Címke: futamgyőzelem

  • Norris magabiztos jó formája bizonyítja, hogy bajnoki alapanyag

    Norris magabiztos jó formája bizonyítja, hogy bajnoki alapanyag

    Lando Norris szerint az idei szezon korai szakaszában mutatott jó formája azt bizonyítja, hogy egy napon Forma-1-es világbajnok lesz majd belőle.

    A McLaren brit versenyzője jelen pillanatban a negyedik helyet foglalja el az egyéni pontversenyben, mindössze 6 ponttal lemaradva a harmadik helyen álló Valtteri Bottastól. Norrisnak ráadásul már van egy dobogós helyezése Imolából, ahol a dobogó harmadik fokán ünnepelhetett Masx Verstappen és Lewis Hamilton mellett.

    Amikor a fiatal britet arról kérdezték, hogy szerinte képes lesz-e bajnoki címet szerezni a jövőben, ezt válaszolta: „Igent szeretnék mondani, de ez nem azt jelenti, hogy jobb vagyok a mezőny összes pilótájánál vagy valami ilyesmi.

    „Azt érzem, hogy az idei szezonban nyújtott teljesítményemmel képes lennék futamokat nyerni és egy nap talán még világbajnok is lehetek. Lehet, hogy nem vagyok ott mindig az élmezőnyben, azonban úgy érzem, hogy jól csinálom a dolgaimat és versenyről versenyre jobb leszek.

    „Egy olyan szintet képviselek, amivel felvehetném a versenyt Maxszal (Verstappen) és Lewisszal (Hamilton). Ezen kapcsán óvatosnak kell lennem. Nem azt mondom, hogy le is győzném őket, de az biztos, hogy megdolgoztatnám őket a pénzükért.”

    Norris hozzátette, hogy hiába kezdte jól a szezont, a magabiztosságát még tovább kell építenie az autóban ülve, hogy minden egyes versenyen a maximumot legyen képes kihozni az MC35M-ből.

    „Nehéz megmondani, hogy mi fog hozni a szezon hátralevő rész, azonban én nem egy olyan srác vagyok, aki túl sokat gondolkodna a jövőről.

    „Eddig meg vagyok elégedve az évemmel és ha egy olyan autóban ülnék, amivel folyamatosan harcolhatnék az első helyért, akkor még győzelmeket is tudnék aratni.

    „Lehet szó száraz vagy esős versenyekről, szerintem nagyon jó formában vagyok. A helyzet magaslatán vagyok jelen pillanatban, sok dolgot csinálok kiválóan és emiatt büszke is vagyok magamra valamilyen szinten,” – zárta Norris, aki legközelebb Monacóban növelheti a pontjainak a számát.

  • Red Bull: Ez így nem mehet tovább!

    Red Bull: Ez így nem mehet tovább!

    A Red Bull szaktanácsadója Dr. Helmut Marko szerint valaminek változnia kell a pálya határokra vonatkozó szabályok kapcsán. A milton keynesi istálló ugyanis a pálya határok miatt Bahreinben elbukott egy futamgyőzelmet, Portimãoban pedig egy pole pozíciót és egy leggyorsabb kört.

    Max Verstappen a Portugál Nagydíj utolsóelőtti körében kiállt friss lágy gumikért, hogy megszerezze a leggyorsabb körért járó egy pontot. A holland pilótának ez sikerült is, miután 0.016 másodperccel jobb időt tudott autózni az addigi mércéhez képest, amit Valtteri Bottas autózott.

    Azonban Verstappen idejét nem sokkal a leintést követően törölték, mivel az egyéni bajnokság második helyezettje négy kerékkel elhagyta pályát a 14-es kanyarban a gyors köre során.

    A holland értetlenül fogadta az ítéletet és azt állította, hogy a pálya azon szakasza az időmérő kezdete óta szerinte nem is tartozott azon kanyarok közé, ahol vizsgálták a pálya elhagyásokat a sportfelügyelők. Mindezt azonban helytelenül tette, ugyanis a 14-es kanyarban a verseny folyamán is vizsgálták a pálya elhagyásokat a sportfelügyelők.

    Markot sem ragadtatta el a döntés, egyenesen idegesítőnek találta azt.

    „Most már egy győzelmet, egy pole pozíciót és egy leggyorsabb kört is elveszítettünk a pálya határok miatt,” – idézte a szaktanácsadó szavait a Sky Sports német kiadása.

    „Minden ilyen dolog három elemből áll, szóval remélem, hogy most már ennyi volt és nem lesz több ehhez hasonló. Lando (Norris) a pályán kívül előzte meg Sergiot (Pérez) és azzal nem volt semmi baj. Már pedig ez nem versenyzés, amikor így zsonglőrködsz a szabályokkal.”

    Verstappen a futamgyőzelmet Bahreinben veszítette el, miután a pályán kívül előzte meg Lewis Hamilton autóját a négyes kanyarban a verseny vége felé közeledve.

    A pole pozíciótól pedig Portimãoban fosztották meg a holland pilótát, miután a leggyorsabb körén megcsúszott és a korrigálása miatt négy kerékkel elhagyta a pályát a négyes kanyarban.

  • A Mercedes nagy szívfájdalma: Nem tudtak versenyt nyerni Schumacherrel

    A Mercedes nagy szívfájdalma: Nem tudtak versenyt nyerni Schumacherrel

    A Mercedes vezető stratégája James Vowles is jelen volt a Forma-1 hivatalos podcastjének, a Beyond the Grid-nek a legutóbbi adásában, ahol a legfőbb téma Michael Schumacher volt.

    A hétszeres német világbajnok 2010-ben, az akkor gyártóként visszatérő Mercedes színeiben tért vissza a száguldó cirkuszba, ahol 2012-ig versenyzett. E három év alatt Schumacher viszont rendre kikapott a csapattársától Nico Rosbergtől, és csupán egy dobogós helyet tudott szerezni.

    Futamgyőzelemhez talán a 2012-es Monacói Nagydíjon állt legközelebb, hiszen ő volt a leggyorsabb az időmérő edzésen, ám még az azt megelőző spanyol futamon ütközött Bruno Sennával, így öthelyes rajtbüntetést kapott. Ez pedig önmagában elég volt ahhoz, hogy a német győzelmi esélyei a nullára csökkenjenek. A futamot végül technikai problémák miatt be se tudta fejezni.

    Vowles pedig így emlékezett vissza arra a monacói hétvégére:

    „Akkor a fellegekben jártam és azt gondoltam, hogy talán ez volt élete egyik legjobb köre. Nagy szívfájdalmam volt akkor, megszakadt a szívünk érte, azért a srácért, akit mindenki szeretett volna a dobogó tetején látni, mert őszintén megérdemelte volna. Rengeteg erőfeszítést tett a csapatért ez egy komoly elégtétel lett volna neki, ez volt a lehetősége az egész évben.” – kezdte.

    „Nagyon szomorú voltam. Akkor azt éreztem, amit most is, nem sikerült nálunk elérnie azt az eredményt, amit megérdemelt volna cserébe a csapatért tett segítségéért.”

    Ron Meadows sportigazgató is hasonlóképpen érzett akkoriban:

    „Figyelembe véve, hogy mennyit segített nekünk fejlődni, a legnagyobb bánatom az, hogy nem láthattam Michaelt futamot nyerni nekünk, mert ő teljesen más fajta pilóta volt, mint akikkel addig dolgoztunk. Nagyon hittem abban, hogy nyerni fog. Ez viszont nem történt meg. Pár évvel később folyamatosan jöttek a győzelmek, ebből néhányat ő érdemel meg, mert nagyon sokat tett azért, hogy jobbá váljunk.”

    A Mercedes éppen három futammal az említett Monacói Nagydíj előtt szerezte meg első győzelmét a modern F1-es érában Nico Rosbergnek köszönhetően. Viszont a legnagyobb sikerek már Michael Schumacher végleges visszavonulása után érkeztek Lewis Hamiltonnal.

  • Grosjean: utáltam a F1-es paddockot, de ugyanannyira szerettem is

    Grosjean: utáltam a F1-es paddockot, de ugyanannyira szerettem is

    Kicsit korábban ért véget a tervezettnél Romain Grosjean karrierje, de egy héttel a balesete után rájött, van, ami nem fog hiányozni neki.

    A soron következő Szahír Nagydíj miatt egy helyben maradt a száguldó cirkusz mezőnye, így a francia, balesete ellenére vissza tudott térni a paddockba, hogy megköszönje az életét mentő emberek segítségét.

    „Hiányozni fognak dolgok, például az emberek, akikkel dolgoztam. A versenymérnököm, Ayao Komatsu például 2009 óta dolgozott velem.”

    „De amikor eljöttem a bahreini paddockból, azt mondtam „Annyira utáltam ezt a helyet, amennyire szerettem is”, mert hiányzott, hogy a győzelemért küzdjek.”

    Grosjean az IndyCarba nyergel át a Dale Coyne Racinghez, innen reméli, ez megváltozik majd.

    „Remek lehetőségem lesz ott. Persze, még nem vezettem IndyCart, de biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom. Mindenki, akivel beszéltem, ezt mondta nekem, a mérnököm, Simon Pagenaud és Marcus Ericsson is.”

    „Egy dologra jöttem rá Bahreinben, közel a halálhoz: olyan dolgot akarok vezetni, amit élvezek is.”

  • Binotto: Idén sem fogunk futamokat nyerni

    Binotto: Idén sem fogunk futamokat nyerni

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elismerte, hogy idén is túl nagy lesz a különbség a Ferrari és a Mercedes között, ahhoz, hogy a vörösök futamot tudjanak nyerni.

    A várakozásokon jóval alul teljesített a Scuderia 2020-an, így az új esztendőre egy teljesen új erőforrással készülnek Maranelloban, hiszen a gyengélkedés okát az erőforrásra vezették vissza.

    A csapat így a 2019-es Szingapúri Nagydíj óta vár az újabb sikerre és a csapatvezető szerint idén ehhez hasonló káosz kell majd, mint amivel Gasly és Perez is nyerni tudott.

    „Őszintén szólva, jelenleg nagy a hátrányunk a legjobb csapathoz képest és a következő szezonban sem leszünk sokkal közelebb. Ami pedig a futamgyőzelmeket illeti, sosem tudhatod, hogy mi fog történni, de ha lesz lehetőségünk remélhetőleg meg tudjuk ragadni. Várjunk és majd meglátjuk. Ez a nagyszerű a Forma-1-ben. Vannak bizonytalanságok, nagyon keményen dolgozunk, hogy kihozzuk magunkból a legjobbat, várjuk meg, hogy mi lesz majd az első, márciusi versenyen.” – fogalmazott Mattia Binotto.

  • Pérez: Remélem, nem álmodom

    Pérez: Remélem, nem álmodom

    A szezon talán legőrültebb versenyén Sergio Pérez szelte át elsőként a célvonalat, ezzel pedig megszerezte élete első győzelmét. Elképesztő futamot teljesített, a rajt után nekiment Charles Leclerc, és visszaesett utolsónak, majd innen sikerült visszakapaszkodnia.

    „Nem igazán jutok szóhoz” – nyilatkozta a leintést követően. „Remélem, nem álmodom. Rengetegszer álmodtam már erről, aztán felkeltem. 10 évbe telt. Már úgy gondoltam, sosem jön el ez a pillanat, mert sosem volt meg az ehhez szükséges autóm, de ma minden jól jött ki. Igaz az első kör után úgy tűnt, hogy elment a verseny, de továbbmentem és nem adtam fel.”

    „Megérdemelten nyertünk, habár tudjuk, a Mercedesnek voltak problémái, és George nagyon jól vezetett ma” – folytatta. „Hibáztam a biztonsági autós újraindításnál, a bal elsőt keményen elfékeztem, de a második etapban visszajöttem. A pénteki hosszú etapom alapján tudtuk, mit kellett tennünk.”

    A mexikóinak viszont még mindig nincs ülése jövőre, és már csak a Red Bullnál lehet helye, erre is kitért a futam után: „Csak kicsit jobban megbékéltem magammal. Ami történik, már nem az én kezemben van. Ha jövőre nem leszek ott a mezőnyben, akkor majd 2022-ben.”

  • Sainz szerint 2022-ig várnia kell majd az első győzelmére

    Sainz szerint 2022-ig várnia kell majd az első győzelmére

    Carlos Sainz reálisan látja az első Ferraris évét, ugyanis elmondta, hogy nagyon csekély esélyt lát 2021-ben nem csak a bajnoki címre, hanem még a futamgyőzelemre is.

    A spanyol pilóta a jövő évtől már a Ferrari versenyzője lesz, amelynek elnöke John Elkann is elismerte, hogy 2022-ig ínséges idő várhat a Scuderiara.

    Sainz is osztja jövendőbeli főnöke szavait.

    „Nem kell géniusznak lenni, hogy belássuk, hogy a Mercedes most dominálja a Forma-1-et. A mostani helyzet senkinek sem könnyű, legyen akár az a Ferrari, McLaren, Red Bull vagy a Racing Point harcol a címért ebben a domináns bajnokságban. Ott van még 2021, ahol az autók ugyanazok lesznek, mint idén.” – kezdte a spanyol.

    „A józan ész azt sugallja, hogy 2022-ig nagyon nehéz lesz megverni a Mercedeseket.” – tette hozzá pesszimistán.

  • Albon idén megszerezné az első futamgyőzelmét

    Albon idén megszerezné az első futamgyőzelmét

    Komoly célokkal vág neki a 2020-as idénynek Alexander Albon. A brit-thai nem titkolt célja a futamgyőzelem.

    Albon tisztában van, hogy miben kell még fejlődnie, noha rengeteg dicsértet kapott, miután a nyári szünetben megkapta a Red Bull autóját. A fél szezon alatt a dobogó viszont nem jött össze, pedig közel volt hozzá.

    „Néha emlékeztetnem kellett magamat, hogy még mindig újonc vagyok.” – kezdte. „A nyári szünet után viszont ezt már nem éreztem, mert az elvárások sokkal magasabbak lettek. De nem akarok kifogásokat keresni. Mindig nem mutattam meg mindent magamból, vannak területek, ahol tovább kell fejlődnünk.”

    Korábbi főnöke, Franz Tost arra buzdítja Albont, hogy legyen türelmes és lépésről-lépésre haladjon, különösen, ha Max Verstappen van a garázs másik oldalán.

    „Biztos vagyok benne, hogy néha frusztrált, mert Max igen gyors és lehet, hogy nem lehet őt legyőzni. Alexnek higgadtan és a maga módján kellene dolgoznia, hogy felzárkózzon Maxnak. Mindig azt mondom, hogy egy pilótának három év kell, hogy teljesen felvegye a Forma-1 ritmusát, és ő még csak a második évérre készül.” – fogalmazott az AlphaTauri csapatfőnöke.

    Albon azonban nem ért egyet a fenti kijelentéssel.

    „Mindig a tanuló fázisban vagyok. Erősen zártuk 2019-et, és erre akarok építeni. Ideális esetben futamot is szeretnék nyerni. A legfontosabb azonban az, hogy minden egyes futam után elmondhassam, hogy nem tudtam volna ennél többet kihozni vagy, hogy megint fejlődtem. Ez fontosabb, mint a specifikus célok.” – fogalmazott a 23 éves pilóta.

  • Marko elmagyarázta miért nem sikerült 5 futamot nyerniük

    Marko elmagyarázta miért nem sikerült 5 futamot nyerniük

    Még az idei szezon kezdete előtt Helmut Marko kijelentette, a Red Bull 2019-ben öt győzelmet fog bezsebelni.

    Az osztrák tanácsadó szavait sokan nem vették komolyan, és lehetetlennek tartották a célkitűzést. A Honda motorokkal ellátott istálló sikerére nem sokan fogadtak, ám a japán gyártó összeszedte magát és olyan erőforrást bocsátott a Red Bull rendelkezésére, ami rögtön az első futamon a dobogóra röpítette az energiaitalosokat. Az első győzelemre várni kellett egészen Ausztriáig, a következő diadal Németországban érte őket, ám augusztusban ismét visszaestek, miután a Ferrari előre lépett. Mexikóban viszont megvillantak, majd jött a Brazil siker. Végül a számláló három győzelemnél állt meg.

    A Bikák tanácsadója az osztrák Kronen Zeitungnak kifejtette, miért nem sikerült teljesíteni az öt győzelmet:

    ,,Ennél több volt bennünk, de nem sikerült kiaknázni a lehetőségeinket, az öt győzelem elérhető lett volna. Egyrészről balszerencsék volt a sok ütközés miatt, másrészről pedig a kaszni csak a szezon későbbi szakaszában indult fejlődésnek.”

    Általában a Red Bull a szezon kezdetén elmarad a Ferraritól és a Mercedestől, majd ahogy telnek a futamok a fejlesztési verseny kapcsán felzárkóznak, ám addigra már késő, a bajnoki küzdelem szempontjából. Ezt a formulát idén is követte az osztrák istálló, ám jövőre már nem szeretnének ebbe a csapdába esni.

    ,, Ezúttal már a szezon kezdetén mindennek optimálisnak kell lennie. A figyelmünk csak az új autóra irányul.”

  • Hamilton: Komolyan aggódtam Sebastianért

    Hamilton: Komolyan aggódtam Sebastianért

    Lewis Hamilton egy interjú során elmondta, aggódott négyszeres világbajnok riválisa miatt.

    A Ferrari pilótája az utóbbi időkben nem mondhatta magát túl szerencsésnek és a nyeretlenségi szériája erre még rá tett egy lapáttal. A brit bajnok elmondta, ezért örült annyira annak, hogy a német győzedelmeskedni tudott az éjszakai futamon.

    Míg a szezon második felében Charles Leclerc sorra szerezte a pole pozíciókat és emellett bezsebelt két futamgyőzelmet (Spa és Monza) addig Vettelt, csak egy „majdnem győzelem” lengte körül (Kanada). Amíg tehát a 32 éves pilóta hibákat követett el, addig fiatal csapattársa felemelkedése megkérdőjelezhetetlenné vált. Úgy tűnt, a heppenheim-i napjai megvannak számlálva, ám a szingapúri éjszakában, a Scuderia rangidős versenyzője felléphetett a pódium legfelső fokára.

    ,,Jó volt látni, ahogy nyert Szingapúrban. Bár én nem győzhettem mégis őszintén örültem, ugyanis remek végig nézni azt, hogy valami igazán jó dolog ér egy olyan személyt aki tisztességes és nagyon elszánt, és akit semmiképp sem szabad leírni.”-nyilatkozta Hamilton a Channel 4-nak.

    ,,Nagyon aggódtam érte. Jól ismerem, ugyanannak a generációnak vagyunk a tagjai, továbbá pontosan tudom milyen az, mikor nem jönnek össze a dolgok, ezért az emberek negatív dolgokat mondanak rólad és teljesen leírnak, míg te úgy érzed a csapaton belül a másik srác kap minden energiát. Tudom milyen pszichológiai megpróbáltatáson megy keresztül egy versenyző, egy sportoló ilyenkor, és tudtam azt, hogy Seb is ebben a helyzetben van. A csapattársa egyre feljebb és feljebb került, és én is beszéltem olyan magas pozíciókban lévő emberekkel akik azt mondták: ‘Sebnek vége, úgy látszik csak ennyi volt benne.”  Sőt, úgy néz ki ők is beálltak a másik oldalra (Ferrari), eddig Seb volt az első számú pilótájuk, mindig őt választották, és most úgy tűnik a mérleg nyelve Charles felé billent, és ott is maradhat, hiszen a számukra a jövőt ő jelenti.”

    Mindemellett, hogy a brit versenyző elismeri és tiszteli Leclerc-t és az eredményeit, felhívta a figyelmet arra, hogy a csapatépítés és az autófejlesztés lázas munkája nem az ő nevéhez főződik, a Ferrari idősebbik pilótája végezte el a munka oroszlánrészét:

    ,,Charles-nak semmi köze nem volt az autó évek óta tartó fejlesztéséhez. Ez mind Sebnek köszönhető. Charles jó versenyző, de Seb miatt jutottak el idáig, ő segítette a fejlesztéseket, ezért inkább neki köszönhető az, hogy futamgyőzelemre képes autójuk lett.” -osztotta meg véleményét az ötszörös világbajnok.