamgyőzelemre.” – vélekedett a brit.

    Az egykori McLaren pilóta nem biztos abban, hogy valaha megszakad-e ez a sorozata Hülkenbergnek, mert a top csapatok előnye túlságosan is nagy. Ami pedig az idei erőviszonyokat illeti, Button szorosabb csatát vár az élmezőnyben, és szerinte Leclerc és Gasly is megszerzi majd idén az első futamgyőzelmét.

  • Hülkenberg nyerni akar a Renaultval

    Hülkenberg nyerni akar a Renaultval

    A Renault német pilótája, Nico Hülkenberg elmondta, hogy a következő szezonban már dobogós helyekért szeretne harcolni. Hülkenberg már csak azért is nyilatkozhatta ezt, mert még egyszer sem sikerült dobogóra állnia nyolc éves Forma-1-es pályafutása során.

    Az enstone-i istálló már nyilvánosságra hozta autóbemutatójának dátumát. A franciáknak a célja egyértelmű: szeretnének közelebb kerülni az élcsapatokhoz.

    Hülkenberg az olasz Autosprintnek adott interjújában elmondta, hogy addig mindenféleképpen sárgában szeretne versenyezni, amíg meg nem szerzi első futamgyőzelmét. 2019-től a Red Bull korábbi pilótája, Daniel Ricciardo lesz majd Hülkenberg csapattársa a Renaultnál.

    „Le voltam sújtva, a padlóra kerültem és sírtam is,” – mondta viccesen a Renault németje. „Csak viccelek, már egy nappal a bejelentés előtt értesítettek Daniel érkezéséről.”

    A Renault 2019-es autóját február 12-én fogják majd bemutatni, Enstoneban.