Címke: Fülöp edinburgh-i herceg

  • A McLaren különleges emlékeket osztott meg II. Erzsébetről

    A McLaren különleges emlékeket osztott meg II. Erzsébetről

    II. Erzsébetet ma helyezik örök nyugalomra, így a McLaren Racing visszaemlékezett arra a napra, mikor a királynő megnyitotta az MTC.

    A győzelmek, a serlegek és a bajnoki címek mellett a csapat egyik legmeghatározóbb élménye a versenypályán kívül történt. 2004 májusában készült el a jól ismert McLaren Technology Centre amit a királynő nyitott meg és adott át az alakulatnak.

    „Általában mikor a McLarenre gondoltok, akkor első sorban a papaya szín jut az eszetekbe, de 2004-ben, 48 óráig minden lila volt. Levendula borította az asztalokat és a polcokat az ebédlőben, az étkezési részleg elválasztására szolgáló falon is levendula díszelgett. 10 éves projekt ölelte át az MTC építési terveit, a munkálatok még a 90-es években kezdődtek. A királynő érkezése óriási löketet adott mindenkinek, és hatalmas élmény volt a számunkra.” – olvasható a csapat hivatalos oldalán.

    Michael Edgecombe, a McLaren márkaélményért felelős igazgatója, aki anno részt vett a munkálatokban is, így emlékezett vissza a jeles napra:

    „Az egész elképesztő volt, úgy tűnt, hogy azon a napon az egész világ a McLarenre figyel. Nem mindennap találkozhat az ember a királynővel, és nem mindennap jönnek el, és adják át a munkahelyed épületeit. A versenyzőkkel együtt, mindenki ott volt az MTC-ben azon a napon.”

    A megnyitón David Coulthard és Kimi Räikkönen mellett Mika Häkkinen, Emerson Fittipaldi és Alain Prost is megjelent az eseményen.

    „Az épület minden részét alaposan kitakarították, egy porszem sem látszott a felületeken. Mindennek makulátlannak kellett lennie. Ron Dennis a következőket mondta, mikor este elhagyta az épületet: ‘mindennek olyannak kell lennie, ahogy most hagytam. Minden tökéletes és készen áll a holnapi napra.’ Ám az előző este egy helikopter érkezett a helyszínre, és a tó vízének segítségével lefröcskölte az ablakokat. Ez most már mulatságosnak hangzik, ám akkoriban nem volt az. Mindent újra kellett tisztítani.” – folytatta a visszaemlékezést Edgecombe.

    350 vendég volt hivatalos a megnyitóra. Ron Dennis, Jürgen Schrempp és Mansour Ojjeh, az akkori három főrészvényes fogadta II. Erzsébet királynőt és férjét, Fülöp herceget.

    „A királynőt tényleg érdekelte az egész vállalkozás, nagyon tájékozott volt velünk kapcsolatban. Csodálatos humorérzéke volt. Egy szürreális nap a McLaren és Woking történetében. Miután a túra befejeződött a vendégek az ebédlőbe vonultak. Eközben a királynőt és a herceget a saját zöld szobájukba vezették, hogy felfrissülhessenek. Oda senki mást nem engedtek be. A teremben a plafontól a padlóig levendula volt. Még az asztalterítő és a tányérok is ebben a színben pompáztak. Az ebédlőnk egy francia levendulamezővé változott. Emlékszem, aznap bárány volt az étlapon. Mint azt sokan tudják, a királynő jelenlétében a felszolgálásra és az étkezésre szigorú protokoll vonatkozik. Például, ha őfelsége abbahagyja az étkezést, akkor leszedik az asztalokat. Miután véget ért az étkezés a királynő és a herceg találkozott azokkal, akik segítettek az egész projekt alatt. A dolgozók a VIP-sétányon sorakoztak fel.”

    II. Erzsébet és Fülöp herceg ajándékot is kapott a csapattól.

    „Diana Kay és én adtuk át az ajándékokat. A herceg szerette a lovaskocsikat, míg a királynő a lovakat és a lovaglást. Így szénszálból készült lószerszámokat ajándékoztunk nekik.” – mesélte tovább Edgecombe.

  • II. Erzsébet királynő bizony szereti a Forma-1-et is

    II. Erzsébet királynő bizony szereti a Forma-1-et is

    A fél világ lázban ég II. Erzsébet királynő napok óta tartó platinajubileumi ünnepsorozata miatt, azt viszont kevesebben tudják, hogy bizony, ott volt ő az első Forma-1-es nagydíjon is, 1950-ben, Silverstoneban.

    Nem is csoda, hogy a királynő tiszteletét tette, hiszen az arisztokrácia krémje is indult azon a futamon, a mezőben megtalálható egyaránt egy thai herceg, bizonyos Birabongse Bhanudej Bhanubandh, valamint Toulo de Graffenried svájci báró is. Érdekesség, hogy azóta sem volt egyetlen F1-es futamon se, pedig láthatóan szereti a királykategóriát a királynő.

    A királyi család többi tagja persze többször is tett látogatást tett a paddockban: Diana hercegnő még a williamses David Coulthardot látogatta meg egykoron, Harry herceg pedig Abu Dhabiban volt ott az egyik évben, és a Mercedesnél vendégeskedett. Christian Horner volt, hogy Károly hercegnél tett látogatást, Fülöp herceg pedig korábban James Hunttal parolázott.

    A királynő vacsoravendége is volt egykoron Lewis Hamilton, akinek leckéket adott etikettből, de azért később csak lovaggá ütötte őt. Korábban ott volt a wokingi McLaren bázis megnyitóján, még Mika Häkkinenék korszakában, de a Shell Center londoni központjában is megcsodálhatta anno Michael Schumacher Ferrariját.

    A királynő körüli hypeot azonban egyértelműen a Veloce maxolta ki: ők II. Erzsébettel, valamint Károly és Vilmos hercegekkel forgattak videót, még ha valójában csak az alteregóikkal is. A végeredmény viszont igai brit humoros lett.

    God Save The Queen.

  • Fülöp herceg temetése miatt változik az imolai menetrend!

    Fülöp herceg temetése miatt változik az imolai menetrend!

    Ezen a hétvégén kerül sor az imolai Emilia Romagna Nagydíjra, melynek menetrendje némileg változik a korábban közölthöz képest.

    Szombaton temetik Fülöp edinburgh-i herceget, II. Erzsébet brit királynő férjét. A Forma-1 ezt kívánja tiszteletben tartani azzal, hogy módosít kezdési időpontján, hogy az ne pont akkor legyen, mint a temetés.

    A módosítás szerint az időmérő edzés 14:00-tól 15:00-ig tart (Közép-európai idő szerint) majd. Hogy a szabályoknak is eleget tegyenek (két órahossza szünet kell az FP3 és az időmérő között), a harmadik szabadedzés ideje is módosult, ez 11:00-tól 12:00-ig tart majd.

    Pénteken is változnak az időpontok. Az FP1 11:00-tól 12:00-ig, az FP2 pedig 14:30-tól 15:30-ig tart majd.

    A szombati kvalifikáció előtt egy perces néma csenddel emlékeznek majd a hercegre.

    A versenyhétvége előtt részletes hétvégi autósportos, tévés műsorrenddel is jelentkezünk majd.

  • Komoly népharag zúdult Lewis Hamiltonra a közösségi médiában

    Komoly népharag zúdult Lewis Hamiltonra a közösségi médiában

    Rengeteg negatív komment lepte el Lewis Hamilton közösségi oldalait, miután a hétszeres világbajnok előbb emlékezett meg egy elhunyt rapperről, mint II.Erzsébet brit királynő férjéről.

    Április 9.-e tragikus nap volt a világ számára, hiszen egy napon hunyt el a világhírű amerikai rapper, DMX, valamint II. Erzsébet brit királynő férje, Fülöp edinburgh-i herceg. Világszerte komoly megemlékezéseket tartottak a 99 éves korában elhunyt herceg emléke előtt, ám Lewis Hamilton előbb az 50 évesen elhunyt zenész-színészre emlékezett meg a Twitteren, akinek hatalmas rajongója volt.

    „Le vagyok törve, hogy DMX halálhírére keltem fel. Őt hallgatva nőttem fel, a szavai, a történetei segítettek át gyerekként a nehéz időkön. Hálás vagyok a bölcsességéért! Túl hamar ment el, de remélem, hogy már egy sokkal békésebb helyen van. Nyugodj békében DMX.” – posztolta.

    Másnap viszont Fülöp hercegre is megemlékezett, Insta sztoriban osztotta meg a Vogue posztját „Olyan szomorú… gondolataim és az imáim a királyi családdal vannak.” – felirattal.

    Csak hogy ez már késő volt, addigra ugyanis ellepték a gyűlölködő kommentek a profilját. Voltak olyanok, akik azért nehezteltek Hamiltonra, mert nem emlékezett meg egy olyan emberről, aki rengeteget tett a hátrányos helyzetű gyerekekért, míg egy másik kommentelő hatalmasat csalódott benne, mert szerinte ez tiszteletlen cselekedett volt a részéről, és többé már nem tartja magát a rajongójának.

    Egy újabb kommentelő pedig felhívta a Mercedes versenyzőjének a figyelmét arra, hogy Fülöp herceg sokkal többet tett a társadalomért, mint DMX. Egy újabb véleményező pedig a lovagi címét hozta fel, majd hozzátette, hogy sokan felnéztek rá. Ám a legdurvább és legmarkánsabb vélemény azonban az alábbi volt:

    „Fülöp herceg egy igazi példakép és nagyon inspiráló személy volt. Nem tettél említést egy legenda és példakép haláláról, Fülöp edinburgh-i hercegről, tudod, ő volt a királynő férje. Nem csoda, hogy a világ leggyűlöltebb embere lettél!” – fakadt ki egy hozzászóló.

    Természetesen akadtak olyanok is, akik kiálltak a 36 éves sportoló mellett. Legtöbben ez esetben azzal érveltek, hogy DMX élete sokkal inkább hasonlít Hamiltonéra, aki szintén a szegénységből tört fel a csúcsra. Míg mások a túlzottan megszállott monarchistákat ítélték el, valamint azt is felhozták, hogy Hamilton semmivel sem tartozik a királyi családnak.